2012. április 29., vasárnap

Egy a vége – országos dalpremier


A gyulai Dirty Slippers új dallal rukkol elő! A Hang vagy Jel sikerei után itt a vadonatúj dal, az Egy a vége, mely a zenekar korábbi, Waiting for You dalának magyar változata. A dal érdekessége, hogy míg az eredeti angol verzió egy szerelmes dal, a magyar változat pont az ellentettje lett, egy vérbeli szakítós nóta, aminek a szövegét, (a zenekar történetében először), Nyári Zoltán „Faun” írta.

- Rajongói nyomásra készült el a dal magyar változata. Nagyon szerették a koncerteken, így szerettünk volna, ha mindenki velünk énekli, amire a magyar nyelv miatt most már több remény van. Nagyon szeretjük ezt a dalt, egy igazi pörgős, tavaszi táncolós dal. Remélem mindenkinek tetszeni fog!


Az „Egy a vége” országos dalpremiere ma este nyolc órától az Mr2 Petőfi Rádió, Vadonat című műsorában!

2012. április 27., péntek

Programajánló: A Dürer Kertbe hív bulizni a PASO szerelemszörnye


A Pannonia Allstars Ska Orchestra május 4-én, pénteken 20 órától a budapesti Dürer Kert szabadtéri színpadán tartja a Lovemonster című új albuma lemezbemutató koncertjét. A PASO szerelemszörnye a Tenkes kapitányát is randevúra hívja, hogy együtt alaposan megtáncoltassák még a hátsó sorokban állókat is.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra május 4-én, pénteken este a Zöld Pardon nyitása körüli bizonytalanságok miatt az eredeti helyszín helyett a Dürer Kert szabadtéri színpadán mutatja be a Lovemonster című dupla lemezét. Az egyik korong a zenekar negyedik stúdióalbuma, amelynek különlegessége, hogy a dalok a szerelemhez kapcsolódnak, amely témát a 11 tagú csapat korábban még nem dolgozott fel. A szerelemszörny a PASO zenei stílusába is hozott újdonságokat, hiszen a táncra csábító dalok között van karibi szerenád, nagyvárosi swing-ska-jazz, dixielandes rocksteady és rum fűtötte mento is.
- Bár alig egy hónapja jött ki a lemez, nagyon pozitívak a visszajelzések. A Lovemonster a jelek szerint belopta magát a rajongóink szívébe. A május 4-i lemezbemutató koncerten nagyrészt erről a CD-ről játszunk dalokat, de egy-két szám felbukkan majd a dupla lemez másik korongjáról is, amelyen a PASO's Roots Rockers formáció mutatkozik be. A zenekari tagok ugyanazok, de ebben a felállásban pszichedelikus reggae és dub zenét játszunk. 

Ugyanakkor természetesen felcsendülnek majd a régi, nagy slágereink is, például a Tenkes kapitánya, a Hungarian Dish, a Do the Rocka Style vagy éppen a Babylon Focus – mondta KRSA, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A PASO lemezbemutató koncertje május 4-én, pénteken 20 órakor kezdődik a Dürer Kert szabadtéri színpadán és 22 óráig tart. A kapunyitás 19 órakor lesz, jegyet kizárólag aznap a helyszínen lehet vásárolni, és 1000 forintba kerül.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra még egy jó hírt tartogat a rajongóinak. A zenekar november végén jelentette meg No Love In Town című kislemezét egy Android rendszerekre fejlesztett PASO alkalmazáson keresztül. Ez volt az első alkalom Magyarországon, hogy egy zenekar új dalai egy okostelefonos applikációban jelentek meg. Az iPhone és iPad tulajdonosoknak sem kell már sokáig várniuk, hiszen hamarosan elérhető lesz az iOS rendszerekre fejlesztett alkalmazás is. Ez azt jelenti, hogy rövidesen ők is letölthetnek zenéket, képeket, videókat, exkluzív tartalmakat, információkat a készülékeikre, valamint csatlakozhatnak a PASO Facebook-oldalához, streamelve hallgathatnak zenét és játszhatnak.

Bővebben: www.paso.hu  www.facebook.com/pannoniaallstars

Usher: Scream

Itt van Usher felvillanyozó és kinetikus vadonatúj kislemeze, a „SCREAM”, mely április 26-án, azaz tegnap délután 15 órakor mutatkozott be világszerte, és a több országban is #1 pozíciót elérő "Climax" című kislemezdalt követi a június 11-én megjelenő "Looking For Myself" című új albumról. A dalt Max Martin, Shellback, Savan Kotecha, és maga Usher Raymond írta, a produceri feladatokat Max Martin & Shellback végezte.

Az április 25-én bemutatott 23 másodperces részlet után hihetetlenül gyorsan megérkeztek a fantasztikus visszajelzések számos ország rádióitól (anélkül, hogy a teljes dalt hallották volna), Amerikában a premiert követően a Clear Channel 24 órán keresztűl óránként le fogja adni, Kanadában a CHUM-FM Toronto és a CKOI Quebec máris felvette játszási listájára, Nagy Britanniában a Capital rögtön B rotációban fogja pörgetni jövő héttől, Dániában a P3, a the Voice és a Radio 100, míg Svédországban az NRJ vette fel jövő heti játszási listájára, de Franciaországból is hasonló hír várható.

Usher múlt héten meglepetésként fellépett David Guettával a Coachella fesztiválon, illetve 3 Billboard Music Award jelölést is kapott ("Top Streamingelt Dal" és a "Top Dance Dal" kategóriában a David Gueattával készített "Without You"-ért, illetve a "Top Latin Dal" kategóriában a Romeo Santosszal készített "Promise"-ért).

A „Scream” már letölthető az iTunes-ról (http://itunes.apple.com/hu/album/scream-single/id522212101) és meghallgatható a VEVO-n is (http://www.youtube.com/watch?v=KpsUsP2lIzU).

Már most biztos: megérkezett Usher új nyári megaslágere! Screeaaam Yeeeaaahhh!

ÉLIÁS Jr. – Még él minden hang

A női szíveket megremegtető, bársonyos baritonjáról méltán híres énekes élete talán legnehezebb időszakán van túl. Miután felesége és 2 gyermeke elköltözött közös otthonukból, nagyon nehéz hónapokat élt át, melyből alkotó ember lévén, egy csodálatosan őszinte vallomás született: Még él minden hang címmel. Éliás Jr. legújabb dala 2012. április 28-án szombaton az MTV – Szerencseszombat című műsorában fog debütálni!

Az X-Faktorok ének tanárának szerzeménye nem egy patika mérlegen kimért sláger, hanem egy természetes, érzéseiből fakadó ballada. A dal szövegét Kuklis Gergő, a Nemzeti Filharmónikusok koncertmestere írta. A zenéjét, hangszerelését Éliás Jr., a keverést Gyulai Zsolt jegyzi, míg olyan kitűnő zenészek működtek közre a dal feljátszásában, mint Heilig Tamás – Bass, Balogh László – Dobok, Hámori Máté – Szólógitár.
Nagyon szép, én már meghallgattam!!!!!!

2012. április 25., szerda

Delain: a melodikus metal új trónkövetelői Budapesten


A Nightwish és az Epica mellett a holland Delain neve is egyre sűrűbben kerül elő, ha a legkiemelkedőbb szimfonikus metal bandákat vesszük sorra. A hazánkban vövekvő népszerűségnek örvendő zenekar ezúttal a budapesti Club 202-ben ad koncertet május 2-án. Testközelből szembesülhetünk az angyali dallamokkal és Charlotte Wessels énekesnő elbűvölő szépségével. Az estét Amanda Somerville új metal projectje, a Trillium és az atlantai Halcyon Way fellépése egészíti ki.

Martijn Westerholt billentyűs egy sajnálatos betegség miatt kényszerült elhagyni a Within Temptation sorait, de nem hagyott fel a dalszerzéssel, és egy még monumentálisabb zenei összeállítással kívánt visszatérni. Így született meg 2002-ben a Delain, ami kezdetben gothic rock projektnek indult, élő fellépések nélkül. A Lucidity névre keresztelt bemutatkozó albumon olyan kivételes zenészek nyújtottak segítséget a felvételekhez, mint Marko Hielata (Nightwish), Jan Yrlund (ex-Lacrimosa) és a norvég énekesnő, Liv Kristine (ex-Theatre of Tragedy, Leaves’ Eyes). A népszerű holland zenészek sem maradtak ki a sorból: Within Temptation, Epica, God Dethroned tagok is képviseltették magukat.

De, ami a legfontosabb: ekkor bukkant fel a még csak 18 esztendős Charlotte Wessels énekesnő, aki az énektémák túlnyomó többségéért felelős. Magával ragadó, elképesztően erős és sokszínű énekhangja nem is hasonlítható a stílus többi, operába illő túnusú vokalistához. Az aprólékosan megkomponált számok hatalmas sikert arattak a szimfonikus metal rajongói körében, és egyre többen követelték, hogy élőben is láthassák a formációt. Így alakult át a project szilárd összeállítású zenekarrá. A második lemezen ennek köszönhetően már kevesebb vendég szerepelt, az állandó tagsággal a banda stílusa is kiforrott. Zenéjüket a következő képpel lehet szemléltetni: képzelj el egy olyan a billentyűhangzást, ami esőcseppek formájában lép be, aztán egy ádázul örvénylő folyóvá duzzad, amit a gitárriffek könyörtelenül szétzúznak. És ez csak egyetlen kép a zenekar sokoldalú repertoárjából.

A We Are The Others címen új lemezzel jelentkező együttes a kiadós turnék után ismét bőséges időt szentelt az anyag megírására, hogy az eddigi életműbe tökéletesen illeszkedő albumot hallhassanak a rajongók. Természetesen alig várják, hogy élőben is bemutathassák a szerzeményeket - kedvcsináló: http://youtu.be/6x1rAmjJt5E

A turnéra nagyszerű vendégeket hoznak magukkal Martijnék: A varázslatos hangú Amanda Somerville olyan kiválóságokkal dolgozott már együtt, mint az After Forever, az Edguy, a Kamelot, az Epica vagy az Avantasia. Ezúttal saját saját - Trilliumra keresztelt - metal projectjét mutatja be a hazai publikumnak. A bemelegítés szerepét az atlantai Halcyon Way látja el, akiknek zenéjében egyaránt megtalálható a Nevermore vagy a Testament súlyossága. Énektémáik között a lágy melódiák és az agresszív megoldások szintén helyet kapnak. A május 2-ai estére belépőnket megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: We Are the Others Tour 2012
2012. május 2., szerda 19 óra
Budapest, Club 202
Delain, Amanda Somerville’s Trillium, Halcyon Way koncertek
Belépő: 3900 Ft elővételben, 4900 Ft a koncert napján

Epica: új lemezzel tér vissza a gótikus metal zenekar


A magyarországi szimfonikus metal rajongók a mennyekben érezhetik magukat: áprilisban és májusban a Nightwish és a Delain mellett a holland Epica is Budapestre látogat aktuális turnéja keretében. Rendszeres hazai koncertjeiken mindig páratlan hangulat uralkodik. Ezúttal két német kiválóság, a Xandria és a Voices of Destiny kíséretében érkeznek május 13-án a budapesti Club 202-be.


Az Epica 2002-es felbukkanása óta egy véget nem érő körforgásba csöppent bele: stúdiófelvételek, interjúk, fanatikus rajongók, élő fellépések és a rock ’n’ roll életforma tölti ki minden egyes napjukat. Zenéjük a kritikusok szerint varázslatos mítoszok világát idézi: egy fantázia szülte történet aláfestése is lehetne ez a klasszikus, gótikus és heavy metal elemeket egyesítő muzsika. Mark Jansen - a maximalista gitáros - az After Forever soraiból való kilépése után alapította meg a bandát, s természetesen az a cél vezérelte, hogy egy még tökéletesebb formációval térhessen vissza a szimfonikus metal élvonalába. A fő dalszerzés mellett a hörgős részekért is ő a felelős. Simone Simons személyében olyan hölgyet talált az énekesi posztra, aki dinamikus, operákba illő hangjával mindenkit könnyedén elbűvöl. S persze az sem lényegtelen, hogy mostanában a különböző szavazásokon az külsejével is tarol a hölgy, vagyis az aktuálisan színpadon látható metal ladyk legszebbike is ő. A gyökerekről és a műfaj nagy klasszikusaihoz való kötődésről pedig csak annyit, hogy a történet szerint Simone a Nightwish Oceanborn című albumának hallatán kezdett el klasszikus zenét tanulni.

Az Epica receptje a műfaj hagyományai szerint alakul: misztikus szinti részek keverednek bombasztikus zenekari kórusokkal és a végeredmény mára szerte a világon sztárokká emelte őket. A Requiem of the Indifferent címre keresztelt új lemezükkel - ami immáron az ötödik a sorban - ismételten magasra tették a mércét. Legfrissebb videójuk, a Storm The Sorrow itt látható: http://youtu.be/dNoTvg0t52c

Május 13-ai koncertjükön ezek az új dalok is bemutatásra kerülnek a régebbi slágerek mellett. A hazai közönséget amúgy kifejezetten szeretik a holland zenészek, elég csak a Miskolci Operafesztiválon felvett különleges DVD-re vagy a nagysikerű fesztivál- és klubszerepléseikre gondolni. A turnéval érkező német Xandria és Voices of Destiny neve sem ismeretlen a hazai rajongók előtt, ezért is érdemes időben érkezni este a Club 202-be. Belépőnket megvásárolhatjuk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: We Are the Others Tour 2012
2012. május 13., péntek 19 óra
Budapest, Club 202
Epica, Xandria, Voices of Destiny koncertek
Belépő: 4500 Ft / VIP-jegy korlátozott számban 9000 Ft.

Vasárnap végre itt a Nightwish

Minden állójegy elkel a Papp László Sportarénába – hokihimnusz lesz a finnek egyik dalából

Hosszú hónapok óta készülnek a finn Nightwish rajongói április 29-ére: ezen a vasárnapon érkezik meg a finn szimfonikus metal zenekar a magyar fővárosba, ahol a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel. Korunk egyik legsikeresebb metal együttese százezrek előtt játszik világ körüli turnéja során, s a napokban újabb megtiszteltetés érte őket: a 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos dalává választották új albumuk egyik számát.

2012-ben minden korábbinál fényesebb visszatérésben részesíti a Nightwish hazai rajongóit. 12 évvel ezelőtt az egykori E-klub színpadán tűntek fel először hazánkban, most pedig az ország legmodernebb és legnagyobb professzionális rendezvényhelyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában szerepelnek majd. A rendezvényt szervező Concerto Music előrejelzése alapján az összes állójegy elkel a koncertre, és az első emeleti ülőhelyek is sem lesznek foghíjasok – így érdemes a meghirdetett kapunyitás idejére, 18 órára érkezni a helyszínre a kényelmes bejutás kedvéért. A koncertek 19 óra után kezdődnek, méghozzá két előzenekar: a négy fiatal hölgyből álló metal vonósnégyes, az Eklipse, és egy pár éve alakult finn metal csapat, a Battle Beast szereplésével.

Az est főszereplője, a Nightwish eddig még nem látott monumentális díszletek és technikai megoldások bevetése mellett mutatja be Imaginaerum című új lemezét, egy több mint 100 perces műsor részeként, melyet Európában mindössze 21 alkalommal mutatnak be. A látványos nyitányba betekintést nyerhetünk az alábbi nem hivatalos felvétel megtekintésével: http://youtu.be/MIFgDSzdtck

A zenekar az új album sikere mellett hazájában, Finnországban már-már nemzeti kincsként van kezelve. Így nem is meglepő, a svéd és a finn fővárosban megrendezésre kerülő 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos indulójának a Nightwish Last Ride of the Day című dalát választották meg. Az újdonsült ”hokihimnusz” a legújabb albumon jelent meg, így akár Budapesten is hallhatjuk majd az új és régi slágerek közt. . Jegyek továbbra is kaphatók elővételben a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban -, továbbá a www.ticketportal.hu oldalon, valamint a helyszínen is!

A Concerto Music bemutatja: Imaginaerum World Tour 2012
2012. április 29., vasárnap. kapunyitás. 18 óra, kezdés 19 óra
Papp László Budapest Sportaréna
NIGHTWISH, Battle Beast, Eklipse koncertek
Állójegy: 9.900 Ft.
Ülőjegy: 10.900 Ft.

Programajánló: Grand Mexican Warlock, Beat Dis és Ivan & The Parazol a Merlinben!



Nem véletlen, ha a címben olvasható összeállítás láttán dezsávűd van, bő egy évvel ezelőtt már előfordult egy hasonló kombó a Szikrában. Most némileg ugyan változott a felállás, de legalább ugyanakkora dobásnak ígérkezik a jövő hétfői esemény is.

A GMW által játszott muzsikáról már sokszor írtak sok mindent, az ínyenceknek nem kell magyarázni, hogy miről van szó, legyen elég annyi, hogy új dalok vannak készülőben, és nagy eséllyel el is hangzik majd néhány ezek közül a Merlinben. Az est különlegessége, hogy a koncertről hang- és képfelvétel is készül, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan előrukkolnak valami naprakész live anyaggal is.

A tavalyi Szikrás est másik zászlóvivőjét szintén nem kell már bemutatni, a három nagylemezes Beat Dis lesz ezúttal is a GMW társa. Ők azonban ezt a koncertet követően egy időre visszavonulót fújnak, hogy minden energiájukkal az új lemezükre koncentrálhassanak, mellyel ez év végén terveznek előrukkolni. A Beat Dis énekesnői közül a mágikus torkú Judie Jay és a napokban egy internetes zenei portálon az év énekesnőjének választott Alba Hyseni is jelen lesz.

A GMW és a Beat Dis előtt a 2010-ben alakult Ivan & The Parazol melegíti a közönséget, akik Marshall és In Air című angol nyelvű klipdalaival tették le a névjegyüket, majd az utóbbi számból nemrég egy magyar verzió is eljutott a rádiókhoz Jól áll nekem az élet címmel. A hatvanas-hetvenes évek zenei örökségét garázs-rockos lendületű mai megközelítésben újrahasznosító kvintett 2011-ben készült el Yellow Flavour című EP-jével. A zenekar meghívást kapott az MR2 Akusztik című műsorába, jelölték az MTV: Brand New programjára és 2012-ben megnyerte a Hard Rock Rising hazai döntőjét is.
Koncertek után DJ Bat10 kever.

Facebook event: http://www.facebook.com/events/349555441757725/



2012. április 30. hétfő (másnap munkaszüneti nap!)

20:00 kapunyitás
21:00 - 21:40 Ivan & The Parazol
22:00 - 22:50 Beat Dis
23:10 - 00:20 Grand Mexican Warlock
00:20 - DJ BA10 (Goodfellaz)
Belépő: 1000,-

Pörgős klippel rukkolt elő a Brains


A Brains új videóklipet készített nagy sikerű lemeze, a Refresh The Style harmadik dalához. A Jungle Sound képi világa tökéletesen visszaadja a fantasztikus hangulatot, amit az elektronikus zenei műfajban szokatlan módon hangszerekkel, élőzenés koncerteken nyújt a Fonogram-díjra jelölt zenekar.

Elkészült a Brains tavaly megjelent Refresh The Style című nagylemezének harmadik videóklipje a Jungle Sound című számhoz.

- Már az album címe is arra utal, hogy igyekeztünk régebbi zenei stílusokat felfrissíteni és aktualizálni. Az egyik a drum and bass, amit sokan már temettek volna, pedig van létjogosultsága a dubstep és más, manapság divatos elektronikus zenei irányzatok mellett. A Jungle Sound című dalunkban pedig a kilencvenes évek meghatározó és egyben úttörő zenei stílusa, a jungle köszön vissza a Brains újraértelmezésében – mondta MC Columbo, a Brains énekese.

A Jungle Sound videóklipjét a Brains eddigi legnagyobb önálló koncertjén, a Dürlinben forgatta a deadcatdigital.com csapata a 235 Productions operatőrei segítségével. A felvételek jól visszaadják a stílusra jellemző klasszikus rave hangulatot és a Brains fellépéseinek atmoszféráját.

- Az elektronikus zenei szcénában mozgunk, de rendhagyó módon élőben, hangszerekkel adjuk elő a számainkat a színpadon. A hatást mindig különleges látvánnyal, például LED-falakkal vagy fényeffektekkel fokozzuk. A Jungle Sound klipjén keresztül jól átjön, hogy a koncertjeinken olyan őrült tombolás, táncolás, bulizás és pozitív energiaáramlás van, mintha néhány dj partiján lenne a közönség, pedig mi élőben zenélünk – tette hozzá MC Columbo.

A Brains pár nappal ezelőtt jelölést kapott a Fonogram-díjra „Az év hazai elektronikus zenei produkciója” kategóriában. A zenekar mégsem dől hátra, hiszen már készül az új album, amelynek egyelőre nincs címe. A nagylemez őszre várható, de egy-két új számot már május vége felé megismerhet a közönség. A Brains azt ígéri, hogy a készülő új szerzemények fel fognak tűnni a nagyobb nyári fesztiválok nagyszínpadain a régi, jól ismert dalok között.

A Brains Jungle Sound klipje itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=2R3fOkJGfvQ


Bővebben: www.brains.hu  www.facebook.com/brainsband

Tavaszi hadjáratot indít a Morning Show

Fotó: Class FM
Májusban nyakába veszi az országot Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani

A rádiózás pimasz fenegyerekei bőröndbe pakolják a Morning Show stúdióját és nyakukba veszik az országot. Balázs, Feri és Jani ezerdecibeles jókedvvel, fenomenális játékokkal és pörgős slágerekkel robbantják ki a hallgatókat az ágyból.
Ki ne szeretné energiától duzzadva, nevetéstől feltöltődve, teli pénztárcával kezdeni a reggelt! Álom, édes álom? A Morning show csapatával nem az, ezt Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani be is bizonyítja majd az elkövetkező hetekben.

Az elsőszámú hazai rádiós trió májusban tavaszi hadjáratra indul, sorra rázza fel a vidéki városok fáradt hétköznapjait rengeteg játékkal, a tőlük megszokott poénokkal és pimasz kommentárokkal.
„Alig vártuk, hogy ismét nyakunkba vehessük az országot. Mindig nagy kaland ez nekünk, hiszen több ezer hallgatóval találkozhatunk személyesen. Sok városba, ahogyan Miskolcra is, örömmel térünk vissza, hiszen ott korábban remek közönség fogadott minket. Emellett olyan új helyszínekre is ellátogatunk majd, mint Kaposvár vagy Sopron, ahol eddig sosem járt még a Morning Show. A megszokottakhoz híven rengeteg játékra számíthatnak a hallgatók, napi több százezer forintos nyereménnyel” – árulta el Rákóczi Feri.

A Morning Show csapata elsőként május 2-án Nyíregyházára látogat, amelyet két héten keresztül, hat további város követ Miskolcon és Székesfehérváron keresztül egészen Győrig, ahol május 10-én leteszik a lantot, de csak a következő őrült kalandig.

Morning Show Nagy Tavaszi Országjárás 2012.
Május 2. Nyíregyháza
Május 3. Miskolc
Május 4. Eger
Május 7. Kaposvár
Május 8. Székesfehérvár
Május 9. Sopron
Május 10. Győr

10 dj, 3 Live-act, 4 VJ csapat és fényár az Akváriumban

Hardfloor

Jön a német techno és acid trance páros, a Hardfloor

Hazánkba látogat a techno és az acid trance két kiemelkedő szereplője, Ramon Zenker és DJ Oliver Bondzio, azaz a Hardfloor. A német duó jelenleg Európa legmeghatározóbb technozenei istállójában, a Sven Vath által alapított Cocoon-nál munkálkodik. Május 11-én az Akvárium Klub fényárban úszik majd. Több színtéren folynak az események. Az est folyamán 10 dj, 3 Live-act, 4 VJ csapat és számos meglepetés "akció" gondoskodik arról, hogy ez ne csak egy szimpla hétvégi buli legyen.

A Hardfloor ma is aktív zeneszerző páros. Nemrég megjelent albumuk és számtalan új kislemezük ismét reflektorfénybe helyezte őket, meghozva ezzel Hardfloor és az acid sokadik virágzását.

1991-ben Ramon Zenker producer és DJ Oliver Bondzio megalapították a technot és acid trance-t játszó Hardfloort. A német duó 1992-ben az Acperience számukkal kábította el a világot. Ez a számuk mérföldkőnek számít a techno kultúrában, ugyanis ekkor használták először az azóta is közkedvelt sémát, amit legegyszerűbben így lehet megfogalmazni: „kiállás-felpörgetés-szétesés”. A hatás pedig amit ezzel a módszerrel elértek, nem más, mint a teljes katarzis.

A kevésbé dallamos, ámde annál inkább ritmusos zenéjük alapját a ’82-ben piacra dobott TB-303 nevű szintetizátor egyedi hangzása adja. A TB-303 eredeti funkcióját tekintve gitárosoknak lett tervezve azért, hogy basszus kísérettel segítse a gyakorlást, ám erre gyakorlatilag alkalmatlan volt a hangszer. Így a számkivetett TB-303 végül az elektronikus zenében találta meg helyét.

A Hardfloor olyan nemzetközi ikonok zenéit remixelte, mint például a Depeche Mode, Mike Oldfield vagy Anne Clark. Aki tehát egy kis old school acid érzésre vágyik, nem is találhatna megfelelőbbet, mint a Hardfloor zenéjét. Lendületességüket és energiájukat különleges hangulatú live act-eken keresztül közvetítik a trance kedvelőknek.

http://www.facebook.com/events/432543880095740/

Acid nagyterem:
Mesterházy - Atomik - Gordon
Jacques Beurlet Électronique Bande - live
HARDFLOOR - live (cocoon.net - D)
Dj Titusz
Dj Naga & Peter Bernath

Chill kisterem:
A.I.
Legendary Greg Cube
Odum III - live (Techno Dub Seance)
Jácint (Cinetrip)
Aythar

További fellépők:
G&B (cellux), Laluz, Naphon, SimoonBass, Attaray,
Belépő: 2800 Ft
Elővételben: 2300 Ft

5 tipp kreativitásunk fejlesztésére

A rajzos kreatív gyakorlatok pár percet vesznek igénybe, jó időtöltés és segítik a rugalmas gondolkodásmód fejlesztését. Így az iskolában is javul a teljesítmény, ráadásul a feladatok a későbbiekben is hasznosnak bizonyulnak majd. A legtöbb munkahelyen ma már alapkövetelmény, hogy kreatívan tudjunk gondolkodni. Farkas Ditta tanácsai – aki a nescafé segítségével nyitotta meg rajzisokáját- most ebben segít:

Kreatív tippek gyerekeknek:
1. tipp: Festékfolyam! Fess végig egy papírt vizes ecsettel, hogy az egész papír nedves legyen, majd különböző színű vizes festékkel csepegtesd tele a papírt véletlenszerűen. Hagyd, hogy megszáradjon, majd figyeld meg hogy milyen alakzatok jöttek ki a szétfolyt festékpacákból. Próbálj meg felfedezni bennük különböző tárgyakat vagy állatok formáit, és ha találsz, akkor tollal rajzold körbe, szükség esetén ki is egészítheted azzal, hogy például szemet, vagy fület rajzolsz hozzá.

2. tipp: Alakzatokba állunk! Válassz ki öt tetszőleges geometriai alakzatot, például háromszöget, kört, téglalapot,… Ha ez megvan, kezd el őket lerajzolni egymás alá, felé, néha úgy hogy két alakzatnak legyen közös metszéspontja, majd színezd ki őket! Ha „telefirkálod” a papírlapot a végén igen érdekes képet kapsz!

3. tipp: Pöttyözünk! Fogj egy vizes-festékes ecsetet és csöpögtess véletlenszerűen különböző méretű pöttyöket a rajzlapra, majd egy toll segítségével próbáld meg összekötni a pöttyöket úgy, hogy egy ábrát alkossanak.

4. tipp: Alkoss csak egy színnel! Vegyél elő egy kifestőkönyvet és válassz egy képet. Próbáld meg egy adott színnel (pl. pirossal) az egészet kiszínezni változtatva a szín erősségét. Ahol úgy érzed hogy sötétebb színre van szükség ott erősebben használd a színt, ahol úgy gondolod hogy alig kell látszania a színnek ott csak halványan színezz. Nézd meg hogy tudod kifejezni magad az adott szín erősségeinek változtatásával illetve figyeld meg hogy akár egy szín használatával is milyen változatos képet lehet létrehozni.

5. tipp: Hogy telt a napod? Nagyon jó rajzkészség fejlesztő, illetve kreativitás fejlesztő, ha gyermekünket esténként megkérjük, hogy színes ceruza segítségével rajzolja le mi volt számára a legfontosabb dolog az adott napon. Ez a szülő-gyermek közötti kommunikációt is nagy mértékben segíti, illetve oldja a gyerekben a feszültséget.


További információ:
Vándor Brigitta
bvandor@merlin.hu

Programajánló: Lovasi és a Véletlen

Lovasi András énekli Lackfi János verseit Heidl György megzenésítésében.

A kortárs költő és két nemzedéktársa által létrehozott "füstös-merengős, itt-ott egészen amerikai ízű, helyenként jazzel bolondított" (Pesti Műsor) a mai középgeneráció keserű-irónikus, de nem reményvesztett világszemléletében fogant.Lovasi András most "csak" énekel, Heidl György akusztikus és elektronikus gitáron játszik, a zongoránál az After Crying-alapító, ma már főként akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba ül, gitáron közreműködik az egyébként virtuóz hegedűsként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar prímása, az alapokat pedig két fiatal tehetség biztosítja, Drapos Gergő basszusgitáros (Amorf Ördögök, Péterfy Bori Love Band), valamint b>Gáspár Gergő dobos. A műsor kiegészül Lovasi András és Vedres Csaba dalaival, valamint Heidl György a lemezen nem hallható szerzeményeivel.

Európa Pont április 25. (szerda) 20:00

2012. április 24., kedd

Világsztár a Megasztár fináléban - jön Flo Rida!

Napjaink egyik legnépszerűbb rappere, Flo Rida lesz a Megasztár utolsó adásának sztárvendége. A világsztár legnagyobb slágerét fogja előadni és duettet énekel a tehetségkutató két finalistájával is.

17 millió eladott hanghordozó, számos nemzetközi elismerés, két Grammy-jelölés és 12 platina kislemez után aMegasztár színpadán lép fel napjaink egyik legismertebb hip-hop előadója, Flo Rida. A rapper a TV2 tehetségkutatójának május 25-i fináléjában áll kamerák elé, előadja egyik világslágerét, ráadásként pedig duettet énekel a két döntőssel. A sztár elsőként a TV2 képernyőjén tűnik fel, majd a Megasztár fináléjának éjszakáján rajongói élőben is láthatják Szántódon, a Pannónia Fesztivál színpadán.

Flo Ridát számos világsztár kérte fel, hogy közreműködőként színesítse az albumát, ilyen volt többek között Madonna, Alexandra Burke vagy Rick Ross. Ezen kívül több mozifilm, így a Trópusi vihar, a Másnaposok vagy a Step Up2: Streetdance zenéje is az ő munkáját dicséri.


Megasztár finálé Flo Rida fellépésével – május 25-én a TV2-n!

Birdy

Május 14-én végre hazánkban is megjelenik Birdy bemutatkozó albuma, a Birdy.

De ki is ez az apró termetű, törékeny kislány, óriási hanggal, akinek a fél világ már a lábai előtt hever?
1996-ban Jasmine Van den Bogaerde néven látta meg a napvilágot Angliában, egy koncertzongorista édesanyától - ebből egyértelműen következett, hogy 5 évesen már elkezdett zongorázni. A Birdy név már gyerekkorában ráragadt, állítólag bébiként olyan hatalmasra tátotta a száját, mikor etették, mint egy madárka. A gyerekkori becenévből pedig művésznév lett..

Jasmine 12 évesen megnyerte az Open Mic UK tehetségkutatót saját szerzeményével, a So Be Free-vel. Majd felrakott magáról egy videót a youtube-ra, amint egy saját dalát énekli, így talált rá a lemezkiadója és kapott szerződést. 2011-ben feldolgozta Bon Iver "Skinny Love"-ját, és ez lett az első kislemeze.

http://www.youtube.com/watch?v=aNzCDt2eidg

A dal szerepelt a Vámpírnaplók egyik epizódjában is. Majd a BBC Radio 1 Live Lounge-ában dolgozta át Ed Sheeran "The A Team" című dalát.

http://www.youtube.com/watch?v=p856dtR4mms

A bemutatkozó albumon 1 kivétellel feldolgozások találhatók, ezt Birdy úgy kommentálta: legalább marad ideje befejezni a tanulmányait. Olyan előadók dalai kaptak helyet átértelmezve a lemezen, mint pl. a The xx, a Cherry Ghost, a The National, a Phoenix, a The Postal Service és James Taylor. Az első demók otthon készültek édesapja házistúdiójában, vagy akár Birdy iPhone-ján, majd Londonban és Los Angelesben érték el végső formájukat olyan producerek segítségével, mint pl. Rich Costey (Muse, TV on the Radio), James Ford (Arctic Monkeys, Last Shadow Puppets, Klaxons) és Jim Abbiss (Adele, Arctic Monkeys).

A kritikusok Kate Bush-hoz szokták hasonlítani hangját és stílusát, ő azonban Lykke Li-t, Paolo Nutinit és Adele-t tartja kedvenceinek, példaképeinek. Legnagyobb példaképe azonban édesanyja, Sophie.

Európa meghódítása és számos sikeres TV-fellépés után idán márciusban az Egyesült Államokban is megjelent az album. Itt megnézhetjük az Ellen DeGeneres Show-beli fantasztikus szereplését:

http://www.youtube.com/watch?v=zRqWWSLlqB4&feature=youtu.be

Birdy írt egy dalt kifejezetten a "Hunger Games" filmzenére, "Just a Game" címmel. Május 14-től pedig végre mi is hozzájuthatunk a fantasztikus kislány debütáló lemezéhez.

FILMZENE: Az ajtó


Szabó Magda regényének filmadaptációja, Az ajtó az Oscar-díjas Szabó István rendezésében került a mozikba. A történet egy írónő és bejárónője viszonyát mutatja be, utóbbi szerepében a szintén Oscar-díjas Helen Mirrennel. A regényt 32 nyelvre fordították le világszerte, és a film is nagy érdeklődésnek örvend.

A zenét Józsa M. Sándor, Kósa Dávid és Barabás Béla szerezték. Barabás Béla jelenleg is Magyarországon tevékenykedik, játék- és reklámfilmek zenéit szerzi, mellette pedig élőben és stúdióban is dolgozik olyan előadókkal, mint például Deák Bill Gyula vagy Rúzsa Magdi. Sőt, nemzetközi turnén is részt vett Ausztráliában, az Egyesült Királyságban vagy Olaszországban.

Az ajtó filmzenei album 2012. május 2-án kerül a boltokba.

B.O.B.: Strange Clouds


Napjaink egyik legsikeresebb rapperének, B.o.B.-nek második nagylemeze, a Strange Clouds 2012. április 30-án kerül a boltokba. 

A korong a folytatása B.o.B. bemutatkozó albumának, a "B.o.B Presents: The Adventures of Bobby Ray"-nek, amely a megjelenésekor első helyen nyitott a Billboard Top 200-on, továbbá öt Grammy jelölést kapott, és három nagy slágert tartalmazott: "Nothin' On You (feat. Bruno Mars)", "Magic (feat. Rivers Cuomo)" és "Airplanes (feat. Hayley Williams/Paramore)", mely hazánkban is az utóbbi évek egyik legsikeresebb felvétele.

B.o.B volt az egyik arca az Adidas 2011-es "Adidas Is All In" kampányának, Katy Perry-vel, David Beckham-mel és az NBA sztár Derrick Rose-zal.

A Strange Clouds bevezető kislemeze a So Good, melynek producere Ryan Tedder volt, aki a OneRepublic énekese, és olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Beyoncé, Kelly Clarkson, a Far East Movement, Adam Lambert, Jordin Sparks, Leona Lewis, Adele és Paul Oakenfold.

A dal klipje már fent van a világhálón. A videóhoz 3D verzió is készült, a forgatás pedig Buenos Airesben zajlott a múlt hónapban.

Gombos Edina és Szabó Csilla nagytakarít a TV2-n!

Új műsorral jelentkezik a TV2. A hetente jelentkező Nagytakarításban olyan lakásokat mutat be és varázsol újjá Gombos Edina és Szabó Csilla, melyekben minden elképzelhetőt felülmúl a rendetlenség és a kosz.

Április 28-tól Gombos Edinával és Szabó Csillával indul a Nagytakarítás a TV2-n! A műsorban olyan lakásokat varázsolnak újjá, ahol a kosz és a rendetlenség elképesztő méreteket ölt, amit nemcsak embert próbáló feladat visszafordítani, de gyakran az ott élők egészségére is káros hatással van.
- Volt olyan lakás, ahol a körülmények felháborítottak, ahol undort éreztünk, de olyan is, ahol sírtunk, amikor láttuk hol, hogyan élnek ezek az emberek. Több évtizedes problémától szabadítjuk meg őket, élhető, fertőzésektől mentes otthont kapnak vissza tőlünk. – mondta Gombos Edina.

A tisztaságmániás Szabó Csilla gyakorlott háziasszony, aki sosem elégszik meg azzal, ha valami csak félig tiszta.
- Néhány otthonban a takarításon csak a humor segített át, ám minden lakást úgy hagytunk ott, hogy a benne élők végre emberi körülmények között folytathatják az életüket. Pár helyen nem csak a tisztaság, de a szemlélet is megmaradt: úgy láttam, sikerült átadnom a lakóknak a rend és tisztaságmániámat. – mesélte Csilla.

A műsor természetesen nemcsak azoknak nyújt iránymutatást, akik hasonló káoszban élik az életüket, hanem mindenki számára hasznos tanácsokat, takarítási praktikákat mutat be. Kiderül többek között az is, milyen valódi, egészségünkre ártalmas veszélyforrást jelenthetnek a rosszul elmosott edények, milyen allergiás tüneteket idézhet elő egy nem megfelelően tisztított szőnyeg, vagy éppen milyen baktériumok tenyészhetnek egy fürdőszobai penészfoltban, netán egy soha ki nem mosott hűtőben.

Április 28-tól szombatonként 18.00 órától, Nagytakarítás a TV2-n!

Nemjuci lemezbemutató koncert


Az immáron 4 éves Nemjuci zenekar április elején jelentette meg második nagylemezét, ismét cím nélkül. Ami a cím helyett beszél, az megint a zenekarról készült fotósorozat, illetve a cd tok, amihez a zenekar igen erős mondanivalót társított. Egy öko-hulladékégető előtt fotózkodik a banda, a lemez tokja hulladékból, kidobott kartonpapírból készült, izgalmas design-nal, a kompozícióban pedig visszaköszön az előző lemezborító koncepciója is.

A Nemjuci izgalmas szín a magyar zenei palettán, aki már látott tőlük koncertet, jól ismeri azt az őszinte ősi energiát, ami irigylésre méltó lehet bármilyen bandában, nemhogy egy csajjal a csapat élén. Juci és a fiúk szép számú rajongótábort toboroztak maguk köré az elmúlt évek során mindenféle korosztályból, hiszen zenéjük a fiatalok mellett sok apukának is visszaidézi a jó öreg 70es éveket. Két nagylemezzel, három videoklippel, és két, hosszú hetekig rádiós listavezető dallal a zsebükben a zenekar folyamatosan jelen van a klub- és fesztiváléletben is, több nagyszínpadra és exkluzív helyszínre is bekerült már a produkció.

Új albumon 10 dal található, amiből a rendszeres koncertlátogatók párat már ismerhetnek. Finom szerelmes enyelgéstől kezdve a popos rádióbarát számokig, balladákig, na meg a Nemjuci védjegyes masszív, mégis csajos rock-ig széles a műfajskála.

A csapat 10 állomásos lemezbemutató turnéjának közel a felét már nagy sikerrel maga mögött tudhatja, budapesti helyszínként pedig nem más, mint az egykori Pecsa Szabadtéri színpad megújult helyszíne, a Pecsa Music Garden lesz. A jeles nap 2012. május 3-ára esik, ami egyben a szórakozóhely nyitónapa, valamit Juci születésnapja is.

A koncertekre állandó útitárs a turnébuszban a Nemjuci Turi is, ami a zenekar hivatalos ruháit vonultatja fel, turkáló funkcióban, Juci által válogatott ruhákból, amik szolid Nemjuci logót kapnak, mindez elérhető áron, szintén az újrahasznosítás jegyében.

A Nemjuci különleges vendégekkel, látvánnyal és megannyi extra meglepetéssel készül.

Pecsa Music Garden (Pecsa Szabadtéri színpad) 
XIV. Budapest, Zichy Mihály út 14.
2012. május 3. csütörtök, 20:00

Jegyár 500.-
Jegy + CD 1700.- 

A teljes album meghallgatható itt: http://soundcloud.com/nemjuci/sets

Carbonfools klippremier

A Comet-jelölt Fehér Balázs és csapata az Interaktív mai adásában debütál legfrissebb slágerével. A Clublights című szám videóját a Petőfi Csarnokban rögzítették és hazánk egyik legszínvonalasabb stúdiójában öntötték végső formájába.

Fehér Balázs szerint a Clublights a zenekar eddigi legjobb dala, amit élőben is hallhatnak majd a rajongók a Carbonfools Nyárindító Nagykoncertjén május 5-én a Petőfi Csarnokban.
„Bár most sem a szövegíró, sem a kreatív felelős nem én voltam, mégis, a Clublights az eddigi kedvencem tőlünk. A klipre nagy hangsúlyt fektettünk, komoly költségvetésből készült Magyarország egyik legszínvonalasabb stúdiójában. A videót a Petőfi Csarnokban vettük fel, a látványban, ahogy a címből is kiderül, a hangsúly a fények játékán van, míg a dalszöveg leginkább rólam szól - ez a szám egy nagyon fontos üzenet a közönségünknek, talán ezért is szerettem bele ennyire” - mesélte A legjobb férfi előadó Comet-gömbjére jelölt előadó a klip kapcsán.

A Carbonfools legújabb videóját április 23-án, hétfőn láthatták először a rajongók a VIVA megújult koncepcióval jelentkező műsorában, az Interaktívban.



Nova Rock 2012

A Nova Rock Fesztivál már nem ismeretlen a magyar rockrajongók számára: 7. éve rendezik meg az osztrák-magyar határ közelében a három napos eseményt, amelynek mindig remek felhozatala miatt kis hazánkból is sokan látogatnak ki a nickelsdorfi Pannonia Fields-re. Idén olyan nevek fémjelzik a rendezvényt, mint pl. a Metallica, a Linkin Park, a Billy Talent, a The Offspring, a Nightwish, az Evanescence, a Slayer, a Cypress Hill, Marilyn Manson, a The Baseballs, a Machine Head, a Kasabian, a Mastodon, a Within Temptation, a Dimmu Borgir, a Lamb of God, a Killswitch Engage, az Opeth, és még nagyon sokan mások.

A Metallica egy különleges műsorral készül, mert a legendás Fekete Album 20. évfordulóján előadják az egész lemezt!

A fesztivál 2012. június 8-10. között kerül megrendezésre.





2012. április 23., hétfő

Vastag Csaba 15 éves kora óta építi saját kerékpárját

Már kisgyerekként tudta, hogy imád biciklizni, így abban is biztos volt, hogy saját kerékpárja lesz, ami különböző alkatrészekből lesz összerakva. „Nagyon sok idő egy ilyet megcsinálni. De tényleg. Én 15 éves koromtól kezdve majdnem minden zsebpénzem, szülinapi ajándék pénzem erre költöttem. Egyszer egy új kormányt, egyszer egy küllőt vettem. Szépen apránként.„

Az X-Faktor 2010-es szériájának győztese nem tagadja hogy sokszor kerékpározott már veszélyes helyeken.  "A Fellélegezhetünk. hu kampányfilmjét a Normafánál forgattuk, ahol azért nincs annyi meredek szakasz, de tény hogy Veszprémben sokszor mentünk olyan terepre, ami közel sem volt veszélytelen. Szerettem volna megmutatni hogy a stúdióból kiszabadulva, vagy egy fellépés után mennyire felszabadító suhanni az embernek a szabadban és fellélegezni egy nehéz hét után.”

Futás közben relaxál Kocsis Tibor


Az X-Faktor 2011-es szériájának győztese gőzerővel dolgozik hamarosan megjelenő albumán, így minden túlzás nélkül, a stúdióban tölti minden percét. "Volt már olyan, hogy egész éjjel dolgoztunk Rakonczai Viktorral, és Rácz Gergővel, így haza sem mentem, hanem egyenesen tőlük indultam el futni reggel. A Fellélegezhetünk.hu kampányban ezért szerettem volna megmutatni, hogy engem a futás mind fizikailag, mind lelkileg feltölt teljesen, és ilyenkor tudok kikapcsolni annyira, hogy pihenek is. El sem tudom képzelni, hogy lecseréljem a futást mondjuk egy szál cigire. " Az énekes a napokban vehette át nyereményeit, amik közül az autót azonnal ki is próbálta. "Nagyon vártam már,  hogy beülhessek a nyereményautóba, alig várom hogy hosszabb úton is kipróbáljam."- mosolygott az énekes.

Életveszélyben voltak az Apollo23-as fiúk

René, Tomi és Tibi a napokban ellátogatott a Csillebérci Kalandparkba hogy megmutathassák a  Fellélegezhetünk.hu kampány keretein belül hogy őki mivel kapcsolódnak ki a napi pörgésből, studiózásból, viszont a kaland majdnem balesetbe torkollott.
"Amikor megláttuk, hogy Tibi az egyik pillanatban fél kézzel lóg a kötélen, kicsit megijedtünk, és a stáb is. De szerencsére később mindhárman belejöttünk ,és ki is tudtuk élvezni a park adta lehetőségeket." - mesélte Tomi. 
"Az elején tényleg átgondoltam, hogy visszafordulok, mert voltak olyan pályák, amiknél elfogott a rémület, de végül megldottuk a feladatot, és remélem mindnekinek jó példával tudunk szolgálni hogy inkább menjen a szabadba ebben agyönyörű időben, mintsem rágyújtson." - érvelt René.

Falra mászott Tatár Csilla a sok munkától

A Mokka műsorvezetője ki sem lát a sok munkából, így egyetlen szabad napján úgy döntött hogy kipróbál valami teljesen új hobbit. "Alapvetően nem szeretem a veszélyes sportokat, de most a Fellélegezhetünk.hu kampány miatt is úgy döntöttem hogy túllépek a saját félelmeimen és megmutatom hogy én mitől tudok fellélegezni."
Csilla elsőre felmászott az igen meredek falon, de volt benne félelem még a fal tetején is. "Érdekes dolog, hogy mer az ember túllépni a saját félelmein. Amikor elkezdtük a kampány kisfilmjének forgatását, és felnéztem a falra, megrettentem, nem tagadom, de szerettem volna megmutatni az embereknek hogy inkább legyőzöm a félelmeim, és felmászok egy falra, mintsem rágyújtsak. "- érvelt az év műsorvezetője.

2012. április 20., péntek

Hatalom, pénz, mocsok a VIVA Televízión


A Popland! képernyőre viszi a bulvármédia valóságát


Kukkolás, karmok, karrier - és az ár, amit mindezért fizetni kell. Az áprilisban megújult VIVA Televízión bemutatkozó új sorozat, a Popland! és elszánt főszereplője, Carla lerántja a leplet a média irigyelt világáról, és paparazzi fotósként lencsevégre kapja a bulvár mocskos és romlott arcát, ahol a pénznél csak a hatalom fontosabb.

A sztori klasszikus dráma: a kisvárosi iskolás és szerelmes életet élő Carla izgalomra éhesen a nagyvárosi életre vált, és a Popland! online pletykamagazinnál lesz lesifotós. Azonban hamar szembesül azzal, hogy a vonzó felszín mögött csak gátlástalan hatalomvágy és mindent uraló pénzéhség rejtőzik.

Főnöke, Katherina Mclean igazi törtető hiéna, aki saját sikere érdekében mindenkin átgázol és bárkit tönkretesz: többek között Latin-Amerika ünnepelt rock sztárját, Ari Moralest. Carla lehetőséget kap, hogy bizonyítson a lapnál, és neki kell szolgáltatnia a botrány szagú, karrierjét derékba törő leleplező fotókat a zenészről, melyek aztán választás elé is állítják őt: szerelem vagy a karrier.

A Popland! a médiavállalat első, teljes egészében Latin-Amerikában forgatott sorozata, és a Marcelo Camano és Claudia Bono által készített széria bátran nevezhető a latin-amerikai Gossip Girl-nek: buli, pia, karrier és szerelem a bosszú leple alatt.

Hogy mit tartogat még a Popland! a magyar nézőknek, kiderül április 23-án, hétfőn a VIVA Tv premierjén, a megújult Interaktív után közvetlenül! A fotókat és a bemutató videókat elnézve az izgalom azonban nem marad majd el...

2012. április 19., csütörtök

Magyarországon a Duran Duran


Néhány érdekesség a zenekarról
- Bár azt szinte mindenki tudja, hogy a zenekart Nick Rhodes billentyűs és John Taylor basszusgitáros alapította 1978-ban, de azt már kevesen, hogy a két alapítót ezt megelőzően is több éves barátság fűzte össze
- A Duran Duran egy amerikai klubturnén próbálhatta ki magát indulásként, itt csiszolódott össze igazán az öt tag – az angol lemezmegjelenés, az óriási siker és a nemzetközi hírnév csak ezután következett
- Ez a zenekar készített először videóklipet egy 12” dance mixhez, méghozzá a Girls On Films club verziójához, 1981-ben. Addig kizárólag a dalok rádió verzióira készültek videók
A Duran Duran forgatott először videót Sri Lankán, 1982-ben a Hungry Like The Wolf című dalukhoz
- A Wild Boys című daluk eredetileg nem egy új albumra, hanem egy dokumentumfilmhez készült, a rajongók visszajelzése miatt csináltak hozzá egyáltalán videóklipet - végül a világ szinte összes országában slágerlista vezetővé vált és a mai napig a zenekar egyik legismertebb slágere
- A View To A Kill című James Bond betétdaluk a mai napig az egyetlen James Bond dal, amely vezette a slágerlistákat
- A Duran Duran pályafutása során számtalan világhírű és elismert zenésszel és énekessel dolgozott együtt különböző projektekben. Csak néhány név közülük: Luciano Pavarotti, Mary J Blige, Timbaland, Justin Timberlake, Robbie Williams, Sting, Robert Palmer, David Gilmour, Herbie Hancock, Grace Jones vagy a Smashing Pumpkins
Olyan neves előadók dolgozták fel az elmúlt két évtizedben a Duran Duran dalait, mint Puff Daddy, Kylie Minogue, a Hole zenekar, Goldfinger, Deftones, The Scissor Sisters vagy a The Killers
- Is There Something I Should Know című nótájukat a NASA a Mars kutatóprogram hivatalos dalává tette
- A zenekar a kezdetektől szorosan kapcsolódott a divat világához is, olyan nagynevű divatházak kérték fel őket együttműködésre, mint a Gucci, a Fendi vagy a Dior. 2011-ben Milánóban külön Stílus Díjat kaptak, amelyet a város polgármestere adott át a tagoknak.
John Taylor 2009-ben vendégelőadó volt az UCLA mérnökképző szakán, az internet történetéről és hatásairól tartott előadást
- Jelenleg is több mint 100.000 internetes rajongói oldaluk működik
- 2011-ig a Duran Duran tartotta a londoni Arena nézőcsúcsát, több mint egy évtized kellett hozzá, hogy tavaly ősszel Rihanna elvegye tőlük ezt a címet.


Beyoncé: End Of Time remix

A Los Angelesben élő producer, Jimek nyerte meg Beyoncé „End Of Time” remix versenyét, mely következő kislemezének bevezető kampánya volt. Az eredetileg Varsóban (Lengyelország) született producer által készített mixet több mint 3000 alkotás közül választották ki, melyek a február 8-án kezdődött verseny 4 hetes időszaka alatt érkeztek. A győztest maga Beyoncé hívta fel Skype-on, hogy gratuláljon neki a kiváló végeredményhez, az erről készült videót ide kattintva lehet megtekinteni: http://bit.ly/I0XpMh
A benevezett alkotásokat a remixerek a SoundCloudra tölthették fel, mely a közösségi zenei platformok közül jelenleg a legnépszerűbb több mint 12 millió regisztrált felhasználóval. A verseny első 10 napján több mint 1,7 millió rajongó látogatta meg a microsite-ot. A verseny végéig az összes sávot 351 ezer alkalommal töltötték le, és 1,65 millió látogató legalább 2 mixet meghallgatott.

A versenyt 25 országban hirdették meg, köztük Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.

A SoundCloud közösségen keresztül rajongók, lemezlovasok és remixerek szavazták meg az 50 legjobb alkotást. Minden beküldött remixnél figyelembe vették az eredetiséget, a kreativitást és a zeneiséget. A végső győztest nemzetközi zsűri választotta ki, melynek tagja volt maga Beyoncé mellett a brit Isabella Summers (Florence & The Machine), a holland DJ és producer, Afrojack, a két lemezlovasból és producerből álló lengyel duó, a WAWA, a New York-i DJ, Jus-Ske, valamint az Oscar-díjas producer és zeneszerző, Giorgio Moroder.

Azzal, hogy Jimek - született Radzimir Debski – megnyerte a versenyt, 4000 dollár készpénzt vihetett haza, ráadásul az általa készített remix felkerül Beyoncé „4: The Remix” című kiadványára is. Az EP április 24-én jelenik meg digitálisan az iTunes-on, és a rajongók kedvenc mixei kerülnek rá, köztük az Isa Machine által készített „Countdown” című nóta remixe, valamint a WAWA által újragondolt „End Of Time” című sláger egy hosszabb verziója is.

Egymás ellen fordultak a Hacktion sztárjai

Rejtélyes gyilkos üldözi a hackereket

Titokzatos gyilkos szedi áldozatait a Hacktion sorozatban. A csuklyás fantom egy lépéssel mindig Hujber Ferenc csapata előtt jár, és sorra tünteti el egy összeesküvés bizonyítékait. Az eddig sikertelen nyomozás végül egymás ellen fordította az IVO tagjait, és a Bettit alakító Oroszlán Szonja lett az első számú közellenség.

Egymás ellen fordultak a Hacktion szereplői: az időről időre felbukkanó csuklyás gyilkos ugyanis mindent tud a titkos alakulatról, így Hujber Ferenc (András) és Gubík Ági (Gréta) már saját csapatuk tagjaiban is ellenséget látnak.

Gréta meg van győződve arról, hogy a halálból visszatérő Oroszlán Szonja karaktere, Betti a gyilkos, András azonban a csapat legújabb tagját, a rejtélyes Mayát sejti a gyilkosságok mögött.

A matematikus lányt alakító színésznőnek, Tóth Eszternek szerencsére ismeretlen a gyanúsított szerepe, a kiközösítést és a bizalmatlanságot azonban már korán átélte.
„Az iskolában mindenképp szerettem volna a menő lányokhoz tartozni” – mesélte nevetve Tóth Eszter. „Akkoriban megtettem mindent, hogy befogadjanak, de sosem sikerült igazán beilleszkednem közéjük, mivel inkább visszahúzódó személyiség vagyok. Így éreztették, hogy nem vagyok szívesen látott „vendég”, amit ma már egyáltalán nem sajnálok, hiszen az életem valószínűleg egészen máshogy alakult volna.”

A titokzatos sorozatgyilkos nemcsak Mayát, hanem az Infrastruktúra-védelmi Osztag (IVO) újoncait is figyelmezteti arra, hogy a hackerek világában sosem lehet tudni, ki kiben bízhat. Elképzelhető, hogy a legjobb barátjuk vagy kedvesük fordul ellenük, és kiderül, hogy az addigi életük hazugság volt.

Hacktion - Minden hétfőn 21.40-kor, új epizódokkal a Magyar Televízió műsorán

2012. április 18., szerda

EFOTT a retró jegyében is!

Több évtizedet maguk mögött tudó külföldiek és régi motoros hazaiak Velencén

It’s my life, Sing Hallelujah! Ugye nem kell senkinek sem bemutatni e legendás dalok előadóját? Dr. Alban, a világ leghíresebb fogorvosa a legnagyobb házibulik két kihagyhatatlan himnuszát is elhozza Velencére. A svéd retró sztár koncertjén kívül nosztalgiázhatunk a ’90-es évek ikonikus csapata, a Brookly Bounce ütős dalaira is. De találkozhatunk olyan több évtizedes pályát maguk mögött tudó magyar előadókkal is, mint például Deák Bill Gyula vagy a Pál Utcai Fiúk.

Ki ne üvöltötte volna torkaszakadtából egy-egy nyári bulin, hogy „Sing Hallelujah” vagy „It’s my life”? Dr. Alban örökzöld retró slágereit most együtt üvölthetjük a svéd énekessel július 5-én, Velencén. Az EFOTT fellépőinek listáján további külföldi előadók is szerepelnek, akikkel együtt nosztalgiázhatunk. A múlt század utolsó évtizedének zenei világát erősen meghatározó német sztárcsapat, a Brooklyn Bounce a fesztivál zárónapjára érkezik vadító progresszív trance és techno dalaival.

Aki a svéd vagy német mellett hazai ízekre vágyna, az kitombolhatja magát a Deák Bill Blues Band koncertjén. A legendás magyar énekes, akit maga Chuck Berry nemes egyszerűséggel a legfeketébb hangú fehér énekesként aposztrofált, a fesztivál csütörtöki napján lép színpadra.
„Megfordultam már pár EFOTT-on, mindig nagyon jó volt a hangulat a fellépéseimen. Remélem, idén is nagy buli lesz! Az biztos, hogy mi mindent megteszünk ezért a zenekarral, például hozunk valami újat is Velencére: az István, a királyból két dalt éneklek majd. Ezeket nemrégiben vettem fel a fesztiválos repertoáromba, EFOTT-on pedig még nem adtam elő őket.”– mondta Deák Bill Gyula, a legendás kőbányai blues előadó, aki mellett több évtizede pályán levő zenekarok is fellépnek az EFOTT-on, úgy, mint a Quimby, a Tankcsapda vagy a Pál Utcai Fiúk.

EFOTT – Csak szabadon…


Dr. Alban

Brooklyn Bounce

Deák Bill Gyula

TANDÍJTÁMOGATÁST NYÚJT A MEGÚJULT ZANZIBAR ZENEKAR!


Most szombaton indul el Budapesten az egyetemistákat és főiskolásokat támogató „TOMBOLJ, HOGY GOMBOLJ!” koncertsorozat, ahol nagykoncerten először láthatjuk új felállásban a Zanzibar-t! Az együttes emellett júniusra tervez egy korszaklezáró best of albumot és párhuzamosan már készülnek a nyári turnéra.


A ZANZIBAR zenekar egy szenzációs ötlettel áll elő! Magyarország egyik legnépszerűbb csapata a szórakozni vágyó egyetemistáknak és főiskolásoknak a fergeteges koncerten túl tandíjtámogatást is nyújt!
„Talán sokaknak újdonság, de a dobosunk Doni, azaz Dr. Kovács András Donát PhD-s tanárként az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa is egyben. Az ő ötlete volt, hogy segítsünk a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak, akikre egyre nagyobb súllyal nehezednek a tanulmányaikkal járó költségek. A csapat örömmel állt Doni mellé a kezdeményezés megvalósításában.” – fejti ki Rita, a Zanzibar énekesnője.

Most szombaton lesz az első egyetemistákat támogató koncert a Márton Áron Szakkollégiumban este 10:00 órától. Ezen az eseményen a felsőoktatásban résztvevő hallgatók belépőjegyként egy-egy tombolát fognak kapni, melynek a szerencsés nyertese, készpénzben 100.000 Ft-os azonnali tandíjtámogatást kap a zenekartól! Ez az összeg kizárólag tandíj befizetésére fordítható, másra nem lehet átruházni.

A szombati buli érdekessége lesz még, hogy az új felállásban először ad nagykoncertet a banda. A csapathoz session zenészként még februárban csatlakozott Jülek Tomi, szólógitáros és Nagy Zsolt, billentyűs, akikkel közösen eddig unplugged koncerteken láthattuk a Zanzibar-t fellépni, nagykoncerten most először április 21-én a Márton Áron Szakkollégiumban élvezhetjük az együttes megújult hangzását.

A Zanzibar a „Tombolj, hogy gombolj” sorozata mellett már a nyári turnéját állítja össze, amelynek állomásai között az ország legkedveltebb nyaralóhelyei is szerepelni fognak. Június elejére pedig az eddigi 13 évet felölelő best ofalbumának megjelenését tervezi az EMI kiadónál, amelyhez kapcsolódóan több meglepetést is tartogat a tarsolyában a csapat.


Zanzibar koncert
2012-04-21, szombat, 22:00 óra
Helyszín: Márton Áron Szakkollégium, III: ker,. Kunigunda u. 35.

www.zanzibar.hu

Érkezik a La Fanfare en Pétard az Akváriumba


Utcazene és fesztiválhangulat május 1-jén


Mi az: piros és fekete, hat fő különféle fém izéket fújkál, ütlegel és ugrálsz tőle? Naná, hogy a La Fanfare en Pétard, akiknek elég néhány taktus, hogy beindítsák a közönséget. A Strasbourgból érkező rezesbanda tagjai mindent megtesznek azért, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon.

Az együttes négy fúvósból és két dobosból áll, de időnként lemezlovassal is kiegészülnek. Zenéjükben a balkáni dallamok keverednek ska-val, ragga-val, punk-kal, funk-kal, blues-zal, hiphop-pal, dub-bal, ami még egy kis francia utcazenével is meg van fűszerezve. Van itt minden, mi füleknek ingere!

Nevükben a „pétard” szó - ugyanúgy, mint a magyar nyelvben - egyszerre jelent rakétát és spanglit. Tavaly a Fishing on Orfű-n találkozhattunk velük, de jártak már nálunk többször is a PEN-en, a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Frankofón napok keretén belül a Gödörben és az A38-on is. Igazi fesztiválzenekarnak számítanak. Hatalmas bulival várja a La Fanfare a mulatni vágyókat. Vigyázat a talpak felhevülnek!

Program:
2012. 05. 01. kedd
21:00 - La Fanfare en Pétard Koncert
23:00 - The Passenger

FONOGRAM 2012 - Megvannak a jelöltek!201

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége 2012. május 8-án, kedden, 20:45-kor kezdődően rendezi meg a magyar zenei élet kiemelkedő eseményét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaestet.
Az eseményt élőben közvetíti a Magyar Televízió!

Fellép számos kiváló előadó és tizenhét kategóriában átadásra kerülnek az előző év legjobb zenei teljesítményeiért járó elismerések, valamint a több évtizedes, kiemelkedő zenei pályafutásért járó életműdíj!

Idén a nagyszabású élő műsort egy after party is követi a Ballantine's jóvoltából, amire a Ballantine's Facebook oldalán bárki nyerhet jegyet, ha részt vesz a Ballantine's különdíj megszavazásában!

A hagyományokhoz híven "az év dala" kategória győztesét idén is a Class FM hallgatói szavazzák meg a rádió honlapján.

A 16 különböző műfaji kategóriában a zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló széles körű jelölőbizottság, illetve egy szűkebb szakmai zsűri, az ún. Fonogram Bizottság tagjainak szavazatai, valamint az előző évben realizált eladási darabszámok alapján alakul ki a jelöltek névsora.

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma
ÁKOS - Arénakoncert 2011 (Fehér Sólyom)
BRÓDY JÁNOS - Az Illés szekerén (EMI)
MAGNA CUM LAUDE - Belső égés (Magneoton)
RÚZSA MAGDI - Magdeléna Rúzsa: Rúzsa Magdi estjének dalai (Magneoton)
ZORÁN - Körtánc-Kóló (Universal Music)

Az év hazai modern pop-rock albuma
BELMONDO - Mikor (Music Fashion)
FRESHFABRIK - Mora (Alexandra Records)
GRINGO SZTÁR - Pálinka Sunrise (BMC Records)
KIRÁLY VIKTOR - Solo (King Music)
KOWALSKY MEG A VEGA - Az évtized lemeze (CLS Music)
SUPERNEM - Tudományos-fantasztikus Pop (1G Records)

Az év hazai alternatív albuma
KISCSILLAG - Néniket a bácsiknak! (Megadó)
MOCSOK 1 KÖLYKÖK - Mezítláb (CLS Music)
NEO - The Picture (Neo)
ÓRIÁS - Példák hullámokra (EMI Music Services)
QUIMBY - Instant szeánsz (Tom-Tom Records)

Az év hazai felfedezettje
BARICZ GERGŐ (Sony Music)
KÁLLAY SAUNDERS ANDRÁS (Universal Music)
KOCSIS TIBOR (Sony Music)
LEANDER (Sony Music)
MURI ENIKŐ (Sony Music)
OZONE MAMA (Ozone Mama)

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója
DAVID GUETTA (EMI)
DEPECHE MODE (EMI)
MARTIN SOLVEIG (Magneoton)
PITBULL (Sony Music)
SKRILLEX (Magneoton)

Az év hazai elektronikus zenei produkciója
BRAINS (Megadó)
COMPACT DISCO (CLS Music)
FÁBIÁN JULI & ZOOHACKER (CLS Music)
STEREO PALMA (DanceMania Recordings)
YONDERBOI (CLS Music)

Ian Anderson: új Jethro Tull albummal érkezik a legendás fuvolás

1972 óta először adja elő teljes egészében Ian Anderson a Jethro Tull legendás, Thick As A Brick című albumát. Az áprilisban induló világkörüli turné augusztus 26-án érkezik Budapestre, ahol a Budapesti Kongresszusi Központban tekinthetjük meg a teátrális elemekkel gazdagított, látványos koncertet. A koncert második részén, és a most kiadott új albumon arra is választ kaphatunk: Mi lett a kis Gerald Bostockból az elmúlt negyven év alatt?

Ian Andersont az egész világon úgy ismerik, mint a lassan 45 éve alakult Jethro Tull összetéveszthetetlen énekhangú, fuvolás előadóját. Ian 1947-ben született Skóciában, majd fiatalkorában családjával együtt Észak-Angliába költözött. Zenei karrierjének megkezdése előtt szépművészetet tanult. Kezdetben gitáron játszott, majd autodidakta módon fuvolázni is megtanult. A kezdeti években számos névváltáson átesett a zenekaruk (így akartak túljárni az érdektelenséget mutató helyi klubtulajdonosok eszén), amely végül a sorvető gépet feltaláló 18. századi mezőgazdász nevét kapta – így született meg a Jethro Tull. Ezt a nevet végül azért tartották meg, mert a londoni Marquee Club akkori vezetőjének megtetszett, és később is visszahívta őket játszani.

A Jethro Tull azóta több mint 3000 fellépésen van túl a világ 40 országában, sokszor évi 100 koncerttel. Ian a fuvola és a gitár mellett számos további népi hangszeren is játszik, és olyan sajátos dallamvilágot hozott létre, mely a Jethro Tull védjegyévé vált. A zenekar egyik legsikeresebb lemeze az 1972-ben megjelent Thick As A Brick, melynek zenéjét és szövegét Ian szerezte – bár akkoriban a dalszövegeket képező verseket egy kitalált fiúhoz, Gerald Bostockhoz kötötték. A lényegében egyetlen egy, 44 perces tételből álló lemez az angol albumlistán az ötödik, a Billboard listán az első helyet érte el anno, és hatalmas sikere volt a világ számos országában – csakúgy, mint a hozzá kapcsolt turnénak.

Azóta egyetlen egyszer sem adták elő ezt a műsort teljes egészében, csak néhány perces részletek hangzottak el belőle a zenekar és Anderson önálló fellépésein. Most újra hallható lesz a teljes mű, méghozzá színházi körülmények között – Budapesten a Kongresszusi Központban. A művész elmondása szerint videó bejátszások, vendégzenészek és „táncoló elefántok” is színesítik majd a műsort (pontosítunk: a táncoló elefántok csak vicc volt. Valójában nem táncolnak..)

Még különlegesebbé teszi az estét, hogy a koncert második része is kapcsolódik majd a legendás lemezhez, hiszen a nemrég elkészült folytatást, vagyis a Thick As A Brick 2-t is meghallgathatjuk majd. Majdnem 10 év telt el a legutóbbi Jethro Tull album megjelenése óta – a most kiadott új progresszív rockzenei lemez arra keresi a választ, hogy vajon mit csinálhat most, azaz negyven évvel később a már lassan ötven éves Gerald Bostock? Mi történhetett vele azóta? Az évfordulós második rész azokat a lehetséges életutakat mutatja be, amelyeket a koraérett fiú különböző alteregói élhettek meg. A dalrészek jól illusztrálják a sors és a lehetőségek adta fordulatok elképesztő sokféleségét. Nem csak Geraldról szól a történet, hanem arról, hogy a mi saját életünk hogyan fejlődik, hogyan vált irányt és mi lesz a végkifejlet – a sokszor apróságnak és jelentéktelennek tűnő - véletlen találkozásokon és behatásokon keresztül.

VIVA Comet 2012: a jelöltek



Kiderült, kik esélyesek az idei Comet-gömbökre

Idén ismét a Papp László Budapest Sportarénában rendezi meg az áprilisban teljes tartalmi és arculati változáson átmenő VIVA Televízió a 12. Cometet. A 2012. június 14-i gálán a szervezők egy minden eddiginél látványosabb show-val szeretnék megörvendeztetni a zene szerelmeseit. A megújult arculattal és tartalommal jelentkező legnépszerűbb magyar zenecsatorna évente megrendezett ünnepén ismét öt kategóriában szerezhetik meg az elmúlt 12 hónap legjobb előadói a legendás zöld-narancssárga gömböket.

A tavasszal megújult VIVA Televízió idén már 12. alkalommal rendezi meg a zenei élet hazai kedvenceit és világsztárokat felvonultató grandiózus gáláját. A zenecsatorna ismét a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli az elmúlt 12 hónap zenei legjeit.

A kategóriák idén is változatlanok: a VIVA „A legjobb férfi előadó”, „A legjobb női előadó”, „A legjobb együttes”, „A legjobb új előadó „ és „A legjobb videoklip” kategóriában hirdet majd győztest az év egyik legnagyobb zenei eseményén. A jelöltek személyéről a csatorna mindeddig mélyen hallgatott – még az érintettek előtt is. Ma azonban végre napvilágot látott, hogy kik azok a művészek, akik a június 14-i gálán talán hazavihetik a hőn áhított Comet-gömböket és a csatorna bejelentette a gála nemzetközi sztár fellépőjét is.

A VIVA Televízión végbemenő teljes arculati váltás, amelynek során letisztult, egységes külsőt kapott a csatorna, a Comet gála megjelenésében is látható lesz majd. A tartalmi megújulás pedig a jelöltek között mutatja meg magát, hiszen olyan új előadók neve is elhangzott, mint a Hősök, a Polar Dear, vagy a Punnany Massif - akik tükrözik, hogy a VIVA nyit az újabb zenei trendek felé.
„Minden évben azon dolgozunk, hogy európai színvonalú díjátadót és show műsort rendezzünk, amely mind a résztvevőknek, mind pedig a rajongóknak maximális szórakoztató élményt nyújt. Az idei év különleges a VIVA televízió számára, a Comet jelölések kapcsán sokkal szélesebb tartalomból merítünk, és olyan tematikával és fellépőkkel készülünk, amelyek bizonyítják, hogy a VIVA maximálisan a mai fiatalokra koncentrál” – mondta el Lakinger József, a Viacom marketing vezetője.

A VIVA Comet évek óta egyre több fiatalt vonz. A júniusi gála exkluzív sztárvendége az angol Pixie Lott lesz, aki először lép fel Magyarországon, ennek köszönhetően minden bizonnyal hatalmas érdeklődésére tart majd számot egyéni show-ja.

Természetesen a Cometet idén is élőben sugározza a VIVA, így azok sem maradnak le róla, akik nem követhetik a helyszínen az eseményt.

Legjobb új előadó

Legjobb férfi előadó

Legjobb Női Előadó

Legjobb klip kategória