2013. január 30., szerda

Mindenkiből lehet igazi nindzsa

Nindzsák látogattak el a csepeli Burattino Általános Iskola diákjaihoz! Dukai Regina modell és énekesnő, Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó és Young G rapper együtt harcolt, énekelt és pizzázott a gyereksereggel. A látványos ninjutsu bemutató után a kisiskolások is kipróbálhatták magukat a harcművészetben, majd óriási pizza-lakomát csaptak az iskola ebédlőjében a sztárokkal.

Különleges délelőttöt varázsolt a Nickelodeon a Burattino Általános és Szakképző Iskolába és Gyerekotthonba. A csatornán nemrég indult új sorozat, a Tini Nindzsa Teknőcök izgalmas világába vezették be a lelkes gyerekeket. Sztárok is csatlakoztak az iskolásokhoz, méghozzá olyanok, akik saját területükön igazi „nindzsának” számítanak: a bemutatón és az utána következő fejedelmi pizzázáson a sikeres modell és énekesnő Dukai Regina, Gergely István olimpikon vizilabdázó és tavaly a VIVA Cometen a legjobb új előadónak választott Young G is részt vett. A gyerekek napok óta készülődtek és izgatottan várták a vendégeiket. A sztárok is nagyon élvezték a programot, amelynek során Regináék nemcsak a harcművészet alapjait sajátították el, hanem énekeltek és az iskola legjobb tanulóinak járó jutalmat is ők adták át.

„Szuperül éreztem magam végig a gyerekekkel, ninjutsuztunk velük, sőt, még arra is rávettek, hogy énekeljek. Az egyik legkedvesebb dalomat, a Blackbirdöt énekeltem el nekik, amit úgy szoktam előadni, hogy megkérem a közönséget, hogy tapsoljanak egy ritmust. Ezúttal Young G tapsoltatta a gyerekeket.- mesélte Dukai Regina - Kislányként harcos voltam, vannak rólam régi képek is, ahol büszke nindzsaként pózolok. A Tini Nindzsák közül a kedvenc karakterem a vicces Michelangelo, hozzá hasonlóan én is úgy gondolom, hogy a sikerhez a kitartás mellett nagyon fontos a családunk tagjainak támogatása, az őszinteség, a mosoly és persze a pizza.”- tette hozzá nevetve az énekesnő.

A rövid ninjutsu oktatás után a három sztárvendég a tűkön ülő gyerekekkel együtt megtanulhatott néhány igazi nindzsa-fogást, amit a sorozat négy hős teknőce is alkalmaz, hogy megmentsék a világot.

„Nagyon jó volt látni a gyerekeken, hogy mennyire örülnek annak, hogy ott vagyunk, nem minden nap részesülnek ilyen élményben. Végig jó hangulat uralkodott, közösen játszottunk, kicsit nindzsáskodtunk, aztán még pizzázás előtt énekeltünk is nekik. Jó érzés volt, hogy ennyire élvezik a velünk töltött időt – mondta el Young G – Kiskoromban nagyon sok mindenben motivált a négy teknőc története. Tőlük tanultam meg, hogy kitartással, türelemmel és alázattal kell a kitűzött céljainkhoz hozzáállni és akkor biztosan sikerrel járunk.”- magyarázta a rapper.

Az általános iskolások első kézből kaphattak információt arról is, hogy mennyire fontos a csapatmunka, hiszen ott volt velük Gergely István, aki már olimpiai aranyat is nyert hazánk egyik legnépszerűbb csapatjátékában, vízilabdában.

„Csapatjátékosként különösen tetszik, hogy a mese főszereplői közös erővel küzdik le az akadályokat. Ahogyan én is, gyerekként minden fiú nindzsa akart lenni. Bár ez végül nem teljesült, a sportágamban elért sikerek viszont maximális boldogsággal töltenek el.” – mondta Gergely István. - „A srácok nagyon elevenek voltak, minden feladatba hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat. Külön öröm volt, hogy mi adhattuk át a jutalmat a félévkor legjobb eredményt elért tanulóknak”. - tette hozzá a sportoló.

A csapat ezután átvonult az iskola ebédlőjébe, ahol a teknőcök kedvenc csemegéjét, pizzát szolgáltak fel mindenkinek. Az újdonsült nindzsák, akik már néhány fogást is elsajátítottak, boldogan lakmároztak a sztárok mellett, akik maguk is élő példák arra, hogy mindenkiben ott lapul a szuperhős.





Andrea Bocelli - Passione

Megjelent Andrea Bocelli, a világhírű tenor legújabb albuma, a Passione.

A romantikával teli korong Bocelli mellett olyan neves előadókat vonultat fel, mint Jennifer Lopez, Nelly Furtado vagy Edith Piaf digitálisan. Love Me Tender, Girl From Ipanema, Sarr Septembre és sok más ismerős sláger egy lemezen - a Passione gyönyörű gyűjtemény a legszebb szerelmes dalokból. Bocelli hat nyelven énekel hol zongora, hol gitár, hol pedig a Londoni Filharmonukusok kíséretével.

“Andrea mindenkinek és mindenkihez szól, az egyszerű közembertől egészen a Pápáig” – mondja David Foster. Bocelli régóta a zenei élet ikonikus figurája, munkáit maga Luciano Pavarotti dicsérte és nem kisebb közönséget szórakoztatott, mint az angol királyi családot. A Passione méltó folytatása 2006-os Amore című elődjének.

Web: http://www.andreabocelli.com

Biffy Clyro: Opposites

2013. január 28-án, hétfőn kerül a boltok polcaira a Biffy Clyro új albuma, az Opposites 

A Biffy Clyro, mely előző albumával, a 2009-es ‘Only Revolutions’-szal bebiztosította pozícióját az Egyesült Királyság legnagyobb zenekarai között, végre új lemezzel jelentkezik.

A zenekar az ‘Only Revolutions’ turnéján érett arénákat megtöltő csapattá és fesztiválok fő fellépőjévé. 3 teltházas UK turnéjuk mérföldköve a Wembley Arena-beli, dvd-n is kiadott koncert volt. 2011-ben az NME és a Q Magazintól is megkapták a "Legjobb Élő Zenekar" címet.

A lemez producere GGGarth Richardson (Red Hot Chili Peppers, Rage Against The Machine) volt, a felvételek Los Angeles-ben készültek. A munkálatokról egy dvd is készült, mely az egyébként dupla CD mellé lesz csomagolva. A 2 CD-korong külön nevet is kapott: ‘The Sand at the Core of Our Bones’ és ‘The Land at the End of Our Toes’.

Íme a ‘Black Chandelier’ klipje:

http://www.youtube.com/watch?v=myc_RViTHhY


Stratovarius, Amaranthe: márciusi power metal est a Club 202-ben

Legfrissebb albumát mutatja be március 23-án a szimfonikus elemeket is felvonultató, szélvészgyors power metal leghíresebb finn képviselője, a Stratovarius. A Club 202-be érkező turné másik fő attrakciója a dán-svéd Amaranthe koncertje lesz, akik szintén most megjelenő albumukat hozzák; az estét pedig egy floridai banda, a Seven Kingdoms fellépése teszi majd teljessé.

Februárban kerül a lemezboltokba a Stratovarius legújabb, Nemesis című lemeze. A várakozást megkönnyíti, hogy január 25-én egy limitált példányszámú EP-t is kiadtak, mely a lemez nyitótételét, az Unbreakable-t tartalmazza, továbbá négy korábbi dal, így például a Falling Star és a Freedom remaszterizált verzióját. Az új hangzást kapó nóták remekül mutatják be azt is, hogy milyen fogós hallgatnivalót kínált majd a Nemesis című új album.


Az ezt követő Episode című korongon pedig már minden a helyére került: vonósok, monumentális hangzású kórusbetétek dúsították az emelkedett hangulatú dalok hangzását, a zenekar pedig megkezdte albumról albumra lépegető diadalmenetét, melynek köszönhetően a műfaj meghatározó képviselőjévé vált. Karrierjük egyik csúcspontja talán a 2003-as, két részes Elements lemez kiadása volt, melyet világkörüli turné keretében mutattak be több millió rajongójuknak.

2008-ban az addig meghatározó szereppel bíró Tolkki távozott a zenekarból, de a Stratovarius csillaga ezt követően sem áldozott le, hiszen Matias Kupiainen személyében hamarosan sikerült új gitárost találni, és az új tag csatlakozására anno maga Tolkki is áldását adta.


A turné másik főszereplője üstökösként tört ki az elmúlt években az ismeretlenség sötétjéből: a dán-svéd Amaranthe ugyan csak második albumát adja ki idén, de máris hatalmas rajongótáborral bír világszerte. A 2007-ben alakult együttes a skandináv dallamos death metalt ötvözi egy kiváló tehetséggel és remek adottságokkal rendelkező énekesnő hangjával, és fogós, néha már-már slágeres zenei megoldásokkal. Nexus című új albumuk márciusban jelenik meg, a címadó dalhoz pedig egy videó is készült, Patric Ullaeus (In Flames, Arch Enemy, Enslaved) rendezésében: http://youtu.be/SxOybZcRXhI

Az est nyitózenekara, a Seven Kingdoms Floridából érkezik: a Sabrina Valentine nevű hölgy által vezetett power metal csapat 2007-ben alakult, és a Blind Guardiannel közös 2010-es amerikai turné után került reflektorfénybe. The Fire Is Mine című friss lemezük októberben jelent meg a Nightmare Recordsnál. Most először jutnak el Európába, After The Fall című videójuk itt látható: http://youtu.be/Hpa6f6s23PE

A három zenekar budapesti koncertjére március 23-án kerül sor a budapesti Club 202-ben, jegyek már kaphatók!

a Concerto Music bemutatja: Nordic Nexus of Nemesis Tour 2013
2013. március 23., szombat 19 óra
Budapest, Club 202
Stratovarus, Amaranthe, Seven Kingdoms koncertek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft.


Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon. 









LIVE AT THE ROYAL ALBERT HALL

Fantasztikus koncertfelvétel DVD-n és CD-n
Megjelenés: február 18.


A Virgin Records gondozásában jelenik meg a 'Live At The Royal Albert Hall’, amely a skót szövegíró-énekesnő varázslatos fellépését örökítette meg a legendás londoni Royal Albert Hall-ban. A lenyűgöző koncerten felcsendült Emeli eddigi összes slágere, a 'Daddy', 'My Kind Of Love', 'Clown', 'Read All About It Pt. III', 'Heaven', 'Beneath Your Beautiful' és természetesen a 'Next To Me', emellett Professor Green és Labrinth vendégszereplése színesítette a műsort. A magával ragadó show-t Paul Dugdale rendezte, aki korábban a Coldplay Live 2012 produkción dolgozott.

Ízelítő: http://smarturl.it/EmeliDVDtrailer

A 'Live At The Royal Albert Hall' Emeli debütáló kiadványát követi, amely 2012-ben elnyerte a legtöbb példányban eladott album címet Angliában. Továbbá Emeli az első szóló énekes, aki elérte, hogy lemeze a debütálást követően 47 héten keresztül az Official Albums Chart Top 10 listán szerepelt. A történelem során a The Beatles után ő a második előadó, aki ilyen eredményt ért el (a The Beatles 1963-as debütáló albuma, a ‘Please Please Me’ a megjelenése után 62 egymást követő héten keresztül szerepelt a Top 10-es listában).

Az ‘Our Version Of Events’ ötszörös platina minősítést nyert és csak az Egyesült Királyságban több mint 1.5 millió példányban kelt el a 2012. februári kiadás óta.

Emeli Sandé idén 4 Brit Awards jelölést kapott. A brit könnyűzenei élet egyik legrangosabb eseményén a Legjobb női előadó, a Legjobb album és a ‘Next To Me’ című dallal a Legjobb kislemez díjért verseng. Ez utóbbi kategóriában Labrinth-el közösen előadott dala, a ‘Beneath Your Beautiful’ is indul. Az eredményhirdetés február 20-án lesz a londoni O2 Arénában.

http://twitter.com/emelisande
http://www.facebook.com/emelisande
http://www.emelisande.com/

Robbie Williams – Be A Boy

Elkészült Robbie Williams harmadik kislemez dalához, a Be A Boyhoz az új videoklip. A kisfilmben látható felvételek az énekes tavaly novemberi koncertjein készültek a londoni O2 Arénában.

A Take The Crown-lemez első slágere, a Candy igazi sikertörténet: két hétig első helyen állt Nagy-Britanniában és jelölték az idei BRIT Awards-ra is, legjobb kislemez kategóriában.

“Majd kiugrom a bőrömből, hogy a Candyt is jelölték. Régóta járok erre a gálára és csodás érzés, hogy végre az én számomat is jelölték. Ott leszek egész este, mindig őrült jó a buli”

Robbie idén tavasszal az elmúlt hat év legnagyobb turnéjára indul, melynek során Európa legnevesebb stadionjaiban fog fellépni.

Web: http://www.robbiewilliams.com Videó: http://youtu.be/iNVlPl4MW_w

2013. január 25., péntek

Bastille: Bad Blood

A Bastille név mögött egy kreatív zseni, Dan Smith áll, aki annak ellenére, hogy még csak élete első albumán dolgozik, máris belekóstolhatott a hírnévbe. Amellett, hogy a kultikus, 1500 férőhelyes londoni Koko pillanatok alatt megtelt a banda kedvéért, két önálló angliai turnéjukra is elkapkodták a jegyeket. Rajongóik lélegzetvisszafojtva várják, hogy a koncertek megkoronázásaképp végre kézbe vehessék a debütáló albumot.

Mégis hogyan lehetséges, hogy egy album nélküli zenekar mindezt elérte?
Tehetséggel és néhány ütős szerzeménnyel; Laura Palmar EP, Overjoyed, Bad blood, Flaws (ez utóbbi a UK single chartlista 21. helyéig jutott), két mix 2012-ből, Other People's Heartache és a folytatás Other People's Heartache Part 2 (mindkét mixből bekerültek dalok a Hype Machine chartra).

Mostanra Dan Smith készen áll, hogy megmutassa bemutatkozó anyagát, a Bad Blood-ot.
Mint a zenekar lelke, saját maga szerezte és otthonában rögzítette a dalokat, de kiváló zenésztársaival - Will Farquarson basszusgitáros, Kyle Simmons billentyűs és Chris 'Woody' Wood dobos - kiegészülve kapja meg végleges formáját az anyag, ami a szinte a zenekar ötödik tagjaként aposztrofálható Mark Crew producer munkáját is dícséri.


A felvételek egy kis szobában néhány eszköz segítségével készültek, valamint a vonósokat a legendás Abbey Road stúdióban rögzítették. “Gyakorlatilag egy szekrény méretű stúdióban készült az album, egyik végletből a másikba estünk. Az album felvételekor a monumentális hangzás élményét vegyítettük az intimebb hangvételű/elmélkedős dalszövegekkel, melynek egy igazán összetett, kontrasztos lemez lett a végeredménye.” – mondta Smith

“Az összes dalt máshogyan közelítettem meg. Mindegyiknek saját sztorit és sajátos atmoszférát álmodtam meg, amely egyedi hangzást és elkészítést jelent, különböző, általam szeretett műfajokból és stílusokból merítkezve, ilyen a hip hop, az indie, a pop és a folk. Míg a filmzene szabadabb és könnyebben variálható, mégis összefogja azt a film maga, remélem, hogy ez az album hasonlóan fog működni, hisz a hangom és a dalszövegeim által minden dal egy nagyobb egység részeként funkcionál.”
– mesélte Smith

És furcsa mód ez működik. Smith nemcsak filmet forgat a dalaihoz, hanem történeteket mesél el. Az album nyitó szerzeménye (egyben az első single), a ‘Pompeii’ az egyik ilyen epikus minisztori, az önelemzés és az elmélkedés pillanatáról, amely az idő csapdájában ragadva örökké tart majd. A ‘Bad Blood’ egy összezördülés miatti régi barátság elvesztéséről szól. “Olyan emberektől való elszakadásról, akikkel együtt nőttünk fel és milyen bizarr, hogy ők azok, akik hozzásegítettek, hogy azzá az emberré váljunk, akik vagyunk és habár nem látjuk őket viszont többé, mégis összeköt minket a múlt.”

“Szerencsés vagyok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatom, amik érdekelnek” – mondta Smith szerényen. Visszafogottság ide vagy oda, ő mégiscsak az az ember, aki a szobájában készített dalaival színházakat tölt meg. “Fellépni a Koko-ban 1500 ember előtt tagadhatatlanul kemény dió, mégis fantasztikus élmény volt mindannyiunknak. De a célok állandóan változnak. Mindig van min gondolkodni…”
– tette hozzá Smith.

Tizenhét év után cserélte le a családi autót a Morning Show nyertese

102 éves volt a legidősebb játékos

A Morning Show megint hatalmasat dobott! Magyarország leghallgatottabb reggeli műsorában most egy budapesti család élete változott meg, hiszen 17 éves, sokat próbált járművüket egy vadonatúj autóra cserélhették Balázsék segítségével.

A Morning Showban ma reggel új autóra cserélhette kopott járművét egy szerencsés hallgató. A Class FM és a Ford közös nyereményjátékában tegnap éjfélig közel harmincezren regisztrálták használt autójukat. A jelentkezőknek nem volt más dolguk, mint begurulni akármilyen korú és típusú járgányukkal egy Ford kereskedésbe, az adatokkal együtt jelképesen leadniuk autóikat, és reménykedni, hogy reggel a Morning Show műsorvezetői ébresztik. Óriási volt az érdeklődés, az összes Ford kereskedés előtt kígyóztak a sorok - még egy 102 éves bácsi is beregisztrálta négykerekűjét.

„Mi minden sorsolást nagyon szeretünk, hiszen ilyenkor a jókedv mellé mást is adhatunk. A hallgatóink pedig nagyon örülnek még egy ajándékcsomagnak is, nemhogy egy autónak. Ráadásul így viszonozhatjuk valamivel azt a sok segítséget, amit tőlünk kapunk egy-egy karitatív felhívás esetén.” – mondta Vadon Jani. – „ Ez a nyereményjáték különösen jó, hiszen nem csak egy autóval lett valaki gazdagabb, de jótékony célt is szolgál. Így a kellemes a hasznossal párosul.” – tette hozzá a Morning Show műsorvezetője, aki azt is elmondta, hogy a használt autó becsült értékét a koraszülött-mentésben úttörő szerepet vállaló Péter Cerny Alapítványnak ajánlották fel.

A ma reggeli sorsoláson a szerencse úgy hozta, hogy egy kétgyermekes budapesti apuka cserélhette le tizenhét év után a családi autót, amivel hatalmas örömet okozott szeretteinek.

Az Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjében, február 2-án kerül képernyőre a Mrs. Columbo

A különleges összetételű zenekar (Galambos Dorina – ének, Sárközy Fanni – zongora, Hudák Zsófi – nagybőgő) pop dalokat dolgoz át „Mrs. Columbo” stílusba, egyfajta átjárást kínálva a könnyűzenei műfajok között. Könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes, játékos és kreatív, hiszen a jazz világából indul ki, ám teszi ezt ismerős dallamokon keresztül, hogy kapaszkodót kínáljon a laikus fül számára is, mindezt magas fokon képzett, ismert és elismert zenészek előadásában. A színpadról harmónia, jókedv, összetartozás sugárzik. Szeretik egymást, szeretnek együtt muzsikálni. A koncerteken állandó vendégként közreműködik Kovács Norbert dobos.
A csapat fennállása óta a lányok számos hazai és külföldi klubban, zenei és borfesztiválon ejtették ámulatba a jazz és más könnyűzenei műfajok rajongóit. Első lemezük "re-make up" címmel 2012. februárjában jelent meg a Magneoton gondozásában.

A tavalyi év második felétől már nem "csak" átdolgozások, de saját szerzemények is készülnek a zenekar háza táján, és rögtön a második saját nóta be is került az Eurovíziós Top 30-ba - az előadást a február 2-i adásban láthatjuk. A dal hűen tükrözi a zenekar világlátását, hiszen arról szól, hogy tanuld meg az életben értékelni az apró örömöket, őrizd meg gyermekkori önmagad felnőttként is, és ne felejts el játszani, hisz nincs annál fontosabb, mint tudni örülni az életnek. A zenét a lányok és Norbi közösen írták, először angolul született meg a szövege, melyet Dorina jegyez, aztán a Dalverseny idei követelményeinek eleget téve készült el a magyar verzió is, melynek szövege Fecske András István nevéhez fűződik.
A Mrs. Columbo nagyon boldog, hogy annak ellenére került be ebbe a versenybe, hogy nem egy pop zenekar. A lányok remek lehetőségnek tekinti ezt arra, hogy megmutassák a jazz napos oldalát ezzel az igazán bájos, szerethető dallal.
Aztán ha úgy hozza az élet, hogy a közönséget is magával ragadja a Dal, akkor Malmö-ben örömmel mutatják majd meg, hogy Magyarország nem csak sírva vígad, vannak itt szép számmal vidám, életigenlő emberek!

Játszd újra: http://www.youtube.com/watch?v=iSDSaaYwcEo Play: https://www.youtube.com/watch?v=pXPodDU3im8

Radics Giginek nincs ideje unatkozni

Radics Gigi naptárja már 2013-ra is kezd betelni.

Az énekesnő épp a napokban tölti a Megasztárban nyert utazását Thaiföldön, ahonnan rendszeresen megosztja élményeit rajongóival a hivatalos Facebook oldalán. Amint onnan hazatér, minden idejét az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében való szereplés fogja lefoglalni: próbák, interjúk sorozata vár rá. Gigi a február 16-i adásban fog sorra kerülni. Nemrégiben leforgatták a klipet is az "Úgy fáj/Over you" című dal magyar és angol változatára is, ezt is hamarosan láthatjuk már.

Mindemellett Gigi egy fantasztikus rekordot állított fel a Mahasz Rádiós Top 40 játszási listán: Vadonatúj érzés/Daydream című dala immár 8. hete áll a lista első helyén! Egy magyar előadónak sem sikerült ilyen bravúr az utóbbi években.

Úgy fáj:
https://www.youtube.com/watch?v=z9YEKbsTvqw

Over you:
https://www.youtube.com/watch?v=Vz4Dved-f_4

Egy hét múlva debütál az új Depeche Mode videó

Február 1-én, pénteken lesz a Depeche Mode vadonatúj, Heaven című videójának premierje, amely elsőként a VEVO-n lesz látható. 

A dal a csapat óriási érdeklődéssel várt, 13. stúdióalbumának első kislemeze. A Delta Machine album március 26-án kerül majd az üzletekbe.



Az album megjelenése után a Depeche Mode világkörüli turnéra indul, amelynek első állomása május 7-én lesz Tel Avivban.
Budapesten május 21-én lesz látható a vadontúj show a Puskás Ferenc Stadionban.



A Depeche Mode bejelentette, hogy a "Delta Machine" címre keresztelt várva várt 13. stúdióalbumuk március 25-én jelenik meg világszerte a Sony Music / Columbia Records gondozásában. Az album - melyet a múlt évben rögzítettek Santa Barbarán, Kaliforniában és New Yorkban - produceri feladatait Ben Hillier látta el, míg a keverés Flood nevéhez fűződik. Az album megjelenése mellett a Depeche Mode megerősítette, hogy új kislemezdaluk, a "Heaven" klipje február 1-jén mutatkozik be a YouTube/VEVO-n. A standard CD-formátum mellett a "Delta Machine" egy exkluzív deluxe kiadásban is megjelenik: 4 extra dallal és egy 28 oldalas keményfedeles könyvvel, melyben a banda régi művészeti együttműködője, Anton Corbijn képei kaptak helyet. A teljes tracklista alább található.

Marint Gore a megjelenéssel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: "Ennek az albumnak a megírása lehengerlő volt, mert szerettem volna, hogy igazán modern legyen a hangzása. Szeretném, hogy az emberek jól érezzék magukat, miközben hallgatják ezt az albumot, és valamiféle békére leljenek általa. Egyszerűen van benne valami varázslatos."

Dave Gahan hozzátette: "Ennek a kiadványnak az elkészítése pontosan úgy zajlott, ahogyan azt elképzeltük. Amikor olyan pontra értünk, hogy úgy éreztük, túlságosan "normális" és átlagos a zene, akkor inkább felrúgtuk a szabályokat, és belecsempésztük az igazi hamisítatlan Depeche Mode-hangzást. A "Delta Machine" pontosan így készült és alig várom, hogy az összes rajongónk meghallgassa!"

Az album megjelenését követően a Depeche Mode európai turnéra indul, mely május 7-én veszi kezdetét Tel Avivban, a Hayarkon Parkban. A banda összesen 34 koncertet ad 25 európai országban; köztük a híres milánói San Siro Stadiumben, a párizsi Stade De France színpadán, valamint a moszkvai Locomotive Stadium legendás helyszínén is, illetve május 21-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, mielőtt a fehéroroszországi Minszkben véget érne a koncertsorozat július 29-én. Ezt követően egy észak-amerikai turné veszi kezdetét, melynek részleteit később hozzák nyilvánosságra.
 

A budapesti koncertre a kiemelt állójegyek már az értékesítés első napján elfogytak. Normál állójegy még kapható, de az ülőjegyek nagyobbik része is már gazdára talált, így érdemes igyekezni azoknak, akik biztosítani akarják helyüket az év egyik legjobban várt buliján!

Péntek a Voice napja a TV2-n!

Utolsó adásához érkezik a Voice! A TV2 hónapok óta tartó énekversenyében négy énekes – Gájer Bálint, Nádor Dávid, Pál Dénes és Weisz Viktor küzd péntek este a Magyarország hangja címért. A csatorna 15 órától különleges műsorral vezeti fel a mindent eldöntő finálét: január 25. a Voice napja a TV2-n!

A Voice utolsó adásának napján a nézők nem csak este, hanem már kora délutántól láthatják a műsor sztárjait: 15 órától a TV2 képernyőjén a műsorvezető, Szabó Kimmel Tamás a döntősökkel, Mestereikkel és a Voice már kiesett énekeseivel beszélget a Voice Napja című műsorban.

A Mesterek és a finalisták együtt latolgatják az esélyeket, felidézik a verseny legszebb pillanatait, a legnagyobb örömöket és drámákat. Természetesen az esti döntőben várható produkciókról is elárulnak majd részleteket, és a műsorból az is kiderül, hogy kinek szurkolnak a már kiesett előadók. Egy exkluzív premierre is sor kerül a péntek délutáni adásban: a döntős Pál Dénes és Agárdi Szilvi bemutatja a Szíveddel láss című dalt, amelyet a legjobbak közé válogattak az Eurovíziós Dalfesztivál hazai mezőnyében.

A döntő napján változik a szavazás időpontjának kezdete. A megszokottól eltérően, aznap már 15 órától, azaz a délutáni műsor startjával egy időben indul a szavazás, a rajongók tehát már kora délutántól leadhatják voksaikat a kedvencekre. A Mesterek ezúttal már csupán kampányolni tudnak versenyzőik mellett, kizárólag a nézők szavazatain múlik ugyanis, hogy ki nyeri meg a fődíjat, ki lesz 2013-ban Magyarország hangja!

A Voice Napja – pénteken 15:00-kor a TV2-n!
Voice – A döntő – péntek este a TV2-n!

Justin Timberlake "Suit & Tie feat. Jay Z" - dalszöveges videó deluxe kiadásban!


Kiss Orsinak árulta el titkait Rúzsa Magdi

A 11-es szám alakítja az énekesnő életét

Rúzsa Magdi életében mindig fontos szerepet játszott a spiritualitás. Az énekesnő hisz az angyalokban és úgy gondolja, hogy a 11-es szám rendszeres felbukkanása életének fontos pillanataiban nem a véletlen műve. Sikerei titkáról és jövőbeli terveiről bensőséges beszélgetés során mesélt Kiss Orsinak.

Rúzsa Magdi 2006-ban robbant be a köztudatba. Azóta egy pillanatra sem állt le: a tehetségkutató után részt vett az Eurovíziós dalversenyen, megjelent hat önálló albuma, koncertek sokaságát tudhatja maga mögött. Magdi további terveiről és a második évadban lévő Magdaléna előadásról is mesélt Kiss Orsinak a Class40 című műsorban.

„Nagyon hálás vagyok a Megasztárnak, mert ott kaptam lehetőséget arra, hogy megismerjenek. Azt hiszem, valahol mindenkinek az a célja, hogy megtalálja saját magát. Nagyon jó érzés, amikor hosszú munka után az ember eljut oda, hogy már Rúzsa Magdi.” – fogalmazott az énekesnő.

Magdi ebben az évben a hamarosan induló A Dal című műsor ítészeinek csapatát erősíti, nem véletlenül. A karakteres hangú énekesnő 2007-ben az Aprócska Blues című dalnak és felejthetetlen alakításának köszönhetően a kilencedik helyet és a legjobb dalszerzőnek járó díjat szerezte meg az Eurovíziós dalversenyen.

„Nagyon más volt az én produkcióm, mint az összes többi. Megjegyezhető volt, úgy építettük fel a színpadot is, hogy úgy maradtam meg mindenkinek, hogy a „Lány a bőrönddel a buszmegállóban”.Valahol hiteles volt az egész, és talán ez a kulcs.”- mesélte Rúzsa Magdi, akinek tavaly november 11-én jelent meg ötödik, Tizenegy című stúdióalbuma. Saját maga különösnek és izgalmasnak találja, hogy életében ennyiszer feltűnik ez a szám.

„A tizenegy nagyon fontos szerepet játszik az életemben, valamiért bármerre nézek, ha figyelek a számokra, akkor a 11-es az ott mozog. Nagyon sokáig kézilabdáztam, a mezemnek 11-es volt a száma és novemberben, vagyis a tizenegyedik hónapban születtem. Amikor a lemezt készítettük, a 11-es úton mentem végig minden egyes nap Leányfalura. Tizenegy emberrel dolgozom együtt folyamatosan, amióta ebbe a szakmába belekeveredtem. Tényleg mindenhonnak jöttek a 11-esek.” – árulta el az énekesnő.

Kiss Orsi nagyon jól érezte magát a beszélgetés során, ahol gyorsan kiderült, hogy maximálisan egy hullámhosszon vannak Magdival.

„Rúzsa Magdi régóta az egyik kedvencem, többek között azért, mert azon kevés énekesek közé tartozik, akik a tehetségkutató csillogása után megtalálták saját hangjukat, és évek óta folyamatosan ugyanazt a magas színvonalat nyújtják. Nagyon érdekes volt, amikor a spiritualitásról és a számmisztikáról mesélt, jómagam is hiszek ezekben a dolgokban.”
- mondta a Class Magyarok és a Class40 műsorvezetője.A Rúzsa Magdival készült exkluzív interjúval hazánk leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában találkozhatnak a hallgatók, ahol az énekesnő zenei újdonságai is rendre felbukkannak.

Leleplezés a SuperMokkában!

A pénteki SuperMokkában derül ki A Nagy Duett sztárpárosainak összeállítása. A SuperTV2 magazinműsorának vendégei a február 10-én induló showműsor szereplői lesznek, akik a párosításokon túl kulisszatitkokba is beavatják a nézőket.

Február 10-én indul A Nagy Duett a SuperTV2-n. A húsz sztárénekes neve már nyilvánosságra került, azt azonban hetek óta csak találgatni lehet, ki-kivel áll majd színpadra a látványos show-ban. Eddig a szereplők - a profik: Bangó Margit, Csézy, Détár Enikő, Gáspár Laci, Király Linda, Kökény Attila, Pataky Attila, Szandi, Szinetár Dóra és Szulák Andrea, valamint az „amatőrök”: Cseke Katinka, Dopeman, Erdélyi Mónika, Gesztesi Károly, Görög Zita, Kovács Lázár, Lakatos Márk, Papp Gergő, Szabó Győző és Zsidró Tamás – nem árulhatták el partnerük kilétét.

A SuperMokka pénteki adásában azonban vége a titkolózásnak, fellebben a fátyol és kiderül a párosok összeállítása. A TV2-csoport legújabb csatornájának délelőtti magazinműsorában A Nagy Duett szereplői lesznek a vendégek, akik a párosításokon kívül azt is elárulják, hogyan készülnek a nem mindennapi duettekre. Az énekpróbák már gőzerővel zajlanak, hamarosan elkezdődik a koreográfiák betanulásának időszaka is, a műsor húsz sztárja tehát mindent megtesz, hogy februárban elkápráztassa a SuperTV2 nézőit!

SuperMokka különkiadás A Nagy Duett sztárjaival – pénteken 9.30-tól a SuperTV2-n!

Iszak Eszter az intenzív tanulásra esküszik

Lediplomázott a VIVA Televízió gyönyörű műsorvezetője

Jelest kapott diplomamunkájára Iszak Eszter, a VIVA Televízió műsorvezetője. A PR, marketing szakon végzett Eszti az utóbbi néhány hétben rendkívül intenzíven tanult, államvizsgája után pedig annyira elfáradt, hogy párjával közös ünnepi vacsoráját is másnapra halasztotta.

Hetekig tanult Iszak Eszter az államvizsgára reggel 9-től hajnali 2-ig, de az eredmény megérte a fáradtságot, hiszen végül ötöst kapott szakdolgozatára a VIVA Televízió műsorvezetője. Eszti a tanulási időszakra haza is költözött édesanyjához Dunaújvárosba, ahol a nyugodtabb környezet miatt könnyebben tudott a tananyagra és a diplomaírásra koncentrálni. A vége felé már csak három órákat alvó műsorvezető ráadásul utolsóként ment vizsgázni, így egész nap izgulhatott, hogy milyen tételt húz majd.

„Nagyon izgultam az államvizsga miatt, előtte hetekig csak tanultam. Szerencsére a VIVÁ-nál nagyon megértőek voltak és elintéztük úgy a forgatásokat, hogy legyen időm a tanulásra is. A vizsgán ráadásul utolsónak hívtak be, így a végére már majdnem rosszul lettem – mesélte Iszak Eszter. – A vizsga előtt úgy voltam vele, hogy akármi lesz is az eredmény, ünneplek a barátnőimmel és persze Ákossal, de végül a nap végére annyira rám tört a megelőző hetek fáradtsága, hogy amint hazaértem, elaludtam. Végül másnap ünnepeltünk, elmentünk vacsorázni egy étterembe”
– tette hozzá a műsorvezető.

A friss diplomás Eszti a jövőben a munkára és a karrierjére akar koncentrálni. Idén újra jelölték a Glamour Women of the Year legjobb műsorvezető díjára, és hamarosan indulnak a nagy sikerű Randikommandó című műsor vadonatúj részeinek forgatásai is. A VIVA műsorvezetője természetesen szeretne még tanulni, azonban elárulta, hogy nem mesterképzésre menne, hanem inkább a pszichológia szakot végezné el.

A The Idoru újra kiadta a Fonogram-díjas Time lemezt

Itt az új klip is az Idoru must be destroyed! című dalhoz

A rock, a punk és a hardcore vonalán mozgó The Idoru szerzői kiadásban újra kiadta legutóbbi, Time című lemezét. A korong új külsőt kapott, s két friss dal is hallható rajta, melyek egyikéhez már klip is készült: a fricskától sem mentes Idoru must be destroyed! című dalhoz. A különös hangulatú és a csapattól már megszokott csípős nyelvezetű dal videója az alábbi linkre kattintva érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=NgXywfjboxg

A hazai modern rock kategóriában 2010 és 2012 között a banda egymást követő mindkét nagylemezét (Face The Light - 2009 és Time - 2011) a Fonogram-gálán a legjobbnak ítélte a szakmai zsűri. Ezzel a srácok mondhatni történelmet írtak a hazai rock életben, ráadásul a friss díjas Time korongon a két ős-gitárost leszámítva, komplett új brigád hallható. A Time Special Edition lemezen a klipes nóta és egy „koncertbevezető” intró mellett meghallgatható a Not Alone című friss, akusztikus szerzemény is, amit eddig csak az Petőfi rádióban lehetett elcsípni. Ezzel együtt a korong immár 12 dallal jött ki, szerzői kiadásban.

A lemez teljes egészében meghallgatható az alábbi linken:
https://soundcloud.com/theidoruband/sets/time-special-edition

Az Idoru a tavasz folyamán a Blind Myself 18. születésnapi turnéján vendégeskedik és fellép majd a hajón is, ahol az amerikai gyökerű hardcore / punk H2O és a szintén punk / hardcore / rock vonalon mozgó Nations Afire előtt mutatja be többek között a Time dalait is.

Tavaszi koncertek:
2013. február 1. @Yuk, 1032, Budapest, Fényes Adolf utca 28. - Farsangi bál
2013. március 2. @Dürer Kert, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.- w/Blind Myself, Cadaveres, Till We Drop
2013. március 14. @Hell Music Café, 4400, Nyíregyháza, Dózsa György út 1.
2013. április 21. @A38, Budapest, Petőfi Híd budai hídfő, w/H2O, Nations Afire

Web:
http://www.theidoru.com/
http://www.facebook.com/TheIdoruBand

Szerelmi háromszögben zenél a Belmondo

Rendhagyó, szeretet-megelőlegező hétvégére várja rajongóit február 7-8-9-én a Belmondo. A zenekar Valentin-nap előtt szerelmi háromszöget ír le Magyarországon, hiszen Szegeden, Szombathelyen és Budapesten ad elektro-akusztikus koncerteket.

A szerelmesek napját megelőző hétvégén különleges, háromnapos miniturnéra indul a Belmondo zenekar. A fiúk február 7-én a szegedi Rongy Kocsmában, február 8-án a szombathelyi Magház Kultúrkocsmában, február 9-én pedig a budapesti Silenus Pub-ban adnak különleges, elektro-akusztikus koncertet.

- Ezúttal elsősorban nem a dinamikus rockslágereinket, hanem a ritkábban játszott szerzeményeinket hallhatja a közönség. A közelgő Valentin-napra tekintettel szeretet-megelőlegező hétvégének neveztük el ez a mini koncertsorozatot, hiszen a szokásosnál csendesebb, üldögélős lesz a hangulat. Előkerülnek azok a dalok, amelyeket gyakran kérnek tőlünk a rajongóink a fellépéseken, ilyen például a Minden nő vagy a Rájár a rúd. A szegedi koncerten a húgom, Czutor Anett is énekelni fog vendégként, akivel a Czutorchestra nevű formációban régóta gyakoroljuk ezt a bensőségesebb hangvételt
– mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere.

Mivel a zenekar három nap alatt az ország különböző nagyvárosaiban mutatja be visszafogottabb koncertprogramját, akár úgy is mondhatnánk, hogy a Belmondo szerelmi háromszöget ír Magyarország térképére. Az összebújós hangulat pedig kedvez a szerelmeseknek, így akár első randevúhoz is tökéletes választás lehet a szegedi, a szombathelyi vagy a budapesti fellépés.

Belmondo: Szájalok
http://www.youtube.com/watch?v=eDuJSrsLmQs

Részletek:
www.belmondo.hu
www.facebook.com/belmondoband


Már csak 2 hét, és Budapesten az Immortal!

Már csak 2 hét és megérkezik Budapestre a Cirque du Soleil legfrissebb showja, az Immortal.

 

A rendkívül látványos előadás, amely egyesíti a Cirque du Soleil különleges előadásmódját Michael Jackson életművével, pár héttel az európai premier után lesz látható hazánkban.


A közel 200 fős utazó stáb Moszkvából érkezik Budapestre, hogy február 5-én és 6-án este a magyar közönséget is elbűvölje legújabb showjával.
Mint minden Cirque du Soleil előadás esetében, most is mindent hoz magával a produkció, így 40 kamion és 4 busz szállítja a felszerelést városról városra. Saját szakács is utazik a stábbal, aki gondoskodik a táncosok és az akrobaták egészséges étkeztetéséről, de orvos és speciális gyúrók is kísérik a turnét, hogy a fellépők mindenhol a maximális teljesítményt nyújthassák.

 

A show több mint 2 órás, amelyet egy 20 perces szünet szakít meg.
A legújabb színpadtechnikával és több mozgó vetítőfallal is dolgozó, minden dalnál villámgyorsan színpadképet váltó előadás alatt stroboszkópot is használnak, ködgép és különböző pirotechnikai elemek mellett.
A produkció semmilyen fényképezőgépet, vagy kamerát nem enged be az előadásra, a bejáratnál ezt szigorúan ellenőrizni fogják.

 

Mint minden Cirque du Soleil előadást, ezt is pontban 20 órakor elkezdik, kérjük a nézőket, hogy időben érkezzenek a helyszínre, számítva az Aréna környékén várható nagyobb forgalomra, illetve elegendő időt hagyva az épületen belüli, pontos ülőhelyhez történő eljutásra is .

 

Február 5-én és 6-án, csak két alkalommal Budapesten az Immortal. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

2013. január 21., hétfő

Richard Clayderman - Romantique

Bár sosem tervezte, hogy előadó – mondjuk ki: szupersztár - lesz, de Richard Clayderman valójában több eladott lemezzel büszkélkedhet, mint Bob Dylan, a Coldplay vagy Lady Gaga. Jellegzetes zongorajátéka, melyben jól ismert dallamokat gondol újra a világ legeldugottabb szegletében is hallható. Akár tudatában vagyunk, akár nem, melódiái szép lassan életünk filmzenéjévé váltak.

2013-ban Clayderman 60. születésnapja mellet egy új albumot is ünnepelhetünk, amire tíz éve nem volt példa. Védjegye a gazdag hangszerelés, jól ismert slágerek feldolgozása, show dallamok és emellett népszerű klasszikusok. A szerény francia művész 35 év alatt mindvégig megőrizte vonzerejét, annak ellenére, hogy több, mint 85 millió lemezt adott el, 267 arany és 70 platinalemez írható a számlájára.

A Romantique február 4-én kerül a boltokba.
Web: http://www.clayderman.co.uk/

Mumford & Sons koncert a Pecsa Music Hallban

A Mumford & Sons zenekart nem véletlenül tartják az elmúlt évek egyik legizgalmasabb csapatának.


Budapesti koncertjükre ugyanúgy pár nap alatt elfogyott az összes jegy, ahogy az egész európai turnéjukra.
Bár sokáig próbáltuk a bulit nagyobb helyszínre átvinni, végül marad az eredetileg is meghirdetett helyszínen, a Pecsa Music Hallban, ahol bizonyára felejtethetetlen élményben lesz része az időben jegyet vásárolt szerencsés rajongóknak.



Az estét Jesse Quin előadása nyitja majd, aki jóbarátja a Mumford & Sons tagjainak, és a banda indulása óta együtt is dolgozik velük. Most önálló dalokkal jelentkezik, amelyek a hamarosan megjelenő debütáló albumán is hallhatóak lesznek, nem sokkal budapesti fellépése után.



A március 8-i koncertre már minden jegy elkelt, reméljük, hogy a Mumford & Sons hamarosan újabb európai turnéra indul, és ebben ismét helyet kap majd Budapest is.

Mono: különleges japán posztrock koncert az A38 Hajón

A Japánból érkező Mono budapesti koncertje az idei év egyik első igazi zenei különlegességének ígérkezik február 9-én, a budapesti A38 Hajón. A visszatérő zenekar elsöprő energiájú instrumentális rockzenét játszik, és a szigetország egyik legsúlyosabb zenei exportcikke, amely öt kontinensen turnézik. Vendégként egy belga gitáros, Dirk Serries mutatja be egyszemélyes ambient-drone projektjét, Microphonics név alatt.
For My Parents (Szüleimnek) – ez a címe a négytagú japán zenekar, a Mono új albumának, mely immár a hatodik az 1999. óta működő együttes pályafutása során. Bő egy évtized alatt a Mono a 21. századi modern zenék egyik legjellegzetesebb képviselőjévé vált: experimentális műveikben az indulatok mellett egyszerre van jelen a cipőbámuló (shoegaze) csapatok mélabús hangulata és a kortárs, illetve klasszikus komolyzenei stílusok méltósága, valamint minimalista és zörejzenei elemek. A Sonic Youth vagy a My Bloody Valentine hatása ugyanúgy tetten érhető náluk, mint például Ennio Morricone, Lars von Trier vagy éppen Ludwig van Beethoven munkássága. Follow the Map című videójuk itt látható: http://youtu.be/VKjf_vEpp-Y

Az instrumentális rockzenét játszó formáció dallamai szinte önmagukban képesek pótolni a dalszövegek hiányát, és a nagy ívű, rendkívül atmoszférikus kompozíciók transzcendens hangulatot árasztanak. Dalaikban a szépség és a vadság egyaránt jelen van, ennek is köszönhető, hogy elegáns koncerttermekben és rockklubok színpadán egyaránt otthonosan mozognak, és zenéjük könnyedén felismerhető. A For My Parents album ennek a fejlődési útnak egy újabb állomása. A felvételek során a zenekar ismét együttműködött a Wordless Music Orchestra szimfonikusaival, akik a New Yorkban rögzített, Holy Ground című 2010-es koncertfelvételen is közreműködtek. Az új lemez dalait meghallgathatjuk a http://monoofjapan.bandcamp.com oldalon.

Takaakira “Taka” Goto gitáros, Tamaki basszusgitáros, Yasunori Takada dobos és Yoda gitáros saját zenei világot teremtettek maguknak évtizedes működésük során, aminek köszönhetően a Mono neve még a számos kiváló tehetséget összefogó posztrock műfajon belül is igazi fogalommá vált. Kiváló lemezeik mellett elsősorban az segítette az együttest a nemzetközi hírnév megszerzésében, hogy koncertjeik rendkívül intenzív, sodró élményt nyújtanak.

A Portugáliától Ukrajnáig ágazó európai turné budapesti állomása az A38 Hajón lesz, február 9-én. A turnén egy három évtizede alkotó, 1985 és 2009 közt Vidna Obmana álnév alatt ismertté vált belga zenész, Dirk Serries is részt vesz Microphonics nevű projektjével. Az ambient zeneszerző és előadó számos megmozdulása során többek között Steven Wilsonnal, Steve von Till-lel, Justin Broadrickkel is dolgozott már együtt. There’s a Light in Vein című kompozíciója itt hallható: http://youtu.be/Q8LRiPturXc

a Concerto Music bemutatja: Mono European Tour
2013. február 9., szombat 18 óra
Budapest, A38 Hajó
Mono (J), Dirk Serries’ Microphonics
Belépő: 4500 Ft.

Közös koncertet ad a Special Providence és a Kerekes Band

 Páratlan zenei csemegének lehetnek szem- és fültanúi a Dürer Kert látogatói február 15-én, ugyanis a zuglói szórakozóhely nagytermében két újító, előremutató, a stílusában itthon uralkodó zenekar, a Special Providence és Kerekes Band ad közös koncertet. A Special Providence a nagysikerű japán koncertsorozat és a tavaszi Európa-turné közé ékelte be a pesti fellépést.
Négy fergeteges decemberi tokiói koncerttel és egy friss japán lemezszerződéssel a háta mögött a Special Providence újra Budapesten varázsol. A zenekar itthon is arról ismert, hogy bártan belenyúlnak a stílusokba, és akár egy dalon belül a progresszív metal, a jazzrock, a nyolcvanas évek szintipopja és a chillout elemeit váltják, illetve gyúrják egybe. Tavalyi Soul Alert lemezük számos blog és szaklap év végi, összesítő toplistáján is helyet kapott. Az instrumentális zenekar legközelebb február 15-én látható a magyar fővárosban, a Dürer Kert nagytermében. Az est különlegessége, hogy egy merőben más stílusú, de a zenét szintén mesterfokon művelő együttes, a Kerekes Band is színpadra áll. Az egri etno funk csapat ezúttal előveszi a kemény, csápolós, nagyterpeszes rock and roll-t, amelyeket leginkább a Stadion Folk, az I Wanna Rock You, a Folklore Man és a What The Folk című számuk képvisel. De belehasítanak egy-két olyan ősrégi klasszikusba is, mint Hendrix Voodoo Child-ja vagy a Rage Against The Machine Killing In The Name -je. A Kerekes Bandtől nem áll távol, hogy a furulyával skalpoljon, kobozzal hengereljen, brácsával cséphadarjon, basszusgitárral szecskázzon és dobbal taposson keresztül egy koncertprogramot. Így lesz ez most is.

Az este egyik előzenekara Csehország progresszív rock üdvöskéje, a Ucan2, a másik pedig a vokál nélküli elektroformáció, a SoNaR. A Dürer Kertbe elővételben 1200, a helyszínen pedig 1600 forintba kerülnek a belépők.

A Special Providence következő hónapjai is sűrűnek látszanak. Március 28-án mr2 akusztik koncertet adnak, majd 12 állomásos Európa-turnéra indulnak. A túra érinti Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Németországot és Belgiumot is.

Special Providence: Lazy Boy
http://www.youtube.com/watch?v=3s8ZseWBt-8



 

Baricz Gergő: Stuck On You / Húz

Baricz Gergő sűrű évet tudhat maga mögött: fellépései mellett 2012-ben leforgatta első videoklipjét, egyórás koncertet adott a Petőfi Rádió “Akusztik” című műsorában, illetve az RTL 2 “Egy este...” sorozatában, extra fellépőként újra visszatért az X-Faktor színpadára, megjelent első, “Némán állni | Solemn Silence” című albuma kilenc saját dalával és két feldolgozással, év végén pedig benevezett “Stuck On You” című dalának kimondottan a “A Dal” válogatóhoz készült magyar verziójával az Eurovíziós Dalfesztiválra. A közel 250 pályázat közül a zsűri Gergő dalának is bizalmat szavazott, és a “Húz” bekerült a 30-as előválogatóba!

Gergő a dalról:
“Sokáig azt hittem, hogy reménytelenül szerelmes típus vagyok, hogy nincs szerencsém a lányokkal, és ez talán így is volt. Aztán jött az a rész, amikor lányok voltak, csak épp szerelem nem. Rá kellett döbbennem, hogy valami nem jó, valamit elkeseredetten próbálok erőltetni, valami valamikor elromlott, mert rossz úton járok.

Az jutott eszembe, hogy olyan vagyok, mint a pingvin: egy életre választ társa a szívem, egy lányhoz szegődtem, még ha hátat is fordít nekem néha. Neki írtam ezt a dalt angolul is, magyarul is.”


Húz dal online stream: http://www.youtube.com/watch?v=gaw-S_p_XaA

Stuck On You dal online stream: http://www.youtube.com/watch?v=T86wKLBq0as

Zeneszerző és szövegíró: Baricz Gergő
Kiadó: Sony Music Entertainment Magyarország Kft.
Publisher: Sony/ATV Music Publishing

A kislemez 2013. január 21-től elérhető az iTunes-on, a Deezeren és a további digitális zeneszolgáltatóknál.

GHYMES: 30 Fényév lemezbemutató koncert

„Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is.“ (Kelemen László)
A 30 éves „Magyar Örökség“ kitüntető címet viselő Kossuth-díjas Ghymes együttes vadonatúj lemeze a 30 Fényév címet viseli.
A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 10 platina és immár 4 aranylemezzé vált. A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség. A Ghymes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg.

A GHYMES dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje. A Ghymes zene hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre. A zene mélyről jön és erőt ad. A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.

Szarka Tamás – ének, hegedű, gitárok, koboz
Szarka Gyula – ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Jelasity Péter – szaxofon
Jász András – szaxofon
Rácz Roland – szintetizátor, nagydob
Kún Csaba – szintetizátor
Lau János – dobok

További információk:
www.ghymes.hu



Felnőttél Már - Máris itt van Lobó-Szalóky Lázár új dala

2012 Szentestéjén érkezett meg a Dirty Slippers frontemberének, Lobó-Szalóky Lázárnak a debütáló dala, melyet Csernátoni Balázzsal, az egykori Küszöb zenekar énekesével énekel.Lázár azonban azóta sem tétlenkedik, máris új dallal rukkolt elő, melynek címe Felnőttél Már.

A dal szintén Gyulán, a Kitchen Studios&Songwriting csapatával készült, tehát a Lay Down zenekarból ismerős Magda Lajos zongoristával és Farkas Natáliával.
Érdekesség, hogy a Felnőttél már dalpremiere Szerbiában, a Pannon Rádióban volt, ami az ottani magyarság leghallgatottabb adója.

" Dirty Slippersszel mindig szerettünk Külföldre járni, 2012-ben Németországban, Szlovákiában, sőt még Romániában is sikerrel mutatkoztunk be, teltházas klubkoncerteken és fesztiválokon. Vajdaságba már nagyon régóta szeretnénk eljutni, éppen ezért örültem borzasztóan a Pannon Rádió megkeresésének, ami alapján a dal rádiópremiere náluk lesz. Különös és megtisztelő érzés ez nekem. Ezek a dalok rólam szólnak, a változásaimról, arról, miket és kiket vesztettem el, hogy lettem tizenéves punkrocker srácból, szövetkabátos, komolyabb felnőtt. Bízom benne, hogy mindenkinek elnyerik a tetszését majd a dalok"
- nyilatkozta lapunknak Lobó-Szalóky

A dal az alábbi Youtube linken elérhető: http://www.youtube.com/watch?v=rtYP3xaYaTE

Dido új albummal tér vissza

Minden idők kereskedelmileg egyik legsikeresebb brit énekesnője eddigi legerősebb albumával tér vissza.
Dido várva várt új, immár 4. albuma a "Girl Who Got Away" címet kapta, és március 4-én jelenik meg a Sony Music / RCA Records gondozásában. A korong új kislemezdala január 18-án jelenik meg digitálisan "No Freedom" (http://www.youtube.com/watch?v=ycDyBFc-6ys) címmel - az énekesnő egészen biztosan ezúttal is meghódítja majd a rajongók szívét.

Dido újra együtt dolgozott bátyjával, Rollo Armstronggal, akinek nevéhez az album jelentős részének produceri munkálatai fűződnek. Az énekesnő szinén együttműködött Brian Enoval, Jeff Bhaskerrel, Rick Nowelsszel és Greg Kurstinnel, hogy elkészítsenek egy 11 dalos albumot, tele a legkiválóbb lélekfeltáró, saját maga által írt elektro-pop dalokkal.

A már korábban bemutatott "Let Us Move On" (http://www.youtube.com/watch?v=NnrswAX5qFo) című lenyűgöző dalt követően - melyben napjaink egyik legfelkapottabb rappere, Kendrick Lamar is közreműködik egy tűéles rap-betétben - Dido január 18-án jelenteti meg elképesztő új kislemezét, a "No Freedom"-ot, mely már a rádiókban is hallható világszerte.

A "Girl Who Got Away" középpontjában egy erőteljes szándék kinyilatkoztatása áll. A "Go Dreaming" euforikus lendületétől az "End of Night" éles mondanivalóján át a szerelemittas "Sitting On The Roof Of The World" című nótáig - melyben Dido úgy tündököl, akár az éjszakai égbolt -, és a "Blackbird" finoman hervadó szerzeményéig. De mi a helyzet az album címadó dalával? "Ez az egyik kedvenc dalom a lemezről" - nyilatkozta Dido. "Úgy érzem, az utóbbi néhány évemet foglalja össze: kicsit visszavonulni, és átélni a családalapítással járó kalandokat, és készíteni egy olyan albumot, amelyre büszke vagyok. Most pedig alig várom, hogy mindenki meghallgassa!"

Az énekesnő ezzel folytatja: "Ezt az albumot kifejezetten szórakoztató volt elkészíteni. Egyáltalán nem volt rajtam semmilyen nyomás. Minden olyan magától értetődően és könnyen jött. Egyik korábbi lemezem készítése sem zajlott ennyire zökkenőmentesen."

Dido első két albuma, a "No Angel" és a "Life For Rent" az Egyesült Királyság minden idők legnagyobb példányszámban értékesített lemezei között van, és a kritikusok által elismert harmadik LP, a "Safe Trip Home" is hozzásegítette ahhoz, hogy immáron több mint 29 millió eladott albummal büszkélkedhet. Most pedig Dido egy új LP-vel tér vissza.

A szívhez szóló, megindító és az élet apró örömeit átadó "Girl Who Got Away" igazi Dido-lemez: egyszerre modern és időtlen.

Ez az év visszatérő albuma.

A toplistás kívánságok Szántódpusztán teljesülnek

A Pannónia Fesztivál szervezői idén ötödik alkalommal adnak lehetőséget a közönségnek, hogy befolyásolják a fellépők listáját. Az internetes szavazás 2012. január 11-én, pénteken indult és az első négy nap alatt 90.000 érvényes szavazatot regisztráltak a szervezők. A lelkes szavazók közt kisorsolnak 2db Samsung Galaxy Tab2 táblagépet.

A szervezők idén – látva a szavazás első felében beérkezett szavazatmennyiséget – újra rekord mennyiségű voksra számítanak a „beszavazó só” alatt, ami január 20-án éjfélig tart. A zenekedvelők a www.pannoniafesztival.hu oldalon tudják megjelölni azt az öt zenekart, amelyet szeretnének meghallgatni május 16-19. közt Szántódpusztán. A szavazófelületen nem listából kell választani, a jelölés teljesen szabad, így szinte az összes ma fennálló hazai zenekarra érkezik voks a kilenc nap alatt. Az öt kiválasztott banda között összesen 100 pont osztható el, illetve ugyanebből a 100 pontból mínusz pont is adható annak az egy előadónak, akit nem szívesen látnának a PaFe színpadán. A szavazás érvényesítéséhez valós, aktív email cím szükséges – ez alapján sorsolják ki a 2db Samsung Galaxy Tab2 táblagépet. A szervezők a szavazást követően az ötven legtöbb pontot kapott zenekarhoz intéznek felkérést. A hazai fellépők másik felét a szervezők választják ki és invitálják meg a PaFe’13-ra.

A Pannónia Fesztivál szervezői a hagyományok megőrzése mellett újításokkal is előrukkolnak: idén a magyar előadók mellett több külföldi sztárt is vendégül látnak, és egyre több zenei stílust képviseltetnek: a rocktól a hiphop-on át az elektronikus zenéig minden zenerajongó megtalálja majd kedvencét. Mindezek mellett napközbeni programokkal is színesítik a május 16-19. között Szántódpusztán megrendezésre kerülő Pannónia Fesztivált, így megtartva azt a „legjobb ár-értékarányos” fesztiválnak hazánkban.

További információ és szavazás:
www.pannoniafesztival.hu www.facebook.com/pannoniafesztival

Brit suttyók érkeznek az MTV-re

Januárban debütál a Geordie Shore a csatornán

Január 27-én érkezik az MTV Hungary-re minden idők legsuttyóbb realityjének, a Jersey Shore-nak az angol kiadása! A Geordie Shore ugyanúgy nyolc őrült fiatal bulizásairól szól, mint a nagy előd, a különbség csupán annyi, hogy a brit verzió szereplői, ha lehet, még gyökerebbek, mint olasz-amerikai társaik. A legdurvább partik a festői Északkelet-Angliából januártól csak az MTV-n!


A Jersey Shore méltán vált a leghírhedtebb realityvé világszerte. A nyolc olasz-amerikai arc nyaralásait bemutató sorozat idén utolsó évadába érkezett, így éppen időben jön a brit verzió. A Jersey azonban sehol nincs angol tesójához képest: a Geordie Shore szereplői még gátlástalanabbak és elborultabbak, mint Snooki és társai.

A csapat tagjai Newcastle upon Tyne lakosainak idegeivel játszanak, miközben harsány bulijaikkal és szexfüggőségükkel teljesen kicsapták a biztosítékot Angliában. Mondani sem kell talán, hogy a helyiek azonnal tiltakozásba kezdtek, mondván az átlagos newcastle-i egyáltalán nem ilyen, ezzel viszont csak bizonyították: ahogy Jersey esetében, úgy a briteknél is komoly csapás a nézők agyára a suttyóreality. A színvonalat, amit ezek az arcok képviselnek, jól illusztrálják az olyan halhatatlan aranyköpések, mint Jay Gardner megjegyzése, miszerint életének legnagyobb félelme az, hogy ráncai lesznek.

A Geordie Shore már az első részek vetítése után óriási visszhangot keltett: a brit Metro című napilap röviden úgy foglalta össze, hogy„a sörözésről, a felesekről, és a kilógó mellekről szól”, egy newcastle-i képviselő pedig egyenesen a Parlament elé vitte a műsort, mivel szerinte fontos kérdéseket vet fel a sorozat. Mindkettő teljesen jogos, elég csak abba belegondolni, hogy a luxuskörülmények között élő, viszont csak egyetlen szobán osztozó társaságba kizárólag izomagyú srácok és szilikonban bővelkedő csajok kerülhettek – utóbbiak plasztikai beavatkozását egyébként az MTV fizette, így lehetősége nyílt a lányoknak több férfimagazinban való szereplésre is.

Az, hogy megosztó a Geordie Shore egyértelmű, éppen ezért készült. Az pedig, hogy még durvább az eredeti verziónál csak hab a tortán: aki szerette a Jersey Shore-t, az azért, aki gyűlölte, de ettől még nézte, annak azért kötelező a spinoff.Geordie Shore első évad január 27-től az MTV Hungary-n!

JOSH GROBAN: ALL THAT ECHOES

A TÖBBSZÖRÖS PLATINALEMEZES SZTÁR HATODIK STÚDIÓALBUMÁN HÉT ÚJ SZERZEMÉNY ÉS ÖT FELDOLGOZÁS TALÁLHATÓ

A nemzetközileg elismert, többszörös platinalemezes Josh Groban hatodik stúdióalbuma, az All That Echoes február 5-én kerül a boltok polcaira.

A lemezen hét vadonatúj dal található, melyeket Groban társszerzőként jegyez. Ezen kívül öt feldolgozás kapott helyet, pl. Stevie Wonder: I Believe (When I Fall in Love It Will Be Forever)- je; Glen Hansard és Markéta Irglová: Falling Slowly- ja (a Once című film Oscar-díjas betétdala); vagy Jimmy Webb: The Moon’s A Harsh Mistress-e. Az albumon közreműködik a Grammy-díjas trombitás Arturo Sandoval (Un Alma Mas) és az olasz szupersztár énekesnő, Laura Pausini (E Ti Promoterro). A producer pedig nem más, mint a Warner Bros. Records elnöke, Rob Cavallo, aki dolgozott már többek között a Green Day-jel vagy a Dave Matthews Band-del is.

Elkészült a Hollywood Rose új klipje, Így volna jó címmel!

Az idén tíz éves Hollywood Rose csapata a legutóbbi, Piknik a Holdon című albumának egyik legfülbemászóbb dalát, az Így volna jó című nótát „filmesítette” meg, s készített hozzá keserédes hangulatú, s mindenki számára ismerős élethelyzetet bemutató, elgondolkodtató mondandóval bíró videót.

Mindenkivel előfordult már, hogy olyan periódusba ért a párkapcsolata, hogy azt gondolta: úgy volna jó, ha véget érne és „egyedül lehetnék végre”. Aztán vagy így alakul, vagy nem, de egy biztos: az adott pillanatban a legtöbb embernek nagyon határozott véleménye van arról, hogy mi is volna neki jó. E gondolta köré épül a dal és a klip története is, melyben tehetséges, fiatal színészek szerepelnek és vázolnak fel mindannyiunk számára ismerős élethelyzeteket, a főbb szerepeket azonban stílszerűen a csapat tagjai alakítják. Már csak az a kérdés, a felvázolt szituációra vonatkozóan, hogy valóban „Így volna jó”?

Kiderül a videóból, melyet erre a linkre kattintva lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=xjg0H6C3wOs

A Hollywood Rose a jubileumi évre való tekintettel 10 éves szülinapi turnéba kezd, ellátogat a kisebb-nagyobb fesztiválokra, ősszel pedig a tervek szerint egy nagyobb volumenű, budapesti bulival szeretnék megünnepelni az elmúlt 10 évet, de a részletekről ennél többet egyelőre nem árultak el. Annyi biztos, hogy a rajongók egy, minden eddiginél látványosabb megmozdulásra számíthatnak.

Web:
http://www.hollywoodrose.hu
https://www.facebook.com/hollywoodrose
http://www.youtube.com/user/HollywoodRoseHungary

Új lemezét mutatja be az A38-on a 20 éves Alvin és a Mókusok

Február 15-én mutatja be új lemezét Budapesten az Alvin és a Mókusok. A zenekar jubilál ebben az évben, hiszen két évtizede kezdte működését, így a Bátorság, nyújtott kéz című album részben ennek a jegyében is készült. Az A38 Hajón tartandó koncertről tv-felvétel is készül, és néhány különleges vendég is felbukkan majd, az előzenekar pedig a Kozmosz lesz.

Éppen 20 évvel ezelőtt, 1993-ban alakult meg Nyíregyházán az Alvin és a Mókusok, mely néhány év alatt az akkori tinédzserek egyik hatalmas kedvencévé vált. A Jézusnak volt-e szakálla és a Jópofa nótái is egyszerre voltak punkosan felelőtlenek és provokatívak, de témaválasztásukat és a mondandójukat tekintve őszinték, aktuálisak és korántsem annyira együgyűek, mint ahogy azt egy felületes hallgató gondolná.

Persze az banda munkásságát saját bevallásuk szerint sem érdemes túldimenzionálni: Alvinék célja mindig az volt, hogy egyszerűen zenéljenek, ahogy nekik tetszik, és mindig azokról a dolgokról énekeljenek, ami éppen foglalkoztatja őket. Talán éppen ez a titka annak, hogy 20 évvel később is tömegek előtt játszanak, és a régről megmaradt korosabb rajongók mellett középiskolások újabb és újabb generációja nőtt már fel az átlagban kétévente megjelenő albumokon. Mert amellett, hogy a zenekar műfaját, stílusát tekintve nem távolodott el a kezdetektől, a dalok témája együtt változott, fejlődött a tagokkal: a legfrissebb, Aludj csak című dal például a főhős talán valaha írt, legszemélyesebb hangvételű műve. A banda máig tartó népszerűségét az is jelzi, hogy a dalhoz készült videót pár nap alatt több mint 19 ezren tekintették meg a Youtube-on: http://youtu.be/puu5-HQUO24

A dal a tavaly ősszel megjelent, Bátorság, nyújtott kéz című albumon szerepel, melynek készítésekor az volt a cél, hogy egy olyan lemez készüljön, amin egyszerre ötvöződik a modern hangzás a régi stílussal. Az új dobos, Szirota Márió érkezésével ezt maradéktalanul sikerült is megvalósítani. A minőségi megszólalásról - az Alvin Records stúdió mellett - a SuperSize Recording gondoskodott, így kétségtelenül a legjobb hangzású Alvin lemezt vehetik kézbe a rajongók.

A február 15-ei lemezbemutató több szempontból is különleges alkalomnak ígérkezik: egyrészt a koncertről felvétel készül a "Koncertek az A38 Hajón” című műsorba, melyet a tévében is viszontláthatunk, és a színpadon különleges vendégként a Prosectura énekese, Imre Norbert is feltűnik majd. Alvinék előtt pedig a 2010-ben alakult Kozmosz zenekar játszik. A koncertre jegyek kedvezményes elővételi áron már kaphatóak!

Bátorság, nyújtott kéz lemezbemutató a magyar punkológiai intézet ajánlásával!

2013. február 15., péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Alvin és a Mókusok, Kozmosz koncertek
Belépő: elővételben 2000 Ft, a helyszínen 2500 Ft.
Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen és a Headbangerben (V. ker. Múzeum krt. 17.)

Rákóczi Feriék családjában a fiúk uralják a konyhát

A Morning Show műsorvezetőjének kisfia is szívesen kuktáskodik

20 éves korában szeretett bele a főzésbe, kedvence az olasz konyha, sőt, tanítja is a konyhaművészetet Rákóczi Feri. A Class FM népszerű rádiósa ráadásul kedvese válláról is leveszi a terhet, otthon ugyanis Feri a „szakácsnő”. De nemcsak családja élvezheti a finomságokat, péntekenként Sebestyén Balázsékat lepi meg egy kis általa készített kóstolóval, műsorvezető társai nagy örömére.

Nemcsak a rádió stúdiójában, hanem a konyhában is otthonosan mozog Rákóczi Feri. A műsorvezetőt fiatal korában egyáltalán nem érdekelte a gasztronómia, segített persze a konyhában, ha szükség volt rá, mostanra viszont már nem is tudja elképzelni, hogy ne főzzön.

„Olyan 20 éves lehettem, mikor először készítettem el egy ételt. A haverokkal bandáztunk és kitaláltuk, hogy vörösboros marhalábszárpörköltet kellene főzni, viszont senki nem tudta, hogyan kell. Hazamentem anyukámhoz és megkértem, hogy tanítsa meg, mondja el, hogy mi kell hozzá. A főzés olyan jól sikerült, hogy mi is eláztunk a végére, ráadásul a végeredmény nagyon ízlett mindenkinek. Ez adta meg az első lökést.”- mesélte Feri, aki azt is elárulta, hogy melyik ízvilág áll hozzá a legközelebb. „Az olasz és a távol-keleti ételeket készítem el legszívesebben. Az olasz konyha azért nagyon jó, mert a szezonális és a helyi termékekkel is remekül gazdálkodnak. Ezt meg kellene tanulnunk nekünk is tőlük, mivel így sokkal gazdaságosabban lehet elkészíteni az ételeket.”- tette hozzá a rádiós.

Feri szerint nagyon fontos, hogy egy férfi is részt vegyen a házimunkában, ezért náluk az első perctől kezdve ő a családi konyha felelőse, ahol arra is ügyel, hogy mindig változatos étel kerüljön az asztalra. Úgy látszik, ezzel kisfiának, Somának is példát mutat, a kisfiú ugyanis már most imád főzőcskézni.

„Nagyon jónak tartom, ha egy férfi besegít bármiben, én például a főzéssel tudok terhet levenni a feleségem válláról. Otthon ezért én vagyok a szakácsnő, szóval napi szinten én főzök. Mivel minden nap készítek valamit, változatosan étkezünk, van hogy nem olasz vagy távol-keleti, hanem magyaros ételt főzök, például krumplipaprikást. Külön program, mikor a gyerekeket felültetem a konyhapultra. Érdekes, hogy Soma jobban szereti a főzést, mint Panna. Szerintem azért van így, mert azt látják tőlünk, hogy a férfi főz. Legjobban sütit szeret készíteni, ilyenkor kétszer annyi alapanyagot csinálunk, mert az egyik része úgyis a földön köt ki, a többit meg ők nassolják el sütés közben. Szerencsére szinte mindent megesznek, így egy valódi sáskahadra főzök otthon.”- mondta nevetve a Class FM reggeli műsorának házigazdája, aki kollégáit is hetente elkényezteti házilag készült ételeivel.

„Minden pénteken megosztom egy- egy kedvenc receptemet az egyik közösségi oldalon, és már a Class FM hallgatói is hétről-hétre várják a hétvégi ajánlatomat. Általában ezt készítem el a kollégáknak is, vagy pedig egy-egy disznóvágás eredményét osztom meg velük. De ha találkozom egy jó sajttal vagy füstölt sonkával, akkor azokból is viszek nekik néhány szeletet kóstolónak.”- árulta el a Morning Show műsorvezetője, aki imád új ételeket kipróbálni, és még este 9-kor sem rest fakanalat ragadni, ha egy jó ételről van szó.

Ferinek arra is van ideje, hogy a leghallgatottabb reggeli műsor mellett főzőkurzust vezessen és a tervek szerint a jövőben több helyen is oktatja majd a konyhaművészetet. Úgy véli, a mindennapos főzés során ráadásul könnyebben odafigyelhetünk arra, hogy mit eszünk, így egészségünkért is sokat tehetünk.

„Ez a gasztrovonal annyira működik már, hogy van is egy kurzusom egy főzősuliban, sőt, hamarosan lehet, hogy két iskolában is hirdethetem az igét. Mikor megkérdezik, hogyan érek rá minden nap főzni, akkor vissza szoktam kérdezni, hogy mennyit tévézik egy nap az illető. Ha csak egy órával kevesebbet tenné, máris jutna ideje arra, hogy finom ételeket készítsen. A főzés egyrészt nagyon jó buli, másrészt nagy büszkeség, amikor látod, hogy a családodnak vagy a barátaidnak ízlik az étel, amit az asztalra tettél, harmadrészt pedig még egészséges is. Ha lesz egy főzőműsor vagy egy könyv, annak örülni fogok, de azzal is nagyon elégedett vagyok, ahol most tartok.”

Laura Mvula - "Green Garden"

Olyan csodálatos előadókhoz hasonlították már, mint Emeli Sandé, Alicia Keys, Nina Simone vagy épp Sade – Laura Mvula valóban 2013 egyik leginkább emlegetett előadója. Számos elismerést kapott már Kanadából, Ausztráliából, Hollandiából, Lengyelországból, Svédországból, Dél-Afrikából, az Egyesült Államokból és Franciaországból, így nem kétséges, hogy valami különleges dolgot láthatunk megszületni.

Számos médium és zeneiparhoz kötődő cég tippelte már meg idei sikerét: a Brits kritikusai, a The Times, az iTunes, az Amazon vagy épp a BBC Sound Of 2013, mely szavazáson a 4. helyet érte el: http://www.bbc.co.uk/programmes/p010q6bc/profiles/lauramvula

A birminghami születésű (több mint) soul énekes Laura Mvula készen áll rá, hogy második dalával, a Green Gardennel a következő szintre lépjen.

Videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=v0Y3FbmKi9g

Biffy Clyro: Opposites

A Biffy Clyro, mely előző albumával, a 2009-es ‘Only Revolutions’-szal bebiztosította pozícióját az Egyesült Királyság legnagyobb zenekarai között, végre új lemezzel jelentkezik. Az ‘Opposites’ január 28-án érkezik.

A zenekar az ‘Only Revolutions’ turnéján érett arénákat megtöltő csapattá és fesztiválok fő fellépőjévé. 3 teltházas UK turnéjuk mérföldköve a Wembley Arena-beli, dvd-n is kiadott koncert volt. 2011-ben az NME és a Q Magazintól is megkapták a "Legjobb Élő Zenekar" címet.

A lemez producere GGGarth Richardson (Red Hot Chili Peppers, Rage Against The Machine) volt, a felvételek Los Angeles-ben készültek. A munkálatokról egy dvd is készült, mely az egyébként dupla CD mellé lesz csomagolva. A 2 CD-korong külön nevet is kapott: ‘The Sand at the Core of Our Bones’ és ‘The Land at the End of Our Toes’. Az első kislemez, a ‘Black Chandelier’ klipje nemrég látott napvilágot:

http://www.youtube.com/watch?v=myc_RViTHhY

Elmarad a Billy Talent február 4-i koncertje az A38 Hajón

A zenekar egy közeli időpontban pótolja a fellépést

Az A38 Hajó sajnálattal tudatja, hogy a Billy Talent zenekar európai koncertkörútjának nagy része, benne február 4-i budapesti fellépése az együttes egyik tagja közeli rokonának halála miatt elmarad. A menedzsmenttől határozott ígéretet kaptunk arra, hogy a koncertet egy nagyon közeli időpontban megtartják, amire a február 4-re szóló, már megváltott jegyek természetesen érvényesek lesznek. Az egyeztetések most folynak, és az új időpontot előreláthatóan napokon belül nyilvánosságra hozzuk.

A Billy Talent tagjainak részvétünket fejezzük ki, a közönségtől pedig elnézést és megértést kérünk. Alább olvasható Benjamin Kowalewicz, a zenekar énekesének közleménye:


„Kedves mindenki!

Három tetoválás van az alkaromon: Barátok, Család és Zene. Számunkra e három a legfontosabb. Elvesztettünk valakit, aki nagyon közel állt hozzánk, és az elmúlt hét volt életünk legszürreálisabb hete. Nem vagyunk és az elmúlt húsz évben sosem voltunk olyasfajta zenekar, amelyik csak úgy lemondja a koncertjeit, de az adott körülmények között le kell mondanunk a turnénk hátralévő részét. Nehéz döntés volt ez, és sosem hagynánk magára a közönségünket, de őszintén érezzük, hogy most a barátaink és családunk mellett kell lennünk. Ígérjük, kárpótolni fogunk titeket. Miénk a világ leghűségesebb rajongótábora, és mi mindig mellettetek állunk, ahogy azt is reméljük, hogy most ti is mellettünk álltok, amikor szükségünk van rá.
Még egyszer, teljes szívünkből sajnáljuk, de ebben a helyzetben szeretteink mellett a helyünk.

Éljetek és szeressetek tiszta szívből!

Ben”

Visszafekszenek a medvék a Konyha koncert előtt?

Két hónapos kihagyás után február 2-án a budapesti Gozsdu Manó Klubban lép fel a Konyha zenekar. A koncert vendége Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere. A fellépés napján az is kiderül, vajon az időjós medvék kedvence idén az „Asszem visszafekszem“ című sláger lesz-e a Konyhanyelv című lemezről.

A Konyha bemutatkozó albuma december elején jelent meg a Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadónál. A Konyhanyelv egyedi színt hozott a magyar könnyűzenei palettára, és nagyon pozitív kritikákat kapott. A zenekar a 60-as, 70-es évek fésületlen, bájos rockzenéjéből táplálkozik, ugyanakkor sokféle stílus felé elkalandozik és erőteljes, modern hangzást nyújt. Az izgalmas zenei ötletekkel megfűszerezett dallamokat szókimondó, vicces, okos dalszövegek teszik teljessé. A Kiskifli című punkos rock and roll szerzemény például egy szakítás történetét meséli el sok humorral. Mivel a refrénben szerepel az „Ugye, hoztál fogkefét?“ sor, a rajongók ennél a dalnál rendszeresen fogkeféket dobálnak fel a színpadra.

Erre a látványosságra is lehet számítani február 2-án a budapesti Gozsdu Manó Klubban, ahol két hónapos kihagyás után újra koncertezik a Konyha. Az est vendége Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere lesz. Az együttműködés ötlete egy decemberi Random Trip koncerten fogant meg. Szepesi Mátyás, a Konyha gitáros-énekese és Iván egyaránt meghívást kaptak az improvizációs estre, ahol hamar kiderült: remekül tudnak együtt játszani.

- Hasonló a stílusunk, mindketten a hatvanas-hetvenes évek zenéjének megszállottjai vagyunk, emellett pedig nyitottak a műfajok tekintetében. A koncerten egy némileg átgyúrt Konyha-dal mellett egy közös feldolgozást is eljátszunk, de hogy mit, az a fellépés napjáig legyen meglepetés– mondta Szepesi Mátyás.

A Konyha koncertjének napján az is kiderül, hogy mikor lesz már a tavasz. A néphagyomány szerint ha február 2-án a medve kijön a barlangjából, és a napsütésben meglátja az árnyékát, akkor visszabújik, mert hosszú lesz a tél. Ez esetben a Konyha új slágere, az „Asszem visszafekszem“ című dal aznap nemcsak a közönség, hanem a mackók kedvence is lesz.

Az „Asszem visszafekszem“ klip linkje:
http://www.youtube.com/watch?v=oYXQXmXv8q8

2013. január 18., péntek

HURTS: Exile

A "Miracle" című új kislemez már letölthető!

A Hurts felfedte második, "Exile" címmel 2013. március 11-én, a Sony Music / Major Label gondozásában megjelenő stúdióalbumának dallistáját. Az album első kislemeze, a "Miracle" január 14-én jelent meg digitálisan.

A banda nemrég közzétett egy teaser videót, melyet már több mint félmillió alkalommal néztek meg, és mely tömör ám annál mélyrehatóbb betekintést nyújt az "Exile" hangulatába: http://www.youtube.com/watch?v=baWthtRhtnY. A videóban a "The Road" című dalból hallható egy részlet, mely szintén az új albumon kap majd helyet.

A "Miracle" világpremierjére Huw Stephens showjábak került sor a BBC Radio 1 reggeli műsorában január 4-én, aki a Hurts-öt "az egyik legelképesztőbb bandának" nevezte. Zane Lowe, az egyik legbefolyásosabb brit rádiós is lejátszotta a dalt műsorában, aki így nyilatkozott a dalról: "Ez tetszik nekünk, ez a "Miracle". Minőségi dalszerzés, brilliáns hangszerelés, igazán magabiztos." A dalt ide kattintva lehet meghallgatni: http://www.youtube.com/watch?v=UPo1_wDE_BY .

A "Miracle" már letölthető az iTunes-ról (https://itunes.apple.com/hu/album/miracle-single/id591163136), illetve a Songo.hu-ról (http://www.songo.hu/hun/pages/release/c/5/7/4480ad3e0f80c43b153fa022b9c17d21.html) is

2013. január 17., csütörtök

Rékasi Károly és Lola rajzfilmhős lett

Az Emmy-díjas Phineas és Ferb sorozatban vendégszerepet kapott a két sztár

A Disney Csatorna világhírű animációs sorozatában, az Emmy-díjas Phineas és Ferbben vállalt vendégszerepet Lola és Rékasi Károly. A különleges epizódokhoz Európa-szerte a legkedveltebb sztárok csatlakoztak: hazánkban Rékasi Károly kölcsönözte hangját az egyik főgonosznak, Lola pedig cserkészlányként próbálhatta ki magát a szinkronstúdióban.

Januárban különleges szinkronhangok teszik még izgalmassá Phineas és Ferb kalandjait. A Disney Csatorna speciális epizódokkal kedveskedik a rajongóinak, amelyekben a vendégszerepeket a kiválasztott országok népszerű sztárjai alakítják.

Hazánkban Lola és Rékasi Károly kölcsönözte a hangját egy-egy szereplőnek, és szereztek felejthetetlen élményeket a szinkronstúdióban.

„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy részt vehetek a Phineas és a Ferb szinkronizálásában, hiszen régebben rengeteget néztem a sorozatot a barátaimmal. Candace, a két rosszcsont nővére, az egyik kedvenc karakterem, imádom, amikor árulkodva szalad az anyjukhoz” – mesélte Lola, aki először próbálhatta ki magát szinkronszínészként.

„Először kicsit izgultam, hogy fog sikerülni a szinkronizálásom, mert általában énekelnem kell és nem beszélni”-
tette hozzá nevetve Lola. „Szerencsére hamar feloldódtam, és nagyon jól éreztem magam a felvételek során, mindenki segítőkész volt. És természetesen máskor is szívesen kölcsönözném a hangomat egy szereplőnek, főleg ha még énekel is.”

A Phineas és Ferb animációs sorozata Rékasi Károly számára sem ismeretlen, hiszen Zsebi egyik kedvence a Disney Csatorna, amit a különleges apa-fiú napokon olykor együtt is néznek.

„Zsebivel ezeken a napokon leheveredünk a kanapéra, pattogatott kukoricát teszünk kettőnk közé egy jó nagy tállal, és a kedvenceinket nézzük a tévében. Az, hogy ez mesefilm, kalandfilm vagy akciófilm, mindegy is, a lényeg, hogy együtt vagyunk. De bevallom, Enci gyakran rajta kap minket, hogy mesefilmet nézünk” - árulta el Rékasi Károly, akinek hatalmas rutinja hamar megmutatkozott, és hihetetlen beleéléssel alakította karakterét.

Rékasi Károly majdnem 30 évvel ezelőtt, a Házibuli felvételein állt először a mikrofon elé, és az óta számtalan sikerprodukcióban működött közre szinkronszínészként, többek között Tom Cruise vagy Orlando Bloom magyar hangjaként.

„A szinkronizálás hosszú időn át szinte a mindennapjaimhoz tartozott. Animációs sorozatot szinkronizálni minden alkalommal felüdülés, különleges kikapcsolódás, ezért remekül éreztem magam a stúdióban. A vendégszerepem ráadásul egy érdekes karaktere az epizódnak, aki a végére nagy meglepetést tartogat” – súgta meg előjáróban.