A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföldi sztárok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: külföldi sztárok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 24., csütörtök

RENDES FICKÓK

Mi a jobb egy tökös és nagypofájú nyomozónál? Két tökös és nagypofájú nyomozó. Igaz, az egyik inkább csak verőlegény (Jackson Healy – Russell Crowe), a másik meg a világ leggázabb detektívje (Holland March – Ryan Gosling), de mindketten lelkesek, szeretik az alkoholt, és nem restek erőszakot alkalmazni a jó ügy és a jók nők érdekében. Jó ügyekből és jó nőkből pedig nincs hiány: elsőként egy gyönyörű pornósztár látszólagos öngyilkossága után kezdenek el nyomozni, majd a titokzatos és csinos bírónő (Kim Basinger) kérésére annak nem kevésbé csinos lányát, Ameliát próbálják meg előkeríteni. És ami egyszerű rutinmelónak ígérkezett, arról hamarosan kiderül, hogy az évszázad bűnügye, amelyben érintett a Los Angeles-i alvilág színe-java…

Shane Black rendezőnek a Durr, durr és csók valamint a Vasember 3. után ez a harmadik nagyjátékfilmje. A Halálos fegyver-trilógia forgatókönyvírója olyan hollywoodi nagyágyúkat hozott össze, mint az 1997-es Szigorúan bizalmas nyerő párosa, Russell Crowe és Kim Basinger, valamint az utóbbi években valódi A-listás sztárrá avanzsált Ryan Gosling.

Bemutató dátum: 2016. május 26.

2014. február 5., szerda

A Facebookon vadászott nőkre Orlando Bloom

Jennifer Aniston és Charlie Sheen is próbálta már az online ismerkedést

Orlando Bloom Hollywood egyik legismertebb szépfiúja, aki A Gyűrűk Ura filmeknek és Legolas szerepének köszönhetően vált világsztárrá, manapság pedig a nézőközönség A hobbit trilógiában láthatja a színészt. A Karib tenger kalózaiban is fontos szerepet játszó Orlando azonban a legtöbb földi halandóhoz hasonlóan élt már át sötétebb napokat, ugyanis Kate Bosworth-szel való szakítása után a Facebookon próbált nőket felcsípni. Mégpedig egyik legjobb barátjának fényképével, másnak kiadva magát!

Orlando azóta felhagyott és kigyógyult a kamureges korszakából, többek közt Miranda Kerr szupermodellnek köszönhetően. De vajon előfordulhat, hogy online randizás közben épp Halle Berrybe, Matthew Perrybe, Jennifer Anistonba, vagy éppen Charlie Sheenbe botoljunk bele? Megvan rá az esély, hisz Hollywood legnagyobb sztárjai is bevallottan megpróbálkoztak azzal, hogy az interneten találjanak társat maguknak.

De hogyan ismerhetjük fel, ha éppen rejtőzködő szupersztárral vagy épp egy csalóval chatelünk?

Keress rá az illető profilképére!

A Google képkeresője megadja a lehetőséget arra a felhasználóknak, hogy utánanézzenek annak, hogy akivel az interneten ismerkednek, valójában kamureges-e. Ha igen, egy egyszerű kereséssel nézz utána, hogy az illető profilképe hány Facebook regisztráció alatt jelenik meg. Ha egynél több találatot ad a Google, akkor bajban vagy, mert átvertek!

Nézd meg, hogy hány ismerőse van!

Egy átlag Facebook felhasználónak manapság több száz ismerőse van, így érdemes pár kattintással azt is megnézni, hogy netes kiválasztottunknak mennyire széles a baráti köre. Ha 10-20 embert találunk valakinek a barátlistáján, akkor érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy mennyit érdemes megosztani a másikkal magunkról.

Egyáltalán be van tagelve másokkal a képein?

A közösségi oldalakat éppen azért használják az emberek, hogy kifejezzék, nem magányos lelkek, hanem másokkal is kapcsolatban állnak. Így a csoportképeken tagelik egymást, hogy eldicsekedjenek a másikkal. Így érdemes lehet elkezdeni kételkedni a másik létezésében, ha kétes eredetű képet tölt fel valaki az előző esti baráti összejövetelről. Ahol ő mindenkit ismer, őt viszont senki.

Nem akar élőben találkozni!

Ha valaki az, akinek mondja magát, azonban az élő találkát egyre csak húzza-halasztja, akkor baj lehet! Vagy a súlyát próbálja titkolni, vagy más, még fontosabb dolgokkal kapcsolatban sem mondott igazat jó eséllyel képzeletbeli kiválasztottunk.

"Soha nem ismerkednék az interneten!" - fakadt ki Jennifer Aniston, amikor szárnyra kaptak a hírek, hogy nagy összegeket fizetett azért, hogy egy online ügynökség összehozza valakivel, miután szakított Brad Pittel. De Charlie Sheen is számos alkalommal fojtotta netes randikba a bánatát. Viszont az online ismerkedés is hozhat happy endet, Deborah Ann Woll, a True Blood jó nője a Match.comon ismerte meg barátját. így vannak olyan sztárok is, akik bizony a társkeresőkre esküsznek.

De mik a legmegdöbbentőbb esetek, amikkel az ember az online randizás útvesztőjében találkozhat? Február 3-tól kiderül a Kamureg című sorozat második évadában, minden hétköznap a VIVA műsorán!


 

2013. december 20., péntek

Beyoncé iTunes rekordot döntött

Az Apple® ma bejelentette, hogy a BEYONCÉ lett minden idők leggyorsabban fogyó albuma az iTunes® áruház történetében, a maga példátlan 828,773 eladott példányával, mindössze 3 nap alatt. A BEYONCÉ szintén megdöntötte az első hét során legtöbbet eladott album rekordját az USA-ban 617,213 példánnyal és világszerte óriási sikernek bizonyult, első helyet elérve 104 országban.

A nevét viselő BEYONCÉ az énekesnő ötödik studióalbuma, amit világszerte csak és kizárólag exkluzívan az iTunes áruház számára tett elérhetővé a Parkwood Entertainment és a Columbia Records / Sony Music kiadó december 13-án. Az énekesnőről elnevezett lemez a művésznő első vizuális albuma. A BEYONCÉ 14 új dalt és 17 lenyűgöző képi világú, provokatív videóklipet tartalmaz, melyeket a világ minden pontján forgattak Houstontól New York City-n keresztül Párizson és Sydney-n át Rio de Janeiro-ig, a lemez megjelenését megelőzően. Az album Beyoncé legnagyobb első heti eladását produkálta.

Az iTunes áruház a világ legnépszerűbb zenei áruháza 26 millió dalt magában foglaló katalógusával és jelenleg 119 országban elérhető. Az iTunes áruház a legjobb módja az iPhone®, iPad®, iPod®, Mac® és PC felhasználóknak, hogy legálisan fedezzenek fel, vásároljanak és töltsenek le zenét online. Az iTunes áruház minden dala az Apple egyedi, másolásvédettség-mentes iTunes Plus® nevű formátumában, magas minőségű, 256 kbps-os AAC kódolással rendelkező fájlként kapható, és gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az eredeti felvételektől.

2012. május 15., kedd

Charlize Theron megszabadult a ruháitól

Árverésre bocsátotta ruháit Charlize Theron, a befolyt összeget saját AIDS-ellenes alapítványának utalják át. Nem a szakadt rongyokat hajigálta ki gardróbjából: a kalapács alá kerülő darabok között található egy Versace kis fekete, amelyet egy díjátadón viselt, illetve egy bíbor Lanvin estélyi, amely a cannes-i filmfesztiválon takarta bájait.

A színésznő 2007-ben hozta létre alapítványát más sztárokkal együtt annak érdekében, hogy az afrikai gyerekek megfelelő oktatásban részesüljenek a HIV elleni védekezéssel kapcsolatban. Eddig több mint 50 ezer fiatal jutott hozzá a szükséges információkhoz.

Charlize Theront legközelebb gonosz királynőként láthatjuk a Hófehér és a vadászban, amely az ismert Grimm-mese akció-fantasy feldolgozása.

(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május 31.)

Jeremy Renner kész kaszkadőr

Mindenki meglepődött A Bourne hagyaték forgatásán, a főszereplő Jeremy Renner ugyanis jobbnak bizonyult a legtöbb kaszkadőrnél. Ilyen produkcióknál a stúdió nem örül, ha a sztár a testi épségét kockáztatja, Rennerazonban ragaszkodott hozzá, hogy ha egy mód van rá, ő akar leugrani a háztetőről, és ő szeretne kiugrani a felrobbanó autóból. „Elképesztő, ahogy üt, rúg, fut, ugrik, motorozik – meséli Tony Gilroy rendező. – Annyira belejött, hogy minden reggel azzal keltem: na most hívnak a kaszkadőrök szakszervezetétől, hogy állítsuk le a srácot, mert elveszi a profik kenyerét.”

Valóban sok múlik Renner rátermettségén, ez ugyanis a negyedik Bourne-film, és az ezt megelőző trilógiában Matt Damon alaposan letette a névjegyét. Sokan aggódnak stúdióberkekben, hogy az új produkció miként tudja felülmúlni az előzményeket, Gilroy azonban magabiztos. „Új minőséget hoztunk létre, ezért nem kell látni az előző három filmet ahhoz, hogy élvezhető legyen ez a negyedik. Ismét elkezdődik egy saga, ami reményeink szerint ugyanolyan emklékezetes lesz, mint a Matt Damon-os trilógia.”

(The Bourne Legacy – hazai bemutató: 2012. szeptember)

Bruce Willis valóságshow-függő!

Páros napokon közepes méretű terroristacsoportokat intéz el, páratlanokon megmenti a világot, és ha van egy kis ideje – tévét néz Bruce Willis! Méghozzá a Kardashians című valóságshow-t, amit az amerikaiak többsége is erős kritikával illet. „Ciki vagy sem, egyszerűen imádom!” – szögezte le az akciósztár legújabb interjújában.

Willis persze mostanában nem ér rá tévézni, mert minden idejét lefoglalja nemrég született kislánya, aki nyugtalanul alszik. Azt is elárulta, hogy a hírekkel ellentétben egyáltalán nem morc apa: három nagylánya nyugodtan hazahozhatja majd jövendőbelijét, nem fogja őket az asztal körül kergetni. „Úgyis tudom, hogy jól fognak választani, mert rám ütöttek” – büszkélkedik az immár négylányos akciósztár.

Bruce Willis legközelebb Joe Colton tábornok szerepében tér vissza a G.I. Joe: Megtorlás című akciófilmben, és mint a cím is sugalmazza: megtorol.
(G.I. Joe: Retaliation – hazai bemutató: 2012. augusztus)

2012. május 4., péntek

MARILYN MONROE: Marilyn Collector

A tragikus sorsú Marilyn Monroe-ról már mindent elmondott a média a maga eszközeivel. Ezen a CD-n most meghallgathatjuk a művésznő rövid pályája során forgatott filmekben énekelt, időközben híressé vált dalait.

Van aki forrón szereti (1959)
I wanna be loved by you, Running wild, Some like it hot
A férfiak a szőkéket szeretik (1953)
A little girl from little rock, Bye bye baby, When love goes wrong, Diamonds are girl’s best friend
A folyó, ahonnan nincs visszatérés (1954)
River of no return, Down in the meadow
Páratlan a színház biznisz (1954)
Heat wave
Szeressünk (1960)
My heart belong to daddy, Let’s make love, Incurable romantic
RCA-felvételek: She acts like a woman should, A fine romance (1953)
Buszmegálló (1956)
The old black magic
Bonus: Happy Birthday Mr. President (1962)

MARILYN MONROE, ének

2012. április 4., szerda

Nyári reggae hangulat az Akváriumban



Ki ne vágyna áprilisban egy kis nyárra? 2001 óta kerül megrendezésre a Reggae Camp tavaszi előfesztiválja, a Spring Reggae Jam a Ladánybene 27 szervezésében. Az április 7-i esemény sztárvendége a francia kult zenekar, a Dub Incorporation.

A’90-es évek végén és a 2000-es évek elején úgy tűnt, hogy az addig nagy sikerrel működő emblematikus reggae zenekarok pályája leáldozóban van. A Dub Incorporation ebben a hanyatlásban tudott újat mutatni, és egyúttal felfrissíteni a francia reggae zenei szcéna vérkeringését. A reggae mellett számos stílus felé nyitottak, például: dub, ska, roots reggae, dancehall és világzene. Zenéjüket egyedivé teszi az afrikai és az arab hangzásvilág hatása.

Szövegeikben is visszaköszön a sokszínűség, francia, angol, kabil és arab nyelven szólalnak meg. A végeredmény pedig nem más, mint a magával ragadó pálmafás lazulós tengerpart-érzés.

További információ: http://www.facebook.com/akvariumklub

2012. március 3., szombat

MADONNA THE COMPLETE STUDIO ALBUMS (1983 – 2008)



A világ legtöbb albumot eladó énekesnője, Madonna nem csak a pop királynője, hanem a modern zene egyik legbefolyásosabb alakja is. 1983-as bemutatkozó lemezének megjelenése óta pedig szünet nélkül saját maga és zenéje megújításán dolgozott, évtizedeken átívelő töretlen karrierjének köszönhetően pedig világszerte hatalmas és hűséges rajongótábort tudhat magáénak.

2012. március 26-án jelenik meg az a 11 lemezes gyűjtemény, amely Madonna eddigi összes stúdióalbumát, tehát egész legendás karrierjét magába foglalja.

2012. február 2., csütörtök

Adam Lambert: Better Than I Know Myself


A globális szupersztár, Adam Lambert február 3-án hivatalos YouTube/VEVO csatornáján mutatja be azt a videoklipet, mely következő, "Trespassing" (Sony Music/RCA Records/ 19 Entertainment) című albumának első dalához, a "Better Than I Know Myself" című szerzeményhez készült. A klipet Ray Kay (Britney Spears, Lady Gaga) rendezte, és a hónap elején rögzítették Los Angelesben. Ray Kay és Lambert korábban a "Whataya Want From Me" című dalhoz készült klipet készítette közösen.

Adam Lambert idén tavasszal jelenteti meg várva várt 2. albumát, mely a "Trespassing" címet kapta, és amelynek az énekes látta el produceri teendőit is. Január közepén Adam Jay Leno legendás Tonight showjában, valamint Ellen De Generes műsorában adta elő tökéletesen a korong első slágerét, a "Better Than I Know Myself" című dalt.

Amellett, hogy producerként és több dal társszerzőjeként dolgozott, Lambert olyan világsztárokkal működött együtt az album elkészítésekor, mint Pharrell Williams, Dr. Luke, Claude Kelly, Benny Blanco, Bonnie McKee, Nile Rodgers, Sam Sparro, vagy éppen BC Jean.

Amióta Adam debütáló albuma, a "For Your Entertainment" 2009-ben megjelent, világszerte közel 2 millió példány kelt el belőle. Lambertet a legjobb férfi pop vokál előadásért Grammy-díjra jelölték a 2010-es "Whataya Want From Me" című dal előadásáért, valamint megjelentette "Glam Nation Live" CD/DVD és "Acoustic Live!" EP kiadványát is. Ő az első American Idol, aki a tehetségkutató versenyt követő évben debütáló albumával körbeturnézta a világot. A tavalyi év novemberében az MTV European Music Awards színpadán Adam a Queen együttessel - akik a rendezvényen életműdíjat vehettek át - közösen lépett fel. Magával ragadó előadásuk az egész EMA díjátadó fénypontja lett, és tökéletesen megkoronázta Adam Lambert karrierjének kiemelkedő éveit.

"Better Than I Know Myself" (Audio) -
http://youtu.be/v9ZVIAbDr_w

"Better Than I Know Myself" videoklip 30 mp-es előzetes -
http://www.youtube.com/watch?v=efwXkLyrZCY

"Better Than I Know Myself" videoklip készítése a kulisszák mögött -
http://www.youtube.com/watch?v=DCZAWp5XqLo

További információ a magyar nyelven is elérhető www.AdamOfficial.com oldalon található.

2011. október 27., csütörtök

Rammstein két hét múlva

Az estét 8 óra körül a svéd Deathstars nyitja meg, a Rammstein tagjai 9 óra magasságában lépnek színpadra 2 órásprogramjukkal. Miután nincs Rammstein koncert pirotechnika nélkül, így a közönség erre most is bőven számíthat, a tűzoszlopoktól kezdve a görögtűzön át, a minden létező látványelemet felvonultató show-ban.

Egész éjjel tart az építés a koncert előtti napon, ráadásul úgy, hogy a színpadot és a díszleteket az Aréna küzdőterén rakják össze, amíg a világítás és a pirotechnikai elemek a helyükre kerülnek, végül betolják a kész színpadot is a helyére.
Ebben 154 magyar technikai ember segédkezik, 5 targoncát és 115 motoros emelőt használnak hozzá.
2 szintes lesz a főszínpad, de mellette egy kisebb színpadon is felbukkan majd a banda néhány tagja, ahova leereszkedő hídon jutnak el, az emberek feje felett sétálva.
A felszerelést közel 30 kamion és 6 busz szállítja városról városra.
A turnéval saját szakács is utazik, így csupán friss gyümölcsöt és pékárut kértek, minden mást magukkal hoznak.

Kifejezetten egyszerű öltözői berendezést kértek, csak néhány tükör, kanapé, dohányzóasztal, lámpák és fotelek vannak a listán, illetve friss német napilapokat szeretnének a zenekar tagjai kapni. Nincs különleges kívánságuk a szállító járművek kapcsán sem, kisbuszokkal közlekednek majd a városban, nem luxusautókkal.

A koncertre történő belépéskor meglehetősen szigorú, teljes táska- és személyellenőrzést kell végezniük a biztonsági embereknek.
Nem lehet bevinni fél- vagy teljesen profi fényképezőgépeket, hang- és videó rögzítő felszereléseket, fegyvert, palackot, üveget, petárdát vagy bármilyen tűzijáték-felszerelést, alkoholt, lézer pontozót, láncokat, illetve szegecses/tüskés csuklóvédőt vagy hasonló ruházatot.

Ezen a turnén a Rammstein kifejezetten a legnagyobb slágereit játssza, hiszen a koncertkörút a napokban megjelent best of albumukhoz kapcsolódik.

2011. szeptember 7., szerda

Britney fantasztikus show-ja

Befejeződött Britney Spears amerikai turnéja, ami egyértelműen az énekesnő sikeres visszatérését hozta a koncert színpadra. A kritikusok nem győzik dicsérni Britney összeszedettségét, előadását és a fantasztikus show-t.

Jelenleg az énekesnő egy rövid pihenőt tart, ami alatt családjával nyaral, de szeptember 22-én Szentpéterváron megkezdi európai turnéját, és az első állomások között, szeptember 30-án Budapestre érkezik.
Rajongói nagyon várják már, hogy újra élőben láthassák kedvencüket, több közösségi fórumon is lelkesítik egymást, és megosztják legfrissebb információikat a koncertekről. Britney maga is napi szinten válaszolgat Facebook és Twitter oldalára érkező kérdésekre.

Az énekesnő a napokban két díjat is nyert az MTV gálán, és a díjátadón is remekül festett – látszik, hogy maximálisan összeszedte az életét.

“Rengeteget próbáltam a show-ra, napi 6 órát táncoltam, de így is nagyon nehezen ment az elején.” - nyilatkozta mostani remek formáját firtató kérdésekre. “Nagyon egészségesen étkeztem, azonban a diéta volt az újrakezdés legnehezebb része. Mellette egy trénerrel heti 6 napot dogoztam és az edzések végére tele voltam adrenalinnal - ez segített.”

Britney tehát visszatért, mind a slágerlisták élére, mind a koncertszínpadra, ami nagyban köszönhető édesapjának, aki 4 éve tulajdonképpen megmentette az énekesnő életét azzal, hogy felügyeleti jogot kért felette. “Jamie Spears szinte mindenhová elkíséri lányát, és erősíti minden fellépés előtt.” - kotyogta ki egy bennfentes.

Britney gőzerővel dolgozik az utóbbi időben a turné mellett is, és nem engedi unatkozni rajongóit. Nemrég jelentkezett parfümjével, novemberben jelenik meg egy remix albuma és a Femme Fatale turné DVD-je is, amit Torontóban rögzítettek 3D-ben.

A popzenei szakma is örül az énekesnő visszatérésének, az utóbbi időben többen is tiszteletüket fejezték ki akaratereje kapcsán:

“Nagyon szeretem Britney Spears-t is, annyira édes volt fiatalon, most pedig az amerikai álom megtestesítője lett, ami nem mondható el a legtöbb hírességről.”
Marina and the Diamonds

„Britney fantasztikus popsztár, senki nem lehet olyan, mint ő. Már hosszú ideje megtestesítője a popzenének és csodálatos a visszatérése. Mikor a popra gondolok, egyértelműen ő jut eszembe.”
Demi Lovato


“Imádom Britney-t, igazi túlélő és csak csodálni tudom azért, amit az elmúlt két évben véghez vitt.”
Miley Cyrus

“Britney minden csodálatot megérdemel. Pontosan tudom, milyen a padlóról felállni, de ő még rajtam is túltesz.”
Kylie Minogue


Britney visszatérését tehát érdemes megnézni!
A budapesti koncertet is sokan várják már, de jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

A koncertről részletes leírást olvashattok a szeptember 8-án megjelenő TOP Lady magazinban!



2011. augusztus 2., kedd

Rocktörténelmet írt a U2

Bono és csapata a hétvégén fejezte be U2 360° koncertsorozatát, amely rekordbevételt hozott a zenekarnak, 451 millió fontot (kb. 140 millárd forintot) - írta a The Sun. Az ír banda 2009-ben kezdte el világ körüli turnéját, amely szombaton Kanadában fejeződött be. A turné alatt harminc országba látogattak el, több mint hétmillió rajongó előtt játszottak. "A turné hatalmas siker volt, s mindenki büszke, aki részt vett benne. A U2 ismét magasabb szintre emelte az sikeresség fogalmát - talán örök időkre" - nyilatkozta a producer Arthur Fogel. Ezzel a rekordbevétellel a zenekar a Rolling Stonest söpörte le a lista éléről, akik kb. 105 milliárdot szedtek össze a koncertkörútjuk alatt.