2014. február 27., csütörtök

A Brains szuperhősökkel tér vissza a PECSÁba

Harmadszor hívja rajongóit önálló budapesti nagykoncertre hazánk legsikeresebb élő elektronikus zenei produkciója, a Brains. A srácok a két teltházas koncert után harmadszor is hatalmas bulit ígérnek minden korábbinál látványosabb színpad- és vetítéstechnikával, valamint új dalokkal és rendhagyó, a képregények világát idéző kísérő-kampánnyal, amely a szuperhősök - az új dal címe: Superheroes - tematikája köré épül.

A Brains immár hagyományosan minden tavasszal önálló, budapesti nagykoncertet ad. A buli az elmúlt évek alatt egyre nagyobb lett, és szinte tapintható az a hihetetlen energia, ami a több ezer rajongó és a zenekar között áramlik. Magyarország legsikeresebb élő, elektronikus zenei produkciója, a Brains két teltházas koncert után idén március 7-én, pénteken visszatér a Petőfi Csarnokba. A fiúk harmadszor is hatalmas bulit ígérnek minden korábbinál látványosabb színpad- és vetítéstechnikával. A zenekar eddig is nagy hangsúlyt fektetett a koncertek látványvilágára, évek óta komoly csapat dolgozik a vizuális tartalmakon. A PECSÁba minden korábbinál komolyabb mennyiségű vetítőeszközzel érkezik a csapat, emellett pedig már most dolgoznak azon, hogy a fesztiválokon is egyedi megjelenés - és egyedi eszközök, effektusok - kísérjék az új dalokat és a régi slágereket egyaránt.

A március 7-i koncert másik különlegessége, hogy a Brains a rádiós premier után ezen az estén adja elő először élőben a vadonatúj, Superheroes című dalát, amelyhez rendhagyó, a szuperhősök tematikájára épülő és a képregények világát idéző kísérő-kampány társul.

- Bár a plakátokon mi jelenünk meg szuperhősökként, a Superheroes cím nem arra utal, hogy mi rendelkeznénk természetfeletti képességekkel. Éppen ellenkezőleg: bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.



A fellépés napján a PECSA kapuit 19.30-kor nyitják ki, a Brains 22 órától lép színpadra, a koncert előtt pedig Reza és a breakbeat-electro szcénában igen elismert Kid Panel játszik. A jegyek február 21-től a BP Shop üzleteiben, a TEX hálózatában és a Petőfi Csarnok pénztárában kaphatók elővételben 1800 forintért, a koncert napján a helyszínen pedig 2200 forintos áron.



A PECSA koncert után a Brains zenekar - szokásához híven - tavaszi országos turnéra indul, amelyet a szokásos nyári fesztiválfellépések követnek sok-sok meglepetéssel fűszerezve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése