2012. október 3., szerda

Therion: koncerttel búcsúzik a 25 éves szimfo-metal zenekar


Új korszak kezdődik az idén 25 éves Therion történetében. Ez a zenekar volt az első, mely a heavy metalt komolyzenei, szimfonikus elemekkel, operai énekekkel párosította. Október 17-én érkezik a Miskolci Operafesztivált is megjárt együttes ismét Magyarországra, hogy új albumát mutassa be – de a koncert egyben a fennállásuk 25. évének megünneplése, és átmeneti búcsú is lesz egyben.


Nem sokan hittek abban, hogy a komolyzenét és a fémzenét ötvözni kívánó Therion, illetve meghatározó zenésze, Christofer Johnsson sikert arathat furcsa ötletével. Az 1996-os Theli album azonban egy igen népszerű, sokak által követett stílust hozott létre, hiszen például az akkor alakuló Nightwish és Within Temptation zenéjére is nagy hatást gyakorolt.

Az együttes története összefonódott Johnsson életpályájával, amit az is mutat, hogy az évtizedek során minden zenész lecserélődött mellette. Johnsson legújabb terve egy igazi metal opera létrehozása. A már évekkel ezelőtt megkezdett, s most ismét előtérbe kerülő munka a tervek szerint éveken át tart majd, hiszen nem csak a zenét és az énekeket kívánja megírni, hanem a díszleteket és a kosztümöket is el kívánja készíteni a darabhoz. Ebből kifolyólag az idén megjelent, Les Fleurs du Mal című új Therion album hosszú évekig az utolsó lesz, mert az opera elkészültéig a zenész csak erre koncentrál.

Az új opera munkálatai miatt a turnézás is szünetel majd, így - néhány fesztivált és alkalmi fellépést leszámítva - hosszú évekig ez lesz az utolsó alkalom arra, hogy színpadon lássuk a szimfonikus metal elsőszámú nagyágyúját. Összességében tehát egy egész korszak zárul le a Therion történetében, így a mostani koncert nem egyszerűen az új album bemutatója, hanem egyfajta búcsúfellépés is lesz, és egyben alkalom a zenekar 25 éves fennállásának megünneplésére. Ennek apropóján Christofer szeretne a közönség minél több tagjával személyesen is találkozni, méghozzá kötetlen körülmények között, így közönségtalálkozó helyett akár a pólóárus pultnál is belefuthatunk majd a Therion főhősébe.

A 25. évfordulóra egy önálló művészeti projekttel is készül Johnsson, de ennek részleteiről keveset lehet még tudni. A zene mellett képi és egyéb művészeti elemeket is felvonultató projekt október 1-én, a turné első állomásán debütál, és hanganyaga CD-n is elérhető lesz; közvetlenül a zenekartól vagy a weboldalukról lehet majd beszerezni. Ugyanez a helyzet egyébként az új albummal is, melyet Johnsson saját költségén jelentetett meg, így megvásárlásával is közvetlenül őt támogatjuk.

Az október 17-ei, budapesti koncertre a Club 202-ben kerül sor, két vendégzenekar közreműködésével. A francia Elyose a komolyzenei hatások mellett elektronikus zenéből vesz át elemeket, a spanyol Antalgia pedig progresszívebb felfogású szimfonikus metalt játszik majd, hatásai között a Dream Theater és a Nightwish egyaránt felfedezhető.

a Concerto Music bemutatja: Flowers of Evil Tour
2012. október 17., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Therion, Elyose, Antalgia koncertek
Belépő: 4500 Ft, a koncert napján 6500 Ft.


Antalgia

Elyose

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése