2012. szeptember 25., kedd

Felhívás!

A Rivaldafény Produkciós Iroda II. szereplőválogatást hirdet a nagy érdeklődésre való tekintettel.
Zenés-táncos előadásokhoz és a készülődő prózai színdarabokhoz.
Időpont: 2012. október 07. 14h-20 -ig

Helyszín:Bakelit Multi Art Center
1095 Budapest,
Soroksári út 164.,
18-as épület.

Kérünk mindenkit, hogy e-mail-ben jelentkezzen, mert csak így tudjuk elfogadni a jelentkezést.
Az e-mail-ben kérünk ad meg az alábbi adatokat: név, születési idő, hely és egy fénykép.
Meg kell jelölni, hogy melyik válogatáson (Tánc, Próza- Ének) kíván részt venni

e-mail cím: rivaldafeny.produkcios.kft@gmail.com

14:00 órától táncos válogatás
Regisztráció 13h –tól
Koreográfus: Király Béla

Elsősorban színházi gyakorlattal rendelkező táncosokat keresünk a tánckarba! Mellette karakter szerepekre is várunk táncosokat!
Kérjük, hogy a castingra hozz próbaruhát és cipőt, egy rövid betanított koreográfia is lesz.

16:30-tól
Prózai és énekes válogatás

Regisztráció 15:00h- tól
A castingra fel kell készülni

3 verssel
3 monológgal
5 dallal (énekeseknek).

A casting során helyzet gyakorlatokra is kell számítani.

Irodánknál először jelentkezők számára van regisztrációs díj!
Regisztrációs díj. 1000 Ft/fő (Ez tartalmazza az adatbázisba kerülést, Fotók elkészítését (Arc és állókép) . Ez csak egyszeri díj. Bármilyen más válogatásunkra jelentkezés esetén nem kell többet kifizetni).
Jelentkezni 18 év felett lehet!

2012. szeptember 24., hétfő

A Muse a 'The 2nd Law'-ról: "Először éneklünk kapcsolatokról"

A devoni trió új albumáról beszélve a New Zealand Herald-nak elmesélte, hogy az új album sokkal személyesebb hangvételű lesz, mint az eddigiek.

A 'The 2nd Law' október elsején jelenik meg, és tartalmazza az első klipes 'Madness'-t és az olimpia hivatalos dalát, a 'Survival'-t is. A 13 dal Londonban került rögzítésre.

Matt Bellamy énekes azt nyilatkozta, hogy az 1999-es bemutatkozó album, a Showbiz óta most írt először a magánéletéről a dalokban: -"Az első albumunkon már volt néhány személyes dal, de aztán, amikor interjúkat adtunk az album kapcsán, rájöttem, hogy nem akarok ilyen túl személyes kérdésekre válaszolgatni, ezért utána nem írtunk ilyen dalokat."

Bellamy azt is hozzátette: - "A zenekar szeret mindig új területeket felfedezni, új dolgokkal kísérletezni. Minden lemezünkön megpróbálunk valami újat adni, ha mást nem, kipróbálunk új hangszereket, stílusokat. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a változások tartanak életben egy zenekart, és mindhárman nyitottak vagyunk új élményekre. "

A MUSE BUDAPESTEN 201. NOVEMBER 20-ÁN LÉP FEL A PAPP LÁSZLÓ ARÉNÁBAN!!!

Még egy érdekesség a Muse házatájáról. Mától itt: http://connectome.muse.mu lehet csatlakozni egy 3Ds alkalmazáshoz, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy Muse-rajongó barátokat találjunk világszerte!

No Doubt – Push and Shove

Az eredetileg ska zenekarként alakult kaliforniai No Doubt első lemeze 1992-ben jelent meg, de egészen 1995-ig kellett várniuk a sikerre, amikor is harmadik nagylemezükre, a Tragic Kingdomra megírták a Don’t Speaket. A kislemez összesen 16 hetet töltött a Billboard top 100-as listájának élén, ez azonban csak a kezdet volt a Grammy-díjak és a világszerte eladott több mint 28 millió lemez felé.

Legnagyobb slágereik között van a Hey Baby, az Underneath It All, a Just A Girl és az It’s My Life. 2012-es visszatérésüket már évek óta tervezik, Push and Shove című hatodik stúdióalbumuk végül szeptember 24-én került a boltokba. A lemezt felvezető Settle Down-hoz készült klipet pedig már több mint 7 millióan látták a Youtube-on.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Pb_zZ3xItPI
Web: http://www.nodoubt.com

Rihanna - Diamonds

A hatszoros Grammy-díjas popsztár, Rihanna szeptember 26-án, szerdán mutatja be világszerte új, Diamonds című számát, mely egyben az éppen készülő, sorban a hetedik Rihanna-album bevezető kislemeze is lesz. 

A dalon az énekesnő azzal a Stargate nevű norvég producer duóval dolgozott együtt, akik korábbi slágerei – az Unfaithful, a Don't Stop The Music, a Rude Boy, a Take A Bow, az Only Girl (In the World), a What's My Name és a Talk That Talk - elkészítésében is közreműködtek.

Rihanna idei éve különlegesen sikeresnek bizonyult, hiszen legutóbbi albumával újabb rekordokat döntött meg: a We Found Love című, Calvin Harrisszel közös száma meghozta neki a 11. Billboard Hot 100 listaelső kislemezét, a leggyorsabban 20 Top 10-es slágert elérő énekesnő rekordját, és a legtöbb digitális eladással rendelkező előadóét is. A Forbes magazin éves listáján az elsőszámú közösségi média sztárnak nevezte az énekesnőt, és nemrég az MTV Video Awards Év Videója díja is nála landolt. Új lemezével és 2013-as világkörüli turnéjával sikerszériája minden bizonnyal folytatódik.

Web: http://www.rihannanow.com

Ke$ha: WARRIOR


A magyar gyökerekkel is rendelkező globális szupersztár, Ke$ha
"WARRIOR" címmel jelenteti meg következő stúdióalbumát december 3-án

A "Die Young" című első kislemezdal szeptember 25-én délután debütál a rádiókban,
és ekkortól letölthető a digitális zeneáruházakból is

A "Warrior" már előrendelhető a http://www.keshasparty.com/hu oldalon,
a digitális szolgáltatóknál pedig szeptember 25-én indul az előrendelés

A globális szupersztár, Ke$ha "WARRIOR" címmel jelenteti meg következő stúdióalbumát december 3-án a Sony Music/Kemosabe/RCA Records gondozásában. Az album első kislemezdala, a "Die Young" szeptember 25-én mutatkozik be a rádiókban, és a digitális zeneáruházaknál is ekkortól lesz elérhető. A "Warrior" című korong már előrendelhető az énekesnő magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalán: http://www.keshasparty.com/hu, a digitális szolgáltatóknál pedig szeptember 25-én indul az előrendelés.

A "WARRIOR" - melynek executive produceri munkálatait a Kemosabe Records vezetője, Dr. Luke látta el - a Ke$ha által írt dalok mellett olyan nótákat vonultat fel, melyek a következő producerek, együttműködők és zenészek nevéhez fűződnek: will.i.am, Max Martin, Benny Blanco, Cirkut, Bonnie McKee, Wayne Coyne, Iggy Pop, Patrick Carney, Ben Folds, Greg Kurstin, Kojak, Ammo és Billboard.

Az album első kislemezdalát, a "Die Young"-ot Ke$ha mellett a fun. frontembere, Nate Ruess, Dr. Luke, Benny Blanco és Cirkut jegyzi.

Az albumból egy 12 dalt tartalmazó standard verzió, valamint egy 16-dalos deluxe változat készül. Ráadásként az albumnak egy exkluzív verziója is megjelenik, melyet a magyar nyelven is elérhető http://www.keshasparty.com/hu oldalon rendelhetnek meg a rajongók, és amely egy különleges 5-dalos akusztikus EP-t is tartalmaz majd.

Ke$ha így nyilatkozott a "WARRIOR"-ról: "Nagyon izgatott vagyok, hogy végre megoszthatom a Warriort a fantasztikus rajongóimmal. Már egy éve dolgozom ezen az új albumon, és közben a példaképeimmel működhettem együtt. Hosszú és intenzív folyamat áll mögöttem, így nem is lehetnék izgatottabb a megjelenés miatt. Remélem, hogy a Warriornak köszönhetően a rajongóim egy még nyersebb és természetesebb oldalamat is megismerik majd."

A globális szupersztár, Ke$ha szélsebesen hódította meg az egész világot, amióta debütáló albuma 2010-ben "Animal" címmel megjelent. Ebben az évben Ke$ha lett a Billboard Hot 100 legjobb előadója, és "TiK ToK" című debütáló kislemeze a Billboard Hot 100 listájának #1 slágere, valamint abban az évben a legtöbbet játszott dal, és a legnagyobb példányban értékesített digitális kislemez a világon. Ke$ha egymás után 6 Top10-es slágert készített, ezek között 3 #1 volt: "TiK ToK", "Your Love Is My Drug" és "We R Who We R". Debütáló albuma, az "Animal" több mint 2,5 millió példányban kelt el világszerte. Ke$ha körbeturnézta a világot: több mint 200 élő koncertet adott a "Animal", valamint a kiegészítő album, a "Cannibal" népszerűsítésére (köztük a több százezer ember előtt adott budapesti Kapcsolat koncert 2011-ben, ahol azt is elárulta, hogy anyai nagyszülei magyarok voltak). 2010 novemberében hazavihette a legjobb új előadónak járó MTV EMA díjat, és 2 American Music Awardra, 3 MTV VMA Awardra és 6 Billboard Awardra is jelölték. Tucatnyi televíziós műsorban lépett már fel világszerte: MTV Europe Music Awards, Much Music Awards (Kanada), Echo Awards (Németország), X Factor (Ausztrália), American Music Awards, Billboard Awards, American Idol, Saturday Night Live és The Today Show Summer Concert Series. Facebookon több mint 21 millióan kedvelik, Twitteren több mint 3 millió követőre tett szert, miközben YouTube/VEVO videóinak megtekintése meghaladja a 300 milliós számot. Összesen több mint 24,5 millió dalt és csengőhangot értékesített az Egyesült Államokban napjainkig, miközben ez a szám világszerte eléri a 27,5 milliót. Ke$ha egy valódi nemzetközi erőmű: az "Animal" arany, platina és multiplatina státuszt ért el 15 országban (az Amerikai Egyesült Államokban platina lett), és ez volt az a - nemzetközi énekesnő által megjelentetett - debütáló album, mely a legnagyobb példányszámban fogyott az Egyesült Királyságban 2010-ben. Ke$ha nemzetközileg a Casio Baby G képviselője, és a közelmúltban választották meg a Humane Society International első nemzetközi nagykövetének is.

További információk a magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalon:
http://www.keshasparty.com/hu
valamint
http://www.facebook.com/kesha
www.twitter.com/keshasuxx
http://youtube.com/kesha

2012. szeptember 21., péntek

P!nk itt, P!nk ott, P!nk mindenütt!

A hétfőn megjelent, és azóta számos ország, köztük Magyarország iTunes albumlistáját is vezető "The Truth About Love" (online meghallgatáshoz kattints ide) című új albumát P!nk teljes erőbedobással promózza, nap mint nap érkezik egy videó, egy nagyinterjú vagy valamilyen egyéb hír vele kapcsolatban. Lássuk a legjobbakat!

Kedden az énekesnő az NBC csatorna Today Show című műsorában lépett fel két dallal élőben, melyeket az alábbi linken lehet megtekinteni:


"So What" - http://video.today.msnbc.msn.com/today/49071143
"Blow Me (One Last Kiss)" - http://video.today.msnbc.msn.com/today/49071366


P!nk nemrég egy mini-koncertet adott Los Angelesben vadiúj dalaiból (Are We All We Are, How Come You're Not Here, Try, Slut Like You, Blow Me (One Last Kiss)), mely tegnap óta megtekinthető teljes hosszában a VEVO-n az alábbi linkre kattintva:

http://www.youtube.com/playlist?list=PLNAzBKTQBIp8p5aUxblE5rr0spAK05zCd

Végezetül pedig egy interjú a People magazinból, melyben P!nk mesél az anyaságról, új albumáról, és arról is, hogyan nyerte vissza (a lenti képen is látható) elképesztően jó alakját a szülés után:
http://www.people.com/people/article/0,,20627352,00.html

 

Hivatalos weboldal, mely magyar nyelven is elérhető: http://www.pinkspage.com/hu/home
Facebook: http://www.facebook.com/pink
Twitter: http://twitter.com/#!/Pink/

GREEN DAY: ¡Uno!

A Green Day jelenleg három albumon dolgozik egyszerre: a trilógia ¡Uno!, ¡Dos!, és ¡Tré! címeken lát majd napvilágot.

Az első lemez, az ¡Uno! 2012. szeptember 25-én kerül a boltok polcaira. Az album a Grammy-díjas 21st Century Breakdown utódja, és - immáron szokás szerint - Rob Cavallo producer segítségével készült.

“Életünk legkreatívabb szakaszába értünk. Most írjuk a legjobb zenéket, és a dalok egyre csak törnek elő belőlünk.” - mondták a zenekar tagjai. - “Nem egy, hanem rögtön három lemezt rögzítünk. Minden dal tipikus Green Day felvétel, minden érzelmi síkon. Nem tehetünk róla...baromi epikusak vagyunk!"

A felvezető kislemez, az Oh Love már forog a magyar rádiókban is.

A Green Day a világ egyik legnépszerűbb zenekara, karrierjük 1990-ben kezdődött, és sikerük azóta is töretlen. Olyan világslágereket írt a zenekar, mint a „When I Come Around”, az „American Idiot” vagy a „Boulevard of Broken Dreams”.

A csapat népszerűségét az is bizonyítja, hogy a Rovio nevű játékfejlesztő cég az ¡Uno! megjelenése kapcsán összeállt a zenekarral, és egy Green Day meglepetésekkel tűzdelt teljesen új szériát dobott piacra az Angry Birds című hihetlen sikereket elérő játékából, mely mostantól világszerte elérhető.

http://greenday.com/

Céline Dion aTorontói Nemzetközi Filmfesztiválon

"Unfinished Songs" címmel mutatkozott be Céline Dion és a dalszerző Diane Warren új dala, melyet a "Song For Marion" című brit filmhez írtak és rögzítettek. Az film írói és rendezői feladatai Paul Andrew Williams nevéhez fűződnek, a Song For Marion című film pedig szeptember 15-én zárta a Torontói Nemzetközi Filmfesztivált. Ez a dal Céline következő angol nyelvű albumára is felkerül, mely "Water And A Flame" címmel 2012 novemberében jelenik meg.

"A Song For Marion egy gyönyörű film." - nyilatkozta Dion. "Ez egy olyan történet, amelyben mindenki érintett. Rengeteget sírtam, de nagyon sokat nevettem is, miközben néztem. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ha csak egy kicsit is, de részese lehettem ennek a műnek azzal a dallal, melyet Diane Warren írt, és igazán jó élmény volt ismét vele dolgozni."

A Terence Stamp és Vanessa Redgrave főszereplésével készült Song For Marion című film egy tragikomédia, amely egy félénk, zsémbes nyugdíjasról, Arthurról szól, aki imádott felesége, Marion ötletétől vezérelve vonakodva ugyan, de csatlakozik a helyi, mindenféle konvencióktól mentes kórushoz. A Winstein Company filmjében Gemma Arterton és Christopher Eccleston is szerepet kapott, míg a produceri munkálatokat Ken Marshall és Philip Moross látta el. Moross, a Cutting Edge (az a cég, mely a film zenei anyagának felelőse) vezérigazgatója szoros együttműködésben dolgozott Diane Warrennel és a Sony Music-kal az "Unfinished Songs" elkészítésén, mely a film végefőcímeként csendül fel.

Az "Unfinished Songs" című dalnak köszönhetően nemcsak visszatért Céline a mozifilmek világába, de újra együtt dolgozhatott a tehetséges Diane Warrennel is. Warren immár 2 évtizede ír dalokat Céline-nek: ő szerezte a #1 "Because You Loved Me" című nótát, melyet Oscar- és Golden Globe-díj mellett 4 Grammy-díjra is jelöltek. A nóta végül két díjat nyert: Grammy-díjas lett a "Legjobb dal, amelyet mozifilm, televíziós film vagy más vizuális média számára írtak" kategóriában, míg szerzője az év legjobb pop dalszerzőjének járó ASCAP díjat kapta meg. Warren több mint egy tucat dalt írt Dionnak, melyek között megtalálható az "If You Asked Me To", a "Water From The Moon", valamint a "Love Can Move Mountains" is.

A Variety Magazine-nak adott interjújában Warren a következő nyilatkozta: "Nagyon régóta dolgozunk együtt, és szerintem igazán jó páros vagyunk, különösen ennek a nótának az elkészítésével. Azon az estén 19:30 és 21:30 között koncertet adott, majd 23:00 és 4.00 óra között a stúdióban énekelt. Éppen ez az, ami Céline-t megkülönbözteti mindenki mástól - elképesztő a munkamorálja."

További információk: http://www.celinedion.com

K’Naan – Country, God or the Girl


Október 15-én jelenik meg K’Naan harmadik lemeze a Country, God or the Girl. A lemezen olyan művészek működtek közre, mint Bono, Nas, Keith Richards és will.i.am. A Nelly Furtadóval közösen készült Is Anybody Out There című számot már mindenki ismeri, de az új album első hivatalos kislemeze, a Hurt Me Tomorrow is egyre magasabb helyezéseket ér el a világ slágerlistáin.

K’Naan jövő év elején amerikai turnéra indul, de előtte még a New York-i Central Parkban a The Global Poverty Project’s Global Festival keretében egy ingyenes koncertet is ad szeptember 29-én, olyan zenekarok társaságában, mint a The Black Keys, Neil Young és a Foo Fighters.

A zenész új lemezét a pop, soul és a reggae köré építette fel, és provokatív szövegeiben még mindig olyan fontos témákat jár körbe, mint a függetlenség, a szociális elnyomás vagy a pozitív gondolkodásmód.

Web: http://knaanmusic.com/

Így szereti Magyarországot az Alvin és a Mókusok

Új dallal lepte meg rajongóit szeptember 19-én, szerdán este az Alvin és a Mókusok. Ez a nagylemez második előfutára, ami várhatóan október 13-án, szombaton jelenik meg. A csapat az albumot országos turnén mutatja majd be élőben.

Már az utolsó simításokat végzi Magyarország első számú punk-rock bandája legújabb nagylemezén, amely „Bátorság, nyújtott kéz” címmel fog napvilágot látni hamarosan! Nem feledkeztek meg eközben a korongot türelmetlenül váró közönségükről sem, akik most újabb részletet hallhatnak belőle. „Magyarország, én így szeretlek!” címmel, szeptember 19. óta meghallgatható a banda hivatalos weboldalán.

- Az album első szerzeménye, a „Nézlek és nem hallok mást” fogadtatása minden tekintetben nagyon pozitív volt. Már az első nyári koncerteken is kívülről fújták a dalt. – árulta el Alvin, a zenekar frontembere. - Mindkét mű valamelyest előremutat, de nem szeretnénk bekategorizálni a lemezt, mert igen változatos lesz. Többféle érzelemhullámból építkezik. Arra törekedtünk, hogy zeneileg és szövegileg is a legigényesebb művünk legyen. – tette hozzá az énekes.

Az Alvin és a Mókusok szinte mindegyik lemezére jellemző, hogy szeretik átszakítani a határokat, ez alkalommal sincs ez másként.

– Szövegeinkben előtérbe helyeztük a realizmust, ahol tehettük, kerültük a fikciót. A saját környezetünk, barátaink, munkatársaink, szeretteink és szeretett politikusaink álltak megint múzsát. – fedte fel a frontember.

Az új nagylemez október 13-án jelenik meg, a csapat a jeles alkalomból dedikálást tart 13.00 órától Budapesten, a Headbanger 2.0 boltban. Október elején pedig közös országjáró turnéra indulnak a Depresszió zenekarral, már a második alkalommal láthatják őket együtt.

- Nagyon jól sikerült a tavalyi koncertkörutunk, szinte mindenhol teltház előtt játszottunk, sőt olyan is volt, hogy nem jutott be mindenki. Idén még nagyobb technikával és még pörgősebb műsorral készülünk. – árulta el Alvin.

A turné október 5-én startol Pécsett az Uránia moziban.

A Magyarország, én így szeretlek c. dal itt meghallgatható:
http://www.youtube.com/watch?v=1hXXU9aNTMU&feature=youtu.be

Részletek:
www.alvinrecords.com
http://www.facebook.com/Alvin.es.a.Mokusok

A Csillagkapu zsenije után, a mesevilág sötét ura

A skót színész sorsszerűnek tartja Zörgőfürge szerepét

Robert Carlyle, a Trainspotting balhésa, az Alul semmi sztriptíz sztárja és a Csillagkapu különc doktora nem csak imádja, remekül is hozza a szélsőséges karaktereket. Az Egyszer volt, hol nem volt producerei épp ezért már régóta szerettek volna együtt dolgozni vele, és szerencsére Carlyle is úgy gondolta, hogy Zörgőfürge, a sorozat sötét urának megformálása testhez álló kihívás lesz számára.


A skót színész sorsszerűnek tartja az Egyszer volt, hol nem volt szerepét, hiszen nemcsak a sorozat producerei vártak már régóta rá, de ő is hosszú ideje vágyott egy olyan lehetőségre, amikor több karakter bőrébe bújhat egyszerre.

A fantasy sorozat egyik kulcsfiguráját alakítva, megvalósíthatta álmát: Zörgőfürgeként, a mesevilág sötét uraként valamilyen módon minden szereplő életét megváltoztatja, a valóvilágba száműzve pedig Mr. Goldként, Storybrook uzsorásaként még a Gonosz Királynőt is képes sakkban tartani.

Carlyle-nak valóban nagy kihívás volt a szerep, hiszen Zörgőfürge, eredeti nevén Rumpelstilskin meséje nem olyan univerzális, mint Hófehérke vagy Hamupipőke története, és karakterének a film- valamint a mesetörténetben több változata létezik.

„Kétségtelen, hogy komoly kihívás egy olyan figura, mint Zörgőfürge eljátszása, és már akkor nagyon tetszett a dolog, amikor először olvastam a forgatókönyvet. De még ki kellett találnom, hogyan fogom eljátszani ezt a szerepet. Utánanéztem a karakternek, már csak azért is, mert ez a figura világszerte nagyon sok kultúrában megjelenik. Szóval átrágtam magam az egész sztorin, de még így se igazán tudni, hogy ki is ő valójában, vagy egyáltalán, hogy hogyan beszél. Ezért aztán megpróbáltam én magam megalkotni egy karaktert mindabból, amit olvastam róla” – árulta el Robert Carlyle.

A színész láthatóan élvezte a kettős szerepet, és olyannyira jellegzetes hangszínt, mozgást és nevetést alkotott Zörgőfürgének, hogy a sorozat valóságában élő alteregója, Mr. Gold egy teljesen másik embernek tűnik.

A Trainspotting balhés Begbie-je, az Alul semmi csapatvezetője, Gaz és a Csillagkapu különc doktora, Dr. Nicholas Rush szélsőséges karakterei után az Egyszer volt, hol nem volt sorozat újabb örömjáték a BAFTA-díjas Carlyle-nak, aki lebilincselő alakítást nyújt a mesés fantasy-ban.

Az Egyszer volt, hol nem volt sorozat vasárnaponként, szeptember 23-tól új időpontban, 21.30-kor látható az M1-en.



Down IV Part 1 – The Purple EP


A new orleans-i Down-t egyetlen metal-rajongónak sem kell bemutatni. A csapat tulajdonképpen egy metal-szupercsapat, mely többek között olyan zenekarok tagjaiból verbuválódott 1991-ben, mint a Pantera, a Corrosion of Conformity vagy a Crowbar. Ez azonban pontosan ugyanakkora hátrány, mint előny - hiszen az "anyazenekarok" egyéb elfoglaltságai miatt a Down (Philip H. Anselmo - ének, Pepper Keenan - gitár, Kirk Windstein - gitár, Jimmy Bower - dob és Pat Bruders - basszusgitár) még csak most jelenteti meg negyedik lemezét, a hatszámos The Purple EP-t .

PONTOSAN KÉT HÉT MÚLVA: 2084!

Ákos albumainak megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg. Új dalokat tartalmazó anyaga legutóbb két évvel ezelőtt, 2010. őszén jelent meg, A KATONA IMÁJA címmel (platinalemez, Az Év Hazai Klasszikus Pop-Rock albuma).

A legújabb, 2084 című korong Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólóalbuma, amely 2012. október 3-án, szerdán kerül a boltokba. A két év munkáját összegző, szintipopos hangzású anyag tizenhárom új dalt tartalmaz. A kiadványról már két szerzeményt ismerhet a közönség: az ELŐKELŐ IDEGEN idén áprilisban kislemezként is megjelent, azóta - öt hónapja! - első a Mahasz Single listáján, videoklipjét eddig több mint egymillióan tekintették meg a Youtube videómegosztón. A TIPIKUS SZTEREÓ című dalt augusztus eleje óta játsszák a rádiók, a klip másfél hónap alatt háromszázezres nézettséget produkált. A '80-as évek szintihangzását idéző albumon a hangtervezéstől a komponáláson-feljátszáson-feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. A lemezen dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja is hallható. Az anyagot Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte, a maszterért Sellyei Tamás felel, a borítófotókat Emmer László fotóművész készítette.

Az album ajándék DVD-vel jelenik meg. A DVD-n az egész album hallható dolby stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS formátumban. Szerepel a korongon az ELŐKELŐ IDEGEN és a TIPIKUS SZTEREÓ klipje is. Az idei munkát megörökítő ötrészes werkfilm mellett a DVD-re egy tízdalos koncertfilm is felkerült, amelyet a 20. Sziget nulladik napjának fergeteges előadásán rögzítettek.

Az új anyag egységes, kiforrott szerzői-előadói-produceri munka, egyedi hangzás- és szövegvilággal. Bízvást elmondható róla, hogy az év egyik leginkább várt magyar albuma.

Országos megjelenés: 2012. október 3.

Az új Ákos-stúdióalbum az Ákos webáruházból ELŐrendelhető ITT!

ÁKOS • 2084
- lemezbemutató koncert -
2012. december 15., szombat, 20 óra
Papp László Budapest Sportaréna
Jegyrendelés ITT!
A jegyek a Ticket Express/Eventim hálózatában is elérhetők, ITT!

PSY az iTunes lista élén

Park Jae-Sang, ismertebb nevén PSY, dél-koreai rapper eddig főleg vicces videóiról és különleges fellépéseiről volt híres. Mostanra azonban Gangnam Style című videójával történelmet írt a Youtube-on: ez lett minden idők legnézettebb K-pop videója. A júliusban feltöltött klip jelenleg több mint 210 milliós lejátszásnál tart, de ez a szám percről percre emelkedik.

Most a Gangnam Style a magyar iTunes Top Song Chart első helyére került.


Videó: http://youtu.be/9bZkp7q19f0
iTunes: http://bit.ly/PCJ0s7

Szűzlányoknak ingyenes a Kiscsillag klippremieres koncertje


Utolsó nyári szabadtéri koncertjét adja szeptember 21-én, pénteken a Kiscsillag a Zöld Pardonban, ahol még a Nagyon megy című dalukhoz készült klipet is bemutatják. Mivel a fellépés a szűz csillagjegy időszakába esik, a szórakozóhely úgy döntött: azok a lányok, akiknek a születésnapja augusztus 24. és szeptember 23. közé esik, és ezt igazolni is tudják, ingyen mehetnek be Lovasi Andrásék bulijába.


Ezen a héten lesz kész és a vágók asztaláról egyenesen a Zöld Pardonban landol a Kiscsillag legújabb klipje, de nem ez az egyetlen különlegesség, amivel készülnek szeptember 21-ére, pénteken.

- Vedres Csaba zongoraművész-zeneszerző barátunkkal érkezünk, akivel sokat dolgozunk együtt az utóbbi időben. Legutóbb ő készítette el néhány dalunk szimfonikus átiratát is az mr2 szimfonik koncertre. Ezen kívül eljátsszuk majd azt a két új dalt is, amelyek azóta íródtak, hogy tavaly novemberben megjelent a lemezünk. És persze, ha Rátgéber Lacit elengedi a felesége, akkor ő is fellép majd velünk – árulta el Lovasi András, a zenekar frontembere

A pénteki lesz a Kiscsillag utolsó nagy nyári szabadtéri koncertje, ezután októberben „Idáig tudom a történetet” címmel több állomásos turnéra indulnak.

- Ezeken a koncerteken dalok között, dalokban mesélünk majd el különböző halmazállapotú történeteket, verseket, novellákat. Nem sokat, csak egy párat, amiből dalok születtek, vagy olyanokat, amik dalokról jutottak eszünkbe. Ebben egy számunkra nagyon kedves író is a segítségünkre lesz, ami már csak ezért is érdekes kísérletnek ígérkezik, és hát a dalok sem teljesen úgy szólalnak majd meg, ahogy azt megszokta tőlünk a közönség – mondta el az énekes.

A péntek esti buli még hagyományos lesz, ahonnan nem maradhat ki a lelkesítő Ha én lennék, vagy az ugrálósabb Kockacukor sem. Ha pedig olyan emberrel megy valaki, akit Örökre a szívébe zárna, akkor lesz lehetőség összebújásra, lassúzásra többek közt az erre teremtett Légy szívesre, és a végén biztos kiderül az is, hogy Van-e szándék.

A Zöld Pardon külön ajándékkal kedveskedik a születésnapjukat mostanában ünneplő hölgyeknek, egészen pontosan a Szűz csillagjegyűeknek. Azok a lányok, akik augusztus 24. és szeptember 23-a között jöttek a világra, és ezt hivatalos irattal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) alá tudják támasztani, ingyen mehetnek a Kiscsillag koncertjére. Mindenki másnak 400 forintba kerül a belépés.

Részletek:
http://www.zp.hu/
http://www.facebook.com/zoldpardon
http://www.kiscsillagzenekar.hu/
http://www.facebook.com/kiscsillag

2012. szeptember 20., csütörtök

Pitbull: Global Warming

A nemzetközi szupersztár, Pitbull arra invitálja rajongóit, hogy felfedezzék a globális felmelegedés ("Global Warming") legújabb hangjait. A várva várt stúdióalbum - melyet a világ több különböző pontján rögzítettek - a Sony Music/RCA Records/Mr. 305/ Polo Grounds gondozásában jelenik meg november 19-én.

Kattints ide, és nézd meg Pitbull "Global Warming" című albumának előzetesét!

Pitbull éppen az album utolsó simításait végzi a stúdióban és turnéján egyaránt. A "Global Warming" című albumon felcsendül a "Back In Time" (mely a Men In Black - Sötét zsaruk 3. betétdala) mellett a Shakirával közös "Get It Started" című nemzetközi sláger is, valamint a "Don't Stop The Party" című új nóta, amely szeptember 25-én mutatkozik be először televízióban az amerikai ABC csatorna Dancing With The Stars című műsorában. A "Global Warming" című újdonság azt a "Planet Pit" című Pitbull-albumot követi a sorban, amelyből 1,4 millió példány kelt el, és amelyről 18 millió dalt értékesítettek világszerte illetve nemrég Magyarországon is aranylemez lett.

Kattints ide, és hallgasd meg a TJR közreműködésével készült "Don't Stop The Party" című új dalt!

Pitbullal továbbra is pörög a buli: a "Planet Pit" világkörüli turnéja Latin-Amerikában folytatódik. Az eddigi állomások - Japán, Ausztrália, Mexikó, Kanada és Európa - után Panamában folytatódik a koncertsorozat szeptember 27-én, majd az év végén visszatér az amerikai állomásokra.

"Global Warming" album előzetes:
http://www.youtube.com/watch?v=5DD8lCfzcvI

Filmajánló: Én, a robot - limitált robotfejes kiadás

Will Smith szembeszáll a gépekkel ebben a sodró lendületű, futurisztikus akció-thrillerben, amit végre lélegzetelállító
Blu-ray 3D változatban is láthatunk! 2035-re átalakul a világ, a robotok már a hétköznapi élet megbízható részei. Pedig a gépek megbízhatatlanok – a laza zsaru (Will Smith) szerint egy szuperrobot a leggyanúsabb abban a gyilkossági ügyben, melynek egy tudós (James Cromwell) volt az áldozata.

Robotfejes kiadvány megjelenése: 2012. október 31.

A LIMITÁLT PÉLDÁNYSZÁMÚ ROBOTFEJ KIZÁRÓLAG AZ XPRESS.HU OLDALÁN KERESZTÜL VÁSÁROLHATÓ MEG!


2012. szeptember 19., szerda

Végre újra hallat magáról a My Chemical Romance!


A hétvégén Frank Iero ritmusgitáros egy hosszabb hírt írt a zenekar weboldalára - www.mychemicalromance.com - melyben elmeséli, hogyan ment "szabadságra" a zenekar a The Black Parade turnéja után, mely majdnem szétválással végződött; hogy keresték meg újra egymást és kezdtek újra dalokat írni; hogy rakták félre a teljes rögzített anyagot és írtak meg egy totálisan újat, mely aztán a Danger Days lemez lett; és hogyan vették ezeket a dalokat újra elő!

Igen, jól gondoljátok: ezek a dalok most leporolva, felfrissítve, csak digitális és bakelit formátumban kerülnek kiadásra!

Az időzítés a következő:

"Number One"
A-oldal: Boy Division
B-oldal: Tomorrow's Money
Megjelenés: Október 30, 2012

"Number Two"
A: AMBULANCE
B: Gun.
Megj.: November 23, 2012

"Number Three"
A: The World Is Ugly
B: The Light Behind Your Eyes
Megj.: December 18, 2012

"Number Four"
A: Kiss The Ring
B: Make Room!!!!
Megj.: Január 8, 2013


"Number Five"
A: Surrender The Night
B: Burn Bright
Megj.: Február 5, 2013

Rihanna és Taylor Swift kapta a legtöbb jelölést a 2012-es MTV EMA-n

A 30Y, a Funktasztikus, Odett, a Soerii&Poolek és a Supernem a díjátadó hazai jelöltjei

A 19. MTV EMA idén is összehozza a zenerajongókat a világ minden tájáról, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt tizenkét hónap legjobb előadóit. A legnagyobbak közé idén is bekerülhetnek magyar jelöltek is: az EMA Worldwide Act fordulójában idén a 30Y-ra, a Funktasztikusra, Odettre, a Soerii&Poolekre és a Supernemre szavazhatnak a rajongók. A nagymúltú díjátadó ebben az évben Frankfurtban kerül megrendezésre november 11-én este 21:00 órai kezdettel.


Kezdődjön az ünneplés! Az MTV ma bejelentette, hogy kik az esélyesek a győzelemre az idei díjátadón, valamint kiderült, hogy idén kik indulnak az MTV EMA régiós fordulójában. Hazánkban a 30Y, a Funktasztikus, Odett, a Soerii&Poolek és a Supernem indul a Worldwide Act díjáért. A rajongók online, a hu.mtvema.com oldalon szavazhatnak kedvenceikre az első fordulóban.

A legtöbb jelölést nemzetközi fronton Rihanna és Taylor Swift söpörte be, szám szerint hatot és ötöt. Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy vajon Justin Bieber - aki tavaly a Legjobb Pop és a Legjobb Férfi Előadó kategóriában is győzedelmeskedett - meg tudja-e ismételni bravúrját idén is? Katy Perry és Bieber négy, míg Nicki Minaj, Lady Gaga, Lana Del Rey és az újonc fun. három kategóriában száll majd versenybe, és két díjra esélyes többek között a Green Day, a One Direction, a Gotye, Pitbull, Flo Rida és a Muse is.

Idén egy vadonatúj kategóriában is dönthetnek a szavazók: a legjobban kinéző előadót (Best Look) is díjazza a csatorna. Már másodszorra hívja segítségül az MTV a rajongókat, hogy kiderüljön, kinek is vannak a legelhivatottabb követői és ki érdemli meg a Legjobb Rajongók díjat. Minél több rajongó vesz részt az MTV digitális platformjain zajló versenyben, annál inkább számíthatnak kedvenceik arra, hogy az ő nevüket húzzák ki abból a bizonyos borítékból november 11-én,

Szeptember 17-én elindul a Worldwide Act első fordulója is, ahol mindenki saját hazájának indulójára szavazhat. Idén Magyarországon a 30Y, a Funktasztikus, Odett, a Soerii&Poolek és a Supernem száll harcba a szavazatokért. A hétfőn induló szavazáson a nézők voksolhatnak minden EMA kategóriára is, ha ellátogatnak a http://hu.mtvema.com oldalra. A 2012-es MTV EMA támogatói a Microsoft és a Replay.

Az MTV EMA világszerte az egyik legfontosabb zenei díjátadó, ahol a legnépszerűbb sztárok lépnek fel és a zenei világ krémje ünnepli együtt az elmúlt év kiemelkedő előadóit. A visszaszámlálás megkezdődött - csak a rajongókon múlik, hogy idén magyar együttes is felléphet-e az EMA színpadán.

MTV EMA november 11-én, vasárnap este élőben az MTV Hungaryn!

Az “2012 MTV EMA” jelöltjeinek teljes listája:

LEGJOBB DAL
Carly Rae Jepsen – ‘Call Me Maybe’
Rihanna feat. Calvin Harris – ‘We Found Love’
Gotye – ‘Somebody That I Used To Know’
Pitbull feat. Chris Brown – 'International Love'
fun. feat. Janelle Monáe – ‘We Are Young’

LEGJOBB ÚJ ELŐADÓ
Rita Ora
fun.
One Direction
Lana Del Rey
Carly Rae Jepsen

LEGJOBB NŐI ELŐADÓ
Rihanna
Katy Perry
P!nk
Taylor Swift
Nicki Minaj

LEGJOBB FÉRFI ELŐADÓ
Justin Bieber
Kanye West
Flo Rida
Pitbull
Jay Z

LEGJOBB POP ELŐADÓ
Justin Bieber
No Doubt
Katy Perry
Taylor Swift
Rihanna

LEGJOBB ÉLŐ ELŐADÁS
Taylor Swift
Lady Gaga
Jay Z & Kanye West
Green Day
Muse

LEGJOBB HIP HOP ELŐADÓ
Jay Z & Kanye West
Nas
Rick Ross
Drake
Nicki Minaj

LEGJOBB ROCK
Linkin Park
Green Day
Muse
The Killers
Coldplay

LEGJOBB ELEKTORNIKUS ELŐADÓ
David Guetta
Swedish House Mafia
Avicii
Skrillex
Calvin Harris

LEGJOBB ALTERNATÍV ELŐADÁS
Jack White
The Black Keys
Arctic Monkeys
Florence + The Machine
Lana Del Rey

LEGJOBB VIDEÓ
M.I.A. – ‘Bad Girls’
Lady Gaga – ‘Marry The Night’
Katy Perry – 'Wide Awake'
Rihanna feat. Calvin Harris – 'We Found Love'
PSY – ‘Gangnam Style’

LEGJOBB IMAGE
Nicki Minaj
Rihanna
Jack White
Taylor Swift
A$AP Rocky

LEGJOBB RAJONGÓK
Justin Bieber
One Direction
Lady Gaga
Rihanna
Katy Perry

LEGJOBB WORLD STAGE ELŐADÁS
Arcade Fire
Arctic Monkeys
B.o.B
Evanescence
Flo Rida
Jason Derulo
Joe Jonas
Justin Bieber
Kasabian
Ke$ha
LMFAO
Maroon 5
Nelly Furtado
Red Hot Chili Peppers
Sean Paul
Snoop Dogg
Snow Patrol
Taylor Swift

LEGJOBB PUSH ELŐADÓ
Nov – Foster The People
Dec – Lana Del Rey
Jan – Mac Miller
Feb – Michael Kiwanuka
March – Gotye
April – Rebecca Ferguson
May – fun.
June – Rita Ora
July – Conor Maynard
August – Of Monsters And Men
September – Carly Rae Jepsen

MAGYAR JELÖLTEK
30Y
Funktasztikus
Odett
Soerii&Poolek
Supernem

Celeb party a Buddha-Bar étteremben

Grandiózus partin vehetett részt a budapesti elit apraja-nagyja a Chivas Luxury Club szervezésében. A Mellow Mood Hotels üzemeltetésében a Ferenciek terén júniusban megnyitott ötcsillagos szálloda és a Buddha-Bar étterem nagyszabású Grand Opening Party-jára nem kevesebb, mint 1200 vendég volt kíváncsi.

Az eső miatt víztiszta sátorban fogadták a regisztráló vendégeket a Chivas Luxury Club csodálatos hostessei miközben kedves fiatalemberek esernyőkkel gondoskodtak arról, hogy aki a sátorba még nem ért be arra se essen egy csepp eső sem. A regisztrációra váró nagyérdeműt tűzzsonglőrök és japán dobosok szórakoztatták, a kellemes hangulatú vendégfogadás közben lehetett még gyönyörködni a sátorban kiállított legújabb Grand Cherokee JEEP-ben és a fotófalnál fotózkodó hírességekben. A Party alatt több fotófalnál is fotózkodhatott minden kedves vendég és ahogy a Buddha Bar Hotel lenyűgöző falai között találták magukat, a Chivas Regal szebbnél szebb hostessei igyekeztek azonnal whisky koktélokkal felmelegíteni az érkezőket.

A Buddha-Bar étteremben Rogán Antal, a Belváros polgármestere, Gian Pietro Beghelli, az ingatlan tulajdonosa, Daniel Penet, a szálloda igazgatója, valamint Tarja Visan, a Buddha-Bar társalapítója is köszöntötte a vendégeket a hivatalos megnyitó ceremónián.

A megnyitót követően a fő attrakció a hatalmas Buddha szoborra vetített videomapping animáció volt, aminek keretében “megelevenedett” az étterem fő jelképe. A látványos vizuális show-t, a Chivas Luxury Club szervezői tervezték, vetítéstechnikai partnerük a Visual Power segítségével.

A party a műemlék épületben több helyszínen zajlott párhuzamosan, így a vendégsereg megismerhette a Buddha-Bar éttermet is, ahol a gasztronómiai kényeztetésről a finom ételek mellett, a Chivas Luxury Club események elmaradhatatlan alap pillérei, a Chivas Regal koktél bárok gondoskodtak.

Az est sztárvendége DJ Ravin, a párizsi Buddha-Bar rezidens DJ-e hajnalig keverte a zenét.

Az üvegtetővel borított Zen kertben a Perrier Mixology Barban találkozott a francia minőség és a keleti luxus, Chill Out zene mellett egyedi Perrier koktélokat kóstolhattak a különlegességre vágyó vendégek. A szálloda tetején található, egyedi adottságú Klotild Lounge&Bar ezen a nem minden napi estén pedig Mumm Champagne-al várta közönségét.

A CHIVAS LUXURY CLUB KIEMELT ŐSZI ESEMÉNYÉN A CHIVAS LOVAGOK KÖZÜL ÁRPA ATTILA, BOCHKOR GÁBOR ÉS SCHIFFER MIKLÓS IS OTT VOLTAK PÁRJUKKAL, SŐT A KÖVETKEZŐ LOVAG IS TISZTELETÉT TETTE, AKINEK KILÉTÉT, A CHIVAS LUXURY CLUB, OKTÓBERI ESEMÉNYÉN FEDI FEL ZÁRTKÖRŰ KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A SAJTÓ KÉPVISELŐINEK.


Vastag Csaba és Kocsis Tibor

Monyo Project: UUU

A Monyo Project zenekar 1999-ben alakult Székelyudvarhelyen. A zenekart Molnár Endre (Monyo) és Molnár Ilona (Baba) alkotják. A duó több Romániában kiadott lemez és rengeteg koncert után 2007-ben Magyarországon is bemutatkozott Szlogenek, szlengek, vakerok című korongjával.

A zenekar nagyon szeret kísérletezni a különböző irányzatokkal. A Monyo Project zenéjében a pop égisze alatt helyet kapnak a jazzes, rockos, és elektronikus elemek is. Monyo és Baba már fellépett szinte az összes klubban Budapesttől Bukarestig. Életük a zene, 13 éve folyamatosan koncerteznek, játszottak már Al Di Meola-val, Erik Truffaz-zal, felléptek Jim Morrison sírjánál Párizsban, dalaik szerepeltek filmekben, ők maguk pedig Sabin Pautza Sinfonietta című előadsában. Érdekesség továbbá, hogy Monyo és Baba a magánéletben is egy párt alkotnak, 2009-ben a 10 éves jubileumi koncertjükön a színpadon mondták ki egymásnak a boldogító igent.

Monyoék feltett szándéka, hogy meghonosítják a "cold rock" kifejezést, mellyel saját stílusukat definiálják: a zene Dracula gróf földjéről származik, és ahogy a nevében is benne van: hűvös.

Az új lemez, melynek címe The Next Dose lesz, a Magneoton kiadásában néhány hónap múlva jelenik meg, és sokkal energikusabb lesz az eddigi albumoknál, a U2, Placebo, Depeche Mode, Massive Attack irányába indultak el vele. Ennek a korongnak a beharangozó felvétele a UUU - egy gyönyörű ballada.

A dalokat Monyo és Baba közösen írja.

Íme a UUU klipje: http://www.youtube.com/watch?v=ehIujmigd0Y

Felhívás!!!!!!!!

Magyarország ismert és elismert világzenei zenekara meghallgatást hirdet leendő énekese számára.

A várhatóan szeptember végi meghallgatásra 18-30 éves énekesek jelentkezését várjuk.

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal, valamint egy évnél nem régebbi, portré és egész alakos fotó elküldésével lehet, cím: zsono@tomtom.hu

Kritériumok: jó hangi adottságok, jó mozgás Előnyt jelent: színpadi ének tapasztalat, táncos múlt A Produkció az előzetesen kiválasztott jelentkezőknek biztosít lehetőséget a bemutatkozásra. A meghallgatás pontos helyszínéről és idejéről az érintetteknek külön értesítést küldünk.

Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 20.

Doug Aldrich: rockbuli a Whitesnake gitárhősével

Aranygitáros sármőr rabolja el a rajongói szíveket az A38 színpadán

Steamroller, vagyis gőzhenger nevű saját zenekarával érkezik Budapestre október 2-án Doug Aldrich, a Whitesnake és a Dio gitárhőse. A koncerten minden együtt lesz, ami egy vérbeli rock estéhez, és a rajongók szívének lehengerléséhez szükséges: három kiváló zenész egy szívdöglesztően mosolygó, szőke gitáros vezetésével, valamint egy jammelésekkel tarkított igazi bestof műsor Whitesnake, Led Zeppelin, Deep Purple klasszikusokkal – mindez az A38 Hajó színpadán, ahol a rajongók szinte testközelből élvezhetik majd a produkciót.

Bár a rockzenében sosem árt, ha az ember fia jó megjelenéssel bír, a tapasztalatok szerint azért az sem árt, ha a hangszerét is tudja kezelni. Doug Aldrich e két halmaz metszetében helyezkedik el, vagyis egyszerre vonzó és tehetséges – nem is csoda, hogy már 10 éve a Whitesnake-ben zenél, amit az a David Coverdale alapított, aki szintén a hölgyszívek elrablójaként vált ismertté.

Persze az utóbbi évtized csak a legutóbbi állomás Aldrich karrierjében. Az ifjú Dougra a legnagyobb hatást a Yardbirds egykori legendás gitárosa, Jeff Beck tette: miatta fogott életében először gitárt a kezébe, 11 évesen. Pár évvel később pedig majdnem a KISS-be is bekerült, de a meghallgatás végül „csak” egy máig élő barátságot eredményezett Gene Simons-szal. A 80-as években különböző zenekarokban játszott, így a Hurricane és a Lion nevű csapatokban, de megfordult a House Of Lordsban is. A ’90-es években a Bad Moon Rising nevű csapat és néhány szólólemez következett, majd 2001-ben az áttörés: a nemrég elhunyt Ronnie James Dio Dougot választotta gitárosnak a Killing The Dragon című album elkészítéséhez

Nem sokkal később újabb hatalmas lépés: 2002-ben Doug lett az akkor 25 éves Whitesnake új gitárosa. Az elmúlt 10 év alapján látható, hogy ebben az együttesben Aldrich megtalálta a számítását: a monstre világkörüli turnék alatt remek kapcsolata alakult ki Coverdale-lel, és az együttműködésnek hála már több mint 30 közös dal született, melyek a Good To Be Bad és a Forevermore című lemezeken hallhatók. Doug tehát dalszerzőként komoly szerepet játszott a Whitesnake legutóbbi sikereiben – az egyik legutóbb dal, a Love Will Set You Free klipje itt látható: http://youtu.be/TOwd30wXc-0

A Whitesnake idén ugyan pihenőt tart, de ez nem jelenti azt, hogy a csapat tagjai unatkoznának: Doug Michael Devin basszusgitárossal, és a Zappa Plays Zappából ismert dobossal, Joe Travers-zel hármasban Steamroller néven alapított egy bandát. Ezzel a felállással az ősz folyamán Európában koncerteznek, hiszen Doug – aki egyébként elismert gitároktató is – az idén 50 éves Marshall erősítők gyártójának megbízásából gitárkurzusokat is tart az öreg kontinensen.

Budapestre azonban mint a Steamroller tagja érkezik, és október 2-án a trió kedvenc dalait, átdolgozásokat és saját szerzeményeket, továbbá Whitesnake, Led Zeppelin és Deep Purple klasszikusokat adnak elő, de igazából a Creamtől Jimmy Hendrixen át egészen a Beastie Boysig szinte bármi előkerülhet majd. Sőt: a koncert után terv szerint dedikálásra is sor kerül, így a rajongók személyesen is találkozhatnak majd a gitárhőssel.

a Livesounds bemutatja:
2012. október 2., kedd 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Steamroller – Doug Aldrich Trio
Belépő: 5800 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.



Kapcsolódó weboldalak:
http://www.livesound.hu
http://www.dougaldrich.com
http://www.facebook.com/LiveSoundProd
http://www.facebook.com/events/208941139229043/

Megszületett Robbie Williams kislánya

"Megszületett Theodora Rose Williams, akit szeretettel üdvözöl az apukája! Rose 2012. szeptember 18-án, délután 3 óra 33 perckor született. A baba, az anyuka és az apuka is remekül van. Köszönjük a jó kívánságokat! Rob!" - írta internetes oldalára kedden este az angol énekes.
Ez Robbie Williams első gyermeke. Felesége, Ayda Field amerikai színésznő négy héttel ezelőtt magánrepülővel, és egy teljes orvosi csapattal érkezett Angliába, hogy ott hozza világra első közös gyermeküket.

Robbie Williams néhány hónapja úgy döntött, hogy feleségével együtt visszaköltözik Angliában. "Nem akarom, hogy a lányom Los Angeles-i iskolában tanuljon, ami tele van igazi idiótával. Azok az iskolák olyanok, mint egy elcseszett Big Brother ház. Szóval visszaköltöztünk Angliába"- ecsetelte a kispapa egy rádióműsorba.

"Azt szeretném, ha a lányomnak angol útlevele lenne. Igaz a feleségem azért ragaszkodik az Egyesült Államokhoz. Hát majd meglátjuk" - mondta a boldog énekes. (Forrás: ncl.hu)

2012. szeptember 17., hétfő

Barbee: Sodor az ár klipforgatás


Barbee édesapjának állít emléket új klipjében! 

Barbee elmenkült az esküvőjéről! 

Napokban forgatta le Barbee immáron 12-dik videoklipjét, Sodor az ár címmel, Indián rendezésében. Az új dal zeneszerzője Kovacsics Ádám (Unique ), a szöveget - ahogy korábban is - Barbee írta. A személyes hangvételű dal olyan baráti csalódásokról szól, ami Barbeet az elmúlt években érte. A dalban Barbee édesapjának is szeretne emléket állítani, akit egy évvel ezelőtt vesztett el, és halálát a mai napig nem bírta feldolgozni. Barbee dalszövegének képi világát Indián valósította meg, látványos elemekkel tarkítva. 

A hét különböző helyszínen játszódó nagyszabású videót Magyarország legszebb részein vették fel. Lovas jelenetektől egészen az animációs megjelenítésig. Az énekesnő a történet szerint egy olyan menyasszonyt alakít egy esküvőn, amelyen nem szeretne részt venni, ezért elfut. Barbee klipben szereplő esküvői ruháját kimondottan erre az alkalomra Makány Márta tervezte. 

Barbee legújabb dala teljes mértékben eltér az eddigiektől, komolyabb, érettebb stílusa szakmai vélemények szerint kiemeli a „tinisztár” kategóriából. A dalt már olyan rádiókban is hallhatjuk, ahol eddig Barbee dalai nem csendültek még fel. A Comet díjas énekesnő, Sodor az ár című videoklipjének premierje, várhatóan október első napjaira várható!

Barbee második nagylemeze Szívszilánk címmel, már országos szinten kapható!






MAHÓ ANDREA - MIT TEHETNÉK ÉRTED – BRÓDY DALOK

„Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy Bródy János dalait énekelhettem lemezre, - ráadásul Kocsák Tibor hangszerelésében, akivel a Madách Színházban már sokat dolgoztam együtt. A Bródy daloknak örökérvényű mondanivalója van, ami számomra sokat adott és ad, remélem, azoknak is, akik meghallgatják ezt az albumot. Régi álmom teljesült és büszke vagyok arra, hogy egy új dalt is írt nekem a Mester, aki személyesen is részt vett a felvételek készítésében.”

Megjelent Mahó Andrea harmadik, önálló szólólemeze, melynek címe is sokat mondó: „Mit tehetnék érted”.

Bródy János legendás életművéből 12 olyan dalt válogattak össze a lemez alkotói, amelyeknek nemcsak szövegét, hanem zenéjét is a művész írta. Kocsák Tibor érzékeny hozzáértéssel adott új hangzást a már ismert, népszerű daloknak, - külön érdekesség, hogy új dal is készült erre az albumra - kihasználva Andi színészi és énekesi képességeit.

A dalok tartalma, zenei megvalósítása és Andrea kivételes előadása harmónikusan illeszkedik egymáshoz.

Zenei életünknek három nagy egyénisége szövetkezett a CD elkészítésére, ami önmagában is szenzáció.

Mahó Andreát, a Madách Színház művésznőjét ősztől a Mary Poppins musical főszerepében is láthatja majd a nagyközönség.

Turnéra viszi szimfonikus nagykoncertjét a Magashegyi Underground


A nagysikerű müpás és veszprémi utcazenei koncert után további városokban is bemutatja szimfonikus nagykoncertjét a Magashegyi Underground. November 21-én Hódmezővásárhelyen, november 23-án pedig Pécsett hallhatja a közönség a zenekart 50 zenész kíséretében. A nyári, különleges hangulatú veszprémi fellépésüket kamerákkal rögzítette egy stáb, a felvételekből a minap klipet is készítettek a Rázz fel című dalhoz.


Filmre vitte a Veszprémi Utcazene Fesztiválon hatalmas sikert arató koncertjét a Magashegyi Underground. Ebből az első „morzsa” a Rázz fel című dalhoz készített videóklip.

Rendkívül jól fogadta a közönség a budapesti szimfonikus koncerteket, mindkét alkalommal teltház volt a Művészetek Palotájában. A csapat is nagyon élvezte a produkciót, szerették volna folytatni, ezért is örültek a Veszprémi Utcazene Fesztiválra szóló felkérésnek, ahol szabad téren adhatták elő szimfonikus átdolgozásban a dalaikat, 50 zenész kíséretével.

- A főpróba alatt felszedték a székeket, így kicsit aggódtunk, hogy fogadja majd a zenét az álló közönség. Felemelő látvány volt, ahogy megtelt a tér emberekkel. Csodálatosak voltak, és rendkívül nyitottak, vették minden rezdülésünket – emlékezett vissza Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője. Szimfonikus fellépéseink sok szempontból hasonlíthatóak egy színházi előadáshoz, a szabadtéren kicsi elveszett ebből az intimitásból, de ugyanakkor helyette egy nagy adag közvetlenséget kaptunk, koncertteremben ugyanis a hallgatóság visszafogja magát, ahogy a színházban is, átélik a katarzist, de ez nem annyira látványos, mint ezen a szabadtéri koncerten, ahol láthatóan jól érezte magát a közönség - tette hozzá a pályafutásuk egyik legjobb koncertjeként értékelt estéről.

Az egész fellépésről készült felvétel, így várhatóak még videóklipes dalok a csapattól, hogy azok is belekóstolhassanak a Magashegyi szimfonikus produkciójába, akik élőben még nem láthatták. Erre nyílik még lehetőség novemberben kétszer is: 21-én Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, 23-án Pécsett a Kodály Központban. Az együttes további előadásokat is tervez.

Közben a lemezkészítést sem hanyagolják el: a duplává gyarapodó album várhatóan késő ősszel jelenik meg. Egyik felét a szimfonikus verzióban rögzített dalok adják, mellyel ezeknek a fellépéseknek a hangulatát szeretnék visszaidézni. A másik korongon pedig az új dalok szerepelnek majd.

A Rázz fel című dalhoz Veszprémben készített klip:
http://www.youtube.com/watch?v=Ue6c3v2HpmA

Részletek:
http://www.magashegyi.hu
www.facebook.com/magashegyiunderground

Hooligans: Harcra fel!



A Hooligans legújabb dalával bátorságot és erőt szeretne a szívekbe csempészni!



A Hooligans új dalát, a ’Harcra fel’-t a Diósgyőri Focicsapatnak írta indulónak. Az együttműködés ötlete onnan jött, hogy a zenekar is borsódi, tehát közösek a gyökereik. Nemrégiben egy emberi történet is aktualizálta a dal üzenetét, hiszen a Diósgyőr új, nagyreménységű fiatal kapusa, Rakaczki Bence leukémiás lett. A lábadozó sportolót a napokban meg is látogatták a huligánok, hogy új dalukkal, ajándékokkal és személyes jelenlétükkel bátorítsák őt a gyógyulásban.

A zenészek nagy örömére szolgált az a hír is, hogy vadiúj szerzeményünk már megjelenése előtt megkezdte misszióját az emberek megerősítésében. Megtudták, hogy az ezüstérmes Ungvári Miklós kivitte magával a ’Harca fel’ című dalt az Olimpiára, hogy az edzések közben hallgassa, és segítségével gyűjtsön erőt a nagy megmérettetésre. A sportoló később köszönetet is mondott a csapatnak, hogy annyit tudott meríteni a zenéjükből.

Hooligans: 15. Jubileumi Nagykoncert Budapest Sportaréna szeptember 24-én megjelenik CD-n!

A koncert anyaga októbertől DVD-n is elérhető.

Christina Aguilera - "Your Body"


A globális szupersztár, Christina Aguilera „Lotus” címmel jelenteti meg új albumát november 12-én 

A „Your Body” című új kislemezdal Ryan Seacrest műsorában és a rádiókban világszerte szeptember 14-én debütált, és szeptember 17-től letölthető iTunesról 

A globális szupersztár, Christina Aguilera november 12-én jelenteti meg új albumát „Lotus” címmel a Sony Music/RCA Records gondozásában. Az album első kislemezdalát, a „Your Body” című nótát Max Martin, Shellback és Savan Kotecha szerezte, míg a produceri munkálatok Max Martin és Shellback nevéhez fűződnek. A dal Ryan Seacrest műsorában és a rádiókban világszerte szeptember 14-én mutatkozott be, és szeptember 17-től letölthető az iTunes zeneáruházból.

Aguilera az elmúlt évet a stúdióban töltötte, hogy elkészítse várva várt 5. stúdióalbumát. Olyan szerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt, mint Alex Da Kid vagy Sia, és a közreműködők között az a Cee Lo Green is megtalálható, aki Aguilera mellett az amerikai The Voice tehetségkutató verseny csapatának tagja.

„Ez az album az önkifejezésről és a szabadságról szól.” – mondja Aguilera. „Nagyon sok mindenen mentem át a magánéletemben az elmúlt néhány évben, és ez az album számomra egy újjászületést testesít meg. Ez a lemez a szabadságról és a gyökerekhez való visszatérésről szól; arról, hogy ki vagyok, és mit szeretnék csinálni.”

Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb előadójaként Christina Aguilera több mint 30 millió albumot adott el világszerte, és 4 olyan #1 slágerrel büszkélkedhet, mely a Billboard Hot 100-as listáját vezetni tudta. Az énekesnő 5 Grammy-díjat nyert eddigi karrierje során. Csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, és azzal az elismeréssel is büszkélkedhet, hogy ő volt az egyetlen 30 év alatti művész, akit a Rolling Stone Magazine minden idők 100 legjobb énekese közé választott. 2011-ben Christina Aguilera a televíziózás világába is belépett: az NBC Emmy-díjra jelölt The Voice című tehetségkutató versenyében vállalt mentori szerepet. Emellett pedig továbbra is örömmel adja hangját jótékonysági célokra: a Yum! Brands World Hunger Relief képviselője 2009 óta, és az ő segítségével már több mint 80 millió dollár adományt fordítottak a World Food Program és más éhezés ellen küzdő szervezetek javára.

További információk a magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalon találhatóak: http://christinaaguilera.com/hu

A „Your Body” meghallgatható az iHeart Radio oldalán: http://www.iheartradio.com/iplaylist/artist/357293/

https://www.facebook.com/christinaaguilera
http://twitter.com/therealxtina

Ingyenes P!nk Party a WestEndben szeptember 21-én!


Az énekesnő legnagyobb slágereit Tóth Gabi, Janicsák Veca, Baricz Gergő, Tarány Tamás, Kováts Vera és Széles Iza előadásában hallhatjuk

P!nk 4 év után, szeptember 17-én vadonatúj stúdióalbummal jelentkezik "The Truth About Love" címmel, melyen a szerelem különböző árnyalatait mutatja be saját értelmezésében: a sötét, a világos, a vidám és a szomorú oldalait. A vadóc énekesnő már több mint 10 éve a legnagyobb szupersztárok közé tartozik, így hazánkban is rengeteg rajongója van, lemezei rendre arany- és platinalemezesek lesznek, dalai pedig mindig a rádiós slágerlisták élvonalában vannak.

Az új album megjelenésének alkalmából egy fergeteges P!nk Party kerül megrendezésre a WestEnd City Centerben szeptember 21-én 17 órai kezdettel, ahol magyar énekesnők és énekesek ünneplik P!nk eddigi sikereit legnagyobb slágereinek előadásával. A rock'n'rollból nem lesz hiány: Get The Party Started, Just Like A Pill, Who Knew, U + Ur Hand, So What, Raise Your Glass... hogy csak néhány dalt említsünk, mely biztosan hallható lesz a koncerten, de nem maradhat ki P!nk legfrissebb slágere sem, a nemrég Magyarországon is #1 pozíciót elérő "Blow Me (One Last Kiss)", mely már az új albumon hallható.

Azok, akik valamilyen rózsaszín ruhadarabban érkeznek az eseményre, a koncert közben akár meg is nyerhetik az új CD-t, illetve P!nk korábbi kiadványait, de azoknak sem kell lemondaniuk a "The Truth About Love"-ról, akik véletlenül nem nyernének, hiszen a Media Markt a helyszínen akciós áron fogja árulni P!nk új lemezét.

Tóth Gabi, Janicsák Veca, Baricz Gergő, Tarány Tamás, Kováts Vera és Széles Iza vár Téged is a WestEndben szeptember 21-én, pénteken 17 órakor a Millennium udvaron (középen a szökőkútnál). Gyere el és bulizz velünk, hiszen ezen a héten a zene színe biztosan P!nk lesz!

További infok:
www.pinkspage.com
www.facebook.com/sonymusichungary
www.westend.hu

2012. szeptember 14., péntek

Ne-Yo ismét listavezető

A háromszoros Grammy-díjas Ne-Yo legújabb kislemeze, a Let Me Love You (Until You Learn To Love Yourself) ezen a héten a brit kislemezeladási lista élére került. Ez Ne-Yo ötödik listavezető maxija az Egyesült Királyságban, és egyben a zenész ötödik stúdióalbumának, a november 5-én megjelenő R.E.D.-nek a beharangozó dala is.

Az énekes már hazájában, az Egyesült Államokban is óriási sikereket ért el, hiszen nagylemezei közül három is platina minősítést kapott. Nem túlzás állítani, hogy a R.E.D.-et már az egész világ várja, hiszen a több mint 30 milliós lemezeladással büszkélkedő Ne-Yo 2010 óta most először jelentkezik új albummal.

Web: http://www.neyothegentleman.com/letmeloveyou/
Videó: http://youtu.be/crrOl0egI00

Pet Shop Boys: Elysium

A Pet Shop Boys nemrégiben Los Angeles-ben rögzítette legújabb stúdiólemezét, az “Elysium”-ot, ami szeptember 18-án jelenik meg. A duó mellett az anyag társproducere a fiatal amerikai Andrew Dawson volt, aki korábban a Kanye West albumon nyújtott munkájáért 3 Grammy-díjat vihetett haza.

Az “Elysium” dalait Neil Tennant és Chris Lowe Los Angelesben 3 hónap leforgása alatt vette fel. A Pet Shop Boys bevallása szerint “nagyon inspiráló volt Los Angelesben dolgozni, ráadásul egy olyan producerrel, aki több stílusban is otthon van, így új dimenziót tudott a zenékbe hozni”.

“Nagyon izgalmas volt számomra a Pet Shop Boys-szal dolgozni – lenyűgözőnek tartom zenei pályafutásukat. Mindkettőjüknek elképesztő jó ötletei vannak, és egy jó pár trükköt is el tudtam lesni tőlük a zenekészítés során” - fűzte hozzá Andrew Dawson, a lemez producere.

“Szerettük volna ezt a lemez egy más környezetben megvalósítani. Annak ellenére, hogy gyakran járunk Los Angeles-be, sosem készítettünk még ott albumot. A helyszín és a közös munka Andrew Dawson-nal lehetővé tette, hogy egy igazán friss hangzású albumot hozzunk össze.” – mesélték a Pet Shop Boys tagjai.

Az album első maxijához, az ’Invisible’-hez készült videót a neves Los Angeles-i művész/filmrendező, Brian Bress készítette, és az együttes honlapján www.petshopboys.co.uk vagy VEVO-n megtekinthető.

‘Elysium’-on húsz lágy, elektronikus hangzású új dal található Joachim Horsley, Andrew Dawson és Ben Leathers zenekari betétjeivel. Az ’Elisyum’ legtöbb szerzeményben Oren, Maxine és Julie Waters háttérvokáloznak, akiknek zenei karrierje a The Jackson Five-tól Adele-ig ível, valamint az énekes/szövegíró James Fauntleroy.

Az album CD-n, digitális letöltésben és limitált kiadású dupla CD-n lesz elérhető, mely utóbbi egy bónusz korongot is tartalmaz az album instrumentális mixével. A lemeznek egy speciális maszteringje is megjelenik iTunes verzióként.

A ‘Winner’ maxi már augusztusban limitált kiadású CD-n látott napvilágot méghozzá három bónusz track kíséretében, valamint limitált 12’’-en és két digitális összecsomagolásban, melyek tartalmazzák a bónusz track-et és a remixeket is.

www.petshopboys.co.uk



Michael Kiwanuka: Home Again

Michael Kiwanuka debütáló lemezét, a Home Againt is jelölték a Barclaycard Mercury Music Prize-ra. Az észak-londoni művészt év elején nyerte meg a BBC Sound of 2012 szavazását és máris egy újabb rangos kitüntetéssel gazdagodhat. Kiwanuka december 5-én a London's Royal Festival Hallban lép fel, de előtte még szeptember 24-én megjelenik új kislemeze, a Bones.

A Mercury Prize-t 1992-ben alapították és minden évben zenei szakemberek, újságírók, zenészek ítélik oda egy brit lemeznek. Tavaly PJ Harvey Let England Shake-je nyerte el a rangos kitüntetést.

A jelöltek teljes listája:
Jessie Ware: Devotion
Django Django: Django Django
The Maccabees: Given to the Wild
Roller Trio: Roller Trio
Richard Hawley: Standing at the Sky's Edge
Field Music: Plumb
Michael Kiwanuka: Home Again
Ben Howard: Every Kingdom
Plan B: Ill Manors
Alt-J: An Awesome Wave
Lianne La Havas: Is Your Love Big Enough
Sam Lee: Ground of Its Own

Web: www.michaelkiwanuka.com
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=kJ4s3G7hgR4

2012. szeptember 13., csütörtök

Led Zeppelin: Celebration Day

A legendás 2007-es koncert kép-és hangfelvétele november 19-én lát napvilágot

A zenekar decemberben megkapja a "The 2012 Kennedy Center Honors" díjat


2007. december 10-én a Led Zeppelin, barátjuk és mentoruk, az Atlantic kiadó-alapító Ahmet Ertegun emlékére fellépett a londoni O2 Arena-ban. A zenekar bő két órán át játszotta el 16 legnagyobb slágerét, mint pl. a “Whole Lotta Love”ot, a “Rock And Roll”-t, a “Kashmir”-t vagy a “Stairway To Heaven”-t. A még életben lévő alapító-tagokat - John Paul Jones basszusgitáros, Jimmy Page gitáros és Robert Plant énekes - eredeti dobosuk fia, Jason Bonham egészítette ki a színpadon.

A jegyekért 20 millió ember versengett, hiszen a legendás zenekar 27 éve nem lépett fel élőben - ám csak 18.000 szerencsés jegytulajdonos lehetett részese a csodának. Egészen idáig.

A koncert felvétele Celebration Day címen ugyanis most végre megjelenik hang- és képhordozón is, egészen pontosan 2012. november 19-én!


http://www.youtube.com/watch?v=HRa3ASVxwfA&feature=youtu.be


Green Day - Nuclear Family

Nuclear Family - avagy egy újabb dal az új lemezről: http://www.youtube.com/watch?v=jHmSyGjf6BA

Icona Pop: I Love It

Az Icona Pop egy stockholmi illetőségű csajduó (Caroline Hjelt és Aino Jawo), akik most készítik első nagylemezüket.

Első slágerük az I Love It - kóstoljátok meg most ti is! Loreen és Lykke Li után vajon lesznek-e újabb svéd csajszik a slágerlisták élén?

Íme: http://www.youtube.com/watch?v=UxxajLWwzqY