2014. február 27., csütörtök

Bastille és Ellie Goulding a BRITs nyertesei között

Kiosztották a 2014-es BRIT Awards-ot.

Többek között olyan előadókhoz kerültek a szobrok, mint az idei Sziget Fesztiválon is fellépő Bastille, akik a legjobb új előadó díját vihették haza.

Ellie Goulding lett a legjobb brit női előadó, Sam Smith pedig a kritikusok díját zsebelte be. Az estén a Disclosure-rel fellépő Lorde pedig megkapta a legjobb nemzetközi női előadónak járó díjat.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=jXaEzy5VwDc
Web: http://www.brits.co.uk/winners

Az A38 Hajón játszik a Birthday Massacre

Kilenc év után ismét Budapesten játszik a Birthday Massacre: a kanadai zenekar pörgős goth rock zenéje egy bizarr, gyermetegnek tűnő lila ködös világba kalauzol bennünket, ahol szomorú – és nem egyszer morbid – formában elevenednek meg a gyermekkor, vagy éppen a szerelem tipikus, romantikus történetei. A rendkívül elkötelezett rajongótábornak örvendő csapat március 26-án, a hazai Krell felvezetése után lesz látható az A38 Hajó színpadán.

Kevesebb mint 24 órára volt szüksége a Birthday Massacre-nek ahhoz, hogy összegyűjtse a szükséges forrásokat egy új album kiadásához. Ahogy szinte a világ összes zenei előadója, a kanadaiak is megérezték a zuhanó trendet mutató CD eladások hatását, ezért február elején, a tervezett új lemez készítése előtt a rajongókhoz fordultak támogatásért.

Mindezt az alternatív forrásgyűjtést, vagyis az ún. közösségi finanszírozást ajánló weboldalak tették lehetővé. Ezek egyike a PledgeMusic, amely kifejezetten zenekarokkal foglalkozik, és a következő években akár a teljes zeneipart is forradalmasíthatja: több százezer ember támogatta már az oldalon regisztráló előadókat, akik között kezdő zenekarok és világsztárok egyaránt akadnak. A Birthday Massacre rajongói is kitettek magukért, hiszen a célként kitűzött támogatási összeg kevesebb mint 24 óra alatt összegyűlt, és már több mint 800-an járultak hozzá a lemez készítésének költségeihez.

A rajongói támogatás természetesen nem marad viszonzatlanul, hiszen az adakozók első kézből, videó felvételeken követhetik nyomon az új lemez készítésének minden mozzanatát, majd le is tölthetik a kész albumot. A komolyabb felajánlást tevők egyéb ajándékokat is kapnak, az összeg nagyságától függően: a lemez dedikált példányát, pólókat, vagy akár Nate (a basszusgitáros) dedikált basszusgitárját is megkaphatjuk. Sőt: akár az énekesnőt, Chibit is felkérhetjük, hogy mondja fel a hangposta üdvözlő szövegünket, vagy fesse meg a portrénkat. A zenekar pályázati oldalát itt találjuk: http://www.pledgemusic.com/projects/thebirthdaymassacre

A Birthday Massacre 2005-ben, sikerei kezdetén járt Magyarországon, a Sziget utáni veszedelem című rendezvénysorozat egyik külföldi vendégeként. Az elmúlt kilenc évben három további nagylemezt készítettek, valamint két EP-t és egy koncert DVD-t is kiadtak. Ma a gótikus rockzene egyik leginkább egyedi képviselőjének számítanak, akik ötvözik synthrock dalok világát a keményebb, metalzenébe illő gitármegoldásokkal. Mindezt megkoronázza az énekesnő, Chibi személyisége, akinek kislányos hangja és megjelenése bizarr módon ellenpontozza a dalok és videók sokszor horrorfilmeket idéző világát. Éppen úgy, ahogy a zenekar neve - „születésnapi mészárlás” – is magában hordozza ezt a nyugtalanító kettősséget. Leaving Tonight című klipjük itt látható: http://youtu.be/eWQcYDkXfvg

A kanadaiak előtt egy újnak számító hazai csapat, a Krell játszik. Az alapító tagok az underground színtér jól ismert szereplői: a Junkies basszusgitárosa Riki Church, a Drugzone éléről ismert Linda Daemon énekesnő, illetve a Drugzone gitáros Tommy Muratore. A Krell zenei világa indusztriális, acid-goth, dubstep, drum'n'bass és rock keverék. A két csapat koncertjét március 26-án láthatjuk majd, az A38 Hajó színpadán.

A Negative Art Prod. Bemutatja:
2014. március 26., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó

The Birthday Massacre, Krell koncertek
Belépő: 5000 Ft
Jegyek kaphatók: Wave, CD Pince, A38 Hajó, Ticketportal PDF-jegy átutalással vagy PayPal fizetéssel a feketezaj@feketezaj.hu címen.

Jamaicán forgatta legújabb klipjét a PASO

Három országban, Jamaicán, Uruguayban és Magyarországon forgatta legújabb videóklipjét a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A Rum, Sweet Rum című dal a csapat első mento stílusban írt szerzeménye, további különlegessége pedig, hogy az Irie Maffia énekesnője, Sena is közreműködik benne. A vérpezsdítő zenére élőben legközelebb a PASO idei első budapesti koncertjén február 28-án a Barba Negra Music Clubban táncolhat a közönség.
A téli hónapokban már a nyarat idézi a Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb videóklipje, amit a csapat a legutóbbi, Lovemonster című nagylemeze Rum, Sweet Rum című dalához készített.

- A klip képanyagát három országban forgattuk. Régi barátommal, Élő Mártonnal (ELO), az Irie Maffia zenekar tagjával tavaly volt szerencsénk autentikus környezetben, Jamaicán elmerülni a karibi életérzésben, amiből egy jó adagot haza is hoztunk. A klip nagy részét kitevő, Kingston Town-ban és Ocho Rios városában készült felvételek mellé Dél-Amerikában, Uruguay-ban is filmeztünk egy keveset, ebből az anyagból is látható pár kocka a klipben. A Rum, Sweet Rum című dalban az Irie Maffia énekesnője is közreműködik, akivel viszont már idehaza, Budapesten forgattunk. Sena egy házsártos feleséget alakít- meglehetősen hitelesen-, aki lehordja a hajnalban hazatántorgó, rumtól kábult férjét. A dolog pikantériája, hogy Sena férje a valóságban Élő Marci, akivel együtt utazgattunk és forgattunk Jamaicán
– mesélte KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A karibi életérzésre és a nyári hangulatra szerencsére már élőben sem kell sokat várni, hiszen a PASO idei első budapesti koncertje február 28-án lesz a Barba Negra Music Clubban.

- A tavaszi szezonnyitó nagykoncertünkre felfrissítjük a műsort. A legnagyobb közönségkedvencek és a Lovemonster albumunk slágerei mellett elővesszük néhány régebbi, ritkábban játszott dalunkat is. A Barba Negra közönsége ősbemutatókra is készülhet, ugyanis két olyan dalt is előadunk, amit a koncertlátogatók itt hallhatnak tőlünk először. Ezek közül az egyikben az est vendége, Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven frontembere közreműködik
– árulta el KRSa.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra tavaszi szezonnyitó koncertjére a jegyek elővételben 1500, a koncert napján a Barba Negra Music Club pénztárában pedig 1900 forintba kerülnek.

A Brains szuperhősökkel tér vissza a PECSÁba

Harmadszor hívja rajongóit önálló budapesti nagykoncertre hazánk legsikeresebb élő elektronikus zenei produkciója, a Brains. A srácok a két teltházas koncert után harmadszor is hatalmas bulit ígérnek minden korábbinál látványosabb színpad- és vetítéstechnikával, valamint új dalokkal és rendhagyó, a képregények világát idéző kísérő-kampánnyal, amely a szuperhősök - az új dal címe: Superheroes - tematikája köré épül.

A Brains immár hagyományosan minden tavasszal önálló, budapesti nagykoncertet ad. A buli az elmúlt évek alatt egyre nagyobb lett, és szinte tapintható az a hihetetlen energia, ami a több ezer rajongó és a zenekar között áramlik. Magyarország legsikeresebb élő, elektronikus zenei produkciója, a Brains két teltházas koncert után idén március 7-én, pénteken visszatér a Petőfi Csarnokba. A fiúk harmadszor is hatalmas bulit ígérnek minden korábbinál látványosabb színpad- és vetítéstechnikával. A zenekar eddig is nagy hangsúlyt fektetett a koncertek látványvilágára, évek óta komoly csapat dolgozik a vizuális tartalmakon. A PECSÁba minden korábbinál komolyabb mennyiségű vetítőeszközzel érkezik a csapat, emellett pedig már most dolgoznak azon, hogy a fesztiválokon is egyedi megjelenés - és egyedi eszközök, effektusok - kísérjék az új dalokat és a régi slágereket egyaránt.

A március 7-i koncert másik különlegessége, hogy a Brains a rádiós premier után ezen az estén adja elő először élőben a vadonatúj, Superheroes című dalát, amelyhez rendhagyó, a szuperhősök tematikájára épülő és a képregények világát idéző kísérő-kampány társul.

- Bár a plakátokon mi jelenünk meg szuperhősökként, a Superheroes cím nem arra utal, hogy mi rendelkeznénk természetfeletti képességekkel. Éppen ellenkezőleg: bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.



A fellépés napján a PECSA kapuit 19.30-kor nyitják ki, a Brains 22 órától lép színpadra, a koncert előtt pedig Reza és a breakbeat-electro szcénában igen elismert Kid Panel játszik. A jegyek február 21-től a BP Shop üzleteiben, a TEX hálózatában és a Petőfi Csarnok pénztárában kaphatók elővételben 1800 forintért, a koncert napján a helyszínen pedig 2200 forintos áron.



A PECSA koncert után a Brains zenekar - szokásához híven - tavaszi országos turnéra indul, amelyet a szokásos nyári fesztiválfellépések követnek sok-sok meglepetéssel fűszerezve.

Ingyen osztogatja lemezeit a Mantra Porno

Fotó: Morocz Tibor
Két vadonatúj dal ősbemutatóját is hallhatja a közönség a Mantra Porno következő koncertjén március 7-én, pénteken a budapesti Gödör Klubban. A zenekar ezen az estén hivatalosan is bemutatja a Cukormáz című maxiját, és ajándékot ad a rajongóinak.

Az elektronikus műfajban ismertté vált Mantra Porno zenekar a közelmúltban új, digitális maxilemezzel jelentkezett. A Cukormáz című, ingyenesen letölthető kislemezen a Messze és a Holnapután című magyar dalok, valamint a Starlite című angol nyelvű szám kapott helyet. A Mantra Porno zenéjében továbbra is a táncolható, elektronikus alapok dominálnak, de a hangzás a korábbiakhoz képest egy kicsit populárisabb lett, a szövegekbe pedig egy kis fanyar humort csempésztek.

- A Cukormáz című maxink hivatalos lemezbemutatóját március 7-én, pénteken este tartjuk a budapesti Gödör Klubban. A három új számon kívül két vadonatúj, élőben eddig még sohasem hallott szerzeményünket is hallhatja a közönség. A Király utcai szórakozóhelyen a legkedveltebb régi dalainkból is válogatunk, sőt ajándékot adunk a rajongóknak, hiszen ezen az estén ingyen hozzájuthatnak a korábbi lemezeinkhez is - mondta Kassai Eszti, a Mantra Porno énekesnője.

A 2001-ben alakult Mantra Porno az indulás óta sok változáson és tagcserén ment át. A jelenlegi tagokkal két éve újra stabillá vált a zenekar működése, és ebben a felállásban már új nagylemezen dolgoznak. Ennek az előfutáraként jelent meg a Cukormáz című, három dalt tartalmazó maxilemez, amit ingyen lehet letölteni a www.mantraporno.hu/ honlapról, illetve a zenekar hivatalos Facebook-oldaláról. Az új nagylemez megjelenése előtt a zenekar tavasszal újabb maxit tervez megjelentetni Starlite címen ugyancsak három dallal.

A Mantra Porno legközelebb március 7-én ad koncertet a budapesti Gödör Klubban. Az est másik két fellépője a Maszkura és a Tücsökraj, valamint az Electric Faun. A koncertek 21 órakor kezdődnek, a belépőjegyek 1000 forintba kerülnek.

Megvannak a 27. Kids’ Choice Awards jelöltjei!

Johnny Depp, Jennifer Lawrence és Bruno Mars is megkaphatják a magukét

Március 29-én ismét a legnagyobb hollywoodi sztárok nyakába önti a Nickelodeon azt a bizonyos zöld trutyit, azaz megrendezésre kerül a 27. Kids’ Choice Awards, amely évről évre rekordnézettséggel tarol és ahol minden a legkisebb korosztályon múlik. A népszerű gyerekcsatorna idei jelöltjei között világszerte ismert tévés és filmes színészek, szuperprodukciók és slágerek sorakoznak, a gála házigazdája Mark Wahlberg lesz. Idén új kategóriákkal is bővült a jelöltek listája: a legjobb komikusra/komikára, a legjobb animációs mellékszereplőre és a leglelkesebb sportolóra is szavazhatnak a kicsik.

Vajon Justin Timberlake, Jennifer Lawrence vagy Bruno Mars részesül-e abban a megtiszteltetésben, hogy neonzöld masszában fürödve botorkáljon le a színpadról? Az idei, 27. Kids’ Choice Awardson március 29-én este többek között az is kiderül, hogy ismét hazaviheti-e Johnny Depp azt a bizonyos sárga léghajót, vagy a négy díjra jelölt Az éhezők Viadala – Futótűz lesz-e az év filmje.

A legjobb tévésorozatok között olyan modern klasszikusok sorakoznak, mint az Agymenők, akik a Sam & Cat újonc babysittereivel nézhetnek farkasszemet, ha csak nem a Sok sikert, Charlie, vagy éppen a Jessie lesz a befutó. A gyerekek kedvenc színészei között olyan világsztárok küzdenek meg egymással, mint Johnny Depp, Sandra Bullock, Mila Kunis, Adam Sandler, vagy Neil Patrick Harris. Az éhezők viadala négy jelölést is begyűjtött magának. Többek között a legjobb filmnek járó elismerésre esélyes a Futótűz, Jennifer Lawrence-nek, Hollywood új üdvöskéjének hála pedig a legjobb színésznő, a legkeményebb női karakter és legjobb könyv díjára is pályázik a film. A Vasember 3 és Robert Downey Jr. sem panaszkodhat azonban, a balhés szuperhősről szól mozifilm három jelölést kapott.

A legjobb animációs sorozat díjára SpongyaBob Kockanadrág már régi ismerősként pályázik, de ott van a jelöltek között a Tini Nindzsa Teknőcök is. Az animációs filmek csapatában a Szörny Egyetem, a Jégvarázs és a Gru 2 a legnagyobb címek, a gyerekek kedvenc együttesei között a Maroon 5, a One Direction, a One Republic, és a Macklemore & Ryan Lewis verseng a sárga léghajóért.

Vajon Katy Perry idén is leesik a színpadról? A gyerekcsatorna éves gálájának egyik legnépszerűbb húzása az, hogy itt aztán minden sztár megkapja a magáét. Fröcsög a zöld trutyi, a jelölteknek pedig vigyázniuk kell majd, nehogy új járjanak, mint a dögös popsztár, aki meglepetésében pár éve nyakig zölden találta magát a földön, amikor a szervezőktől a vártnál erősebb löketet kapott. Katy legnagyobb kihívói idén a legjobb énekesnői címért Taylor Swift, Lady Gaga és Selena Gomez. A gyerekek kedvenc énekesei között Pitbull, Bruno Mars, Justin Timberlake és Pharrell Williams vetélkednek egymással a legkisebbek kegyeiért.

A gyerekek idén február 24-től választhatják ki legnagyobb kedvenceiket a Nick.com-on, Facebookon és Twitteren, immár 22 kategóriában. A Kids’ Choice Awardsot 2014-ben is közvetíti magyar Nickelodeon!


Hugh Jackman

Katy Perry

Selena Gomez

Kislemezt jelentetett meg a Budapest Voices

Három dalt tartalmazó kislemezt jelentetett meg a Budapest Voices. A Tankcsapda, a Quimby, valamint a Kispál és a Borz átiratok már az összes ismert online zenei áruházban és szolgáltatásban elérhetők. Mindeközben készül a kórus a március 28-i A38 hajós koncertjére. Igaz, még 1 hónap van az eseményig, a jegyeknek több mint a fele már elfogyott.

Az ismert magyar underground dalok előadásairól elhíresült Budapest Voices egy három számos kislemezt jelentetett meg. A Tankcsapda Adjon az ég, a Quimby Autó egy szerpentinen, illetve a Kispál és a Borz De szeretnék átirata az összes digitális zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo és az Amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A Budapest Voices közben megfeszített tempóban készül a március 28-i A38 hajós koncertjére. Az első nagy önálló budapesti bulin másfél órás repertoárral áll színpadra a kórus. A már ismert klipdalok mellett előadják a Kowalsky meg a Vega Ennyi csak, a Subscribe Álomtégla és a Pannonia Allstars Ska Orchestra A Tenkes kapitánya című dalát is a saját értelmezésükben, 12 hanggal és ütőhangszerekkel. Az eseményre óriási az érdeklődés: bár még van a koncertig 1 hónap, a jegyeknek több mint a fele elkelt. A belépő elővételben 1200 forintba kerül, a koncert napjára helyszíni jegyeket viszont már nem tudnak garantálni a szervezők.

A kislemez:
https://itunes.apple.com/us/album/budapest-voices-single/id827053035?ign-mpt=uo%3D4


Zombivá váltak a Paddy and the Rats tagjai

Az ír kocsmapunk hazai képviselője, a Paddy and the Rats a Suzuki által megrendezett viaDAL elnevezésű klipverseny egyik nyerteseként kapott lehetőséget, hogy filmre vigye az egyik sikeres daluk történetét. Dermesztő hidegben, több mint 12 órán át forgatták legújabb videóklipjüket a Ghost From The Barrow című dalra. A végeredmény visszanézésekor azonban be kellett látniuk, hogy ez hasznára vált a klipnek, ugyanis a lehelletük kifejezetten látványos az éjszakai felvételeken, és ehhez még utólagos effektekre sem volt szükség.

A forgatás helyszíne az etyeki Korda Stúdió volt, a díszlet pedig a Jeremy Irons főszereplésével készült Borgiák című filmsorozatban is látható. A klipben egy tolvaj fiú és szerelme áldozatul esik egy gonosz bandának, akik felakasztják a fiatalokat. A fiú azonban zombiként visszatér és bosszút áll a haramiákon és egyesével vet véget züllött életüknek. Paddy, az énekes így meséli:

- A klip története tulajdonképpen a dal szövege, tehát ez adta magát, a jelmezes, kosztümös dolgokat pedig kifejezetten kedveljük. Ehhez a zenéhez amúgy is összetett képi világ kapcsolódik, ahol kalózok és az 1700-as évek alakjai jelennek meg. A díszletváros már önmagában lenyűgöző helyszín, szinte a történelemben érezheti magát, aki a házak között jár és ezt az érzést csak fokozta, hogy ott valódi világsztárok forgattak hollywoodi szuperprodukciót a közelmúltban.

A férfi szerepeket természetesen a zenekar tagjai alakítják, a női főszerepben pedig egy ismerős arcot láthatunk. Martinovics Dorina játssza a tolvaj fiú kedvesét, akit a nagysikerű HBO sorozatból, a Társas játékból is ismerhetünk és aki a Nemzeti Színház művésze és jelenleg a Vitéz lélek című Tamási Áron darab látható:

- Nagyon szeretek játszani ebben az előadásban, emellett most zajlanak a próbái a Boldogságlabirintusnak, ezeken kívül még a Mephistóban játszom, amit a tavalyi évadban csináltunk és átköltözött a Vígszínházba. Videoklipben még nem szerepeltem, de izgatott ez a műfaj, főleg, hogy a Paddys fiúk iszonyú jó zenét játszanak. A forgatáson nagyon jó volt a hangulat, a fiúk nagyon viccesek, kedvesek és profik voltak. Az egyetlen rossz élményem a forgatásról a hideg volt. Sokat fáztunk de rengeteget nevettünk aznap. – emlékszik a bájos színésznő

A kelta punk rock hazai helytartóiként számon tartott Paddy and the Rats naptárja már nagyon sűrű erre az évre. Rengeteg hazai és határon túli koncertet lekötöttek már, így a hazai rajongók mellett, többek között az olasz, belga, lengyel és német közönség is megtapasztalhatja majd, hogy milyen az igazi pub’n’roll!

Csótány volt az ebédjében, azóta nem néz húsra Pikali Gerda p

Szani Rolandnak adott interjút a Class Kultúrában a népszerű színésznő

A lány, aki hegyet ugrott. Pikali Gerda szembenézett már súlyos betegséggel, úgy felvételizett a Filmművészetire, hogy az érettségije sem volt meg, egy kellemetlen találkozásnak köszönhetően pedig még a húsevéstől is kénytelen volt elbúcsúzni. Szani Roland a Class Kultúrában napjaink egyik legnépszerűbb színésznőjével beszélgetett 19. századi botrányokról, színdarabokról és a házimunka fontosságáról.

A leghallgatottabb rádió műsorvezetője, Szani Roland a magyar kultúra legismertebb arcait kérdezi a Class FM mikrofonjánál ülve, ezúttal Pikali Gerda volt a Class Kultúra vendége. „Ritkaság, hogy egy színésznő Pesten tudja tölteni a pályáját. Nem szerződtél a Főiskola után se vidékre. Elfoglalt vagy, mégis majd kicsattansz az energiától. Nem megerőltető ez néha? – teszi fel a kérdést Roland – „Dehogynem! Igaz, hogy nekem sincs Mission Impossible maszkom, amivel mindenre képes vagyok, de minden nap próbálok olyat csinálni, ami feltölt energiával. Emiatt jó alvó is vagyok, csak leteszem a fejem a párnára és kész.” – vallja be Gerda, aki szinkronszínésznőként is népszerű, többek közt Mila Kunis és Halle Berry állandó hangja.

Pikali Gerda nem szeret a magánéletéről beszélni, és az interjúkat is kerüli mostanában, a Class Kultúra műsorvezetője szerint épp ezért érdekes, hogy a színésznő legújabb darabja pont ezt a témakört járja körbe. „A Kézről kézre egy klasszikus 19. századi darab, ugyanakkor hasonló problémákkal foglalkozik, mint amilyenekkel manapság is elvannak az emberek. Adott egy házaspár, amelyből én játszom a feleséget, aztán bezavar egy harmadik személy, így a nej kézről kézre kezd járni. Nagyon élveztem a próbákat, mert imádom a klasszikus kosztümöket!” – mondja a színésznő, aki rutinszerűen este 7-re pörög fel a hétköznapokon, hiszen a színházi élet ezt követeli meg.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy egy csótány miatt lett vegetáriánus, Pikali Gerda így válaszolt: „Egyszer ebédeltem valahol, kihozták a csirkecombot és egy teljes csótány volt benne. Ez úgy 13 éve történt, azóta nem ettem húst” – vallotta be a színésznő, aki Rolandnak azt is elárulta, hogy többek között házimunkával tartja magát jó kondiban. „Nem érzem, hogy ez elszívná az energiám, boldog vagyok, ha otthon minden patent.”

Hogy melyik NCIS-szereplővel keverték össze a szinkronszínésznőt? Miért a művészetet választotta a jog helyett Gerda? És miért hord szemüveget, amikor senki nem látja? Ha lemaradtál, visszahallgathatod a Class Kultúrában, a ClassFM.hu Médiatár rovatában!

New Beat – together PANGEA (USA) a GMK-ban

Nincs is jobb a heves ordibálással és addiktív dallamokkal összeházasított pofonegyszerű punkzenénél – ezt pedig talán a műfaj egyik friss befutójelöltjeként előretörő together PANGEA tagjai tudják a legjobban. Hamarosan a laikusok is megtapasztalhatják, milyen élvezetes egy haver nyakában tivornyázni az eszement neo-blues/zajrockra: az amerikai formáció ugyanis június 8-án a GMK-ban nyújt majd egy züllött kakofóniában ténfergő előadást.

A Los Angeles-i székhelyű háromtagú csapat mondhatni papírformaszerűen járta ki a hasonszőrű produkciók felemelkedését biztosító szamárlétrát: hiszen a tP a gitáros-vokalista William Keegan hálószobaprojektjeként kelt életre, majd masszív külvárosi power trióvá alakulva obskúrus független kiadók és alattomosan terjengő 7”-es lemezek között szlalomozva lett dél-Kalifornia DIY közegének egyik szertelenül szórakoztató együttese, aminek hangzásvilágát kitűnően behatárolják azok az előadók (Ty Segall, Wavves, Black Lips, Mikal Cronin), melyekkel a hármasnak volt szerencséje együtt turnéznia.

A fiatal és bolond neogarázs szcéna mellett a 90-es évek alt-rockjának neves képviselőit, így a Weezert és a Nirvanát is előképeiként emlegető bagázs, noha csak most került igazán reflektorfénybe, korántsem tekinthető tapasztalatlannak. 2014 legelején jelent meg a formáció legfrissebb, BADILLAC névre keresztelt nagylemeze, ami nem csupán azért nyújthat bebocsátást a szélesebb közönség karjaiba, mert a legendás Harvest kiadó (Pink Floyd, Death Grips, stb.) égisze alatt látott napvilágot, hanem azért is, mert a banda véleménye szerint valódi szintlépést jelez az aktuális korong. Ezt pedig a korábbi lo-fi miliőt valódi izmos hozzáállásra cserélő munka alapján le sem tagadhatjuk: rajta ugyanis egy fékezhetetlen és mocskos megszólalás találkozik a melódiákkal is kitűnő barátságban lévő szerzeményekkel, az összhatás pedig garantáltan nem csak albumon nyújt adrenalindús élményt, hanem élőben is.

Jegyár: 800 Ft

Event: http://www.facebook.com/events/218752571658542

2014. február 25., kedd

Elindítja az évet a PASO és a Magna Cum Laude

A hazai könnyűzene két nagyágyúja, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Magna Cum Laude is felébred téli álmából. Ráadásul Krsáék és Mező Misiék is a Barba Negra Music Clubban adják idei első budapesti koncertjüket. Előbbi február 28-án, utóbbi március elsején áll színpadra.

Idei első budapesti koncertjét adja a PASO február 28-án lesz a Barba Negra Music Clubban.

- A tavaszi szezonnyitó nagykoncertünkre felfrissítjük a műsort. A legnagyobb közönségkedvencek és a Lovemonster albumunk slágerei mellett elővesszük néhány régebbi, ritkábban játszott dalunkat is. A Barba Negra közönsége ősbemutatókra is készülhet, ugyanis két vadonatúj dalt ott adunk elő először. Ezek közül az egyikben az est vendége, Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven frontembere közreműködik – árulta el KRSa.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra tavaszi szezonnyitó koncertjére a jegyek elővételben 1500, a koncert napján a Barba Negra Music Club pénztárában pedig 1900 forintba kerülnek.

A Magna Cum Laude szintén szezonnyitó koncertjét tartja, sok meglepetéssel és egy új dal premierjével. Az idén 15 éves zenekar bulijára elővételben 3500, a koncert napján a helyszínen 4500 forintba kerülnek a jegyek.

Nőkre hangolódik a Belmondo

A nemrégiben új nagylemezzel jelentkező Belmondo zenekar március 8-án ismét a nőkre hangolódik a budapesti Gozsdu Manó Klubban. A fiúk - immár hagyományosan - koncerttel köszöntik a hölgyeket a Nemzetközi Nőnapon, de mivel aznap a Zoltánok a névnapjukat ünneplik, a zenekar rájuk is gondol egy kis meglepetéssel.

A Belmondo zenekar idén is kötetlen hangulatú nőnapi koncertre várja a közönséget március 8-án, szombaton 21 órától a budapesti Gozsdu Manó Klubban.

- Válogatott műsort állítunk össze, és a hölgyek tiszteletére a szokásosnál egy picit több csajos, romantikus, szerelmes dalt adunk elő, élükön az elmaradhatatlan Mikor-ral. Ettől függetlenül ne andalgós estére, hanem igazi táncolós rock koncertre készüljenek, hiszen elővesszük az elmúlt évek dinamikus, Belmondo-slágereit (Lesz, volt, van; Rocksztár; Libidó; Minden nő; Szájalok; Nőj már fel), valamint a novemberben megjelent, Kooperatív című nagylemezünk új dalait (Emelt díjas lányok; We Could Lie; Amit elhiszel, az leszel). De ezek között lesz a Miért ne higgyem? című szám is, amellyel szerepeltünk az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában, A Dalban. Bár ezen az estén főleg a nőkre koncentrálunk, nem feledkezünk meg a Zoltánokról sem, akik aznap ünneplik a névnapjukat. Ezen az estén azok a Zoltánok, akik nőnek öltöznek, vagyis szoknyában érkeznek, ingyen bejöhetnek a koncertre – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo dalszerző-frontembere, ám azt nem árulta el, hogy vajon a saját névnapján szoknyában áll-e színpadra a Gozsdu Manó Klubban.

A Belmondo zenekar november végén jelentkezett a Kooperatív című nagylemezzel, amelynek a dalait az együttműködés köti össze, hiszen a dalokban a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek. A vendégművészek között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese - aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.

A következő hetekben a Belmondo több vidéki nagyvárosban is koncertezik. A zenekar február 26-án a szegedi Rongy Kocsmában, március 21-én a nyíregyházi Hell Music Pubban, március 22-én pedig az egri Pálinka Fesztiválon lép fel.

Újra Megasztár a TV2-n!

2014-ben indulásának tizedik évfordulóját ünnepli minden idők egyik legsikeresebb énekes tehetségkutatója, a Megasztár. Március 15-től a csatorna Megasztár 10! címmel rendhagyó műsorral köszönti a legendás show-t, és emlékszik vissza a legszebb pillanatokra.

Különleges visszatekintő műsorral köszönti a tíz éves Megasztárt a TV2. A tehetségkutató 2004-ben indult és számos énekesnek adott bemutatkozási és kiugrási lehetőséget. Tóth Vera, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdolna, Király Viktor, Tolvai Reni, Radics Gigi, Kökény Attila, Hien, Kállay-Saunders András, vagy éppen Gáspár Laci mára már megkerülhetetlen szereplői a magyar zenei életnek. Tehetségük megkérdőjelezhetetlen, számos telt házas koncertet, arany- és platinalemezeket, szakmai díjakat tudhatnak maguk mögött. Karrierjük és életük a nézők szeme láttára zajlott és zajlik a mai napig. A március 15-én induló kétórás műsorsorozat minden epizódja egy-egy évadot idéz meg. A nézők újra átélhetik a legmeghatározóbb pillanatokat, meghallgathatják a legszebb dalokat, mindezt megfűszerezve az adott évad szereplőivel készült friss beszélgetésekkel. Megtudhatjuk, kinek milyen különleges, megható, vagy éppen mosolyfakasztó emlékei vannak a műsorral kapcsolatban, merre vitt az útja a Megasztár óta. A műsort Tilla vezeti, aki mind a hat szériában műsorvezetőként vett részt, ismeri a versenyzőket, a Megasztár-történelmet, a zsűritagokat és természetesen műsorvezető-társait. Március 15-én tehát kinyílik a Megasztár-napló és hat héten át újra átélhetjük a műsor tíz éves történetének legemlékezetesebb momentumait.

Megasztár 10! – március 15-től a TV2-n!

2014. február 17., hétfő

Irie Maffia Karnevál a Barba Negrában

Hatalmas farsangi bulival búcsúztatja a telet a budapesti Barba Negra Music Club, melynek főszereplője az Irie Maffia, akik nem mindennapi vendégeket is hoznak magukkal.

2014. február 21-én este nyolctól DJ Nara melegíti be a közönséget, majd kilenctől fellép az Akkezdet Phiai, akik gyakori vendégek az Irie színpadán, és Livin’ It Easy című közös daluk klipje is egymillió megtekintés fölött jár a videómegosztó csatornán.

Fél tizenegytől kezd a házigazda Irie Maffia, akiknek énekesnője, Sena jelenleg külföldön turnézik, és erre a fellépésre érkezik majd haza.

- „Most februárban jelenik meg Sena Lots Of Trees cimű lemeze egy francia kiadónál, ennek kapcsán egy 7 állomásos turnéval kezdődött a promóció, ahova DJ Vadim kísérte el.” – mesél a zenekarvezető Elo. – „Márciustól pedig már élő zenekarral megyünk külföldre. Leginkább Franciaország a cél, már biztosan lesz Bordeaux, Rennes, Párizs, Rochelle, csak hogy pár állomást említsek.”

DJ Vadim (UK) a Barba Negrás bulira is elkíséri Senát, éjféltől az ő settje hallható majd a koncert után.

- „Vadimmal régóta ismerjük már egymást, először 2004 táján volt egy közös buli a Mokka Cukában. Ekkor még a Gimmeshot Crew berkein belül mozogtunk. Sena itt ismerkedett meg vele, ezt jó pár közös buli és stúdiózás követte. Mostanra jutottak el oda, hogy egy teljes közös lemeznyi anyagjuk gyűlt össze. Ezt valamikor jövő év elején adják majd ki.” – folytatta Elo.

Sena tehát erre a koncertre jön majd haza külföldről, a csapat egyik MC-je, Kemon viszont hét év után most először tud majd hazautazni Grenadába!

- „Sajnos így hozta az élet, hogy ilyen hosszú ideje nem voltam otthon, de most nagyon örülök, hogy 7 év után végre haza tudok menni.” – mondja Kemon. – „Nagyon hiányzik már a vízesés, a tengerpart, az otthoni barátaim. A legjobban persze anyukám és a három öcsém hiányzik, elsősorban velük szeretnék sok időt eltölteni, ha hazamegyek. Anyukám főztje is hiányzik, például a Callaloo soup, a kedvenc levesem. Szeretnék majd sokat túrázni, újra felfedezni a szigetet, kikapcsolódni. Az viszont biztos, hogy amíg otthon leszek, a színpad nagyon fog majd hiányozni – meg a macskám is!”


Irie Karnevál: Irie Maffia feat. Akkezdet Phiai és DJ Vadim
2014. 02. 21. 20 óra
Barba Negra Music Club, Budapest (XI. Prielle Kornélia u. 4.)


A bulira a jegyek február 14.-ig 1800 ft-ért vásárolhatók (600 db maximum) a helyszínen, a Wave Music Hanglemezboltban, a Ticket portálon, az Eventim hálózatban, és a Barba Negra honlapján.

Február 15-21-ig elővételesen 2300 ft, február 21-én a helyszínen 2800 ft.

https://www.facebook.com/events/224485257738649/?fref=ts

Boldogtalanok a magyar fiatalok, ha nincs párkapcsolatuk

Kapcsolatfüggők és elvágyódók a hazai fiatalok – derül ki a VIVA TV friss, 30 országban, köztük Magyarországon végzett felméréséből. Míg nemzetközileg a 15-24 éves generáció boldogságát a barátok és a családdal együtt töltött idő jelenti, addig a hazai fiatalokat főleg a párkapcsolat megléte teszi boldoggá. A vizsgált országok közül a magyar fiatalok közül gondolják ráadásul a legtöbben azt, hogy jobb lenne az életük egy másik országban.

Nemzetközi szinten a fiatalok 74%-a definiálja a boldogságot a siker egyik alappilléreként. A világszerte számos ifjúsági márkát üzemeltető Viacom médiavállalat globális kutatásában részt vett több mint 18 ezer fiatal válaszából kiderült, hogy a 30 vizsgált ország közül a Mexikóban élő milleniumi korosztály érzi legjobban magát, az itteni fiatalok 93%-a vallja azt, hogy boldogan él. Ez a 74%-os globális átlaghoz képest kiemelkedően nagy arány, a magyarok ehhez képest kissé le vannak maradva a maguk 70%-ával. A Viacom kutatása alapján 17%-al boldogabbak a hazai fiatalok, mint a legszomorúbbnak számító japánok a maguk 50%-ával, a portugáloktól, a görögöktől és az olaszoktól viszont alig vagyunk lemaradva.

A legújabb trendek szerint azonban világszerte divatba jött, hogy a fiatal generáció tagjai ahelyett, hogy magukat sajnáltatnák, tesznek a jövőjükért: tanulnak, fejlesztik magukat, odafigyelnek az egészségükre, és a pénzügyeiket is az elkövetkező évek függvényében intézik. Ez a VIVA által publikált kutatás szerint a magyar fiatalokra kevésbé jellemző, ők inkább otthon ülnek, rengeteg tévéznek és számítógépeznek, legszívesebben azonban nem egyedül teszik ezt. A magyar fiataloknak ugyanis saját bevallásuk szerint még családjuknál is fontosabb, hogy legyen barátjuk, barátnőjük. Ellenben fő stresszforrásukat is ez jelenti, 56%-uk emiatt szorong leginkább, amellett, hogy 64%-uk problémaforrásának a munkahelykeresést jelöli meg főként – ezek a számok kiemelkedően magasnak számítanak nemzetközi viszonylatban.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint több okra is levezethető a generációra jellemző kapcsolatfüggőség.

„Azt gondolom, hogy Magyarországon még nagyon jellemző, hogy a szülők a létfenntartásért túlóráznak, fáradtak, és ezért nem tudnak megfelelő mennyiségű időt tölteni a gyermekeikkel. Emiatt a fiatalok a kortárs-csoportok felé fordulnak. Mivel az önbizalomhiányt erősítő iskolai rendszerek nem az egészséges küzdelmet, hanem szorongást és rivalizálást eredményeznek, ez lecsapódik a baráti kapcsolatokban is. Ezek miatt a fiatalnak az marad, hogy a partnerébe kapaszkodjon, tőle várja az elismerést. Sajnos ebben is sokan csalódnak, ahogyan a többség a tekintetben is kiábrándult, hogy van-e itthon jövője. A rendszerváltást megélt szülők nagy részétől ugyanis feladást és pesszimizmust tapasztalnak. Ebből fakad, hogy kiutat keresnek, akár azon az áron, hogy elhagynák az országot.”- mondja Dr. Almási Kitti.

A legérdekesebb eredmények egyike, hogy nemzetközileg a 15 éven felülieknek még mindig a 24%-a hisz abban, hogy jóval többet keres majd, mint szülei. Ez a 2006-os adatokhoz képest 6%-os esést jelent, mégis a tágabb lehetőségek, az internet, és a szabad külföldre vándorlás opciója optimizmussal tölti el a fiatalokat. A VIVA felmérése szerint a hazai fiatalok csupán 56%-a büszke arra, hogy magyarnak vallhatja magát, a nemzetközi 83%-os átlaggal szemben. A magyar 15-24 éves generáció tagjainak 69%-a gondolja úgy, hogy jobb élete lenne egy másik országban, ezzel az aránnyal az első helyen szerepelnek a hazai válaszadók. A legjobban a kanadai és a japán fiatalok érzik magukat az országukban, náluk csak közel 20%-os az elvágyódási arány.

Jön a tinik kedvenc sorozata, a Sam & Cat a magyar képernyőkre!

Korábban riválisok voltak, most azonban közös sorozatukban játszanak főszerepet a Sam & Cat hősnői, Ariana Grande és Jennette McCurdy. Sokak szerint az év eddigi legjobb selfie-jét posztoló Arianát korábban a közönség a V, mint Viktóriában, Jennette-et pedig az iCarlyban láthatta, most azonban a lányok összefognak, hogy közös vállalkozást indítsanak. Február 16-án a magyar Nickelodeon műsorán is elindul az a tévéműsor, ami nem csupán Amerikában ültette le a tiniket a képernyő elé, de igazi nemzetközi siker is lett!

Jennette McCurdy 13 évesen felhagyott a babysitterkedéssel, mert egyik szomszédja sem merte rábízni a csemetéjét. Most azonban az iCarlyból ismert szőkeségnek mégis meg kell birkóznia a feladattal, igaz, ezúttal csupán a kamerák kereszttüzében. Társa lesz mindebben Ariana Grande, aki volt már az MTV backstage riportere, duettezett együtt a popsztárMika-val és vörös haja miatt bárhol felismerik a rajongók. Két eltérő személyiség, rengeteg kaland és vicces szituáció. De vajon jól sül el a vállalkozás?

A 40 részes első évad az amerikai Nickelodeonon három éves rekordot döntött meg, majd megismételte a nézettségi bravúrt Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban is. Most pedig február 16-tól a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség, hogy megismerjék napjaink egyik legnépszerűbb tinisorozatát.

A Nickelodeon legnépszerűbb tévés producere, Dan Schneider hozza el a gyerekcsatorna újdonságát a magyar nézőknek, garantálva, hogy az iCarly és a V, mint Viktória rajongóit újra a képernyők elé szögezze. A Sam & Cat magyar változatán olyan szinkronszínészek működtek közre, mint Bogdányi Titanilla és Laudon Andrea, így garantált élménnyel kecsegtet a sorozat.

Sam & Cat – február 16-tól, minden vasárnap 20:05-kor, csak a Nickelodeon műsorán!

Kulisszatitkok, pletykák és minden, ami Disney Csatorna

Csatlakozz kedvenc csatornád Facebook oldalához, hogy biztosan ne maradj le semmiről

Mostantól naponta kaphatsz friss híreket a Disney sztárok világából, megtudhatod, mivel töltik a szabadidejüket, milyen problémákkal küzdenek meg és bekukkanthatsz a kulisszák mögé is!

Elindult a Disney Csatorna hivatalos Facebook oldala, ahol, ha figyelmes vagy, megtudhatsz mindent kedvenc sorozataidról. Kíváncsi vagy, hogy zajlik egy igazi forgatás? Mi történik a kulisszák mögött? Vagy egyszerűen csak óriási rajongó vagy? A Facebook oldalon mindenki megtalálja a kedvére valót.

Februárban exkluzív híreket olvashatsz a Disney szappanopera sztárjairól, Violettáról és barátairól, akik többek között elárulják, hova járnak lazítani a forgatások után, sőt ha szemfüles vagy, Dove Cameront, a Liv és Maddie és a hamarosan debütáló Cloud9 sztárját is megismerheted.

Légy képben a legfrissebb Disney sztárhírekkel, lájkold most a Disney Csatorna Facebook oldalát! https://www.facebook.com/disneycsatornamagyarorszag



2014. február 14., péntek

Ma Valentin nap!

Ajándékozd a legszebbet és a legértékesebbet: a videomailt! Melyet még ingyen adunk! A video végén feliratkozhatsz és olyan meglepetésben lesz részed, melyre nem is számítottál! Itt nem kell, hogy kisorsoljanak, nem kell, hogy várj, ezt garantáltan megkapod!!!

Klikk a linkre:
http://videoemail.iwowwe.com/VMail.aspx?T=E&L=23439393&D=C2AEE6D8-3262-4041-8497-E23781D8FF77



2014. február 12., szerda

Megjelent a Röyksopp új kislemeze a Running To The Sea!

A Norvég elektronkiuszenei duóról utoljára 2010-ben hallhatunk, az akkor megjelent instrumentális albumuk kapcsán. Közben készítettek pár remixet a Depeche Mode - Puppets, Lady Gaga - Born This Way. Majd 2012-ben elkészítették Susanne Sundfør énekesnővel (aki az M83 tavaly áprilisban megjelent első filmzenéjében is közreműködött) a Running To The Sea c. dalukat, ami végre most nálunk is megjelenik. A dal felismerhetően hordozza a Röyksopp védjegyeket, mely ismét egy gyönyörű, nagy ívű ballada lett. Susanne énekesnő meg éteri magasságokba viszi a dalt. Ember legyen a talpán, aki nem érzékenyül el, ha meghallja.


A dalt meghallgathatjátok itt: Röyksopp - Running To The Sea

Feljött a nap a Balkan Fanatiknál

Feljött a nap címmel hamarosan új nagylemezzel jelentkezik a Balkan Fanatik. A zenekar újjáalakult, de boszorkánykonyhájukban most is izgalmas dalok készülnek a modern stílusok, az elektronika és a népzene házasításából. A Balkan Fanatik a tavaszi megjelenés előtt elsőként az album címadó dalát mutatja meg a közönségnek.
Három év telt el azóta, hogy megjelent a Balkan Fanatik legutóbbi stúdióalbuma, az Ölelj magadhoz. A zenekar azóta számtalan klubkoncerten és fesztiválon mutatta meg, hogyan szól a magyar népzene, ha a modern stílusokkal és a legmenőbb elektronikus hangzással bolondítják meg. A két alapító tag, Lepe és Jorgosz továbbhaladt ezen az úton, de az ötödik nagylemezükre teljesen újjászervezték a zenekart. A Balkan Fanatik új énekesnője Träger Lili, aki korábban már közreműködött a koncerteken. A gitáros Szőllősi Lala, a dobos Benedeczki Sándor „Tücsi” lett, és csatlakozott a csapathoz MC LeggoMan, vagyis Hamar Gábor rapper is. Közös munkájuk eredménye a Feljött a nap című stúdióalbum, amely tavasszal jelenik meg.

- Az előző lemezhez hasonlóan most is izgalmas, eklektikus zenei világot várhat tőlünk a közönség, ízlés szerint tálalva. A magyar népzenéhez hozzáadtunk egy kis reggae, ska, dub és hip-hop hatást, ugyanakkor visszavettünk az indie pop irányból. A legnagyobb változás talán az, hogy még inkább ráérősítettünk az édes-negédes balkáni fúvós elemekre, amihez a Fourtissimo rézfúvós kvartettet kértük fel vendégművésznek. Az ínyenceknek pedig a lemez végére tartogatunk egy-két nagyon finom, kissé sanzonos hangulatú számot is. A célunk az igényes mulattatás, de továbbra sem vagyunk mulatós alternatív zenekar– mondta Lepe, a Balkan Fanatik alapító tagja.

A megjelenés előtt a Feljött a nap című nagylemez címadó dalát mutatja be a zenekar.

- A magyar népdalok jelentős része a vágyról, a szerelemről, a szakításról és a búcsúról szól. A Feljött a nap című új számunkban ezt a bánatos-keserédes szövegvilágot megtartottuk, de a dallamot újraértelmeztük azzal, hogy a dal lüktetését, hangzását poposítottuk. A régi rajongóinknak egyébként ismerős lehet, hiszen a dal egy korábbi verziója részben hallható a 2006-os Hungarikum című lemezünkön – mondta Jorgosz, a Balkan Fanatik másik alapító tagja.

A zenekar a következő hetekben az utolsó simításokat végzi az új stúdióalbumon. A Balkan Fanatik legközelebb a 14. Kocsonyafesztiválon ad koncertet március 8-án Miskolctapolcán, ahol a Feljött a nap című dal ősbemutatóját élőben is hallhatja közönség.

Balkan Fanatik: Feljött a nap
http://www.youtube.com/watch?v=3zJnhrBlD6k

Új műsort kap Hajós András és Majka

Tovább folytatódik a programinvesztíció a TV2 Csoportnál. Február végén két új, saját gyártású műsor indul a SuperTV2-n: Hajós Andrással a Hajós a dobozban, Majkával pedig a NaNee!

Február végétől új, tavaszi műsorstruktúrával jelentkezik a TV2 Csoport prémium csatornája, a SuperTV2. A jól megszokott és közkedvelt műsorok mellett két vadonatúj saját gyártású műsor is a képernyőre kerül.

Február 26-tól szerdánként lesz látható a Hajós a dobozban, amelyben Hajós Andrást állítják nem mindennapi kihívás elé. A zeneszerző-műsorvezetőt egy méretes faládába zárják, hogy egy számára ismeretlen és tőle teljesen idegen közösségben tegyék le. András feladata az lesz, hogy új környezetébe beilleszkedjen és legjobb tudása szerint teljesítse a rá szabott feladatokat. Az idegen terep, Hajós fanyar humora, valamint vendéglátóinak életvitele és szokásai meghökkentő, humoros és szórakoztató helyzeteket teremtenek majd. A formátum tulajdonosa az Endemol. A műsor eredetije Schultz in the box néven futott Németországban, nagy sikerrel.

Február 28-án, péntek este debütál a NaNee!, amely Mester Tamás ötlete nyomán a SuperTV2 saját fejlesztésű műsora. A hetente jelentkező formátum egy különleges kérdezz-felelek játék, amelyben a sztárok egymást faggatják olyan témákban, amelyeket eddig még soha nem mertek megkérdezni a másiktól. Így féltett, pikáns és sokszor még soha el nem hangzott, vagy éppen elhallgatott titkaikról adnak számot a hírességek. A megkérdezett fél válaszát az asztaltársaság tagjai boncolgatják, majd eldöntik, hogy szerintük igaz-e, vagy sem, miközben a dörzsölt műsorvezető, Majka igyekszik zavarba hozni a válaszadót, hogy kiderüljön, ki Magyarország legőszintébb sztárja.

Február 24-től a SuperTV2 a hét minden estéjére tartalmas szórakozást kínál:

Hétfő – Kasza!
Kedd – Pimasz úr Ottalszik
Szerda – Hajós a dobozban
Csütörtök – Sherlock és Watson
Péntek – NaNee!

A kamerák előtt esett neki Cinthya Dictator Varga Viktornak

Jön a VIVA Valentin napi Megálló különkiadása

Pikáns kérdések, szexi feladatok és öt szerelmespár. Valentin nap közeledtével egész héten bevállalós szerelmesek állnak a Megálló középpontjában, köztük Varga Viktor és kedvese, Cinthya is. A műsorvezető, Sanyóca segítője Fluor Tomi lesz, a versenyzők pedig meglepő és vicces feladatokkal néznek szembe. Viktoréknak meg kell mutatniuk, hogy fel tudják venni a kesztyűt bárkivel, ha a szerelemről van szó!


Kiabálnak egymással, majd két perc múlva kibékülnek – Varga Viktor és Cinthya Dictator impulzívak, kiszámíthatatlanok, és legalább annyira imádják egymást, mint utálják. Öt szerelmes pár, köztük Viktor és Cinthya küzdenek meg a Megálló Valentin nap alkalmából készült adásaiban február 10-től, hogy megnyerjék a két főre szóló repülőjegyet, amivel akár a szerelem fővárosába, Párizsba is elutazhatnak. Viktoréknak ehhez be kell bizonyítaniuk, ügyesebbek, felkészültebbek és mindenkinél jobban rá vannak hangolódva egymásra.

A Megálló különleges epizódjaiban válogatott feladatokkal és pikáns kérdésekkel teszteli a VIVA TV a vállalkozó kedvű résztvevőket, legyen szó szexi activityről, erotikus puzzle-ről, vagy éppen arról, hogy a párok hogyan használják a szájukat pár trükkösen csomagolt cukorka kibontásánál. A versenyzőknek olyan témákat kell majd körbejárniuk, mint a nyelves csók, a lovaglópóz, vagy hogy vajon mekkorát robban egy szexbomba. Kiderül, hogy Varga Viktor mind a szexi rajzokkal, mind barátnője felfűtésével hadilábon áll - a kamerák előtt. A különleges epizódokban Sanyóca újfent megmutatja ördögibb arcát, de a műsorvezető mellett feltűnik majd Fluor Tomi is, aki elmeséli, mennyire izzadt le, amikor legutóbbi videoklipjét a szokásosnál is több dögös lánnyal együtt forgatta le… Fluor helyenként nehezebbé teszi a szerelmesek előtt álló feladatokat, de a végén persze Sanyócával gondoskodnak arról, hogy a párok valóban úgy összeálljanak, mint két kicsi legó.

Megálló – Valentin napi különkiadás, február 14-ig, minden hétköznap a VIVA TV-n!



Elmarad a budapesti Nine Inch Nails koncert, három másik turnéállomásra tervezett fellépéssel együtt

Sajnálattal értesítjük a rajongókat, hogy a Nine Inch Nails turné átszervezése miatt 4 júniusi koncertet kénytelen az együttes lemondani. A négy lemondásra kerülő koncert:

Június 13 – Szentpétervár
Június 15. - Moszkva
Június 17. - Kijev
Június 19. - Budapest

A Nine Inch Nails zenekar elnézést kér mindenkitől és remélik, hogy az elmaradt koncerteket majd pótolhatják egyszer.

A budapesti koncertre a jegyirodákban vásárolt belépőjegyeket a vásárlás helyén lehet visszaváltani, a rendezvény dátumától számított harminc (30) napos jogvesztő határidőn belül. A visszaváltáshoz szükséges az eredeti belépőjegy és a vásárlást igazoló nyugta vagy számla.
Az interneten, bankkártyával megvásárolt jegyeket a Ticketpro Hungary Kft. automatikusan, harminc (30) napon belül visszaváltja, a belépőjegy árát a vásárláskor használt bankszámlára visszautalja, azzal a jegytulajdonosoknak további teendője nincs.

Köszönjük a rajongók megértését és türelmét.


2014. február 6., csütörtök

Irie Maffia Karnevál a Barba Negrában

Hatalmas farsangi bulival búcsúztatja a telet a budapesti Barba Negra Music Club, melynek főszereplője az Irie Maffia, akik nem mindennapi vendégeket is hoznak magukkal.

2014. február 21-én este nyolctól DJ Nara melegíti be a közönséget, majd kilenctől fellép az Akkezdet Phiai, akik gyakori vendégek az Irie színpadán, és Livin’ It Easy című közös daluk klipje is egymillió megtekintés fölött jár a videómegosztó csatornán.

Fél tizenegytől kezd a házigazda Irie Maffia, akiknek énekesnője, Sena jelenleg külföldön turnézik, és erre a fellépésre érkezik majd haza.

- „Most februárban jelenik meg Sena Lots Of Trees cimű lemeze egy francia kiadónál, ennek kapcsán egy 7 állomásos turnéval kezdődött a promóció, ahova DJ Vadim kísérte el.” – mesél a zenekarvezető Elo. – „Márciustól pedig már élő zenekarral megyünk külföldre. Leginkább Franciaország a cél, már biztosan lesz Bordeaux, Rennes, Párizs, Rochelle, csak hogy pár állomást említsek.”

DJ Vadim (UK) a Barba Negrás bulira is elkíséri Senát, éjféltől az ő settje hallható majd a koncert után.

- „Vadimmal régóta ismerjük már egymást, először 2004 táján volt egy közös buli a Mokka Cukában. Ekkor még a Gimmeshot Crew berkein belül mozogtunk. Sena itt ismerkedett meg vele, ezt jó pár közös buli és stúdiózás követte. Mostanra jutottak el oda, hogy egy teljes közös lemeznyi anyagjuk gyűlt össze. Ezt valamikor jövő év elején adják majd ki.” – folytatta Elo.

Sena tehát erre a koncertre jön majd haza külföldről, a csapat egyik MC-je, Kemon viszont hét év után most először tud majd hazautazni Grenadába!

- „Sajnos így hozta az élet, hogy ilyen hosszú ideje nem voltam otthon, de most nagyon örülök, hogy 7 év után végre haza tudok menni.” – mondja Kemon. – „Nagyon hiányzik már a vízesés, a tengerpart, az otthoni barátaim. A legjobban persze anyukám és a három öcsém hiányzik, elsősorban velük szeretnék sok időt eltölteni, ha hazamegyek. Anyukám főztje is hiányzik, például a Callaloo soup, a kedvenc levesem. Szeretnék majd sokat túrázni, újra felfedezni a szigetet, kikapcsolódni. Az viszont biztos, hogy amíg otthon leszek, a színpad nagyon fog majd hiányozni – meg a macskám is!”

Irie Karnevál: Irie Maffia feat. Akkezdet Phiai és DJ Vadim

2014. 02. 21. 20 óra
Barba Negra Music Club, Budapest (XI. Prielle Kornélia u. 4.)

A bulira a jegyek február 14.-ig 1800 ft-ért vásárolhatók (600 db maximum) a helyszínen, a Wave Music Hanglemezboltban, a Ticket portálon, az Eventim hálózatban, és a Barba Negra honlapján.

Február 15-21-ig elővételesen 2300 ft, február 21-én a helyszínen 2800 ft.

https://www.facebook.com/events/224485257738649/?fref=ts


A United tagjai érett férfiként zenélnek a párkapcsolatról ...



United tagjai érett férfiként zenélnek a párkapcsolatról legújabb slágerükben!
Hallgasd meg a dalt itt:
www.veledvagyokegyedul.hu

Egy újabb monumentális líra született a United stúdiójában az olyan klasszikusok sorában, mint a ’Nincs ősz, nincs tél’, vagy a ’Végső Vallomás’… A Veled vagyok egyedül nem tingli-tangli szerelmes nóta, hazánk egyik legzseniálisabb szövegírója, Orbán Tamás ezúttal kiforrott, felnőtt érzelmekről és kapcsolatról fogalmazta meg gondolatait.

„Mind a hárman stabil, jól működő kapcsolatban élünk, tehát arról énekelünk, amiben élünk. Egy kapcsolatban a másik mindig tükröt tart neked. Ha természetesen tudsz viselkedni a párod mellett, akkor, az jó kapcsolat. Ha álarcokat kell öltened, mert nem mersz belenézni a tükörbe, az nem fog működni.” – vallja be Pély Barna, aki kedvesével, Dorinával nem egyedül alkotnak híres és jól működő párost. Romhányi Áron, a csapat billentyűse is már hosszú évek óta él harmonikus kapcsolatban, a legutóbb A dal versenyéből is elhíresült Group’N’Swing bájos énekesnőjével, Mihályi Rékával.

A ’Veled vagyok egyedül’ című dalnak a csapat egy teljesen rendhagyó kampányt is szentelt. Hamarosan plakátokon fogják népszerűsíteni a www.veledvagyokegyedul.hu oldalt, amelyen egyelőre a dalt hallhatjuk szöveg felirattal, de pár héten belül itt debütál a United legújabb klipje. Az új szerzeményhez készülő videóról, annyit elárultak, hogy Székesfehérváron fog játszódni, mely városhoz több szálon is kötődnek a tagok….

www.veledvagyokegyedul.hu
www.united.hu

Három év után itt a Subscribe új lemeze!

Fotó: Csongor Báling
Három év után március 3-án új nagylemezzel jelentkezik a Subscribe. A különböző stíluselemeket mesterien ötvöző zenekar This Moment Will Soon Be Gone című albumát előrendelők ajándékokat kapnak, a támogatókat pedig exkluzív meglepetések is várják a VIP rajongói klubban.

A nagy sikerű Bookmarks album megjelenése óta három év telt el, amit a Subscribe tagjai folyamatos koncertezéssel töltöttek. A fiúk a közelmúltban újra stúdióba vonultak, és elkészítették negyedik nagylemezüket This Moment Will Soon Be Gone címmel.

- Zeneileg a korábbinál egységesebb, komplexebb, változatosabb az új anyag. Erősek a verzék és nagyon jól sikerültek a vokálok, énektechnikában pedig új dolgokat vetettem be, amelyek eddig nem voltak rám jellemzőek. Akár azt is mondhatnám, hogy mesélős, dallamos musicalhangulata van az új lemeznek, de nem kell félni, nem váltunk stílust. A This Moment Will Soon Be Gone dalszövegeinek egy részét a személyes életem, egy szerelem és egy szakítás története ihlette. Ezek elég komor, sötét számok lettek, de van azért vidám szöveg is például arról a boldogságról, amit a gitárosunk, Tomi újdonsült apukaként él át. Az új lemez több dala érint társadalmi jellegű témákat, köztük a Gazing. Ez a szám az internetes közösségek, a durva videók és a virtuális világ okozta elidegenedés jelenségére reagál
– mondta Csongor Bálint, a Subscribe frontembere.

A Subscribe új nagylemeze hivatalosan március 3-án jelenik meg, de az előrendelés már elindult a zenekar honlapján. A rajongók február 24-ig kétféle csomagból választhatnak. Az egyikben a This Moment Will Soon Be Gone című cd, egy dvd öt nyári fesztiválkoncert felvételeivel és egy ajándék Subscribe-poszter található. A másik csomagban a dedikált cd,dvd és poszter mellé a rajongók egy olyan pólót is kapnak, ami kizárólag az előrendelési időszakban érhető el, mert a rajta lévő mintát soha többé nem fogják gyártani.

A Subscribe különleges akciót is hirdetett: az előrendelők a kiválasztott csomag árán felül 1000 forinttal vagy annál nagyobb összeggel segíthetik a zenekart. A támogatók neve felkerül a Subscribe hivatalos honlapjára, valamint bekerülnek a VIP rajongói klubba, amelynek tagjai a későbbiekben különleges, csak a klub tagjai részére meghirdetett eseményeken vehetnek részt és további meglepetésekben is részesülhetnek.

A This Moment Will Soon Be Gone című nagylemez megjelenése után a Subscribe tavaszi turnéra indul, amelynek első állomása március 7-én lesz Debrecenben. A következő hetekben a fiúk Miskolc, Győr, Veszprém, Szeged, Szolnok, Pécs és Dunaújváros klubjaiban lépnek fel. A budapesti lemezbemutató koncert április 11-én lesz az A38 állóhajón.

Subscribe: Gazing
http://www.youtube.com/watch?v=hkbAfzwY5Ec&feature=youtu.be

Pihenő utáni Hooligans és Lord a Barba Negrában

Másfél hónap szünet után áll újra színpadra a Hooligans. Kiss Endiék február 15-én a Barba Negra Music Clubban törik meg a csendet, és adnak várhatóan egy hatalmas koncertet. Előző napon a rock elpusztíthatatlan megtestesítői, azaz a Lord zenél.

- December 27-én volt a lemezbemutató koncertünk, azóta nem álltunk színpadon – mondta Kiss Endi, a Hooligans dobosa. - Újra próbaterembe vonulunk, hogy felelevenítsük az ott elhangzottakat és egy klubbuli keretében újra nagy bulit csináljunk a tripla platinalemez státuszt elért História dalaiból úgy, hogy emellett az összes nagy Hooligans dal is megszólaljon. Hála az égnek “munkával” telik a Valentin nap, és a közönséggel ünnepeljük közösen. A Királylányaink mindenképpen készüljenek meglepetésre!

A Hooligans előzenekara a 6test. A belépő elővételben 2000, a koncert napján a helyszínen 2500 forint. Ezt megelőzően, február 14-én a tavalyihoz képest megújult repertoárral lép a Barba Negra klub színpadára a Lord. Bő másfél órás, erős programot ígérnek rajongóiknak, a megszokott lordos lelkesedéssel. Előzenekar a Triász. A jegy elővételben 1800, a koncert napján a helyszínen 2300 forint.

Február 13-án pedig ismét magyar színpadon játszik minden idők leghitelesebb heavy metal generálisa, Udo Dirkschneider. Az Accept egykori és az U.D.O. jelenlegi vezére Steelhammer című új lemezét, és megfiatalodott zenekarát mutatja be a Barba Negra Music Clubban.


Az események:
https://www.facebook.com/events/211904145674792/
https://www.facebook.com/events/197673300437650/



 


Ariana Grande posztolta minden idők legjobb selfie-jét

A Nickelodeon feltörekvő színésznője, aki nemrégiben fanyar duettet adott elő a világszerte népszerű Mika-val, most ismét a figyelem középpontjába került. A 20 éves, jellegzetes vörös hajával hódító Ariana az Instagramra posztolt magáról egy olyan fotót, amilyet még nem látott az internet. Az MTV újságírói szerint a Sam & Cat sztárjáé a tökéletes selfie.

A tizenéves lányok egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy az internetre töltenek fel magukról dögös, vagy csak annak szánt képeket, de láthatott már a világ repülőszerencsétlenség után posztoló túlélőt, vagy olyan vadászpilótát is, aki egy futballstadion felett elsuhanva hódolt az önfotózás hobbijának. Sokan viszolyognak a jelenségtől, azt azonban még a szkeptikusok se vitathatják, hogy Ariana Grande Instagram-fotója tökéletes lett.A fiatal színésznő képének különlegessége, hogy Ariana semmilyen filtert nem használt, így természetes fényviszonyok mellett nézhet a közönség farkasszemet a hírességgel. A magyar rajongók hamarosan a tévéképernyőkön is meggyőződhetnek arról, hogy a szépség a kamerák előtt is megállja a helyét. Február 16-án ugyanis érkezik a Nickelodeon műsorára a Sam & Cat című vadiúj tinisorozat, amely 20:05-kor lesz látható, vasárnap esténként.

Újra úton a Deep Purple - már csak 12 nap!

A karácsonyi szünet után, a napokban újra útnak indult a Deep Purple So What? elnevezésű turnéja, jelenleg a skandináv városokat látogatják végig, hogy utána rögtön Kelet-Európa felé vegyék az irányt.
Február 17-én a BudapestArénában mi is részesei lehetünk a zenekar töretlen energiájának! 


 

A budapesti tervezett kapunyitás 19 órakor lesz, előzenekarként az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ivan & The Parazol kezdi majd az estét 20 órakor, a Deep Purple várható színpadra lépése 21 óra magasságában lesz.
A közel 2 órás koncert alatt szinte az összes nagy Deep Purple sláger felhangzik az újabb dalok mellett, így bizonyára a régebbi és az újabb rajongók is elégedetten távoznak majd a show után.


A színpad közel 300 négyzetméterét teljesen bejátssza a banda, a plusz látványról pedig az óriási kivetítő oszlopok gondoskodnak majd. A show alatt nem használnak pirotechnikai elemeket, azonban a fénytechnikájukat bármelyik fiatalabb sztár is megirigyelhetné.

 

A 30 fős utazó stábnak 38 magyar technikai szakember fog segédkezni, hogy reggel 8-tól kora délutánig minden a helyére kerüljön a budapesti koncerthez is. A teljes technikai felszerelést a banda viszi magával a turnén, hogy ugyanabban az élményben lehessen része minden rajongójuknak az egész világon.
A koncertre nem lehet bevinni profi fényképezőgépet és videókamerát, valamint lézerpontozókat sem – ezt a bejáratoknál ellenőrizni fogják.


Ahogy az várható is volt, a zenekarnak nincsenek extrém kivánságai. Kényelmes kanapékat és ülőhelyeket kértek csupán az öltözőbe, kiegészítve némi sörrel, gyümölcslevekkel, üditővel és ásványvizzel, illetve friss gyümölcsökkel. Minden városban helyi ételeket fogyasztanak, nem utazik velük saját szakács. Hozzánk Katowicéből érkeznek majd, hogy rögtön a koncert után tovább is utazzanak a másnapi belgrádi koncert miatt.

 

A Deep Purple tehát február 17-én lesz látható a BudapestArénában. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és a www.livenation.hu oldalon keresztül.

2014. február 5., szerda

Neten talált szerelemre Puskás Peti

Anonim hódítók, botrányos átverések, igaz szerelmek. A VIVA új docurealityje, a Kamureg a netes ismerkedések veszélyeiről rántja le a leplet. Bár Puskás Peti már megtapasztalta a virtuális világ hátulütőit is, jelenlegi szerelmét mégis a Facebooknak köszönheti.

Sokan tartanak az internetes ismerkedéstől, de manapság már egyre gyakoribb, hogy valaki a világhálón keresztül találja meg a szerelmet. Persze ehhez jó adag szerencse is kell, hiszen sok buktatót rejt a virtuális ismerkedés. Puskás Petit is érték már negatív tapasztalatok.

„Vegyes érzésekkel tölt el ez a téma, hiszen tapasztaltam már hideget és meleget egyaránt. Egyszer egy fesztiválon órákig kerestünk egy lányt egy haverommal. Több levelébe került, hogy rábeszéljen a találkozóra, majd pontosan megadta, hogy éppen hol van, de sehol sem találtuk, végül kiderült, hogy kamu volt az egész. A barátnőmmel azonban éppen Facebookon indult az ismeretségünk.” – mesélte Puskás Peti. „Sajnálattal látom, hogy a mai tinédzserek milyen képeket posztolnak magukról, és mennyire szélsőségessé vált a viselkedésük, ami minden bizonnyal a párkapcsolataikra is hatással van. Az internetes ismerkedésnek megvan a maga csapdája, hiszen a gép mögött ülve azt írsz, és mutatsz, amit akarsz. Úgy gondolom, hogy valahol mindannyiunk felelőssége, hogy a fiatalokat megpróbáljuk a helyes irányba terelni, és megmutatni nekik, hogy nem csak a megbotránkoztatással lehet valaki menő. Nemrégiben indítottam egy fotóblogot, amit éppen azért hoztam létre, hogy az emberek lássák, hogy a világ a maga egyszerűségében is lehet szép.” – tette hozzá az énekes.

A február 3-án 18:00-kor új évaddal induló dokureality üzenete univerzális, ugyanakkor a fiatalos vonalon haladva a Kamureg rávilágít, nem számít, hol vagyunk, milyen nyelvet beszélünk, milyen iskolákat végeztünk el, a torokszorító magánnyal megküzdve akár az internet is lehet az a hely, ahol virtuálisan, de végre kitörünk a négy fal közül.

Kamureg - Február 3-án 18:00-tól, minden hétköznap este a VIVA TV műsorán

One Direction - "Midnight Memories (Video)" - új klip

Pénteken este mutatták be a One Direction legújabb videoklipjét, melyben a srácok ismét nem veszik magukat túl komolyan. A november végén megjelent, már hazánkban is platinalemezes "Midnight Memories" című harmadik stúdióalbumuk címadó dalához forgatott videót a hétvége alatt 10 millióan nézték már meg. A hamarosan induló stadionturnén is minden bizonnyal elhangzó dal szerzői között két tagot, Liam Payne-t és Louis Tomlinsont is megtaláljuk.

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=bkx9kCdaaMg

Laborpatkányok

Február 8-tól hétvégénként különleges klónok látogatnak a Disney Csatorna képernyőjére

A Disney Csatorna ismét nagy dobással készül: februártól különleges erejű klónokról szóló sorozat indít. A nem mindennapi történet főszereplőit ráadásul február 8-án dupla epizódon keresztül ismerhetjük meg, szombatonként pedig figyelemmel követhetjük, hogyan illeszkednek be az átlagos tinédzserek életébe.

Chase, Adam és Bree, high tech bionikus klónok, akik mindannyian különleges képességekkel rendelkeznek. Egy titkos laborban tartják őket fogva, de időközben rájönnek, hogy az élet nem csak a katonai fegyverekről szól. A sorozat évadnyitó duplaepizódjában a tizennégy éves Leo új nevelőapja, a milliomos Davenport villájába költözik. Amikor azonban fel akarja fedezni új otthonát, rájön, hogy mostohaapja egy laboratóriumot rejteget a ház alatt három furcsa szerzettel: Adammal, Bree-vel és Chase-vel. Hamar összebarátkoznak és a négy kamasz rengeteg új élménnyel gazdagodik, miközben a klónok próbálnak beilleszkedni az átlagos tinédzserek életébe.

Ne maradj le Leo és a bionikus tesók történetének dupla premierepizódjáról február 8-án, szombaton, 08.35-től, és ha kíváncsi vagy hogyan alakul a szereplők átlagosnak nem mondható élete, kövesd kalandjaikat minden szombaton.

A Facebookon vadászott nőkre Orlando Bloom

Jennifer Aniston és Charlie Sheen is próbálta már az online ismerkedést

Orlando Bloom Hollywood egyik legismertebb szépfiúja, aki A Gyűrűk Ura filmeknek és Legolas szerepének köszönhetően vált világsztárrá, manapság pedig a nézőközönség A hobbit trilógiában láthatja a színészt. A Karib tenger kalózaiban is fontos szerepet játszó Orlando azonban a legtöbb földi halandóhoz hasonlóan élt már át sötétebb napokat, ugyanis Kate Bosworth-szel való szakítása után a Facebookon próbált nőket felcsípni. Mégpedig egyik legjobb barátjának fényképével, másnak kiadva magát!

Orlando azóta felhagyott és kigyógyult a kamureges korszakából, többek közt Miranda Kerr szupermodellnek köszönhetően. De vajon előfordulhat, hogy online randizás közben épp Halle Berrybe, Matthew Perrybe, Jennifer Anistonba, vagy éppen Charlie Sheenbe botoljunk bele? Megvan rá az esély, hisz Hollywood legnagyobb sztárjai is bevallottan megpróbálkoztak azzal, hogy az interneten találjanak társat maguknak.

De hogyan ismerhetjük fel, ha éppen rejtőzködő szupersztárral vagy épp egy csalóval chatelünk?

Keress rá az illető profilképére!

A Google képkeresője megadja a lehetőséget arra a felhasználóknak, hogy utánanézzenek annak, hogy akivel az interneten ismerkednek, valójában kamureges-e. Ha igen, egy egyszerű kereséssel nézz utána, hogy az illető profilképe hány Facebook regisztráció alatt jelenik meg. Ha egynél több találatot ad a Google, akkor bajban vagy, mert átvertek!

Nézd meg, hogy hány ismerőse van!

Egy átlag Facebook felhasználónak manapság több száz ismerőse van, így érdemes pár kattintással azt is megnézni, hogy netes kiválasztottunknak mennyire széles a baráti köre. Ha 10-20 embert találunk valakinek a barátlistáján, akkor érdemes lehet elgondolkozni azon, hogy mennyit érdemes megosztani a másikkal magunkról.

Egyáltalán be van tagelve másokkal a képein?

A közösségi oldalakat éppen azért használják az emberek, hogy kifejezzék, nem magányos lelkek, hanem másokkal is kapcsolatban állnak. Így a csoportképeken tagelik egymást, hogy eldicsekedjenek a másikkal. Így érdemes lehet elkezdeni kételkedni a másik létezésében, ha kétes eredetű képet tölt fel valaki az előző esti baráti összejövetelről. Ahol ő mindenkit ismer, őt viszont senki.

Nem akar élőben találkozni!

Ha valaki az, akinek mondja magát, azonban az élő találkát egyre csak húzza-halasztja, akkor baj lehet! Vagy a súlyát próbálja titkolni, vagy más, még fontosabb dolgokkal kapcsolatban sem mondott igazat jó eséllyel képzeletbeli kiválasztottunk.

"Soha nem ismerkednék az interneten!" - fakadt ki Jennifer Aniston, amikor szárnyra kaptak a hírek, hogy nagy összegeket fizetett azért, hogy egy online ügynökség összehozza valakivel, miután szakított Brad Pittel. De Charlie Sheen is számos alkalommal fojtotta netes randikba a bánatát. Viszont az online ismerkedés is hozhat happy endet, Deborah Ann Woll, a True Blood jó nője a Match.comon ismerte meg barátját. így vannak olyan sztárok is, akik bizony a társkeresőkre esküsznek.

De mik a legmegdöbbentőbb esetek, amikkel az ember az online randizás útvesztőjében találkozhat? Február 3-tól kiderül a Kamureg című sorozat második évadában, minden hétköznap a VIVA műsorán!


 

Compact Disco koncert a Szerelmesek Napján

Ingyenes koncerttel kedveskedik a közönségnek a Compact Disco Valentin-napon az Ötkertben. A néhány hónapja két állandó vendégművésznővel – Török Emese (dob) és Lahucsky Krisztina (gitár) -színpadra lépő csapattól megújult, megerősödött műsorra számíthatunk ezen az estén. A jelenleg a novemberben megjelent The Storm című album anyagával – köztük a nyár talán legnagyobb slágerével, a We will not go down-nal – turnézó zenekar idén először lép fel Budapesten.

A zenészeknek ez a nap egyébként több szempontból is jelentős.

„Nagyon fontos ez a dátum számomra, mert pontosan 10 éve ezen a napon jelent meg az első album, amin szerepeltem. Ráadásul azért is érdekes ez a lemez, mert Gáborral ez volt az első együttműködésünk.” – meséli Walkó Csaba énekes.

A másik jeles eseményről, mely ehhez a naphoz kapcsolódik, Csaba így nyilatkozott: - „Amióta ismerem Begit, azóta más szempontból is fontos lett ez a dátum, hiszen ekkor van az ő születésnapja, amit mindig megünneplünk.”

Azt, hogy vár-e Begire az Ötkert színpadán valami meglepetés, nem árulták el a zenésztársak, de Pál Gábor azért ennyit megsúgott: - „Általában csak szóban köszöntjük egymást, esetleg egy gyors koccintás erejéig, de nem szoktunk nagy banzájokat rendezni.”

Szeretettel várunk mindenkit egy közös ünneplésre!

Compact Disco Valentin-napi koncert
Budapest, Ötkert (V. Zrínyi u. 4.)
2014. 02. 14. 21.00
A belépés ingyenes!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/571906052884820