2014. december 29., hétfő

Évzáró Kelemen Kabátban nagykoncert

 A nemrég új klippel jelentkező Kelemen Kabátban nagykoncertre készül. 2014. december 29-én az Akváriumban lépnek fel főműsoridőben, és ezzel egy újabb lépcsőfokot tesznek meg a karrierjükben. 

„Nagyon izgulunk. Rengeteg munka és tervezés kíséri ezt a koncertet, lassan egy hónapja csak ezzel foglalkozunk. Próbák, technikai egyeztetések, kiemelt promóció kíséri ezt az időszakot. – mondja Szerecsenkirály frontember. - Szeptember óta nem játszottunk Budapesten, úgyhogy már emiatt is nagy öröm lesz a fellépés.

Egy önálló nagykoncerthez természetesen különleges körítés is jár, például vendégfellépők.

A koncerten vendégként Eckü és Prieger Fanni is feltűnik a színpadon. Egy-két különleges vendéggel még zajlanak a tárgyalások, az esemény facebook oldalán minden aktualitásról beszámolunk! Emellett különleges hangszerelésekkel, koncepciózus vetítéssel és egyéb vizuális meglepetésekkel is készülünk.– osztja meg velünk Szerecsenkirály. - Szerencsére az Akvárium egy igazán méltó fény és hangtechnikával felszerelt klub, melyet próbálunk minél több saját látványtechnikai és színpadi elemmel bővíteni. Részeteket nem árulok el, de nem fog csalódni, aki jegyet vásárol. Anyagi lehetőségeinkhez mérten a maximumot szeretnénk nyújtani a közönségnek, nem titok hogy ez a koncert számunkra minden bizonnyal ráfizetéses lesz a rengeteg költség miatt. Nekünk ez az ajándékunk a rajongóink számára.”
Zárjuk tehát együtt az évet a Kelemen Kabátban-nal. 

Kelemen Kabátban nagykoncert
2014. december 29. este 8 óra
Akvárium Klub Budapest, Erzsébet tér

Bíbormadár sikerei

Péter Szabó Szilvia videoklipjét több mint 85 ezer néző látta már alig egy hétvége alatt – és ez még csak a kezdet! A Bíbormadár című dalhoz készült kisfilm rögtön több neves internetes portál címlapjándebütált, így a premier napján mondhatni Szilvivel volt tele média. A Recorder zenei szakportál videópremierje után szinte vírus-szerűenterjedni kezdett a klip, és azonnal lecsapott rá a Blikk, a Bors és a Velvet is. Nem csoda, hiszen Szilvi kicsit többet mutat magából, mint azt megszokhattuk – vadító öltözete, illetve a klip érdekes cselekményszála miatt pedig azonnal fokozott figyelem övezte a videót. Az új dal és a hozzá készült klip Szilvi egy eddig kevésbé ismert oldalát tárja fel – ezzel is igazolva, hogy az énekesnő cseppet sem fél a megújulástól.

BÍBORMADÁR VIDEÓKLIP:
https://www.youtube.com/watch?v=xyTndJ0RE1I

Djangoswing Fesztivál a Művészetek Palotájában!

Nemcsak Magyarországon, de Európa szerte is jól ismert és elismert swing muzsikusok veszik birtokukba 2015. január 20-án a Művészetek Palotáját. Kétségtelenül az újév első nagy durranása lesz hazánkban az első ízben, de hagyományteremtő célzattal létrehozott Djangoswing Fesztivál, melyen a műfajteremtő legendának Django Reinhardt-nak az autentikus, gipsy-jazz-swing világa előtt kívánnak tisztelegni a követők. A rendezvény különleges vendége a Tcha Badjo nevű francia-kanadai zenekar lesz, akik évről-évre teltházas koncertekkel járják Európa patinás koncerttermeit. Az est házigazdája a Swing Á La Django zenekar. A hazai vonalat a Pankastic! zenekar, Hajós András, Szirtes Edina Mókus, Micheller Myrtill, A Budafoki Dohnányi Zenekar képviseli. Az önmagában is „beszélő” nagy nevek mellé, had áruljunk el annyi aktualitást, hogy a minden műfajban kipróbált Hajós András első ízben játszik majd a műfajban a nagyközönség előtt, a Pankastic nemcsak a szakma által méltatott új EP-jét, de az Eurovíziós Dalfesztivál hazai, A Dal című műsorába bejutott slágerét is elhozza majd. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a dalok szimfonikus kíséretéről a Budafoki Dohnányi Zenekar gondoskodik, akik a világsztár Sting 2011-es turnéjának több állomásán is bizonyítottak. Fergeteges hangulat, igazi zenei csemege várja a 20-as évek zenéinek kedvelőit.

2015. Január 20. 19:30 Djangoswing Fesztivál
Budapest, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2014. december 21., vasárnap

Karácsonyi koncertet ad a Brains

fotó: Sárosi Zoltán
Jövő áprilisig már csak egyetlen koncertet ad a fővárosban a Brains, ez pedig december 26-án lesz az Akvárium Klub nagytermében. Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenei koncertzenekara a Ganxsta Zolee és a Kartell tribute lemez első single-jét, a Rossz vért is előadja, az este különleges vendégeivel, Saiiddal (Akkezdet Phiai) és Ganxsta Zolee-val.

Számos oka lehet annak, hogy egy Brains-rajongó mindenképpen ellátogasson a zenekar karácsonyi koncertjére az Akvárium Klubba. Egyrészt a december 26-i fellépés után nagyjából 4 hónapig egyáltalán nem lép színpadra az együttes Budapesten. Másrészt elhangzik a Rossz vér átdolgozása - amit a Ganxsta Tribute albumra készítettek - ráadásul Saiiddal az Akkezdet Phiai-ból és a főhőssel, Döglégy Zolival. És ha még mindez nem elég, ezen a koncerten debütál a következő, 2015 tavaszán megjelenő Brains anyag első dala, amelyhez rendhagyó, igazi XXI. századi klipet forgatott néhány napja a csapat az osztrák Alpokban. Terveik szerint a klip és a dal nem sokkal Karácsony előtt debütál a világhálón.

Ezt követően Mc Columboék alkotói szabadságra mennek, hogy elkészítsék új nagylemezüket.

A december 26-i koncertre 2400 forintos áron lehet jegyet vásárolni az akvariumklub.hu oldalon.

Brains feat. Saiid (AKPH) – Rossz vér
https://www.youtube.com/watch?v=ZLfKMCr6hfQ&feature=youtu.be

FILMELŐZETES. A fekete ruhás nő

A toplistás regény alapján készült horrorfilm, A fekete ruhás nő Daniel Radcliffe főszereplésével 2012-ben 127 millió dolláros bevételével hatalmas sikert aratott a világ számos országában, az Egyesült Királyságban pedig a legnagyobb bevételű horrorfilm lett. Az alkotók valami újat akartak vászonra vinni, elegyítve Susan Hill gótikus szellemregényét a modern horrortörténetek félelmetes elemeivel. Az eredmény egy érzékeny, hátborzongató, a műfaj rajongói számára felejthetetlen moziélmény. A producerek a nagy sikert követően egyből felkeresték a regény íróját, Susan Hillt, aki két hónappal később elő is állt a történet folytatásával: a cselekményt 40 évvel későbbre, a második világháború idejére helyezte, férfi főszereplő helyett egy női karakterrel a középpontban. Az erős női szereplőknek a műfaj történetében már hagyománya van, gondoljunk csak Az árvaház, a Rosemary gyermekei, vagy a Más világ című filmekben nyújtott erőteljes alakításokra. A fekete ruhás nő történetének gonosz szelleme új életre kel, amikor a fiatal tanítónő és a háború elől menekülő gyermekek megérkeznek a vidéki házba: olyan erővel kell szembenézniük, amire senki sem számított.

Karácsonyi műsorokkal ünnepel a Nickelodeon

Életre kelt hóember és varázsló keresztszülők a gyerekcsatornán

Repülő hóember, barátságos hókutya, síelő pingvinek és varázserővel rendelkező keresztszülők – karácsonyi különlegességekkel várja nézőit a Nickelodeon. Hazánk legnépszerűbb gyermekcsatornája A hóember és a hókutya című rajzfilmmel, a Tündéri Keresztszülőkkel és a SpongyaBob, a Kung Fu Panda, a Madagaszkár Pingvinjei és a V mint Viktória különleges karácsonyi epizódjaival várja azokat, akik az ajándékbontást követően egy kis kikapcsolódásra vágynak.

Egy kisfiú új házba költözik, amelynek udvarán egy barátságos hóember áll. A hóember egyik éjjel varázslatos módon életre kel… A hóember és a hókutya a gyerekek kedvencének számító, A hóember című animációs film folytatása, amelyben a jólelkű Billy hóember barátjával és a hókutyájukkal felkerekedik, hogy meglátogassa a Télapót és részt vegyen az évente megrendezett hóember-partin. Főhőseink számos angol nevezetességet, a Big Ben-t, a London Eye-t, és Chrystal Palacet is megcsodálják, miközben átrepülnek London felett. Az út során rengeteg kaland vár rájuk: többek között megnyernek egy síversenyt a pingvinekkel szemben, győzelmükhöz pedig személyesen gratulál a Télapó, aki valóra váltja Billy szívének leghőbb vágyát is.

Ki ne szeretné, ha a keresztszülei varázserővel rendelkezzenek? Cosmo és Wanda, a 10 éves Timmy Turner keresztszülei kissé kattantak, de különleges képességük segítségével teljesítenek minden kívánságot, akár kincsekről, akár édességekről, akár kalandokkal teli életről van szó. A Tündéri Keresztszülők legújabb epizódjaiban Apa depressziós lesz, mert mindenki azt gondolja, hogy unalmas, ezért Timmy azt kívánja, hogy édesapja élete legyen olyan, akár egy akciófilm. Óhaja hamarosan teljesül, bár még komolyabb lesz a zűr, mint előtte...

A hókutya és a hóember című díjnyertes animációs film és a nagy sikerű Tündéri Keresztszülők maratoni epizódjai mellett más karácsonyi mesékkel várja nézőit a Nickelodeon, többek között a SpongyaBob, a Kung Fu Panda, a Madagaszkár Pingvinjei, a Mancsőrjárat, valamint a V mint Viktória című animációs sorozatokból is különleges karácsonyi epizódok lesznek láthatók. Hazánk legnézettebb gyermekcsatornája az ünnepek alatt is könnyed kikapcsolódást nyújt a család minden tagja számára, kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.

Tündéri Keresztszülők maraton december 20-án és 21-én, 13 órától,
A hóember és a hókutya december 24-én 08:40-től,
Különleges karácsonyi epizódok december 24-én, 25-én, és 26-án csak a Nickelodeonon!

A Beatport élén a StadiumX

A fiatal DJ páros, Dave Martin és a Muzzaikból már ismert Sullivan legújabb saját felvétele, a Tom Swoon-nal közösen készített Ghost két listán is az élmezőnyben található a héten.

A Beatport heti összesített listáján a harmadik, míg az Electro House Charton az első helyen található a felvétel, melyben Rico és Miella énekel.

“Nagyon örülünk, hogy ennyi pozitív visszajelzést és támogatást kapott a dal! Sokat dolgoztunk ezzel a zenével és fantasztikus érzés látni, hogy a végeredmény mennyire tetszik az embereknek!” – nyilatkozta Dave és Sully.

A dal itt található a Beatporton: http://www.beatport.com/release/ghost/1418895.

Az alig egy éve létező párosnak ez már a második saját felvétele ezen a listán. A Howl at the Moon című dal idén február végén jelent meg, és szintén megszerezte az előkelő első helyet.

A Howl at the Moon klipje: https://www.youtube.com/watch?v=02xLqOurwI4

Hosszú idő után végre ismét Budapesten játszik a DJ páros. Érdemes őket megcsípni, mert ha így megy tovább, még kevesebbet láthatjuk majd őket hazai pályán!

Gyerekzsúrhoz alapkellék: Buborék Party CD!

Hazánk egyik kedvenc gyerekzenekara ezúttal egy óriási gyerek party-ba kalauzolja kis hallgatóit. Vicces, bohókás, ugyanakkor színvonalas szövegvilágú és hangszerelésű albumukkal nemcsak a gyerekeket, szüleiket is jó kedvre derítik. A Buborék együttest nem lehet megunni, szinte minden egyes szerzeményük más stílusú: a ragtimetól kezdve a countryn keresztül, a lágyabb dallamvilágig minden megtalálható az új lemezen.

A Buborék együttes negyedik lemeze a karácsonyfa alá is bekerülhet, de a farsangi buli szezonra, vagy éppen a gyerkőc szülinapi zsúrjára is felvértezhetjük magunkat a CD-vel. Január végén egy lemezbemutató ’Buborék Party’-ra invitálja majd közönségét a zenekar…

Violetta koncert Budapesten!


Budapest, 2014. december 12.: A Disney Channel Violetta sorozatának óriási sikere és a hihetetlen népszerűségnek örvendő 2013/14-es Violetta In Concert turné után, a The Walt Disney Company a mai napon örömmel jelenti be, hogy az új, 2015-ös Violetta Live koncertturné Budapestre is ellátogat 2015. augusztus 29-én! 

A Violetta Live keretében a tévésorozat eredeti szereplőgárdája lép majd fel, beleértve Violettát alakító Martina Stoesselt. Martina mellett láthatjuk még élőben a színpadon Jorge Blancót (Leon); Diego Dominguezt (Diego); Facundo Gambandét (Maxi); Mercedes Lambrét (Ludmila); Candelaria Molfesét (Camila), Samuel Nascimientót (Broduey); Alba Rico Navarrót (Naty) és Ruggero Pascquarellit (Federico). A szereplők a Violetta sorozat 1. és 2. évadának kedvenc slágereit adják elő, és hallható lesz a 3. évadból az „En Gira” is. A vadonatúj showt egy kilenctagú, energikus tánccsoport teszi tökéletessé, valamint egy öttagú együttes kíséri lenyűgöző díszletek és világítás mellett, látványos koreográfiával, szenzációs technikai elemekkel és lélegzetelállító új jelmezekkel.

· 240 négyzetméteres HD LED rendszer, 3 mozgó hajlított LED képernyővel
· Szenzációs vizuális effektek, köztük hó- és konfettiágyúk, valamint tűzijáték
· A közönség felett repkedő előadók
· Több mint 130 munkatársból álló produkciós csapat
· 8 kamion szállítja a koncert felszerelését a turné különböző állomásai között

Jegyek december 13-án reggel 6 órától már kaphatóak.

A lázadó a csúcson

2014 a nők éve volt. A színésznőké. A legnagyobb internetes filmes oldal, az imdb.com történetében először esett meg, hogy évi rendes – és nagy izgalommal várt – listáján, melyre 2014 legfontosabb színészei kerülnek fel, kizárólag nők szerepelnek! Az oldal havi 200 millió látogatója által végzett keresések összesítésének segítségével összeállított lista első helyét Shailene Woodley érdemelte ki. A 23 éves színésznő tavaly még a 64. helyen bújt meg, de az idén a mozikba került két egymástól nagyon különböző, de egyformán nagy sikert arató filmje, a Csillagainkban a hiba, és A beavatott is. És hogy a következő év se legyen kevésbé sikeres számára: márciusban folytatódik A beavatott sorozat. A lázadó hőse, Tris tovább harcol különleges, jövőbeli világában az alávetett kasztok szabadságáért.

Az IMDB’s Top 10 Stars of 2014 azt a jóslatot is beváltani látszik, hogy Woodley Jennifer Lawrence utódja lehet a fiatal sztárok sorában – 2013-ban ugyanis az utóbbié volt a lista első helye: ő most a második lett.

A legsikeresebb férfi a 11. helyen áll: ő Leonardo DiCaprio.  (IC Press)

Birdman győzni fog

Los Angelesben ma kora reggel bejelentették a Hollywoodba akkreditált filmes újságírók szövetségének díjára jelölteket. A Golden Globe az egyik legrangosabb elismerés, és most azt tette egyértelművé, amit úgyis sokan sejtettek már: a Birdman szárnyalni fog az idei díjszezonban. A legtöbb jelölést Alejandro Gonzalez Inarritu különleges vígjátéka kapta: összesen hétszer hangzott el a Birdman avagy a mellőzés meglepő ereje (Birdman, hazai bemutató: 2015. január 15.) címe. Inarritu mellett a főszereplő Michael Keaton, a mellékszereplő kategóriában Edward Norton és Emma Stone, a legjobb zeneszerzők közül Antonio Sanchez, a legjobb forgatókönyvírók között az író-rendező, a legjobb vígjáték kategóriában pedig maga a film került az esélyesek közé.

Pedig a film, melyben Keaton, egy valaha szuperhős-filmjeivel sikeres színész próbál visszakapaszkodni a reflektorfénybe, nem bánik kesztyűs kézzel a szakmával: színészek, rendezők, producerek és kritikusok mind megkapják benne a magukét. A maró szatíra most elindult a siker útján, amely valószínűleg az Oscar-díjig is elvezeti majd.  (IC Press) 

https://www.youtube.com/watch?v=RQWZDKJN2FI

Stiller & Stiller nat

Ben Stiller harmadszor is múzeumőr egyenruhát húzott. Az Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka (12) (A Night at the Museum – Secret of the Tomb, hazai bemutató: december 25.) folytatódik, és valószínűleg ezzel a legnagyobb, legizgalmasabb kalanddal véget is ér. Stiller talán ezért döntött úgy: duplán kiélvezi a komédiát – és megduplázódik. Az éjszakára magára maradó múzeumban ugyanis feltűnik egy nem túl okos neandervölgyi ősember, La, aki valószínűleg a múzeumőr ősapja. És nagyon hasonlít rá. Hiszen őt is Ben Stiller játssza.

– Ilyen bonyolult technikai feladattal még sosem találkoztam – mesélte a színész újságíróknak. – A Motion Capture technika segített. De először az összes közös jelenetemet lepróbáltuk Shawn Levy rendezővel. Felváltva próbáltam ki a szerepeket, és mindig Shawn volt a másik. Azt kellett eldöntenünk, hogy az adott jelenetben melyik figura vezeti az akciót. Azt vettük fel először, és utána jöhetett az, aki inkább csak reagál. Előfordult, hogy tévedtünk, és kezdhettük elölről az egészet a másik karakterrel. Sokat tanultam közben! És még többet nevettem: Shawn Levy ugyanis nagyon ügyetlen színész. De nagyon viccesen csinálja.  (IC Press)

Ridley Scott nem áll meg

A múlt héten ünnepelte a 77. születésnapját, és mozgékonyabb, mint Mick Jagger. Ridley Scott megállíthatatlan. Már forgatja – méghozzá Budapesten – új filmjét, a The Martian-t, közben csöppet sem lazít az Exodus – Istenek és királyok (12) (Exodus: Gods and Kings, hazai bemutató: december 11.) promócióján, és tervezgeti a következő rendezését – ami valószínűleg nem A szárnyas fejvadász folytatása lesz.

Világ életében hihetetlen tempóban dolgozott: pályája elején, amikor reklámfilmeket készített, volt év, hogy 150 darab szpotot gyártott le. A filmes karrierje kicsit későn kezdődött, negyven éves volt, mire először rendezhetett, 44, amikor A szárnyas fejvadász-t csinálta, de azóta bőven bepótolta a lemaradást: 22 filmjéből 12-t az ezredforduló óta készített el.
– Aki leül vele interjút készíteni, az nem érti, milyen is Ridley Scott – nyilatkozta rendezőjéről az Exodus főszereplője, az energiában szintén nem szűkölködő Christian Bale. – Csak az ismerheti igazán, aki mozgásban látja. Mozgásmániás. Valószínűleg reggelenként az ágyból is tízszer olyan gyorsan ugrik ki, mint én.
Az Exodus másik főszereplője, a Mózes testvérét és halálos ellenségét alakító Joel Edgerton is egyetért ezzel. Szerinte Ridley Scott leginkább egy cápára hasonlít. De nem azért, mert ragadozó volna.
– Ha megállna, belepusztulna – véli a színész. – És olyan régóta él és gondolkozik ebben az elképesztő pörgésben, hogy már azt hiszi: ez a normális élet. Nem hiszem, hogy valaha nyugdíjba megy.
Az Exodus – Istenek és királyok Ridley Scott egyik legfiatalosabb filmje: gyors, izgalmas, kalandos és látványos – egy fáradhatatlan szellem működésének eredménye.
IC Press

United: Fel a rezekkel!


A csapat fennállásának tizenötödik évfordulóját egy különleges koncerttel ünnepeli meg a Müpában január 10-én. Ezúttal legnagyobb slágereiket egy nyolctagú fúvóskarral kiegészülve adják elő, hogy azok akkorát szóljanak, mint talán még soha!

A Müpában még a United is más! A jazzes alapműveltségű muzsikusok 2008-ban már megmutatták a Fesztivál Színház színpadán, mennyire jártasak az improvizatív zenében, de ez nem lehetett részükről a végső vallomás. Tizenötödik évfordulójuk alkalmával most még egyet csavarnak a dolgon. A mélyen funkba mártott szerzemények úgy csendülnek fel ezen az estén, hogy a stílus lelkét és a dögöt adó fúvósok most vastagon megtámogatják a hangzást. A sok jól ismert és közkedvelt sláger, köztük a ’Keserű méz’, a ’Nincs ősz, nincs tél’, a ’Hófehér Jaguár’ vagy a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntőjébe bejutott ’Tegnap még más voltál’ mellett az ünnepelt egy dalpremierrel is megajándékozza hallgatóságát.

Az élmény további rétegeit a háttérben pergő képek adják majd. A United fellépése a 2015-ös Jazz Showcase-en már csak azért is jelképes üzenetet hordoz, mert a csapat akkor szerzett országos hírnevet és gyűjtött kiterjedt rajongótábort, amikor tagjai közül Pély Barna énekes, Romhányi Áron zongorista és Mits Gergő basszusgitáros még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén koptatta a padot. Lehet utánuk csinálni!

United: "Fel a rezekkel" koncert
Művészetek Palotája
2015. január 10.

Új Zagar klip, remix album és koncert!

A tavaly új lemezzel jelentkező Zagar a Fonogram díjas 'Light Leaks' album talán legfelemelőbb számához a Dream of a Machine c. dalhoz készített új videót, amely egy remix album kiséretében jelenik meg. A video a Youtube kiemelt csatornáján a VEVO-n debütál világszerte.

“A video kivülálló indigó gyerekek csoportjáról szól, akik az erdő mélyén összetákolt faházakban élnek egy posztapokaliptikus világban. A hagyományos történet mesélés helyett, lazán kapcsolodó emlék- és hangulatképek jelennek meg a klipben. Inspirációt jelentettek a korai '80-as évek ifjúsági filmjei és olyan kult-filmek is mint a Legyek ura vagy a Stand by me. Több izgalmas helyszínen, elhagyatott lakótelepen, Kismaros varázslatos Dunapartján és a Börzsönyben forgattunk 20 gyerekkel. A rendező Szabó Áron volt és itt szeretnék köszönetet mondani minden résztvevőnek, a PPM filmstúdiónak és az Umbrellának, akik nélkül ez a film nem jöhetett volna létre.”
- mondta Zságer Balázs

A remixgyűjteményt idén karácsonykor jelenik meg. A szám új single verziója mellett remek táncos átiratok készültek az albumra a glitch-hoptól a deep house-ig. Többek között Subotage, Dnte vagy az első magyar techno úttörő Bernathy Zsiga értelmezte újra a dalt, aki a We Plants Are Happy Plants társaságában fel is lép december 11-én az Akváriumban, ahol a csapat egy ünnepi koncertet ad az új megjelenés alkalmából.

A klip itt található: https://www.youtube.com/watch?v=QRx39uhwh0U




2014. december 12., péntek

Karácsonyi Nomad koncert!

 Rendhagyó évzárást tervez a nemrég új albummal jelentkező Nomad Zenekar. Már attól is különleges lesz a koncert, hogy nem Budapesten, hanem Kazincbarcikán kerül megrendezésre. 

„Úgy alakult, hogy a kezdetektől fogva ott a legnagyobb a rajongó bázisunk, így hát mi is azt érezzük, hogy hazaérkeztünk, ahányszor csak ott játszunk. Ráadásul Marcinak és nekem is szülővárosom Kazincbarcika!” – magyarázza a helyszínválasztást Jánosi Szabolcs azaz Cicó, a zenekar gitárosa.

Természetesen a koncert programját is az alkalomhoz igazítják.

„A koncerten olyan dalok is játszásra kerülnek a lemezről, amiket máshol még nem játszottunk. A műsort épp most állítjuk össze, ott is tervezünk pár újítást.” – folytatja Cicó. – „Mivel az album megjelenése óta most játszunk Kazincbarcikán először, természetesen visszük a CD-t, valamint pólót, pulcsit, csecse-becsét. Ezen kívül kétféle jegyár lesz: csak a koncertjegy 800 Ft, de ha koncertjegy és CD csomagot vásárol valaki, azt 1600 Ft-ért megteheti. Ez a mi karácsonyi ajándékunk!”

Ha pedig ez még mind nem lenne elég: a buli december 23-án lesz, karácsonyhoz igen közel. Egyelőre tehát a zenekar még nem az ünnep lázában ég.

„Most a Nomad Karácsonyon, 23-án van a hangsúly, ahol együtt lesz a zenekar és a közönség, ami nagyon fontos számunkra, ez a mi nagy családunk. Utána persze mindenki bejglizik majd otthon is a szeretteivel.”- mondta a gitáros. És hogy mi várható jövőre a zenekartól? – „Sok meglepetés van készülőben, melyek hamarosan napvilágra kerülnek. Mi is nagyon várjuk a fejleményeket a jövő évvel kapcsolatban, ahogy érik a lemez. Az biztos, hogy dolgos évünk lesz sok koncerttel, és az a feladatunk, hogy folytassuk a munkát, írjuk az új dalokat és minél több helyen játsszunk.”

Nomad Karácsonyi Koncert
Vendég a Zako Band
2014. december 23. 21 óra
Diamond RockClub Kazincbarcika, Akácfa u. 6.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/750315728372095

PÉTER SZABÓ SZILVIA - Bíbormadár - ÚJ KLIP!!!!!

Péter Szabó Szilviát nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen a NOX énekesnőjeként beírta magát a magyar zenetörténelembe, ezen kívül számtalan díjat és slágert is magáénak tudhat. Ám az énekesnő tehetsége mellett kitartása is figyelemre méltó, hiszen jól ismert és elismert zenekarát hátrahagyva, tiszta lappal indult neki szólókarrierjének, amelynek gyümölcseként tavaly megjelent első önálló lemeze Revolution címmel. Sikere pedig úgy tűnik töretlen, és szólóénekesnőként is bizonyította, hogy fontos tényezője a hazai popszíntérnek.

Szilvi dalszövegíróként és énekesként is már megcsillogtatta tehetségét, ezúttal pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy bizony nem fél új vizekre evezni. Ugyanis a múltat kissé levetkőzve, a népzenei motívumokat maga mögött hagyva készített egy könnyen énekelhető, mégis a dance műfajával kacérkodó slágert Harmath Szabolcs és a Compact Discoból illetve szóló munkáiról is jól ismert Lotfi Begi segítségével.

És ha már a levetkőzésnél tartunk: a Bíbormadárhoz készült videoklipben Szilvi a korábbiaknál többet sejtető ruhát visel, illetve a kisfilm története is ledönt néhány falat. A szinte már tabutémákat feszegető videóban senki sem az, akinek elsőre látszik.


https://www.youtube.com/watch?v=xyTndJ0RE1I

2014. december 3., szerda

Iskolai kórussal énekelt Tankcsapdát a Budapest Voices

A Szent Gellért téri metrós koncertje után egy újabb különleges helyszínen, a Szigetszentmiklósi Battyhány Kázmér Gimnáziumban koncertezett a Budapest Voices. Az énekegyüttes az Adjon az ég című átdolgozását az iskola kórusával együtt adta elő, így közel százan énekelték a Tankcsapda dalát. A Budapest Voices a fővárosban legközelebb 2015. január 2-án a MOM Kulturális Központban lép fel.

A Szigetszentmiklósi Battyhány Kázmér Gimnázium meghívására a tanintézményben adott koncertet hétfő délelőtt a Budapest Voices. Az 1 órás repertoárba egy különlegesség is belefért, ráadásul a fellépés legelején, amikor az iskola nagy létszámú kórusával énekelték az Adjon az ég című feldolgozást. A koncertet mintegy 600 tanuló és a teljes tanári kar tekintette meg.

Az underground átdolgozásaival ismertté vált együttes szeptemberben rendhagyó módon, saját újságja, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelentette meg Alternatívák című nagylemezét. A Relay és Inmedio hírlapárusító helyeken, valamint a popshop.hu-n kapható CD 12 átiratot tartalmaz, többek közt a Quimby, a Hiperkarma, a Tankcsapda, a Péterfy Bori & Love Band, az Anna and the Barbies és a Magashegyi Underground zenekaroktól.

Az énekegyüttes 2015. január 2-án, debütáló lemezének dalait, és az albumon nem hallható átdolgozásait adja elő az Újévi Nagykoncerten. Az ünnepi fellépés lesz az első olyan estjük, amit kizárólag kényelmesen, ülőhelyeken lehet megtekinteni az impozáns színházteremben. A koncertre a MOM Kulturális Központ honlapján lehet jegyet vásárolni 1600, 2000 és 2400 forintos áron.