2012. október 27., szombat

Ledér ruhás nők, vodka, napsütés, tenger, hajók, party... mi kellhet még? Elkészült Pitbull és TJR aktuális slágeréhez, a "Don't Stop The Party"-hoz a videoklip!

Pitbull felfedte november 19-én megjelenő "Global Warming" című új albumának dallistáját is, melyből kiderült, hogy a lemezen olyan nagy nevekkel dolgozott együtt többek közt, mint Christina Aguilera, Chris Brown, Usher, Jennifer Lopez, Enrique Iglesias, a The Wanted, a deluxe változaton pedig Akon és Shakira neve is megtalálható.


Bekeményített Somló Tamás

Péntek este a harmadik Meghallgatással folytatódott a Voice a TV2-n. Izgalmas énekesek mérték össze hangjukat, a Mesterek azonban most is csak a legjobbaknál nyomtak gombot. Malek Andi és Caramel csapata egy-egy versenyzővel bővült, Mező Misi három énekesnőt állított maga mellé, Somló pedig belehúzott, és négy előadóval „nyerte” a napot.

A harmadik Meghallgatáson az eddig megfontoltan válogató és többnyire visszafogott Somló Tamás úgy gondolta, nem kispályázik tovább: négy kitűnő énekest is begyűjtött az ezzel hét főre duzzadt csapatába. Egyikük az adásban elsőként színpadra lépő Perutek János, aki hobbiszinten bokszol, ám egyetlen vágya volt, hogy Somlót kiütéssel meggyőzze arról, a csapatában a helye – sikerrel járt. Szintén az ősz Mestert választotta Husnullina Regina is, aki nem csak hangjával, hanem zongorajátékával is lenyűgözte hallgatóságát. A különös nevű nő Oroszországban született, de már tizenhárom éve él Magyarországon. Czerovszky Heni is a legendás zenészhez csatlakozott. Heni orgánuma ismerősen csenghet a nézőknek, ő kölcsönözte ugyanis hangját a kilencvenes években több slágerhez is. Most végre arc is párosul ehhez, az énekesnő pedig izgatottan várja, hogy a legkülönfélébb stílusokban kipróbálhassa magát: ezért is döntött Somló mellett, aki szerinte ugyanolyan szabadszellemű, mint ő és ebben csak támogatni fogja. A Somló-csapatba került Weisz Viktor is, aki másfél évtizede vallja magát hivatásos énekesnek, mind a négy Mester megfordult a hangjára, ő azonban úgy döntött, a legtapasztaltabbtól szeretne tanulni.


Mező Misi a harmadik Meghallgatáson „csajozott”: csupa nő került a csapatába. Elsőként a mindössze tizenhét esztendős Agárdi Szilvi csatlakozott hozzá, aki dalával könnyeket csalt a szemekbe, köztük Misiébe is, akivel végül egymást választották. Szilvi alig látó, de elárulta, már megbékélt a helyzettel, hiszi, hogy ő látás helyett hangot kapott a jóistentől. A szőke Ladányi Patrícia nyolc éve készül tudatosan arra, hogy egyszer majd színpadon álljon, a sok tanulás és gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét, a Mesterek mindegyike szerette volna maga mellett tudni, a fiatal lány azonban a Magna Cum Laude frontemberéhez húzott. Misi harmadik új csapattagja, Pákai Petra lehengerlően és természetesen énekelt, versengtek érte a Mesterek, akiket előbb hangjával, majd kisugárzásával is levett a lábáról, de ő úgy érezte, temperamentuma leginkább Misiével passzol, vele a Mező-csapat immár hat tagúra bővült.


Malek Andihoz Veréb Tamás csatlakozott. A fiatal srác ugyan még csak tizennyolc éves, de már tíz éves színpadi rutinnal rendelkezik. Szíve vágya volt, hogy az egyetlen női Mester megforduljon, ez teljesült is, így együtt készülnek majd a következő fordulóra.


Caramel csapata is egy fővel gyarapodott, Bokor Marianna személyében, akit népes családja kísért el a Meghallgatásra. Marianna magabiztosan fogadta a kritikákat, és egyáltalán nem zavarta, hogy egyedül Caramel fordult meg, hiszen benne tökéletes Mesterre talált.


A harmadik Meghallgatáson kilenc versenyző tehát továbbjutott, a Meghallgatások azonban még nem értek véget, rengeteg tehetség várja még, hogy megmutathassa magát a TV2 szuperprodukciójában.



Ladányi Patrícia

Agárdi Szilvia

Bokor Marianna


Perutek János és Somló Tamás
Husnullina Regina


Gangnam Style és Alicia Keys a 19. MTV EMA-n

Még lehet szavazni, hogy a 30Y is csatlakozzon a díjátadó sztárfellépőihez

Új felfedezettek, és a világ leghíresebb előadói mellett az internet jelenlegi legnagyobb sztárja is fellép a november 11-én, vasárnap este 21:00-kor kezdődő 2012-es MTV EMA gálán Frankfurtban. Carly Rae Jepsen, Rita Ora, a fun., Pitbull, a The Killers és Alicia Keys mellett a dél-koreai Psy is megmozgatja majd a gála közönségét, aki a Gangnam Style című dallal és ennek koreográfiájával tarol világszerte. A Worldwide Act keretén belül október 30-ig lehet szavazni a hazai nyertes 30Y-ra, hogy ők is felléphessenek a frankfurti Festhalléban, ahol a sztárvilág színe-java ünnepli majd az elmúlt év legtehetségesebb előadóit.


Fény derült a 2012-es MTV EMA újabb fellépőire! A zenei világ egyik leglátványosabb díjátadóján, amelyet a szupermodell Heidi Klum vezet majd, Taylor Swift, a Muse és a No Doubt is fellép, sőt, akár a magyarországi EMA döntőt megnyerő 30Y-nak is van még esélye kijutni Frankfurtba. A hazai együttesre az EMA Worldwide Act fordulójában lehet voksolni, ahol az első forduló megnyerése után most a nemzetközi versenyben kell helyt állniuk. Az, hogy a világ egyik legrangosabb gálájának színpadán is bizonyíthatnak-e, a rajongókon múlik: ha október 30-ig elég szavazatot kapnak, akkor ők képviselhetik Európát a frankfurti Festhalléban! A 30Y rajongói az
mtvema.com oldalon a Worldwide Act kategóriában adhatják le a voksukat még néhány napig.

A 30Y sorsa a rajongók kezében van, viszont vannak, akik már biztosan fellépnek a november 11-i díjátadón. Bár csak idén lettek globálisan ismertek, az MTV máris bizalmat szavazott a fun. nevű együttesnek, akik We Are Young című slágerüket adják elő – a dal 30 országban is a listák élén végzett, a lemezből pedig 8.5 milliót adtak el világszerte. Szintén újonc Carly Rae Jepsen, ahogy először lép az EMA színpadára Rita Ora is, aki az egyetlen olyan előadó ebben az évben, aki háromszor egymás után ért el első helyet az Egyesült Királyságban.


A látványos koncertjeivel a magyar közönséget is többször elvarázsoló las vegasi The Killers Frankfurtban tér vissza a színpadra, ahol legújabb albumukról, a Battle Bomról játszanak egy új dalt. Fellép a tizennégyszeres Grammy Díjas Alicia Keys, sőt, az interneten pillanatok alatt világhírűvé váló Psy is elénekli-táncolja Gangnam Style című, máris klasszikusnak számító slágerét. A dél-koreai népszerűségét az is mutatja, hogy nemrég az ENSZ főtitkára, Pan Gimun is találkozott vele, hogy gratuláljon sikeréhez.


19. MTV EMA november 11-én, vasárnap 21:00-tól élőben az MTV Hungary-n!


PSY

FUN.

Killers

Carly Rae Jepsen

Fekete Dávid - Most képzeld el

Megjelent Fekete Dávid legújabb dala, és videoklipje, amely teljesen új, populárisabb, fiatalosabb életérzést közvetít.
 
A klip forgatása, reggel 5-től éjfélig tartott. A dal és a videó célja az volt, hogy egy olyan életérzést jelenítsen, és közvetítsen a hallgatók és a nézők számára, amely egy jókedvű, élménydús napra adhat előmenetelt. A profi csapatnak az eső a vihar és a hideg sem jelentett akadályt, küzdöttek a végsőkig, hogy befejezhessék művüket!
A klipben az öt fiatalon kívül, szerepet kapott egy kiskutya is, amely szintén jól viselte az időjárás viszontagságait.


A videokliben szerepel az országosan elismert, 2012-ben Miss Alpok Adria Nemzetközi Királynője, Bórkai Petra (Gyúrta Dániel kedvese) is. A klipet Tokay Péter, és Indián rendezte, akik az ország legelismertebb rendezői közé tartoznak.

Hiszünk benne, ez az életérzés, amelyet közvetít, sok embert átsegít majd a téli borongós napokon.

Il Volo – We Are Love

A Három Tenorhoz és a Jonas Brothershöz ugyanúgy hasonlítható Il Volo triója 2009-ben tűnt fel. Hihetetlen sikereket értek el hazájukban, Olaszországban, majd az Egyesült Államokban és bemutatkozó lemezükkel meghódították az egész világot. A két tenorból és egy baritonból álló Il Volót egy tehetségkutatón fedezték fel, első felvételeiket pedig az Abbey Road stúdióban rögzítették.

November 19-én már második lemezük jelenik meg, We Are Love címmel, rajta olyan vendégekkel, mint Placido Domingo és Eros Ramazzotti. Az új számok között felbukkan az Aerosmith/ Diane Warren I Don’t Want To Miss A Thing-je, sőt még a U2-tól is átdolgozták a Beautiful Dayt.


Web: http://www.ilvolomusic.com

Kowalsky megizzasztotta Rúzsa Magdit és Kiss Endit

 
Ismert művészeknek, többek közt Rúzsa Magdinak és Péterfy Borinak tartott hotjóga bemutatóórát az énekes Kowalsky. A részvevő művészek agni gyakorlatsort csináltak végig a 35 fokos, 70 százalékos páratartalmú teremben, ezzel népszerűsítve a jógát, annak is egy népszerű ágát, a hotjógát. Rúzsa Magdi életében először próbálta ki a salabászanát és a garudaászanát, és annyira jól érezte magát, hogy folytatja a jógázást.

Rúzsa Magdi, Kiss Endi, a Hooligans dobosa, Péterfy Bori, illetve az énekesnő két nemzeti színházas kolléganője, Mészáros Piroska és Bánfalvi Eszter részt vett Kowalsky hotjóga óráján Budapesten, az Atma Centerben. Kowalskynak az éneklés és a festészet mellett már négy éve a jóga is intenzíven jelen van az életében, olyannyira, hogy másfél esztendeje jógaórákat is tart. A művészek az 50 perces bemutatóórán alaposan megizzadtak és elfáradtak a hőségben, de azt követően mindenki pozitívan beszélt a tapasztalatairól.


- Először jógáztam, és nagyon jól éreztem magam – mondta Rúzsa Magdi, aki eddig inkább túrázással vagy gyorsgyaloglással mozgatta át izmait. – Továbbra is fogok jógázni, elsősorban azért, mert segít az összpontosításban.

Szintén először próbálta meg a salabászana, a vriksászana és a garudaászana pozíciókat Kiss Endi.

- Kowát több hónapja kergettem, hogy elmenjek egy órájára, most végre összejött – fogalmazott a Hooligans zenekar dobosa. – Jókat olvastam a jógáról, és azért van szükségem rá, hogy ki tudjak kapcsolni. Rendszeresen futok, de az nagyon monoton, ez az óra viszont teljesen feltöltött.

A bemutatóórán részt vettek gyakorló jógások, például Péterfy Bori. A színész-énekesnő már 18 éves kora óta jógázik, s mint mondta, szüksége van rá ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is rendben legyen a színpadon. Kowalsky szerint mindenki nagyon ügyes volt az órán.

- 35 fokos és 70 százalékos teremben jógáztunk, így jobban megnyúltak és ellazultak az izmok. Ráadásul a hotjóga kiválóan alkalmas a sejtszintű méregtelenítésre – árulta el Kowalsky. – A jóga minden szempontból erősíti a testet, és akár 50-60 évesen is egészségesen tartja az embert. (Fotók: Szilveszter Beatrix)

További részletek:

www.atmacenter.hu
www.facebook.com/Kowalsky.joga


Ruzsa Magdi


Kiss Endi Kowalskyval

... és Péterfy Borival
 

Taylor Swift - RED

A hatszoros Grammy-díjas énekesnő, Taylor Swift negyedik stúdiólemezével folytatja sikerszériáját: az október 22-én kiadott RED a kritikusok elismeréseinek besöprésével egy időben a lemezeladási listákon is elképesztően teljesít.

Az album már megjelenése napján 33 országban került az iTunes-lista élére, köztük olyan fontos piacokon, mint a brit, az amerikai, a kanadai vagy az ausztrál. A RED így várhatóan meg fogja dönteni Taylor előző, szintén világszerte sikeres albumának, a Speak Now-nak az első heti rekordját.


Akár így lesz, akár nem, a RED már most előre nem várt magasságokba emelte Taylort, hiszen a lemez Billboard Hot 100 listára való felkerülésével a sztár megdöntötte azt a rekordot, amit a legendás Aretha Franklin állított fel: Swift 2006-os, első listahódítása óta ez az 50. alkalom, hogy felkerült az amerikai slágerlistára, így csupán 6 év alatt érte el, ami a soul királynőjének 14 évig tartott.


Web: http://www.taylorswift.com

BILLY TALENT koncert az A38 Hajón

 
A kanadai punkrock-együttes, a Billy Talent idén szeptemberben jelentette meg negyedik nagylemezét, és szokásához híven azonnal intenzív turnézásba kezdett. A – korábbiakhoz hasonlóan monstre, több földrészen át tartó, több mint százállomásos koncertkörút Magyarországot is érinti: február negyedikén a Billy Talent az A38 Hajón mutatja be Dead Silence című új albumát! A Billy Talent nem sokat változott, de jobb, mint valaha.

Amikor a kilencvenes évek elején négy gimnazista összetalálkozott egy Toronto melletti város, Mississauga egyik katolikus iskolájában, még nem nagyon lehetett rá számítani, hogy a frissen alapított gimizenekar egy évtizednyi próbálkozás után Kanada egyik legsikeresebb és legjobb punk-rock csapatává válik. Pedig ez történt: húsz év, egy kényszerű névváltoztatás, öt nagylemez, eszméletlen mennyiségű koncert és világ körüli turné után a négy egykori diák még mindig együtt játszik, ugyanolyan letaglózó lendülettel, mint egykor. A Billy Talent tíz év után befutott, és tíz éve a csúcson van.


Pedig a kezdet nem volt egyszerű. A négy srác eredetileg Pezz néven alakította meg az együttest, rendületlenül gyártotta a demókat és tolta a torontói underground klubkoncert-zenekar szekerét. Zabolátlan skával megtűzdelt, dühös hardcore-punk-rapjük hozott némi népszerűséget nekik, de a városból igazán nem tudtak sosem kitörni. Érdekes módon egy olyan esemény adott lendületet a csapatnak, ami más zenekart talán tönkretett volna: a régebben létező amerikai Pezz zenekar perrel fenyegette meg őket névbitorlásért, mire a fiúk 1999-ben átnevezték magukat Billy Talentre. Az elnevezést a népszerű kanadai zenész és költő-író, Michael Turner áldokumentum-regénye, a Hard Core Logo fiktív zenekarának fiktív gitárosától (a könyvben: Billy Tallent) vették. Ezzel az együttes némiképp stílust is váltott, szakított a korábbi, „fésületlen” punkkal, sokkal erőteljesebbek lettek a rockos elemek, nagyszabású, ezer közül felismerhető riffekre épültek az újabb számok, némi „popos” dallamosság is bekúszott a zenébe, de amiről a Billy Talent a mai napig nagyon híres: a punktól merőben idegen módon félelmetesen tiszta vokálok, többszólamú ének lett a daloknak immár joggal nevezhető számok fő eleme. Ettől persze még nem szakítottak teljesen a punkkal, és a Billy Talent rövid, velős, míves punk-rock himnuszai hamarosan óriási sikert hoztak a zenekarnak.


Azóta a Billy Talent menetrendszerű pontossággal, háromévente jelenteti meg lemezeit (az első hármat csak sorszámmal ellátva), és mindegyik lemezhez legalább másfél éves monstre turnét kapcsol. Az igazi hírnevet ezek az átlagosan százötven-kétszáz állomásos gigaturnék hozták meg: a Billy Talent kétségkívül az egyik legjobb, de mindenképp leglelkesebb koncertzenekar, amelyik nem restelli például meglepetés háztető-fellépésekkel meglepni rajongóit. Hogy az együttes mit tud a színpadon, arról két éve a Szigeten is meggyőződhetett a magyar közönség. És most, szeptember elején megjelent az új nagylemez, ami, szakítva a hagyományokkal, immár nem névtelen, hanem van címe, méghozzá elég beszédes: Dead Silence. Igazi érett, komoly darab – borítója a neves ausztrál grafikus, Ken Taylor munkája -, egy teljes fegyverzetben előttünk álló zenekar műve. A Billy Talent egész eddigi pályafutása a függetlenségről szólt, amit ez az album tetőz be. Felvételeihez a négy tag saját stúdiót épített, a produceri munkát kizárólag a gitáros, Ian D'Sa végezte, és a munka igazi, izgalmas, közönségcsigázó valóságshow volt: a Billy Talent honlapján és YouTube-csatornáján irgalmatlan mennyiségű interjút, benyomást, „working notes”-t, miniklipet és életképet tett közzé, így a rajongók szinte élő egyenesben követhették a stúdiómunkát. Aztán jöttek a videóklipek, legutóbb a pár napja megjelent Surprise Surprise, amikből világosan látszik, hogy a Billy Talentnek érdemes volt saját kezébe venni az irányítást.


Nagyszabású, felejthetetlen riffek, a megszokott, eszméletlen vokálok, igazi, tombolós punkrock-himnuszok – a Billy Talent nem sokat változott, de jobb mint valaha. Nem kétséges, hogy forró hangulatú klubkoncertet tart majd az A38 Hajón.




Hollywood Rose akusztikus koncert

 
Magyarország első számú Guns N' Roses Tribute csapataként számon tartott, de mára már számos saját dallal is rendelkező csapata, a Hollywood Rose különleges Karácsonyi meglepetéssel készül a rajongóknak: december 18.-án, Budapesten, az Akváriumban ad unplugged koncertet, fúvósokkal kiegészülve, akusztikus verzióban megszólaltatva mind a Guns, mind pedig a HR dalokat.

Blues, swing és természetesen rock and roll stílus keveredik majd egymással többek között a Sweet Child O' Mine, a Paradise City, a Don't Cry és a November Rain előadása közben.

Az ünnepi hangulatot olyan vendégzenészek teszik még különlegesebbé, mint Tóth Gabi, illetve Molnár Tomi az Anti Fitness Club énekese, de zenél majd a Hollywood Rose-zal a The Idoru énekese, Szolga Józsi és Vörös Andris a Superbutt-ból.

Facebook event:
https://www.facebook.com/events/458133270905519/458140794238100
Beugró: 1500 Ft

Kezdés: 21:00
Hely: Budapest, Akvárium Klub, V. kerület, Erzsébet tér

További infók:

http://www.hollywoodrose.hu
https://www.facebook.com/hollywoodrose
http://www.youtube.com/user/HollywoodRoseHungary




2012. október 25., csütörtök

Iszak Eszti és Fluor Tomi szénakazalban


Saját gyártású reality indul november 9-én a VIVA Televízión

Új műsorral jelentkezik a VIVA Televízió november 9-én, pénteken délután 16:00-tól! A Stáb című saját gyártású reality tagjai ezúttal Iszak Eszter, Odett, Sanyóca, Fluor Tomi és Eckü, akiket valódi túlélőtúrára küldött a csatorna egy tanyára, ahol az élelemért és a vízért is meg kellett küzdeniük.


Ismét jelentkezik A Stáb a VIVA Televízión. A csatorna a műsor új tematikájához híven a Mangalica és Társai Húspatikában jelentette be, hogy folytatja a nagy sikerű saját gyártású realityt. A Stáb előző évadaiban Ausztráliába vagy éppen Balatonfüredre küldték a változó felállású csapatot, ezúttal azonban szakítottak a hagyománnyal, és laza nyaralás helyett nagyobb kihívás elé állították az öt menő hírességet. Iszak Eszter, Odett, Sanyóca, Fluor Tomi és Eckü kénytelen volt szembesülni azzal, hogy milyen is, amikor az éléskamra gyakorlatilag üres, és malacokkal vagy éppen kecskékkel kénytelenek megbirkózni, miközben egy közös dalt próbálnak összehozni. Az öt fiatalnak gyorsan össze kellett szoknia ahhoz, hogy sikerüljön zenészként és gazdaként egyszerre bizonyítaniuk rátermettségüket.


A műsort egy Mátranovák melletti tanyán vették fel, ahol a közeli faluban csupán másfél ezren élnek, amit a pörgéshez szokott sztároknak elég nehéz megszokni. A tanyát a falu korábbi polgármestere, az állattartással foglalkozó Gyula bácsi biztosította, aki minden nap újabb és újabb megpróbáltatások elé állította a városi kényelemhez szokott fiatalokat. A malacok etetése és a kecskefejés között a csapatnak arra is időt kellett szakítania, hogy megírják A Stáb Dalt és koncertet szervezzenek a helyiek segítségével. A dalhoz klipet is forgattak a tanyán.


A VIVA műsorvezetője, Iszak Eszti a modellkedésnek köszönhetően járt már többek között a thaiföldi Phuket szigetén is, viszont az istálló mindennapi közelségéhez nincs hozzászokva.


„Nagyon érdekes élmény volt, hiszen még soha életemben nem voltam ilyen körülmények között, annak ellenére, hogy sokáig vidéken éltem ­– mesélte Eszti. – A 2012-es esztendőt ráadásul arra tettem fel, hogy új élményeket szerezzek. Akkor még nem tudtam erről a forgatásról, de az biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy teljes legyen ez az évem.”


Szintén a csatorna műsorvezetője a budapesti éjszakában csak magyar Jim Carrey-ként ismert Sanyóca, aki a Megállóban és az Interaktívban is bizonyítja humorát. Kérdés, hogy a falusi életet is ugyanolyan vidámnak tartja-e, vagy attól már lehervad az arcáról a mosoly.


„Nagyon jól éreztem magam, rengeteg új élményt adott a forgatás. Mikor odaértünk, úgy álltam hozzá, hogy mindenkit meg akarok ismerni a csapatból és közben új dolgokat csinálni – emlékezett vissza Sanyóca. – Végül ezt is kaptam, például megtanultam kecskét fejni, és sok vicces szituba is kerültünk a srácokkal.” – tette hozzá.


Odett számára sem volt felhőtlen a túlélőtúra, ahol az állattartás nehézségeivel is megküzdöttek a hírességek. Az év egyik legígéretesebb underground énekesnője ráadásul húst a halon és a rákon kívül nem eszik, úgyhogy nem kis kihívás elé került a szalonnatáblák között.


„Nagyon jól éreztem magam a tanyán, igazi kikapcsolódás volt a nagyváros után, ráadásul rengeteg új élménnyel gazdagodtam. Nagyon örülök, hogy együtt voltam ezzel a négy emberrel, akikkel a műsor során jó barátságba kerültünk, és ez a mai napig tart.”


Fluor Tomi és Eckü évek óta jó barátok, nemrég jelent meg közös számuk is. Fluor még soha nem élt tanyán, Eckü viszont vidékről származik – a zenében mindketten helytállnak, de a falusi életmód nem biztos, hogy mindkettőnek fekszik.


"Életre szóló élmény volt a forgatás, azt hiszem, több lettem tőle. Például jobban bánok a zöldségekkel és az állatokkal, sőt, múltkor vettem hagymát is, mindez régen távol állt tőlem - mesélte nevetve Fluor Tomi. – Imádtam az egészet, megszerettem a többieket, már szervezzük a közös afterparty-t."


„Nagyon vagány volt a forgatás, mindenki kihozta magából a maximumot. Szépen összekovácsolódott a banda, csomó vicces szituációba keveredtünk, főleg Sanyóval és Tomival pörögtünk együtt. Ezekből aztán elég jó sztorik lettek, azt hiszem, minden határon túlmentünk”
– mondta el Eckü.

A vezető ifjúsági zenecsatorna reality-je november 9-én, péntek délután 16:00-kor debütál duplarésszel, majd hetente ugyanekkor jelentkezik új epizódokkal. A VIVA arról is gondoskodik, hogy aki lemarad, véletlenül se maradjon ki: minden héten szombaton 13:00-kor, valamint péntekenként is megismétlik a részeket.


A Stáb a tanyán – premier november 9-én, pénteken 16:00-kor a VIVA Televízió műsorán!


Eckü

Fluor

Odett
 

Elindult a Muse turné!

Múlt héten Franciaországban elindult a várva-várt The 2nd Law Muse turné, és a zenekar - természetesen - teltházakkal dübörög végig a kontinensen.


Az első fotók alapján Matt Bellamy és csapata ismét kitett magáért, s nem csupán őket tartják a világ egyik valaha volt legjobb koncertzenekarának, de a látványra is odafigyelnek és a legmodernebb technikát használják fel bulijaik minél tökéletesebbé tételéhez.

 

A több mint 2 órás showt a rajongók szinte őrjöngve tombolják végig, az első kritikák szerint az előadás "több mint lenyűgöző", és "a Muse olyan energiával robban ki a színpadra, majd tartja extázisban rajongóit a koncert utolsó daláig, amire csak nagyon kevesek képesek."

  

A november 20-i, budapesti koncertre jegyek még korlátozott számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Új album: Intim Torna Illegál/Kísérlet

A Kísérlet 2012 október 31-én indul, ekkor lát napvilágot az Intim Torna Illegál második sorlemeze!

A zenekar ezen a napon, dedikálással egybekötött közönségtalálkozó keretében jelenteti meg az albumot.


A Mennyország kapujában címet viselő első kiemelt dalnál már érezhettük, hogy a második albumnak kicsit más, kissé újszerű hangvétele lesz, de a lendület, a tagokból áradó energia itt is érezhető!


A közönséggel már a nyári koncerteken megismertették az új lemez néhány dalát, és a rajongók reakciója egyértelmű volt: jó úton halad a zenekar!

A dalok ismét egy-egy görbe tükröt tartanak elénk, legyen szó akár arról a „Felhő fenn az égen” című dalban, hogy a párkapcsolatban ki miben enged és miben nem, vagy a hétköznapi ügyetlenkedéseinkről a „Nevetségesen táncolsz”-ban.


"Olyan zenét játszunk, ami kívülről és belülről is megmozgat, ami vicces, szabad, zabolátlan, őrült. Ilyenek vagyunk mi is, ettől lesz őszinte. Felszabadult, vidám, táncos, utcazene-hangulatot teremtünk, ahol kiengedheted magadból a feszültséget, ahol körülölel az örömzene."
/Kiss Sándor/

Olly Murs - "Troublemaker feat. Flo Rida"

Nagy Britannia "kalapos" énekese, a "Heart Skips A Beat" és "Dance With Me Tonigh" című slágerekkel idehaza is rádiós kedvenccé vált Olly Murs bemutatta vadonatúj kislemezdalát, a Flo Rida közreműködésével készült "Troublemaker"-t. A már első hallásra is fülbemászó pophimnusz november 26-án megjelenő harmadik, "Right Place, Right Time" című új stúdióalbumának a felvezető kislemeze. A kislemez november 18-tól letölthető az iTunes-ról.

Alicia Keys - "Girl On Fire - Main version (video)" - új klip


F.O. System: Halloweenkor adják ki újra a dark zenekar lemezét

 
A kultikus együttes december 21-én a VHK-val lép fel a Világvége Fesztiválon

Olyan kihalt ez a város, olyan üresek a házak,

Lent az utcákon a sötétből majd feltűnnek az árnyak.
Amíg tart az éjszaka, és fel nem kel a nap,
Érzem, addig tart ez a pillanat.


Október 31-én ismét megjelenik F.O. System első és egyetlen stúdióalbuma. Magyarország első és máig legnagyobb hatású darkwave zenekarának dalai egy kétlemezes Deluxe Remaster Boxban válnak elérhetővé, vagyis az eredeti stúdióalbum mellett a demók és korábbi kiadatlan felvételek is rákerülnek az összesen 28 dalt tartalmazó kiadványra. A megjelenés napján az együttes a budapesti Corvintetőn dedikálja lemezeit, december 21-én pedig a Világvége Fesztiválon ad koncertet, amelyre a Pecsa Music Hallban kerül sor a VHK és a Kollaps közreműködésével.


Az F.O. System a magyar darkzene első, és mára kultikussá vált csapata, mely legalább olyan hirtelen tűnt el anno a rendszerváltás utáni alternatív zenei világból, mint ahogyan 5 évvel korábban feltűnt ott. E rövid idő alatt azonban meghatározó szerepet játszottak a korszak underground zenei életében, és ma már szintén legendaszámba sorolt Fekete Lyuk nevű szórakozóhely egyik emblematikus fellépői voltak.


A zenekar 1986-ban, Óbudán jött létre. Eleinte punk zenével próbálkoztak, de ’87-re kialakult a ma is ismert zenei világ és a klasszikus trió-felállás: Mátyás Attila énekes-gitáros és Jerabek Csaba basszusgitáros mellett Miklós Péter volt a dobos. Bár az együttes mindig is a lélekről szólt, és soha nem politizált, de az angol nyelvű, rövidített elnevezés (Fuck Off System, virágnyelvre fordítva: Elrontott, Rothadó Rendszer) azért jelezte, hogy a lakótelep szürke betondzsungelében felnőtt, a laktanyából éppen kiszabadult tagok akkortájt úgy gondolták, hogy nagyjából semmi sem volt rendben ebben a világban. A közvélekedéssel és a sztereotípiákkal ellentétben azonban semmiféle önkárosító szándék nem bujkált dalszövegeik mögött, éppen ellenkezőleg: a kilátástalanság mellett a szabadságvágy és útkeresés voltak a F.O. System mondanivalójának legfontosabb elemei.


Egykori fellépéseik valósággal szeánszként funkcionáltak, amihez nagyban hozzájárult az őket körüllengő titokzatosság is: a korábbról nem ismert zenészek mindenféle konferálás nélkül, talpig feketébe öltözve adták elő koncertjeiket, s sodró lendületű, letargikus hangulatú dalaik állva hagyták, vagy éppen letaglózták a közönséget – majd mire felocsúdtak, a zenekar már le is vonult a színről. Titokzatos arculatukat csak erősítette, hogy a tagok a kezdetekkor eldöntötték: semmilyen formában nem kívánnak rész venni az akkori zenei üzleti életben, így szinte teljes hírzárlatot alakítottak ki maguk körül, s interjúkat sem adtak.


Az F.O. System sikerét tehát semmi más nem eredményezte, mint a koncertek hangulata, és a zene maga, melyet játszottak. Bár a hivatalos médiában akarva sem szerepelhettek volna, 1988-ra már kinőtték a Fekete Lyukat, és ezt követően nagyobb fesztiválok (pl. a Pecsában tartott Hungaro Carrot) kiemelt zenekarai lehettek. A korban és a műfajban egyedülálló módon külföldre is eljutottak: a New Model Army és a Christian Death oldalán az akkori Nyugat-Németországban, vagyis az NSZK-ban is játszottak.


Öt év után aztán egyszer csak vége lett az F.O.-nak: 1991-ben – amikor a dobok mögött már a későbbi gangsta rapper, Zana Zoltán ült - egy Pecsa-koncert végén jelentette be a megszűnés tényét Mátyás Attila. A befejezésben főként az az egyszerű tény játszott szerepet, hogy maguk a tagok, saját életük változott meg az évek során, s így az az együttállás, mely lehetővé tette e mélyen letargikus hangulatú zenekar létezését, megszűnt.


A sok élményen kívül egy demo kazetta (1988), egy videoklip és egyetlen album (1990) őrzi az F.O. System örökségét. Több mint 15 év csend után először a Pecsában tértek vissza, majd a VOLT Fesztiválon a Cult előtt játszottak, és 2009-ben ismét a Pecsában adtak koncertet. Három év után most újra életjelet adnak magukról: felújított, remaszterizált minőségben, a korábbi demók és más kiadatlan felvételekkel együtt jelenik meg újra egyetlen albumuk, a GrundRecords jóvoltából. A duplalemezes, díszcsomagolásos kiadványt először – bolti megjelenés előtt - október 31-én, a Corvin Áruház legfelső szintjén üzemelő Corvintetőn lehet majd beszerezni, ahol Mátyás Attila és Jerabek Csaba közönségtalálkozót és dedikálást is tart. Másfél hónappal később, december 21-én pedig a Világvége Fesztiválon hangzik majd fel az Utolsó üvöltés: az F.O. ugyanis a VHK és a Kollaps társaságában ad koncertet ezen a napon, a Pecsa Music Hallban!


a Negative Art Prod. bemutatja: Világvége Fesztivál

2012. december 21., péntek 19:30 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
F.O. System és VHK koncert
vendég: Kollaps
Belépő: elővételben 3500 Ft, dec. 10-ig 4000 Ft, ezután és a helyszínen 4500 Ft


Kapcsolódó weboldalak:

http://www.fosystem.hu
http://www.facebook.com/FOSystem
http://www.facebook.com/events/288664797899817/
http://www.facebook.com/events/155831037885396/

Kálloy Molnár Péter : A gyermek énbennem


Kálloy Molnár Pétert a nagyközönség a színházból és a TV képernyőjéről ismerik. Fontosabb filmbeli alakításai: Üvegtigris I – II., Kútfejek, Papírkutyák. Jónéhány televíziós műsorban, sorozatban szerepel és az egyik legsikeresebb műsor, a Beugró oszlopos tagja.

Azt már azonban kevesebben tudják, hogy Péter rendkívül tehetséges zeneszerző és szövegíró is. Eddig két szólólemeze jelent meg.

Harmadik nagylemeze a Sony Music gondozásában kerül kiadásra, amelyről az első és egyben címadó kislemez „A gyermek énbennem” című dal, mely könnyedén meghozhatja Péter számára az áttörést a zenei pályán. Különleges dallamvilág és fontos szöveg, mely akár generációs himnusszá is teheti a dalt.

A dal alapverziója magyar nyelven készült el Palya Bea közreműködésével, aki szintén Péter generációjának meghatározó alakja. A dalnak különleges töltést ad a tény, hogy amikor Péter felkérte Beát a közös munkára, csak a művésznő tudta, hogy „már van egy gyermek énbennem”. Október 16-án meg is született a gyermek, Laczi Liliána és most itt a csodalatos dal: A gyermek énbennem.

A dal később elkészült angol nyelven is The Child Within címmel, valamit Péter a Sony Music kérésére készített egy szóló változatot is belőle magyarul.

"A gyermek énbennem" című dal klipje is elkészült már, melyet Angliában forgattak: http://www.youtube.com/watch?v=tCRzYS0PT38

Taylor Swift - Red

A 22 éves, hatszoros Grammy-díj nyertes Taylor Swift az elmúlt két évben folyamatosan új lemezén dolgozott és ez most október 22-én, Red címmel a boltokba is került.

A Love Story, a You Belong With Me és a Mean sikere után a We Are Never Ever Getting Back Together című első új dal rögtön rekord mennyiségű letöltést hozott a hamarosan az MTV EMA-n is fellépő énekesnőnek.


Taylor – aki saját maga írja számait – eddig több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, ráadásul a Speak Now a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült, mint a leggyorsabban fogyó digitális album, egy női előadótól. A kifejezetten poposra sikerült lemez sikere is kétségtelen, már első single-höz készült videót is több mint 50 millióan nézték meg a Youtube-on.


Web:
http://www.taylorswift.com Videó: http://www.youtube.com/watch?v=WA4iX5D9Z64

Itt az Aerosmith új klipje november 5-én érkező új albumukról!


Gumizsiráf-díjakat osztanak ki a Dürer Kertben

 
Idén már hatodik alkalommal osztja ki a Kettőnégy zenei blog stábja - azaz Szujó Dani és a Subscribe frontembere, Csongor Bálint – a Gumizsiráf-díjakat. A jelentős elismerésekről a közönség netes szavazáson dönthet. Az átadási ceremóniára a hagyományokhoz hűen október 31-én, Halloweenkor a Dürer Kert nagytermében kerül sor.

Már lehet voksolni öt kategóriában (Az Év Albuma, Az Év Zenekara, Az Év Klipje, Az Év Ifjú Titánja, Az Év Fesztiválja) a
www.kettonegy.hu oldalon. A netes szavazás eredményeként adják majd át a díjakat, és természetesen az életműdíj sem marad kiosztatlanul. Az ünnepély része lesz még a léggitár-, maszk-, haj- és jelmezverseny, amiken felbecsülhetetlen értékű sörnyereményekért lehet ringbe szállni. Mint minden évben, idén is rengeteg zenekar ad rövid koncerteket az este folyamán, ezúttal kizárólag punk feldolgozások felvonultatásával, így igazán különleges produkciókra lehet számítani. A hazai underground metal szcéna közel húsz csapata áll deszkákra, többek között a Subscribe, a Fish!, az Insane, a Blind Myself és a The Idoru.

A beöltözés magától értetődően szigorúan kötelező: vagy a punk világában kell alámerülni vagy a Halloween adta lehetőségeket kell kiaknázni. Jöjjön, akinek jönnie kell!

A kapunyitás 19 órakor lesz, a belépő elővételben 1.000, a rendezvény napján 1.500 forintba kerül.

Részletek:

www.kettonegy.hu
www.facebook.com/kettonegy

Új albummal és koncerttel tér vissza a Rasmus!

 
Több év várakozás után ismét aktív az In The Shadows slágert szerző finn rockzenekar

Négy év után új albummal tér vissza a Rasmus! Áprilisban jelent meg a régen várt, a zenekar saját nevét viselő kiadvány, melyet most végre élőben is meghallgathatnak a hollótollakkal ékesített frizurájú Lauri Ylönen és zenekarának rajongói. A budapesti fellépésre november 13-án, a Club 202-ben kerül sor, ahol egy Wales-i csapat, a Dirty Youth is látható lesz ezen az estén.


Finnország egyik legismertebb rockcsapata, a Rasmus lassan egy évtizede tört be a köztudatba In The Shadows című dalával, mely az akkortájt megjelent Dead Letters című albumon szerepelt – ez amúgy már az ötödik kiadványa volt a négytagú zenekarnak, melynek története egy helsinki gimnáziumban indult.


A 2008-as Black Roses után egészen mostanáig kellett várni a nyolcadik, a zenekar nevét viselő albumra. Persze ez az idő sem telt el események nélkül: az énekes Lauri Ylönennek például kisfia született, 2011-ben pedig szólólemezt adott ki, New World címen. Mindemellett Lauri a jövőben szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni a Rasmusra, és sűrűbben készíteni új lemezeket, különösen azért, mert elmondása szerint „még sohasem készítettek el egy albumot olyan gyorsan, könnyen, stresszmentesen és örömmel”, mint most. A tíz dalt tartalmazó lemez áprilisban jelent meg, és az I’m a Mess című darabhoz videó is készült:
http://youtu.be/z628sWUcPFs

A The Rasmus világszerte több mint 3,5 millió lemezt adott el, és 20 videóklipet készített, mégsem érezték a nyomást a legújabb korong rögzítésénél. Lauri szerint a több milliós korábbi eladások és a siker motiváló erőként hat rájuk. Az új album azért is különleges az együttes számára, mert minden egyes sora és dallama a tagoktól származik, és mert az elkészültéig eltelt éveknek köszönhetően letisztult, kiforrott alkotások születtek, melyek jól leképezik a zenekart saját magát – éppen ezért kapta a “The Rasmus” címet a kiadvány.


“Miután korábban a legendás amerikai producerrel, Desmond Child-dal dolgoztunk, most a saját szárnyainkat szerettük volna kipróbálni – még lemezkiadónk sem volt, akivel együtt munkálkodhattunk volna! Múlt nyáron elhatároztuk, hogy két hónapon keresztül minden nap új dalokat fogunk írni. Amikor tíz remek dal összegyűlt, felhívtuk régi barátunkat, Martin Hansen producert, és Svédországba hajóztunk, hogy rögzítsük őket.” – mondta el az alkotófolyamatról Lauri.


A november 13-ai, budapesti koncertre a finnek egy Dirty Youth nevű Wales-i csapattal érkeznek, amelyet egy nevükhöz méltóan fiatal és rámenős énekes lány, Danni Monroe vezet. A csapat első lemeze rögtön a Universalnál jelent meg 2011-ben - húzós riffekkel megtámogatott rockhimnuszaik minden bizonnyal remekül felpörgetik majd a Club 202 közönségét. Rise Up című videójuk itt látható:
http://youtu.be/gWVrzxT2Lu0
 

A Concerto Music bemutatja:
2012. november 13., kedd 19 óra
Budapest, Club 202
The Rasmus, The Dirty Youth koncertek
Belépő: 4900 Ft, a rendezvény napján 5900 Ft. 


Dirty Youth
 

Ellie Goulding - Halcyon

Ellie Goulding október 8-án megjelent új lemeze a Halcyon a Billboard 200-as listán a kilencedik helyre került Amerikában és a nyolcadikra Kanadában. Az angol énekesnő életében ez egy nagyon fontos áttörés a nemzetközi siker felé.

A lemez megjelenésének éjszakáján Ellie a Los Angeles-i Troubadour Clubban lépett fel, ezt a koncertet teljes egészében meg lehet nézni a Youtube-on ma éjjel, a mi időnk szerint 02.00-kor:
http://www.youtube.com/lovelivetv

Ellie Goulding 2009 végén jelentette meg első EP-jét An Introduction To Ellie Goulding címmel, nem sokkal azután, hogy a BBC jelöltje lett a Sound Of 2010 szavazáson. Az ezt követő év a sorozatos sikerek időszaka volt az angol dalszerző/énekesnő számára: kezdetnek megnyerte a neves versenyt januárban, majd a BRIT Awards kritikusi díját februárban, márciusban pedig kiadta első nagylemezét, a Lights-ot. Az album azonnal a brit lemezeladási listák élére került, és azóta tripla platina minősítést szerzett több mint 850 ezres eladott példányszámával.


Web:
http://www.elliegoulding.com Videó: http://www.youtube.com/watch?v=5hzgS9s-tE8

Látványos koncertshow a The Carbonfools lemezbemutatóján

Fotó: Wlcsek András
Különleges díszlettel, fénytechnikával és koncepcióval készül új albuma lemezbemutatójára a The Carbonfools. A látványos koncertshow közönsége a legtöbb új dalt november 8-án, csütörtökön este a budapesti A38 hajón hallhatja először élőben.

Az utolsó simításokat végzi negyedik stúdióalbumán a The Carbonfools. Az egyre népszerűbb zenekar DJ Titusz irányításával a lehető legkreatívabb módon ötvözi a táncolható, elektronikus alapokat és élő hangszeres zenét. Az új album előfutárát, a Clublights című slágert az azonos című tavasz-nyári turnéról és a rádiókból már ismerheti a közönség, de a lemezbemutató koncert november 8-án, csütörtökön este a budapesti A38 állóhajón még sok meglepetést tartogat.


- Igazán különleges körülmények között szeretnénk megmutatni az új dalainkat a rajongóinknak, ezért gondosan megtervezett koncepcióval, látványos díszlettel és fénytechnikával állunk színpadra. A legtöbb új dalt itt játsszuk először élőben, vagyis ősbemutatókat tartunk, és egy percig sem lesz megállás. A dalok között nem tartunk szünetet, hanem erre az estére komponált intrókkal kötjük össze a számokat, így a vendégek egyetlen nagy koncertshow részesei lesznek – mondta Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese.

A stúdiómunkálatokról és az előkészületekről a zenekar rövid videós anyagokban számol be a The Carbonfools Facebook oldalán és hivatalos YouTube-csatornáján, vagyis a rajongók szinte napról napra követhetik az eseményeket. A fiúk még a lemezbemutató koncert előtt bemutatják a Birthday című új dalukat, amelynek a rádiós premierje október 18-án lesz a Music FM-en, sőt a dalhoz a hónap végén videóklipet is forgatnak.


A november 8-i lemezbemutató koncert előzenekara a holland Lola Kite lesz, a The Carbonfools koncertje után pedig DJ Titusz egy különleges szettel zárja az estet. A belépőjegyek elővételben 1800, a helyszínen pedig 2200 forintba kerülnek, míg a 3000 forintos elővételes jegyhez a zenekar ajándékba adja legújabb cd-jét. Aki szeretne hamarabb is találkozni az együttessel, megteheti október 21-én, vasárnap 15 órakor az Aréna Plaza Devergo & Friends boltjában, ahol a New Balance jóvoltából dedikálást tartanak Fehér Balázsék. A fiúktól személyesen lehet vásárolni belépőjegyet a lemezbemutatóra, sőt, két darabot ajándékba ki is sorsolnak a megjelentek között.


The Carbonfools: Clublights

http://www.youtube.com/watch?v=SynpgYNo0cg


Dupla lemezbemutató koncertre, november 8-ra, elővételben minden jegy elkelt az A38-ra. A nagy érdeklődés miatt a zenekar másnap este, november 9-én szintén az állóhajón adja elő a Carbonsweet című új album dalait egy látványos koncertshow formájában.

Pitbull "Global Warming"

A nemzetközi szupersztár, Pitbull arra invitálja rajongóit, hogy felfedezzék a globális felmelegedés ("Global Warming") legújabb hangjait. A várva várt stúdióalbum - melyet a világ több különböző pontján rögzítettek - a Sony Music/RCA Records/Mr. 305/ Polo Grounds gondozásában jelenik meg november 19-én. Az album borítóját Pitbull Facebook oldalán fedte fel nemrég.

Pitbull éppen az album utolsó simításait végzi a stúdióban, miközben turnéja is tovább folytatódik. A "Global Warming" című albumon felcsendül a "Back In Time" (mely a Men In Black - Sötét zsaruk 3. betétdala) mellett a Shakirával közös "Get It Started" című nemzetközi sláger is, valamint a "Don't Stop The Party" című új nóta, amely szeptember végén mutatkozott be, és már a hazai rádiós slágerlistán is megtalálható. A "Global Warming" című újdonság azt a "Planet Pit" Pitbull-albumot követi a sorban, amelyből 1,4 millió példány kelt el, és amelyről 18 millió dalt értékesítettek világszerte.


"Global Warming" Album előzetes:
http://www.youtube.com/watch?v=5DD8lCfzcvI

"Don't Stop The Party" audio Featuring TJR
http://www.youtube.com/watch?v=_M3AbH5gLwQ

"Get It Started" video Featuring Shakira
http://www.youtube.com/watch?v=q5SG7U76tls

"Back In Time" video
http://www.youtube.com/watch?v=LIDwgpBh0Aw

További információk a magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalon:

http://www.pitbullmusic.com/hu/
valamint
http://www.facebook.com/pitbull
http://www.twitter.com/pitbull
http://www.planetpit.com

Kelly Clarkson: Catch My Breath

Azóta, hogy 10 évvel ezelőtt Kelly Clarkson a zene világába lépett, 5 stúdióalbumot ("Thankful", "Breakaway", "My December", "All I Ever Wanted", "Stronger") jelentetett meg, melyekből 20 milliónál is több példány kelt el világszerte. 10 millió lemezt adott el az Amerikai Egyesült Államokban és 10 olyan slágere jelent meg, mely a Billboard Hot 100 Singles chart első 10 helyezettje közé került. 2 Grammy-díj, 4 American Music Award, 3 MTV Video Music Award, 2 Academy of Country Music Award, 1 Country Music Association Award és 12 Billboard Music Award büszke tulajdonosa. Legutóbbi albuma, a "Stronger" a Billboard Top 200-as listán és a Digital Albums Charton egyaránt a 2. helyen debütált, azóta pedig az R.I.I.A. nyilvántartása szerint elérte a platina státuszt. A korong olyan slágereknek adott helyet, mint a "Mr. Know It All" és a "Stronger (What Doesn't Kill You"), mellyel Kelly sorban 9. és 10. Top 10-es sikerét érte el. A "Stronger (What Doesn't Kill You)" című nóta a Billboard Hot 100-as listájának #1 pozícióját két egymást követő héten megőrizte, (összesen 3 héten át volt az élen), és ezzel ez a dal lett Kelly 3. #1 debütálása a Hot 100-as listán a 2002-es "A Moment Like This" és a 2009-es "My Life Would Suck Without You" után. Kelly a közelmúltban mutatkozott be mentorként az amerikai ABC csatorna Duets című műsorában, valamint vendég mentorként a szintén amerikai NBC csatorna The Voice című műsorában. Kelly-t a 2012-es CMA Awardra az év legjobb énekesnője kategóriában jelölték.

További információ a magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalon:

www.kellyclarkson.com/hu
http://twitter.com/kelly_clarkson
http://www.facebook.com/kellyclarkson


"Catch My Breath" dalszöveges videó:
http://www.youtube.com/watch?v=LS0zMzjAB9A

2012. október 23., kedd

Depeche Mode a Puskás Ferenc Stadionban

Büszkén jelentjük be, hogy a Depeche Mode vadonatúj, 2013-as turnéjával Budapestet is útba ejti, május 21-én lesznek láthatók a Puskás Ferenc Stadionban.



A Depeche Mode bejelenti új, világkörüli stadionturnéját
A 2013-as koncertkörút május 7-én indul Európában


A Depeche Mode tagjai, akik dalaikkal újradefiniálták a zenei hangzást, bejelentették, hogy jövő nyáron új turnéra indulnak, amely kétségtelenül az egyik legjobban várt zenei esemény lesz 2013-ban.


Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher 34 koncertet ad 25 különböző európai országban, több mint 1.5 millió rajongójuknak, mielőtt a turné Észak-Amerikában folytatódna. A koncertkörút május 7-én, a tel avivi Hayarkon Park Stadionban kezdődik.


A turné május 21-én Budapestre is megérkezik, ahol az óriási magyar rajongótábor a Puskás Ferenc Stadionban lehet majd részese az újabb fantasztikus Depeche Mode koncertnek.


Az európai turné olyan legendás helyszíneket érint, mint a berlini Olimpiai Stadion, a párizsi Stade De France, a moszkvai Lokomotiv Stadion vagy a római Olimpiai Stadion. A koncertkörút európai része július 29-én zárul majd a Minsk Arénában.


Ez lesz az első alkalom, hogy a banda színpadra lép a kirobbanó sikerű 2009/2010-es turnéjuk óta, amikor 142 koncertet adtak a világ körül, több mint 2.5 millió néző előtt.


A több mint három évtizedes fantasztikus pályafutásukkal a hátuk mögött - amely idő alatt 100 milliónál is több albumot adtak el -, a Depeche Mode tagjai az idei év nagy részét a vadonatúj, és a rajongók által rendkívül várt 13. stúdióalbumuk elkészítésével töltötték, amely jövő tavasszal kerül majd a boltokba.


“Nagyon izgatott vagyok az új albumunk kapcsán” – mondja Dave Gahan -, “de talán még ennél is jobban várom, hogy újra koncertezzünk.”


A 2013. május 21-i, Puskás Ferenc Stadionban tartandó Depeche Mode koncertre belépőjegyeket október 26-án, péntek reggel 7 órától lehet kapni a
www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

A rajongóknak érdemes igyekezniük már a reggeli online jegyvásárlással is, hiszen a limitált számú, a színpad előtti részre szóló úgynevezett kiemelt állójegyek mindig órák alatt elfogynak.


A koncertre a kiemelt állójegyek mellett 4 különböző kategóriájú ülőjegyet és normál állójegyet lehet majd vásárolni.

További info:

www.livenation.hu
www.depechemode.com
www.ticketpro.hu