2013. december 25., szerda

MEGÉRKEZETT AZ ÚJ DIRTY SLIPPERS KLIP!

Karácsonyi ajándékként debütált az új Dirty Slippers kisfilm, a Caroline.

Majdnem másfél év elteltével jelentkezett új videoklippel a gyulai-békéscsabai négyes. A Caroline az előző négy videoklip hagyományaival szakít, mert a zenekar ezúttal tudatosan nem egy sztori köré építette fel az üzenetet, hanem púdermentesen, stylingmentesen, belőtt hajak nélkül csinálja azt amit a legjobban szeret: a turnézást. A turnéklip a zenekar ír sztárzenekarral, a The Coronas-szal közös Európa turnéján készült Hamburgban, Berlinben és Prágában, bemutatva a zenészek valódi életét. Éppen ezért a fiúk rendezőválasztása is egy új és fiatal tehetségre esett, a gyulai Ritók-Filip Áron rendezte a kisfilmet.

A klipről a zenekar frontember, Lobó-Szalóky Lázár a következőket mondta:

- Hosszas munkák után készült a Caroline, mert egész évben úton voltunk, 86 koncert van mögöttünk, s Áron nem szerette volna úgy csinálni,hogy ne legyünk ott. Úgy gondoltuk itt az ideje,hogy szakítsunk a hazai trendekkel, a nagy, látványos, kosztümös klippekkel, amik nem a természetes közegben mutatják be a zenekart. Ez a film bizton állíthatom,hogy a legőszintébb munkánk, hiszen minden benne van, ami minket jellemez. Áron kiválóan kapott el pillanatokat, a hülyéskedéstől kezdve a színpadi viselkedésünkig. Kérek mindenkit,hogy ossza meg a közösségi portálokon, hiszen így terjed a leggyorsabban a zene! Áldott Ünnepeket kívánok mindenkinek!

A videoklip az alábbi linken érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=IrLMPH98KQ8




2013. december 20., péntek

Új klip a Special Providence készülő lemezéhez

 
Teltházas európai turnéja után a negyedik nagylemezén dolgozik a Special Providence. A nemzetközi progresszív rock műfajában egyre elismertebb és népszerűbb magyar zenekar az új album előzeteseként Kálloy Molnár Péter színművész főszereplésével klipet forgatott a Testing The Empathy című szerzeményhez.

Negyedik nagylemezén dolgozik a Special Providence. A műfajokat mesteri módon elegyítő, külföldön is elismert magyar zenekar a tavaszra várható album előzeteseként egy dalt misztikus hangulatú videóklip formájában mutat be.

- A választásunk a Testing The Empathy című szerzeményre esett. A főszerepet Kálloy Molnár Péter alakítja, akivel baráti a viszonyunk, és dolgozunk is együtt. Péter szereti a zenekart, ráadásul zseniális drámai színész, aki megélte és a játékával tökéletesen visszaadta az érzelmeket, amelyek egy ember kétféle énjéről szólnak. A forgatás szeptemberben volt, az erdei jeleneteket Dobogókőn, a beltérieket pedig Budapesten rögzítettük A klipet ezúttal is a MADvision stábjával készítettük, akik a Lazy Boy című klipünket is jegyzik – mondta Markó Ádám, a Special Providence dobosa.

A zenekar januárban vonul be a törökbálinti SuperSize Stúdióba, hogy rögzítse az új szerzeményeket, és a lemez megjelenése előtt a tervek szerint még egy számhoz forgat klipet. A Special Providence a stúdiómunkálatok közben nem lép színpadra, de a háttérben szorgos munka folyik, hiszen a fiúk folyamatosan kapják az újabb és újabb felkéréseket.

- Fantasztikusan sikerült a szokásos, őszi európai turnénk, amire ezúttal a svéd Beardfish társaságában indultunk el. Nagyon megterhelő volt, hiszen napi 600-700 kilométert is buszoztunk, de a fogadtatás feledtette az utazás fáradalmait. Azokban az országokban, ahol korábban már felléptünk, az eddigieknél is több néző jött el a fellépésekre, ráadásul igazán patinás helyeken adtunk koncerteket. Hamburgban például abban a klubban játszottunk, ahol a Police és a Nirvana is színpadra lépett, a plakátjaik ma is kint vannak a falon. A turné során Hollandiában, Dániában és Svájcban is voltunk, ahol korábban még nem léptünk fel. Ezeken az állomásokon is elképesztő volt a hangulat, ismerték a számainkat és már alig várták, hogy élőben hallhassanak minket. A turné újabb szakmai előrelépést is hozott, ugyanis leszerződtetett minket a Beardfish német booking ügynöksége, így a progresszív zene legjelentősebb brit, német és francia előadóival egy istállóba kerültünk. Ez azt jelenti, hogy az eddigi külföldi sikereinket is túlszárnyalhatjuk, hiszen újabb út nyílt meg a legnagyobb európai és tengerentúli fesztiválok felé – tette hozzá Markó Ádám.

A Special Providence itthon legközelebb tavasszal koncertezik, hiszen az album lemezbemutató koncertje áprilisban lesz az A38 állóhajón.

Special Providence: Testing The Empathy
https://www.youtube.com/watch?v=_Q-ZzpWFEcw

Részletek:
www.specialprovidence.eu
www.facebook.com/SpecialProvidence

Titkos receptnek járt utána Rákóczi Feri

Nagyapáink is jól tudták, hogy a mérsékletes alkoholfogyasztás jót tesz az ember szervezetének, hosszú életet garantál, és közben távol tartja az orvost. Rákóczi Feri, a Morning Show műsorvezetője december 12-én megpróbálkozott a lehetetlennel: utánajárni a 220 éves Zwack Unikum titkának.

Igazi különlegesség, amelyet már 220 éve készítenek Magyarországon, változatlan recept alapján. De mi is az Unicum titka? Hordóban érlelik és a titkos receptet csak a Zwack család tudja. Vízben úszó palack ide vagy oda, Rákóczi Feri minden bátorságát latba vetve derítette fel december 12-én a Zwack Múzeum legrejtettebb zugait is. Magyarország leghallgatottabb kereskedelmi rádiója ezen a napon teljes egészében az ország kedvenc gyomorkeserűjéről, az Unicumról szólt.

Rákóczi Feri óránként osztott meg érdekes részleteket a Class FM hallgatóival a Zwack Unikum több mint kétszáz éves történetéről, különleges gyógyfüveket és párlatokat kóstolt, megosztotta élményeit a bámulatos és hatalmas pincéről, no meg az eredeti lepárlóról, amelyet a látogatóközpontban bárki megnézhet magának. A gasztro-rajongó műsorvezetőnek persze nem sikerült végül megkaparintania a titkos receptet, azonban Zwack Izabella és Zwack Sándor szívesen végigkísérte a rádióst az épületkomplexumban.

„Nagyon izgalmasan telt a Zwack Múzeumbeli látogatás, történelmi relikviák és 1 millió liter keserű nedű közt sétálgathattunk, ahol megelevenedtek a múzeumban látható Zwack relikviák mögött rejlő történetek. Megkóstolhattam az összetevőkből kétféle gyógynövényt, egy édes és egy keserű ízűt, amelyeket összerágva, az Unicumhoz hasonló ízvilágot fedeztem fel.” - mesélte Feri.A nap során elhangzott érdekességeket a Class FM stúdiójában Abaházi Csaba, majd pedig Vágó Piros kérdezte ki a hallgatóktól, a legügyesebbek pedig értékes Zwack-ajándékcsomagot és egy négy főre szóló VIP belépőt nyertek a Zwack Múzeumba.

Vezetés közben is saját dalait énekli Tóth Gabi

A népszerű énekesnő a Class FM-en Kiss Orsinak adott interjú

Tóth Gabi alig 25 éves, de már most tudja, milyen az, amikor az ország legnépszerűbb tehetségkutatóiban bírálják, vagy épp neki kell mások felett ítéletet mondania. A népszerű énekesnőt Kiss Orsi kérdezte a Class40-ben a jövőről, újévi fogadalmairól és a Sors című új felvételéről. Tóth Gabi a Class FM műsorvezetőjének azt is bevallotta, ha meghallja egy dalát, azonnal dudorászni kezdi, mindegy, hogy a konyhában van, vagy épp úton valahova.


Az énekesnő közel tíz éve mutatkozott be először a nézőközönségnek, azóta folyamatosan alkot és dolgozik, jelenleg az X-Faktor mentora. „Nagyon élvezem az egészet, most, hogy elfogytak a mentoráltjaim, kezdem leereszteni a fáradt gőzt. Kemény volt ez az elmúlt év, a válogatók kimerítettek, de nagyon jól szórakoztunk és fantasztikus csapat lettünk.” – mondta el a vagány stílusáról ismert Tóth Gabi a Class40-ben.

A leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Kiss Orsi a fiatal előadót kifaggatta legújabb daláról, a Sorsról is, amely a Class FM egyik legnépszerűbb felvétele. „Egyszerűen imádom! – kezdte lelkesen Gabi, majd hozzátette – „Nagyon letisztult, nyugodt szám. Tényleg egy új életérzést akartam közvetíteni vele. Azt szerettem volna kifejezni, hogy ha kitartunk és van hitünk, akkor csodálatos dolgokat tartogathat nekünk az élet. A párom, Robi is segített a videoklip elkészítésében, aki szintén feltűnik a képsorokon.”

Az énekesnő azt is elmesélte Orsinak, hogy előszeretettel dudorássza saját számait, amikor azokat a rádióban meghallja. „Főleg az Éjjel-nappal Budapestet szoktam énekelgetni, és bizony még vezetés közben is néha azon kapom magam, hogy hangosan tátogom egy-egy dalom szövegét!” – mesélte nevetve Gabi, aki hozzátette, egyébként is büszke arra, ha meghallja az éterben saját magát, „Szeretném megköszönni azoknak, akik betelefonálnak és kérik a számaimat, nagyon jó érzés visszahallani a zenémet a rádióban!” – üzent a díva a Class FM hallgatóinak.

Kiss Orsi és az énekesnő közti beszélgetésből az is kiderült azonban, hogy több közös pont van kettejük között. Ahogy a Class FM műsorvezetője, úgy Tóth Gabi is nagy hangsúlyt helyez a nőiességére és stílusára, mindketten így érzik igazán jól magukat a bőrükben. „Egy teljesen kitetovált kart természetesen nem vállalnék be, mert az már a nőiesség rovására menne szerintem. Az eddigi tetoválásaim mind olyan helyen vannak, ahol nem elsősorban az a fontos, hogy mások lássák.” – árulta el Gabi Orsinak.

Az énekeső a Class40-ben különleges újévi fogadalmat is tett, amelyben ország-világ előtt ígérte meg, hogy 2014-ben leszokik a dohányzásról. Gabi további tervei között szerepel egy idegen nyelv magas fokú elsajátítása és természetesen megígérte, hogy további slágerekre is számíthatunk majd tőle. De hogy miért épp hét tetoválás díszíti Tóth Gabi testét? Mennyire babonás az énekesnő? Hogy reagál, ha átmegy előtte egy fekete macska az utcán? Vasárnap este 17 órától további érdekességeket és kulisszatitkokat is megtudhatunk az ország piacvezető rádióján, a Class FM-en, ahol Tóth Gabi újdonságai is rendre felcsendülnek.

Mai programajánló: Új dalokat is játszik a Kaukázus a Barba Negrában

Évzáró koncertjén a legrégebbi, a 2004-es Majdnem Kína anyagából, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból egyaránt válogat a Kaukázus december 20-án, pénteken a budapesti Barba Negra klubban. A közönség ezen a bulin hallhatja először élőben a zenekar új, Ciprus (Szódával elmegy) című dalát. Az est vendége a Kozmosz.

A hazai könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb, legizgalmasabb zenekara, a Kaukázus december 20-án, pénteken este a budapesti Barba Negra klubban búcsúztatja az évet a Majdnem tíz év című koncerttel. Az ironikus elnevezés egyrészt a csapat első, Majdnem Kína című hanganyagára utal, amelyet épp tíz éve készítettek, másrészt pedig arra a tényre, hogy a Kaukázus megalakulása óta eltelt tíz évből néhány esztendő kimaradt, mivel a csapat 2010 elején feloszlott. Három év szünet után azonban idén tavasszal a Kaukázus újjáalakult, végigjárta a legfontosabb fesztiválokat, és miután a tagjai újra összecsiszolódtak a színpadon, a zenekar visszatért a próbaterembe, és ígéretéhez hűen elkezdett új anyagon dolgozni. A munka olyannyira gördülékenyen halad, hogy akár dupla lemez is készülhet. A Barba Negra Music Club közönsége december 20-án egy kis előzetesre és igazi csemegékre is számíthat.

- A készülő album zenei szövete elég eklektikus, ami korábban is jellemző volt ránk, hiszen nincs egységes Kaukázus-stílus. Most is kísérletezünk nagyzenekari szólamokkal, a 80-as évek korai újhullámos hangzásával és minimál hangszereléssel is. A készülő lemezről ezen a koncerten mutatjuk be először élőben a Ciprus (Szódával elmegy) című új számunkat. A zenéje vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól. Nem érdemes agyongörcsölni a dolgokat, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. A dalpremieren kívül elővesszük a Majdnem Kína című lemezünket, ami amolyan programadó anyagnak mondható a Kaukázus életművében. Erről párt dalt a szélesebb közönség sosem hallhatott tőlünk élőben, mert csak demó verzióban léteztek, és a zenekar indulásakor játszottuk őket utoljára – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere.

A december 20-i est vendége a Kaukázushoz hasonlóan öntudatos, különutas zenekarok fiatalabb generációjának képviselője, a Kozmosz. A koncertek 20 órakor kezdődnek. A belépőjegyek elővételben 1700, a koncert napján a Barba Negra Music Club pénztárában 2200 forintba kerülnek.

Kaukázus: Ciprus (Szódával elmegy)
http://www.youtube.com/watch?v=0XxWyAtRiXs

Hooligans: Karácsonykor soha nem koncerteznénk

Lassan itt a karácsony és ilyenkor a kemény rockereknek is meglágyul a szíve, így a Hooligans zenekar tagjai is egytől egyig várják már az ünnepeket. Még úgy is a lazításra helyezik a hangsúlyt egyik kedvenc ünnepnapjukon, hogy közben már a december 27-i koncertjük lebeg a szemük előtt. Ráadásul nemcsak magukra, de szülővárosuk fiatal zenészeire is gondoltak így szenteste közeledtével – a héten egy értékes tárogatót ajándékoztak a NESCAFÉ-val a szerencsi zeneiskolásoknak. Ennek kapcsán beszélgettünk a fiúkkal karácsonyról, koncertről és az ünnepi hangulatról.

„Nálunk már javában zajlik a karácsonyi készülődés, a gyerekek miatt korán kitaláltunk minden ajándékot és csak az utolsó tennivalók maradnak a karácsony előtti hétre. A kicsik már nagyon várják a szentestét, olyankor a nagyszülők is átjönnek, és együtt díszítjük a fát, az ajándékozás során pedig még inkább a gyerekek vannak porondon” – meséli Endi, a zenekar dobosa. Zsolti is a tudatos karácsonyi készülődés híve, már több héttel az ünnepek előtt kitalálja minden évben, hogy mivel ajándékozza meg szeretteit, haszontalan ajándékokat nem szeret adni. Csipa viszont máshogyan készül, illetve nem készül a karácsonyra, saját bevallása szerint talán majd 22-én kezd el azon gondolkozni egy-egy ajándék kapcsán, hogy ki mit említett, milyen ajándékra vágyik ebben az évben és csak reméli, hogy azt sikerül eltalálni.

A fiúk egyébként mindannyian nagyon szeretik a karácsonyt és azt gondolják, hogy ez a legjobb ünnep az évben, talán csak Csipa véli úgy, hogy a második naptól kicsi unalmassá válik az otthoni tengés-lengés, de Tibi még erre is tudott neki tippeket adni – „Minden éven hazautazom Szerencsre karácsonyozni az unokatestvéremékhez, ez idén sem lesz másként. Ott a halászlé és a kocsonya elengedhetetlen, és persze utána jön a megszokott „kajakóma”. De erre is van megoldás: ilyenkor elmegyünk például uszodába, vagy sörözni, így dobjuk fel a két étkezés közötti időszakot, ezt mindenkinek ajánlom. Egyébként pedig nagyon fontos, hogy ha néha unalmasnak is tűnik, akkor is értékelnünk kell minden egyes pillanatot, amit a családunkkal töltünk. Gyerekkoromban a karácsonyi ünnepek nagy családi körben zajlottak. Utólag már az tűnik a legnagyobb ajándéknak, hogy átélhettem ezt” – mesélte a gitáros.

Ebben az évben a Hooligans tagjainak különösen izgalmas a karácsonyi időszak, hiszen december 27-én lemezbemutató koncertre várják rajongóikat, így még Szenteste napján is próbálnak és az este lesz a családé és a pihenésé, december 24. az a nap, amelyen soha nem szerveznének koncertet. 24-től 26-ig mindenki csak a szeretteire koncentrál és feltöltődnek energiával, hogy a nagykoncerten a lehető legtöbbet adják rajongóiknak és egy óriási koncerttel lepjék meg őket.

Arra viszont még ebben a nagy hajrában is szakítottak időt, hogy az ünnepek előtt másokat is meglepjenek. „Emlékszünk még arra, hogy milyen volt fiatalon elkezdeni a zenélést, és, hogy mennyire örültünk akkoriban minden apró segítségnek. Most, hogy már megtehetjük, így karácsony előtt szerettünk volna segíteni szülővárosunk fiatal zenészeinek a NESCAFÉ-val. A tárogatózásnak hagyománya van Szerencsen, egy ilyen értékes hangszerhez viszont nagyon nehéz hozzájutni. Így jött az ötlet, hogy egy tárogatót ajándékozzunk a Fanfár Fiatal Fúvósok Egyesületének, amelyet a héten adtunk át a fiatal zenészeknek Szerencsen” – mondta el Endi. És, hogy mit nem szeretnek a Hooligans tagjai a karácsonyban? Csak egy dolgot: azt, hogy túl hamar véget ér – ebben az évben viszont ezen is segítettek a lemezbemutató koncerttel. 



Minden nap Karácsony a Class FM-en!

Folyamatos nyereményözön várja a Class FM hallgatóit, akiknek nem kell mást tenniük az értékes ajándékokért, csupán folyamatosan figyelni kedvencrádiójuk műsorát. A Class FM-en már december 16-án elkezdődik a karácsony,
óránként csengőszó jelzi majd, mikor kell megmozdulniuk a zenerajongóknak és a leghallgatottabb rádió szlogenjét bemondva máris közel 50 ezer forint értékű meglepetést tehetnek be a fenyőfa alá.

Minden csoda három napig tart? Dehogyis! A Class FM-en december 16-tól december 20-tól minden nap más nyeremény, minden nap Karácsony várja a hallgatókat, akik naponta összesen közel 500 ezer forint értékű nyereménnyel gazdagodhatnak. Reggelenként a Morning Show-ban kiválasztott nap hallgatója viheti haza elsőként a rádió értékes ajándékait és utána minden órában,
egészen késő délután 6-ig kell keresni az ismerős szignált. Ha a Class FM-en megszólal a csengettyű, potyognak az ajándékok!

"Ez a játék igazán nagy lehetőség, hiszen valószínűleg sokan nem tehetik
meg, hogy ekkora összeget áldozzanak ajándékokra. A fa alá szánt
meglepetéseket ezzel kiegészíthetjük a hallgatóknak, ami óriási örömöt
jelent számunkra is."
- mondta Vágó Piros. "Nálunk a családban már évek óta
bevett szokás, hogy Zalánnak nagyobb meglepetéssel készülünk, a család többi
tagjának pedig csak jelképes ajándékokkal kedveskedünk. Úgy gondolom, hogy
nem az anyagiakról kell szólnia ennek az ünnepnek, azt sokkal inkább várom
ilyenkor, hogy végre el tudjunk tölteni közösen egy kis időt. Már Zalán is
elég nagy ahhoz, hogy társasozzunk, úgyhogy biztosan arra is sort kerítünk
majd."
- tette hozzá a Class Délután műsorvezetője.

Egy héten át, naponta reggel 9-től minden órában tart a leghallgatottabb
rádió ünnepi akciója, majd december 23-án a Class FM azokra is gondol, akik
az utolsó pillanatra hagyják az ajándékozást. Egy nappal karácsony előtt
ismételten megszólal majd a csengőszó, hogy idén a fenyő alatt több doboz
legyen, mint eddig valaha. Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani
pedig ezen a reggelen megduplázzák a nyereményeket, így érdemes lesz reggel
a Morning Show triumvirátusával tartani.

Minden nap karácsony, december 16-tól a Class FM-en!

Beyoncé iTunes rekordot döntött

Az Apple® ma bejelentette, hogy a BEYONCÉ lett minden idők leggyorsabban fogyó albuma az iTunes® áruház történetében, a maga példátlan 828,773 eladott példányával, mindössze 3 nap alatt. A BEYONCÉ szintén megdöntötte az első hét során legtöbbet eladott album rekordját az USA-ban 617,213 példánnyal és világszerte óriási sikernek bizonyult, első helyet elérve 104 országban.

A nevét viselő BEYONCÉ az énekesnő ötödik studióalbuma, amit világszerte csak és kizárólag exkluzívan az iTunes áruház számára tett elérhetővé a Parkwood Entertainment és a Columbia Records / Sony Music kiadó december 13-án. Az énekesnőről elnevezett lemez a művésznő első vizuális albuma. A BEYONCÉ 14 új dalt és 17 lenyűgöző képi világú, provokatív videóklipet tartalmaz, melyeket a világ minden pontján forgattak Houstontól New York City-n keresztül Párizson és Sydney-n át Rio de Janeiro-ig, a lemez megjelenését megelőzően. Az album Beyoncé legnagyobb első heti eladását produkálta.

Az iTunes áruház a világ legnépszerűbb zenei áruháza 26 millió dalt magában foglaló katalógusával és jelenleg 119 országban elérhető. Az iTunes áruház a legjobb módja az iPhone®, iPad®, iPod®, Mac® és PC felhasználóknak, hogy legálisan fedezzenek fel, vásároljanak és töltsenek le zenét online. Az iTunes áruház minden dala az Apple egyedi, másolásvédettség-mentes iTunes Plus® nevű formátumában, magas minőségű, 256 kbps-os AAC kódolással rendelkező fájlként kapható, és gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az eredeti felvételektől.

Különleges technikával rögzített Turbo videó!

Számtalan Turbo-koncertvideó kering a neten a zenekar és a rajongók jóvoltából, azonban a közel nyolcéves pályafutása alatt nem nagyon halmozta el a rajongóit a csapat úgynevezett hivatalos videókkal. Most viszont nekiálltak és egy nem hétköznapi technikai megoldást választva összedobtak egy klipet a tavasszal megjelenő harmadik nagylemezük első dalához. A videó Mátis András és Vigh Dávid munkája, akik szerényen csak annyit kommentáltak, hogy a kamera helyett Xbox Kinecttel rögzített felvétel során a gyakorlatilag pontfelhőkké lényegült zenekar végül 750 millió részecske, 220000 fájl, 170 könyvtár, másfél terabájtnyi anyag és másfél hét renderelést követően nyerte el klipes formáját.
Idén még élőben december 30-án a budapesti Gozsdu Manó Klubban zenél a Turbo, ahol a kozmikus szeretőről szóló dal, a Soul Sister mellett minden bizonnyal több új szerzemény is elhangzik majd.

Soul Sister
Vimeo (javasolt!) http://vimeo.com/81017008
Youtube http://www.youtube.com/watch?v=Wr2LeDK0VQ8


Gozsdu Manó Klub koncert esemény:
https://www.facebook.com/events/689984347700670

Turbo facebook profil: https://www.facebook.com/turbozenekar

Megérkezett Király Viktor új dala a RUN-DMC egyik tagjának közreműködésével!

borító - letöltés nagy felbontásban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Király Viktor ismét tűzbe hozza az országot: itt a legújabb kislemez dal, a „Running Out Of Time”! Király Viktor a 2013-as év talán legnagyobb slágerét produkálta Magyarországon „Fire” című dalával. A tüzes sikerdal #1 pozíciót ért el mind a Mahasz Rádiós Top 40 listán (ahol eddig már több mint 35 hétig szerepelt), mind a VIVA és Music Channel kliplistáin, ráadásul a „Fire” azóta Lengyelországban és Bulgáriában is elindult hódító útjára.

Az egy személyben énekesként és dalszerzőként is a csúcsra jutó előadó éppen ezért hatalmas kihívással állt szemben az elmúlt hónapokban: ismét egy olyan dalt kellett írjon, melynek legalább akkora sikere lesz, mint a „Fire” című slágernek. Örömmel jelentjük, ez a dal végre megszületett!

Az új tempós, ’80-as évek hangulatát idéző kislemez dal, a „Running Out Of Time” az előző dalhoz hasonlóan szintén Viktor önálló szerzeménye, zenéjét és szövegét is egymaga írta, és producerként saját otthoni stúdiójában rögzítette a dal nagy részét. Ahogy a „Fire” esetében is, ebben a dalban is részt vett társ-producerként a londoni Diamond Duggal, aki a hangszerelésben és a keverésben nyújtott segítséget Viktornak. Az online premierre azután került sor a mai napon, hogy Viktor rajongóinak száma Facebook oldalán meghaladta az 50.000-et, mely több mint háromszorosa annak, amennyi rajongója az év elején volt. Kattints ide a meghallgatáshoz: http://youtu.be/GmvN4xyYWqk

Ám Az Ének Iskolájának tanára (aki 2014 tavaszán ismét visszatér a TV2 képernyőjére a népszerű tehetséggongozó műsorban) nem elégedett meg ennyivel, és még magasabbra tette a lécet. Új dalához egy világhírű legendát, az amerikai, platinalemezes, Rock’n’Roll Hall Of Fame-be is beválasztott egykori RUN-DMC hip-hop csapat egyik tagját, DMC-t is sikerült megnyernie közreműködőnek, aki saját rapbetétjével tette teljessé a vadonatúj „Running Out Of Time” című dalt. DMC egy videó üzenetet is küldött Viktornak a stúdióból, melyben megköszönte a lehetőséget, hogy szerepelhet a dalában. A videót ide kattintva lehet megtekinteni a Facebookon: http://on.fb.me/1gI3T6S Korábban egy ekkora szupersztár közreműködésére egy magyar énekes dalában csak egyetlen alkalommal volt eddig példa, amikor Viktor nővére, Linda a The Fugees alapítójával, Pras Michellel és Roy Hamiltonnal dolgozott együtt „Untried” című dalán.

Ha ez még nem lenne elég, az új Király Viktor dal már biztosan ott lesz az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előselejtezőjében is, ugyanis A Dal zsűrije Viktor dalát szintén beválasztotta a legjobb 30 felvétel közé a több mint 400 nevező közül. A Dal színpadán a „Running Out Of Time” rapbetét nélküli, 3 perces változata hallható majd. A verseny külön pikantériája, hogy Viktor a legjobbak között nővérével is megküzd majd az elsőségért.

Viktor így nyilatkozott a dalról: "Számomra ez egy igazi fordulópont a zenei karrieremben. Megírtam egy dalt, és legnagyobb meglepetésemre egy élő legendának annyira megtetszett, hogy habozás nélkül, két napon belül már a stúdióban volt, és dolgozott a rapbetéten. Utána (mintha ez nem lenne elég), beválogatták a "Running Out Of Time” dalomat a legjobb 30-ba is, hogy megküzdhessek A Dal című műsorban. Nagyon boldog vagyok, és remélem másokat is boldoggá tudok tenni a zenémmel."

Viktor új, „Running Out Of Time” című dala december 19-étől elérhető a YouTube-on (http://youtu.be/GmvN4xyYWqk), a digitális kislemez pedig január 6-án lát napvilágot világszerte az iTunes-on, a Deezeren, illetve a hazánkban nemrég indult Spotify streaming szolgáltatásban is a King Music gondozásában. A dalhoz januárban videoklip is forog, melynek premierje február elejére várható.

További információk:
Facebook: https://www.facebook.com/KiralyViktor
Twitter: https://twitter.com/kiralyviktor

Sztárözönnel várja az év legszebb ünnepét a VIVA

A mai napig átkutatja Karácsonykor a szekrényeket Qka MC

Iszak Eszti, Sanyóca, Random Marci és a hazai sztárvilág legjava. December
21-én és 22-én a VIVA egész hétvégés programot kínál a zenerajongóknak, ahol
olyan ismert arcok mesélnek a Karácsonyról, mint a Carbonfools, az AFC,
Gesztesi Máté, ByeAlex, a Hősök, az Animal Cannibals, a Compact Disco,
Király Viktor, Hien, Young G vagy az Ivan & The Parazol. Kiderül, hogyan
ünneplik a Karácsonyt Iránban, vagy épp Nigériában, hogyan várja az
ünnepeket családjával Young G, és hogy mire cserélné legszívesebben a DJ
felszerelést Lofti Begi.


Kézzel készíteni vagy plázában vásárolni? Mikulásnak öltözni vagy az
angyalokra fogni az ajándékokat? Hazánk legnépszerűbb előadói mesélnek
arról, milyen hangulatban töltötték az ünnepeket kiskorukban és hogyan
birkóztak meg vele felnőtt fejjel, hogy immár nem ők azok, akik elsőként
tépik fel a rénszarvasos csomagolást. Izgalom, feszült várakozás, de adni
vagy kapni a jobb? Ennek jár utána ünnepi hétvégéjén a VIVA TV a legjobb
sztorikkal és persze sok-sok zenével.

Az Animal Cannibals tagjai szerint a Karácsony igenis családi ünnep,
ilyenkor fellépést sem vállalnak. "Én még most is belopózom a szüleim házába
és átkutatom az összes szekrényt ajándékok után!" - mondta nevetve Qka MC,
majd hozzátette, ilyenkor főleg a gyerekekről szól már az ünneplés. -
"Tavaly a kislányom kérdezte, hogyan jönnek egymás után az ünnepek, mire
mondtam neki, hogy a Karácsony után jön a Húsvét. December 25-én reggel már
kopogtatott, hogy apu, gyere, menjünk összeszedni a tojásokat!"

Király Viktor arról mesélt Sanyócáéknak, hogyan is zajlik a karácsony
Amerikában. "Ott reggel jön a Mikulás, illetve nem választják szét december
6-át és 24-ét. Karácsonykor előfordul, hogy megkérnek a rokonok, énekeljek
egyet-kettőt." - mesélte mosolyogva az énekes, aki 2014-es vágyai közt
felsorolta azt is, hogy végre megkapja, amire kiskora óta áhítozik, mégpedig
egy Grammy-díjat...

A Compact Disco-s Lofti Begi elárulta, hogy ilyenkor különösen imád a
konyhában sürgölődni, elmondása szerint, ha döntenie kellene, a zenei
kütyüket és a fejhallgatót legszívesebben fakanálra cserélné le. Begi a
kulturális különbségekről is beszélt. "Iránban sok keresztény ünnepli meg
ezt a napot, de a többség azért még muzulmán, így nem annyira kiemelt ünnep.
A karácsonyt mi sosem vallási szempontból ünnepeltük, hanem mert a magyar
kultúrában fontos szerepe van. A családommal egyébként egyszer találkozunk
az évben, a szűkebb karácsonyozás nálunk 15-20 főt jelent."- tette hozzá.

Varga Győző szerint nem is olyan nagy baj, hogy a gyerekek manapság
leginkább kütyüket kapnak ajándékba, inkább csak furcsa. "A mai srácok már
nem levélben írnak a Jézuskának, hanem iPaden, amit aztán bedobnak a tűzbe.
A fiam már 10 éves, tavaly azonban eldugta a lakásban kb. húsz darab rajzát
és azokat kellett megkeresnünk a feleségemmel." - mondta az az IHM
mókamestere, aki hozzátette, a Karácsonyt a zenekarral is rendre
megünneplik, legfőképp kézzel készült ajándékokat adnak egymásnak. "Ilyenkor
gyurmázunk, sőt, egyszer csináltam jégszobrot is." - mondta nevetve Győző.

December 21-én és 22-én egész nap sztárparádéval, akusztikus zenéléssel,
ünnepi készülődéssel, és még több izgalmas és humoros történettel várja a
VIVA a nézőket. Young G megmutatja gyönyörű kislányát, Katus Attila
rögtönzött edzést tart, az Ivan & The Parazol és az AFC akusztikus
koncerttel, ByeAlex új slágerével teremt karácsonyi hangulatot a stúdióban.
A különleges adásban az is kiderül, mi a volt a sztárok legcikibb karácsonyi
ajándéka, hogyan ünnepelnek, melyek a kedvenc ünnepi dalaik, milyen menüvel
készülnek, Fekete Pákó pedig egy egészen extra karácsonyi dallal lepi meg a
műsorvezetőket.

Karácsonyi hétvége december 21-én és december 22-én a VIVA-n, a magyar
sztárvilág legjavával (ismétlés december 24-én 16:00-kor és december 25-én
11:00-kor)!










Ezer kisautót ajándékozott Kiss Orsi és Kovács Áron

Míg ilyenkor a nagyszakállú Télapó rénszarvasokkal és meglepetésekkel teli
puttonnyal lepi meg a kisgyerekeket, addig a Class FM népszerű műsorvezetői,
Kiss Orsi és Kovács Áron rally autóval száguldottak a Madarász utcai
Gyermekklinikára, hogy megajándékozzák a piciket és néhány órára önfeledt
mosolyt varázsoljanak a kis betegek arcára.


A szeretet ünnepéhez közeledve a Class FM is kiveszi a részét a
jótékonyságból. Ezúttal egy összeszokott műsorvezető páros, a Class40-et
készítő Kiss Orsi és Kovács Áron látogattak el a tereprallys Somfai
Mátyással a Madarász utcai Gyermekklinikára, hogy kellemes percekkel és
ajándékokkal lepjék meg a bentlakókat. A gyerekklinika dolgozói elmondták,
hogy rengeteg ajándékot, többek között édességet is kapnak rendszeresen az
apró lurkók, játékokat azonban csak ritkán, ezért óriási volt az öröm,
amikor Class FM műsorvezetői ezer kisautót és megannyi meglepetést osztottak
szét a kis betegeknek.

"A Dakar Team jóvoltából egy nagy Dakar járművel érkeztünk, hogy 1000 darab
kisautóval és játékkal örvendeztessük meg a beteg gyerekeket. Mivel az autó
csak kétszemélyes, én a hatalmas piros ajándékos zsákkal a hátsó részébe
szorultam, ami izgalmas, de egyben borzongató élmény is volt, mert elég
hideg volt hátul."- mesélte Orsi, akit nagyon megérintettek a látottak.
"Több osztályt végiglátogattunk, jártunk Áronnal többek között a sebészeten
is, de a legkisebbeknek is beköszöntünk. Egy apró, szőke kislány maradt meg
leginkább az emlékeimben, aki egy hatalmas plüss Micimackót halászott ki az
ajándék halomból. A maci legalább akkora volt, mint ő maga, de olyan őszinte
boldogság tükröződött az arcán, amit nehéz lenne elfelejteni." - mondta a
leghallgatottabb rádió műsorvezetője, aki arról is mesélt, ő hogyan készül a
Karácsonyra.

"Igazság szerint a Karácsonyra már az előző ünnep végeztével megkezdem a
felkészülést!" - vallotta be Orsi, aki elfoglaltságai miatt biztos abban,
hogy idén az ajándékvásárlás december 23-a előtt még így sem jön össze.
"Idén is sok a munka az év végi, nyolc órás Class100-as lista miatt, ahol
2013 legjobbjait mutatjuk meg. Persze egyáltalán nem bánom!" - mesélte a
műsorvezető. "Az ünnepeket mindig nagy családi körben töltöm. Munkamegosztás
van nálunk, mindenki kiveszi a részét az előkészületekből. Általában az én
feladatom a körülbelül 120 szelet csirke szárny bepanírozása, de anyukám
verhetetlen zserbója mindig kárpótol a dolgos órákért."





Mesés Karácsonnyal várja a kicsiket a Nickelodeon

Karácsonykor a legkisebbek kerülnek a középpontba, hiszen ilyenkor minden gyerek érdeklődve, izgatottan szalad a fenyőfa alá, ajándékokat keresgélve. A Nickelodeon is megajándékozza a piciket, mégpedig különleges sorozatepizódokkal, amelyekben SpongyaBob Kockanadrág, kedvenc Robotunk és Mumusunk, na meg a nyelvzseni Dóra, a felfedező is megtanulja, adni jobb, mint kapni.

Karácsony közeledtével a Nickelodeon is ünnepi hangulatba kerül! A készülődés közben is érdemes ide kapcsolni, hiszen a kicsiket és a nagyokat egyaránt kedvenc sorozataik karácsonyi epizódjaival lepi meg Magyarország egyik legnézettebb gyerekcsatornája.

Bikinifenék lakói különleges napra ébrednek, SpongyaBob Kockanadrág vezérletével ugyanis mindent meg kell majd tenniük azért, hogy megmentsék a Karácsonyt. Plankton úgy dönt, hogy idén, mire megérkezik a Mikulás, a tengermélyi város minden egyes lakójából rosszfiút varázsol különleges főzetével. Kedvenc sárga szivacsunkra és Patrikra vár a feladat, hogy a nap hősei legyenek és megmutassák, nem voltak ők azért olyan rossz gyerekek: igenis megérdemelnek néhány ajándékot a nagyszakállútól.

Madagaszkár pingvinjei sem járnak majd jobban, Ricóék előtt nem kisebb feladat lesz, mint hogy egy egész állatkertet kidekoráljanak. Vajon Julien király hajlandó lesz arra, hogy két percre elfelejtse a rá annyira jellemző arroganciáját és a Kapitány vezette apró légiónak segítsen a díszítésben és a készülődésben?

A Nickelodeon a legkisebbekre is gondol majd az ünnepeken, így Robot és legjobb barátja, a Mumus muzikális szenzációkká válnak, és egyenesen a Broadwayt veszik célba! Dóra, a felfedező pórul járt barátjának próbál meg ajándékot kicsikarni a Télapótól, míg a Mancs őrjárat lelkes kiskutyái a Mikulás elveszett puttonyát mentik majd meg és saját kezűleg próbálják meg kiszállítani az ajándékokat a várakozó kisgyerekeknek.

Mesés karácsony, csak a Nickelodeon műsorán!

Különleges karácsonyi epizódok:

A Madagaszkár pingvinjei – december 24.18:25
SpongyaBob Kockanadrág – december 24.20:30
Robot és Mumus – december 25. 19:15
A Mancs őrjárat – december 25. 09:35
Dóra, a felfedező – december 25. 10:00A Mancs őrjárat – december 26. 09:35

2013. december 12., csütörtök

Az unalmas ajándékok ideje lejárt!

Küldj videoüzenetet a Jézuskának!!
Itt ingyenesen megteheted: (elkészítés 1-2 perc)
http://videosystem.iwowwe.com/free
A regisztráció után erősítsd meg a mailt!

Ha nincs eredeti ötleted, de mégis eredeti ajándékot adnál idén Karácsonyra, akkor ajándékozz webirodát és ingyenes szoftvert, mely segítségével közelebb hozod a családot. Ezt még teljesen ingyenesen megteheted!
Engedd meg szeretteidnek, hogy maguk válasszák ki a sok ezer élmény közül, mit szeretnének átélni.
Csalódás kizárva!

Jelentkezés itt!!!! Skype: sebestyenmarta, email: sebestyen.marta73@gmail.com

Gokartversenyen mérték össze tudásukat a Class FM műsorvezetői

Rendhagyó módon ünnepelte születésnapját a legnépszerűbb rádió

Ismét dübörgött a Class FM! A rádió négyéves fennállásának alkalmából különleges születésnapi bulit tartott a stáb: gokart, billiárd, csocsó és bowling csábította a versengeni vágyókat. A csapat gyermeki lelkesedéssel vágott bele a különböző ügyességi játékokba, a legnépszerűbbnek mégis a házi gokart-bajnokság bizonyult.

Magyarország piacvezető rádiója 2009-es születése óta töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. Ez nemcsak a legjobb és legfrissebb zenéknek, hanem a műsorvezetőknek is köszönhető, akik adáson kívül is megtalálják a közös hangot. Nagy volt tehát az öröm, amikor kiderült, gokartversennyel egybekötött szülinapi bulin ünnepel idén a Class FM.

Sebestyén Balázsról köztudott, hogy imád gokartozni, így senkit nem ért meglepetés, amikor kiderült, a férfi műsorvezetők versenyében övé lett az első hely. A női műsorvezetők között Vágó Piros teljesített a legjobban, aki annyira élvezte a versenyt, hogy máris a pályára való visszatérést tervezgeti. A Class Délután háziasszonya azonban elárulta, hogy csak Kiss Orsi unszolására ült kormány mögé, ugyanis Piros magas sarkú cipőben érkezett. „Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól megy majd. Bevallom, teljesen rákattantam, úgyhogy hamarosan visszajövök, és természetesen Zalánt is magammal hozom. Mint a legtöbb korabeli kisfiú, ő is rajong a kocsikért, biztosan nagy élmény lesz az anyukáját egy gokart kormányánál látni.” – mesélte Piros.

Kiss Orsi is kellemes tapasztalatokkal lett gazdagabb, annak ellenére, hogy a rádiós még sosem gokartozott.

„Piroshoz hasonlóan, én sem próbáltam még ki ezt a fajta sportot. Meg is dolgoztatott, hiába mozgok rendszeresen, másnap iszonyatos izomlázzal ébredtem, de az élmény mindenért kárpótolt!” – tette hozzá nevetve a Class Magyarok csinos műsorvezetője.

A Class FM lányok ezután billiárdban is összemérték erejüket, de nemcsak őket, hanem a fiúkat is elkapta a versenyszellem és lelkesen vetették bele magukat az ügyességi játékokba. „A bowlingra csak a többiek buzdítására vállalkoztam, de a billiárdból már én is kivettem a részemet. Finom ételek és italok, jó társaság, rengeteg nevetés - alig várom a következő Class FM szülinapot!” - összegezte Orsi az estét, ahol a rádió stábja remek hangulatban mulatott hajnalig.



Motoros dalhoz forgatott klipet a PASO

A nyári élményeket és a felszabadult motorozás hangulatát idézi fel Lipi Ride című új dalában és videóklipjében a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A népszerű zenekar – ha nem is motoron – télen is járja az országot koncertjeivel, tavasszal pedig már biztosan fellép Írországban és Németországban is.

Lipi Ride címmel nyári hangulatú, laza videóklippel jelentkezett a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarának új dalát a csapat dobosa, Lipi Brown és régi-új szenvedélye ihlette.

- Néhány év kihagyás után Lipi Brown barátunk tavaly nyáron újra elkezdett motorozni, és teljesen magával ragadta ez az életérzés. Egy időben még turnéra is úgy mentünk, hogy a két kisbuszunkat motoron követte, amiből adódtak néha vicces helyzetek. Egyszer egy fellépés után lerobbant a járgánya, amit nagy nehezen valahogy betuszkoltunk az egyik kisbusz hátuljába a hangszerek mellé, de végül haza tudtuk vinni. Akkor már biztos volt, hogy ebből dal lesz. Így született meg a Lipi Ride. A szövege arról szól, hogy Lipi Brown milyen sebesen száguld át az éjszakán, és micsoda legendás motoros. A klipet a délegyházi Tavirózsa Kempingben forgattuk, ahol Lipi nyáron horgászni szokott. A rendező, Miki357 és mi is úgy gondoltuk, hogy Lipi megszokott környezetében lehet a legautentikusabb felvételeket készíteni ehhez a laza dalhoz- mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A koncertlátogatók már a Lipi Ride című dalt is élőben hallhatják a PASO fellépésein, legközelebb december 6-án Debrecenben, december 22-én Székesfehérváron és december 28-án a budapesti Indoor Fesztiválon. Az idén 10 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is rendkívül népszerű. A zenekar jövő évi koncertnaptára szépen alakul, hiszen sorra érkeznek a felkérések a hazai és külföldi fesztiválokra. Az már biztos, hogy a PASO szilveszterkor Kölnben játszik, majd áprilisban - fennállása óta először - lép fel Írországban, ahol a Tramore Ska Festival programjában is bemutatja a magyar népzenei motívumokkal fűszerezett, életvidám zenéjét. A zenekar májusban visszatér Németországba, ahol a Freedom Sounds fesztiválon ad újabb koncertet Kölnben.

Pannonia Allstars Ska Orchestra: Lipi Ride
http://youtu.be/wF4135kYzWo

Sebestyén Balázsék szakmai díjat kaptak

A Morning Show a legjobb reggeli műsor!

Rangos díjat nyert a Morning Show! Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani műsorát a szakma elismerésének köszönhetően a Rádiós Korrektúra díjkiosztó gáláján tüntették ki: a szórakoztató reggeli műsorok között a Morning Show győzedelmeskedett.

A közönség szeretetét nap mint nap élvezhetik a fiúk, hiszen a Morning Show messze a leghallgatottabb műsor az országban. Ezúttal azonban a szakmától érkezett elismerés, ami külön öröm a fiúk és a mögöttük álló csapat számára.

December másodikán kiosztották a Rádiós Korrektúra idei elismeréseit. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint az Antenna Hungária Zrt. támogatásával meghirdetett rádiós verseny célja a színvonalas rádiózás népszerűsítése és elismertetése mind szélesebb körben. A Nemzeti Táncszínházban megrendezett díjkiosztón hét kategóriában adtak át elismeréseket, a szórakoztató reggeli adások között a Class FM piacvezető műsora, a Morning Show lett a legjobb.

„Nagyon fontos számunkra ez az elismerés, hiszen a számos közönségdíjunk mellett most a szakma ítélte úgy, hogy mi vagyunk a legjobbak. Köszönjük a Morning Show egész stábjának a profi munkát, akik lelkes hozzáállásukkal teszik minden reggel még élvezhetőbbé a műsort. A háttérben ugyanis népes csapat dolgozik azért, hogy a Class FM reggeli műsora legyen az ország legjobbja. Természetesen azonban nem dőlünk hátra: rengeteg tervünk van, amelyekkel szórakoztathatjuk majd a jövőben is a hallgatóinkat.” - mondta el Rákóczi Feri.

A siker receptje tehát többek között a profi rádiós csapat, és az összhang - a Sebestyén Balázs vezette műsorvezetői trió már korábban is együtt dolgozott, így régi ismerősként köszöntötték egymást, amikor a műsor útjára indult. A Morning Show az időről-időre meghívott közszereplőkön, érdekes személyiségeken kívül állandó vendégekkel is szórakoztatja közönségét, többek közöttt Kasza Tibi és Polgár Péter is azon van, hogy a műsort hallgató több mint kétmilliós közönség mosollyal az arcán ébredjen.

Gájer Bálint új rádiós dala

Audió videó megtekinthető a youtubeon:  
http://youtu.be/tKRoLlYN6sY

Gájer Bálint: Elmaradt pillanatok

Elkészült Gájer Bálint a The Voice döntősének vadonatúj dala, "Elmaradt pillanatok" címmel.

Bálint a The Voice műsor végeztével továbbra is a Fonogram díjas Group’N’Swing zenekar frontembere maradt. Szeptember 1-én egy teltházas koncertet adott zenekarával a Müpában. A nagy sikernek köszönhetően December 27-én a Mom Rendezvényközpontban egy újabb teltházas Show-al bizonyítják Swing népszerűségét.

Természetesen nem hanyagolta el szólókarrierjét sem, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy első saját dala az “Értem jött a nyár” számos rádióállomáson a nyár egyik slágere lett. Az új dalának szövegét Orbán Tamás, a zenét Romhányi Áron (United) és Gájer Bálint írta. Az énekes ezzel a dallal fog részt venni, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kvalifikációjában is.



Lehull a lepel Miley Cyrus piszkos kis titkairól!

Különleges műsorokkal köszönti a VIVA a 21 éves botrányhőst

Szemtelenül fiatal, világhírű, botrányai miatt mindenki róla beszél. Miley Cyrus kiskora óta hozzászokott, hogy rajongók milliói kövessék minden egyes lépését, idén azonban a sztár végleg maga mögött hagyta Hannah Montana karakterét. Twerkelt az MTV gáláján, füves cigit szívott az EMA-n, szexszimbólummá vált alig pár hónap leforgása alatt. De vajon hogy és miért csinálta? A VIVA tematikus hétvégéjén végigveszi a 21 éves Miley karrierjének és életének legfontosabb momentumait.

„Különc vagyok. De ez számomra nem okoz gondot. A kritikáktól pedig egyáltalán nem tartok, hozzászoktam már, hogy engem piszkál mindenki. Ahhoz, hogy mindig engem taposnak a földbe, ahogy ahhoz is, hogy felkeljek onnan” – mondja a botrányhősnő A Miley-jelenség című egyórás dokumentumfilmben, ami december 6-án, 18:30-kor kerül adásba a VIVA tematikus hétvégéjén.

A film rekordnak számító 1,6 milliós nézettséget hozott Amerikában, ahogy a nemrég óriási sikert aratott MTV EMA is mindenhol az újságok címlapjait foglalta, köszönhetően Miley Cyrusnak. De hogy mi vezérli a twerk-királynőt? Tudatos építkezés-e az, amit láthatunk tőle?

A VIVA az Út a csúcsra – Miley Cyrus című különkiadás vezérletével végigveszi az énekesnő karrierjének legfontosabb pontjait, így a zenés műsorokban többek közt a falbontó golyón meztelenül vonagló sztárt is láthatja majd a zenecsatorna közönsége. A VIVA slágerlistája, a Tízpróba bemutatja majd Miley legsikeresebb dalait, sőt egy különleges, eddig idehaza soha nem látott interjú is adásba kerül a VIVA-n, amely nemrég készült a fiatal dívával.„Majd alszom, ha meghaltam. Per pillanat nincs időm arra, hogy azon elmélkedjek, pihenek-e eleget és hogy töltök-e elég időt a barátaimmal.” – vallja Miley, akit a VIVA 21 szál gyertyával és egy olyan összeállítással köszönt majd fel, amelyben láthatjuk, eddig mekkora botrányokat kavart az új Madonnának tartott szépség és hogyan csinálta!

BLUES ÚJRATÖLTVE

Hogyan lehet a tradicionális bluest új élettel megtölteni?
A Vöri & The Rockets egyéni ízlésével és stílusával, kiváló zenészeivel egy olyan különleges világot teremt, amelyben újfajta értelmezést kap a hagyományos zene.



15 éve muzsikálnak együtt, ami inkább örömzenélés volt eddig, mint karrierépítés. Ez idő alatt - köszönhetően a zene iránti elhivatottságuknak - képesek voltak többször megújulni. Fennállásuk alatt felléptek szerte az országban, népszerűek voltak a fesztiválokon, a Sziget Fesztivál gyakori szereplői voltak, közreműködtek a Csík zenekar 2001-es A Kor Falára című korongjuk címadó dalán.

Repertoárjuk eleinte blues és boogie-woogie örökzöldekből állt, amelyeket a banda saját olvasatában adott elő. Mindegy volt, hogy régi vagy új nótákhoz nyúltak, teljesen újszerűvé varázsolták a dalokat. Később magyar slágereket dolgoztak át, és egyre több saját szerzeményük látott napvilágot, amelyek mindegyikét áthatja a zenekar egyedisége. A hangszerelés, a különleges hangzások, a stílusjegyek elegye, a virtuóz gitár, a markáns énekhang mind-mind hozzájárulnak a zenekar sajátos stílusához, amely tehetséges zenészek tolmácsolásában egyet jelent a minőséggel.

2013-ban az együttes elkészítette első albumát.

„Lemezünk zenei anyagának összeállításakor az volt a fő szempont, hogy túlnyomó részt saját, magyar nyelvű dalokon keresztül bemutassuk a blues jelentősebb korszakait, stílusjegyeit, és képet adjunk a zenekar több mint egy évtizedes múltjáról.”- nyilatkozta Vöri, a zenekar frontembere.
A Változnék című albumon éppen ezért többféle stílus megtalálható, ami még színesebbé, változatosabbá teszi a hanganyagot: egyszál gitáros ragtime blues (Rusty Rag), slow swing alapokon nyugvó jazz-es blues (Idegen vagyok), country blues (It Hurts Me Too), boogie-woogie (Levelet kaptam), saját instrumentális gitárdallam west coast elemekkel (Rusty Boogie), lassú twist lüktetésű new orleansi blues ( Egy asszony lelke), a zydeco, a rockabilly-country- és a blues sajátos elegye (Nem tűnhetsz el), blues acidjazz, funk beütéssel (Változnék).


Aerodrome Fesztivál – Rob Zombie és a Megadeth Budapesten!

Megszületésekor az osztrák Rock am Ringként emlegetett Aerodrome olyan hatalmas neveket volt képes az országba csábítani, mint a Red Hot Chili Peppers, a Motörhead vagy a Metallica. Ezért is szolgált hatalmas örömmel, amikor 2013-ban kihirdették, hogy (immáron a cseh fővárosban, Prágában) a System of a Down, a NOFX és a Killswith Engage vezényletével újra életre hívják az eseményt, amely 2014-ben hazánkig is elér: június 16-án ugyanis a Budapest Park színpadán fog játszani Rob Zombie és a Megadeth az első hazai Aerodrome Fesztiválon. A saját nemében egyedülálló rendezvényre ráadásul a szervezők hamarosan még egy fellépőt bejelentenek.

Rob Zombie neve korántsem számít újnak a metál rajongók körében, a Robert Bartleh Cummings néven anyakönyvezett, 1965-ös születésű zenész ugyanis már a 80-as évek óta aktív szereplője a nemzetközi rockéletnek. Hajdani bandája, az igen széles elismerésnek örvendő White Zombie egészen 1997-ig nyomta a zajos, modern heavy metált, négy elsöprő sikerű, összességében milliós példányszámot produkáló albumot megjelentetve - a csapat énekesének csillaga azonban még a feloszlást követően sem áldozott le. Rob ugyanis színészként, illetve horrorfilm-rendezőként is hírnevet szerzett magának, szólóelőadóként pedig még ezeknél is nagyobb csúcsokat volt képes meghódítani. Eddigi öt önálló lemezén ugyanis páratlanul fuzionálta a glam-, a sokk- és az indusztriális-rock világát, olyan nagyságok életművének szolgálva egyenes ági leszármazottal, mint Alice Cooper vagy Marilyn Manson. És mivel a teljes zenekarral megtámogatott Rob Zombie-show sajátos horror elemeiről és döbbenetes energiájáról híres, a Budapest Park közönségének is egészen biztosan leesik majd az álla az amerikai zenész produkciójától, akinek legutóbbi munkája 2013-ban jelent meg Venomous Rat Regeneration Vendor címmel.

Remélhetőleg hasonló reakciókat vált majd ki a hallgatókból a több évtizedes múltra visszatekintő Dave Mustaine-vezette Megadeth. A Los Angeles-i formáció annak idején a neves énekes-gitáros és basszista barátja, David Ellefson szövetségeként jött létre nem sokkal az után, hogy Mustaine kilépett előző zenekara, a Metallica kötelékei közül. És noha korábbi zenekara a későbbiekben példátlan sikereket ért el, a halálos erejű Megadeth is egyenrangú partnerként vonult be a fémzene 80-as évekbeli forradalmasítói közé. Mustaine zenekara pályafutása alatt végig kimagasló teljesítményt nyújtott: a Megadeth ugyanis összesen több mint 50 millió lemezt adott el világszerte, számos Grammy-jelöléssel büszkélkedhet, és olyan történelmi jelentőségű stúdióalbumokat termelt ki magából, mint a Peace Sells… but Who’s Buying? vagy a Countdown To Extinction. És noha egy sérülés következtében a zenekar kénytelen volt beiktatni egy kétéves szünetet, 2004 óta jobb formában van, mint valaha: kitűnően bizonyítja ezt, hogy 2013-as Super Collider című albumuk a legmagasabb amerikai listás helyezését érte el az 1994-es Youthanasia óta. Ez pedig azt is jelenti, hogy egy ereje teljében lévő zenekar előadásának lehetünk majd szemtanúi hamarosan a Budapest Park színpadán.

Web: http://www.aerodrome.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/aerodromefestivalhungary
Jegyek: http://goo.gl/FMJ0F7

Daft Punk feat. Julian Casablancas - "Instant Crush

Megérkezett a Daft Punk "Random Access Memories" című albumának harmadik kislemezdalához, a Julian Casablancas-zal készített "Instant Crush"-hoz forgatott videoklipje.

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=a5uQMwRMHcs

Ezer kiló szaloncukrot osztott szét a Class FM Mikulása

A csoki nem csak a kisgyerekek kiváltsága. Magyarország leghallgatottabb rádiója ünnepi szellemben indította útjára a Class Mikulást, aki ezer kiló édességet ajándékozott december 6-án. A Class FM műsorvezetői egész nap várták a hallgatók legjobb Mikulás történeteit, óránként egyszer pedig a szerencsés sztorizókat mérlegre állították, hogy a súlyuknak megfelelő mennyiségű szaloncukorral örvendeztessék meg őket.
Tíz éves korodig rettegtél a Mikulástól? Megrángattad a piros köpenyes öregember szakállát és hirtelen apukád nézett veled farkasszemet? A Class FM műsorvezetői a legegyedibb történetekre voltak kíváncsiak: reggel a Morning Show műsorvezetői, majd Abaházi Csaba és Vágó Piros várták a hallgatók Mikulás történeteit, míg a Harley Davidson Mikulásfogattal száguldozó Whiteboy szaloncukrokat osztott a járókelőknek. Óránként a Class FM stúdiójában kerültek kiválasztásra a legviccesebb vagy éppen legmeghatóbb Mikulás történetek, a műsorvezető pedig fel is kereste a győzteseket, akik óránként annyi szaloncukrot kaptak a Bonbonetti jóvoltából, ahány kilót nyomnak a mérlegen.

Abaházi Csaba elárulta, hogy nagyon nehéz volt választani a rengeteg rádióba érkezett történet közül.

„Nagyon megmozgatta a hallgatóinkat a Mikulás napi felhívás, jobbnál jobb sztorikkal bombáztak minket, bevallom, nem volt könnyű a legjobbakat kiválasztani. Szívem szerint mindenkit megjutalmaztam volna.” – mondta a Class Kívánságműsor házigazdája.„Mindig nagyon jó érzés adni, örülök, hogy én lehettem, aki személyesen megörvendeztethette a nyerteseket. Jártunk óvodában, szülészeti klinikán, gyógyászati üzletben, és a Pető intézetben is. Maradandó élmény volt!” – mesélte Whiteboy, aki a kedves krampuszok segítségével egész nap szórta Mikuláskor a szaloncukrokat: a Class FM Harley Davidson-fogata ezer kiló édességgel örvendeztette meg a gyereklelkű felnőtteket és az édesszájú gyerekeket egyaránt.

Pár hét múlva Deep Purple az Arénában!

A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a 2014. február 17-én újra Budapesten koncertező Deep Purple a hetvenes-nyolcvanas évtizedbeli csúcskorszak óta a legsikeresebb évét most 2013-ban könyvelheti el. Az együttes nyolc év kihagyás után megjelent új albuma, a Now What?! remek kritikákat kapott, több európai országban is listavezető lett és többszázezer példányban fogyott, a turnéjának pedig már négy kontinensen 50 állomása volt – és a december-januári pihenő után februártól újult erővel folytatódhat tovább.

 

„2013-nak mindjárt vége – és micsoda ragyogó év volt! A Now What?! fényesen bizonyított és sok listára felkapaszkodott szerte a világon, pozitív visszajelzést nyújtott a zenekarnak és ugródeszkát a következő esztendőhöz” – írja december elején közzétett évzáró üzenetében Roger Glover basszusgitáros, aki zenésztársaival, Ian Gillan énekessel, Ian Paice dobossal, Steve Morse gitárossal és Don Airey billentyűssel nemrég még egy új koncertlemezt is összeállított a sikeres stúdióalbum mellé. A múlt héten jelent meg a Now What?! duplalemezes újrakiadása, ahol a Live Tapes című bónuszkorongra friss koncertfelvételek kerültek az aktuális turnéról, köztük olyan energikus Deep Purple-klasszikusok, mint a Smoke On The Water, a Black Night, a Perfect Strangers, a Strange Kind Of Woman és a Hard Loving Man.

 

Nem rossz egy olyan zenekartól, mely első sikerét 1968-ban aratta bemutatkozó kislemezével! „45 év telt el a Hush óta, de úgy tűnik, mintha most egy újabb hullám taraján száguldanánk. És ezt mind nektek köszönhetjük! Tényleg szerencsés zenekar vagyunk, hogy ilyen nagyszerű és hűséges rajongótáborunk van. Ritka kitüntetés, hogy kisétálhatunk a színpadra és azt tehetjük nagy boldogan, amit már 15 évesen is legjobban élveztünk” – írja Glover, aki épp a múlt héten ünnepelte 68. születésnapját, de még egyáltalán nincs szándékában nyugdíjba vonulni. A basszusgitáros – aki egy négyéves kislány boldog apukája, de első házasságából származó lányának, a szintén zenész pályát választó dalszerző-gitáros-énekesnő Gillian Glovernek a révén már kétszeres nagypapa is – évösszegző üzenete végén maga és családja nevében is kellemes ünnepeket kívánt a Deep Purple-rajongóknak.

 

A február 17-i, budapesti koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Adventi és Szilveszteri gyerekprogramok a Józsefvárosi Galériában

Minden szombat délelőtt!
„Játssz, s engedd a játékot világgá formálni”


A Hétmérföldes Birodalom az év végén is szeretettel várja a kalandra és igényes szórakozásra vágyó családokat a Corvin-negyedtől egy perc sétára található, felújított Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontba.

December 14-én 11 órától az Évkerék Társulat előadását tekinthetjük meg: Mese azon időkből, mikor az állatok emberi nyelvet beszéltek, s nem volt gonoszság a földön... Dél-amerikai őserdei guaraní indián népmese a Los Andinos Együttes tagjainak ékes muzsikájával indián díszletekkel s dalokkal.

Ezt követően december 21-én a Berbencés Vándorszín Betlehem kis falucskába című bábszínjátéka várja a gyerekeket és szüleiket. Meghitt karácsonyi játék bábokkal, muzsikával, a közönséggel és Gulyás László Vándormuzsikussal. Betekintést nyerhetünk a Karácsonyváró népszokások, mesék, mókák, varázsok birodalmába.

Végül, de nem utolsósorban december utolsó szombatján a Magyar Hangszermíves Céh mesetára tárulkozik elénk: történet a töröksípba szorult hangkígyókról. A mese után pedig Aprók táncháza és hangszersimogató szórakoztatja majd a kicsiket és nagyokat.

A Barba Negrában búcsúztatja az évet a Junkies

Az újjáalakult Beat Dis, az Autopilot és a Hooligans dobosa, Kiss Endi is fellép a Junkies vendégeként december 13-án, pénteken a Barba Negra klubban. Szekeres Andráséknak ez lesz az utolsó hangos koncertjük Budapesten jövő nyárig.

Két koncert maradt hátra év végi turnéjából a Junkies zenekarnak: december 13-án Budapesten, a Barba Negrában, 28-án Szolnokon, a FRAKK Lazító és Klubban lépnek fel. A fővárosi buli azért is kiemelt fontosságú számukra, mert utána fél évig nem is lesz hangos koncertjük Budapesten.

- Jövőre lesz a Junkies 20. születésnapja, amit júniusban egy hatalmas bulival fogunk megünnepelni. Emellett készül az új lemezünk, ezért a következő félévben stúdiózunk, és a nagykoncertre készülünk. Aki tehát Budapesten akar minket élőben egy zúzós bulin hallani, az a szünet előtt utoljára december 13-án teheti ezt meg. Itt még sok dalt előadunk a Mi van veled, semmi? című legutóbbi lemezünkről, de aztán polcra helyezzük az anyagot
– tette hozzá Szekeres András.

A Junkies vendége lesz egy dal erejéig Kiss Endi a Hooligansből, ugyanis ő dobol majd a Szerelmedtől lettem ilyen című dalban. Előttük az Autopilot és az újjáalakuló Beat Dis áll színpadra. Utóbbi új felállással koncertezik, és a korábbi trip hop stílusukon túllépve gitárcentrikusabb zenét játszanak. Készülő lemezükről több dalt elő is adnak a Barba Negrában.

Britney Spears - "Perfume

Megérkezett Britney második kislemezének klipje december 2-án megjelent új Britney Jean című albumáról.

A Parfume című klipet Joseph Kahn rendezte, aki korábban már olyan klipeket készített Britney-nek, mint a Toxic, Stronger vagy a Womanizer.

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=_rxgp7TJhUE

2013. december 3., kedd

Péter Szabó Szilvia karácsonyi rádiós dal

PÉTER SZABÓ SZILVIA: SZÉP VILÁG

Péter Szabó Szilvia új karácsonyi dallal érkezik a fa alá, megörvendeztetve rajongóit, akik így az ünnepek alatti nagy kapkodásban sem szenvedhetnek hiányt. A szám alapját a God Rest Ye Merry Gentlemen című tradicionális dal adta, a szöveget pedig teljes egészében Szilvia írta rá. A hangszerelést Harmath Szabolccsal készítette, akivel már a NOX-os időkben is remekül dolgoztak együtt. Szilvi reméli, hogy az ünnepi és a régi Noxos hangulat vegyülete mindenki tetszését elnyeri, és a dal tökéletessé varázsolja a karácsonyt, valamint melegséget hoz a szívekbe. Ezzel kíván Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Audió videó megtekinthető a youtubeon: http://youtu.be/h0HzvUb-P2s

Az unalmas ajándékok ideje lejárt!

Küldj videoüzenetet a Mikulásnak!

Ha nincs eredeti ötleted, de mégis eredeti ajándékot adnál idén Mikulásra, akkor ajándékozz webirodát és ingyenes szoftvert, mely segítségével közelebb hozod a családot. Ez mindennél olcsóbb és maradandó! 


Engedd meg szeretteidnek, hogy maguk válasszák ki a sok ezer élmény közül, mit szeretnének átélni.
Csalódás kizárva!

Párod és szeretteid imádni fogják!!!! Még ma írj a Mikulásnak!!! Jelentkezés itt!!!! Skype: sebestyenmarta, email: sebestyen.marta73@gmail.com

2013. december 1., vasárnap

Interjú: „Szeretnék ismeretlen utakat is bejárni”

 
Javában készül Lobó-Szalóky Lázár szólólemeze. Az okokról és a részletekről kérdeztük a Dirty Slippers frontemberét.

Már januárban közölted a médiával, hogy elindul a szóló projekted, gyorsan ki is hoztál 3 dalt, azután pedig nagy csend következett. Miért hallgattál idáig?  

- Nehéz erre egyszerű választ adni. A Dirty Slippers-szel állandóan turnézunk, soha nincs pihenő, 2012-ben 99 koncertünk volt, idén 84 és még hátra van egy klubkoncert. Sajnos nem tudtam méltóképpen foglalkozni a saját dolgaimmal, ezért örülök most ennek a két hónap turnészünetnek, mert végre visszahúzódhatok az akusztikus gitárommal és folytathatom a munkát, amit márciusban abbahagytam.

Nem őröl fel a folyamatos turnézás? Láttam, hogy Suliturnétok is hetente 3-4 alkalommal, mellette pedig rengeteg fesztiválon feltűntök. Hogy lehet ezt bírni?

- Imádok turnézni, de ebben az évben nagyon elfáradtam. Ez nem fizikai fáradtság, hanem inkább mentális. 8 éve csináljuk a Dirty-t, nagyon sok helyre eljutottunk USA-tól kezdve, Berlinen át Temesvárig. A folyamatos utazás, szállodák, fesztiválok, klubok kívülről nagyon szórakoztatónak tűnnek, de ha sok héten keresztül össze vagy zárva a zenésztársaiddal, lehettek bármennyire jó barátok, előbb-utóbb szükségetek van egy kis pihenésre, egyedüllétre. A szóló dolgokra azért van szükségem, mert van rengeteg olyan érzés, csalódás, fájdalom bennem is, ahogy minden emberben, amit ki kell, adjak magamból. Ezt kétféleképpen lehet kezelni, vagy kiírod magadból, és ha szerencsés vagy, akkor új ember is meghallgatják emiatt a zenédet, vagy pedig megőrülsz. Én szeretném szerencsésnek gondolni magam és hiszem, hogy sok új emberhez eljuthatnak ezek a dalok.

Zenekarod, a Dirty Slippers főleg a fiatalok körében népszerű, kinek üzensz a szóló projekteddel?
- Nem kívánok senkit kihagyni, én azt szeretném, ha ugyanúgy örömmel hallgatná egy általános iskolás a zenémet, mint egy nagypapa vagy tényleg bárki. Emellett persze azt tapasztalom, hogy a „Felnőttél már” című dalom, melyet kiváló zongorista barátommal, Magda Lajossal írtunk, nagyon sok negyven év fölötti emberrel is megismertette a nevemet és a zenémet, aminek őszintén örülök. 3 évig turnéztunk a Republic-kal, ahol megfigyeltem, hogy családok járnak együtt a koncertekre. Az elmúlt években ez a tendencia megjelent a mi zenekarunknál is. Ezt az utat kívánom folytatni és bejárni a szóló dalaimmal is.

Mikorra várhatóak a következő dalok, milyen stílusúak lesznek?
- Remélem még Karácsony előtt meg tudok mindenkit lepni egy új dallal, félkész állapotban van 4-5 ötletem, csak az a kérdés, melyiket sikerül előbb befejezni. Szeretnék új utakat bejárni. Soha nem hittem, hogy egyszer ezt fogom mondani, de kísérletezni szeretnék, kicsit letérve a rock n roll ösvényéről. Lesznek teljesen akusztikus dalok és készül most egy elektronikusabb dal is, a szó jó értelmében használva persze.


Josh - Neked adom

http://www.youtube.com/watch?v=Qnf-Q8PMgM8&feature=youtu.be

2013. november 27., szerda

Születésnapi duplakoncertet ad a 20 éves Alvin és a Mókusok

Két estén át, december 13-án és 14-én ünnepli Budapesten, barátaival és rajongóival 20. születésnapját az Alvin és a Mókusok. A zenekar 13-án pályafutásának első, 14-én pedig a második évtizedéből játssza el a legjobb dalokat az A38 Hajó színpadán, éppen ezért a leghűségesebb követőknek érdemes akár kombinált jegyet is venni a kétnapos mulatságra. Az első nap a Macskanadrág, a másodikon pedig a Nikson is felköszönti egy koncerttel Alvinékat, de számos további vendég és meglepetés is várható.

Vannak olyan zenekarok, amelyekről az ember valahogy azt gondolná, hogy sosem öregszenek meg. Ez persze nincs így, de bizonyos szempontból azért találó a feltételezés. Bár az idő múlását senki sem tudja megállítani, és az Alvin és a Mókusok esetében is hatalmasak a különbségek legelső és idén megjelent albumuk között, az alapvető jellemvonások valóban nem változtak: a punkzenére jellemző lendület és a frappáns, szókimondó dalszövegek ma is védjegyei a zenekarnak. A témaválasztás persze rengeteget érett a két évtized alatt, hiszen az 1993-as alapító és fő dalszerző, Alvin ma már egészen más dolgokról énekel, mint anno – az Aludj csak című dal például a főhős talán valaha írt, legszemélyesebb hangvételű műve.

A 20 éves évforduló kapcsán egy koncertfilm is készült, amiről A tolerancia földje című dalt itt nézhetjük meg: http://youtu.be/QyAVkQMJgOU

A születésnapi duplakoncertre valójában két külön műsorral készülnek Alvinék, és van is miről válogatni: a két évtized során ugyanis összesen 17 nagylemez és számtalan videóklip készült már, melyek közül a ma már klasszikusnak számító Sajnálom több mint kétmilliós nézettséget ért el a videómegosztókon. A népszerűségét az is jelzi, hogy a már említett koncertfilmen is kívülről fújja a közönség: http://youtu.be/SJuJAFNksfk

Az A38 Hajón tehát december 13-án az első évtized, december 14-én pedig a második kerül terítékre, így nosztalgiabulira vágyóknak is érdemes eljönniük. Mivel a zenekar már 20 évvel ezelőtt is tömegek előtt játszott, ma már akár generációs különbségek is lehetnek két Alvin-hallgató között, hiszen a régről megmaradt korosabb rajongók mellett középiskolások újabb és újabb generációja nőtt ezen az zenén. Az első nap a hazai punk rock élet másik évtizedes zenekara, a Macskanadrág játszik Alvinék előtt, 14-én pedig a 2005–ben alakult, és ma már a tengeren túlon is ismert győri punk/melodycore zenekar, a Nikson koncertjét hallgathatjuk meg. Az ünnepelt produkcióját pedig mindkét este fúvósok, és számos vendégelőadó teszi majd különlegessé.

Alvin és a Mókusok: két napos jubileumi koncert
Budapest, A38 Hajó

2013. december 13., péntek 19 óra
Alvin és a Mókusok, Macskanadrág koncertek
Az első tíz év: Jézusnak volt-e szakálla?! (1995), Jópofa (1996), Nem akarunk mi bántani senkit?! (1997), Máshol jársz (1998), Emberek és állatok (1999), Az élet szaga (2000), Punkpopsuperstar 1. rész (2001), Valahol, ott a lábad előtt (2002)

2013. december 14., szombat 19 óra
Alvin és a Mókusok, Nikson koncertek
A második tíz év: Punkpopsuperstar 2. rész (2003), Most is ugyanolyan jó (2004), Alvinmánia 1-2. (2005), Mi ilyenkor szoktunk sírni (2006), A végén majd meghajlunk (2008), Alvin Unplugged - akusztikus album (2010), Szörnyek pedig léteznek (2010), Bátorság, Nyújtott kéz (2012)

Belépő: napijegy a koncert napján 2300 Ft. Kétnapos bérlet elővételben: 3500 Ft.
A bérlet elővételben kaphatók a Headbangerben (V. ker. Múzeum krt. 17.)

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.alvinrecords.com/
http://www.facebook.com/Alvin.es.a.Mokusok­

Therion: koncerten hallgathatunk bele a készülő rockoperába

A készülő rockopera egyes részeit, valamint a legnagyobb klasszikusokat, így a teljes Vovin albumot is eljátssza december 10-én a Therion a Club 202-be meghirdetett koncertjén. A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara mellett ezen az estén egy olasz szimfonikus power metal csapat, a Sound Storm, és a folk metalt játszó orosz Arkona is fellép.

Egy alig három hetes, 15 koncertből álló turné kedvéért szakítja meg az alkotásra szánt éveket a svéd Therion. A több mint 25 éve működő, a szimfonikus metal úttörőjének számító zenekar vezetője, Christofer Johnsson a tavalyi Les Fleurs du Mal album és a hozzá kapcsolt turné után visszavonult, hogy befejezze évek óta tervezgetett, és részeiben már korábban megírt nagy művét, az első igazi rockoperát.

Bár a komolyzenét fémzenével ötvöző zenekarokból és albumokból számtalan tűnt fel az elmúlt két évtizedben, és a rockopera is ismert kifejezésnek számít, Johnsson szerint olyan kompozíció még nem született, mint amilyet a Therion tervez most kiadni. Elmondása szerint ugyanis a korábban készült művek inkább rockmusicaleknek tekinthetők, semmint tényleges operának, mert nem követik a színpadi műfaj formai, szerkezeti követelményeit és hagyományát. A Therion most egy tényleges, rockzenébe ágyazott operát ír, annak minden jellemző elemével: szinopszissal, a felvonásokkal, képekkel, és a szerepek részletes bemutatásával.

A decemberre meghirdetett koncertek kapcsán Christofer közleményt adott ki, melyben többek között arra is kitér, hogy a rockopera készítése során rájöttek arra, hogy számos zenei irányba indulhatnának el, és az az ötletük támadt, hogy érdemes lenne élőben is kipróbálni ezeket az irányokat, így tesztelve őket. - „Szemben egy hagyományos albummal, ahol úgy zenélünk ahogy akarunk, a lemezvásárló pedig aközött választhat, hogy megveszi-e vagy nem a kiadványt, ennél a jóval a nagyobb projektnél szeretnénk olyat alkotni, ami biztosan tetszik a széles közönségnek.”

Az este harmadik fellépője a hazai rajongók által már ismert, Oroszországból érkező Arkona, mely az ősi szláv hitvilágból és népi történetekből meríti témáit, melyeket saját hangszereléssel, folk metalba ágyazva ad elő. A zenekar legfrissebb kiadványa egy koncertfelvételeket tartalmazó duplaalbum: a Decade of Glory kiadásával fennállásuk tizedik évfordulóját ünnepelték.

A Concerto Music bemutatja: Rock Opera Unveiled
2013. december 10., kedd 18 óra
Budapest, Club 202
Therion, Arkona, Sound Storm koncertek
Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján és dec. 1-től a jegyértékesítő hálózatokban 6900 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.








Beyoncé - "Life Is But A Dream"

A Parkwood Entertainment és a Columbia Records büszkén jelenti be Beyoncé legújabb, “Life Is But A Dream,” című DVD-jét, egy dokumentumfilmet, amelynek vezető produceri munkáit maga az énekesnő végezte.

A 2 lemezes kiadásban megjelenő, és november 25-től, hétfőtől világszerte elérhető anyag az eddig soha nem látott koncertfelvételek mellett egy új dalt is tartalmaz, “God Made You Beautiful” címmel.

A “Life Is But A Dream” egy sokoldalú, bensőséges hangulatú portré Beyoncéről, a 17-szeres Grammy-díjas előadóművészről, üzletasszonyról és magánemberről. Az énekesnő videónaplójából és személyes archívumából kiválogatva, a dokumentumfilm Beyoncé életének egy döntő fontosságú, változásokkal és személyes felfedezésekkel teli évét mutatja be.

A film debütálásakor Beyoncé elmagyarázta, miért is volt olyan fontos neki, hogy a mű elkészüljön. “Csak az önábrázolás kedvéért nem jelentettem volna meg egy filmet,” - mondta. “Meg akartam mutatni, mi az, amit én igaznak hiszek az életről. Azt, hogy semmi sem véletlenszerű, hogy mindennek megvan az oka. És azt, hogy az életben tudatosan kell követnünk az apró nyomokat, illetve összekötni a pontokat, máskülönben kimaradunk valamiből.”

A 2 lemezes kiadvány tartalmazza a Live In Atlantic City című DVD-t, aminek kép- és hanganyagát a Revel Casino Hotelben rögzítették, négy egymást követő este, 2012 májusában, köztük olyan soha nem látott élő felvételekkel, mint a “Flaws And All,” a “Love On Top” és a “Schoolin’ Life.”

A Beyoncé és Ed Burke által rendezett film idén februárban debütált az HBO-n, és akkor több mint 1.8 milió nézőt szögezett a TV képernyők elé, amivel közel egy évtized óta a csatorna legnézettebb dokumentumfilmje lett.

Kattints ide (http://www.youtube.com/watch?v=sm57w7Sstow) a “Life Is But A Dream” előzeteséért, és egy ízelítőért a “God Made You Beautiful” című dalból.

A Kárpát-medence legjelentősebb rockoperája, az István, a király

Szörényi Levente- Bródy János: István, a király

Az évad legnépszerűbb és legvitatottabb darabja DVD-n, Alföldi Róbert rendezésében!

40 000 néző élőben Szegeden és a Papp László Budapest Sportarénában, 800 000 néző az RTL Klub képernyője előtt.

Az I.K.3.0 végre DVD-n, amelyet egy igazi gyöngyszem is gazdagít, szintén Alföldi Róbert rendezésében, a Kőműves Kelemen.

Terjedelmes werkfilm foglalja össze a zajos színházi siker legfontosabb pillanatait. A Kárpát-medence legjelentősebb rockoperája, az István, a király dupla DVD-n!

JANICSÁK VECA – SZOMBATON DUPLA SZIMFONIKUS KONCERT

 
2013. november 30-án 17:00 és 20:30 órai kezdettel Janicsák Veca a RaM Colosseumban a nagy érdeklődésre való tekintettel 2 előadást is ad új, szeptemberben megjelent, listavezető albumának dalaira és legnagyobb slágereire épített szimfonikus koncertjéből.

Vecáék október 8-án kezdték meg a nagyzenekari próbákat, melyről a SONY HDR-MV1 zene- és video rögzítő HD kézikamera tesztjének keretében zseniális élő videok készültek:

http://www.youtube.com/watch?v=52HI0M43MgQ

http://www.youtube.com/watch?v=Ol3kQjGrCVw

A szimfonikus zenekari átiratokat az Artisjus-díjas Szűcs Norbert készítette és a Dohnányi Zenekar kiválóságaiból összeállított zenekar szólaltatja majd meg 2013. november 30-án 17:00 és 20:30 órai kezdettel. Természetesen a szimfonikus zenekar mellett Veca rock zenekara is közreműködik a dupla koncerten. A műsorból az Édes szavakkal című új album dalai mellől nem hiányozhatnak Veca nagy slágerei és a karrierdefiniáló feldolgozások sem. A dupla előadás igen komoly terhet ró Vecára és a zenekarokra, de a nagy érdeklődésre való tekintettel október közepén a szervezők kénytelenek voltak meghirdetni a második – délutáni – előadást.