2016. július 25., hétfő

Jön a XIII. Elekiek Világtalálkozója!

Sokszínű kulturális programokkal, Európai Uniós vetélkedőkkel, nemzetiségi bálakkal várják Elekre a családokat.

Békés megye egyik legnagyobb múltra visszatekintő kuriózum rendezvénye az Elekiek Világtalálkozója. A városban tizenharmadik alkalommal rendezik meg a négy nemzetiség ünnepét augusztus ötödike és hetedike között. A fesztivál a magyar, sváb, szlovák, román barátság jegyében készül idén is különböző programokkal. A hagyományőrzés, a közös történelmi múlt s a modern, európai uniói korszellem elevenedik meg a három napban. Ennek értelmében idén először, rendhagyó módon, Európai Sátorban, egész napos műsorokkal mutatják be az Európai Unió szervezetét a látogatóknak.

A szervezők minden korosztály számára kínálnak nagyszerű műsorokat! Első nap az ünnepélyes, látványos hintós bevonulással köszöntik a vendégeket, majd Pluhár László, Elek város polgármestere mond beszédet közösen Herman Lenz polgármesterrel, a delegáció vezetőjével. Majd a szórakozásé lesz a főszerep, hiszen indulnak a színpadi programok: mazsorett bemutató, Európai Unió történelmét ismertető játékos vetélkedők, helyi tehetségek fellépése, este pedig hazánk első számú mulatós sztárja, Kis Grófo ad fergetes koncertet. E közben idén sem marad el a tradicionális Román Batyus Táncház, melyen a legkiválóbb népdalokat húzza majd a Békés Banda.

A második napon reggel ünnepélyes határnyitás a magyar-román határszakaszon, így minden kedves vendég sétálhat egyet a két ország között a csodaszép alföldi tájon. Ezután német nyelvű Szentmisén vehetnek részt az érdeklődők. A szervezők a mozgásról és az egészséges életmódról sem feledkeznek meg, így nemzetiségi futball tornán mérhetik össze erőiket a vendégek és a hazaiak. Amíg a nagyok fociznak, a gyermekek egész napos ügyességi vetélkedőn vehetnek részt. Arcfestés, lufihajtogatás és ugrálóvár várja Őket. Szombat este a nap megkoronázásaként a legendás Sváb bálon hét órától táncolhatunk, mulathatunk hajnalig. A popzene rajongóinak a szabadtéri színpadon kilenc órától Szekeres Adrienn csodálatos hangú énekesnő ad koncertet.

Vasárnap sem maradunk színvonalas műsorok nélkül. Tíz órától nemzetiségek közötti ping-pong verseny alapozza meg a jó hangulatot, közben a család minden tagjának könnyed kikapcsolódásként Bodrogközy Rita énekesnő tart Európai Uniós vetélkedőt, gyermekműsorral fűszerezve. E napon már kettő órától indul a tánc és a jókedv, hiszen fergetes folklór délutánon hangolódhatnak az egybegyűltek az esti nagy koncertekre. A rendezvény zárónapján hat órától az RMS zenekar a legnagyobb magyar slágerekkel nyitja a szabadtéri színpadot, utánuk a Dirty Slippers mutatja be a slágerlistára felkerült új nagylemezét, majd Nótár Mary és LL Junior ad lenyűgöző koncertet! Végül tűzijátékkal búcsúzik a 13. Elekiek Világtalálkozója.

A rendezvény mindhárom napja ingyenes!

2016. június 29., szerda

Beköszöntött a nyár

Az öt elbűvölő amerikai lányból álló csapat, a Fifth Harmony, új videójával elhozza az igazi nyarat! A friss single az "All In My Head (Flex)", amelyben Fetty Wap közreműködik, aki a napokban bemutatott klipben is látható. A csajok nem változtattak a bevált formulán, hiszen a rendezői teendőket ugyanarra a Director X-re bízták, akinek a "Work From Home" videójukat is köszönhetik. A tengerparti jelenetekben és fürdőruhákban bővelkedő klipet alig néhány nap alatt már 13 millióan látták a legnagyobb videómegosztó oldalon.

A Fifth Harmony május végén jelentette meg második albumát "7/27" címmel - a lemezt a tekintélyes Rolling Stone magazin az év egyik legjobb alkotásának nevezte -, amelynek turnéja június 22-én kezdődött Peru fővárosában, Limában. A további hét dél-amerikai város után Észak-Amerikában folytatódik a körút szeptember közepéig, majd pedig európai dátumok következnek. A lányok már eddig is sikeres évet tudhatnak maguk mögött, mivel nem távoztak üres kézzel olyan díjátadó eseményekről, mint az iHeartRadio Music Awards, a People's Choice Music Awards, az iHeartRadio Much Music Video Awards, a Kids Choice Awards és a Radio Disney Music Awards.

https://www.youtube.com/watch?v=jsbeemdD2rQ

Beyonce: Sorry

Beyoncé új videója egy nap alatt közel 10 millió megtekintést hozott!

Az amerikai díva április végén megjelent, "Lemonade" névre keresztelt albumáról a "Sorry" című dalhoz készült el a hivatalos klip, amelyet alig 24 óra leforgása alatt megközelítőleg 10 millióan tekintettek meg a legnagyobb videómegosztó oldalon! A friss klipet maga Beyoncé rendezte - Kahlil Joseph társaságában -, és a jelenetek felelevenítik azt a képi világot, amely a "Lemonade" albumhoz forgatott egy órás kísérőfilmet is jellemzi - még a Warsan Shire által tolmácsolt versrészlet is bekerült indításként. A "Sorry" klipje egyúttal az énekesnő európai turnéjának felvezetéseként is szolgál: a koncertkörút éppen ma, vagyis június 28-án startol az angliai Sunderlandben.

https://www.youtube.com/watch?v=QxsmWxxouIM&feature=youtu.be


A "Lemonade" világszerte óriási sikert aratott: dupla platina lett Brazíliában, platina az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kanadában, mígaranylemez Nagy-Britanniában, Franciaországban, Új-Zélandon, Hollandiában, Olaszországban, Lengyelországban, Csehországban, Oroszországban - és Magyarországon! Az albumot 2016 eddigi legjobb alkotásának nevezték olyan sajtótermékek, mint a Rolling Stone, a Complex és az Entertainment Weekly. A "Lemonade" digitális formában is tarol: nem kevesebb, mint 102 ország iTunes listáján lett az első, ráadásul a korong valamennyi dala bekerült a US HOT 100 listájára, amivel egyetlen női előadó sem büszkélkedhetett Beyoncé előtt. Plusz az új lemezzel ugyancsak Beyoncé lett az egyetlen előadó a világon, akinek az első hat albuma egyaránt az első helyen debütált az USA Top 200-as listáján!

2016. március 24., csütörtök

Jamie Woon koncert

Jamie Woon különleges tehetség aki összerakta a jövő pop dalait átitatva sajátos blues'n'garage stílusával, amelyek bekúsznak az agyadba és ott is maradnak örökre.

Maláj-kínai apa és skót anya fiaként 1983-ban született London egyik külvárosában. 15 évesen szerzett egy akusztikus gitárt és elkezdett dalokat írni, amiket az akkori britpop bandák inspiráltak egészen addig amíg megjelent DJ Shadow Entroducing albuma. Akkor fedezte fel a soul zenét ami saját bevallása szerint a mai napig a legerősebb befolyással van stílusára.

A nevéhez köthető új hangzás tulajdonképpen a sajátos popzenéje, a 80-as évek ultra-feszes ritmusai és a bass egybeolvasztása. "Imádom ezt a hangulatot" - mondja erről ő maga - "Annak az igazán mély szub basszus hangzásnak vagyok a rajongója, amelyet nem vegyítenek össze más soundokkal. Mindig van elég hely még az apróbb szikrázó dolgoknak a tetején és ott van a nagy üreg az énekhangnak is benne."

A Jamie Woon-t ért hatások hasonlóan sokszínűek mint ő maga. Imádja a 90-es évek R'n'B-jét csakúgy mint a soul dolgokat és a cajun blues mestert, JJ Cale-t. És nagyon szereti, ha visszanyúlnak a gyökerekhez: "Szeretem azokat az embereket, akik különböző módokat találnak a blues zenéhez. Ebből gyökerezik minden populáris zenei stílus."

Már majdnem öt év telt el Jamie sikeres debütáló albuma, a Mirrorwriting megjelenése óta, amikor is generációja legtehetségesebb angol művészének kiáltották ki. A tavaly novemberi Making Time lemeze pedig megszilárdította elismertségét a zeneiparban.

Az énekes-dalszerző és autodidakta producer Woon élőben is letette a névjegyét már. Koncertek százain van túl végtelen időt töltve a mikrofon előtt gitárjával, effekt dobozával és összetéveszthetetlen hangjával.

Jamie Woon visszatérő látogató Magyarországon: volt már teltházas koncertje, ahogy rendkívül sikeres itthoni fesztiválfellépései is az elmúlt években, valamint az egyik legnépszerűbb videóját, a Lady Luck-ot is nálunk forgatta.

Legújabb tavaszi turnéja keretében április 20-án ismét Budapesten lesz látható, most az Akvárium Klubban ad várhatóan teltházas és fantasztikus koncertet majd, amivel azt is bizonyítja, hogy "napjaink legtáncolhatóbb zenéiből jópárat ő csinált."

Further info:
www.jamiewoon.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu
www.akvariumklub.hu


Kocsis Tibor új klipjében visszatér Linda

Kocsis Tibor új száma a ’80-as évek egyik kedvenc sorozatának főcímdalát dolgozza fel. Hab a tortán, hogy a ’Másolt kazetták’ című dal klipjében Görbe Nórát ismét Linda bőrébe bújva láthatjuk viszont.

https://www.youtube.com/watch?v=Ub9a7o0X11k

Az X-Faktor egykori győztese nosztalgialázba hozza az egész országot. A „Másolt kazetták” című új dala - meglovagolva a legújabban hódító retro kazetta őrületet - szó szerint kazettán is megjelent limitált példányszámban. Linda főcímdalának feldolgozásával nem nagyon lehet melléfogni, a rádiók máris előszeretettel sugározzák Kocsis Tibor legújabb dalát. A klipben ismét feltűnik a karate bajnok rendőr hölgy, Linda szerepében Görbe Nóra, a korszak egyik meghatározó karaktere.

"Ebben a szakmában az a szép, hogy időről-időre eléd sodor az élet olyan személyiségeket, akik gyerekkorodban a hőseid voltak. Olyan emberek, akiket csak a tévében láttál vagy a lemezeiket hallgattad, és arról álmodoztál, milyen lehet velük találkozni. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Görbe Nóra, a Linda sorozat főhőse szerepel a videoklipemben, és megtisztel azzal, hogy a nevét adja a dalomhoz, amit a sorozat főcímzenéje inspirált." - meséli Kocsis Tibor. A színésznő kis gondolkodás után igent mondott a felkérésre. Elmondása szerint az eredeti főcímdal, Vukán György szerzeménye kortalan, ezért örült annak, hogy ezzel is emléket állíthatott neki. Nóra nagyon szerette a feldolgozást és bízik a dal sikerében!

"Én is a Lindán nőttem fel, ez a sorozat mindenkiben kellemes emlékeket idéz fel. Az egész dallal ezt a korszakot szerettük volna megidézni, és a dalszöveg sorai közül is mindenki azonosulni tud valamelyikkel. Ehhez a jóleső nosztalgiához pedig egyből kötni tudtuk a Linda zenéjét, így jött az ötlet, hogy dolgozzuk fel. És ha már megtettük, teljesen természetes volt, hogy a videoklipből Görbe Nóra sem hiányozhat. A hangzás viszont teljesen mai, így a dalt az is érteni fogja, aki a Linda-sorozat idején még meg sem született!" - foglalja össze az énekes.

Nézd meg a klipet itt: 



Magashegyi Underground az Akváriumban

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepeli idén a Magashegyi Underground. A zenekar számos rendhagyó és nagyszabású dologgal készül ennek apropóján. A sort egy nagykoncerttel nyitják meg április 2-án Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában.

A budapesti koncert előtt néhány héttel jelenik meg a csapat várva várt harmadik albuma, így itt már az új dalok is terítékre kerülnek a régi nagy slágerek mellett. A zenekar ismét különleges kalandot ígér, innovációs kedvük továbbra sem lankad. A tavaszi koncerten tovább fejlesztik a novemberben Budapesten nagy sikerrel bemutatott új látvány- és hangszerelés világot.

”Legutóbb már bemutattunk három új dalt a készülő lemezről, új színpadi megközelítésben. Ennek a tovább gondolása az április 2-i koncert, ahol további új szerzemények is lesznek. Ahogy azt megszokhatta az Akváriumba járó közönség, a füleik mellett a szemeiket sem hagyjuk unatkozni, ismét csavarunk egyet a dalokat kísérő látványon-vetítésen.” – nyilatkozta a csapat énekesnője Bocskor Bíborka.

A zenekar nemrég bemutatott új dala, a „Végtelen Kékség” már az új lemez előfutára volt. A megszokottabbnál líraibb hangütésű pop-spirituálé tematikájában folytatja a Magashegyi dalok megszokott pozitív gondolat-keresését.

A tizedik, jubileumi évre tíz meglepetéssel készül a zenekar, melyeket folyamatosan tesz közzé az év során megújuló weblapján és Facebook oldalán. A csapat néhány hete ismét úton van, járják az ország klubjait-fesztiváljait. A lemez stúdiómunkálatai mellett pedig még egy rendhagyó filmes anyag elkészítéséről is futja az energiáikból. A lemez beharangozását támogató kisfilm - a hazai megszokott gyakorlattól eltérő módon - három új dalhoz készülő videóklipből áll össze egy körülbelül tízperces, kerek film-etűddé.

Magashegyi Underground koncert
2016. április 2.
Akváriumban Klub (Budapest, Erzsébet tér 12, 1051)
https://www.facebook.com/MagashegyiUnderground/?fref=ts

ASH VS. EVIL DEAD a HBO-n

Már több mint három évtized telt el azóta, hogy Ashley Williams (Bruce Campbell) először találkozott a gonosszal a mozivásznon, de semmit sem vesztett azóta sem humorérzékéből, sem elszántságából. Ez utóbbit sokáig próbálja tagadni, és küzd a ráaggatott megmentő-szerep ellen, de amikor harminc év után ismét szembetalálja magát az elátkozott holtak haragjával, egyből láncfűrészt ragad, hogy megmentse az emberiséget.

Még 1981-et írtak, amikor Sam Raimi fejében megszületett egy rémtörténet ötlete, és gyerekkori barátjának főszereplésével leforgatta a Gonosz halott (The Evil Dead) című horrorfilmet, amely azóta kultikussá vált. Bruce Campbell a középiskolai évek alatt már hozzászokott ahhoz, hogy a háta mögötti padból Raimi folyamatosan piszkálja, – például ceruzával szurkálja őt, míg tanára választ vár tőle egy kérdésre – így később sem volt meglepődve azon a felkérésen sem, hogy kamera előtt fulladozzon a rázúduló temérdeknyi művértől.

Az alacsony költségvetésű film a vártnál sokkal nagyobb bevételt hozott, megjárta a cannes-i filmfesztivált, elnyerteStephen King tetszését is, a későbbiekben pedig két folytatás is követte. A kritikák pozitív hangvétele az évek előrehaladtával sem változott, Sam Raimi nevét pedig - többek között - olyan blockbusterek fémjelzik azóta, mint aPókember-trilógia, az Átok két része, vagy éppen az HBO egyik márciusi premierje, a Poltergeist: Kopogó szellem. Kivette részét a sorozatok gyártásából is, a Herkules, valamint a Xena, a harcos hercegnő produceri munkálataiba például az Evil Dead-részekhez hasonlóan testvérét is bevonta. A Starz-csatornán pedig az ugyancsak az ő nevéhez köthető Spartacus után az Ash vs. Evil Dead is képernyőre került, az első epizódot tavaly Halloweenkor tűzték műsorra.

Az Ash vs. Evil Dead igazi csemege azok számára, akik jó szívvel emlékeznek vissza Ash Williams klasszikus történetére még az előző századból, de az első évad nyitóepizódja kellőképpen visszautal a bonyodalom kezdeteire, hogy azok is fel tudják venni a fonalat, akik nem értik még, hogy a főszereplő miért pótolta kézfejét pont egy láncfűrésszel. A humor és a horror olyan ötvözete köszön vissza, ami egyszerre kínál szórakozást és rettegést, mindezt olyan gyors váltakozásban, hogy szinte még fel sem fogjuk mi csalt mosolyt arcunkra, és a fotelből felpattanva máris felkiáltunk valami hátborzongató látvány miatt. Bruce Campbell azonban egy interjúban elárulta, hogy csak a képernyőn ilyen bátor. Egy korábbi bulgáriai forgatás alatt mindig tartott magánál némi kutyaeledelt, mert félt az utcán bóklászó kóborkutyák támadásaitól. Ez persze semmit sem ront a színész imidzsén, akit saját elmondása szerint sokan tartanak a B-kategóriás filmek Gregory Peckjének. Campbell hiába alakította magát Ronald Reagant is a Fargóban, játszott már amerikai kémet hét évadon keresztül, a horrorfanatikusok számára mindörökre Ash maradt.

„Ash egy valódi egyéniség, aki egyaránt szórakoztatja azokat, akik együtt nőttek fel az eredeti filmmel, és a következő generációt is. A sorozatot a horror és a komédia egyvelege teszi egyedivé” – mondta Carmi Zlotnik a Starz ügyvezető igazgatója.

A régi rajongóknak sem kellett csalódniuk, Ash jellegzetes karizmája változatlan, és emellett akadnak még elemek, amik a múltból köszönnek vissza. A sorozatban például ugyanazzal a bézsszínű 1973-as Oldsmobile Delta 88-as járgánnyal szeli az utakat, mint a kezdetek kezdetén. Azzal a különbséggel, hogy az autó időközben feltűnt már a Spiderman trilógia valamennyi részében, megjárta a Szimpla forgatását is, és láthatjuk a Rossz álmok jónéhány képkockáján is, amint épp Cate Blanchett ül a volánja mögött. Ash sokszor a legbrutálisabb módszerekkel él az öntudatra ébredt halottak ellen, akik szintén nem nagyon válogatnak a leszámolási eszközök között. Mindehhez aláfestésként felcsendül számos régi klasszikus úgy, mint Alice Cooper, az AC/DC és a Deep Purple. Ha pedig azon gondolkodnánk, hogy hol láthattuk már Ruby Knowbyt, aki Ash-t teszi felelőssé apja haláláért, eláruljuk, hogy ahhoz aLucy Lawless-hez van szerencsénk, akit Xena ikonikus alakja tett híressé.


RENDES FICKÓK

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy – Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March – Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő (Kim Basinger) kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java…

Shane Black rendezőnek a Durr, durr és csók valamint a Vasember 3. után ez a harmadik nagyjátékfilmje. A Halálos fegyver-trilógia forgatókönyvírója olyan hollywoodi nagyágyúkat hozott össze, mint az 1997-es Szigorúan bizalmas nyerő párosa, Russell Crowe és Kim Basinger, valamint az utóbbi években valódi A-listás sztárrá avanzsált Ryan Gosling.

Bemutató dátum: 2016. május 26.

A Nickelback 2016-ban visszatér

A többszörös platinalemezes kanadai rock banda, a NICKELBACK hatalmas turnéra indul 2016-ban. Az európai koncertkörút szeptember 2-án indul Helsinkiben, és a teljes turnén a szintén kanadai rockcsapat, a MONSTER TRUCK lesz az előzenekar. Ez a NICKELBACK tizedik világkörüli turnéja, amely 30 különböző városban lesz látható ősszel Európában, köztük a BudapestAréna színpadán is szeptember 16-án!

Csatlakozz a rajongói klubhoz ajándékokért, exkluzív tartalmakért és egyénre szabott kedvezményekért, valamint a koncertjegyekhez történő korábbi hozzájutás lehetőségéért, ami idén már március 8-tól elérhető a hivatalos rajongói klub tagjainak. További információk és csatlakozási lehetőség a www.nickelback.com oldalon.

A kanadai NICKELBACK az utolsó két évtized egyik legsikeresebb tengerentúli bandájaként szilárdította meg hírnevét. Több mint 50 millió albumot adtak el világszerte, és ellenállhatatlan slágerük, a How You Remind Me Az Évtized Rock Dala címet kapta a Billboardtól. Számtalan elismerésük között található Az Évtized Rockbandája csakúgy, mint a 9 Grammy-díj jelölésük, 3 American Music, egy World Music, egy People's Choice és 12 JUNO díj, valamint beiktatásuk a kanadai Hírességek Sétányán.

A NICKELBACK visszatér Európába magas oktánszámú showjukkal, vagy ahogy az énekes, Chad Kroeger mondta: "Készülj Európa, egy pokolian hangos bulit viszünk magunkkal!"

A Nickelback előző budapesti fellépéseire már hónapokkal korábban elkelt minden jegy így érdemes lesz a rajongóknak ismét mihamarabb biztosítani helyüket a koncerten, nehogy lemaradjanak róla!

A magyar koncertre jegyek március 11-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. 3 különböző ülőjegy valamint, sima állójegy lesz megvásárolható a budapesti bulira. A koncertre 2 különböző VIP csomag is megvásárolható:

Early Entry
• Állójegy mellé vásárolható VIP csomag
• Külön bejáraton történő bejutás az Arénába a hivatalos kapunyitás előtt
• Exkluzív Nickelback turné ajándék
• Laminált Nickelback passz

Hot Ticket
• A lelátóra szóló legjobb ülőjegyek mellé vásárolható csomag
• Külön bejáraton történő bejutás az Arénába
• Exkluzív Nickelback turné ajándék
• Laminált Nickelback passz


Minden, ami NICKELBACK:
www.nickelback.com
http://www.facebook.com/Nickelback
http://twitter.com/nickelback
http://Instagram.com/nickelback
http://www.youtube.com/nickelbacktv

A budapesti koncert kapcsán további információk:
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu

Keresik a legtehetségesebb diákújságírókat

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 2016-ban is keresi a jövő legígéretesebb médiamunkásait. A 26. DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatra általános és középiskolások, valamint felsőoktatásban tanuló fiatalok jelentkezhetnek 6 + 1 kategóriában. A nyertesek a májusi Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon összesen több mint kétmillió forint értékben kapnak díjakat.

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület idén 6+1 kategóriában várja a pályaműveket a DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatra. Keresik az év diákújságíróját, az év diákrádiósát és diákrádióját, az év diák videóújságíróját, az év diáklapját, az év diákfotósát és az év online diákmédiumát. A hetedik kategóriában az év mentorát is keresik, vagyis azt a pedagógust, aki a növendékei szerint kiemelkedően segíti a diákújságírók munkáját. A jelentkezési feltételekről részletesen a www.due.hu honlapon lehet tájékozódni.

A pályázaton bármelyik iskolatípus tanulói és szerkesztőségei indulhatnak, a részvételi korhatár 25 év. A pályaműveket minden kategórián belül három korcsoportban értékelik: általános iskola, középiskola és felsőoktatás. Pályázni kizárólag saját munkával lehet. A 26. DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatra csak elektronikusan lehet beadni a pályamunkákat a www.due.hu/palyazat oldalon. A pályázathoz szükséges adatok megadásán kívül fel kell tölteni a pályamunkákat - kivéve a diáklapok esetében, amelyeket postai úton várnak-, illetve egy rövid szöveges bemutatkozást kell mellékelni. A meghosszabbított beküldési határidő 2016. március 31.

A győztesek meghívást kapnak a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra, amelyet május 27-én rendeznek Budapesten, a Várkert Bazárban. A nagyszabású, egésznapos eseményen adják át a díjakat összesen több mint 2 millió forint értékben. Emellett a díjazottak kedvezményes részvételi lehetőséget nyernek Magyarország legjobb médiatáborába és leghatékonyabb gyakorlati médiaképzésére, a DUE Médiahálózat júliusi Médiatáborába. A nyertes munkákból a DUE Tallózó című lap 2016. május-júniusi számában, valamint DUE honlapján válogatást közölnek majd.

Bővebben:
www.due.hu
www.due.hu/palyazat
https://www.facebook.com/DUEmediahalozat/