2012. október 25., csütörtök

Látványos koncertshow a The Carbonfools lemezbemutatóján

Fotó: Wlcsek András
Különleges díszlettel, fénytechnikával és koncepcióval készül új albuma lemezbemutatójára a The Carbonfools. A látványos koncertshow közönsége a legtöbb új dalt november 8-án, csütörtökön este a budapesti A38 hajón hallhatja először élőben.

Az utolsó simításokat végzi negyedik stúdióalbumán a The Carbonfools. Az egyre népszerűbb zenekar DJ Titusz irányításával a lehető legkreatívabb módon ötvözi a táncolható, elektronikus alapokat és élő hangszeres zenét. Az új album előfutárát, a Clublights című slágert az azonos című tavasz-nyári turnéról és a rádiókból már ismerheti a közönség, de a lemezbemutató koncert november 8-án, csütörtökön este a budapesti A38 állóhajón még sok meglepetést tartogat.


- Igazán különleges körülmények között szeretnénk megmutatni az új dalainkat a rajongóinknak, ezért gondosan megtervezett koncepcióval, látványos díszlettel és fénytechnikával állunk színpadra. A legtöbb új dalt itt játsszuk először élőben, vagyis ősbemutatókat tartunk, és egy percig sem lesz megállás. A dalok között nem tartunk szünetet, hanem erre az estére komponált intrókkal kötjük össze a számokat, így a vendégek egyetlen nagy koncertshow részesei lesznek – mondta Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese.

A stúdiómunkálatokról és az előkészületekről a zenekar rövid videós anyagokban számol be a The Carbonfools Facebook oldalán és hivatalos YouTube-csatornáján, vagyis a rajongók szinte napról napra követhetik az eseményeket. A fiúk még a lemezbemutató koncert előtt bemutatják a Birthday című új dalukat, amelynek a rádiós premierje október 18-án lesz a Music FM-en, sőt a dalhoz a hónap végén videóklipet is forgatnak.


A november 8-i lemezbemutató koncert előzenekara a holland Lola Kite lesz, a The Carbonfools koncertje után pedig DJ Titusz egy különleges szettel zárja az estet. A belépőjegyek elővételben 1800, a helyszínen pedig 2200 forintba kerülnek, míg a 3000 forintos elővételes jegyhez a zenekar ajándékba adja legújabb cd-jét. Aki szeretne hamarabb is találkozni az együttessel, megteheti október 21-én, vasárnap 15 órakor az Aréna Plaza Devergo & Friends boltjában, ahol a New Balance jóvoltából dedikálást tartanak Fehér Balázsék. A fiúktól személyesen lehet vásárolni belépőjegyet a lemezbemutatóra, sőt, két darabot ajándékba ki is sorsolnak a megjelentek között.


The Carbonfools: Clublights

http://www.youtube.com/watch?v=SynpgYNo0cg


Dupla lemezbemutató koncertre, november 8-ra, elővételben minden jegy elkelt az A38-ra. A nagy érdeklődés miatt a zenekar másnap este, november 9-én szintén az állóhajón adja elő a Carbonsweet című új album dalait egy látványos koncertshow formájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése