2011. december 29., csütörtök

BÉKÉSCSABÁN ZÁRJA AZ ÉVET A DIRTY SLIPPERS


A gyulai Dirty Slippers zenekar sikeres évet zárhat maga mögött. 2011-ben rengeteg álmuk megvalósult, s országos népszerűségre tehettek szert, mely elmondásuk szerint 6 év kemény munkájának a gyümölcse. Turnéztak egész nyáron a Republickal, minden alkalommal több ezer ember előtt, ősszel telt házas klubkoncerteket adtak, valamint új slágerük a Hang vagy Jel több hete a Viva TV slágerlistáján a Chart Show-ban előkelő helyen, jelenleg már az 5. helyen szerepel.
A srácok nagyon szeretik a hazai közönségüket, így adta magát az ötlet,hogy történetük során először egy Előszilveszteri party-val örvendeztessék meg a rajongóikat. A buli Békéscsabán, december 30-án lesz, a Sport Klubba (Vandháti út) megtartva, a belépés pedig ingyenes lesz!

Karácsony napját nem töltötték közösen a Dirty Slippers együttes jól összeszokott tagjai, mivel mindenki a családjával volt otthon, így csak december 27-én találkoztak újra. "Furcsa volt, mert nem szoktunk ennyi időt külön lenni a srácokkal, úgyhogy még azt is mondhatom hogy megviselt, hogy külön voltunk. De az évben kevés olyan nap van, amikor mindenkinek csak a családja van, úgyhogy jó volt otthon lenni egy kicsit. " - mesélte Lázár.
A Szilveszter már a munka jegyében fog zajlani, úgyhogy a srácok együtt lesznek, és munkával lépnek át 2012-be. Sikeres évet zárnak a srácok, hiszen Lázár életébe az új szerelem is beköszöntött.








2011. december 27., kedd

Bemutatjuk: Bagossy Norbert

Első budapesti koncertjére készül az X-Faktorban megismert Bagossy Norbert. Baricz Gergővel együtt érkezett Erdélyből a tehetségkutatóra, de a legjobb 12-be nem kerülhetett be. Norbi kedvét azonban nem szegte az elutasítás. Internetes közösségi oldalán rengeteg levelet kapott, a szakma is felfigyelt rá, és máris többezres rajongótáborra tett szert.

Zenekarával, a No Sugarral azóta is azon dolgozik, hogy tökéletesítsék a stílusukat. A kétezres évek elején alakult zenekar a kezdeti rögös, ám annál tanulságosabb idők után mára már stabil tagokkal és minden eddiginél letisztultabb és határozottabb lendülettel vág neki a zeneművészet és a popszakma néhol beláthatatlan muzikális hínárokkal átszőtt tengerének. Az általuk követett zenei irány valahol a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockba.

A 2010- es évben már maguk mögött tudhattak néhány nagyobb fesztiválon való részvételt, és számos falu- és városi napokon való fellépést. Repertoárukban a saját dalok mellett megtalálható, úgy a magyar, mintaz angol nyelvű pop-rock slágerek feldolgozásai No Sugar módra.

2012 január 13-án végre Budapesten is közönség elé állnak, a Rocktogonban. Természetesen ezen az estén sem hiányzik majd a repertoárból a Nekem senkim sincsen című feldolgozás, mellyel Norbi berobbant az X-Faktor színpadára.



2011. december 21., szerda

SP rászoruló gyermekekért koncertezik

Jótékonysági koncertet ad szerdán este a Mikulásgyárban SP. Az előadó arra kéri rajongóit: segítsenek neki a rászorulók számára is boldoggá tenni az ünnepet.

Utolsó idei budapesti fellépését jótékonyságból vállalta SP. Az előadó a Mikulásgyárban énekel ma este, és arra kéri rajongóit: ha eljönnek a koncertre, hozzanak ajándékot is. A koncerten egy olyan dal is elhangzik majd, amit eddig nem hallhatott a közönség.

- Nagyon szeretnénk, ha minél többen eljönnének, és együtt tehetnénk szebbé azoknak a gyerekeknek a karácsonyát, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy ajándékot vegyenek. Rengeteg olyan család van, ahol egy apró meglepetés sem jut a kicsiknek
– mondta SP. – Ezért kérek mindenkit, hozzanak magukkal egy-egy játékot ajándékba!

Az előadó azt is elárulta, nagyon szerencsésnek érzi magát, hiszen ő nagy családban nőtt fel, és mindig nagy szeretetben karácsonyoztak. Most azoknak szeretne segíteni, akik nélkülözésben kénytelenek tölteni az ünnepet.

SP jótékonysági koncert a Mikulásgyárban – szerda 18.30

2011. december 20., kedd

Terhesek és digók buli a Merlinben

Az MTV Hungary beöltözős bulival búcsúztatja 2011-et

Digókkal és terhes tinikkel búcsúztatja a 2011-es évet az MTV Hungary. A Jersey Shore és a Várandós tinik ihlette bulira a belépés kizárólag olaszosan zselés hajjal, vagy pocakkal! A december 29-i, Előszilveszteri partin többek között a Compact Disco, a We Plants Are Happy Plants és az indie-pop szcéna legígéretesebb felfedezettje, a Carbovaris pedig lemezbemutat a Merlinben.

Akinek eddig titkos mélyen rejtegetett vágya volt, hogy terhes tininek, vagy igazi Jersey-s olasznak öltözzön, annak végre itt a lehetőség: terhesek és digók bulit rendez az MTV Hungary a Merlinben december 29-én este. A buli fő fellépője a Fonogram-díjas Compact Disco lesz, az a csapat, amelyik az MTV EMA hazai fordulóját a közönség szavazatok alapján is megnyerte. Fellép még a Carbovaris, akik itt mutatják be első nagylemezüket - ráadásul digitális formában, újévi ajándékként ezt a látogatók haza is vihetik magukkal!



A buli tematikája a csatorna műsorának gerincét adó, a folyamatosan randalírozó, sokszor kifejezetten vicces amerikai olaszokról szóló sorozatra, a Jersey Shore-ra, valamint a terhes tinikről szóló valóságshow-ra, a Várandós Tinikre, és annak testvérsorozatára, a Tini Mamikra utal.

Az este folyamán fellép az MTV Brand:new-ból ismerős The [hated] Tomorrow, a We Plants Are Happy Plants és játszani fog a Lo-Fi Stereo is. Utánuk Dictator és Hussar DJ nyomatják stílusbeli megkötések nélkül a legmenőbb számokat hajnalig.


Fellépők:
COMPACT DISCO
WE PLANTS ARE HAPPY PLANTS
CARBOVARIS
THE [HATED] TOMORROW
LO-FI STEREO
DICTATOR ÉS HUSSAR




CD-ajánló: X-Faktor


Kocsis Tibor, Muri Enikő és Baricz Gergő CD-i már megvásárolhatók 2011. december 19-től a  X-Faktor rajongói magazinja mellé az újságárusoknál! A Tarány Tamás és Kováts Vera CD-je a holnapi, december 21-i teltházas Budapest Sportarénában tartandó szuperkoncerten lesz kapható először, majd december 22-től a lemezboltokban lesznek megvásárolhatók. Minden CD-n az élő show-kban elhangzott 10 legnagyobb kedvenc dal stúdió-, illetve élő felvétele hallható.

Dallisták:
Kocsis Tibor: Az első X - Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence 1. Could It Be Magic 2. Somebody To Love 3. Under The Bridge 4. I Want To Know What Love Is 5. Kinek mondjam el vétkeimet 6. If I Had You 7. Ain't No Sunshine 8. Against All Odds (Live) 9. Feeling Good (Live) 10. Mit ér egy hang? (A dal eredeti címe: You Raise Me Up)

Muri Enikő: Az első X - Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence 1. If I Were A Boy 2. I Will Love Again 3. U + Ur Hand 4. Érzés 5. Feel 6. The Edge Of Glory 7. Március végétől 8. Sweet Dreams 9. Magányos csónak (Live) 10. Mit ér egy hang? (A dal eredeti címe: You Raise Me Up)

Baricz Gergő: Az első X - Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence 1. A Little Less Conversation 2. Love Is All Around 3. Csak a szívemet teszem eléd 4. Állj meg kislány! 5. Use Somebody 6. Are You Gonna Be My Girl 7. Wonderful Life 8. Bad Things (Live) 9. Hajolj bele a hajamba (Live) 10. Mit ér egy hang? (A dal eredeti címe: You Raise Me Up)

Tarány Tamás: Az első X - Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence
1. Vertigo 2. A csúnya fiúknak is van szíve 3. Best Of You 4. Music 5. Minden most kezdődik el 6. Maniac 7. Summer In The City 8. Second Chance (Live) 9. Closert To The Edge (Live) 10. Mit ér egy hang? (A dal eredeti címe: You Raise Me Up)

Kováts Vera: Az első X - Az élő show-k 10 legnagyobb kedvence
1. Breakaway 2. Love Song 3. Highway To Hell 4. How Do You Do! 5. Elég volt! 6. Party In The U.S.A. 7. Set Fire To The Rain 8. Mine (Live) 9. Hip-Hop (Live) 10. Time After Time (Live) - duett Baricz Gergővel

A győztes, Kocsis Tibor dala, a "Mit ér egy hang?" (Josh Groban "You Raise Me Up" című dalának feldolgozása Orbán Tamás magyar szövegével) már meghallgatható online is: http://www.youtube.com/watch?v=xq5mAzAwBZc




HOLDVIOLA: KARÁCSONYI KONCERT A MILLENÁRISON


Múlt évi nagysikerű, telt házas év végi koncertjük után ezúttal is a Millenáris Teátrumban Karácsonyozik együtt a rajongóival és zárja az évet a miskolci HOLDVIOLA csapata. Barta Zsófi, Farkas Péter és Gál Lajos alkotta trió ismét egy különleges estére készül. 2011. december 27-én, kedden este 20 órától kezdődő nagykoncerten a zene , a tánc és a vizuális effektek mellett – mint új műsorelem - hangsúlyos lesz az irodalmi elemek használata is. Vendégművészként Hámori Gabriella színésznő fogadta el a zenekar felkérését, így közreműködésével prózai elemekkel fűszerezi majd meg az előadást. Zeneileg is kuriózumra számíthatunk: hazánkban egyedülállóan élőben, térhatású hangrendszeren szólalnak majd meg a dalok, amely a zenei kiadványok 5.1-es hangzásának felel meg. Az előadás szerves része lesz ezúttal is a tánc, melyben újra segítsükre lesz a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai.

A karácsonyi hangulatra a miskolci csapat egy exkluzív új dallal is készül, mely a napokban premiereződik az országos rádiók műsorán. Az élő hangzásra eddig is sokat adó HOLDVIOLA most egy 30 fős szimfonikus zenekart is bevont a felvételekbe, méghozzá Pejtsik Péter vezénylésével. Rajtuk kívül közreműködik még a “Kisharang” harangegyüttes: a tizenegy fiatalt Lajhó Gyula instruálta valamint a dalban hallható még Halasi Dóra gyönyörű hárfajátéka. . A dal várhatóan a karácsonyi időszak egyik legszebb felvétele lesz!

Egyfajta előzetesként pedig már a boltokban is megtalálható a HOLDVIOLA legújabb koncert DVD-je ésCD-je, melyek pont egy éve ugyanezen a helyszínen lettek rögzítve.

Elbúcsúztatták 2011-t a Jóban Rosszban sztárjai

Ulmann Mónika, Fábián Anita, Baronits Gábor

Jövőre még több dráma és szerelem várható

Hatalmas bulival búcsúztatta a 2011-es évet a Jóban Rosszban csapata. A TV2 sikersorozatának alkotói 389 leforgatott epizódnyi izgalmat és drámai fordulatot pihennek ki az év végi kis szünet alkalmával.

Csillagkúton mindig történik valami. Ez pedig a 2012-es évben sem változik, sőt! Egyre fokozódik a Csillagvirág klinikáért folytatott harc. Az újabb drámai fordulatok előtt azonban rövid szünetre megy a Jóban Rosszban. A sorozat stábja és színészei egy fergeteges bulival búcsúztatták a 2011-es évet. Volt is mit megünnepelni, hiszen páratlan módon 389 epizódot gyártott le a csapat. Az évadbúcsúztató party-n többek között Liptai Claudia, Ulmann Mónika, Fábián Anita, Végh Judit, Madár Vera, Juhász Adri, Baronits Gábor és Kedvek Richárd koccintott. Ripka Kálmán barátnőjével, Annával érkezett, de a csapattal bulizott Mihályfi Balázs, Posta Lajos és Bodor Géza is.

A Jóban Rosszban rajongói december 23-ig követhetik Csillagkút történetét és csupán egy hetet kell kibírniuk kedvenc sorozatuk nélkül. Január 2-tól ugyanis ismét hihetetlen izgalmakkal folytatódik a TV2 sikersorozata.

Fehér Richárd mellett a sorozat másik rosszfiúja, Várnagy Előd is visszatér a kisvárosba. Sem a Fehér család, sem Pongrácz Péter egykori veje nem riad vissza attól, hogy célját akár emberéletek kioltásával érje el. Éppen ezért senki sem érezheti magát biztonságban, akinek köze van kórházhoz.

Természetesen az alkotók az érzelmekről sem feledkeztek meg az izgalmas fordulatok közepett. Csillagkúton új szerelmek is szövődnek jövő év elején és tovább bonyolódik Barbara és Roland titkos viszonya is. Akik pedig Betty boldogságát várják, azoknak is érdemes a Jóban Rosszban legújabb epizódjait követni. Igaz, a fiatal szépség korántsem dönt egyszerűen, ha szívügyekről van szó. A Pongrácz lány kegyeiért Kardos doktor és Tamás atya is küzd.

A TV2 sikersorozatának legviccesebb családja sem fog unatkozni. Böbe újabb siker-üzletbe fog, ami annyira elvakítja a szenvedélyes asszonyt, hogy családi vitáktól lesz hangos a Bodolai ház. Érdemes tehát a 2012-es évben is a Jóban Rosszban epizódjait követni a TV2-n!

Jóban Rosszban minden hétköznap 20.20-kor a TV2-n!

Mindig történik valami…


Ripka Kálmán és barátnője 
Liptai Claudia, Nagy Tamás

Bodor Géza, Mihályfi Balázs

Adam Lambert: Trespassing


Az album első kislemeze a „Better Than I Know Myself”, amely a digitális zeneáruházakban december 20-tól lesz elérhető

A globális szupersztár, Adam Lambert „Trespassing” (Sony Music/RCA Records/ 19 Entertainment) címmel jelenteti meg várva várt, második stúdióalbumát 2012. március 19-én. Az album első kislemeze, a „Better Than I Know Myself” az iTunes és egyéb digitális zeneáruházakban december 20-tól elérhető.

Azok a rajongók, akik december 20-ától előrendelik a „Trespassing” című korongot Adam hivatalos shopjából, azonnali letöltésként megkapják ajándékba a „Better Than I Know Myself” című dalt MP3 formátumban. Azok, akik a hivatalos shopból rendelik elő az albumot, elsőként férhetnek hozzá az exkluzív ajánlatokhoz és újdonságokhoz.

Lambert a „Trespassing” című album executive produceri feladatait is ellátta, és úgy írja le az albumot, mint „egy érdekes utazást az életem utóbbi két évében. Sok átalakuláson estem át, és olyan zenét akartam készíteni, amiben a tapasztalataim benne vannak. Az összes nóta őszintén fedi fel a valódi életem olyan időszakait, amikor a csúcson vagy épp a mélyben voltam.”

Ráadásul Adam sok dalban társszerzőként is közreműködött, és olyan díjnyertes művészekkel és producerekkel dolgozott együtt, mint Pharrell Williams, Dr. Luke, Claude Kelly, Benny Blanco, Bonnie McKee, Nile Rogers, Sam Sparro, Bruno Mars, Nikka Costa vagy BC Jean.

Amióta Adam debütáló albuma, a „For Your Entertainment” 2009-ben megjelent, világszerte több mint 1 millió példány kelt el belőle. Lambertet a legjobb férfi pop vokál előadásért Grammy-díjra jelölték a 2010-es „Whataya Want From Me” című dal előadásáért, valamint megjelentette „Glam Nation Live” CD/DVD és „Acoustic Live!” EP kiadványát is. Ő az első American Idol, aki a tehetségkutató versenyt követő évben debütáló albumával körbeturnézta a világot. Az idei év novemberében az MTV European Music Awards színpadán Adam a Queen együttessel – akik a rendezvényen életműdíjat vehettek át - közösen lépett fel. Magával ragadó előadásuk az egész EMA díjátadó fénypontja lett, és tökéletesen mutatja Adam Lambert karrierjének elkövetkezendő éveit.

„Better Than I Know Myself” – online stream:

http://soundcloud.com/adamofficial/better-than-i-know-myself

http://www.youtube.com/watch?v=v9ZVIAbDr_w



További információk Adam Lambert magyarul is elérhető hivatalos weboldalán: http://www.adamofficial.com

2011. december 18., vasárnap

Kocsis Tibor az X-Faktor 2011 győztese



Több ezren jelentkeztek az idei X-Faktorba, mindannyian azért, hogy megnyerjék az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsorát. Vasárnap este pedig immár eldőlt a nézők szavazatai alapján, hogy a verseny győztese Kocsis Tibor lett.


Közel 5 hónapig tartotta lázban a nézőket, hogy a számos fiatal tehetséges énekes közül ki nyerheti meg a tehetségkutatót. Az X-Faktor vasárnapi fináléját Muri Enikő és Kocsis Tibor duettje nyitotta, melyben Takács Nikolas A zene kísér című számát adták elő. Ezt követően mindkét finalista a saját kedvenc dalát adhatta elő. A nézők ismét láthatták együtt az idei széria 12 döntősét, akik A szeretet mindenkié című dallal álltak színpadra. Muri Enikő és Kocsis Tibor ismét a nézők és a mentorok elé álltak, ezúttal egy-egy karácsonyi dallal. Végül következett az utolsó kör, melyben mindkét finalista elénekelte Josh Groban You Raise Me Up világslágerének kizárólag erre az alkalomra átírt változatát, a Mit ér egy hang című számot.

Még az eredményhirdetés előtt a színpadra lépett a tavalyi széria nyertese, Vastag Csaba és öccse, Tamás, akik Őrízd az álmod című közös dalukat adták elő. A nézők pedig egy igazi szenzáció részesei lehettek, ugyanis az X-Faktorban fellépett az Omega zenekar is. Az extra produkciók után a 12 döntős utoljára állhatott az X-Faktor 2011 színpadára, hogy egy Bereczki Zoltán dallal búcsúzzanak a nézőktől és a mentoroktól. Meglepetésként az X-Faktor egyetlen női mentora, Keresztes Ildikó is előadott egy slágert a legújabb albumáról.

Végül elérkezett az eredményhirdetés pillanata. A feszült és izgalmas percek végén Ördög Nóra kimondta, a győztes nevét, aki nem más, mint Kocsi Tibor! Az X-Faktor 2011 nyertesének jutalma egy éven át havi egy millió forint a TakarékPont jóvoltából, egy Seat Leon autó, valamint egy luxusutazás is az IBUSZ felajánlásával.

Az X-Faktor 2011 12 döntősével hamarosan élőben is találkozhatnak, ugyanis szerdán, azaz december 21-én a Papp László Budapest Sportarénában adnak fergeteges koncertet 19 órától.  (Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence)



Baricz Gergő búcsúzott



Több ezren jelentkeztek az RTL Klub tehetségkutató showműsorába, az X-Faktorba, azonban december 17-én már csak hárman állhattak a színpadon. A nézők szavazatai alapján azonban Baricz Gergő számára véget ért a verseny.

Október 15-én indult az X-Faktor élő adássorozata, melyben 12 produkció küzdött a nézők voksaiért. A maratoni sorozat végén a mai adásból kiderült, hogy kik azok, akik bejutottak a vasárnapi fináléba. A három döntős az első körben olyan dalokkal készült, amelyek a mentoruk kedvence volt a döntők során. Így Baricz Gergő egy Jet, Kocsis Tibor egy Queen, Muri Enikő pedig egy Katona Klári dallal rukkolt elő ismét. Rendhagyó módon neves hazai sztárokkal is énekeltek duettet az X-Faktor finalistái. Baricz Gergő a KFT-vel, Kocsis Tibor Zsédával, Muri Enikő pedig Dolhai Attilával lépett fel. Majd olyan számokat adtak elő a fiatal tehetségek, amelyekkel először állhattak az X-Faktor színpadára: Baricz Gergő Chris Isaak Wicked Game, Kocsis Tibor Robbie Williams I Will Talk And Hollywood Will Listen, Muri Enikő pedig Christina Aguilera Hurt című dalával kápráztatta el ismét a nézőket és a mentorokat. A versenydalok után a
nézők ismét láthatták együtt a 12 döntőst, akik előadták a Hát Boldog Karácsonyt! című dalt. Még az eredményhirdetés előtt pedig fellépett a népszerű rockegyüttes, a Magna Cum Laude.

A szombati adásban már csak a nézők szavazatai számítottak, így végül Muri Enikő és Kocsis Tibor lépett tovább a fináléba, Baricz Gergő számára pedig ma véget ért a verseny. Az RTL Klub nézői vasárnap 12 óra 55 perctől egészen az esti Híradóig X-Faktor Napot láthatnak, akárcsak az elmúlt évben.

Az X-Faktor 12 döntősével hamarosan élőben is találkozhatnak a rajongók, ugyanis december 21-én a Papp László Budapest Sportarénában adnak fergeteges koncertet 19 órától. (Fotók: RTL Klub\Bársony Bence)



2011. december 15., csütörtök

200 ezer!

Most tettem fel az ezredik hírt, és pár száz kattintás kell a 200 ezres olvasottsághoz!:)) Köszönöm nektek!




A Comedy Central humoristái még hisznek a Mikulásban


A Mikulás idén vicces segítőkkel erősít. Az immáron hagyománnyá vált Mikulásgyár múlt héten ismét megnyitotta kapuit Budapesten, az Ötvenhatosok terén. A Comedy Central – a tavalyi sikeres közreműködés után – idén is részt vesz az akcióban.


Orosz György humorista a Comedy Central képviseletében – többek között Joulupukki, a lappföldi Mikulás, Rogán Antalpolgármester és Szávay Ágnes társaságában – vett részt a hivatalos megnyitón, a Három Kismalac pedig az ajándékok csomagolásában segített a Mikulásnak.

Orosz György egy Magyarország kvíz társasjátékkal érkezett, megjegyezve: a kérdések meghaladták családja szellemi képességeit, reméli, hogy lesz, akinek kevesebb fejtörést okoznak majd. Gyuri felhívta a figyelmet a Mikulásgyár és a humorszakma közötti párhuzamra: a poén végén a nevetést a meglepetés okozza, és a Mikulásgyár is a meglepetés erejével csal nevetést a gyermekek arcára. A humorista régóta vallja, jobb adni, mint kapni, és ez nemcsak a pofonokra és a nemi betegségekre igaz!

A Három Kismalac kétharmada a délutáni órákban pakolta az ajándékokat. Burszán Vera és Borovitz Tamás helyes kis kötött pulóvert és babaápolási termékeket hozott a Gyárba. Az éneklő malacok bravúrosan összeállítottak egy három év alattiak számára ajánlott kirakós logikai játékot és - amikor senki nem nézett oda - kipróbálták a csúszdát is.

A Mikulásgyár december 21-ig várja az adományokat a budapesti Ötvenhatosok terén és országszerte tizennégy plázában.

Gálvölgyi Jánoséknál más lesz az idei karácsony


A művész unokája a gyógyulás útjára lépett

Emlékezetesnek ígérkezik az idei karácsony a Gálvölgyi család életében, a nyáron vesetranszplantáción átesett Simon ugyanis végre felszabadultan játszhat, akár a többi gyermek a családban. Sőt, még az iskolai ünnepségen is részt vehet. Gálvölgyi János és lánya, Eszter nagyon boldog, hogy vége a rettegés időszakának.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Gálvölgyi János aznap is játszott, amikor unokáját, a kétéves kora óta súlyos vesebetegségben, nefrózisban szenvedő Simont műtötték. A Nevelésünk titkai című interjúkötetben kiderül, hogyan élte meg a színpadon a neves színművész a nehéz órákat. A könyvben nemcsak Gálvölgyi Jánosról olvashatunk meglepő történeteket. Őszintén vall többek között Halász Judit, Wolf Kati és Vekerdy Tamás is.

A műtét óta eltelt időben a színművész unokája szerencsére sokkal jobban van, így karácsonykor is fesztelenebbül játszhat együtt unokatestvéreivel. „Friss hír, hogy január 9-től már mehet iskolába Simon. Azt még nem tudjuk, hogy a maszkot nagyobb közösségben teljesen elhagyhatja-e, de a gyógyulás útjára lépett. Így ez a karácsony végre teljesen más lesz, az egész család számára.” – árulta el mosolyogva Eszter, aki elmondta, az orvos azt is megengedte, hogy kisfia részt vegyen az iskolai ünnepségen.

A Nevelésünk titkai szerzői Simon történetét hallva döntöttek úgy, hogy minden egyes kötet megvételével 50 forinttal támogatják a vásárlók a Transzplantációs Alapítványt a Megújított Életekért.

Bemutatjuk: Empty Music


Az Empty Music névre hallgató új formáció két tagból áll. 
A The Unbending Trees-ből ismert Hajós D. Kristóf szövegíró és énekes. Az Egyesült Királyságban és világszerte kritikai elismerést ért el zenekarával, melynek első nagylemeze 2008-ban jelent meg. Az album a The Times, a The Guardian, a The Independent és a BBC 6Music figyelmét is felkeltette, mindenhol elismerő kritikákat kapott. A lemezen szerepelt az Everything But The Girl-ös Tracey Thornnal egy duett, aki később a zenekar egy dalát is feldolgozta szólólemezén. A The Unbending Trees jelölve volt a legjobb európai zenekar kategóriában az MTV-n, valamint az Év Felfedezettje kategóriában a Fonogramon. Dalaik lassúságuk és komorságuk ellenére felkerültek az akkor induló MTV Hungary játszási listájának top 10-ébe. Hajós más produkciókkal is dolgozik, mint dalszövegíró (legutóbb az Erik Sumo Band: I’m With the Bulls című dalának szövegét jegyezte), de olykor jellegzetesen mély, elbeszélő hangját is kölcsönzi egy-egy dalhoz.


Scott Dann, a Londonban élő ausztrál DJ és zeneszerző, Kelet-Londonban alapította a “Fade In” underground electro estéket több mint tíz évvel ezelőtt, melynek azóta is rezidense. A gyakorlati fizika doktora, vájt fülű, részletekre érzékeny, széleskörű zenei tudással rendelkezik. Különleges hangulatot teremt hónapról-hónapra mixeivel, melyek nagyon erős rajongóbázist szereztek számára.


Első remix kísérlete a The Unbending Trees “You Are A Lover” című dalára olyannyira jól sikerült, hogy egyből kivívta Ben Watt (ex-Everything But The Girl, a The Unbending Trees angliai kiadójának főnöke) elismerését, akinek egészen addig meggyőződése volt, hogy a The Unbending Trees zenéjét lehetetlenség, de legalábbis bűn remixelni.


A két zenész Londonban találkozott, a sikeres Unbending remix kapcsán, és úgy döntöttek, hogy összekeverik kettőjük világát. Ebből született az Empty Music, minimalista, lényegre törő, mégis apró részletekben bővelkedő, és kifinomult zenei világ, mely a városi élet jó és rossz napjait kívánja bemutatni.

Bemutatkozó EP-jül Werewolf címen digitálisan jelenik meg hamarosan!




Vastag Csaba és Tamás újra az X-Faktor színpadán

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Rengeteg meglepetés várja az RTL Klub nézőit szombaton és vasárnap az X-Faktor hétvégén. A 2011-es évad sztárjai mellett fellép a tavalyi X-Faktor győztese, Vastag Csaba és öccse, a szintén döntős Vastag Tamás, valamint a Magna Cum Laude és az Omega zenekarból Kóbor János is.


Finisébe ért az X-Faktor 2011, hétvégén eldől, hogy ki lesz idén az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsorának győztese. A három döntős, Muri Enikő, Baricz Gergő és Kocsis Tibor először szombaton mérkőzik meg a nézők voksaiért. A két legtöbb szavazatot kapó versenyző pedig bejut a vasárnapi fináléba, ahol eldől a nyertes személye, szintén kizárólag a nézők voksai alapján.

Vasárnap délután 12 óra 55 perctől X-Faktor Nap lesz az RTL Klubon, egészen az esti Híradóig, melyet 19 órától követ maga a tehetségkutató showműsor fináléja. A hét utolsó napjának délutánján a nézők az X-Faktor eddigi legjobb és legérdekesebb pillanatait élhetik át újra, Király L. Norbi és Müller Attila vezetésével. Szombat és vasárnap este a finalisták szülővárosaiból pedig élő helyszíni bejelentkezésekkel készül a csatorna, Gyergyószentmiklósról Valkó Eszter, Lajosmizséről Barabás Éva, Nyíregyházáról pedig Istenes Bence jelentkezik élőben a finalisták rajongóival együtt.

A műsor kedvelői az X-Faktor 2011 sztárjai mellett több népszerű és neves hazai zenekart láthatnak ezúttal is a műsorban. Szombaton fellép a Magna Cum Laude, vasárnap pedig az Omega frontemberét, Kóbor Jánost is láthatják a nézők. Szintén vasárnap visszatér az X-Faktor színpadára a tavalyi év győztese, Vastag Csaba a testvérével, a szintén döntős Vastag Tamással.

2011. december 14., szerda

Sztárok karácsonyi történetei


Puskás Petiéknek megjelent a kis Jézus, SP akusztikus gitározik


Szabó Zsófi két éve az intenzív osztályon töltötte a szentestét édesapjával, a Vastag testvérek tavaly munkával ünnepeltek. Most azonban minden más lesz, a sztárok abban bíznak, idén békés lesz a Karácsony. A december 16-án jelentkező Interaktív öt órás élő Teleton különkiadása alatt lehull a lepel Tóth Gabi, Varga Viktor, Király L. Norbi, az Animal Cannibals és a The Carbonfools tagjainak karácsonyi titkairól is.

Mosoly maratonra készül a VIVA Teleton. 2011-ben a VIVA a Mosoly Alapítvány kis pártfogoltjain szeretne segíteni. Az alapítvány súlyosan beteg gyerekeknek szervez gyógyító foglalkozásokat, az adományok az ő gyógyulásukat segítik.

December 16-án a VIVA öt órás különkiadással jelentkezik, ahol a csatorna műsorvezetői, Eszti és Marci igazi sztárparádéval és különleges újdonsággal várják a nézőket. Ünnepi hangulatra számíthat az, aki bekapcsolódik a maratoni Interaktívba. Sosem látott produkciókkal készülnek a sztárok: a Vastag Testvérek, Varga Viktorral közösen adnak elő egy karácsonyi dalt. A BNF és Adri akusztikus verzióban éneklik el a Teleton hivatalos dalát, a Legyen egy ünnepet, SP pedig életében először egy szál gitárral lép majd fel.

A Comet díjas énekesnő, Tóth Gabi évről évre részt vesz a jótékonysági műsorban és adományával is hozzájárul a gyűjtéshez.

„A produkcióm mellett egy kisebb összeggel is támogatom a Mosoly Alapítványt. Azért szeretem a VIVA Teletont, mert biztos vagyok abban, hogy a segítség megfelelő helyre kerül majd. Feladatomnak tartom, hogy az ismertségemet arra használjam, hogy felhívjam a figyelmet az adományozás fontosságára.”

A műsor nem csak a nevében lesz Interaktív. Random Marci, aki a napokban debütált a VIVA-n csínytevéseivel, élőben oszt majd meg exkluzív fotókat, werkfilmeket és érdekességeket a csatorna közösségi oldalain az adás alatt, előtt és után.

Az adásban az is kiderül, mi a volt a sztárok legcikibb karácsonyi ajándéka, melyek a kedvenc ünnepi dalaik, milyen menüvel készülnek, sőt, arra is fény derül, hogy milyen volt, amikor Puskás Petiéknél megjelent a kis Jézus…

A Teleton december 16-án jelentkezik élőben a VIVA műsorán, és már él a 06-91-33-55-33 telefonszám is, amely bármelyik hálózatból elérhető, egy hívás ára bruttó 375 Ft.




Mrs. Columbo - jön az album!



Galambos Dorinát végre újra hallhatjuk és láthatjuk! A tehetségkutatóban megismert "dilis" kislányból igazi nővé érett, és egy titokzatos új zenekar, a Mrs. Columbo frontembere. És hogy milyen a Mrs. Columbo? Egy olyan életérzés, amit meg kell ismerni!

Végy három fiatal nőt, akik nagyon jól zenélnek, ismert és elismert muzsikusok. Tedd hozzá a legnagyobb slágereket a hatvanas évektől napjainkig, saját ízlés szerint megformálva. Keverj bele barátságot, ami ezt a három lányt összeköti, és szórd meg azzal a varázslattal, ami csak hármuk közös muzsikálásából születik. Populáris és könnyed - mégis komoly, játékos - de tartalmas: ilyen a Mrs. Columbo muzsikája.

A koncertjáró a színpadon egységet, barátságot, örömöt, jókedvet, igazi nőket lát egy egyedülálló produkcióban. A Magyarországon eddig még sosem látott, exkluzív felállás zeneileg is ilyen értékes és különleges: a zenekar alapítása óta a tagok - itthon és külföldön egyaránt - számtalan klubban és fesztiválon ejtették ámulatba a könnyűzene rajongóit.

A három muzsikus összjátéka ajándék minden hallgató számára: Galambos Dorina, Hudák Zsófi és Sárközy Fanni az elkövetkezendő években minden bizonnyal a hazai zenei élet kikerülhetetlen alakjaivá fognak válni.

A zenekar bemutatkozó albuma 2012. február 6-án jelenik meg!

A Mrs. Columbo koncertjein állandó vendégként közreműködik: Kovács Norbert.

További információk: http://www.facebook.com/mrscolumboband

Túlnőtt Vastag Csabán a saját rajongótábora



Az X-Faktor 2010es szériájának győztese maga is meglepődött amikor elszámolta magát a közönségtalálkozóját illetően. "Régóta terveztem hogy szeretnék egy zártkörű találkozót a rajongókkal, hogy így az ünnepek közeledtével megköszönhessem nekik is mindazt amit közel egy éve tettek , tesznek értem. Ott vannak mellettem, és tényleg minden értük és miattuk történik ." Az énekes azonban arra nem gondolt, hogy az általa szűkkörűnek tervezett találkozás hirtelen önálló életre kel és több száz fős buli kerekedik belőle. "Amikor megérkeztem a helyszínre, akkor már többen szóltak, hogy a visszajelzések alapján nem csak páran leszünk- mosolygott az énekes.- de az hogy több százan érkeznek, az azt jelentette hogy az egész helyszínt le kellett zárnunk hogy zavartalanul tudjunk eltölteni egy kis időt közösen."
A rajongók nemcsak Csaba miatt utaztak akár több száz kilométert is, hanem közel 700 ajándékcsomaggal készültek, amiket Csaba a nehéz helyzetbe került, esetleg lakásukat elvesztett családokat befogadó, Terézvárosi Családsegítő Szolgálathoz fog eljuttatni, és még a Mikulásgyárat is meglátogatja majd a napokban.



DVD-n a Subscribe


A júniusi, dupla teltházas MüPa-koncertjét jelentette meg DVD-n a Subscribe a napokban. Az Áthangolva című kiadvány két lemezt tartalmaz: az egyiken hanganyag, a másikon pedig videófelvétel található. A Fonogram-díjas zenekar zongoristája és két énekese december 18-án, vasárnap a Budapest Jazz Clubban áll színpadra, ahol Subscribe Light néven a DVD-s felvétel hangulatából ad ízelítőt.

Magyarország elsőszámú metalzenekara idén június 19-én vette birtokba a Művészetek Palotáját, ahol aznap két teltházas koncertet adtak. A zenekar vonósokkal, fúvósokkal illetve a versenyzongorán játszó Cséry Zolival állt színpadra, hogy legnépszerűbb dalaikat áthangszerelve adják elő. Az Áthangolva elnevezésű estén többek közt funky, swing, reggae és salsa stílusban adták elő dalaikat, melyekről hang- és videófelvételt készítettek. Ezeket az áthangszerelt dalokat most megjelentették egy dupla kiadványon, ami DVD-ből és CD-ből áll.

- A lemez jobban szól bármelyik korábbi kiadványunknál, a dobsound őrületes – fogalmazott Csongor Bálint, a Subscribe énekese. – A képi világ is nagyon tetszik, kicsit fátyolos, és nagyon hangulatos.

Vélhetően ez a hangulat fog visszaköszönni december 18-án, vasárnap a Budapest Jazz Clubban is, ahol az együttes, pontosabban egyes tagjai Subscribe Light néven lépnek fel.

- A dalok felépítése itt ugyanaz lesz, mint az eredeti verzióknál, csak éppen egy szál zongorával adjuk elő őket. Máté és én énekelek, egy dalba pedig a gitárosunk, Attis is beszáll – árulta el Bálint.

Aki inkább a torzított gitárra gerjed, és tombolna egy nagyot, idén még három városban meglesheti a Subscribe-ot a Road társaságában: december 27-én Győrben, 28-án Szegeden és 29-én Egerben szántják fel a színpadot. Az energikus előadás egyébként sem áll távol a zenekartól, ám a hétvégén egy újabb töltést kapott a Subscribe: Londonban egy őrületes, teltházas koncertet adtak, ahova a külvárosból különbuszokkal érkeztek a fiatalok, és fergeteges hangulatot teremtettek a klubban.

A Bitter Boundary című dal áthangolva:

http://www.youtube.com/watch?v=vkgQVn9yTiA&feature=channel_video_title


További információ:  www.subscribe.hu  www.facebook.com/subscribeband

2011. december 13., kedd

Aurea



A mezítlábas #1 portugál énekesnő debütáló albuma 
2011. december 19-én végre Magyarországon is megjelenik

Annak ellenére, hogy mindössze 23 éves, Aurea hangja erőteljes és magával ragadó. Debütáló albumának első slágerével, a "Busy (For Me)" című szerzeménnyel rekord sebességgel hódította meg a portugál rádiókat és ért el #1 pozíciót a kislemez listán. A dalt idén nyáron a hazai rádiókban is hallhattuk már.

Nemcsak világklasszis hangja, de Aurea zenéje sem ismer határokat. Az énekesnő tehetsége vele született, és a világon rendkívül kevés embernek adatik meg, hogy ilyen nagyszerű ajándékkal a torkában szülessen. Természetesen a sikereiben mindvégig támogatta családja is, akik szintén zenei vonalon dolgoznak, és már egészen pici korától kezdve erősítették Aurea zene iránti vágyát és tehetségét.

A University of Evora (Alentejo) dráma szakán tanuló Aurea majdnem feladta zenei karrierjét tanulmányai miatt, ám Rui Ribeiro, egy zenét tanuló diák ráébresztette, hogy nem szabad feladnia zenei karrierjéről szövögetett álmait. Rui Ribeiro írta a lemezre felkerült mind a 9 dal szövegét; a pop/soul hangulatú korong számtalan zenei műfajt felölel és épp úgy, ahogy Aurea, a korong is sokszínű. Az album produceri munkálatai João Matos, Ricardo Ferreira és Rui Ribeiro nevéhez fűződnek, utóbbi két művész zenei rendezőként is közreműködött.

Az énekesnő születési helye Santiago do Cacém (Alentejo), de nagyon sokáig Algarve-ban élt, ami Portugália legkedveltebb turista célpontja. Aurea éneklésére Aretha Franklin mellett Joss Stone, John Mayer, Amy Winehouse, a Zero 7 és James Morrison is hatással volt, de feltett célja, hogy önálló jellegzetességekkel saját stílusát alakítsa ki. Jó esélyekkel indul, valóban megérdemli, hogy a szórakoztatóipar egyik meghatározó szereplőjévé váljon.

A "Busy(For Me)" adja meg a debütáló lemez alaphangját, és tökéletesen megmutatja, hogy Aurea hangja nemcsak gyönyörű, de rendkívül sokszínű is. A "Busy (For Me)" egy intenzív, érzésekkel teli felvétel, mindenképpen érdemes meghallgatni.

Aurea debütáló albuma Portugáliában 8 hétig #1 volt és már több mint 20.000 példányban kelt el.

Hivatalos weboldal magyarul: http://www.aurea.com.pt

Facebook: www.facebook.com/aureaoficial

2011. december 12., hétfő

Szépségápolás celeb-módra

Itt a tél... Bőrünkön ilyenkor fáradtság lesz úrrá, vége a nyári frissességnek, a vitaminkészletek fogyóban. Lipcsei Betta, Adri, Éden Aliz, VJ Marci, VV Gigi, VV Laci és Zsófi is úgy döntött részt vesz egy-egy kényeztető kezelésen a Titanilla Szépségszalonban, ahol már reggel finom méregtelenítő teákkal várták a vendégeket, hogy teljesebb legyen a kezelés.

Lipcsei Betta, azaz Miss Universe Hungary 2011, mivel hibátlan arcbőrrel rendelkezik,
egy vidám csillámtetoválást kért. VV Gigi a sok munka után egy kis lazításra vágyott, így
egy arcmasszázzsal egybekötött pakolást kapott, aminek a pikantériája az volt, hogy
egy speciális Weyergans High- Care termékcsaládot alkalmaztak a felvitelnél, aminek
egészségmegőrző hatása is van. Úgy ápolják tehát a vendég szépségét és úgy fejtik ki
meggyőző hatásukat, hogy közben segítenek egészségesnek maradni. Zsófi az oxigénion
fürdőre volt éppen ezért kíváncsi, ami nem is csoda, hiszen elég kevés helyen található még
Budapesten ez a fajta szolgáltatás. A dermionológiai kezelés során megszűnnek a savasodási
folyamat és a gyenge kötőszövet kialakulásának kiváltó okai és már másfél óra múltán
látható az eredmény.

VJ Marci a Viva TV új műsorvezetője hozta formáját most is, hol Adrival kacérkodott, hol
a szalonban garázdálkodott. Mint kiderült nem csak tehetséges műsorvezető Marci, de
ügyesen bánik az ecsettel is. Örkényi Aliznak, az Éden Hotel döntősének egy igazán aranyos
tündérkét mázolt fel, jelképezve a kolumbiai játékának mivoltát.

A kézmasszázs után Adri így nyilatkozott: „ Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól fog esni ez a masszázs. Teljesen ellazultam közben, legközelebb is mindenképp ellátogatok a Titanillába.





Új klip will.i.am-től

Jennifer Lopez és Mick Jagger közreműködésével készítette el "T.H.E. (The Hardest Ever)" című dalát (a) The Black Eyed Peas frontembere, will.i.am. Az American Music Awards-on bemutatott szám november 19-től digitálisan már elérhető, és a producer/énekes 2012-ben megjelenő "#willpower" című albumán lesz hallható. A hozzá készült klip külön érdekessége, hogy több részletben vették fel Los Angeles-ben és Londonban, a felvételek során pedig will.i.am meg is sérült.


Rami szobafogságban

A szőke énekesnő, Rami hónapok óta szobafogságban van. De sajnos nem a szülői szigor, hanem egy betegség miatt nem járhat emberek közé. Értesüléseink szerint a betegségnek külső jelei is vannak. Kerüli a szórakozóhelyeket, éttermeket és az interjúk elől is elzárkózik.
- Szeptember óta tart ez a betegség, és nem szívesen járok emberek közé sem. Mivel sminkeléssel sem lehet eltüntetni, sajnos a dolgaimmal sem tudok haladni. Sok mindent terveztünk erre az évre, de sajnos minden csúszik. Lassan négy hónapja szedek rá gyógyszert, és szépen gyógyulok. Havonta kell járnom vérvételre, hogy megnézzék nem károsodott-e a májam, vagy a vesém a gyógyszer hatására. De amint meggyógyultam újult erővel folytatom, amit elkezdtem. – nyilatkozta az énekesnő

A Comedy Central leégeti Charlie Sheent

Charlie Sheen és Slash
A szilveszterkor adásba kerülő műsor Amerikában rekordot döntött

Szilveszterkor egyedülálló műsorral jelentkezik a Comedy Central! Az Amerikában minden idők legjobb CC-nézettségét hozó Charlie Sheen égetése című műsorban hírességek szívatnak egy kiválasztott celebet másfél órán keresztül. A kritikában és humorban bővelkedő égetés reklámok nélkül, egyben lesz levetítve a humorcsatornán.

Egyedi formátummal jelentkezik a Comedy Central szilveszteri adása. Az utóbbi hónapok botrányhősét, Charlie Sheent égeti majd több humorista és híresség, köztük például Slash, „T.J. Hooker” William Shatner és a hírhedt boxoló, Mike Tysonis. A műsor története egészen 1920-ig nyúlik vissza - akkor még egymás között, egy zárt klubban szívatták egymást a humoristák. A szokást a Comedy Central elevenítette fel, miután 1998 és 2003 között leadta a korábban felvett égetéseket, majd legyártotta sajátjait is.

A szilveszterkor adásba kerülő műsorban az elmúlt év egyik legnagyobb hangú botrányhőse, Charlie Sheen lesz humorosan kritizálva. Az égetőknek nem lesz nehéz dolga: a sztár korábban többek között azt állította, hogy vatikáni orvgyilkos varázslók vadásznak rá, arról nem is beszélve, hogy egy kérdésre, ami drogproblémáira vonatkozott, azt válaszolta: egyetlen drogot használ, és azt Charlie Sheennek hívják. A sztár botrányaival és kötekedő megjegyzéseivel nagyon széles spektrumon nyújt támadási felületet - amire a meghívott tíz humorista biztosan le is fog csapni.

A Comedy Central szilveszteri műsora ráadásul reklámok nélkül kerül adásba, így egyben élvezhetik majd a nézők Charlie Sheen égetését - ami nem mellesleg nézettségi rekordot hozott a csatornának Amerikában.


William Shatner és Mike Tyson

Baleset érte a Dirty Slippers dobosát

A hétvégén Erik a Dirty Slippers dobosa éppen egy békéscsabai szórakozóhelyen mulatott barátaival és kedvesével, amikor váratlanul a koncerten tomboló tömegből egy lány a kevés hely miatt ráesett, ezzel Eriket  a tánctér mögött elhelyezkedő mintegy egy méteres lyukba belökte. Erik talpába két helyen fúrodott bele egy üvegszilánk, ami miatt pár napra nélkülöznie kell a dobolást, ezzel veszélyeztetve a Dirty Slippers Suliturnéjának decemberi, második szakaszát.
- Hirtelen nagy fájdalmat éreztem, s mire levettem gyors a cipőmet a zoknimat már átitatta a vérem. Még szerencse,hogy a barátaim kocsival voltak, mert így gyorsan bevittek az ügyeletre, ahol elláttak. Szerencsére nem történt nagyobb baj és az orvosok szerint a keddi és szerdai suliturnés koncerteken már dobolhatok, de a hétvégi stúdiózásról így is le kellett mondanom.

2011. december 11., vasárnap

Tarány Tamásnak fejeződött be az X-Faktor


A fináléhoz közeledeve csupán négyen állhattak az X-Faktor színpadára, hogy meggyőzzék a mentorokat és a nézőket: ott a helyük a legjobb három tehetség között. A verseny azonban Tarány Tamás számára befejeződött.

Már csak Muri Enikő, Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Tarány Tamás szállt harcba, hogy a legjobb háromban folytassa a versenyt jövő szombaton az RTL Klub tehetségkutató showműsorában, az X-Faktorban. A fiatal tehetségek most is két dallal, a mentoruk és a saját kedvenc számukkal álltak színpadra. Tarány Tamás Vad Fruttik és Aerosmith dallal, Baricz Gergő egy The Black Crowes és egy Zorán számmal, Muri Enikő egy Venus és egy Kelly Clarkson slágerrel, Kocsis Tibor pedig egy Bruno Mars és egy Katona Klári szerzeménnyel küzdött a nézők szavazataiért.

Az egyéni produkciókat követően egy rendhagyó feldolgozást láthattak a műsor nézői, ugyanis a népszerű punk-rock együttes, az Anti Fitness Club az Anna And The Barbies-ból ismert Pásztor Annával, illetve Johnny K. Palmerrel kiegészülve adta elő 2011 talán legnagyobb slágerét, a Moves Like Jaggert. Még az eredményhirdetés előtt színpadra lépett a Csillag Születik 2011 sztárja, Szabó Ádám, aki harmónikán adta elő a Magyarország című dalt, amelynek szövegét Geszti Péter írta, és az eredeti dalt erre az alkalomra, az X-Faktor számára id. Malek Miklós dolgozta át kórusművé.

A hihetetlen izgalmakat kiváltó eredményhirdetést követően Muri Enikő és Tarány Tamás maradt a színpadon, ugyanis Ők kapták a nézőktől a legkevesebb voksot. A párbajdalokat követően Nagy Feró és Keresztes Ildikó Tarány Tamást, míg Malek Miklós és Geszti Péter Muri Enikőt küldte volna haza. Így Ördög Nóra ismét kinyitotta a borítékot, a nézők szavazatai alapján pedig Tarány Tamásnak fejeződött be az X-Faktor.

Tarány Tamással és az eddigi kiesőkkel azonban már vasárnap is találkozhatnak a rajongók, ugyanis a budapesti Corvin Bevásárlóközpontban adnak fergeteges koncertet 19 órától. (Fotó: RTL Klub\Bársony Bence.)

2011. december 10., szombat

Férjhez adnák a nézők Csengét

Elképesztő fölénnyel, a szavazatok több, mint 90 százalékát birtokolva ment vissza Csenge az ÖsszeEsküvők rezidenciára.
Igaz szerelemnek látják a nézők azt, ami Csengét és Petit összeköti, és úgy döntöttek, esélyt adnak arra, hogy a fiatal pár vigye el az ÖsszeEsküvők fődíját a jövő heti döntőben.
A tegnap esti összecsapáson a szavazatok több, mint 90 százaléka érkezett Csengére, akit a rezidencia lakói egyébként egyöntetűen visszavártak. A fiatal lány elárulta: nem feltétlenül a fődíj motiválja, számára az az első, hogy szerelmével, Petivel - akivel a beköltözésükkor kezdődött a kapcsolatuk - kézenfogva sétálhasson ki a játékból. Ám annak nagyon örül, hogy döntősök lettek. Ha pedig megnyerik az álomesküvőt, az már biztos, hogy édesapja, az Első Emelet énekese, Kiki kíséri majd az oltár elé.

A kieső, a vörös Dóri csak azért bánkódik, mert hiányozni fognak neki a többiek, ám ő nem hagyott maga után megtört szívet. Igaz, hogy kapcsolata Alekosszal mesébe illően indult, ám végül nem lett belőle semmi, így Dórit férfi nem motiválta arra, hogy visszamenjen a rezidenciára.

2011. december 9., péntek

Műsort kapott SP a TV2-n!

Újabb sajátgyártású műsort indít a TV2: jön SP, ahogy még sosem láthattuk! A december 26-án induló, ötrészes mini-sorozat bepillantást enged Magyarország elsőszámú tinibálványának életébe.

Éder Krisztián, azaz SP tinilányok százezreinek dobogtatja meg a szívét. Karrierje néhány éve folyamatosan ível felfelé: zenét, szöveget ír, klipet készít, fotóz. Szinte mindenki ismeri, mégis kevesen tudják, milyen a valódi arca, és mennyi munka van a csillogás mögött. A Furcsa hétköznapok – SP, című öt részes mini-sorozat jóvoltából megismerhetjük ezt a rendkívül tehetséges fiatalembert.

A Furcsa hétköznapok - SP megmutatja az előadó másik – eddig kevéssé ismert – oldalát is: a fiatal srácét, aki szeret bulizni a barátaival, aki órákon át képes lógni a közösségi oldalakon, ám aki ugyanakkor tudatosan és kőkeményen dolgozik a sikerért. Exkluzív felvételek az egyik legnagyobb tinisztár hétköznapjaiból, videónapló-szerűen, az ő szemszögéből.

Furcsa hétköznapok – SP – December 26-tól öt napon át a TV2 műsorán!

Aranylemez lett Michael Bublé: Christmas című albuma!!!


A többszörös Grammy-díjas Michael Bublé különleges karácsonyi albuma október 24-én jelent meg. Azóta kirobbanthatatlan a világ lemezeladásainak éléről.

Magyarországon megjelenése óta a legjobban fogyó nemzetközi album, a héten pedig elérte aARANYLEMEZ minősítést!
"Imádom az ünnepeket, így régi vágyam volt egy igazi karácsonyi lemez kiadása. Hiába volt 35 fokos nyári hőség Los Angelesben, teljesen télies hangulatba kerültünk a felvételkor. Persze sokat segített, hogy karácsonyi dekorációt raktunk fel a stúdióban.... július közepén!" - meséli Bublé a lemez munkálatairól. Az albumon a jól ismert karácsonyi dalok mellett Bublé saját dala is szerepel, "Cold December Night" címmel.