A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radics Gigi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Radics Gigi. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 6., kedd

ErődFeszt május 17-én a Monostori Erődben!

„Az Erőd legyen Veled!”

A nemrégiben megújult komáromi Monostori Erőd május 17-én egy színes családi fesztiválra várja a kikapcsolódni vágyókat. Az ErődFeszt változatos programkínálatában mindenki megtalálja a neki való szórakozást ebben a világörökségi címre is pályázó műemléki környezetben. Kiváló zenei koncertek, színházi és tánc produkciók, gyerekprogramok, történelmi játékok, dunai sétahajózás, ingyenes kisvonat, lovaskocsizás, valamint kézműves- és sörkülönlegességek, Fröccs- és Grillterasz fogadják a család apraja-nagyját.

A Bástya Színpadon az ország egyik kedvencnői előadója, Radics Gigi és népszerű férfi énekese, Kocsis Tibor adnak koncertet. A kicsik számára a világ- és gyerekzenét vegyítő Bogármuzsika és a legendás 100Folk Celsius zenekar húzzák a talpalávalót. A gyerekek jó kedvéről a Cakkumpakli Színház, a felnőttek hangulatáról pedig a Dumaszínház előadója gondoskodik; de lesz néptáncbemutató, Dob Show, és amikor a hangulat a tetőfokára hágott, zárásként egy óriási Duna-parti Erőd-party várja a bulizni vágyókat a Funny Rollins Showbanddal. Emellett a Duna partján az Ágostones Masírband fúvóskoncertje és a klub sláger átdolgozásokat akusztikusan előadó Bohemian Acoustic produkciója lesz hallható.

Mindeközben a bátrabbak a győri Nádasdy Hagyományőrző huszárok komáromi laktanyájában élhetik át a katonaélet mindennapjait. Lesz lovasbemutató, célbalövés, fegyvermustra, vívás és kocsiztatás…

Amíg a kemény legények és férfiak katonáskodnak, addig a gyerekeket a koncertek mellett sok-sok más izgalmas kikapcsolódási lehetőség várja. Az Öko-játszóház és a mostanság egyre népszerűbb Scrapbook készítés mellett, doboktatással és „Csináld magad” kézműves foglalkozásokkal várják a kicsiket, melynek keretében tűzzománc ékszereket készíthetnek, fazekasságot tanulhatnak, korongozhatnak, selyemfestésen és powerpolos szobrászkodáson vehetnek részt.

Az ErődFeszt élményt a bőséges választékú Grillterasz, a Sörkülönlegességek Udvara és a Fröccsterasz Borbár teszi teljessé, ahol a nagy nyári rozéteszt akciós borkóstolója keretében szavazhatunk az idei év legjobb rozéjára!

A fesztivál alatt is kirándulni vágyók vezetett erőd- és kazamatatúrákon fedezhetik fel ezt az egyedülálló történelmi helyszínt; a kényelmesebb turisták pedig kisvonatozhatnak a város és az erőd között, vagy részt vehetnek a kikötőből induló sétahajózáson, mely során megcsodálhatják a Dunai Bástya egykori tűzerejét, valamint a Duna és a Vág természeti csodáit.

A Monostori Erőd Nonprofit Kft. folyamatos fejlesztéseinek és rendezvényeinek nem titkolt célja, hogy a Komáromi Erődrendszer egy euro-regionális rangú, határon is átnyúló kulturális és idegenforgalmi központ legyen. Ennek a törekvésnek a része az ErődFeszt, amelyre sok szeretettel várják a kikapcsolódni vágyó itthoni és határon túli családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt!

A rendezvény az erőd kedvezményes belépőjegyeivel látogatható! 




2013. szeptember 26., csütörtök

Radics Gigi nem keresi a szerelmet

A fiatal énekesnő a Class FM-en Kiss Orsival beszélgetett

Hazánk egyik legjobb énekesnője, Radics Gigi érettségire készül, szerte az országban koncertezik, jogsit csinál, az egészségért kampányol, mindeközben saját magára is jut ideje. Az egyetlen, ami még hiányzik a sorból, a szerelem, de a fiatal sztár úgy véli, eljön majd annak is az ideje. Az énekesnő Kiss Orsival, a Class FM műsorvezetőjével beszélgetett.

Radics Gigi élete már tizenhét évesen egy valóra vált álom: a tehetségkutató óta az egész ország ismeri és szereti, sőt, még Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt rá. Első stúdióalbumát részben Amerikában készítette el, a korong első kislemezéhez pedig itt klipet is forgatott.

Komoly kihívás Gigi számára összeegyeztetni a teendőit: tizenhét évesen bizony még iskolába jár, sőt, az érettségi után sem akar felhagyni a tanulással. „Úgy néz ki egy napom, hogy elmegyek suliba, aztán stúdióba, aztán fellépés, hazaérek olyan 12 körül, utána még tanulok, és reggel megint suli. Közben rendszeresen edzeni is járok.” – mutatta be egy napját az énekesnő, aki azt is elmesélte, bár mindig az énekléssel szeretne foglalkozni, semmit sem akar a véletlenre bízni, ezért nem akarja, hogy a sok munka a tanulás rovására menjen.

Gigi természetesen nem iszik alkoholt, azt azonban elárulta Orsinak, hogy az idei ősze mégis részben az italhoz kötődik. „Nem fogyasztok egyáltalán alkoholt. Egyrészt apukám nem engedné, és én jó kislány vagyok egyébként is” – nevetett az énekesnő „De az ország két nagy borvidékén, Tokajban és Villányban lesz önálló nagykoncertem, Tarcalon pedig borkirálynő választás lesz, ott Tóth Verával lépünk fel” – tette hozzá Gigi.

Elfoglaltságai mellett a közelmúltban egy egészségügyi kampányhoz is felkérték Oroszlán Szonja és Wolf Kati mellett, amire örömmel bólintott rá. „Egy nagyon szép kampány részesei lehetünk. Én azért vállaltam el a szereplést, mert arról szól, hogy a nők szívét védjük. Korábban pedig nekem is voltak egészségügyi problémáim, mert duci voltam. Magas volt a vérnyomásom, és azt mondta az orvos, hogy később akár cukorbeteg is lehetek. Ezért változtattam az étrendemen és a mai napig nagyon egészséges életformát élek” –mesélte Orsinak az énekesnő, akinek Mire vársz című dala a leghallgatottabb rádió egyik kedvence.

Bár önmaga még sokszor elégedetlen, Gigi bomba formában van, és ezt a visszajelzések is igazolják. „Hála istennek nagyon jó visszajelzéseket kapok, a közösségi oldalakon is gyakran kapok szerelmes leveleket. Azonban szépen ki szoktam őket kosarazni, de arra vigyázok, hogy ne bántsak meg senkit. Most igazából nem keresem a szerelmet, majd megtalál, ha eljön az ideje.”

A Radics Gigivel készült interjú további kulisszatitkokkal, érdekességekkel vasárnap este lesz hallható a Class40 műsorában, ahol az énekesnő újdonságai is rendre felcsendülnek.

2013. szeptember 3., kedd

Tap the Beat - Radics Gigi

A Pocket Scientists a Magneoton zenekiadóval együttműködésben bemutatja: Tap the Beat – Radics Gigi című vadonatúj ritmusjátékát, melyet okostelefonokra és tabletekre fejlesztettek ki.

A játék alapjai a Tap Tap Revenge és a Guitar Hero című, már ismert nemzetközi sikerjátékokon nyugszanak, melyekben az ütemre érkező színes köröket kell eltalálni a képernyőn és így lehet pontokat gyűjteni. A játékban elért pontok megoszthatók Facebook-on, így a játékosok könnyen összemérhetik ügyességüket.

A Tap the Beat – Radics Gigi különlegessége, hogy magyar előadóval először készül ilyen játék. A játékban 10 Gigi dalt használtak fel a fejlesztők: a Vadonatúj érzés-t, az Úgy fáj-t, ezek angol változatait és remixeit, valamint a Mire Vársz című dalt. Az alkalmazás mától elérhető iOS-re és Androidra is.

iOS: http://bit.ly/15tmX1KAndroid: http://bit.ly/13WiaYt

2013. augusztus 4., vasárnap

Pirosban szólnak szívünkhöz

Tudta, hogy keringési betegségben háromszor annyi nő hal meg évente, mint például rákban? Ennek ellenére sokan nem tudják, hogy a nők körében a szív- és érrendszeri problémák számítanak az elsődleges haláloknak, sőt több nő hal meg infarktusban vagy agyvérzésben, mint férfi. Idén nyáron Oroszlán Szonja színésznő és két neves énekesnő, Wolf Kati és Radics Gigi közösen felvett egy dalt, a Szív dalát. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a nőket veszélyeztető keringési betegségekre a Pirosban a Nőkért Mozgalom jegyében. Mindhárman közvetetten érintettek, hiszen ma Magyarországon nincs olyan család, aki ne gyászolna egy édesanyát, testvért vagy nagymamát szív- és érrendszeri betegség miatt.

Pirosban a Nőkért mozgalom a világban

Magyarországon több nőt öl meg a szív-és érrendszeri betegség - a hölgyek 55 %-át -, mint férfit, akiknek 45 %-a hal meg koszorúér-betegségben. Évente mintegy 36 ezer nő hal meg keringési betegségben, holott ezek 80%-a megelőzhető lenne.[1] A Szív Világszövetség célja, hogy ráirányítsa a fenti tényekre a figyelmet, ezért indította útjára a Go Red for Women mozgalmat, amelyet Magyarországon a Magyar Nemzeti Szívalapítvány indított el Pirosban a Nőkért (PaN) néven. Világszerte rengeteg figyelemfelkeltő akció, rendezvény és számos ismert ember támogatta és támogatja a mozgalmat. Többek között Catherine Zeta-Jones vagy a híres énekesnő, Colbie Caillat, akik mindketten piros ruhában hívták fel a figyelmet az ügy fontosságára,

PaN mozgalom Magyarországon

A Pirosban a Nőkért mozgalom keretén belül idén nyáron egy nagyszabású jótékonysági kampány indul, amellyel ismételten szeretnék felhívni arra a figyelmet, hogy a szív- és érrendszeri betegségek nemcsak a férfiakat, de a nőket is érintik. Rakonczai Viktor zenei producer, Szabó Zé zeneszerző és Szente Vajk dalszövegíró közösen elkészítette a Szív dalát, melyet Oroszlán Szonja színésznő és két neves énekesnő, Wolf Kati és Radics Gigi együtt énekel el. A dal a szívről szól, nekünk mindannyiunknak, de különösen a nőknek. A dalhoz forgatott videoklipben természetesen mindhárom énekesnő piros ruhában jelenik meg: http://www.youtube.com/watch?v=vm59OshJ1Pk A piros ruha ugyanis az a momentum, amely itthon és világszerte összeköti a PaN mozgalom tagjait. A produkció kapcsán széleskörű adománygyűjtés is indult, amelynek bevételét a hazai mozgalom céljaira használja majd fel a Magyar Nemzeti Szívalapítvány. A három elismert művésznő szívesen csatlakozott támogatóként a mozgalomhoz, hiszen mindhárman érintettek.

Wolf Kati úgy véli, Magyarországon nincs olyan család, ahol ne lenne legalább egy szívbeteg ember, ami a testmozgással és egészséges életmóddal jórészt visszaszorítható lenne. Sajnos az ő rokonságában sem ismeretlenek a szív-és érrendszeri megbetegedések, sőt kifejezetten a női családtagokat érintve. „Valószínűleg rám is ez a betegség vár, ha nem teszek meg mindent a megelőzés érdekében. Igyekszem egészségesen táplálkozni és rendszeresen mozgok. Ma már nagyon sok szó esik a különböző betegségek megelőzési lehetőségeiről, de a nők szíve ilyen módon még nem került előtérbe. Ezért is örülök, hogy a Pirosban a Nőkért mozgalom épp ezt a nagy és fontos ügyet igyekszik felkarolni, és annak is, hogy személyesen részt vállalhatok a kampányban.”

Sajnos nem csupán hírből ismeri a keringési betegségeket Oroszlán Szonja sem, hiszen az ő családjában is megküzdöttek és küzdenek ma is szívbetegséggel. „Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az emberek tudják, hogy itthon vezető halálozási okként tartják számon a szív-és érrendszeri megbetegedéseket. Ez egy létező probléma, nem szabad homokba dugni a fejünket, tehát igenis legyen téma a szívbetegség. El kell érni, hogy beszéljenek róla, mert csak így lehet a megelőzésre összpontosítani. Ezért is örülök annak, hogy részese lehetek a Pirosban a Nőkért mozgalomnak és személyesen hívhatom fel a figyelmet a prevenció fontosságára.”

Radics Gigi elmondása szerint 7 évesen közel 70 kg volt. A túlsúly magas vérnyomást eredményezett, ami igen gyakran orrvérzéssel és szédüléssel párosult. Ezért egy nagyon komoly és lehetőleg elég gyors életmódváltásra volt szükség, amit meg is lépett. Gigi orvosi segítséggel, étrendváltással és mozgással teljesen átrendezte mindennapjait. "Egyáltalán nem éheztem! Napközben bármit ehettem, a kedvenc ételeimet is, vacsorára pedig a szénhidrát-dús ételeken kívül szintén jöhetett bármi. Bár nem is a diéta volt a legnehezebb, hanem a rendszeres és nagyon kemény edzések. Eleinte nagyon fárasztó volt, mára azonban már hozzászoktam, sőt élvezem is!” Gigi nagyon szeretett volna lefogyni, és visszakapni egészségét. Erősen küzdött és küzd a mai napig, de hamar megszerette ezt az életmódot és most sokkal több energiája van, mint korábban. Saját példáján keresztül szeretne rámutatni arra, hogy a keringési betegségek megelőzhetők, de vissza is fordíthatók, ha kellő akaraterővel rendelkezünk.

[1]Központi Statisztikai Hivatal, Népmozgalmi adatok 2011. halálokok szerinti csoportosítás, (Statinfo v38.)

2013. július 2., kedd

Együtt bulizott a Class FM partiján a hazai sztárvilág és Aloe Blacc

A Zöld Pardonban vasárnap a soulzene kapott főszerepet

Nem hiába vártuk hetek óta Aloe Blacc és zenekarának fellépését: az I Need A Dollar énekese óriási sikerű koncertet adott vasárnap. A zenészt, akinek dalait az egész világ dúdolja, a Class FM hozta el Magyarországra. A világsztár slágereire nem csak a Zöld Pardon közönsége tombolt, hanem a rádió vendégei is: számos hazai sztár, így Radics Gigi és Oláh Gergő is megjelent a rendezvényen, és együtt buliztak a soul legfrissebb, legdivatosabb képviselőjének zenéjére.


Nem kevesebb, mint tizenkét fős zenekarral biztosította a vasárnap esti fantasztikus hangulatot Aloe Blacc a Zöld Pardonban. Az előadó már 1995 óta foglalkozik zenéléssel, évekig egy hip hop banda tagjaként zenélt, 2003-tól pedig szólóban folytatta tovább. Számos szerzeménye filmekben, sorozatokban is feltűnt, és ezek egyikének köszönheti elképesztő sikerét is: a Kergetjük az amerikai álmot című sorozat főcímdala, az I Need A Dollar következtében egyik napról a másikra vált világsztárrá. Nem csoda hát, ha ez a sláger az ő szívéhez is közel áll: a Zöld Pardon lelkes közönsége kétszer is meghallgathatta a Class FM által szervezett nagy sikerű vasárnapi koncert során, ahol olyan dalok is felcsendültek, amelyeket még nem láthatott-hallhatott színpadon senki.

A kellemes, laza nyáresti hangulat és az igényes soulzene sztárvendégek sokaságát vonzotta a leghallgatottabb rádió bulijára. Wolf Kati, Walkó Csaba, Kállay-Saunders András, Tolvai Reni, Keresztes Ildikó, Somló Tamás, Király Linda, Király Viktor, Csobot Adél, Antal Timi, Iszak Eszti és Dobrády Ákos mellett Oláh Gergő és Radics Gigi is részt vett a nagy sikerű koncerten.

Oláh Gergő, aki éppen új dalán dolgozik, hatalmas élményként írta le az estét. „Megmondom őszintén, eddig csak az I Need A Dollart ismertem tőle, de nagyon élveztem, végigbuliztuk a feleségemmel az egész koncertet! Nagyon szeretem, amikor ennyi remek zenész van a színpadon és lenyűgözött, hogy milyen jól táncol a színpadon” – áradozott a 2012-es X-Faktor győztese.

Az utóbbi időben minden zenei díjat bezsebelő Radics Gigi is végigtáncolta az estét. „Fantasztikus volt a koncert, minden percét imádtam! Aloe Black olyan koncerttel örvendeztetett meg minket, ami még nagyon sokáig emlékezetes marad. A fiatalos, pörgős hangulat, a remek dalok és a nyári levegő kombinációja mindenkire hatott, aki ott volt; remélem, láthatom még őt koncerten!” – mondta a fiatal énekesnő.

Aloe Black - akinek Avicii-vel közös vadonatúj dala már hallható a Class FM-en - a koncert után juhtúrós sztrapacskával zárta az estét, majd visszatért szállodájába, előtte azonban exkluzív interjút adott Kiss Orsinak. Az interjú, amelyben a világsztár többek között Magyarországi élményeiről is mesél, teljes egészében a vasárnapi Class40-ben lesz hallható.







2013. június 20., csütörtök

Taroltak a Megasztár győztesei a zenei díjátadókon

Az idei Viva Cometen és BRAVO OTTO-n taroltak a Megasztár győztesei, Radics Gigit és Caramelt több kategóriában is díjazta a közönség.

Június 13-án, csütörtök este a zenecsatorna az elmúlt 12 hónap legmenőbb magyar előadóit díjazta, az év legjobb női előadója Radics Gigi lett. Gigi a magyar vízilabda válogatott jóképű tagjaitól vehette át „A legjobb női előadónak” járó díjat.

Ezt megelőzően június 8-án adták át az idei BRAVO OTTO díjakat, az eseményen Radics Gigi és Caramel is duplázott. Az év női előadója Radics Gigi lett, legjobb férfi előadónak pedig Caramelt választották a BRAVO olvasói, aki így két szobrot is bezsebelhetett a díjátadón, hiszen a BRAVO IDOL díjat is neki ítélte a zsűri. A BRAVO IDOL-ra idén is számos kiváló művészt jelöltek a BRAVO olvasói, akik zenei munkásságuk mellett társadalmi szerepvállalásukkal is példát mutatnak a fiatal generáció számára, közülük a Megasztár-győztes Caramelt választotta a zsűri, aki tehetségével és kitartó munkájával generációk példaképévé tudott válni, emellett sokat tett a roma kisebbségi esélyegyenlőségért és integrációért is. Az év videoklipje díjat Radics Gigi kapta, így ő is duplázott az idei BRAVO OTTO díjátadón.

„Végtelenül boldog vagyok, hogy mindkét díjátadón engem választottak a legjobbnak női előadónak, meglepetésként ért, amikor kimondták a nevemet. Nagyon jól esik, hogy ennyien szeretnek, szívből köszönöm a közönségnek a szeretetet, és családomnak, kollégáimnak a támogatást, hogy mindenben segítik a munkámat” – mondta Radics Gigi.

Elképesztő show-val és a legnagyobb sztárokkal ünnepelt a VIVA

Június 13-án este a zenecsatorna az elmúlt 12 hónap legmenőbb magyar előadóit díjazta, akik nem csak hangjukkal, hanem rajongói táboruk aktivitásával is kiemelkedtek vetélytársaik közül. A VIVA Cometen élőben lépett fel a sztár-rapper Wiley, de különleges produkcióval állt színpadra Majka, fellépett a friss „A Magyar Könnyűzenéért”-díjas Tankcsapda, a Children of Distance, a szokásosnál is szexibb Hien, valamint a nagydumás Fluor és a szemtelenül fiatal Radics Gigi is. „A legjobb férfi előadó” Young G, „A legjobb női előadó” Radics Gigi lett, „A legjobb együttesnek” járó Comet-gömböt pedig a Children of Distance zsebelte be. „A legjobb új előadó” a Bermuda, míg „A legjobb videoklip” tulajdonosa a Mary PopKids és a Punnany Massif zenekarok lettek, a Mosoly című videóért. A frissen bejelentett közösségi médiás díjat Majka-Curtis-BLR kapta. A legnagyobb sztárok, elképesztő show és hajnalig tartó party – ilyen volt a 13. VIVA Comet!

Este hétkor már a vörös szőnyeges bevonuláson látszott, ez a Comet az eddigieknél is sokkal izgalmasabb lesz! Mindenki próbált kitenni magáért a könnyűzene ünnepén, Young G jelképesen eltemette korábbi énjét, míg Palvin Barbi új férfi oldalán tűnt fel, a szupermodell ugyanis SpongyaBobbal érkezett! Minden eddiginél többet mutatott meg magából a gála műsorvezetőnője, Iszak Eszti is, aki ötször öltözött át a show alatt. Dopeman ByeAlexet biztató pólóban jelent meg a színen és elmondta, ő legszívesebben a Malmőben brillírozó énekesnek adna díjat!

A frissen felfedezett előadó a végén mégis hoppon maradt. A Bermuda rajongói sokkal nagyobb lelkesedést mutattak, így az indie zenekar lett „A legjobb új előadó”, akiket a Randikommandó csapata tüntetett ki. A Lendvai Lilla – Vörös Reni – Zsidró Tamás trió meglepve üdvözölték a fiatal hipszter generáció kedvenceit. A gyönyörű Osvárt Andrea a Tankcsapdának adta át a „A Magyar Könnyűzenéért” díjat, míg Pordán Petra és Anh Tuan a Mary PopKids és a Punnany Massif Mosoly című közös slágerének klipjét jutalmazták „A legjobb videoklip” Comet-gömbjével. Radics Gigi a magyar vízilabda válogatott döglesztően jóképű tagjaitól vehette át „A legjobb női előadónak” járó díjat, „A legjobb férfi előadó”, Young G pedig a szexi Palvin Barbara – Bernáth Bianca modell duó közelségében örülhetett a méltán begyűjtött gömbnek. A Children of Distance-t, mint „Az év együttesét a Jóban Rosszban sztárjai, Szabó Zsófi és Száraz Dénes tüntették ki. Meglepetésekből nem volt hiány, hiszen az utolsó pillanatokban dőlt el, szoros küzdelem után, hogy ki viheti haza a #SuperFan díjat: Lakatos Márk a legközösségibb előadó díjával, a 7. Comet gömbbel a Majka-Curtis-BLR formációt jutalmazta.

A díjátadót a VIVA élőben közvetítette, a rajongók pedig több mint egymillió online szavazattal segítették kedvenceiket. Ezúttal a #SuperFan díjnak köszönhetően arról is megbizonyosodhatott mindenki, hogy a magyarok igazán odaadó közönség, akik élnek-halnak a kedvenceikért! Aki lemaradt, az kimaradt, a helyszínen tomboló közönséget olyan sztárok szórakoztatták, mint Wiley, aki a legmenőbb európai klubok hangulatát hozta el a Sportarénába. Fellépett többek között Majka- Curtis-BLR, akik szívszorító produkcióval készültek, Hien, a Tankcsapda, a Children of Distance, Fluor és Radics Gigi is.

A buli természetesen itt korántsem ért véget, a több ezer meghívott vendég hajnalig mulatott a Comet VIP party-n, ahol együtt szórakozott a magyar sztárvilág színe-java: többek között Sarka Kata, Karsai Zita, Dukai Regina, Görög Zita, Tolvai Reni és Kállay-Saunders András, Voksán Virág, Zsédenyi Adrienn, Horváth Éva, a Jóban Rosszban sztárjai, és Szilágyi Áron is.





2013. május 25., szombat

Nyeregbe pattantak a szexi jelölt lányok


Pünkösd alkalmával biciklit ragadtak a VIVA Comet fiatal énekesnői és egy jól sikerült mini-túra keretében körbekerekezték a Városligetet, majd Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca ladikba ültek a Liget csónakázótaván. Biciklizésben és evezésben mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak – a Cometen azonban csak egyikük lehet a legjobb.


A 2013-as VIVA Comet jelöltjei az egyre forróbb időjáráshoz illő szexi ruhákban és szélsebes kétkerekűkkel vágtak neki Budapest egyik legzöldebb övezetének, a Városligetnek. Friss levegő, derűfényes napsütés, vidám hangulat: Odették kiszabadultak néhány órára a próbákkal és fellépéssel töltött hétköznapokból.

„Nosztalgikus élmény volt ismét bringára pattanni, én ugyanis vidéken nőttem fel és otthon rengeteget bicikliztem a tesómmal. Hatalmas kertünk volt, ahol rendszeresen azt játszottuk, hogy cirkuszi akrobaták vagyunk. Folyton különféle attrakciók bemutatásával próbálkoztunk, de soha nem ment úgy, ahogy a tévében láttuk, így gyakran nagyokat estünk és bizony sírás lett a vége!”
– mesélte Radics Gigi.

„Ózdi lány vagyok, a barátnőimmel sokszor döntöttünk úgy a hétvégéken, hogy elég volt a négy fal között üldögélésből, így felkerekedtünk és több napos biciklitúrákat tartottunk. Akkoriban simán letekertem akár 25-30 kilométert is!”
– tette hozzá Barbee, aki rutinosan pattant nyeregbe.

Hien viszont kicsit tartott a bicajozástól.
„Nem vagyok nagy bringás, de ennek ellenére is jól éreztem magam, így bátran vágtam neki a terepnek és úgy gondolom, hogy egész szépen sikerült is tartanom a tempót a többiekkel.” – mondta a csinos énekesnő, aki elárulta, hogy minden eddiginél szexisebb ruhákkal készül a Cometre, és a gála ideje alatt többször át is öltözik majd.

A bringázás után a lányok úgy döntöttek, hogy közös csónakázással lazítanak. Veca és Hien az evezők mellett találták meg a helyüket, Odett pedig irányított, aki ráadásul éppen a Balatonról érkezett a közös programra, így nagyon örült, hogy ismét víz közelben lehetett.

Janicsák Veca egy szőrös hódító társaságában érkezett a Városligetbe, hisz az énekesnő a kedvenc házőrzőjét is elhozta magával.

„Zentát ahova csak lehet, elviszem magammal. Most is láthatóan nagyon élvezte a kiruccanást, viszont kicsit meg kellett fürdetnem a nagy hőség miatt. A szabadidőmben szívesen biciklizek, evezek, igyekszem sokat sportolni.” - mesélte Veca, akinek jó erőnléte tisztán látszott az evezésnél.

A lányok vattacukorral és fagyival kényeztették magukat a napsütéses tavaszi napon, innentől azonban gőzerővel indul a felkészülés, hiszen a jelöltekre a június 13-án megrendezésre kerülő VIVA Comet-díjátadó előtt még számos próba vár.

A nagyszabású gálára exkluzív műsorszámmal készül többek közt a Magyar Könnyűzenéért-díjjal nemrég kitüntetett Tankcsapda, a Children of Distance, Hien, Fluor, az AFC, a Majka – Curtis – BLR-trió és Radics Gigi is. A hazai énekesek mellett egy igazi nemzetközi sztár, a brit rap fenegyereke, Wiley is felpörgeti majd a Papp László Budapest Sportaréna közönségét.





2013. május 3., péntek

Aranyat kapott DJ Dominique!

DJ Dominique nagyon régóta van a popszakmában, rengeteg ismert és elismert barátja van. A karrierje során már többször kapott aranylemezt, de a sikereket eddig nem ünnepelte meg nyilvánosan. Most meghívta ismerőseit, akiknek dalai szerepelnek a lemezein, hogy közösen ünnepeljék meg az aranylemezeket. A bulin a hazai sztárvilág színe-java megjelent. Ott volt Csepregi Éva és Végvári Ádám, Nagy Feró, az Animal Cannibals, Vincze Lilla, Felly K, Kiki, B.Tóth László, Dévényi Tibor és Bárány Attila. A bulin fellépett még Radics Gigi, Király Viktor, Nagy Adri, Gyurcsík Tibi és David Heatlie is.

DJ Dominique eddig mindig másnak segített a rendezvényeivel. Most az egyszer, ismerősei unszolására, nem jótékonyságról volt szó, hanem barátainak köszönte meg a sokévi együttműködést és közös munkát. Az elmúlt években DJ Dominique több arany- és platinalemezt kapott, de sohasem ünnepelte meg a sikereket. Már régóta szerette volna megköszönni a támogatást és a közös munkát a zenészbarátoknak, így most egy hatalmas bulival lepte meg őket.

Egyik legjobb barátja és zenésztársa, Bárány Attila is kért egy kis szót. Szerette volna ő is megköszönni mindenkinek a közös munkát. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez az este nemcsak az aranylemez miatt különleges. „Drága Barátaim! Ma egy különleges élményben lehet részünk. Attila „coming out”-ol ma, hiszen először lép a lemezjátszók mögé a tőle megszokott kendő nélkül!”

„Nem tegnap kezdtem el a szakmát, így az elmúlt évek alatt rengeteg jó barátra leltem. Mindig szerettem volna egy olyan bulit, ahol személyesen is megköszönhetem a barátságukat és a közös munkát. Most, hogy a legújabb remixalbumom is aranylemez lett - amit hálásan köszönök a közönségnek- gondoltam, hogy egy partin ünnepeljük meg az elismerést. A régi barátok mellett, néhány nagyon tehetséges fiatal is eljött, akik a Morrison’s Liget színpadán fel is léptek. Király Viktor, Radics Gigi és Nagy Adri, Gyurcsík Tibi és David Heatlie hatalmas bulit csaptak, a közönség tombolt. Nagyon nagy öröm volt az este, boldog vagyok, hogy a barátaim együtt örültek velem!” mesélte DJ Dominique

A munka azonban nem áll meg, DJ Dominique már gőzerővel dolgozik legújabb albumán. Természetesen a jótékonysági feladataira a továbbiakban is nagy figyelmet fordít majd!

Radics Gigi megtáncoltatta Dj Dominique-ot!


A napokban készült el Radics Gigi legújabb videóklipje, az Over you című dal remixéhez . A számot hazánk legismertebb lemezlovasai, Dj Dominique, Bárány Attila és Dave Martin gondolták újra. A videóban a DJ-ken és Gigin kívül szerepet kapott Marcelo is, aki az énekesnő zumbatanára. A dal várhatóan a nyár partyslágere lesz! 

A DJ triónak és Giginek nem ez az első együttműködése. Az előző közös daluk, a Daydream remixét ma már több mint 350.000-en nézték meg a Youtube-on. A sikeren felbuzdulva döntötték el, hogy újra összehoznak egy ütős slágert. Gigi eurovíziós dalának angol verziójára esett a választás és az alapötlet az volt, hogy a szomorú hangulatú dalból egy igaz partyslágert készítsenek. A feldolgozás annyira jó lett, hogy végül klipet is forgattak hozzá.

„Nagyon tetszik ez a verzió, igazán pörgős lett. Jó hangulatú volt a forgatás is. Örültem, hogy táncol a klipben Marcelo, a zumbatanárom is. Ő nagyon profi és rengeteget segít nekem a színpadi mozgásban. Hetente többször járok hozzá zumbázni, imádom ezt a sportot! Remélem, hogy sokan szeretik majd ezt a dalt és a klipet” - mesélte Gigi.

„Senki nem vitathatja, hogy Gigi világszínvonalúan énekel, ezért is nagy öröm, hogy ismét együtt dolgozhattunk. Még csak 16 éves, de vérprofi. A forgatást végignevettük, ahogy a stúdióban eltöltött órák is csak perceknek tűntek. Gigi még olyanra is rá tudott venni, ami eddig nagyon keveseknek sikerült. A forgatás szünetében kipróbáltunk néhány zumba táncmozdulatot, ami persze neki sokkal jobban ment, mint nekünk Báránnyal!”
- mondta nevetve DJ Dominique.

A Grafpictures által készített klipet itt tudjátok megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=BY7NOoMt3Fg 







2013. március 27., szerda

Radics Gigi - Jazzy Koncert

Radics Gigi, a Megasztár mindössze 16 éves győztese üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe - ekkora fölénnyel eddig még senki nem nyert tehetségkutató versenyt Magyarországon.

A verseny befejezését követően nagyon felpörögtek az események Gigi körül, hiszen megannyi hazai és nemzetközi felkérés teszi izgalmassá a fiatal tehetség életét. Legutóbb például döntőse volt A Dal című eurovíziós előválogató műsornak.

Ám alig lett vége a televíziós szereplésnek, Gigi máris teljesen új dologra készül: a Jazzy Rádió szervezésében egy különleges akusztikus jellegű koncerten találkozhatnak a rajongók az énekesnővel, aki néhány igazi zenei meglepetéssel készül. A koncert sztárvendége a Voice elnevezésű verseny egyik nagy felfedezettje, Gájer Bálint és egy nagy zenész dinasztia tagja, a nemzetközi hírű Holéczy Ákos Svédországból, aki fantasztikus szaxofon művész.

A koncert március 28-án este 7 órakor lesz a MOM kulturális központban.

2013. március 7., csütörtök

Radics Gigi - Jazzy Koncert

Radics Gigi, a Megasztár mindössze 16 éves győztese üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe - ekkora fölénnyel eddig még senki nem nyert tehetségkutató versenyt Magyarországon.

A verseny befejezését követően nagyon felpörögtek az események Gigi körül, hiszen megannyi hazai és nemzetközi felkérés teszi izgalmassá a fiatal tehetség életét. Legutóbb például döntőse volt A Dal című eurovíziós előválogató műsornak.

Ám alig lett vége a televíziós szereplésnek, Gigi máris teljesen új dologra készül: a Jazzy Rádió szervezésében egy különleges akusztikus jellegű koncerten találkozhatnak a rajongók az énekesnővel, aki néhány igazi zenei meglepetéssel készül. A koncert sztárvendége a Voice elnevezésű verseny egyik nagy felfedezettje, Gájer Bálint és egy nagy zenész dinasztia tagja, a nemzetközi hírű Holéczy Ákos Svédországból, aki fantasztikus szaxofon művész.

A koncert március 28-án este 7 órakor lesz a MOM kulturális központban.


 

2013. február 20., szerda

Bemutatkozik Radics Gigi Eurovíziós versenydala: "Úgy fáj" / "Over You"

Radics Gigi, a 2012-es Megasztár győztese mindössze 16 éves, de karrierje már magas hőfokon lángol. Tavaly novemberben megjelent bemutatkozó albumára ("Vadonatúj érzés") több nemzetközileg elismert szerző és zenei producer mellett kiváló hazai tehetségek is írtak dalokat.

Zajos sikerű, telt házas lemezbemutató koncertjét a MOM Kulturális Központban tartotta Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor, Rakonczai Viktor és a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A tehetségkutató óta fellépett a Montreux-i Jazzfesztiválon, klipet forgatott Los Angelesben, bemutatkozott a nemzetközi zenei színtér szakembereinek egy londoni showcase keretein belül, valamint énekelt a tavaly év végén tartott Cserháti Zsuzsa Emlékkoncerten.

Első slágere, a "Vadonatúj érzés" / "Daydream" 9 héten át vezette a hivatalos magyar Rádiós Top 40 listát, és digitális kislemez formátumban is megjelent a magyar iTunes kínálatában. Az Eurovíziós Dalfesztiválra is nevezett "Úgy fáj" / "Over You" (mely szintén elérhető az iTunes-on) az énekesnő kedvence a nagylemezről és már alig várja, hogy február 16-án előadhassa a hazai elődöntőben A Dal színpadán.

A klip igazán különleges képi világa nem megszokott környezetbe helyezi Gigit. A dal mondanivalóját, a szakítás utáni kettős érzelmet, hatást szeretné bemutatni az elkészült anyag. Gigi két karaktert alakít, az egyikben zord külsejű, tetovált zenészek közt, törékeny lányként énekel, ezzel szemben a stúdiós felvételeken a belőle áradó erő az, amely látványos hatással van a természetre és a környezetre.

A történet két helyszínen játszódik, amely a két figurát is elválasztja egymástól. A gyengébb, törékenyebb női ideált a padláson ábrázolják a készítők, míg az erős, határozott nőt a stúdióban jelenítik meg.

A videoklip további érdekessége a két ragadozó madár: egy héja és egy holló. A forgatáson Gigi megpróbált összebarátkozni az egy éves Emi nevű hollóval, de annyira félt tőle, hogy egy fotó után inkább visszaadta gazdájának.

Az énekesnő elárulta, hogy nem tudott aludni előző éjszaka, mert tudta, hogy másnap egy izgalmakkal teli, hosszú nap vár rá... ami be is következett, ugyanis a forgatás több mint húsz óráig tartott.

A klip vége mindenki számára nyitott marad, a készítők célja az volt, hogy a videó mondanivalója személyes legyen, és mindenki saját tapasztalatai alapján zárja le a történetet.

2013. január 25., péntek

Radics Giginek nincs ideje unatkozni

Radics Gigi naptárja már 2013-ra is kezd betelni.

Az énekesnő épp a napokban tölti a Megasztárban nyert utazását Thaiföldön, ahonnan rendszeresen megosztja élményeit rajongóival a hivatalos Facebook oldalán. Amint onnan hazatér, minden idejét az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében való szereplés fogja lefoglalni: próbák, interjúk sorozata vár rá. Gigi a február 16-i adásban fog sorra kerülni. Nemrégiben leforgatták a klipet is az "Úgy fáj/Over you" című dal magyar és angol változatára is, ezt is hamarosan láthatjuk már.

Mindemellett Gigi egy fantasztikus rekordot állított fel a Mahasz Rádiós Top 40 játszási listán: Vadonatúj érzés/Daydream című dala immár 8. hete áll a lista első helyén! Egy magyar előadónak sem sikerült ilyen bravúr az utóbbi években.

Úgy fáj:
https://www.youtube.com/watch?v=z9YEKbsTvqw

Over you:
https://www.youtube.com/watch?v=Vz4Dved-f_4

2012. december 5., szerda

RADICS GIGI SZÖRNYVADÁSZNAK ÁLLT

Rejtélyes lábnyomot fedezett fel az énekesnő

Elmúlt már az idő, amikor Radics Gigi esténként benézett az ágya alá, hogy nem lapulnak-e szörnyek alatta, és már barátaival sem próbál szellemet idézni. A Disney Csatorna Rejtélyek Városkája című sorozata kedvéért azonban szívesen tett egy időutazást, és vagány szörnyvadászként avatott fel a Deák téren egy rejtélyes, óriási lábnyomot.


Hatalmas szörny költözött Budapestre, aki a város szívében, a Deák téren hagyta több négyzetméteres lábnyomát. A különös nyom nem csak a járókelők, de Radics Gigi figyelmét is felkeltette. Az énekesnő először nevetve idézte fel gyerekkorát, amikor még a sötét szobában mindenhol félelmetes lényeket sejtett, majd felcsapott szörnyvadásznak és felavatta a hatalmas installációt, amely a Disney Csatorna minden vasárnap új részekkel debütáló, Rejtélyek Városkája című új sorozatának egy részletét eleveníti meg.


„Kicsiként én is, mint minden gyerek benéztem az ágy alá, biztos, ami biztos leellenőriztem, hogy nem lapul-e ott valami. Évekkel később a barátaimmal belevágtunk egy szellemidézésbe: körbeültünk egy asztalt, középen csak egy gyertya égett, és vártuk, hogy történjen valami. Egyszer csak valaki kopogott az asztalon, mi pedig szanaszét rohantunk”
– mesélte nevetve Radics Gigi.

A sikertelen szellemidézést és vele együtt a természetfeletti élmények és szörnyek birodalmát most újra felidézte az Év Hangja, a Disney Csatorna új sorozata, a Rejtélyek Városkája kedvéért.


„Bevallom, kisöcsémmel gyakran ülünk együtt a képernyő előtt, hiszen imádom a zenés filmeket, a Disney Csatorna sorozatait: a Zsenipalánták, a Jessie vagy az Indul a Risza! a kedvenceim közé tartoznak. A klasszikus Disney rajzfilmek közül az Aladdin a nagy favorit, gyönyörű dalokat írtak hozzá, amiket bármikor szívesen elénekelnék. Ráadásul már többen mondták, mennyire hasonlítok a női mesehősre. Például a Megasztárban egyik este, amikor egy gyönyörű királykék estélyiben léptem színpadra, mindenki, aki mellett elmentem csak Jázmin hercegnőnek szólított”
- árulta el az énekesnő, aki elsőként vizsgálta meg közelről a titokzatos szörnylábnyomot.

Csakúgy, mint a Disney Csatorna horrorisztikus és természetfeletti animációs sorozatának hősei, az egymást folyton piszkáló Pines ikrek, akik végre hazánkba is megérkeztek. A kalandor Dipper valamint a szerelemre áhítozó Mabel Pines nem várt titkok nyomára bukkannak bohókás bácsikájuk otthonában, és egy szempillantás alatt természetfeletti teremtmények és megmagyarázhatatlan események elől menekülnek a Rejtélyek Városkájában.


Költözz a Rejtélyek Városkájába – minden szombaton 09.30-kor kizárólag a Disney Csatornán!

2012. november 8., csütörtök

Radics Gigi - itt az első videoklip



Aki élőben, nagy zenekarral is szeretné meghallgatni Radics Gigi új albumának dalait, annak javasoljuk, hogy látogasson el 2012. november 28-án este 8 órakor a MOM Kulturális Központba. A koncert vendégművészei: Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor, Rakonczai Viktor és a Savaria Szimfonikus zenekar.

2012. november 7., szerda

GIGI: Vadonatúj érzés

Radics Gigi, a Megasztár mindössze 16 éves győztese üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe - ekkora fölénnyel eddig még senki nem nyert tehetségkutató versenyt Magyarországon. 

Most elérkezett az énekesnő karrierjének eddigi legizgalmasabb mérföldköve, Gigi 2012. november 12-én végre a kezében tarthatja a régen áhított bemutatkozó albumát, amelyen kizárólag saját dalokat énekel, és ami valóban „Vadonatúj érzés” lesz számára.

A korongra több nemzetközileg elismert szerző és zenei producer is készített dalokat, akik személyesen is találkoztak Gigivel Los Angelesben, amikor az fiatal tehetség bemutatkozó videóklipjét forgatta az amerikai városban. A magyar származású Kelemen Huba, aki az album négy felvételének szerzője, illetve társszerzője, olyan zenei partnereket nyert meg Gigi anyagához, mint Jack David Elliot, aki megannyi világslágert írt nem kisebb neveknek, mint Britney Spears, az N’Sync, a Backstreet Boys és Brandy. Az album másik nemzetközi kiválósága az a Pascal Guyon, aki Leona Lewis-nak írt albumával Grammy-jelöléssel is büszkélkedhet. Természetesen a külföldi szakemberek mellett kiváló hazai tehetségek is kiemelkedő dalokat írtak és hangszereltek az albumra: Rakonczai Viktor, Rácz Gergő, Szabó Zé, Tabár István, Krajczár Péter és Kardos Norbert is hozzátett Gigi bemutatkozó lemezéhez. Sokak számára külön meglepetés lesz, hogy az albumon Gigi három dalban szerzőként is bemutatkozik.

Az albumon hallható egy duett is, amelyben Gigi énekpartnere Bereczki Zoltán.

Aki élőben, nagy zenekarral is szeretné meghallgatni Radics Gigi új albumának dalait, annak javasoljuk, hogy látogasson el 2012. november 28-án este 8 órakor a MOM Kulturális Központba. A koncert vendégművészei: Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor, Rakonczai Viktor és a Savaria Szimfonikus zenekar.

2012. augusztus 29., szerda

Óriási szülinapi buli sztárokkal a Savoya Parkban

Radics Gigi, Fluor Tomi, Varga Viktor és az Alma Zenekar is fellép a budapesti Savoya Park 8. születésnapján szeptember 7-én és 8-án. Emellett óriási játékok, értékes nyeremények és világsztár-hasonmások is várják az érdeklődőket. A kétnapos rendezvény ingyenes.
8 éves lett a Savoya Park, ahol az ünnepi rendezvénysorozat már péntek délután elkezdődik Varga Viktor, majd Radics Gigi fellépésével. A szervezők a jeles alkalomból gondoltak egy igazán nagyot: óriási játékokkal ünneplik meg az évfordulót. Szombaton a bevásárlóközpontba varázsolt Óriások Földjén a vállalkozó kedvűek kipróbálhatják, hogy milyen lehet gigantikus Jenga tornyot építeni, vagy hogyan boldogulnak a hatalmas Marokkó pálcikákkal. A fergeteges játszótéren helyet kapnak olyan régi klasszikusok is, mint az amőba, a puzzle, vagy a memóriajáték. Valamint tesztelhetik a látogatók, hogy XXL verzióban hogy megy a Twister, vagy éppen a Connect4. A nagyszabású játszótéren a fejtörők kedvelői is sem csalódhatnak: gyerekeknek és felnőtteknek szóló rejtvények várják őket, szintén extra méretben. 

Szombat délelőtt lesz kire felnéznie a kicsiknek és a nagyoknak: 10 óra 15 perckor indul a Gólyalábas felvonulás a Langaléta Garabonciásokkal. 11.30-kor pedig az Alma zenekar koncertjét hallgathatja meg a közönség. 

Ebédre nem érdemes desszerttel készülni: a délután négykor fellépő Fluor Tomi után fél 5-től minden édesszájú segítségre szükség lesz a nagy közös születésnapi torta elfogyasztásához. Aki pedig tartósabb emlékkel szeretne hazatérni, az a jelenlévő világsztár-hasonmásokkal, köztük Amy Winehouse-zal, Marilyn Monroe-val, Paris Hiltonnal és Michael Jacksonnal készíttethet közös fotót. A profi felvételeket meg is kapják a látogatók.

A nem mindennapi zsúr résztvevői a szerencséjüket is kipróbálhatják: tombolasorsolás is lesz értékes nyereményekkel, a fődíj egy robogó. Emellett ügyességi játékok és arcfestés is várják az ünnepelni vágyókat mindkét napon.

További információ:
http://savoyapark.hu/
www.facebook.com/savoyapark 

Alma zenekar


2012. július 6., péntek

Gigi meghódította Montreux-t

Minden elképzelhető várakozást felülmúlt Gigi bemutatkozása a Montreux-i Jazz Fesztivál színpadán.
A Megasztár idei győztese nem hitt a fülének, amikor meghallotta a hírt: a világhírű zeneszerző és producer, Quincy Jones a fesztivál hagyományait és műsorát felborítva szinte az utolsó utáni pillanatban döntött Gigi felléptetése mellett a fesztivál azon rendezvényén, melynek célja fiatal tehetségek bemutatása - komoly feladat elé állítva ezzel a helyi szervezést. A kései egyeztetések miatt ugyanis Gigi nem tudott részt venni az első napon a zenekari próbán - ez pedig sokakban aggodalmat keltett, hiszen a fellépés teljesen ismeretlen zenészekkel egy ilyen rendkívüli eseményen alapos felkészülést igényel. A fiatal énekesnő azonban egy percig nem aggódott emiatt.

Olyannyira nem, hogy azt sem vette észre, amikor az elhalasztott próbán maga Quincy is megjelent: már javában próbálta a zenekarral dalát, és nem is sejtette, hogy tőle néhány méterre már ott hallgatja őt a mester, csillogó szemmel. A dal végén Quincy személyesen köszöntötte a kis művésznőt, akinek azt mondta, hogy a világ legjobb hangjai közé sorolja Őt, és már nagyon várja, hogy az esti koncerten bejelenthesse új felfedezettjét.

A műsorban olyan nagy nevek léptek fel, mint Bobby Mc Ferrin (Don’t worry, be happy) és Chick Corea, akikkel a színfalak mögött közös fotók is készültek. Majd valóra vált az, ami a legtöbb zenész nagy álma: a Fesztivál Palota Miles Davis Hall-jának nagyszínpadára léphetett az ifjú tehetség. A zsúfolásig megtelt nézőtéren kíváncsi tekintetek szegeződtek a színpadra. Gigi királynői méltósággal lépett a mikrofonhoz és mintha nap, mint nap ezt csinálná, minden izgalom nélkül, igazi sztárként bűvölte el a közönséget, akik kitörő örömmel, felállva, vastapssal jutalmazták. Ezután a finálé következett, ahol az új felfedezettek közösen adták elő a „Respect” című világslágert. A koncert után, a színfalak mögötti művészbüfében mindenki gratulált Giginek, Quincy Jones pedig így búcsúzott: hamarosan találkozunk.

Gigi még induláskor sem sejtette, hogy mennyi különös és váratlan esemény főszereplője lesz a genfi tó partján fekvő városban, melyet Freddie Mercury is imádott. Egy igazi csoda, ami most Gigivel megtörtént és biztosan következik a folytatás.


Quincy Jones

Bobby McFerrin

Chick Corea


2012. június 29., péntek

Michael Jackson producere felfigyelt Radics Gigire

Radics Gigi elindult a világhírnév felé! A Megasztár győztese pár nap múlva a világ egyik legnagyobb zenei producerével, Quincy Jones-szal találkozik.
Michael Jackson, Frank Sinatra,Ray Charles – csak néhány név azok közül, akiknek lemezeit Quincy Jones vitte sikerre. A neves zenei producer most Radics Gigire is felfigyelt, és meghívta, hogy lépjen fel a Montreax-i Jazz Fesztiválon. Quincy Jones alig várja, hogy élőben hallja Gigit, a Megasztár győztesének videó anyagai ugyanis teljesen lenyűgözték a zenei szakembert.
Gigi a hét végén indul Svájcba, hogy olyan zenészek kíséretében adjon elő néhány dalt, akik csak valódi világsztárokat kísérnek. A lehetőség hatalmas, hiszen a fesztiválon a zenei világ elitje fordul meg, és egy jól sikerült produkció további komoly felkéréseket hozhat.
Az utazásra az énekesnőt elkíséri édesapja, menedzsere és lemezkiadója is.