A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mozi. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 24., csütörtök

RENDES FICKÓK

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy – Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March – Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő (Kim Basinger) kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java…

Shane Black rendezőnek a Durr, durr és csók valamint a Vasember 3. után ez a harmadik nagyjátékfilmje. A Halálos fegyver-trilógia forgatókönyvírója olyan hollywoodi nagyágyúkat hozott össze, mint az 1997-es Szigorúan bizalmas nyerő párosa, Russell Crowe és Kim Basinger, valamint az utóbbi években valódi A-listás sztárrá avanzsált Ryan Gosling.

Bemutató dátum: 2016. május 26.

2015. december 8., kedd

A BEAVATOTT-SOROZAT: A HŰSÉGES





2016. márciusában a nagysikerű A Beavatott-sorozat folytatódik. A LÁZADÓ megrázó leleplezéseit követően Tris és Négyes elhagyják az egyetlen várost, amelyet valaha ismertek. Chicago falain túl könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiséget veszélyezteti. A vakmerő párosnak el kell döntenie, kiben bízhatnak, Trisnek pedig ki kell állnia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételét.

A látványos sci-fi-sorozat következő része, A BEAVATOTT-SOROZAT: A HŰSÉGES (12E) Shailene Woodley, Theo James, Zoë Kravitz, Naomi Watts, Miles Teller, Maggie Q és Jeff Daniels főszereplésével 2016. márciusában a mozikban!

A BEAVATOTT-SOROZAT: A HŰSÉGES (12E) szinkronizált előzetese:
https://goo.gl/mGJGI9


Filmújdonság

Minden idők egyik legnépszerűbb családja, a Portakolos família jövő tavasszal visszatér, hogy ismét felrázza a hétköznapokat egy jó nagy adag görög vidámsággal. A forgatókönyvet ismét Nina Vardalos jegyzi, a produceri székben pedig Tom Hanks és felesége Rita Wilson is helyet foglalnak. BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI 2. 2016. márciustól a mozikban!

BAZI NAGY GÖRÖG LAGZI 2. (12E) szinkronizált előzetese:

https://goo.gl/nQCPqQ

2015. május 5., kedd

Érkezik a Tökéletes Hang 2 filmzenéje

Idén visszatérnek a mozivászonra a Barden Bellák. A nagysikerű zenés film, a Tökéletes Hang második része május 21-én érkezik a magyar mozikba. A folytatásban még több humor, még több akadály, de ami a legfontosabb, még több fantasztikus sláger érkezik!

Az első rész belopta magát a nézők szívébe fantasztikus dalaival, és biztos, hogy ez most sem lesz másképp. A május 11-én érkező soundtrack ugyanis ismét parádésra sikerült. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az első kislemezdal, amelyet az angol szupersztár,Jessie J énekel. A varázslatos balladát ráadásul Sam Smith és Sia párosa írta! A rendkívül fülbemászó számhoz már videoklip is készült, amelyet Hannah Lux Davis (pl. Bang Bang, Love Me Harder) rendezett, és amely remekül elkapja a film hangulatát.

Youtube: https://youtu.be/DzwkcbTQ7ZE
ITunes: http://apple.co/1zfgrO4


Önkívület

Isten embert alkotott.
Az ember halhatatlanságot.

Damian (Sir Ben Kingsley), a dúsgazdag, nagy tiszteletben álló építész fényűző élete közel sem olyan tökéletes, mint elsőre látszik. Halálos betegséggel küzd, és napjai meg vannak számlálva. De talán nincs veszve minden számára.

Egy nap egy különleges kutatásokat végző intézet, a Phoenix Biogenic embere (Matthew Goodie) felajánlja Damiannek, hogy ha szeretne tovább élni, radikális eljárással áthelyezik a tudatát egy fiatal, egészséges alanyba. Az üzletember igent mond az ajánlatra, és hamarosan új és fitt testben ébred (Ryan Reynolds). A középkorú, tapasztalt Damian ettől kezdve nagy kanállal eszi az életet: csinos nők, luxusautók és szórakozás töltik ki a hétköznapjait. Eleinte – mert a halhatatlanságnak ára van. Miután a gazdatest emlékei kezdenek a felszínre törni, Damian nyomozásba kezd, hogy kiderítse, kinek is vette át a helyét. Csakhogy azok, akiknek az újjászületését köszönheti, sötét titkot rejtegetnek a világ elől, és bármire képesek, hogy azt megőrizzék…

Vajon tudatátvitellel megtörténhet az áttörés, és az emberek örökké élhetnek? De vajon milyen kockázatokkal jár, ha egy halott testbe helyeznek át egy emberi elmét? Tarsem Singh (Tükröm, tükröm) csavaros sci-fijében mindez már a valóság, ami tele van útvesztőkkel, egy halott test öntudatra ébredésével, és egy elme önmagán kívüli létezésével. A látványos elemekben, feszült pillanatokban bővelkedő provokatív thriller főszerepeiben: Ryan Reynolds, Sir Ben Kingsley, Matthew Goode, és Michelle Dockery.