A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012/április. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012/április. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 29., vasárnap

Egy a vége – országos dalpremier


A gyulai Dirty Slippers új dallal rukkol elő! A Hang vagy Jel sikerei után itt a vadonatúj dal, az Egy a vége, mely a zenekar korábbi, Waiting for You dalának magyar változata. A dal érdekessége, hogy míg az eredeti angol verzió egy szerelmes dal, a magyar változat pont az ellentettje lett, egy vérbeli szakítós nóta, aminek a szövegét, (a zenekar történetében először), Nyári Zoltán „Faun” írta.

- Rajongói nyomásra készült el a dal magyar változata. Nagyon szerették a koncerteken, így szerettünk volna, ha mindenki velünk énekli, amire a magyar nyelv miatt most már több remény van. Nagyon szeretjük ezt a dalt, egy igazi pörgős, tavaszi táncolós dal. Remélem mindenkinek tetszeni fog!


Az „Egy a vége” országos dalpremiere ma este nyolc órától az Mr2 Petőfi Rádió, Vadonat című műsorában!

2012. április 27., péntek

Programajánló: A Dürer Kertbe hív bulizni a PASO szerelemszörnye


A Pannonia Allstars Ska Orchestra május 4-én, pénteken 20 órától a budapesti Dürer Kert szabadtéri színpadán tartja a Lovemonster című új albuma lemezbemutató koncertjét. A PASO szerelemszörnye a Tenkes kapitányát is randevúra hívja, hogy együtt alaposan megtáncoltassák még a hátsó sorokban állókat is.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra május 4-én, pénteken este a Zöld Pardon nyitása körüli bizonytalanságok miatt az eredeti helyszín helyett a Dürer Kert szabadtéri színpadán mutatja be a Lovemonster című dupla lemezét. Az egyik korong a zenekar negyedik stúdióalbuma, amelynek különlegessége, hogy a dalok a szerelemhez kapcsolódnak, amely témát a 11 tagú csapat korábban még nem dolgozott fel. A szerelemszörny a PASO zenei stílusába is hozott újdonságokat, hiszen a táncra csábító dalok között van karibi szerenád, nagyvárosi swing-ska-jazz, dixielandes rocksteady és rum fűtötte mento is.
- Bár alig egy hónapja jött ki a lemez, nagyon pozitívak a visszajelzések. A Lovemonster a jelek szerint belopta magát a rajongóink szívébe. A május 4-i lemezbemutató koncerten nagyrészt erről a CD-ről játszunk dalokat, de egy-két szám felbukkan majd a dupla lemez másik korongjáról is, amelyen a PASO's Roots Rockers formáció mutatkozik be. A zenekari tagok ugyanazok, de ebben a felállásban pszichedelikus reggae és dub zenét játszunk. 

Ugyanakkor természetesen felcsendülnek majd a régi, nagy slágereink is, például a Tenkes kapitánya, a Hungarian Dish, a Do the Rocka Style vagy éppen a Babylon Focus – mondta KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A PASO lemezbemutató koncertje május 4-én, pénteken 20 órakor kezdődik a Dürer Kert szabadtéri színpadán és 22 óráig tart. A kapunyitás 19 órakor lesz, jegyet kizárólag aznap a helyszínen lehet vásárolni, és 1000 forintba kerül.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra még egy jó hírt tartogat a rajongóinak. A zenekar november végén jelentette meg No Love In Town című kislemezét egy Android rendszerekre fejlesztett PASO alkalmazáson keresztül. Ez volt az első alkalom Magyarországon, hogy egy zenekar új dalai egy okostelefonos applikációban jelentek meg. Az iPhone és iPad tulajdonosoknak sem kell már sokáig várniuk, hiszen hamarosan elérhető lesz az iOS rendszerekre fejlesztett alkalmazás is. Ez azt jelenti, hogy rövidesen ők is letölthetnek zenéket, képeket, videókat, exkluzív tartalmakat, információkat a készülékeikre, valamint csatlakozhatnak a PASO Facebook-oldalához, streamelve hallgathatnak zenét és játszhatnak.

Bővebben: www.paso.hu  www.facebook.com/pannoniaallstars

Usher: Scream

Itt van Usher felvillanyozó és kinetikus vadonatúj kislemeze, a „SCREAM”, mely április 26-án, azaz tegnap délután 15 órakor mutatkozott be világszerte, és a több országban is #1 pozíciót elérő "Climax" című kislemezdalt követi a június 11-én megjelenő "Looking For Myself" című új albumról. A dalt Max Martin, Shellback, Savan Kotecha, és maga Usher Raymond írta, a produceri feladatokat Max Martin & Shellback végezte.

Az április 25-én bemutatott 23 másodperces részlet után hihetetlenül gyorsan megérkeztek a fantasztikus visszajelzések számos ország rádióitól (anélkül, hogy a teljes dalt hallották volna), Amerikában a premiert követően a Clear Channel 24 órán keresztűl óránként le fogja adni, Kanadában a CHUM-FM Toronto és a CKOI Quebec máris felvette játszási listájára, Nagy Britanniában a Capital rögtön B rotációban fogja pörgetni jövő héttől, Dániában a P3, a the Voice és a Radio 100, míg Svédországban az NRJ vette fel jövő heti játszási listájára, de Franciaországból is hasonló hír várható.

Usher múlt héten meglepetésként fellépett David Guettával a Coachella fesztiválon, illetve 3 Billboard Music Award jelölést is kapott ("Top Streamingelt Dal" és a "Top Dance Dal" kategóriában a David Gueattával készített "Without You"-ért, illetve a "Top Latin Dal" kategóriában a Romeo Santosszal készített "Promise"-ért).

A „Scream” már letölthető az iTunes-ról (http://itunes.apple.com/hu/album/scream-single/id522212101) és meghallgatható a VEVO-n is (http://www.youtube.com/watch?v=KpsUsP2lIzU).

Már most biztos: megérkezett Usher új nyári megaslágere! Screeaaam Yeeeaaahhh!

ÉLIÁS Jr. – Még él minden hang

A női szíveket megremegtető, bársonyos baritonjáról méltán híres énekes élete talán legnehezebb időszakán van túl. Miután felesége és 2 gyermeke elköltözött közös otthonukból, nagyon nehéz hónapokat élt át, melyből alkotó ember lévén, egy csodálatosan őszinte vallomás született: Még él minden hang címmel. Éliás Jr. legújabb dala 2012. április 28-án szombaton az MTV – Szerencseszombat című műsorában fog debütálni!

Az X-Faktorok ének tanárának szerzeménye nem egy patika mérlegen kimért sláger, hanem egy természetes, érzéseiből fakadó ballada. A dal szövegét Kuklis Gergő, a Nemzeti Filharmónikusok koncertmestere írta. A zenéjét, hangszerelését Éliás Jr., a keverést Gyulai Zsolt jegyzi, míg olyan kitűnő zenészek működtek közre a dal feljátszásában, mint Heilig Tamás – Bass, Balogh László – Dobok, Hámori Máté – Szólógitár.
Nagyon szép, én már meghallgattam!!!!!!

2012. április 25., szerda

Delain: a melodikus metal új trónkövetelői Budapesten


A Nightwish és az Epica mellett a holland Delain neve is egyre sűrűbben kerül elő, ha a legkiemelkedőbb szimfonikus metal bandákat vesszük sorra. A hazánkban vövekvő népszerűségnek örvendő zenekar ezúttal a budapesti Club 202-ben ad koncertet május 2-án. Testközelből szembesülhetünk az angyali dallamokkal és Charlotte Wessels énekesnő elbűvölő szépségével. Az estét Amanda Somerville új metal projectje, a Trillium és az atlantai Halcyon Way fellépése egészíti ki.

Martijn Westerholt billentyűs egy sajnálatos betegség miatt kényszerült elhagyni a Within Temptation sorait, de nem hagyott fel a dalszerzéssel, és egy még monumentálisabb zenei összeállítással kívánt visszatérni. Így született meg 2002-ben a Delain, ami kezdetben gothic rock projektnek indult, élő fellépések nélkül. A Lucidity névre keresztelt bemutatkozó albumon olyan kivételes zenészek nyújtottak segítséget a felvételekhez, mint Marko Hielata (Nightwish), Jan Yrlund (ex-Lacrimosa) és a norvég énekesnő, Liv Kristine (ex-Theatre of Tragedy, Leaves’ Eyes). A népszerű holland zenészek sem maradtak ki a sorból: Within Temptation, Epica, God Dethroned tagok is képviseltették magukat.

De, ami a legfontosabb: ekkor bukkant fel a még csak 18 esztendős Charlotte Wessels énekesnő, aki az énektémák túlnyomó többségéért felelős. Magával ragadó, elképesztően erős és sokszínű énekhangja nem is hasonlítható a stílus többi, operába illő túnusú vokalistához. Az aprólékosan megkomponált számok hatalmas sikert arattak a szimfonikus metal rajongói körében, és egyre többen követelték, hogy élőben is láthassák a formációt. Így alakult át a project szilárd összeállítású zenekarrá. A második lemezen ennek köszönhetően már kevesebb vendég szerepelt, az állandó tagsággal a banda stílusa is kiforrott. Zenéjüket a következő képpel lehet szemléltetni: képzelj el egy olyan a billentyűhangzást, ami esőcseppek formájában lép be, aztán egy ádázul örvénylő folyóvá duzzad, amit a gitárriffek könyörtelenül szétzúznak. És ez csak egyetlen kép a zenekar sokoldalú repertoárjából.

A We Are The Others címen új lemezzel jelentkező együttes a kiadós turnék után ismét bőséges időt szentelt az anyag megírására, hogy az eddigi életműbe tökéletesen illeszkedő albumot hallhassanak a rajongók. Természetesen alig várják, hogy élőben is bemutathassák a szerzeményeket - kedvcsináló: http://youtu.be/6x1rAmjJt5E

A turnéra nagyszerű vendégeket hoznak magukkal Martijnék: A varázslatos hangú Amanda Somerville olyan kiválóságokkal dolgozott már együtt, mint az After Forever, az Edguy, a Kamelot, az Epica vagy az Avantasia. Ezúttal saját saját - Trilliumra keresztelt - metal projectjét mutatja be a hazai publikumnak. A bemelegítés szerepét az atlantai Halcyon Way látja el, akiknek zenéjében egyaránt megtalálható a Nevermore vagy a Testament súlyossága. Énektémáik között a lágy melódiák és az agresszív megoldások szintén helyet kapnak. A május 2-ai estére belépőnket megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: We Are the Others Tour 2012
2012. május 2., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Delain, Amanda Somerville’s Trillium, Halcyon Way koncertek
Belépő: 3900 Ft elővételben, 4900 Ft a koncert napján

Epica: új lemezzel tér vissza a gótikus metal zenekar


A magyarországi szimfonikus metal rajongók a mennyekben érezhetik magukat: áprilisban és májusban a Nightwish és a Delain mellett a holland Epica is Budapestre látogat aktuális turnéja keretében. Rendszeres hazai koncertjeiken mindig páratlan hangulat uralkodik. Ezúttal két német kiválóság, a Xandria és a Voices of Destiny kíséretében érkeznek május 13-án a budapesti Club 202-be.


Az Epica 2002-es felbukkanása óta egy véget nem érő körforgásba csöppent bele: stúdiófelvételek, interjúk, fanatikus rajongók, élő fellépések és a rock ’n’ roll életforma tölti ki minden egyes napjukat. Zenéjük a kritikusok szerint varázslatos mítoszok világát idézi: egy fantázia szülte történet aláfestése is lehetne ez a klasszikus, gótikus és heavy metal elemeket egyesítő muzsika. Mark Jansen - a maximalista gitáros - az After Forever soraiból való kilépése után alapította meg a bandát, s természetesen az a cél vezérelte, hogy egy még tökéletesebb formációval térhessen vissza a szimfonikus metal élvonalába. A fő dalszerzés mellett a hörgős részekért is ő a felelős. Simone Simons személyében olyan hölgyet talált az énekesi posztra, aki dinamikus, operákba illő hangjával mindenkit könnyedén elbűvöl. S persze az sem lényegtelen, hogy mostanában a különböző szavazásokon az külsejével is tarol a hölgy, vagyis az aktuálisan színpadon látható metal ladyk legszebbike is ő. A gyökerekről és a műfaj nagy klasszikusaihoz való kötődésről pedig csak annyit, hogy a történet szerint Simone a Nightwish Oceanborn című albumának hallatán kezdett el klasszikus zenét tanulni.

Az Epica receptje a műfaj hagyományai szerint alakul: misztikus szinti részek keverednek bombasztikus zenekari kórusokkal és a végeredmény mára szerte a világon sztárokká emelte őket. A Requiem of the Indifferent címre keresztelt új lemezükkel - ami immáron az ötödik a sorban - ismételten magasra tették a mércét. Legfrissebb videójuk, a Storm The Sorrow itt látható: http://youtu.be/dNoTvg0t52c

Május 13-ai koncertjükön ezek az új dalok is bemutatásra kerülnek a régebbi slágerek mellett. A hazai közönséget amúgy kifejezetten szeretik a holland zenészek, elég csak a Miskolci Operafesztiválon felvett különleges DVD-re vagy a nagysikerű fesztivál- és klubszerepléseikre gondolni. A turnéval érkező német Xandria és Voices of Destiny neve sem ismeretlen a hazai rajongók előtt, ezért is érdemes időben érkezni este a Club 202-be. Belépőnket megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: We Are the Others Tour 2012
2012. május 13., péntek 19 óra
Budapest, Club 202
Epica, Xandria, Voices of Destiny koncertek
Belépő: 4500 Ft / VIP-jegy korlátozott számban 9000 Ft.

Vasárnap végre itt a Nightwish

Minden állójegy elkel a Papp László Sportarénába – hokihimnusz lesz a finnek egyik dalából

Hosszú hónapok óta készülnek a finn Nightwish rajongói április 29-ére: ezen a vasárnapon érkezik meg a finn szimfonikus metal zenekar a magyar fővárosba, ahol a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel. Korunk egyik legsikeresebb metal együttese százezrek előtt játszik világ körüli turnéja során, s a napokban újabb megtiszteltetés érte őket: a 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos dalává választották új albumuk egyik számát.

2012-ben minden korábbinál fényesebb visszatérésben részesíti a Nightwish hazai rajongóit. 12 évvel ezelőtt az egykori E-klub színpadán tűntek fel először hazánkban, most pedig az ország legmodernebb és legnagyobb professzionális rendezvényhelyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában szerepelnek majd. A rendezvényt szervező Concerto Music előrejelzése alapján az összes állójegy elkel a koncertre, és az első emeleti ülőhelyek is sem lesznek foghíjasok – így érdemes a meghirdetett kapunyitás idejére, 18 órára érkezni a helyszínre a kényelmes bejutás kedvéért. A koncertek 19 óra után kezdődnek, méghozzá két előzenekar: a négy fiatal hölgyből álló metal vonósnégyes, az Eklipse, és egy pár éve alakult finn metal csapat, a Battle Beast szereplésével.

Az est főszereplője, a Nightwish eddig még nem látott monumentális díszletek és technikai megoldások bevetése mellett mutatja be Imaginaerum című új lemezét, egy több mint 100 perces műsor részeként, melyet Európában mindössze 21 alkalommal mutatnak be. A látványos nyitányba betekintést nyerhetünk az alábbi nem hivatalos felvétel megtekintésével: http://youtu.be/MIFgDSzdtck

A zenekar az új album sikere mellett hazájában, Finnországban már-már nemzeti kincsként van kezelve. Így nem is meglepő, a svéd és a finn fővárosban megrendezésre kerülő 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos indulójának a Nightwish Last Ride of the Day című dalát választották meg. Az újdonsült ”hokihimnusz” a legújabb albumon jelent meg, így akár Budapesten is hallhatjuk majd az új és régi slágerek közt. . Jegyek továbbra is kaphatók elővételben a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban -, továbbá a www.ticketportal.hu oldalon, valamint a helyszínen is!

A Concerto Music bemutatja: Imaginaerum World Tour 2012
2012. április 29., vasárnap. kapunyitás. 18 óra, kezdés 19 óra
Papp László Budapest Sportaréna
NIGHTWISH, Battle Beast, Eklipse koncertek
Állójegy: 9.900 Ft.
Ülőjegy: 10.900 Ft.

Programajánló: Grand Mexican Warlock, Beat Dis és Ivan & The Parazol a Merlinben!



Nem véletlen, ha a címben olvasható összeállítás láttán dezsávűd van, bő egy évvel ezelőtt már előfordult egy hasonló kombó a Szikrában. Most némileg ugyan változott a felállás, de legalább ugyanakkora dobásnak ígérkezik a jövő hétfői esemény is.

A GMW által játszott muzsikáról már sokszor írtak sok mindent, az ínyenceknek nem kell magyarázni, hogy miről van szó, legyen elég annyi, hogy új dalok vannak készülőben, és nagy eséllyel el is hangzik majd néhány ezek közül a Merlinben. Az est különlegessége, hogy a koncertről hang- és képfelvétel is készül, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan előrukkolnak valami naprakész live anyaggal is.

A tavalyi Szikrás est másik zászlóvivőjét szintén nem kell már bemutatni, a három nagylemezes Beat Dis lesz ezúttal is a GMW társa. Ők azonban ezt a koncertet követően egy időre visszavonulót fújnak, hogy minden energiájukkal az új lemezükre koncentrálhassanak, mellyel ez év végén terveznek előrukkolni. A Beat Dis énekesnői közül a mágikus torkú Judie Jay és a napokban egy internetes zenei portálon az év énekesnőjének választott Alba Hyseni is jelen lesz.

A GMW és a Beat Dis előtt a 2010-ben alakult Ivan & The Parazol melegíti a közönséget, akik Marshall és In Air című angol nyelvű klipdalaival tették le a névjegyüket, majd az utóbbi számból nemrég egy magyar verzió is eljutott a rádiókhoz Jól áll nekem az élet címmel. A hatvanas-hetvenes évek zenei örökségét garázs-rockos lendületű mai megközelítésben újrahasznosító kvintett 2011-ben készült el Yellow Flavour című EP-jével. A zenekar meghívást kapott az MR2 Akusztik című műsorába, jelölték az MTV: Brand New programjára és 2012-ben megnyerte a Hard Rock Rising hazai döntőjét is.
Koncertek után DJ Bat10 kever.

Facebook event: http://www.facebook.com/events/349555441757725/



2012. április 30. hétfő (másnap munkaszüneti nap!)

20:00 kapunyitás
21:00 - 21:40 Ivan & The Parazol
22:00 - 22:50 Beat Dis
23:10 - 00:20 Grand Mexican Warlock
00:20 - DJ BA10 (Goodfellaz)
Belépő: 1000,-

Pörgős klippel rukkolt elő a Brains


A Brains új videóklipet készített nagy sikerű lemeze, a Refresh The Style harmadik dalához. A Jungle Sound képi világa tökéletesen visszaadja a fantasztikus hangulatot, amit az elektronikus zenei műfajban szokatlan módon hangszerekkel, élőzenés koncerteken nyújt a Fonogram-díjra jelölt zenekar.

Elkészült a Brains tavaly megjelent Refresh The Style című nagylemezének harmadik videóklipje a Jungle Sound című számhoz.

- Már az album címe is arra utal, hogy igyekeztünk régebbi zenei stílusokat felfrissíteni és aktualizálni. Az egyik a drum and bass, amit sokan már temettek volna, pedig van létjogosultsága a dubstep és más, manapság divatos elektronikus zenei irányzatok mellett. A Jungle Sound című dalunkban pedig a kilencvenes évek meghatározó és egyben úttörő zenei stílusa, a jungle köszön vissza a Brains újraértelmezésében – mondta MC Columbo, a Brains énekese.

A Jungle Sound videóklipjét a Brains eddigi legnagyobb önálló koncertjén, a Dürlinben forgatta a deadcatdigital.com csapata a 235 Productions operatőrei segítségével. A felvételek jól visszaadják a stílusra jellemző klasszikus rave hangulatot és a Brains fellépéseinek atmoszféráját.

- Az elektronikus zenei szcénában mozgunk, de rendhagyó módon élőben, hangszerekkel adjuk elő a számainkat a színpadon. A hatást mindig különleges látvánnyal, például LED-falakkal vagy fényeffektekkel fokozzuk. A Jungle Sound klipjén keresztül jól átjön, hogy a koncertjeinken olyan őrült tombolás, táncolás, bulizás és pozitív energiaáramlás van, mintha néhány dj partiján lenne a közönség, pedig mi élőben zenélünk – tette hozzá MC Columbo.

A Brains pár nappal ezelőtt jelölést kapott a Fonogram-díjra „Az év hazai elektronikus zenei produkciója” kategóriában. A zenekar mégsem dől hátra, hiszen már készül az új album, amelynek egyelőre nincs címe. A nagylemez őszre várható, de egy-két új számot már május vége felé megismerhet a közönség. A Brains azt ígéri, hogy a készülő új szerzemények fel fognak tűnni a nagyobb nyári fesztiválok nagyszínpadain a régi, jól ismert dalok között.

A Brains Jungle Sound klipje itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=2R3fOkJGfvQ


Bővebben: www.brains.hu  www.facebook.com/brainsband

Tavaszi hadjáratot indít a Morning Show

Fotó: Class FM
Májusban nyakába veszi az országot Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani

A rádiózás pimasz fenegyerekei bőröndbe pakolják a Morning Show stúdióját és nyakukba veszik az országot. Balázs, Feri és Jani ezerdecibeles jókedvvel, fenomenális játékokkal és pörgős slágerekkel robbantják ki a hallgatókat az ágyból.
Ki ne szeretné energiától duzzadva, nevetéstől feltöltődve, teli pénztárcával kezdeni a reggelt! Álom, édes álom? A Morning show csapatával nem az, ezt Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani be is bizonyítja majd az elkövetkező hetekben.

Az elsőszámú hazai rádiós trió májusban tavaszi hadjáratra indul, sorra rázza fel a vidéki városok fáradt hétköznapjait rengeteg játékkal, a tőlük megszokott poénokkal és pimasz kommentárokkal.
„Alig vártuk, hogy ismét nyakunkba vehessük az országot. Mindig nagy kaland ez nekünk, hiszen több ezer hallgatóval találkozhatunk személyesen. Sok városba, ahogyan Miskolcra is, örömmel térünk vissza, hiszen ott korábban remek közönség fogadott minket. Emellett olyan új helyszínekre is ellátogatunk majd, mint Kaposvár vagy Sopron, ahol eddig sosem járt még a Morning Show. A megszokottakhoz híven rengeteg játékra számíthatnak a hallgatók, napi több százezer forintos nyereménnyel” – árulta el Rákóczi Feri.

A Morning Show csapata elsőként május 2-án Nyíregyházára látogat, amelyet két héten keresztül, hat további város követ Miskolcon és Székesfehérváron keresztül egészen Győrig, ahol május 10-én leteszik a lantot, de csak a következő őrült kalandig.

Morning Show Nagy Tavaszi Országjárás 2012.
Május 2. Nyíregyháza
Május 3. Miskolc
Május 4. Eger
Május 7. Kaposvár
Május 8. Székesfehérvár
Május 9. Sopron
Május 10. Győr

10 dj, 3 Live-act, 4 VJ csapat és fényár az Akváriumban

Hardfloor

Jön a német techno és acid trance páros, a Hardfloor

Hazánkba látogat a techno és az acid trance két kiemelkedő szereplője, Ramon Zenker és DJ Oliver Bondzio, azaz a Hardfloor. A német duó jelenleg Európa legmeghatározóbb technozenei istállójában, a Sven Vath által alapított Cocoon-nál munkálkodik. Május 11-én az Akvárium Klub fényárban úszik majd. Több színtéren folynak az események. Az est folyamán 10 dj, 3 Live-act, 4 VJ csapat és számos meglepetés "akció" gondoskodik arról, hogy ez ne csak egy szimpla hétvégi buli legyen.

A Hardfloor ma is aktív zeneszerző páros. Nemrég megjelent albumuk és számtalan új kislemezük ismét reflektorfénybe helyezte őket, meghozva ezzel Hardfloor és az acid sokadik virágzását.

1991-ben Ramon Zenker producer és DJ Oliver Bondzio megalapították a technot és acid trance-t játszó Hardfloort. A német duó 1992-ben az Acperience számukkal kábította el a világot. Ez a számuk mérföldkőnek számít a techno kultúrában, ugyanis ekkor használták először az azóta is közkedvelt sémát, amit legegyszerűbben így lehet megfogalmazni: „kiállás-felpörgetés-szétesés”. A hatás pedig amit ezzel a módszerrel elértek, nem más, mint a teljes katarzis.

A kevésbé dallamos, ámde annál inkább ritmusos zenéjük alapját a ’82-ben piacra dobott TB-303 nevű szintetizátor egyedi hangzása adja. A TB-303 eredeti funkcióját tekintve gitárosoknak lett tervezve azért, hogy basszus kísérettel segítse a gyakorlást, ám erre gyakorlatilag alkalmatlan volt a hangszer. Így a számkivetett TB-303 végül az elektronikus zenében találta meg helyét.

A Hardfloor olyan nemzetközi ikonok zenéit remixelte, mint például a Depeche Mode, Mike Oldfield vagy Anne Clark. Aki tehát egy kis old school acid érzésre vágyik, nem is találhatna megfelelőbbet, mint a Hardfloor zenéjét. Lendületességüket és energiájukat különleges hangulatú live act-eken keresztül közvetítik a trance kedvelőknek.

http://www.facebook.com/events/432543880095740/

Acid nagyterem:
Mesterházy - Atomik - Gordon
Jacques Beurlet Électronique Bande - live
HARDFLOOR - live (cocoon.net - D)
Dj Titusz
Dj Naga & Peter Bernath

Chill kisterem:
A.I.
Legendary Greg Cube
Odum III - live (Techno Dub Seance)
Jácint (Cinetrip)
Aythar

További fellépők:
G&B (cellux), Laluz, Naphon, SimoonBass, Attaray,
Belépő: 2800 Ft
Elővételben: 2300 Ft

Programajánló: Lovasi és a Véletlen

Lovasi András énekli Lackfi János verseit Heidl György megzenésítésében.

A kortárs költő és két nemzedéktársa által létrehozott "füstös-merengős, itt-ott egészen amerikai ízű, helyenként jazzel bolondított" (Pesti Műsor) a mai középgeneráció keserű-irónikus, de nem reményvesztett világszemléletében fogant.Lovasi András most "csak" énekel, Heidl György akusztikus és elektronikus gitáron játszik, a zongoránál az After Crying-alapító, ma már főként akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba ül, gitáron közreműködik az egyébként virtuóz hegedűsként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar prímása, az alapokat pedig két fiatal tehetség biztosítja, Drapos Gergő basszusgitáros (Amorf Ördögök, Péterfy Bori Love Band), valamint b>Gáspár Gergő dobos. A műsor kiegészül Lovasi András és Vedres Csaba dalaival, valamint Heidl György a lemezen nem hallható szerzeményeivel.

Európa Pont április 25. (szerda) 20:00

2012. április 24., kedd

Világsztár a Megasztár fináléban - jön Flo Rida!

Napjaink egyik legnépszerűbb rappere, Flo Rida lesz a Megasztár utolsó adásának sztárvendége. A világsztár legnagyobb slágerét fogja előadni és duettet énekel a tehetségkutató két finalistájával is.

17 millió eladott hanghordozó, számos nemzetközi elismerés, két Grammy-jelölés és 12 platina kislemez után aMegasztár színpadán lép fel napjaink egyik legismertebb hip-hop előadója, Flo Rida. A rapper a TV2 tehetségkutatójának május 25-i fináléjában áll kamerák elé, előadja egyik világslágerét, ráadásként pedig duettet énekel a két döntőssel. A sztár elsőként a TV2 képernyőjén tűnik fel, majd a Megasztár fináléjának éjszakáján rajongói élőben is láthatják Szántódon, a Pannónia Fesztivál színpadán.

Flo Ridát számos világsztár kérte fel, hogy közreműködőként színesítse az albumát, ilyen volt többek között Madonna, Alexandra Burke vagy Rick Ross. Ezen kívül több mozifilm, így a Trópusi vihar, a Másnaposok vagy a Step Up2: Streetdance zenéje is az ő munkáját dicséri.


Megasztár finálé Flo Rida fellépésével – május 25-én a TV2-n!

Birdy

Május 14-én végre hazánkban is megjelenik Birdy bemutatkozó albuma, a Birdy.

De ki is ez az apró termetű, törékeny kislány, óriási hanggal, akinek a fél világ már a lábai előtt hever?
1996-ban Jasmine Van den Bogaerde néven látta meg a napvilágot Angliában, egy koncertzongorista édesanyától - ebből egyértelműen következett, hogy 5 évesen már elkezdett zongorázni. A Birdy név már gyerekkorában ráragadt, állítólag bébiként olyan hatalmasra tátotta a száját, mikor etették, mint egy madárka. A gyerekkori becenévből pedig művésznév lett..

Jasmine 12 évesen megnyerte az Open Mic UK tehetségkutatót saját szerzeményével, a So Be Free-vel. Majd felrakott magáról egy videót a youtube-ra, amint egy saját dalát énekli, így talált rá a lemezkiadója és kapott szerződést. 2011-ben feldolgozta Bon Iver "Skinny Love"-ját, és ez lett az első kislemeze.

http://www.youtube.com/watch?v=aNzCDt2eidg

A dal szerepelt a Vámpírnaplók egyik epizódjában is. Majd a BBC Radio 1 Live Lounge-ában dolgozta át Ed Sheeran "The A Team" című dalát.

http://www.youtube.com/watch?v=p856dtR4mms

A bemutatkozó albumon 1 kivétellel feldolgozások találhatók, ezt Birdy úgy kommentálta: legalább marad ideje befejezni a tanulmányait. Olyan előadók dalai kaptak helyet átértelmezve a lemezen, mint pl. a The xx, a Cherry Ghost, a The National, a Phoenix, a The Postal Service és James Taylor. Az első demók otthon készültek édesapja házistúdiójában, vagy akár Birdy iPhone-ján, majd Londonban és Los Angelesben érték el végső formájukat olyan producerek segítségével, mint pl. Rich Costey (Muse, TV on the Radio), James Ford (Arctic Monkeys, Last Shadow Puppets, Klaxons) és Jim Abbiss (Adele, Arctic Monkeys).

A kritikusok Kate Bush-hoz szokták hasonlítani hangját és stílusát, ő azonban Lykke Li-t, Paolo Nutinit és Adele-t tartja kedvenceinek, példaképeinek. Legnagyobb példaképe azonban édesanyja, Sophie.

Európa meghódítása és számos sikeres TV-fellépés után idán márciusban az Egyesült Államokban is megjelent az album. Itt megnézhetjük az Ellen DeGeneres Show-beli fantasztikus szereplését:

http://www.youtube.com/watch?v=zRqWWSLlqB4&feature=youtu.be

Birdy írt egy dalt kifejezetten a "Hunger Games" filmzenére, "Just a Game" címmel. Május 14-től pedig végre mi is hozzájuthatunk a fantasztikus kislány debütáló lemezéhez.

FILMZENE: Az ajtó


Szabó Magda regényének filmadaptációja, Az ajtó az Oscar-díjas Szabó István rendezésében került a mozikba. A történet egy írónő és bejárónője viszonyát mutatja be, utóbbi szerepében a szintén Oscar-díjas Helen Mirrennel. A regényt 32 nyelvre fordították le világszerte, és a film is nagy érdeklődésnek örvend.

A zenét Józsa M. Sándor, Kósa Dávid és Barabás Béla szerezték. Barabás Béla jelenleg is Magyarországon tevékenykedik, játék- és reklámfilmek zenéit szerzi, mellette pedig élőben és stúdióban is dolgozik olyan előadókkal, mint például Deák Bill Gyula vagy Rúzsa Magdi. Sőt, nemzetközi turnén is részt vett Ausztráliában, az Egyesült Királyságban vagy Olaszországban.

Az ajtó filmzenei album 2012. május 2-án kerül a boltokba.

B.O.B.: Strange Clouds


Napjaink egyik legsikeresebb rapperének, B.o.B.-nek második nagylemeze, a Strange Clouds 2012. április 30-án kerül a boltokba. 

A korong a folytatása B.o.B. bemutatkozó albumának, a "B.o.B Presents: The Adventures of Bobby Ray"-nek, amely a megjelenésekor első helyen nyitott a Billboard Top 200-on, továbbá öt Grammy jelölést kapott, és három nagy slágert tartalmazott: "Nothin' On You (feat. Bruno Mars)", "Magic (feat. Rivers Cuomo)" és "Airplanes (feat. Hayley Williams/Paramore)", mely hazánkban is az utóbbi évek egyik legsikeresebb felvétele.

B.o.B volt az egyik arca az Adidas 2011-es "Adidas Is All In" kampányának, Katy Perry-vel, David Beckham-mel és az NBA sztár Derrick Rose-zal.

A Strange Clouds bevezető kislemeze a So Good, melynek producere Ryan Tedder volt, aki a OneRepublic énekese, és olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Beyoncé, Kelly Clarkson, a Far East Movement, Adam Lambert, Jordin Sparks, Leona Lewis, Adele és Paul Oakenfold.

A dal klipje már fent van a világhálón. A videóhoz 3D verzió is készült, a forgatás pedig Buenos Airesben zajlott a múlt hónapban.

Gombos Edina és Szabó Csilla nagytakarít a TV2-n!

Új műsorral jelentkezik a TV2. A hetente jelentkező Nagytakarításban olyan lakásokat mutat be és varázsol újjá Gombos Edina és Szabó Csilla, melyekben minden elképzelhetőt felülmúl a rendetlenség és a kosz.

Április 28-tól Gombos Edinával és Szabó Csillával indul a Nagytakarítás a TV2-n! A műsorban olyan lakásokat varázsolnak újjá, ahol a kosz és a rendetlenség elképesztő méreteket ölt, amit nemcsak embert próbáló feladat visszafordítani, de gyakran az ott élők egészségére is káros hatással van.
- Volt olyan lakás, ahol a körülmények felháborítottak, ahol undort éreztünk, de olyan is, ahol sírtunk, amikor láttuk hol, hogyan élnek ezek az emberek. Több évtizedes problémától szabadítjuk meg őket, élhető, fertőzésektől mentes otthont kapnak vissza tőlünk. – mondta Gombos Edina.

A tisztaságmániás Szabó Csilla gyakorlott háziasszony, aki sosem elégszik meg azzal, ha valami csak félig tiszta.
- Néhány otthonban a takarításon csak a humor segített át, ám minden lakást úgy hagytunk ott, hogy a benne élők végre emberi körülmények között folytathatják az életüket. Pár helyen nem csak a tisztaság, de a szemlélet is megmaradt: úgy láttam, sikerült átadnom a lakóknak a rend és tisztaságmániámat. – mesélte Csilla.

A műsor természetesen nemcsak azoknak nyújt iránymutatást, akik hasonló káoszban élik az életüket, hanem mindenki számára hasznos tanácsokat, takarítási praktikákat mutat be. Kiderül többek között az is, milyen valódi, egészségünkre ártalmas veszélyforrást jelenthetnek a rosszul elmosott edények, milyen allergiás tüneteket idézhet elő egy nem megfelelően tisztított szőnyeg, vagy éppen milyen baktériumok tenyészhetnek egy fürdőszobai penészfoltban, netán egy soha ki nem mosott hűtőben.

Április 28-tól szombatonként 18.00 órától, Nagytakarítás a TV2-n!

Nemjuci lemezbemutató koncert


Az immáron 4 éves Nemjuci zenekar április elején jelentette meg második nagylemezét, ismét cím nélkül. Ami a cím helyett beszél, az megint a zenekarról készült fotósorozat, illetve a cd tok, amihez a zenekar igen erős mondanivalót társított. Egy öko-hulladékégető előtt fotózkodik a banda, a lemez tokja hulladékból, kidobott kartonpapírból készült, izgalmas design-nal, a kompozícióban pedig visszaköszön az előző lemezborító koncepciója is.

A Nemjuci izgalmas szín a magyar zenei palettán, aki már látott tőlük koncertet, jól ismeri azt az őszinte ősi energiát, ami irigylésre méltó lehet bármilyen bandában, nemhogy egy csajjal a csapat élén. Juci és a fiúk szép számú rajongótábort toboroztak maguk köré az elmúlt évek során mindenféle korosztályból, hiszen zenéjük a fiatalok mellett sok apukának is visszaidézi a jó öreg 70es éveket. Két nagylemezzel, három videoklippel, és két, hosszú hetekig rádiós listavezető dallal a zsebükben a zenekar folyamatosan jelen van a klub- és fesztiváléletben is, több nagyszínpadra és exkluzív helyszínre is bekerült már a produkció.

Új albumon 10 dal található, amiből a rendszeres koncertlátogatók párat már ismerhetnek. Finom szerelmes enyelgéstől kezdve a popos rádióbarát számokig, balladákig, na meg a Nemjuci védjegyes masszív, mégis csajos rock-ig széles a műfajskála.

A csapat 10 állomásos lemezbemutató turnéjának közel a felét már nagy sikerrel maga mögött tudhatja, budapesti helyszínként pedig nem más, mint az egykori Pecsa Szabadtéri színpad megújult helyszíne, a Pecsa Music Garden lesz. A jeles nap 2012. május 3-ára esik, ami egyben a szórakozóhely nyitónapa, valamit Juci születésnapja is.

A koncertekre állandó útitárs a turnébuszban a Nemjuci Turi is, ami a zenekar hivatalos ruháit vonultatja fel, turkáló funkcióban, Juci által válogatott ruhákból, amik szolid Nemjuci logót kapnak, mindez elérhető áron, szintén az újrahasznosítás jegyében.

A Nemjuci különleges vendégekkel, látvánnyal és megannyi extra meglepetéssel készül.

Pecsa Music Garden (Pecsa Szabadtéri színpad) 
XIV. Budapest, Zichy Mihály út 14.
2012. május 3. csütörtök, 20:00

Jegyár 500.-
Jegy + CD 1700.- 

A teljes album meghallgatható itt: http://soundcloud.com/nemjuci/sets

Carbonfools klippremier

A Comet-jelölt Fehér Balázs és csapata az Interaktív mai adásában debütál legfrissebb slágerével. A Clublights című szám videóját a Petőfi Csarnokban rögzítették és hazánk egyik legszínvonalasabb stúdiójában öntötték végső formájába.

Fehér Balázs szerint a Clublights a zenekar eddigi legjobb dala, amit élőben is hallhatnak majd a rajongók a Carbonfools Nyárindító Nagykoncertjén május 5-én a Petőfi Csarnokban.
„Bár most sem a szövegíró, sem a kreatív felelős nem én voltam, mégis, a Clublights az eddigi kedvencem tőlünk. A klipre nagy hangsúlyt fektettünk, komoly költségvetésből készült Magyarország egyik legszínvonalasabb stúdiójában. A videót a Petőfi Csarnokban vettük fel, a látványban, ahogy a címből is kiderül, a hangsúly a fények játékán van, míg a dalszöveg leginkább rólam szól - ez a szám egy nagyon fontos üzenet a közönségünknek, talán ezért is szerettem bele ennyire” - mesélte A legjobb férfi előadó Comet-gömbjére jelölt előadó a klip kapcsán.

A Carbonfools legújabb videóját április 23-án, hétfőn láthatták először a rajongók a VIVA megújult koncepcióval jelentkező műsorában, az Interaktívban.



Nova Rock 2012

A Nova Rock Fesztivál már nem ismeretlen a magyar rockrajongók számára: 7. éve rendezik meg az osztrák-magyar határ közelében a három napos eseményt, amelynek mindig remek felhozatala miatt kis hazánkból is sokan látogatnak ki a nickelsdorfi Pannonia Fields-re. Idén olyan nevek fémjelzik a rendezvényt, mint pl. a Metallica, a Linkin Park, a Billy Talent, a The Offspring, a Nightwish, az Evanescence, a Slayer, a Cypress Hill, Marilyn Manson, a The Baseballs, a Machine Head, a Kasabian, a Mastodon, a Within Temptation, a Dimmu Borgir, a Lamb of God, a Killswitch Engage, az Opeth, és még nagyon sokan mások.

A Metallica egy különleges műsorral készül, mert a legendás Fekete Album 20. évfordulóján előadják az egész lemezt!

A fesztivál 2012. június 8-10. között kerül megrendezésre.