2013. október 24., csütörtök

Zsédára saját védőangyala vigyáz

Az énekesnő Kiss Orsinak vallott titkairól

Szerelem, bűntény, összetört szívek. Ez mind megtalálható Zsédenyi Adrienn legutóbbi, Ötödik érzék című albumán, amelyről a Hétköznapi mennyország a Class40 egyik legjobb dalává lépett elő. A két platina lemezes énekesnő Kiss Orsival beszélgetett a klipforgatásról, érzésekről és arról, hogy a mennyország mindenütt ott van, csak észre kell venni.


Zsédáról talán kevesen tudják, hogy szociálpedagógiát végzett, egy ideig pedig a színésznői pályával is kacérkodott. Végül az éneklésben találta meg saját magát, döntésének helyes voltát pedig mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy azóta már két platina és három aranylemezzel ajándékozta meg közönségét. Az énekesnő emellett olyan ügyek aktív elkötelezettje, mint a mellrák vagy a családon belüli erőszak elleni küzdelem.

Adrienn az éneklést és a dalszerzést tartja a legfontosabbnak, és azt, hogy örömet okozzon közönségének, többek között ezért is várta nagyon, hogy a Hétköznapi Mennyország megjelenjen. „Különösen sokat jelent nekem ez a dal, mert azt az üzenetet hordozza, hogy a hely ahol élünk és a körülöttünk lévő emberek nagyon fontosak, nem kell idegen csillogásban keresnünk a boldogságot. Szeretek olyan témákat megmutatni, amelyekbe mindenki beleláthatja a saját történetét.” - mesélte az énekesnő a Class FM műsorvezetőjének, Kiss Orsinak.


A számhoz készült klip képi világa is illeszkedik a dalszöveghez és annak mondanivalójához, és olyan páratlanul szép helyek illusztrálják az énekesnő érzékeny lelkivilágát, mint Tihany, amely egyébként az egyik kedvelt városa. „Sok emlékem fűződik Tihanyhoz, nagyon sokat jártam oda, az egész dal és a klip összes kockája a szívemből szól.”


Aki nemcsak legfrissebb videójának képkockáin szeretné Zsédát látni, találkozhat vele a decemberi nagykoncertjén, ahol az énekesnő dalai akusztikus verzióban kerülnek színpadra. Adrienn elárulta, bizony még mindig izgul egy kicsit színpadra lépés előtt: „Mint amikor az ember a szerelmével találkozik, azért azok a pillangók ott röpködnek belül. Azt szoktam mondani, hogy ég és föld közötti lebegés az a koncert előtti pár óra.”

Aggodalomra azonban nincs oka, hiszen saját védőangyala mindig vele van egy kis medál képében, amelyet állandóan magánál tart. Már a „megismerkedésük” is sorsszerű volt, hiszen az Ünnep című album munkálatai során botlottak egymásba. „A lemez munkálatai elakadtak és kicsit el is voltam keseredve, de megláttam ezt az angyalkát a kirakatban, és teljesen beleszerettem. Úgy éreztem, hogy nekem jó lesz, ha itt van rajtam.” Ez a megérzése pedig bejött, hiszen a jövőre vonatkozó terveiben még több dal és lemez elkészítése szerepel, de a családbővítés is napirenden van.

A Zsédával készült teljes interjú vasárnap este 17.00 órától kerül adásba az ország leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában, ahol az énekeső legújabb dalai is rendre megszólalnak.

2013. október 23., szerda

Igazi sztárparádé Békéscsabán!


Idén is október harmadik hétvégéjén rendezik meg hazánk legnagyobb gasztrokulturális fesztiválját, a Csabai Kolbászfesztivált.

A négy nap alatt, több mint 100 ezer látogatót vonzó rendezvényre először érkezik a világhírű, 17 taggal színpadra álló Saragossa Band. A német pop együttes 1977-es alakulása óta töretlenül koncertezik és adja ki slágerekkel teli lemezeit, fantasztikus bulit fognak varázsolni első ízben Békéscsabán is.

A magyar könnyűzenei élet krémje is tiszteletét teszi Békéscsabán. A folk és – világzene legjelentősebb hazai éllovasa, a nemrég 25. születésnapját ünneplő Csík zenekar ezúttal egy exkluzív produkcióval lép a színpadra.

Vendégük lesz az első Megasztár kitűnő győztese, Rúzsa Magdi.

Természetesen a nagy fesztiválkoncertek hangulatáról is gondoskodunk. A finom ételek és italok elfogyasztása után, minden korosztálynak igazi buliról gondoskodik majd aTankcsapda, és a hazai deszkákra felálló Magna Cum Laude.

Ahogy mondani szokás, nálunk, Békéscsabán kolbászból van a kerítés, de arról, hogy idén a Hold is sajtból legyen, Demjén Ferenc nagykoncertje gondoskodik.

2013. október 22., kedd

Román miniturnén a Dirty Slippers

A népszerű zenekar visszater Romániába

A nagysikerű erdélyi nagy koncertje után ismét Romániában játszik a fiatal négyes. Napjaink egyik legsikeresebb rockzenekara, a Rezident Ex meghívására lépnek fel a békéscsabai rockerek Aradon és Temesváron, ezen a hétvégén. A mini turné péntek este Aradon, a Grand Bulevard klubban kezdődik. Szombat este pedig Temesváron, a Club 30-ban csendülnek fel a slágerlistás magyar zenekar népszerű dalai.
A Dirty Slippers frontembere, Lobó-Szalóky Lázár a két koncertről az alábbiakat mondta:

Rendkívül szeretünk Romániában jatszani. Gyerekkorom óta sokat járok Arad felé, szinte minden évben kirándultunk arra az iskolával. Büszke vagyok, hogy végre a zenekarral is eljutok Aradra és Temesvárra, nagyon fontos ez nekem, mind a magyar, mind a román barátaink miatt. Rajtunk nem fog múlni a remek hangulat és a jó buli, mindent beleadunk!

2013. október 21., hétfő

Joshi Bharat újra Másképpen beszélget

November 4-én a FEM3 csatornán újraindul Joshi Bharat népszerű beszélgetős műsora, a Másképpen. A meghitt hangulatú beszélgetések során a legismertebb sztárok osztják meg titkaikat Joshi Bharattal és a nézőkkel.

Visszatér a képernyőre a FEM3 népszerű beszélgetős műsora, a Másképpen. November 4-től minden hétköznap délután látható Joshi Bharat - tőle megszokott közvetlen stílusú - mélyinterjúja az ország legismertebb hírességeivel, melyek során eddig el nem mondott titkokra, drámákra és szerelmekre derül fény. Joshi Bharat őszinte, sokszor merész kérdéseinek köszönhetően a nézők beleshetnek a sztárok által viselt maszk mögé.

- Az elmúlt évben rengetegen kérdezték tőlem, mikor folytatjuk a Másképpent és számos ismert ember jelezte, ha újra indul a műsor, örömmel venné a meghívásunkat. A felvételek már elkezdődtek és már az első napon értek meglepetések. Én az eddig látott kép mögé igyekszem betekintést nyerni, szeretném az emberi oldalukat megmutatni a nézőknek és abban bízom, hogy a sztárok ezáltal jobban megismerhetőek, és megérthetőek lesznek. – mondta Joshi Bharat.

A Másképpen – Beszélgetések Joshi Bharat-tal első új epizódja november 4-én, 17:30-kor indul és minden hétköznap látható lesz a FEM3 képernyőjén.

Metalosoktól kap Gumizsiráf-életműdíjat Korda György

A Kettőnégy zenei blog stábja október 31-én a budapesti Dürer Kertben immár hetedik alkalommal adja át a Gumizsiráf-díjakat a metalszakma legfényesebben ragyogó csillagainak. A beöltözős Halloween buliban ezúttal diszkófeldolgozásokat adnak elő a fellépő zenekarok. Az est sztárvendége az életműdíjas Korda György és párja, Balázs Klári. 


Megjelent az új Pearl Jam

Tizedik lemezével töri meg újra a csendet, a grunge-hullám és az alternatív rock egyik igazi veteránja, a seattle-i Pearl Jam. Az 1991-ben alakult zenekar tagjai igazi öreg rókák már a bizniszben, így jól tudják, hogy a hosszú távú siker titka nem más, mint a folyamatos magas színvonal, a zenekar pedig ennek szellemében készítette el Lightning Bolt című albumát.

A Pearl Jam erényeit sok irányból meg lehet közelíteni, de beszéljenek inkább helyettünk a puszta adatok: több mint húszéves fennállása alatt a zenekar 9 nagyszerű korongot készített, továbbá számos élő kiadvánnyal kedveskedett a rajongóinak, a világ vezető fesztiváljain foglalta el headliner-pozíciót és összességében több mint a hatvanmillió lemezt adott el – ilyen ajánlólevél tényleg csak a legnagyobbaknak jár. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a csapat két évtized után is képes modern, fajsúlyos és belevaló zenét csinálni, nem lehet kétség a képességeiket illetően.

A Lightning Bolt című új munka négy évvel követi a Pearl Jam legutóbbi anyagát, a korábbi kislemezek (Mind Your Manners, Sirens) alapján pedig úgy tűnik, a formáció rajongói ismét minőségi termékre számíthatnak - akárcsak az eddigiekben.

Web: http://www.pearljam.com Videó: http://www.youtube.com/watch?v=jWQYYavheUA

Linkin Park x Steve Aoki: A Light That Never Comes

A Linkin Parkot talán már senkinek sem kell bemutatni, hiszen 2001-ben a hazai köztudatba is berobbantak „In The End” című megaslágerükkel. Azóta számtalan albummal jelentkeztek, újra és újra kísérletezve a rock és az elektronika különböző ötvözeteivel. Legutóbbi albumuk a LIVING THINGS tavaly nyár elején jelent meg, és ők máris itt vannak a következő projekttel, amely szintén vállalkozó szellemben született, hiszen az október 28-án megjelenő Recharged egy nagyon izgalmasnak ígérkező remixalbum. A lemezt már most hihetetlen várakozás előzi meg, az első maxi pedig egy vadonatúj dal, a sztár DJ Steve Aokival közös „A Light That Never Comes”, melyet először augusztusban, a tokiói Summer Sonic fesztiválon hallhattak a rajongók, amikor a Linkin Park két tagja, Chester Bennington és Mike Shinoda vendégként színpadra lépett Aoki showjában.

A Recharged remixelői a következők: Steve Aoki – Linkin Park – Mike Shinoda – KillSonik – Vice – Dirtyphonics – Rad Omen – Enferno – Tom Swoon – Datsik – Nick Catchdubs – Schoolboy – Money Mark – Rick Rubin

Íme az A Light That Never Comes szöveges videója: http://www.youtube.com/watch?v=RsKQOm_iJug

Pitbull - "Timber feat. Ke$ha" - új rádiós sláger

PITBULL KIADTA VADONATÚJ KISLEMEZDALÁT “TIMBER” CÍMMEL KE$HA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

A nemzetközi zenei szenzáció, Pitbull kiadta vadonatúj kislemez dalát “Timber” címmel, Ke$ha közreműködésével. A “Timber” tegnap mutatkozott be az “On Air with Ryan Seacrest” című rádióműsorban, és a dal már elérhető a legtöbb digitalis zeneszolgáltatónál is. Meghallgatás ide kattintva: http://youtu.be/zHESy8XsJPs

A “Timber”-t Pitbull, Ke$ha, Lukasz Gottwald, Henry Walter, Jamie Sanderson, Breyan Stanley Isaac, “Priscilla Renea” Hamilton, és Pebe Sebert írta közösen, míg a dal producere Dr. Luke, Cirkut és Sermstyle volt.

Mind Pitbull, mind Ke$ha számos hónapot töltött idén együtt az úton rendkívül sikeres közös turnéjukon, és a “Timber” ennek az ellenállhatatlan party atmoszférának a hangulatát idézi meg.

A miamii születésű Pitbull aka Mr. Worldwide aka Mr. 305 egy globális sikerekkel büszkélkedő zenész, előadó, üzletember, divatikon és színész, aki eddigi karrierje alatt több mint 5 millió albumot és 40 millió kislemezt adott el világszerte. Pitbull több mint 15 országban ért el #1 pozíciót slágereivel és videoklipjeit már több mint 3 milliárd alkalommal nézték meg a YouTube-on, egyedül a “Give Me Everything”-et már több mint 300 milliószor. Világkörüli turnéja során teltházas koncerteket adott Amerikában, Kanadában és Európában, mielőtt a party hangulatot elvitte volna Japánba, Kínába és Latin Amerikába, és hamarosan Ausztráliába. Pitbull legutóbbi kiadványa, a “Global Warming” olyan óriási slágereket vonultat fel, mint a “Feel This Moment” Christina Aguilera közreműködésével, a “Don’t Stop The Party”, mely a több mint 2 millió példányban elkelt “Back In Time”-ot követte, valamint az “Outta Nowhere” Danny Mercer közreműködésével. A “Global Warming” a “Panet Pit” című album várva várt folytatása volt, mely nemcsak elismerő kritikákat kapott, de hatalmas kereskedelmi sikerre is szert tett több mint 1,7 millió példányos album eladásával és 19 millió eladott kislemezével.

Kiegészítve globális sikerét mint zenei művész, Pitbull szerepet vállalt a 20th Century Fox “EPIC” című animációs filmjében is Bufo hangjaként. Pitbull emellett egy szárnyait bontogató üzletember is saját, alacsony kalóriatartalmú prémium vodkamárkájával, a Volival, üzletrészével a The New Miami Subs Grill nevű ikonikus étteremlánc franchise-ban, mely miamii gyökereit erősíti, a RocDoc-kal, mely egy forradalmi hordozható hangszóró termékcsalád, és társulásával a Sheets nevű, szájban oldódó energiacsíkokat gyártó céggel. Ezen felül Pitbull olyan világmárkákkal kötött már szponzori szerződéseket korábban, mint a Bud Light, a Dr Pepper, a Pepsi (Latin Amerika), a Kodak, a Dodge és a Fiat.

iTunes Link: http://smarturl.it/PitbullTimber


http://www.facebook.com/pitbull
http://www.twitter.com/pitbull
http://www.youtube.com/artist/pitbull
http://www.pitbullmusic.com
http://www.planetpit.com

Calvin Harris & Alesso Ft. Hurts - "Under Control" - új rádiós sláger

Megérkezett a több hónapja beharangozott, régóta várt vadonatúj Calvin Harris kislemezdal, melyet Alessoval és a HURTS közreműködésével készített. A dal videoklipje is hamarosan bemutatkozik a VEVO-n, október 14-től pedig minden digitális szolgáltatónál elérhetővé válik az "Under Control". A dal producere Calvin Harris és Alesso volt, míg a dalszerzésbe a HURTS énekese, Theo Hutchcraft is besegített.

Külön érdekesség, hogy mindhárom művész járt idén Magyarországon, a két DJ, Calvin Harris és Alesso a Balaton Soundon, míg a brit szintipop duó, az itthon több éve méltán népszerű HURTS pedig a VOLT fesztiválon lépett fel headlinerként, így nem kérdéses, hogy a vadiúj dal hatalmas slágernek ígérkezik hazánkban.

Taylor Swift ötször is Londonban

A már több mint fél évtizede pályán lévő, ám még mindig csak huszonhárom esztendős Taylor Swift nagy hírt osztott meg a világgal: a tavalyi, hatmilliós példányszámban elkelt Red című albumát követő turnéja 2014-ben végre Európába is eljut majd.

A hétszeres Grammy-díjas énekesnő koncertsorozata eddig csak Észak-Amerikát érintette, ahol viszont őrületes volt a fogadtatás: Swift eddig megközelítőleg 70 show-t adott 47 városban összesen több mint egymillió néző előtt, akik számára az élmény egészen biztosan emlékezetes maradt. A hatalmas show-t ugyanis táncosok, légi akrobaták, számos kosztüm és két többszintes színpad is gazdagította, ráadásul a dalnok zongorán, akusztikus gitáron és bendzsón is próbálta elnyerni a közönség kegyeit.

Taylor Swift következő állomása Ausztrália lesz, ahonnan februárban Anglia felé veszi az irányt. Úgy tűnik, hogy az előzetesen meghirdetett négy londoni időpont sem volt elegendő a rajongóinak, az elképesztő érdeklődésre való tekintettel ezért még egy estével kibővítették az énekesnő ott tartózkodását.

Web: http://www.taylorswift.com Videó: http://www.youtube.com/watch?v=AgFeZr5ptV8

Kovács Áron naponta mozizik

Jegykezelőnek állnak a Class FM sztárjai

Popcorn illat, dübörgő hangtechnika, élethű karakterek. Abaházi Csaba fiaival, Kovács Áron pedig egyedül is szívesen járja a mozikat. Vágó Piros a művészfilmekre, míg kisfia az autós mesékre esküszik. A Class FM népszerű műsorvezetői azonban ezúttal kicsit másként hódolnak moziszenvedélyüknek.

Vágó Piros, Kovács Áron, Abaházi Csaba és Garami Gábor is jegykezelőként próbálhatja ki magát a hétvégi Cinema City FilmÜnnep alkalmából, a hétköznapokban azonban ők is gyakran kapcsolódnak ki a vetítővászon vonzásában. A sztár jegykezelők célja, hogy támogassák és népszerűsítsék a minőségi filmélmény és mozizás szeretetét. Abaházi Csaba egyik kedvenc családi programjaként emlegeti a mozizást, a 3D pedig egyenesen megbabonázta. Kovács Áron filmek tekintetében mindenevő, Vágó Pirosnál azonban a forgatókönyv meghatározóbb a technikai újdonságoknál.


„Óriási mozirajongó vagyok, igyekszem akár napi egy filmet elfogyasztani, persze nem mindig engedi az időm. Pozitív befogadó vagyok, hiszem, hogy minden filmben van valami jó, a rendező szándékának megfejtése pedig mindig jó szellemi játékot jelent számomra. A fiam hozzám hasonlóan nagy filmőrült, hat éves kora ellenére pedig különösen jó dramaturgiai érzékkel ragadja meg a poénokat.” – mondta Áron, akit az utóbbi időben fogott meg igazán a 3D, sőt hamarosan saját koncert DVD-je is ebben a formátumban lát napvilágot.

„Szerintem a mozi az egyik legnagyobb varázslat a világon, mégis hosszú ideig kimaradt az életemből. A gyerekek óta azonban havonta legalább egyszer lecsapunk a legújabb animációs filmekre. Én meglepő módon a romantikus vígjátékokat is kedvelem, különösen rajongok Robert De Niro alakításaiért, de például az egyik örök kedvencem a Remény rabjai.” – mesélte Abaházi Csaba. Hazánk legnépszerűbb kívánságműsorának házigazdája azt is elárulta, hogy nemrégiben járt először IMAX vetítésen, amely teljesen levette a lábáról.

„Gyerkőc nélkül sokkal gyakrabban jártunk mozizni, bár már Zalán is egyre jobban élvezi az ilyen programokat. A repülős és autós mesék abszolút sikert aratnak nála, a Verdákat például imádta. Számomra a technikai megoldásokkal szemben sokkal fontosabb, hogy mennyire fog meg a sztori, vagy éppen a karakterek. A kissé elvont francia és spanyol filmek jönnek be leginkább, amelyek finom eszközökkel világítanak rá az élet szépségeire. Persze az Igazából szerelem is örök klasszikus nálam.” – magyarázta Vágó Piros. 




Justin Timberlake: újabb #1 album debütálás Amerikában! + új kislemezdal: TKO

JUSTIN TIMBERLAKE A #1 LEGTÖBBET ELADÓ MŰVÉSZ EBBEN AZ ÉVBEN 2,7 MILLIÓ ELADOTT ALBUMMAL AMERIKÁBAN ÉS 4,75 MILLIÓVAL VILÁGSZERTE

#1 DEBÜTÁLÁS A BILLBOARD TOP 200, R&B, VINYL, INTERNET ÉS DIGITAL ALBUMS CHARTOKON



A Grammy- és Emmy-díj győztes Justin Timberlake folytatja a márciusban megkezdett élményt egy újabb #1 pozícióval a The 20/20 Experience – 2 of 2 albummal. JT ismét magának követelte a #1 pozíciót a Billboard Top 200, R&B, Vinyl, Internet & Digital Albums chartokon idei második albumának első heti eladával. Az album emellett 73 országban került az iTunes albumlista #1 pozíciójába eddig.

A két The 20/20 Experience együtt több mint 1,3 millió példányban kelt el csak az első heti eladásaik után Amerikában. A márciusban megjelent The 20/20 Experience szintén visszaugrott a #11 pozícióba a legfrissebb Billboard Top 200 listán. Január óta közel 7 millió kislemez és több mint 1 millió rádiós daljátszást tudhat maga mögött a Mediabase adatai szerint, mellyel Justin jelenleg a #4 legtöbbet játszott előadó 2013-ban. Ezen a héten legfrissebb kislemeze, a „TKO” a #2 legjobban emelkedett dal a Top 40-es és Rhythm formátumú rádiók listáján.

Timberlake az új album promocióját az MTV Video Music Awards fellépésével kezdte idén augusztusban, egy elképesztő 16 perces előadással. Szeptemberben Justin Berlinben, Londonban, Moszkvában, Rio de Janeiroban, Las vegasban és Los Angelesben folytatta különböző fellépésekkel. Számos TV megjelenése is volt, köztük az Alan Carr: Chatty Man (Londonban), az Evening Urgant (Oroszországban), a Late Night With Jimmy Fallon a Timberlake Keddekkel, a The Tonight Show With Jay Leno, a Jimmy Kimmel Live a Hollywood Boulevardon megtartott fellépésével, melyet a Myspace felhasználók is végig követhettek videóstream formájában (több mint 1,51 millió néző követte, mely az oldal történetének legnagyobb élő koncert streamje volt), a The Today Show és a The Ellen DeGeneres Show. Justint nemrég 5 MTV Europe Music Awards-ra jelölték.

Beleszeretett John Newman hangjába Kiss Orsi

Megjelenés előtt mutatja be a Class FM a sztár nagylemezét

A tavalyi nyár óta az ő lélegzetelállító hangja tölti be az étert és a klubok tánctereit, saját szerzeményeitől zengnek világszerte a rádiók: hamarosan megjelenik a fiatal brit tehetség, John Newman első önálló albuma, a Tribute, amelyet hazánkban először a Class FM-en ismerhetnek meg a hallgatók.

Bizonyára sokan emlékeznek még a 2012-es nyár himnuszára, Rudimental Feel The Love-jára. Aki hallotta, biztosan nem feledi, mert a dalban megszólaló énekhang elementáris erővel vési be magát a fülekbe és az emlékezetbe. A mindössze huszonhárom éves John Newman így mutatkozott be először a nagyérdeműnek. Hamarosan aztán kiderült, hogy az ifjú tehetség az éneklés mellett kitűnő dalszerző és producer is, aki az idei évben egy saját szerzeménnyel, a Love Me Againnel lett aranylemezes hazájában, és vált listavezetővé nem kevesebb, mint tizenhat országban.

A yorkshire-i énekes, akinek hangját a soul nagyjaihoz hasonlítják, mindössze tizennégy éves volt, amikor elkezdte pengetni a gitárt, és hamarosan már saját dalokat is írt, saját maga producere lett, sőt, még DJ-ként is dolgozott. A hamarosan megjelenő album, amelyet hazánkban először a Class FM hallgatói ismerhetnek meg, a Tribute („elismerés”, „tisztelet”) címet kapta. Tizenegy saját dala bizonyítja, hogy a lélegzetelállító hang mögött egy izgalmas művész rejtőzik, aki készen áll arra, hogy betöltse a neki illető helyet a legjobbak közt. Newman nem titkolja, hogy saját tapasztalataiból merített ihletet az lemez készítése során.


„Egy elég nehéz szakításon mentem keresztül, miközben az albumot készítettem és úgy éreztem, a címnek ezt az életszakaszt tükröznie kell. Ez a korong életem eddigi életem tetőzése, ez vagyok én, és szerettem volna mindenkinek köszönetet mondani, aki segített, támogatott, szeretett és inspirált engem. Aztán pedig beugrott a Tribute, elismerés a családnak, a barátoknak, minden emberi kapcsolatomnak, azoknak, akik a zenei életem részei, és azoknak a zenei hatásoknak is, amik gyermekkorom óta folyamatosan inspirálnak. Ez az album kifejezi, milyen producer, dalszerző és művész vagyok. Alig várom, hogy hallhassák az emberek.”- mesélt a lemezről a világsztár.

A lemezt a leghallgatottabb rádió gyönyörű műsorvezetője Kiss Orsi mutatja be, aki elárulta, hogy maga is nagy rajongója az énekesnek.

„Szerintem elképesztő, hogy Newman 23 évesen a saját maga producere. Annyi előadó mondja, hogy saját magát producereli, aztán az aktuális trendek szerint csinál valamit, de ő tényleg saját magát valósította meg. Az album dalai közül kettőt a Class FM hallgatói is jól ismerhetnek már, és ezen kívül összesen ötöt választhattam ki, hogy bemutathassam a műsorban. Be kell, hogy valljam, piszok nehéz volt!” - mesélte Orsi. „John egyébként külsőleg nem egy macsós típus, kicsit úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt óvodás. De amikor dalra fakad… Akkor biztos vagyok benne, hogy rengeteg nőt levesz a lábáról (köztük engem is!). Szóval le a kalappal, tényleg.”- tette hozzá a Class Magyarok háziasszonya.

Az egyedülálló tehetség albumával hazánkban először, vasárnap este a Class40 műsorában találkozhatnak a magyar rajongók.

SKRILLEX ÉS ALVIN RISK KÖZÖS KLIPJE

MEGJELENT A "TRY IT OUT" A KLIP MÁR MEGNÉZHETŐ A LEGNAGYOBB VIDEÓMEGOSZTÓN: http://youtu.be/-iQRaZje0RA

Sonny Moore alias Skrillex egy vadonatúj dallal jelentkezett! Az új felvételt Alvin Risk-kel közösen készítette el, aki Skrillex saját kiadója, az OWSLA művésze, és egyben Skrillex jó barátja is. A dal nagyon friss, dallamos, hangos, a klip pedig egy igazi turnénapló, és celeb-spottingnak sem utolsó, hiszen Sonny öltözőjében sok-sok híresség megfordul a fellépései előtt vagy után

"A dal lényege a szórakoztatás, egyáltalán nem kell komolyan venni. Csak be akartuk mutatni, hogyan látjuk mi a zenét – és ez által az életet – általában.:)" - SKRILLEX

Skrillex az év hátralévő részében még 3 földrészen tesz eleget klubok felkéréseinek. Hozzánk legközelebb november 19-én Milánóban és 21-én Berlinben lehet elcsípni. További dátumokat itt is találhattok:

http://skrillex.com/fallclubtour

Új P!nk DVD november 25-én: "The Truth About Love Tour: Live from Melbourne"

Több mint 140 show után 13 országban szerte a világon P!nk elhozza teltházas show-ját és elképesztő látványosságát elragadtatott rajongóinak a “The Truth About Love Tour: Live From Melbourne” DVD és Blu-Ray kiadványán november 25-én.

Az 1 órás és 50 perces koncertet a turné ausztrál szakaszán forgatták, Melbourne-ben, ahol P!nk megdöntötte a legtöbb koncertdátum egy helyszínen egyazon turné folyamán rekordját, miután meglepő 18 show-t adott egyhuzamban közel 250.000 rajongónak – ezzel saját rekordját döntötte meg egyel korábbi, 2009-es, sok elismerésben részesült Funhouse turnéjáról. 7 albumot számláló repertoárjából válogatva a show az énekesnő legnagyobb slágereit vonultatja fel, köztük a as “Blow Me (One Last Kiss),"F***in' Perfect," "Try," "Raise Your Glass," és a "So What”, valamint P!nk legutóbbi slágere, a Nate Ruess közreműködésével készített “Just Give Me A Reason”, mely három egymás utáni héten vezette a Billboard Hot 100 listát és szerte a világon #1 pozíciót ért el a listákon, köztük Nagy Britanniában, Németországban és Ausztráliában. A DVD-n bónusz felvételek is megtalálhatóak majd, mint például a próbákon rögzített anyagok, melyek ehhez a látványos showhoz vezettek.

A The Truth About Love Tour: Live From Melbourne kiadványon azokat a hihetetlen színházi és akrobatikus elemeket láthatunk majd, melyekről P!nk korábban elhíresült, együttműködve a show rendező és kreatív partner Larn Polanddal (aki a The Funhouse Tour: Live In Australia koncertfilmet is rendezte), hogy együtt olyan vizuálisan meglepő színpadi produkciót hozzanak létre, melynek része a pirotechnika, a repkedő kaszkadőrök és a karriert átívelő slágerek. P!nk Amerikában folytatja The Truth About Love turnéját 2013 végéig, Atlatntában fejezve be a rekordokat döntő turnét december 14-én.

P!nk hetedik albuma, a The Truth About Love a Billboard Top 200-as lista #1 pozíciójában debütált, valamint további 6 országban is listavezető volt. Az album P!nk legelső #1 debütálását és karrierje legjobb első heti eladását produkálta Amerikában. Az album platinalemez Amerikában, nyolcszoros platinalemez Ausztráliában, dubpla-platina Nagy Britanniában, Németországban, Írországban és Hollandiában, és platina további tíz országban. 2013-ban a Best Pop Vocal Album kategóriájában Grammy-díjra is jelölték. A The Truth About Love olyan slágereket adott a világnak, mint a “Blow Me (One Last Kiss)”, “Try” and “Just Give Me A Reason” ft. Nate Ruess, mely P!nk sorban 12., 13. és 14. Top10-es slágere let a Billboard Hot 100-on.

Azóta, hogy P!nk 2000-ben debütált, megjelentetett 7 albumot (Can’t Take Me Home, M!ssundaztood, Try This, I’m Not Dead, Funhouse, Greatest Hits...So Far!!! és The Truth About Love), melyekből több mint 40 millió példány kelt el világszerte. Eladott 65 millió kislemezt (ebből közel 20 milliót digitálisan étékesített) és több mint 1 millió DVD-t világszerte. 14 olyan slágert készített eddig, melyek a Billboard Hot 100 Chart első 10 helyezettje közé kerültek (közülük négy #1). 3 Grammy-díjat, 2 Billboard Music Awardot, 5 MTV Video Music Awardot, 2 MTV Europe Music Awardot, 2 People’s Choice Awardot és számtalan egyéb díjat nyert. Emellett 2013-ban a Billboard Woman of The Year elismerést is megszerezte.

Hien megtanulta kezelni a beszólogatást

A fiatal énekesnő az iskolai cikizés ellen kampányol

Az iskolai évek alatt szerencséje volt, mert mindig a jó tanulók közé tartozott, akiket nem mertek cikizni – mesélte az énekesnő. Azonban őt sem kerülték el az ilyen esetek: volt olyan, hogy gúnyolták a származása miatt és közszereplőként a mai napig kap bántó megjegyzéseket. Hien megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket, most pedig a Nickelodeon, az Unicef és a Kék Vonal közös „anti-bullying” kampányának résztvevőjeként igyekszik segíteni fiatal rajongóit.

Az Uniceffel és a Kék Vonallal együttműködve a Nickelodeon csatorna olyan kampányt indított, amely az iskolai bántalmazás, cikizés, online zaklatás témakörét mutatja be a gyerekeknek, és azt, hogy hova fordulhatnak segítségért. A kampányban Hien is részt vesz, aki mára ugyan híres és magabiztos énekesnővé érett, fiatal korában azonban ő is találkozott egy-két kellemetlen esettel.

Az iskolában mindig kialakulnak klikkek: vannak a jó tanulók, a menők és vannak olyan csapatok is, akik abban lelik örömüket, hogy bántják a többieket. Hiennek szerencséje volt, kevés atrocitás érte, de ugyanúgy, mint a mostani iskolások, ő is tapasztalta, milyen nehéz az ilyen szituációkat jól kezelni.

„Engem szerencsére kevés ilyen bántás ért a sulis évek alatt. De olyan másodikos korom körül megtalált az éppen menő banda és a származásommal próbáltak sértegetni. Kínainak szólítottak, de ezt én nem éreztem annyira sértőnek, és mivel látták, hogy nem érdekel, gyorsan leszálltak rólam. A legjobb barátnőmet azonban kipécézték, és elég hosszú időn keresztül gúnyolták, kinevették ha elesett és mindenfélékkel próbálták bántani. Valójában nem volt rá okuk, és amikor odaálltunk eléjük, hogy magyarázzák el, mégis miért csinálják, nem tudtak mit mondani és abbahagyták a beszólogatást. Kerestek maguknak egy másik áldozatot.”
- emlékezett vissza Hien.

Az 19 éves énekesnő, bár már maga mögött tudhat két nagylemezt és megannyi slágert, a mai napig kap bántó kritikákat. Az évek során azonban megtanulta kezelni ezeket, és erre buzdítja fiatal rajongóit is, hiszen nincs reménytelen helyzet és mindig lehet megoldást találni. „Abban az osztályban, ahol leérettségiztem, valahogy sohasem alakultak ki ilyen klikkek. Úgy voltunk vele, hogy nagyon gyerekesek ezek a beszólogatások és egyszerűen nem szabad velük foglalkozni. A mai napig kapok bántó üzeneteket, mert mindig lesznek olyanok, akik nem kedvelek. De megtanultam kezelni őket, elfogadni ezt a véleményt, és már csak nevetek a gonoszkodásokon. Szerintem ez a legjobb módszer a cikizések és zaklatások ellen: ha látják, hogy nem érdekel az, amit mondanak, egyszerűen békén hagynak.”– foglalta össze tapasztalatait a sztár, aki reméli, hogy története segítséget nyújthat a fiatalok számára az ilyen típusú problémák megoldásában.

Zorán albuma az Itunes eladási lista élén!

Az egyik legnagyobb múltú hazai énekes-gitáros, Zorán karriere során eddig sem volt ritka a másokkal való együttműködés, most azonban egy minden eddiginél nagyobb kollaboratív munkával jelentkezett. 2013 őszén ugyanis kiadta első duettlemezét Egypár barát címmel. A Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter közreműködésével készült stúdióalbumon a hamisítatlan Zorán-dalok mellett Leonard Cohen-átirat, erdélyi jiddis népdal-feldolgozás, és kultikus filmdal is hallható, az énekest pedig mind a tizenegy dalban egy-egy kedves ismerőse segíti ki a mikrofon mögött.

A sztárparádés korong meglepően jó fogadtatásra talált, ugyanis sikeresen foglalta el az iTunes eladási listájának legfelső fokát, olyan előadókat utasítva maga mögé, mint a Morcheeba vagy a Pearl Jam. Így pedig már mind a laikusok, mind pedig az igazi Zorán-hívek számára világos, hogy a szerb származású művész még több évtizedes karrier után is fáradhatatlanul halad előre.

Robbie Williams - Swings Both Ways

Kétségtelen, hogy Robbie Williams jobb formában van, mint valaha: az elmúlt egy-két évben folyamatosan szerepelt a legnagyobb rádiók lejátszási listáin (olyan fülbemászó pop remekekkel, mint a Candy), és ha számításba vesszük a november közepén megjelenő legújabb nagylemezét, azt is elmondhatjuk, hogy az elmúlt négy esztendőben nem kevesebb, mint három stúdióalbummal rukkolt elő.

A novemberben megjelenő Swings Both Ways korong már a címével is egy régi vágású hangzásvilágra utal, amiben úgy tűnik, Robbie otthonosan mozog. Ezt bizonyítja az anyagról kimásolt, kitűnő Shine My Shoes kislemez is, amit máris követ egy újabb szelet a tortából - a Go Gentle nagyszerű videója, tovább fokozva az izgalmakat az egy hónap múlva megjelenő albummal kapcsolatban, amelyen olyan nagyszerű sztárok segítik Williams munkáját, mint Michael Bublé, Olly Murs, Kelly Clarkson, Rufus Wainwright vagy Lily Allen.

Robbie Williams már egyszer megmutatta, hogy a swing műfaja a legkevésbé sem áll tőle távol (gondoljunk csak a 2001-es Swing When You’re Winning-lemezre), ez pedig nagy valószínűséggel a friss korong megérkezésével csak tovább szilárdul majd. Az eddigi ízelítők alapján ugyanis sem a régi, sem pedig az új rajongók nem fognak csalódni az anyagban, ami újfent csak azt mutatja, hogy a 38 éves előadóra egyértelműen szükség van a kortárs popzenében.

Web: http://www.robbiewilliams.com Videó: http://www.youtube.com/watch?v=o3OWZaIpEDk

Dido "Greatest Hits" november 25-én!

Nem sokkal azután, hogy meglepetés vendégként fellépett Eminem readingi és leedsi koncertjén, ahol “Stan” című közös dalukat adták elő, Dido bejelentette, hogy november 25-én megjelenteti legnagyobb slágereinek gyűjteményét, mely meghatározta az elmúlt évtizedet.

A “Greatest Hits” című válogatás két változatban lát napvilágot: egy lemezes standard és dupla lemezes deluxe változatban lesz kapható CD-n és digitális formátumban. A deluxe változat második lemezén az eddigi kislemezekhez készült remixek kapnak majd helyet. A “Greatest Hits”-en hallható lesz egy vadonatúj dal is “NYC” címmel, valamint a legnagyobb slágerek mellett olyan különlegességek is, mint a Faithless-szel készített “One Step Too Far”, az Eminemmel készített “Stan” és az A.R. Rahmannal készített filmbetétdal, az “If I Rise”, míg a deluxe változaton megtalálható lesz a “White Flag” eddig kiadatlan, Timbaland által készített remixe is.

Dido eddig négy, kritikusok által is elismert stúdióalbumot jelentetett meg, melyekből több mint 30 millió példány kelt el világszerte. Ő Nagy Britannia egyik legsikeresebb női előadója. Első két albuma, a „No Angel” és a „Life For Rent” még mindig Nagy Britannia legnagyobb példányszámban elkelt albumai között szerepel.

Remixversenyt hirdet és őszi turnéra indul a Brains

Tehetséges, fiatal DJ-knek hirdetett remixversenyt a Brains. A pályaműveket november 15-ig lehet beküldeni, és a Full Range album három dalának nyertes átdolgozása szerepelni fog az új Brains Remix lemezen. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara eközben őszi turnéra indul, és december végéig járja a nagyvárosokat az elektronikus műfajban rendhagyó, hangszerekkel előadott élőzenés koncertjeivel.

A Brains idén tavasszal jelentette meg a Full Range című stúdióalbumát, amelynek a gerincét drum and bass alapú dalok teszik ki, de a lemez szinte valamennyi jelenlegi stílust szintetizálja a dubstep-től a drumstep-en és az elektrón át a breakig. A zenekar a Full Range album három dalára remixversenyt hirdetett tehetséges, fiatal zenekészítőknek, DJ-knek. Az érdeklődők a Hurts, a Your Desire vagy a Real Talk című szerzemény átiratával nevezhetnek november 15-ig a remix@brains.hu e-mail címen. Az egyik nyertest a közönség, a két másikat pedig egy szakmai zsűri választja ki, az átiratok pedig rákerülnek az új Brains Remix albumra.

- Meglepődve tapasztaltuk, hogy az előző remix felhívásunkra milyen sok nívós átdolgozás érkezett, és reméljük, hogy ez most is így lesz. Ez a megmérettetés nagy lehetőség a jelentkezők számára is, mivel a kész remix CD-t - rajta a legjobb pályaművekkel - sok élvonalbeli DJ-hez fogjuk eljuttatni a megjelenés hetében. Sorlemezeinkkel a koncertek hangulatát próbáljuk visszaadni, ezzel szemben a remix albummal az a célunk, hogy a koncertre járók mellett a klubok közönségéhez is eljusson a zenénk – mondta MC Columbo, a Brains énekese.

A zenekar a Full Range album többi dalának újragondolására jól ismert művészeket kért fel. Míg a legutóbbi remix lemezükön többnyire külföldi producerek dolgoztak, addig most a spanyol Beat The Beast kivételével a hazai élvonalból válogattak, így AMB, Chris.Su, JumoDaddy, Kid Panel, Nobody Moves és a Zera & UNO-Y készít átiratokat, vagyis a remixverseny győztesei illusztris társaságba kerülnek.

- Szeretnénk, ha olyanok is küldenének anyagokat, akik még csak ismerkednek az elektronikus zenekészítéssel. Szeretnénk kialakítani egy, a remixversennyel kapcsolatos, szakmaibb hangvételű fórumot, ahol kérdéseket tehetnek fel, válaszolhatnak meg a résztvevők. Ahol tudunk, mi is besegítünk! Ki tudja, nem járkál-e közöttünk egy következő Noisia vagy Knife Party? Mi annak idején külső segítség nélkül, ösztönösen tanultuk meg a különböző szoftverek használatát, vagy a hasonló cipőben járóktól lestük el az ő módszereiket, trükkjeiket -
mondta Varga Norbert Jimbo, a Brains gitáros-dalszerzője. - Az eredményhirdetésre személyesen fogjuk meghívni a legjobb remixek készítőit, szeretnénk megismerkedni velük, együtt meghallgatni a munkáikat, ötleteket, tippeket adni a jövőre, vagy akár megismerni az ő módszereiket.

- Jó lenne, ha közelebb kerülnének egymáshoz a magyar elektronikus zenével foglalkozók, hogy eszmét cseréljenek, fejlesztve ezzel az egész szcénát, a szakmai színvonalat. Erre ez a verseny nagyon jó alapot ad – tette hozzá a Brains billentyűs-producere, Lukács Levi.

A remixversennyel párhuzamosan a zenekar őszi turnéra indul, amelynek állomásain az elektronikus műfajban rendhagyó módon élőben, hangszerekkel és különleges látványvilággal adják elő a dalaikat. A Brains koncertkörútja október 18-án, pénteken Debrecenben indul, majd másnap Szegeden folytatódik. A turné december végéig tart, és a fiúk biztosan fellépnek még Sopronban, Veszprémben, Miskolcon, Szombathelyen és Székesfehérváron is.

Részletek:
http://brains.hu
https://www.facebook.com/BRAINSBAND



Nem bírja a horrorfilmeket Iszak Eszti

Jegykezelőnek álltak a VIVA TV sztárjai

Iszak Eszti utálja a horrort, Sanyócát a német tinifilmekkel lehet kikergetni a világból. A VIVA TV népszerű műsorvezetői szívesen kapcsolódnak ki a moziban, hétvégén pedig új oldalról ismerkedtek a vetítővászon világával: lelkes jegykezelőként próbálhatták ki magukat a FilmÜnnep alkalmából.

Iszak Eszter rengeteget jár moziba a párjával, így szép számmal vannak pozitív és negatív tapasztalatai is. Az egyik legjobb mozis élménye a Mamma Mia! című filmhez fűződik. „Bár alapvetően nem szeretem a musicaleket, ez a film nagyon tetszett, ráadásul imádom az ABBA zenéjét. Egy nyári napon mentünk el megnézni, gyönyörű idő volt, a film pedig ugyanezt a mosolygós, jó hangulatot tükrözte vissza.” – idézte fel emlékeit. Eszti további kedvencei közé sorolja a Pillangó hatás és a Harcosok klubja című filmeket, valamint az Austin Powers széria darabjait. Volt viszont jó pár olyan mozi is, amit otthagyott a felénél, mert túl unalmasnak találta. „Ezek főleg akciófilmek, ha úgy érezzük, hogy nem jó, inkább kimegyünk, és nem pazaroljuk rá az időnket” – tette hozzá határozottan. De megesett, hogy azért kellett elhagynia a termet, mert annyira durva volt a film. „A Fűrész egyik részénél fordul elő velem, hogy egyszerűen nem bírtam tovább nézni, ki kellett mennem a teremből. Napokig a film hatása alatt voltam, szörnyű élmény volt.” – mesélte a gyönyörű műsorvezető.

Sanyócának más típusú filmekkel vannak kellemetlen élményei. „A művészfilmek alapvetően távol állnak tőlem. De a német tinifilmeket sem szeretem, és van pár Adam Sandler film, ami szerintem szintén nagyon rossz” – osztotta meg véleményét a Megálló műsorvezetője, aki egyébként nem volt mindig filmőrült, sokáig nem igazán érdekelte a mozgóképek világa. Sanyóra Esztivel ellentétben nem jellemző, hogy otthagyja a filmet. „Egyszer azonban bombariadó volt, és ki kellett menni a teremből, pedig kíváncsi lettem volna, mi a vége az Evitának.” – nevetett a VIVA mókamestere, aki kedvencei között tartja számon a Forrest Gump, az Eredet és a Viharsziget című filmeket, valamint a Keresztapa összes részét.

Habár kedvesével sokat járnak moziba, Iszak Eszti első randira mégsem javasolná helyszínül a vetítőtermet. „Jobb, ha az első alkalmakkor egymásra figyelnek, beszélgetnek, megismerik egymást. A moziban csak ülnének egymás mellett” – tanácsolta. Egyetért vele Sanyóca is, aki szerint ez az egyik legbugyutább dolog a világon. „Semmi értelme az első randin moziba menni. Drágább, mint meginni egy kávét, ráadásul maximum egy váll-tapi fér bele.” - közölte a műsorvezető. 


Tilla újra a Propagandában remekel

Október 29-től új részekkel folytatódik a SuperTV2 kultikus riportműsora, a Propaganda. Tilla ismét közelebb hozza a sztárokat és példaértékű civil életutakat mutat be.

Híresek és hősök. Megdöbbentő és néha nevetségesen őszinte mondatok.
Október 29-től újabb hét epizóddal folytatódik a Propaganda a SuperTV2-n. Tilla és csapata tíz éve indította útjára a nagysikerű és egyedi hangvételű riportműsort, amely azóta nem csak a közönség, de a szakma elismerését is kivívta: 2003-ban Pulitzer-emlékdíjat, 2013-ban pedig Voltfolió-díjat kapott.

Tilla nyitottsága és kíváncsisága riportalanyai iránt, valamint a műsor képi világa, a vágás és a zenei aláfestések mind-mind különleges hangulatot teremtenek és teszik egyedivé, szerethetővé a Propagandát. Az új évadban többek között Stohl András színművész, Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó és Cserpes István vállalkozó lesznek Tilla riportalanyai.

Az első epizód október 29-én 23 órától, az azt követő adások pedig keddenként 22 órától láthatóak a SuperTV2-n. A kábelcsatornás premiert követően minden epizód a TV2-n is műsorra kerül, csütörtökönként késő este.

Propaganda – október 29-től keddenként a SuperTV2-n, csütörtökönként a TV2-n

Eminem: The Marshall Mathers LP 2

Marshall Bruce Mathers III, vagyis a világhírű Eminem óriási dobásra készül: nem kevesebb, mint 13 év után ugyanis elkészítette kultikus stúdióalbuma, a The Marshall Mathers LP folytatását. A stílszerűen The Marshall Mathers LP 2-nek elnevezett korong, noha csak november legelején lát majd napvilágot, már most megkezdte világhódító körútját.

Az albumról kimásolt eddigi három kislemez, vagyis a Berzerk, a Suvrival és a friss Rap God ugyanis példátlan módon tarol az online közönség köreiben. A dalok mindegyike előkelő pozíciót foglal el számtalan ország iTunes toplistáján (a legtöbb helyen még a dobogóra is sikerült feljutniuk), és nekünk sem kell szégyenkeznünk, ugyanis a Survival Magyarországon is betört a legjobb tíz közé.

Eminem tehát még több mint húszévnyi aktivitás sem tud leállni, bemutatva, hogy még mindig ott a helye napjaink legnagyobbjai között - ékes bizonyíték erre a The Marshall Mathers LP 2 óriási előszele.

Miley Cyrus #1

Miley Cyrus kritikusok által is méltatott új albuma, a “Bangerz” (RCA Records / Sony Music) a #1 pozícióban debütált mind a Billboard Top 200 album listán, mind a Digital Album listán több mint 270 ezer eladott példánnyal. Ezen felül a “Bangerz” megjelenésének hetében több mint 70 országban ért el #1 pozíciót az iTunes-on. Ez Miley második #1 albuma és legnagyobb első heti eladása 2008 óta (nem számítva a Hannah Montana kiadványokat). A „Bangerz” szintén #1 pozícióban debütált Kanadában, Ausztráliában, Írországban és Nagy Britanniában, ahol Miley jelenleg duplán listavezető, ugyanis a „Wrecking Ball” található a brit kislemez lista élén. A „Bangerz” ezen felül további legalább egy tucat országban debütált a Top10-ben, köztük Új Zélandon, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Hollandiában, Belgiumban, Argentínában, Portugáliában, Svédországban és Magyarországon is. Miley emellett 426.000 tracket is eladott legújabb albumáról múlt héten Amerikában, melynek köszönhetően 14 dala került fel a Top 200 Digital Songs Chartra.

Miley az utóbbi heteket nemzetközi promóciós kampánykörúton töltötte „Bangerz” című albumának megjelenésének támogatására, mely kapcsán számos emlékezetes megjelenés, fellépés és interjú született a Saturday Night Live, a The Today Show, a Late Night With Jimmy Fallon és az Ellen showkban. Az NBC nemrég bejelentette, hogy Miley dupla szerepvállalása, mint műsorvezető és zenei fellépő a Saturday Night Live című műsorban a legnézettebb adás volt Justin Timberlake márciusi szereplése óta.

A „Wrecking Ball” #1 lett a Spotify streaming szolgáltatónál is, ahol a valaha volt legnagyobb stream számot érte el az összes track közül Amerikában, több mint 500 ezer lejátszással megelőzve a második helyezettet. Ez az izgalmas hír mindössze két nappal azután érkezett, hogy a „Wrecking Ball” videoklipje minden idők leggyorsabb videója lett, mely elérte a CERTIFIED státuszt, a VEVO mérföldkőnek számító megtekintési szintjét, azaz a 100 millió megtekintést, melyet mindössze 6 nap alatt ért el. Cyrus saját korábbi rekordját döntötte meg ezzel, melyet „We Can’t Stop” című klipjével ért el, melynek 37 nap kellett premierje után, hogy elérje a CERTIFIED státuszt.
Miley Cyrus egy világszerte ismert tehetség rekordokat döntő sikerekkel a film, a televízió és a zene világában. Többszörös platinalemezes művész és több mint 12 millió albumot és 20 millió dalt adott el csak az Egyesült Államokban.

www.mileycyrus.com
Twitter: @mileycyrus
www.facebook.com/mileycyrus

Joe Cocker - "Fire It Up - Live" - Hallgasd meg az új koncert albumot!

2013. október 7-én a szupersztár Joe Cocker megjelentette első koncertfelvételét 20 éve: a “Fire It Up – Live” ünnepelt európai “Fire It Up – Live” turnéját örökíti meg, melyet elragadtatott rajongók milliói láttak 2013. márciusi indulása óta. A koncertfilm rendezője az a Nick Wickham volt, aki korábban a Red Hot Chili Peppers (“Live at Slane Castle”, 2003), a Foo Fighters (“Live at Wembley Stadium”, 2008), és Rihanna (“Loud Tour Live at the 02”, 2012) koncertfilmjeivel vált híressé.
A „Fire it Up – Live“ kiadvány a kölni Lanxess Arénában, 2013. áprilisában rendezett showt mutatja be teljes egészében, valamint egy fantasztikus “Making of” anyagot is, mely az emlékezetes estéről készült. “El vagyok ragadtatva,” – vallotta be Joe Cocker a show után – “mert annyi fiatal előadó van a színen most, és elképesztő, hogy ennek ellenére még mindig ennyiüket ide tudjuk vonzzani”. Ez a siker egy különlegesen tehetséges művésznek köszönhető, aki már csupán hangjának óriási erejével is izgalomba tudja hozni közönségét, valamint olyan időtlen slágerek varázslatával, mint a “With A Little Help Of My Friends”, a “You Can Leave Your Hat On”, az “Unchain My Heart”, az “Up Where We Belong” vagy a “You Are So Beautiful”. Cocker maga sem tud megszökni az egyik ilyen varázslat elől egyébként: “A You Are So Beautiful mindig is a show egyik fénypontja volt, de csak most kezdett el elkapni igazán. 1974-ben vettem fel és még mindig egy nagyon erőteljes dal. “

A “Fire It Up – Live” egy monumentális opusz HD minőségben, mely nem csak az aktuális, “Fire It Up” című, Németországban aranylemez minősítést is elért Joe Cocker album fénypontjait tartalmazza, de a zenetörténet elmúlt fél évszázadának egy valóságos “Best Of” válogatását is kínálja. A “Fire It Up – Live” 2013. október 7-én jelent meg a Sony Music gondozásában 2 CD, DVD, Bluray és digitalis formátumokban.

Album trailer: http://www.youtube.com/watch?v=QVAM-XamwtU

“Up Where We Belong (Live)”: http://www.youtube.com/watch?v=J0h6Yz50VZ0

Avril Lavigne - "Let Me Go feat. Chad Kroger" - új klip

http://www.youtube.com/watch?v=AqajUg85Ax4

James Blunt: Moon Landing

James Blunt negyedik stúdióalbuma, a „Moon Landing” 2013. október 21-én jelenik meg. A lemezen James visszatér zenei gyökereihez, az érzelmes balladákhoz. Az album egyik producere Tom Rothrock (Beck, Moby, Foo Fighters) volt, akivel már a többszörös platina debütáló albumon, a „Back To Bedlam”-en is együtt dolgoztak, a másik pedig Martin Terefe (KT Tunstall, Martha Wainwright, Jason Mraz).

James így beszél az anyagról: “Van valami romantikus és magányos a holdraszállásban. Olyan, mint az első szerelem: nosztalgikus, és szinte hihetetlen, hogy megtörtént. Ez egy igen személyes album lett: arról szól, ahogy Tom – a producer – és én látjuk a történetet a kezdetektől máig.”

James mellett a dalokat olyan elismert szerzők írták, mint Ryan Tedder, Steve Mac, Kevin Griffin, Danny Parker, Steve Robson, Wayne Hector, Claude Kelly, Ammar Malik és Robopop.

Az első kislemez a „Bonfire Heart”, melynek roadmovie-szerű klipjét Wyomingon és Idahón keresztül forgatták majdnem három napig. A lemezen található egy „Miss America” című dal is, melyet Whitney Houston tragikus halála inspirált.

2013. október 8., kedd

HA EGY KÉP EZER SZÓT ÉR...

... A VIDEO ÁRA FELBECSÜLHETETLEN!!!!

Egy dolog biztos... ezerszer többet ér mint egy sima szöveg. És most az iWowwe felkínálja neked a lehetőséget arra, hogy használhasd ezt az élvonalbeli szolgáltatást. Ezáltal életre keltheted email-ben folytatott kommunikációdat, mivel amit videóban mondasz el, messze meghaladja az írott szövegben kifejezetteket.

Röviden: az iWowwe videó emailje lehetővé teszi, hogy több tartalmat vigyél kommunikációdba. Videó emailjeidet felhasználhatod személyes kapcsolattartásra, de üzleti tevékenységedet is kimagaslóan segítheted vele. Több száz háttérrel üzenhetsz szeretteidnek névnapra, szülinapra, esküvőre stb. Ne hagyd ki a lehetőséget! Még ma iratkozz fel:


http://martasebestyen.iwowwe.com/v5.html

Jelenleg a szemtől-szembeni videó chat a legnagyobb trend mind a közösségi kommunikáció, mind a videotechnológiák fejlesztésének területén is.


http://videoemail.iwowwe.com/VMail.aspx?T=E&L=31500311&D=7CC27172-8CA7-425D-A9A6-5AAF9159982A


Ismerjétek meg az Iwowwet és küldjetek videoüziket barátaitoknak!!! Keress meg vagy a magazin szerkesztőségét!!! Készséggel állunk rendelkezésetekre!!!

2013. október 7., hétfő

HOLLYWOOD ROSE 10 ÉVES SZÜLETÉSNAP

2013. október 12.-én, szombaton a hazai zenei éra leghitelesebb Guns N' Roses Tribute csapataként indult Hollywood Rose 10 éves születésnapi koncertet tart a Petőfi Csarnokban.
Az immár két, saját dalokat tartalmazó nagylemezzel is rendelkező csapat mindig nagy hangsúlyt fektetett a születésnapi koncertekre, s most sem tervezik ezt másképp. Vendégzenészek, látványos fény-és hangtechnika, koncert kedvencek, ritkán játszott különlegességek és természetesen a Guns N' Roses öröksége is megelevenedik majd a színpadon, miután az Üzletembers és a Hendrix Reload bemelegítette a közönséget. Mindemellett pedig vendégeskedik a színpadon Vörös Gábor (Piramis, Omen) is.

Az este különlegessége, hogy itt kerül bemutatásra a zenekar gitárosának, Takács Vilkónak Pisztolytáska és Rózsapatron - A Guns N' Roses és én című könyve, amely a Pluralica kiadásában jelenik meg. A személyes hangvételű mű a Guns történetén vezeti végig az olvasót úgy, hogy közben a Hollywood Rose turnébuszában utazik és ízelítőt kap többek között a fellépések utáni öltözők hangulatából is. Amikor a Guns és a rock hétköznapi élet részévé válik – ez a könyv alapja. Rajongóknak kötelező darab, ráadásul ezen a napon 40% kedvezménnyel lehet majd megvásárolni a kötetet.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/184021611752382/

Beugró: elővétel: 2200 Ft / helyszín: 2500 Ft
Dátum: 2013.10.12., szombat
Hely: Petőfi Csarnok, 1146 Budapest, Városliget, Zichy Mihály út 14.

További infók:
http://www.hollywoodrose.hu
https://www.facebook.com/hollywoodrose
http://www.youtube.com/user/HollywoodRoseHungary

Jennifer Hudson - "I Can't Describe (The Way I Feel) feat. T.I." - új rádiós sláger

A Grammy- és Oscar-díj nyertes Jennifer Hudson megjelenteti vadonatúj kislemezdalát “I Can’t Describe (The Way I Feel)” címmel, T.I. közreműködésével, melynek producere Pharrell volt

Hallgasd meg a dalt itt:
http://www.youtube.com/watch?v=zMIfpy64rc8

A Grammy- és Oscar-díj nyertes Jennifer Hudson belecsap a 80’-as évek “feel good” zenéjébe legújabb kislemezdalával, az “I Can’t Describe (The Way I Feel)”-lel T.I. közreműködésével, melynek producere Pharrell volt. A dal már elérhető digitálisan is számos zeneszolgáltatónál.

“Egy olyan zenei látnokkal dolgozni, mint Pharrell egy igazán különleges élmény volt.” – mondta Jennifer. “Ő az egyik legtehetségesebb zenész napjainkban, és ennél már nem lehetnék büszkébb arra, amit közösen alkottunk. Nagyon izgatott vagyok, hogy megoszthatom ezt a dalt mindenkivel. Számomra az a legfontosabb, hogy az emberek jól érezzék magukat, és megmutathassam nekik magamat, mint művészt. Azért készítek zenéket, hogy az emberek lelkét simogassa, és úgy gondolom, hogy ez a dal sok embernél vált ki majd ilyen érzést.”

Az über producer Pharrell a következőket nyilatkozta a disco hatásokkal teli dalról Twitterén: “Imádom, amikor a művészek szinte kiugranak az ablakon a “feel good” zenétől!”

Pharrell mellett Hudson olyan nevekkel dolgozott a stúdióban, mint Timbaland, Salaam Remi és mások, hogy elkészítse harmadik stúdióalbumát, mely a tervek szerint ezen a télen fog megjelenni az RCA Records / Sony Music gondozásában.

Az Oscar-díj nyertes színésznő és Grammy-díj nyertes énekesnő, Jennifer Hudson elképesztő tehetség. Hudon a “Dreamgirls”-ben, az azonos című Broadway musical alapján készült filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. Emellett egy Golden Globe díjjal, egy Screen Actors Guild Awarddal, egy BAFTA és egy NAACP Image Awarddal is jutalmazták. További filmekben is láthattuk szerepelni: “Szex és New York” mozifilm, “A méhek titkos élete”, “Winnie Mandela”, “The Inevitable Defeat of Mister and Pete”, és a “Black Nativity”. Jennifer 2008-as, saját névre keresztelt debütáló albuma platinalemez lett, és a Billboard Top 200-as lista #2 pozícióját érte el, mely akkor a legnagyobb első heti eladást produkálta az R&B énekesnők albumai között 2004 óta először. Az albumot négy Grammy-díjra jelölték, melyből a “Legjobb R&B Album” díját meg is nyerte. 2009-ben Hudson megjelentette következő albumát “I Remember Me” címmel, mely szintén #2 pozícióban debütált a Billboard Top200 és R&B Albums listákon, és azóta aranylemez minősítést ért el Amerikában.

„Abszolút” Icona Pop


Itt az október, és ez a hónap garantáltan rengeteg jó zenét fog hozni a piacra. Az egyik ilyen várva várt album az Icona Pop debütáló lemeze lesz, a This Is…Icona Pop .

A svéd duó első slágerét – ki ne tudná, hogy az „I love it”-ről van szó – tényleg a sarki suszter is fütyülte egy egész nyáron át. Most pedig egyszerre két klippel is támadnak a csajok.

Az egyik a Girlfriend, mely fülbemászó dallamával hasonló babérokra tör: https://www.youtube.com/watch?v=-5_5s5jCYUg.

A másik pedig az „abszolút” slágergyanús All Night….igen, ez a dal egy különleges együttműködést is hozott hazájukban a lányoknak a világ kedvenc svéd vodkájával, melynek új termékét a másik aktuális klipben lelkesen be is mutatják: http://www.youtube.com/watch?v=0FWRT9C9XMQ

Britney Spears - "Work B**ch (video)" - új klip

Megérkezett Britney Spears régóta várt új klipje december 2-án megjelenő új albumának első kislemezdalához, a will.i.am produceri közreműködésével készült "Work B**ch"-hez. A dal szerzői között will.i.am és Britney mellett megtalálhatjuk Sebastian Ingrosso és Otto Knows nevét is, mely garancia arra, hogy hosszú idő után Britney ismét visszatér a slágerlisták élvonalába egy saját dalával is. A klip rendezője Ben Mor volt, és Las Vegasban forgatták, ahol Britney 2 évig fog fellépni Celine Dionhoz hasonlóan a Planet Hollywood szálloda és kaszinó rezidens fellépőjeként december 27-étől.

Work B**ch klip online stream: http://www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To

MORCHEEBA: TELTHÁZ! - Új helyszínre költözik a koncert

Az augusztus közepén bejelentett Morcheeba koncertre minden jegy elkelt a Dürer Kertbe, de a szervezők most egy új helyszínt jelentettek be, ahol még több rajongó hallgathatja majd élőben az angol zenekart.

2013. december 10-én a Petőfi Csarnokban kerül sor a koncertre, jegyek pedig mától újra kaphatók. A korábban megváltott jegyek az új helyszínre is érvényesek.

A brit Morcheeba lassan fennállásának huszadik évfordulójához érkezik. A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (DJ Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó zenekart. Meg is lett az eredménye, hiszen Big Calm című második nagylemezük az Egyesült Királyságban és Franciaországban is platina minősítést ért el. A sikerszéria a következő lemezzel is folytatódott, erre került fel a világszerte nagy áttörést hozó Rome Wasn’t Built In a Day, melyet a mai napig a legnagyobb slágerek között tartanak számon. Eddigi hét nagylemezükből pedig több mint ötmillió példány fogyott el.

A Morcheeba a downtempo pionírjainak számított a kezdetektől fogva, és sohasem féltek veszélyes vizekre evezni és új, korábban ismeretlen terepeket felfedezni. Sikerükhöz nagyban hozzájárult, hogy míg a lemezjátszók és a hangszerek mögött igazi zsenik állnak, addig a keverőpulton innen egy bájos, karakteres és bársonyos hangú énekesnő teszi még különlegesebbé az élményt, amely igazán az élő fellépések során teljesedik ki. Skye Edwards 2002-es kiválása után két lemez jelent meg, köztük a kritikusok által is elismert Dive Deep, amin olyan slágerek kaptak helyet, mint a kissé country-beütésű, végtelen nyugalmat árasztó Enjoy The Ride. És bár az együttes Skye nélkül, különböző vendégénekesek segítségével is egyben tudott maradni, a rajongók legnagyobb örömére a fekete bőrű énekesnő 2010-ben újult erővel állt a Morcheeba élére, és készítette el hetedik stúdiólemezét, amelyről Paul Goldfrey (aki a lemez producere is volt egyben) a következőképp nyilatkozott:

„Ez az az album, amit a Big Calm után készítenünk kellett volna. De muszáj volt kicsit ismeretlen helyekre kalandoznunk, hogy aztán visszatérhessünk a gyökereinkhez.”

És valóban úgy tűnik, hogy a Morcheeba végre révbe ért, így mind a rajongók, mind a kritikusok tűkön ülve várják az együttes Head Up High névre keresztelt nyolcadik nagylemezét, aminek minden esélye megvan arra, hogy nem csak a zenekar mesterművévé váljon, de a popzene történetében is fajsúlyos szerephez jusson.
Event: https://www.facebook.com/events/137927103083364
Web: http://www.morcheeba.co.uk/

Jegyárak: 5900 / 6500 Ft
Jegyek: http://goo.gl/G7pnfo

Megjelent az első Haim-lemez

Los Angeles egyébként is régóta hírhedt volt a jobbnál jobb lányzenekairól, melyek közé most egy újabb remek popprodukció állt be a sorba, a három huszonéves nővérből álló Haim ugyanis a napokban jelentette meg szuper bemutatkozó lemezét Days Are Gone címmel. A szemfülesek persze nem most találkozhatnak először a formáció nevével, ugyanis a trió kapta meg év befutóit általában helyesen megtippelő BBC Sound of... lista 2013-as idényének vezető pozícióját, mára pedig bebizonyosodott, hogy az ítészek ismét jól beletrafáltak a döntéshozás során.

A zenekar debütáló albuma ugyanis egy könnyed, finom alkotás lett, amelyen a már sokszor hallott slágereket (The Wire, Don’t Save Me) ügyesen sikerült azonos színvonalú friss szerzeményekkel kiegészíteni. Nem is csoda, hogy a korongot szorosan magához ölelte a nemzetközi sajtó, és abban sincs semmi meglepő, hogy a közönség sem volt rest kinyilvánítani a szimpátiáját. Éppen ezért a Haim-lányok körül most rendesen pörög az élet: jobbnál jobb kritikák és egy frissen kihirdetett brit turné kíséri ugyanis a Days Are Gone megjelenését - nincs is ennél jobb hívó szó a lemez feltérképezésére.

A csapat első munkája tehát kapós refrénekre és átgondolt, izgalmas szerkezetekre épülő, tipikusan (ám nem exkluzívan!) csajos debütálás lett, amely teljes mértékben meghálálja a vele töltött időt, és ami csak tovább gyarapítja az egyébként is izgalmas őszi lemezszezont.

Web: http://www.HAIMtheband.com
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=kiqIush2nTA

Knoll Gabi & Pásztor Anna: Játszanék veled

Az HBO nagysikerű, saját gyártású magyar sorozatának főcímdalát – melyet az Egy Másik Zenekar énekesnője, Knoll Gabi és az Anna and the Barbies frontembere, Pásztor Anna adnak elő – hosszas fejtörés után választották ki. Hónapokig keresték a megfelelő számot, ám végül úgy döntöttek, hogy egy már meglévő szerzeményt dolgoznak fel, mert a Játszanék veled olyan, mintha kifejezetten a szériához írták volna. Több tucat próbafelvétel készült, míg az utolsó pillanatban megtalálták a tökéletes hangot hozzá, Knoll Gabi ugyanis egyedi hangszínével és fiatalos előadásmódjával tökéletesre csiszolta a fülbemászó dalt, melyben a vagány Pásztor Anna rappel.

A Társas játék második évadának kapcsán egy dupla korongos filmzenealbum is napvilágot lát 2013. október 14-én, mely az összes betétdalt tartalmazza.

Íme a Játszanék veled: http://www.youtube.com/watch?v=ZPcrgvokGWw

Cher legmagasabb Billboard 200 debütálása!

Cher vadonatúj stúdióalbuma, a "Closer to the Truth" a díva szólókarrierjének legmagasabb slágerlistás debütálása lett. Az első héten eladott 63.000 darab hanghordozóval a rangos amerikai lemezeladási listán, a Billboard 200-on harmadik helyet ért el. Chernek legutóbb 2002-ben jelent meg szólólemeze, "Living Proof" címmel.

Szinte hihetetlen, de az énekesnőnek – szólóban - egészen eddig a legmagasabb, a megjelenés hetében elért helyezése a negyedik volt. Ezt a pozíciót az 1999-es "Believe" és a 2003-as "The Very Best of Cher" lemezekkel érte el. Az egyetlen jobb eredményt a Sonny & Cher duó tagjaként, az 1965-ös "Look at Us" című albummal tudhatja magáénak -- rajta a gigasláger "I Got You Babe"-bel --, mely második helyen nyitott és meg is maradt ott nyolc hétig a The Beatles "Help!"-je mögött.

Már az oviban teknősnek öltözött Gáspár Kata, a Tini Nindzsa Teknőcök Aprilje

2003-ban az Apám beájulna című filmben ismerte meg Gáspár Katát a magyar közönség, aki színésznőként olyan magyar sikerprodukciókban bizonyított, mint az Intim fejlövés vagy éppen a Tibor vagyok, de hódítani akarok. A jellegzetesen humoros szerepekben lubickoló fiatal tehetség egy ideje azonban nem csupán arcával, hanem hangjával is egyre népszerűbb. A színésznőt rengeteg helyen hallhatjuk, a Nickelodeon Tini Nindzsa Teknőcök című rajzfilmjében is szinkronizál, és elárulta, gyermekkora óta odavan a kedves kis páncélosokért.

A Tini Nindzsa Teknőcök átlagos srácokról szól, akik extrém körülmények között kénytelenek bizonyítani. Donatello, Michelangelo, Raphaello, és Leonardo évtizedek óta töretlen sikernek örvendenek. Olyannyira, hogy nem csak őket, de még bajtársaikat is könnyen felismerik a mai fiatalok.

„Nem is olyan régen egy plázában futottam össze néhány barátommal, akiknek épp ott volt a kisgyerekük is, aki meglátott engem, és csillogó szemekkel rohant oda hozzám, azt kiabálva, hogy April, April, hát itt vagy! Nem igazán tudtam hova tenni ezt az egész dolgot, aztán mondták, hogy már előző nap felkészítették a találkozásra. Egész délután azt magyarázta, hogy gyere, harcoljunk a Krangek ellen, védjük meg apádat.” – mondta nevetve Kata.

A Nickelodeon új, 2012 óta futó nagysikerű animációs sorozatában April O’Neil, egy 16 éves lány, aki egyik napról a másikra egy elemi erővel zajló háború kellős közepén találja magát. Az egyik oldalon ott vannak a teknőcök és mesterük, Szecska, a másikon pedig Zúzó és kegyetlen serege, amely a nagyon is szívós Krangekből áll.

„April egy helyes, vagány csaj. Valószínűleg én nem mernék ilyen bátran dacolni a halállal, mint ő. Ráadásul nagyon gyakran humorral intézi el a krízishelyzeteket, így nem egy szimpla mesekarakter, akit eddig megszokhattunk.” – tette hozzá a szinkronszínésznő, aki már egészen kiskorában bolondult a tini nindzsákért. „Gyerekkoromban imádtam a teknőcöket, ráadásul óvodában teknőcnek öltöztünk farsangkor, mivel nagyon szerettük ezt a mesét. Egyébként nem csak én öltöztem be Teknőcnek,hanem az egész csoport. Leosztottuk, hogy ki milyen színű teknőc lesz, utána pedig mindenki elkészítette a saját maszkját.”

A színésznő saját bevallása szerint kifejezetten harcos kislány volt. „Erdő mellett nőttem föl, így mindennapos volt a fára mászás. Abszolút szabad, vagány kislány voltam, nem érdekelt a Barbie baba, helyette inkább berendeztem a fát. Volt fürdőszoba, meg minden. Alapvetően megmaradt ez az egyszerűségem, vagányságom.” – mesélte Kata, aki nagyon szívesen nézte kiskorában is a négy teknős kalandjairól szóló sorozatot. „A Teknőcök nagyon jó fejek és viccesek. Meg persze minden nap ehetnek pizzát, és tévézhetnek, amit ugye a gyerekeknek nem engednek. Mindannyian nagyon szerettük őket, mert mindegyik külön személyiség. Én egyébként a bátyámmal néztem.”- árulta el a színésznő, aki azt is elmondta, szerintem milyen pluszt kínál a nézőknek a sorozat a többi 3D-s sztorihoz képest.

„Szerintem látványban, zenében és történetben is kiemelkedik a hasonló sorozatok közül a Tini Nindzsa Teknőcök. Mindig történik benne valami, soha nem unatkozol. Emellett emberközeli, úgy szól a fiatalokhoz, hogy közben nem nézi őket gyerekeknek. Igazán durva dolgok pedig nincsenek benne ezért ha éppen bunyózni támad kedvük a kisfiúknak, akkor nézzék inkább ezt, minthogy egymást agyabugyálják. Mi is szinte a saját hangunkon szólalunk meg benne, ezért jó csinálni is.”A Tini Nindzsa Teknőcök minden vasárnap vadiúj részekkel jelentkezik a Nickelodeon műsorán!

Conor Maynard: R U Crazy

Megérkezett a húszéves angol szupersztár legújabb slágerszerzeménye, az „R U Crazy”!. Ez a kislemez a hamarosan megjelenő, második stúdióalbum beharangozója, melyet már a Warner Music hazai forgalmazója, a Magneoton fog megjelentetni. Az énekes kiadója, a Parlophone ugyanis egy vásárlásnak köszönhetően néhány hónapja már a Warner Music Group tagja.

Conor elmondása szerint az új anyag már jóval érettebb lesz a korábbiaknál. Ezt az R U Crazy is tökéletesen alátámasztja, melyet egy ex-barátnő ihletett. A dalt Conor, Labirinth és Eagle Eye közösen szerezték.

Conor Maynard első lemeze tavaly jelent meg „Contrast” címmel, és azonnal a csúcsra repítette a popsztárt. Két kimásolt dal nálunk is igen szép utat járt be, a rádiók imádták a „Turn Around”-ot Ne-Yo közreműködésével, illetve az „Animal”-t, mely sikeréhez a szintén warneres Wiley közreműködése is hozzájárult.

Íme az R U Crazy klipje: https://www.youtube.com/watch?v=ao8Ujdx9ifM

Queensrÿche: Budapesten játszik az amerikai progmetal zenekar

Az évtizedek óta közösen zenélő alapító tagok, és az újonnan csatlakozott énekes, Todd La Torre hozza október 23-án Budapestre a Queensrÿche tizenkettedik, cím nélküli lemezét. A 20 millió albumot eladott, töretlenül sikeres amerikai zenekar a Club 202 színpadán játszik majd, a hazai Perfect Symmetry és az AD Astra felvezetése után.

Saját bevallásuk szerint a Queensrÿche zenekar sikerének egyetlen titka az, hogy ez az együttes sohasem áll meg a fejlődésben. Ezért képesek megmaradni a legelismertebb hard rock zenekarok között oly módon, hogy 30 év után is slágerlistás albumokat képesek készíteni. Ennek köszönhető az is, hogy mind a mai napig telt házas koncerteket adnak világszerte, s hogy slágereik, mint például a több mint 20 éves Silent Lucidity mind a mai napig feltűnnek a rádiók műsorában. Folyamatos megújuló képességüknek köszönhetik azt is, hogy különösen kitartó rajongótáboruk van, és minden egyes változás csak tovább erősíti munkásságukat.

A Return To History névre keresztelt világkörüli turné hazai állomása a budapesti Club 202 lesz, ahol egy munkaszüneti napon, október 23-án játszik majd a zenekar. A koncerten két magyar fellépő, a Perfect Symmetry és az Ad Astra is szerepel. Jegyek már kaphatók!

A Concerto Music bemutatja: Return To History World Tour
2013. október 23., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Queensrÿche, Perfect Symmetry, Ad Astra koncertek
Belépő: 6500 Ft, 7900 Ft a koncert napján
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://www.concerto.hu
http://www.Queensrycheofficial.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/203064956516644/






Lorde - Pure Heroine

Új-Zéland csak ritkán kerül a popzene középpontjába, a nemrégiben feltűnt Ella Yelich-O'Connor, vagyis Lorde azonban rövid idő alatt elintézte, hogy a sajtó és a közönség tekintete is a távoli országra szegeződjön. Az 1996-os születésű ifjú hölgy ugyanis az egyik legpozitívabb jelenség, ami a slágerlisták világában az elmúlt időben történt, ezt pedig a Pure Heroine című első nagylemezével is sikerült bebizonyítania.

Már az előételnek szánt korábbi sikerdalok (Tennis Court, Royals) alapján is világos volt, hogy egy karakteres, határozott, ugyanakkor a rivaldafényben is otthonosan mozgó előadóról van szó, aki valamiért mégis különbözik attól, amit megszokhattunk. Noha felsejlik benne Lana Del Rey zenei világa vagy épp Adele énekstílusa, Lorde mégis egy egyedülálló és vonzó alternatívát kínál arra, hogyan is lehet popzenét játszani.

Az énekesnő különlegessége végképp egyértelművé vált a korábbiaknál nagyobb falatnak számító Pure Heroine című stúdióalbumáról. A céltudatos, bátor és sokszor felemelő korongot számos helyen kiváló fogadtatásban részesítették az ítészek, most pedig végre a közönségnek is lehetősége van rá, hogy mélyebb betekintést nyerhessen az énekesnő elbűvölő világába, ami már annyi embernek csavarta el a fejét világszerte.

Web: http://www.lorde.co.nz Videó: http://www.youtube.com/watch?v=LFasFq4GJYM

Nickelback: jön a válogatásalbum és a budapesti koncert!

A „THE BEST OF NICKELBACK VOLUME 1” 2013. NOVEMBER 4-ÉN JELENIK MEG

A ZENEKAR KARRIERJE SORÁN ELŐSZÖR LÉP FEL MAGYARORSZÁGON, 2013. NOVEMBER 8-ÁN


A többszörös platinalemezes rockzenekar, a Nickelback bejelentette, hogy a THE BEST OF NICKELBACK VOLUME 1 című albuma 2013. november 4-én jelenik meg világszerte. Egy hihetetlenül sikeres karrier lenyomataként az album 19 dalt tartalmaz több mint 73 percen át. Olyan slágerek kerültek egy korongra, mint például a “Photograph”, a “How You Remind Me”, a “Rockstar”, a “Burn It To the Ground” és a “When We Stand Together”. A lemez megjelenése egybeesik a csapat – hajszál híján teltházas – Európa-turnéjával, melynek során végre hazánkba is eljutnak: november 8-án lépnek fel a Papp László Budapest Sportarénában.

A Nickelback a világ egyik legnagyobb rockzenekara: világszerte közel 50 millió lemezt adtak el eddig. 2001-es áttörésük, a "How You Remind Me" óta 18 dallal uralták a világ slágerlistáit. Öt Grammy, három American Music Award és 12 Juno jelölést tudhatnak magukénak, és a Billboard Magazin 2009-ben megválasztotta őket az “Évtized Zenekara”-nak.