2012. október 10., szerda

ÁKOS • 2084

Egy premiernap krónikája: Ákos a Class FM reggeli műsorában mutatta be a 2084 című lemez új dalát, a Tengermorajt. A stúdióból a budapesti Hard Rock Caféba ment, ahol tájékoztatta a sajtó képviselőit az új album megjelenéséről és a koncerttervekről. A beszélgetőtárs Kiss Orsi volt. Az eseményen megjelent dr. Bőzsöny Ferenc bemondó is, akinek legendás hangja az új lemez több dalában is hallható. 

Ezután a csapat átvonult az Akvárium Klubba, és elkezdte az esti premierkoncert hangpróbáját. A munka közben egy werk-klipet is leforgattak a Tengermoraj című új dal kapcsán. A 2084 Premier Est csúcspontja egy szaunakoncert volt, elképesztő hangulattal, lelkes rajongókkal és tisztelőkkel, valamint ájulásközeli eufóriával.

Ákos • 2084 (CD+DVD)
Ákos albumainak megjelenését mindig nagy várakozás előzi meg. Legutóbbi, új dalokat tartalmazó anyaga, A KATONA IMÁJA (platinalemez, Az Év Rockalbuma) két évvel ezelőtt, 2010. őszén jelent meg.

2084 című korong Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólóalbuma, amely 2012. október 3-án kerül a boltokba. A két év óta készülő szintipopos hangzású anyag tizenhárom új dalt tartalmaz, sokat hallgatós, súlyos anyag. A kiadványról már két szerzeményt ismerhetünk, egyrészt az ELŐKELŐ IDEGEN című slágert, amely kislemezként is megjelent, és megjelenése óta, 21 hete (!!!) vezeti a Mahasz Single listáját. Másrészt a TIPIKUS SZTEREÓ című dalt, amely augusztus 1. óta hallható a rádiókban. A '80-as évek szintihangzását idéző albumon a hangtervezéstől a komponáláson-feljátszáson-feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. A lemezen dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja is hallható. Az anyagot Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte, a maszterért Sellyei Tamás felel.

Az album ajándék DVD-vel jelenik meg. A DVD-n az egész album hallható dolby stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS formátumban. Szerepel a korongon az ELŐKELŐ IDEGEN klipje, amelyet eddig több mint 1.000.000 (!!!) érdeklődő tekintett meg a videómegosztókon, valamint a TIPIKUS SZTEREÓ klipje, amelyet augusztus óta több mint negyedmillióan tekintettek meg. A DVD-re ezen túl az augusztus 7-i, SZIGETes nagykoncerten rögzített anyagból egy tízdalos ízelítő kerül fel, valamint az idei évben forgott werkfilmek is helyet kapnak.

Az új anyag egységes, kiforrott szerzői-előadói-produceri munka, egyedi hangzás- és szövegvilággal. Bízvást elmondható róla, hogy az év leginkább várt magyar albuma.

2084 - CD+DVD - országos megjelenés: 2012. október 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése