A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazai előadók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazai előadók. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 10., csütörtök

Bűncselekmény Kéknyúl módra

December 4-én jelent meg a Kéknyúl zenekar új stúdióalbuma, melyhez elkészült az első klip, mégpedig a Crime Scene című dalhoz. A felvétel keletkezéséről Premecz Mátyás zenekarvezető mesélt:

„Nem az első dalunk születik úgy, hogy pl. egy koncert előtt a beálláson hirtelen elkezdek egy banális, három hangos témát, amire szép lassan mindenki rászáll, kialakul egy groove, és ekkor valaki felsikolt: ’Ezt vegyük fel!’ A Crime Scene ezen a nyáron, Veszprémben született meg, pont így. Persze ekkor még nem volt címe, és ez a laza, James Bond-ot idéző hangulata is csak később alakult ki.”

A végeredmény viszont annyira jól sikerült, hogy a zenekar úgy döntött, ezzel harangozzák be a hamarosan megjelenő nagylemezt.

„Egy lemez írása közben szinte lehetetlen megtippelni, hogy melyik lesz a legerősebb dal, ez annak tűnt. Viszont nem ez lesz az utolsó videó az új lemezről, a lemezbemutatón egy koncert videó fog forogni, utána pedig igyekszünk rendszeres videó megjelenésekkel erősíteni a zenekar képét.” – meséli Matyi.

A dal egy szerelmi afférről szól, ami bűnbe torkollik, a kisfilm ennek ellenére nem sztorizós, hanem egy zenélős imidzs film lett.

„A videó nem is klip, inkább egy werk film. A dal felvétele alatt rögzítettük, az A38 hajón, Válik Laci stúdiójában és Andrew (Hefler, énekes) otthonában. Az operator Baktai György, a vágó pedig Kapi Dániel volt. Rendezte az élet.” – teszi hozzá még a zenekarvezető.

A klip már megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=ewvqP1Z0DDg

Megérkezett a videoklip a Mango Blitz dalához

Új klippel jelentkezik a Mango Blitz a Játssz című dalukhoz - amely jelenleg a Petőfi Rádió Top 30-as listájának első helyét foglalja el.

„Mindenképpen egyszerű témájú klipet szerettünk volna forgatni, ami egyszerűsége ellenére mégis sokunkra hat, sokunknak ismerős és mégis érdekes lehet. A klip rendezője Pandúr Gergely, aki a szerelmet, a magányt, a társkeresést, valakinek a hiányát szerette volna bemutatni, de mindezt pozitív és játékos hangulatban” – mondta el Jónás Barnabás, az egyre nagyobb sikereket elérő duó egyik fele.

Kanász Dusánnal közösen alkotott formációja nem álmodozik világmegváltásról, inkább a pillanati hangulatoknak élnek, és ezt örökítik meg zenéjükkel. És pont ez az, amitől a Mango Blitz annyira különleges, hiszen könnyed játékosság, fülbemászó dallamosság, na és persze egy kis táncolható elektronika jellemzi zenei világukat. A producerpáros sokszor különféle énekesekkel dolgozik együtt, mint ahogy ez történt a Játssz esetében is, amelybenKádár Orsolya működik közre. És hogy milyen hangulatot ragad meg legújabb videoklipjük?

„Mi egy olyan lányt mutatunk be, aki egyedül van, és szerelemre vágyik. Kicsit magának való, ezért még nehezebb dolga van, mint az átlagembereknek. De mi teszi mássá még ezt a lányt? A válasz egyszerű. Ő soha nem adja fel. Mindig tovább tud haladni az útján. Néha kicsit megfárad, meg kell pihennie, de pozitív tud maradni. Mi is mindig maradjunk azok, bármennyi akadályt is kell nap mint nap legyűrnünk” – mondta el a klip rendezője, Pandúr Gergely.

A Mango Blitz első kislemeze, az Ide Oda már elérhető digitálisan is, erre került fel a Játssz című dal is két verzióban.

A klip elérhető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=6qqgVJJ9Xpw

2015. június 16., kedd

Takáts Eszter lemezt mutat be

Ha túl közel vagy címmel június 7-én jelenik meg a Takáts Eszter Beat Band új albuma, melynek lemezbemutató koncertje aznap lesz a Kobuci Kertben Dióssy D. Ákos és Szekeres András vendégszereplésével. A lemez címadó dalához klipet forgatott a zenekar a Nyitott Műhelyben. 

Tíz saját dalt, és a Beatles I Want You (She’s So Heavy) átdolgozását tartalmazza a Takáts Eszter Beat Band június 7-én, Ha túl közel vagy címmel megjelenő új albuma. A lemezről már ismerheti a közönség az előző klipes számot, az Élt, illetve a Lámpagyújtogatókat, ami a hasonló című magyar kulturális sci-fi főcímdala. Az együttes most egy újabb dalt nyilvánosságra hozott, a lemez címadóját, ráadásul megfilmesítve. A Ha túl közel vagy klipje Budapesten, a Nyitott Műhelyben készült.
- A dal Molnár Csaba szövegéből indult, és jól megfogalmazza, hogy ha távolabbról tudjuk szemlélni a párkapcsolatunkat, akkor jobban látjuk – fogalmazott Takáts Eszter.
A lemezbemutató koncert június 7-én lesz a Kobuci Kertben. A koncert vendége Szekeres András, a Junkies énekese, és Dióssy D. Ákos, a Kispál és a Borz billentyűse. Az est folyamán fellép még a Presszó Tangó Libidó. A belépő elővételben 1000, a helyszínen aznap 1500 forintba kerül.

Takáts Eszter Beat Band: Ha túl közel vagy (videó)
https://www.youtube.com/watch?v=gMhsKBcg-6M&feature=youtu.be

Pál Dénes – Élessz fel

Mély, búgó hang, igéző szempár – a legtöbben talán ezekkel a külső jegyekkel azonosítják a The Voice és a Sztárban sztár győztesét. Aki azonban ismeri Pál Dénest, az tudja, hogy ennél sokkal több van benne: érzékeny, valódi művész ő, aki a zenén át tárja fel a lelkét.

Legújabb dala, Élessz fel Dénesre jellemző stílusban érkezik. Az új szerzeményhez nem csak csodálatos hangját adta, hanemszövegíróként is közreműködött, így egy kicsit jobban beleláthatunk az énekes lelkébe.
- A dal az útkeresésről szól, olyan gondolatokat vet fel, amelyek minden embert foglalkoztathatnak. Merre menjünk? Mi a célunk? Jó úton járunk? Nem akar semmit megfejteni, sem okítani, csupán elgondolkodtatni úgy, ahogyan engem is elgondolkodtatott – meséli Dénes.
Az Élessz fel egy kellemes hangzású, fülbemászó dal amely nem csak hangzásvilágával ejtheti rabul a hallgatókat, hanem betekintést enged egy fiatal férfi gondolatvilágába, olyan kérdéseket felvetve amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak.

A dalhoz készült klip a szövegvilághoz jól illeszkedik és igazán különlegesre sikerült.
- Az ötletet Dénessel közösen találtuk ki. A dalhoz készült videoklipet stúdióban, valamint bányában forgattuk. A helyszíneken készült több rétegű anyagot összeillesztve egy különleges utómunkával dolgoztuk össze egy videoklippé. – mesélte a fiatal kliprendező, Ipacs Gergely.

A klip elérhetősége
https://www.youtube.com/watch?v=eQ_9ZjtneLI

Fehérvári Gábor Alfréd dala lett a nyár slágere

A Rising Star negyedik helyezettje, Fehérvári Gábor Alfréd első saját dala lett a nyár slágere a Petőfi Rádió hallgatói szerint. A Mary Joe megjelenése óta hatalmas sikernek örvend, több hétig vezette a rádió játszási listáját és most a Talpra Magyar közönségszavazásán is mindenkit maga mögé utasított. A dalhoz készült klipet két hét alatt pedig több, mint nyolcvanezren látták.

Egyedülálló módon a Rising Star döntőjével egy időben látott napvilágot a TV2 tehetségkutatójának TOP13 énekesének albuma, tizenegy vadonatúj szerzeménnyel, köztük Fehérvári Gábor Alfréd Mary Joe című dala. A Kállay-Saunders András - Szakos Krisztián szerzemény az első perctől kezdve a közönség nagy kedvence lett. Megjelenésekor az iTunes és a Deezer letöltési listáján is a TOP10-ben nyitott, több hétig a Petőfi Rádió játszási listáját is vezette, most pedig a rádióhallgatók 2015 hivatalos nyári slágerének szavazták meg a Mary Joe-t.

„Nagyon hálás vagyok a Mary Joe-ért Kállay-Saunders Andrásnak, Szakos Krisztiánnak, a Rising Starnak, a Mistral Musicnak és mindenkinek, aki lehetővé tette azt, hogy elénekeljem. Már amikor először hallottam a dalt, éreztem, hogy ez is én vagyok, hogy nagyon fogom szeretni. Bíztam benne, hogy a közönség is érzi majd ezt és jól fogadja, de ami történt, az szinte hihetetlen. Nagyon boldog vagyok, hogy a Music FM, a Petőfi Rádió és a Class FM is lát benne fantáziát, de ami igazán megható, hogy a közönség ennyire szereti. Remélem, hogy élőben is egyre többször énekelhetem a Mary Joe-t és a nyáron tényleg mindenki ezt a dalt fogja dúdolni.” – mondta Fehérvári Gábor Alfréd.

Két hete a Mary Joe-hoz a Rising Star felfedezettjének első klipje is leforgott, amit már több, mint nyolcvanezren láttak. A múlt héttől pedig a Class FM is kiemelt rotációban játssza Fehérvári Gábor Alfréd első dalát.

A végtelen nyárt hozza el idén a kiddo

Stílusosan a nyár első napján, azaz június elsején debütált a sub pop zenekar vadiúj klipje, melyet a nemrégiben megjelent kiddo2 EP-ről a „Mantra” című dalukhoz forgattak. Az anyaghoz egy weboldal is készült, ahol egészen augusztus 31-ig fut megállás nélkül a rendhagyó videoklip, megidézve ezzel a végtelen nyarat.
Már az előző, „Nem hiszem” című dalához is formabontó videóval rukkolt elő az együttes, melyben egy visszafelé síró lány láthattunk. A srácok most legújabb klipjükben is tovább követik az újszerű vizuális vonalat, melynek eredményképp a nézők ezen a nyáron végtelenített változatban is élvezhetik a „Mantrát”.

– Igyekszünk kerülni a kliséket – ez vonatkozik a zenei stílusunkra, a dalainkra, valamint a hozzájuk társított vizuális megoldásokra is – árulta el a frontember, Persely Tamás.
– Ez talán a reklámszakma egyik hozománya – a számoknál távlati koncepciókban gondolkozunk, ami most a „Mantránál” érezhető módon kicsúcsosodott.
A „Mantrához” az egyedi cinemagraph technikát is alkalmazó videó Vollmuth Krisztián fotós-art director jóvoltából készült el, melynek vizuális megvalósításában Elliot Parker stylist volt az együttes segítségére. A klip képi világa a pasztel színek, jellegzetes tárgyak és enteriör kiegészítők segítségével magabiztosan hozza a gondtalan nyár hangulatát, valamint maga a dal is játszi könnyedséggel kúszik be a fülünkbe – hiszen ha egyszer meghallottuk, onnantól kezdve már biztosan ezt mantrázzuk.
– A dal közel egy éven keresztül készült, mely idő alatt próbáltuk olyannyira szerethetőre formálni, hogy akár egy egész nyáron keresztül lehessen megállás nélkül hallgatni. Egyfajta modern kori varázsigének is felfogható, amit ha sokat hallgat-ismételget az ember, akkor pozitív változást idézhet elő magában. – tette hozzá Tamás.
– A cinemagraph technika alkalmazásával pedig csak ráerősítettünk a szám mondandójára. Magát a cinemagraph szót egyébként mozgó állóképként lehetne lefordítani; a képnek csak egy része mozog, de az végtelenítve. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzunk egy olyan weboldalt, ahol egészen a nyár végéig lehet megállás nélkül nézni ezt a videoklipet– így állt össze teljes egésszé a végtelen nyár betétdalának ötlete.

kiddo – Mantra (YouTube) https://www.youtube.com/watch?v=k68Rt-1lzEg

Lotfi Begi feat. Margaret Island: Csillagtalan

Lotfi Begi munkásságát nem kell bemutatni senkinek: a Fonogram-díjas zenész 16 éves kora óta foglalkozik komolyabban a zenével. Tudása elismert, és a legkülönfélébb stílusokban is otthonosan tud mozogni, ezt mi sem bizonyítja, mint hogy Rúzsa Magditól kezdve ByeAlexen át egészen az Ivan and the Parazolig dolgozott már együtt művészekkel. Legújabb remixét az ifjú, tehetséges zenészekből álló Margaret Island Csillagtalan című népdal feldolgozásához készítette. Az egyébként is fülbemászó dalt egy jó adag, kellemes lüktetésű elektronikával fűszerezte meg, a különleges hangszerelésű szerzemény így pedig egy csapásra a rádiók – és persze a közönség – kedvencévé vált, hetek óta a MAHASZ Rádiós Top 40 listájának élmezőnyében található. A fülledt, nyári hangulatú dal dinamikáját pedig tökéletesen elkapta a Puskás Peti rendezésében készült videoklip. Ha ennyi kreatív ember összeáll, az csak jól sülhet el!

Class FM online klippremier:
http://classfm.hu/egycikk.php?cikkid=6277

Group’N’Swing lemezbemutató koncert

A Group’N’Swing és általában a táncolható, bulis zenék rajongóinak örömére elkészült az együttes legújabb albuma („Most légy férfi”), amellyel egy kis zenei kalandozásra invitálnak bennünket. A csapat legújabb dalait július 2-án élőben is meghallgathatjuk a Várkert Bazárban egy fergeteges hangulatú lemezbemutató koncerten. Izzítsátok táncos lábaitokat! 

A megszokott swinges, boogies stílus mellett ezúttal a rock’n’roll, a rockabilly és egyéb zenei területeken is megmutatja egyedülálló tehetségét a 10 tagú zenekar. A műfaji korlátok kitágultak, mégis egy vérbeli, jól táncolható Group’N’Swing album forrott ki. A „Most légy férfi” egészen biztosan nem fog csalódást okozni a rajongóknak. Július 2-án a Várkert Bazárban tartott lemezbemutató koncerten erről mindenki személyesen is meggyőződhet. A repertoárból természetesen azért a régi nagy Group’N’Swing slágereik sem maradnak ki, és hallhatjuk a már az új albumon szereplő címadó dalt, a „Most légy férfit” is, melynek nemrégiben elkészült klipje óriási sikert aratott a zenecsatornákon és a youtube követők táborában is. A koncertre táncosokkal, kivetítővel és további meglepetésekkel is készül az együttes. Július 2-án a Várkert Bazárban Group’N’Swing nagyszerű zenészei pörgős ritmusokkal és izgalmas, új dalokkal várnak mindenkit szeretettel! 

Group’N’Swing lemezbemutató koncert
Időpont: 2015. július 2., csütörtök 20:00 óra
Helyszín: Várkert Bazár
www.groupnswing.hu

Halott Pénz - Turnézáró nagykoncert

A Halott Pénz zenekar június 25-én eddigi legnagyobb szabású koncertjét adja a Budapest Parkban a Valami van a levegőben turné zárásaként. 

Óriási élmény volt ez a tavasz számunkra, hiszen ​a februárban indult klubturnénk végül 22 állomásosra duzzadt. Rengeteg helyen jártunk az országban és szinte mindenhol kivételes hangulat fogadott minket, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni a közönségnek. Ennek a lezáró akkordja lesz a turné utolsó állomása a Budapest Parkban, ami talán az egyik legfontosabb és legjobban várt koncertünk az idén. Extra műsorral és vendégekkel készülünk, illetve az egyik legkomolyabb színpadi megjelenéssel, amit az utóbbi időben itthon láthatott a közönség.
(Marsalkó Dávid - Halott Pénz)

Nem csak országszerte, hanem Londonban és hat erdélyi állomáson is elhangzottak az olyan közönség kedvenc felvételek, mint a Nem érinthet meg, az Ugyanúgy hallasz, a Hello lányok, vagy a turné címadó dala - a Youtube-on már 8 millió megtekintés felett járó - Valami van a levegőben.

Ez utóbbi felvétel májusban, két kategóriában is elnyerte a legrangosabb hazai zenei elismerést a Fonogramot. Az év hip-hop felvétele díját a szakmai zsűri ítélte oda, míg az év dala díját az MR2 Petőfi Rádió hallgatóinak szavazatai alapján adták át a Halott Pénznek.

Budapest Park jegyek: http://tixa.hu/halott_penz_budapestpark
Event: http://www.facebook.com/events/647065268733416

2015. május 21., csütörtök

Kullai Tímea klippel jelentkezik

A szíved suttog címmel új dallal, és egy hozzá készült klippel jelentkezett Kullai Tímea. A Megasztár 6 döntőjéből ismert énekesnő sokszínűségét jól jellemzi, hogy korábbi formációival jazz standardeket adott elő, Jamiroquai Tribute együttesben volt frontember, jelenleg a Magyarországi Szerb Színházban lép fel rendszeresen, és a most megjelent, fülbemászó popslágert énekli. Tímea szabadidejében bicikliket tervez és építtet, a kész kerékpárokat pedig régi ruhadarabjaival díszíti.

Kullai Tímea hosszú évek óta a magyar zenei színtér egyik legkülönlegesebb énekesnője. Számtalan stílusban bizonyított már, írt rockoperát, énekelte Jason Kay dalait, sokszor állt színpadon jazz standardekkel, időként saját szerzeményeket komponál, a Magyarországi Szerb Színházban pedig párja, Milosevits Mirko zongorista kíséri. A nagyközönség mégis a Megasztár hatodik szériájából ismerheti, melynek döntőjében a kilencedik helyen végzett. Most egy nagyívű refrénnel, fülbemászó dallammal rendelkező dallal jött ki, melynek dalszövege mélyen az érzelmekre hat. A szíves suttog című szerzeményhez egy látványos klipet is forgatott.

Tímeát az éneklés mellett a csillagászat, az ezotéria és a lakberendezés is foglalkoztatja, illetve kerékpárokat tervez. Eleinte csak lefestette a bringákat, később pedig, hogy még jobban passzoljanak az ízléséhez, ki is gondolta, hogyan nézzenek ki, majd megépíttette őket. Végül saját régi ruhadarabjaiból készített rájuk üléshuzatot és a kormányra fogantyút. Mivel egyik darabtól sem vált meg, már egy kisebb bicikli-gyűjteménye van.

Az énekesnő a közeljövőben több településen is fellép, többek közt Vácon, Kimlén, Győrben és Jakabszálláson.

Kullai Tímea: A szíves suttog
https://www.youtube.com/watch?v=byo6zVdi_JY&feature=youtu.be

Részletek:
www.facebook.com/kullaitimeahivatalos
www.timikullai.hu

Titkos üzenet küld a Crème de la Pop a Postamúzeumból

Igazi könnyed, nyári slágeres feldolgozással jött ki a Crème de la Pop zenekar. A TNT egykori nagy sikerét, a „Titkos üzenet” című dalt hangszerelték át, aminek köszönhetően még fülbemászóbbá sikerült tenni a produkciót. Közreműködőként pedig az X-Faktor cserfes, bolondos énekesnője, Csobot Adél hallható, illetve látható is a dalhoz készült klipben.

A 2013-ban alakult formáció üde színfoltként jelent meg akkor a magyar könnyűzenei életben, s sikerük azóta is töretlen. Valószínűleg megtalálták azt a receptet, amivel a régi nagy slágereket újjá lehet éleszteni, s még tovább a köztudatban tartani. A zenekar ugyanis arra vállalkozott, hogy az 1930-as évek francia swing stílusával ötvözi a ’90-es évek legnépszerűbb magyar dalait. Most a TNT: Titkos üzenetére esett a választásuk, melyhez a klipet a Postamúzeumban forgatták le.

- A dal címéből következett, hogy valamilyen távközlési formát szerettünk volna megjeleníteni a klipben. Mivel műfajilag tekintve régiesek vagyunk, így régi fajta eszközöket szemeltünk ki a megvalósításhoz – árulta el Kertész Csaba, a Maszkura és a Tücsökraj gitárosa.

- A Postamúzeum ideális helyszínnek bizonyult, s Kisfaludy Júliának köszönhetően nagyon hamar el tudtuk kezdeni a forgatási munkálatokat. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a helyszínen, ráadásul interaktív része is van a kiállításnak, amit maximálisan ki tudtunk használni, úgyhogy igen jó hangulatban telt a forgatás minden pillanata.

A Gál Csaba Boogie (ének), Kertész Csaba (gitár, vokál, banjo), Kövér Kristóf (gitár, vokál), Boros Gábor (bőgő) és Földesi Attila (washboard) felállású csapat mellett még egy ismerős arcra figyelhetünk fel: Csobot Adélra, akit a közönség az X-Faktor harmadik szériájából ismerhetett meg, s már a műsor folyamán kiderült, nagyon jól áll neki a swing műfaja.

- Adéllal régóta ismerjük egymást. Nagyon jó énekesnőnek tartjuk, s igazi rokonlélek – érzi ösztönösen, miről is szól ez a műfaj. Közös produkciót is tervezünk vele, július 7-én pedig fellép velünk a Kobuci kertes koncertünkön is.

Crème de la Pop feat Csobot Adél: Titkos üzenet
https://www.youtube.com/watch?v=Fm1p53jRdPo&feature=youtu.be

A Republic új albuma az első helyen nyitott!

MAHASZ Top40-es listájának első helyén tarol a 25. jubileumát ünneplő Republic új lemeze. A ’Rajzoljunk Álmokat’ című album 12 vérbeli Republic dallal köszönti a rajongókat.

A „Rajzoljunk Álmokat” című új lemez az elmúlt 25 év szakmai múltjához hűen letisztultan és hitelesen hozza azt a hangzást, amiért a szívünkbe zártuk a zenekart. Népzenei elemektől kezdve a punkosabb hangzáson keresztül, a mélyen ható melódiákig mindent megtalálunk itt, amit csak egy Republic albumon kereshetünk. A számokat hallgatva, szinte érezni lehet azt az alkotói közösséget, melynek tagjai már egy pillantásból is értik egymás szavát. Számukra nem kérdés, hogy a legnagyobb tiszteletadás a múlt, a barátok, a rajongók és egymás iránt az, ha folytatják azt az utat, amelyet negyed évszázada képviselnek. A lemez dalai szép lassan születtek és forrtak ki; az első a már egy éve rádiós sláger címadó szerzemény volt. A következő slágergyanús dal, az album nyitószáma, a „Sebek a szívemen”, egy népies motívumokkal is megfűszerezett fülbemászó dallam.

A zenekar életében ez az első lemez, amely már Cipő nélkül, de mégis az ő szellemi örökségével született. A zenekar minden tagja kivette részét az alkotói folyamatból (Boros Csaba – énekes, basszusgitáros; Patai Tamás – szólógitár, vokál; Nagy László Attila – dobos; Halász Gábor – szólógitár, vokál). Sőt…, valahol a fejekben Bódi László Cipő is mindig ott volt velük. „Nem vele, de nem is nélküle születtek az új dalok.” – fogalmaz Boros Csaba, a Republic énekes-frontembere, aki azt is bevallotta, hogy gondolati síkon az alkotói egység érintetlen.

A Republic „Rajzoljunk Álmokat” című új albuma az ország legnagyobb benzinkút hálózatában kapható.

www.republic.hu
Kiadó: UNIVERSAL
www.universalmusic.hu

2015. május 18., hétfő

REPUBLIC ZENEKAR ÚJ ALBUMA AZ ELSŐ HELYEN!

Május 4-én megjelent a Republic zenekar legújabb lemeze Rajzoljunk Álmokat címmel, mely máris bezsebelte MAHASZ Top40-es listájának első helyét. A banda idén ünnepli jubileumi 25. születésnapját, és új albumuk hűen tükrözik mind azt a 25 éves hangzásvilágot, amiért oly sokan szeretik őket. Bár az új lemez dalai már a Bódi „Cipő” László egykori frontember nélkül készültek el, Cipő hagyatéka hallható minden dalban, hogy az együttes tagjai ezzel is leróják tiszteletüket a volt frontember előtt és emléket állítsanak mind személyének és munkásságának egyaránt. Cipő közeli barátja, Wéber Ferenc is közreműködött az új dalok szövegének megírásakor, hogy a számok, ahogy az együttes is fogalmaz „egyfajta szellemi közvetítője Cipő látásmódjának”. További érdekessége, hogy Szabó András, aki már 18 éve együtt lép fel a zenekarral, saját szerzeménye is felkerült az új lemezre.

A Republic „Rajzoljunk Álmokat” című új albuma május 4-től kapható az ország legnagyobb üzemanyagtöltő hálózatának állomásain!

2015. május 5., kedd

Beújított a Group’N’Swing zenekar!

Hazánk elsőszámú swing & boogie show zenekara új énekessel, a színészként is ismert Magyar Bálinttal nyitotta meg az évet. A sármos énekes azóta tökéletes összhangba került a csapat dívájával, Mihályi Rékával. A két frontember a ’Most légy férfi’ című dalhoz készülő új klipben romantikus közelségbe került egymáshoz!

A Group’N’Swing’ nagy lendülettel készül a tavaszra: új dal, új klip és áprilisban megjelenik az új album is. A ’Most légy férfi’ című dalhoz készülő videót a Boscolo Hotel egyedülállóan elegáns belső tereiben forgatták. A klip története egyelőre még titok, de Mihályi Réka azért annyit elárult, hogy álomszép ruhákban láthatjuk őt, és kacérkodásban se lesz hiány. „A forgatókönyvhez az ötletet természetesen a dal szövege adta. A klip végén kiderül, hogy az igazi férfi számomra új énekesünk, Magyar Bálint” – meséli az énekesnő. Annyi biztos, hogy bizonyára sok férfi irigykedhet majd Bálintra, aki a színpadon legalábbis már igazán közel került a swing és boogie zenék dívájához. „Réka fantasztikus énekesnő büszke vagyok, hogy mellette állhatok. Bevallom engem is meglepett, hogy milyen természetes módon beilleszkedtem a csapatban, mintha már ezer éve együtt dolgoznánk.” – fűzi hozzá Bálint.

Irány az ’50-es évekbe a MYSTERY GANG-gel

Május 14-én a BARBA NEGRA TRACK-ben a kor szellemének megfelelő örült rockabilly buli vár mindenkit, aki egy kicsit kicsavargatná végtagjait a Mystery Gang muzsikájára! A koncerten a készülő új album dalai is felcsendülnek…

Amerika? '50-es évek? A rock and roll fénykora? Ha valódi időutazásra nincs is egyelőre lehetőség, a Mystery Gang legénysége mégis jó pár éve – egészen 1998 óta – kísérli meg a lehetetlent, méghozzá kirobbanó sikerrel. Kevés náluk autentikusabb banda létezik az országban, mely játsszon klubban vagy szabadtéren, nagy fesztiválon vagy kisebb összejövetelen, garantáltan felidézi az egykori rockabilly partik fergeteges világát. A tőlük megszokott „ereszd el a hajam!” mulatságra számíthatunk május 14-én is. A három tetovált jampec: Egri Péter, Paszinger Zoltán és Tamási László garantáltan mindenkit táncra perdít. Ördögi játékukat ezúttal két szakszofonos is kíséri, azaz az teljes Mystery Gangsters felvonul a Barba Negra Track színpadán. A rajongók nagy örömére a készülő új Mystery album dalai is felcsendülnek a koncerten, többek között a „Mitgondolszmeddigtart” is, amelyhez hamarosan egy klip is megjelenik.

MYSTERY GANG KONCERT
2015. május 14. 20:00 óra
BARBA NEGRA TRACK
(Cím: Budapest XI., Neumann János utca 2.)
Fotó: Sárosi Zoltán

Jön a Balkan Fanatik hatodik nagylemeze

Bár tavaly két nagylemezt is megjelentetett a Balkan Fanatik, május végén ismét egy új albummal jelentkeznek. Lepe és Jorgosz legutóbbi anyaga, az On The Road az arab/török zenei világba kalandozott, mostani lemezük újra könnyedebb hangvételű, és a szórakoztatás jegyében készül.

A Balkan Fanatik új lemeze hangulatában folytatása a Feljött a Nap korongnak. Mint azt Lepe, a csapat egyik zenei agya elmondta, céljuk a szórakoztatás, és talpalávalót szeretnének szolgáltatni, ennek jegyében készül a hatodik album. A kilenc új dalból az egyiket, a Hadd menjen című szerzeményt már nyilvánosságra is hozták.

A Balkan Fanatik az egyik legizgalmasabb zenei produkció Magyarországon, köszönhetően annak, hogy számos stílus, így a hip-hop, a magyar népzene, a dub, a reggae a ska és a rock elemeit gyúrják egybe. A csapat rengeteget van úton, május közepéig fellép Záhonyban, Szombathelyen, Gyomaendrődön, Körmenden, Bajóton és Ecseren. A koncertdátumokat és helyszíneket a Balkan Fanatik honlapján és hivatalosan Facebook-oldalán folyamatosan frissítik.

Balkan Fanatik: Hadd menjen

https://www.youtube.com/watch?v=6Yh2C2ZYhDU&feature=youtu.be



Irie Maffia és az InFusion Trioin

Április 30-án került a mozikba Árpa Attila nagysikerű filmjének második része. A zenei aláfestésben az Irie Maffia és az InFusion Trió is szerepet kapott.

„A Jah watching című dalunkat választották a filmzenéhez, amit Élő Marci írt még a Fel a kezekkel című albumunkra, tehát már nem egy mai darab. Viszont az üzenete annyira pozitív, hogy azonnal utat talált a közönséghez és nem is tudjuk azóta sem kihagyni a koncertműsorból” – mondja MC Columbo, a tíz éves Irie Maffia egyik frontembere. – „Valószínűleg ugyanazt a hangulatot érezték meg a film készítői, mint a közönség, ezért kapott szerepet a film egyik kulcsfontosságú jelenetében”.

https://www.youtube.com/watch?v=qiGEhWnzPlM

Az InFusion Triótól pedig egy különlegességet választottak ki az alkotók. A zenekar ugyanis írt egy intrót Johann Pachelbel Kánon című műve elé, és ez a kis bevezető szerepel a filmben. A tagok nagyon örültek a felkérésnek, és kíváncsian várják az elkészült filmet.

„Már nagyon vártam a 2. részt! Árpa Attila munkásságát nagyjából ismerem, és elismerem, ezért nagyon megörültem a közös munkának.” – mondja Weisz Nándor zenekarvezető, dobos, énekes.

„Szerintem a magyar filmművészet főleg az ilyen hangvételű és hangulatú filmekben tudott nagyot dobni. Hétköznapi, társadalomkritikus és a humora is egy torztükör. Emellett társművészekkel kooperálni mindig izgalmas, minden ilyen dolog kihívás akár mainstream, akár réteg.” – teszi hozzá Simkó-Várnagy Mihály, a zenekar csellistája.

http://www.youtube.com/watch?v=wt64asSuALQ&sns=em

Megjelent a 25 éves Republic ünnepi albuma!

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő együttes régóta várt új lemeze 12 igazi Republic nótával köszönti a rajongókat. A zenekar életében ez az első lemez, amely már Cipő nélkül, de mégis az ő szellemi örökségével született.

A „Rajzoljunk Álmokat” című új lemez az elmúlt 25 év szakmai múltjához hűen letisztultan és hitelesen hozza azt a hangzást, amiért a szívünkbe zártuk a zenekart. Népzenei elemektől kezdve a punkosabb hangzáson keresztül, a mélyen ható melódiákig mindent megtalálunk itt, amit csak egy Republic albumon kereshetünk. A számokat hallgatva, szinte érezni lehet azt az alkotói közösséget, melynek tagjai már egy pillantásból is értik egymás szavát. Számukra nem kérdés, hogy a legnagyobb tiszteletadás a múlt, a barátok, a rajongók és egymás iránt az, ha folytatják azt az utat, amelyet negyed évszázada képviselnek. A lemez dalai szép lassan születtek és forrtak ki; az első a már egy éve rádiós sláger címadó szerzemény volt. A következő slágergyanús dal, az album nyitószáma, a „Sebek a szívemen”, egy népies motívumokkal is megfűszerezett fülbemászó dallam.

Ahogy azt a Republictól megszokhattuk, a zenekar minden tagja kivette részét az alkotói folyamatból (Boros Csaba – énekes, basszusgitáros; Patai Tamás – szólógitár, vokál; Nagy László Attila – dobos; Halász Gábor – szólógitár, vokál). Sőt…, valahol a fejekben Bódi László Cipő is mindig ott volt velük. „Nem vele, de nem is nélküle születtek az új dalok.” – fogalmaz Boros Csaba, a Republic énekes-frontembere, aki azt is bevallotta, hogy gondolati síkon az alkotói egység érintetlen: „A szívünkben és a fejünkben ott volt velünk az új dalok születésénél.” Cipő régi, a ’szöveg-ötletelésben’ korábban is közreműködő közeli barátja, Wéber Ferenc is részt vett több dal szövegírásában. Az ő gondolatvilága nagyon közel áll hozzá, egyfajta szellemi közvetítője a mostani dalokban Cipő látásmódjának. Újdonság, hogy a zenekarral 18 éve fellépő Szabó András, hegedűs, akusztikus gitáros egy dala is felkerült az albumra.

A Republic „Rajzoljunk Álmokat” című új albuma május 4-től kapható az ország legnagyobb üzemanyagtöltő hálózatának állomásain!



MEGÉRKEZETT A HABLEÁNY - A DIRTY SLIPPERS ÚJ, NYÁRI DALA

Az idén 10 éves Dirty Slippers zenekar nagyszabású turnéja mellett idén már másodjára jelentkezik új dallal. A Hableány, egy friss, harmónikás, igazi nyári, slágergyanús dal, melyet május 3-án mutatott be a Petőfi Rádió, a hónap első hetében pedig valamennyi magyar, vajdasági és erdélyi rádió műsorára tűzi. A dal több szempontból is különleges a fiúk számára, éppen ezért, nagy reményeket fűznek hozzá. A kellemes harmónika szólam Lobó-Szalóky Lázár, énekes-gitáros nagyapjának, több, mint 40 éves tangóharmonikájának köszönhető, a szövegében a bulizós téma pedig a zenekar Balaton iránti szerelmét tolmácsolja a közönség felé.
A Hableányhoz a nyár elején a tervek szerint videoklip is készül.

A Hableány Youtube linkje: https://www.youtube.com/watch?v=rFkFkU57qy8

2015. április 27., hétfő

Király Viktor bemutatta új klipjét

Király Viktor bemutatta új klipjét „Chasing Demons” című slágeréhez
A klipet nővére, Király Linda és párja, Huszka Zsombor grafikusművész rendezte
3rd Dimension lemezbemutató koncert május 17-én este az Akvárium Klubban




Király Viktor bemutatta novemberben megjelent „3rd Dimension” című albumának aktuális, a hivatalos magyar Rádiós Top 40 listán már hetek óta Top10-ben szereplő kislemez dalához, a „Chasing Demons”-hoz forgatott videoklipjét a VEVO-n: https://youtu.be/HREdhsuyXhk

A különleges videoklip igazi „családi vállalkozás” eredménye, hiszen a klip rendezését ezúttal Viktor nővére, Király Linda és az ő párja, a New York-i Comic Cont is már megjárt Huszka Zsombor grafikusművész (http://www.zsomborhuszka.com/) vállalta magára, miután már a kezdetektől az ő ötleteik alapján indult el a klipforgatás körüli munka. A klipben Viktort végig egy zongora mellett láthatjuk, és miután lehunyja szemét, az animált rajzokkal megjelenített világból megtudhatjuk, mi minden zajlik a fejében, milyen démonokkal, azaz csábítókkal kell megküzdenie, milyen félelmei vannak, és hogyan tud ellenállni a kísértésnek – mindezt vadnyugati hangulatban.

A videoklip – hűen az album címéhez - 3D-ben is rögzítve lett, ezt a változatot először a XES3D tableteken lehet majd látni – melyek különlegessége, hogy szemüveg nélkül is 3D-ben láthatóak rajta a tartalmak –, majd később a youtube-ra is felkerül.

2015. május 17-én, vasárnap Viktor élőben is bemutatja új, már aranylemezes „3rd Dimension” albumának szerzeményeit, valamint eddigi sikerdalait és a rajongói kedvenceket az Akvárium Klubban megrendezésre kerülő koncertjén. A lemezbemutatón néhány olyan vendégfellépő is tiszteletét teszi, akik így vagy úgy, de hozzájárultak Viktor eddigi sikereihez: nővére Király Linda, akivel már számos közös dalt és fellépést tudhat maga mögött, MC Kemon, akivel új albumának címadó dalát készítette, valamint DJ Revolution, aki különleges beatbox tudásával járult már hozzá Viktor számos élő fellépéséhez. A koncerten Viktort egy kibővített, 7 tagú zenekar kíséri majd. Az eseményre jegyek már kaphatók az alábbi linkeken.

Jegyvásárlás online (http://bit.ly/KiralyViktorAkvariumJegyek vagy http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47158), illetve személyesen az Akvárium jegypénztárában és a Ticketportal.hu partnerirodáiban.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/688122171299516/

Chasing Demons klip megtekintése: https://youtu.be/HREdhsuyXhk

További információk:
Hivatalos weboldal: http://www.kiralyviktor.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/KiralyViktor
Twitter: https://twitter.com/kiralyviktor
Instagram: http://instagram.com/kiralyviktor