2015. június 16., kedd

Új videó! Of Monsters and Men

Megérkezett az Of Monsters and Men legújabb videoklipje, melyet a Crystals című dalukhoz forgattak. Az izlandi származású zenekar saját elmondása szerint újszerű, kellemes és pihentető élmény volt számukra, hogy a hazai Arni & Kinskirendezőpárossal és az ő csapatukkal dolgozhattak. Végre anyanyelvükön vitathatták meg a képi világot, melynek végeredménye ez a lélegzetelállító látványú klip, melyet ráadásul hazai terepen, Izlandon forgattak. A Crystals az első kislemezdal – ezt követte az I Of The Storm lyricvideója - az együttes közelgő és sokak által izgatottan várt második stúdió albumáról, mely június 9-én jelenik meg Beneath My Skincímmel.

Youtube: https://youtu.be/_-PgPZ3F9P4
Deezer: http://bit.ly/1J8MKAq
Spotify: http://spoti.fi/1FaTdZN
iTunes: http://apple.co/1RyMnm6


Brandon Flowers második szólóalbuma

Megjelent meg a méltán népszerű és elismert The Killers zenekar frontemberének második szólóalbuma. Brandon Flowers egyszer már bizonyította, hogy nem csak az együttes élén, de magában is megállja helyét. A Killers hangzásától kicsit eltérő Flamingo című lemezzel már meghódította a slágerlistákat, most pedig megérkezett a folytatás. A kissé múltidéző, ’80-as évek hangzású The Desired Effectről már három dalt is ismerhetünk (Can’t Deny My Love, Still Want You, Lonely Town), de nem kell aggódni, a korong ugyanis még így is bőven tartogat meglepetéseket.

Spotify: http://spoti.fi/1HptCP3
Deezer: http://bit.ly/1bZAd4J
iTunes: http://apple.co/1cKhF9f
Google Play: http://bit.ly/1ILtDvM


Takáts Eszter lemezt mutat be

Ha túl közel vagy címmel június 7-én jelenik meg a Takáts Eszter Beat Band új albuma, melynek lemezbemutató koncertje aznap lesz a Kobuci Kertben Dióssy D. Ákos és Szekeres András vendégszereplésével. A lemez címadó dalához klipet forgatott a zenekar a Nyitott Műhelyben. 

Tíz saját dalt, és a Beatles I Want You (She’s So Heavy) átdolgozását tartalmazza a Takáts Eszter Beat Band június 7-én, Ha túl közel vagy címmel megjelenő új albuma. A lemezről már ismerheti a közönség az előző klipes számot, az Élt, illetve a Lámpagyújtogatókat, ami a hasonló című magyar kulturális sci-fi főcímdala. Az együttes most egy újabb dalt nyilvánosságra hozott, a lemez címadóját, ráadásul megfilmesítve. A Ha túl közel vagy klipje Budapesten, a Nyitott Műhelyben készült.
- A dal Molnár Csaba szövegéből indult, és jól megfogalmazza, hogy ha távolabbról tudjuk szemlélni a párkapcsolatunkat, akkor jobban látjuk – fogalmazott Takáts Eszter.
A lemezbemutató koncert június 7-én lesz a Kobuci Kertben. A koncert vendége Szekeres András, a Junkies énekese, és Dióssy D. Ákos, a Kispál és a Borz billentyűse. Az est folyamán fellép még a Presszó Tangó Libidó. A belépő elővételben 1000, a helyszínen aznap 1500 forintba kerül.

Takáts Eszter Beat Band: Ha túl közel vagy (videó)
https://www.youtube.com/watch?v=gMhsKBcg-6M&feature=youtu.be

Érkezik a TOTO

Akár személyesen is találkozhatunk a zenészekkel!

Alig egy hónap múlva ér Budapestre a TOTO világ körüli turnéja. A június 26-ára készülők VIP csomaggal is kiegészíthetik a belépőjüket, akár a jegyvásárlás után is. A csomag tulajdonosai már a beállás alatt a helyszínen időzhetnek, majd ezt követően a zenekar tagjaival is személyesen találkozhatnak, és közös fotót is készíthetnek. Ajándékként pedig többek között egy dedikált dobbőrrel és egy litográfiával is gazdagodnak. A budapesti VIP jegyek ezen az oldalon vásárolhatók meg: http://toto.seetickets.com/event/toto-vip-packages/petofi-hall/861856

Az idén megjelent TOTO XIV 10 évvel a legutolsó stúdióalbum után készült el, és már most az elmúlt 25 év legsikeresebb TOTO albumának tekinthető. A kiadvány a megjelenést követő héten összesen 9 országban, köztük Németországban, Hollandiában, Japánban, Dániában és Csehországban jutott be a Top 10-be a lemezeladási listákon. Az albumon található Orphan című dalhoz készült videót itt láthatjuk: https://youtu.be/BrnQORhbCWE

„Hálás vagyok és meglepett, de pozitív értelemben – mondta el az első sikereket látva Steve Lukather. - Nem lehet szavakba önteni azt a hálát, amit érzünk a támogatóink felé, akik vásárlásuk révén mind a mai napig a valódi zene támogatása mellett teszik le a voksukat, és így segítenek minket immár 38 éve. Köszönettel tartozunk a Frontiers kiadónál dolgozó csapatnak is az album létrehozásában nyújtott segítségükért, és mindenkinek aki együtt dolgozott velünk az elmúlt években. Sokat jelent ez nekünk, és éppen ezért szeretném ezt a sikert Mike és Jeff Porcaro emlékének ajánlani.”

Az új album igazi mesterműnek tekinthető: bemutatja a TOTO zenészeinek több mint három évtized alatt kiérlelt, világklasszis szintű zenészi képességeit. A dallamokban eggyé válik Lukather, Paich, Steve Porcaro, Williams és a többi zenész zsenije. A zenekar már a cím választásával is jelezni szerette volna: a friss anyag olyan kivételesre sikerült, hogy csak a világsikereket meghozó TOTO IV lemezhez lehet hasonlítani.

Steve Porcaro, a zenekar billentyűse korábban így nyilatkozott: „Az új lemez megírására nem afféle kötelező körként került sor. Úgy kezeltük ezeket a dalokat, mintha a TOTO V-re, a TOTO IV folytatására készülnénk. Igyekeztünk a legjobb énünket beletenni a munkába.” ”A mi dolgunk ezen a Földön az emberek szórakoztatása - tette hozzá David Paich. - Én úgy tekintek a TOTO-ra, mint egy olyan zenekarra, amelynek minden alkalommal e felelőssége tudatában kell kilépnie a rivaldafénybe. Oly sok negatív és sötét dolog vesz körbe minket a hétköznapokban, hogy szerintem a mi dolgunk nem lehet más, mint hogy – ahogy Quincy Jones mondta – fénysugár legyünk, mely áttör a sötétségen.”

Idén a zenekar kiterjedt turnéra indul, mely számos európai országot, és nagy fesztivált érint majd, nyár végén pedig az Egyesült Államokban folytatják. Budapestre június 26-án érkeznek, ahol a a legutóbbi, remek hangulatú koncertekhez hasonlóan a Petőfi Csarnok Szabadtéri színpadán lesznek láthatóak.

Steve Porcaro így nyilatkozott az élő fellépések nyújtotta élményről: „Képzeljék el, hogy milyen fantasztikus érzés úgy színpadra állni, hogy minden este hatalmas közönség üdvözöl. Nagyszerű zenét játszhatsz a világ legjobb zenészeivel, és amikor körbenézel a színpadon, rájössz arra, hogy némelyiküket egyben legjobb barátodnak is nevezheted. Azt hiszem, ennél boldogabb egy ember nem lehet. Nehéz szavakat találni arra, hogy mit jelent az, ha minden nap mosollyal az arcodon mehetsz a munkába.. nálunk ez a helyzet, és mindezért a közönségnek kell köszönetet mondanunk – köszönjük!”

a Livesounds bemutatja: An Evening with TOTO
2015. június 26., péntek 20 óra
Budapest, Pecsa Music Garden
TOTO koncert
Belépő: állójegy 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft. Ülőjegy 13 900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában

Pál Dénes – Élessz fel

Mély, búgó hang, igéző szempár – a legtöbben talán ezekkel a külső jegyekkel azonosítják a The Voice és a Sztárban sztár győztesét. Aki azonban ismeri Pál Dénest, az tudja, hogy ennél sokkal több van benne: érzékeny, valódi művész ő, aki a zenén át tárja fel a lelkét.

Legújabb dala, Élessz fel Dénesre jellemző stílusban érkezik. Az új szerzeményhez nem csak csodálatos hangját adta, hanemszövegíróként is közreműködött, így egy kicsit jobban beleláthatunk az énekes lelkébe.
- A dal az útkeresésről szól, olyan gondolatokat vet fel, amelyek minden embert foglalkoztathatnak. Merre menjünk? Mi a célunk? Jó úton járunk? Nem akar semmit megfejteni, sem okítani, csupán elgondolkodtatni úgy, ahogyan engem is elgondolkodtatott – meséli Dénes.
Az Élessz fel egy kellemes hangzású, fülbemászó dal amely nem csak hangzásvilágával ejtheti rabul a hallgatókat, hanem betekintést enged egy fiatal férfi gondolatvilágába, olyan kérdéseket felvetve amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak.

A dalhoz készült klip a szövegvilághoz jól illeszkedik és igazán különlegesre sikerült.
- Az ötletet Dénessel közösen találtuk ki. A dalhoz készült videoklipet stúdióban, valamint bányában forgattuk. A helyszíneken készült több rétegű anyagot összeillesztve egy különleges utómunkával dolgoztuk össze egy videoklippé. – mesélte a fiatal kliprendező, Ipacs Gergely.

A klip elérhetősége
https://www.youtube.com/watch?v=eQ_9ZjtneLI

Fehérvári Gábor Alfréd dala lett a nyár slágere

A Rising Star negyedik helyezettje, Fehérvári Gábor Alfréd első saját dala lett a nyár slágere a Petőfi Rádió hallgatói szerint. A Mary Joe megjelenése óta hatalmas sikernek örvend, több hétig vezette a rádió játszási listáját és most a Talpra Magyar közönségszavazásán is mindenkit maga mögé utasított. A dalhoz készült klipet két hét alatt pedig több, mint nyolcvanezren látták.

Egyedülálló módon a Rising Star döntőjével egy időben látott napvilágot a TV2 tehetségkutatójának TOP13 énekesének albuma, tizenegy vadonatúj szerzeménnyel, köztük Fehérvári Gábor Alfréd Mary Joe című dala. A Kállay-Saunders András - Szakos Krisztián szerzemény az első perctől kezdve a közönség nagy kedvence lett. Megjelenésekor az iTunes és a Deezer letöltési listáján is a TOP10-ben nyitott, több hétig a Petőfi Rádió játszási listáját is vezette, most pedig a rádióhallgatók 2015 hivatalos nyári slágerének szavazták meg a Mary Joe-t.

„Nagyon hálás vagyok a Mary Joe-ért Kállay-Saunders Andrásnak, Szakos Krisztiánnak, a Rising Starnak, a Mistral Musicnak és mindenkinek, aki lehetővé tette azt, hogy elénekeljem. Már amikor először hallottam a dalt, éreztem, hogy ez is én vagyok, hogy nagyon fogom szeretni. Bíztam benne, hogy a közönség is érzi majd ezt és jól fogadja, de ami történt, az szinte hihetetlen. Nagyon boldog vagyok, hogy a Music FM, a Petőfi Rádió és a Class FM is lát benne fantáziát, de ami igazán megható, hogy a közönség ennyire szereti. Remélem, hogy élőben is egyre többször énekelhetem a Mary Joe-t és a nyáron tényleg mindenki ezt a dalt fogja dúdolni.” – mondta Fehérvári Gábor Alfréd.

Két hete a Mary Joe-hoz a Rising Star felfedezettjének első klipje is leforgott, amit már több, mint nyolcvanezren láttak. A múlt héttől pedig a Class FM is kiemelt rotációban játssza Fehérvári Gábor Alfréd első dalát.

A végtelen nyárt hozza el idén a kiddo

Stílusosan a nyár első napján, azaz június elsején debütált a sub pop zenekar vadiúj klipje, melyet a nemrégiben megjelent kiddo2 EP-ről a „Mantra” című dalukhoz forgattak. Az anyaghoz egy weboldal is készült, ahol egészen augusztus 31-ig fut megállás nélkül a rendhagyó videoklip, megidézve ezzel a végtelen nyarat.
Már az előző, „Nem hiszem” című dalához is formabontó videóval rukkolt elő az együttes, melyben egy visszafelé síró lány láthattunk. A srácok most legújabb klipjükben is tovább követik az újszerű vizuális vonalat, melynek eredményképp a nézők ezen a nyáron végtelenített változatban is élvezhetik a „Mantrát”.

– Igyekszünk kerülni a kliséket – ez vonatkozik a zenei stílusunkra, a dalainkra, valamint a hozzájuk társított vizuális megoldásokra is – árulta el a frontember, Persely Tamás.
– Ez talán a reklámszakma egyik hozománya – a számoknál távlati koncepciókban gondolkozunk, ami most a „Mantránál” érezhető módon kicsúcsosodott.
A „Mantrához” az egyedi cinemagraph technikát is alkalmazó videó Vollmuth Krisztián fotós-art director jóvoltából készült el, melynek vizuális megvalósításában Elliot Parker stylist volt az együttes segítségére. A klip képi világa a pasztel színek, jellegzetes tárgyak és enteriör kiegészítők segítségével magabiztosan hozza a gondtalan nyár hangulatát, valamint maga a dal is játszi könnyedséggel kúszik be a fülünkbe – hiszen ha egyszer meghallottuk, onnantól kezdve már biztosan ezt mantrázzuk.
– A dal közel egy éven keresztül készült, mely idő alatt próbáltuk olyannyira szerethetőre formálni, hogy akár egy egész nyáron keresztül lehessen megállás nélkül hallgatni. Egyfajta modern kori varázsigének is felfogható, amit ha sokat hallgat-ismételget az ember, akkor pozitív változást idézhet elő magában. – tette hozzá Tamás.
– A cinemagraph technika alkalmazásával pedig csak ráerősítettünk a szám mondandójára. Magát a cinemagraph szót egyébként mozgó állóképként lehetne lefordítani; a képnek csak egy része mozog, de az végtelenítve. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzunk egy olyan weboldalt, ahol egészen a nyár végéig lehet megállás nélkül nézni ezt a videoklipet– így állt össze teljes egésszé a végtelen nyár betétdalának ötlete.

kiddo – Mantra (YouTube) https://www.youtube.com/watch?v=k68Rt-1lzEg

Lotfi Begi feat. Margaret Island: Csillagtalan

Lotfi Begi munkásságát nem kell bemutatni senkinek: a Fonogram-díjas zenész 16 éves kora óta foglalkozik komolyabban a zenével. Tudása elismert, és a legkülönfélébb stílusokban is otthonosan tud mozogni, ezt mi sem bizonyítja, mint hogy Rúzsa Magditól kezdve ByeAlexen át egészen az Ivan and the Parazolig dolgozott már együtt művészekkel. Legújabb remixét az ifjú, tehetséges zenészekből álló Margaret Island Csillagtalan című népdal feldolgozásához készítette. Az egyébként is fülbemászó dalt egy jó adag, kellemes lüktetésű elektronikával fűszerezte meg, a különleges hangszerelésű szerzemény így pedig egy csapásra a rádiók – és persze a közönség – kedvencévé vált, hetek óta a MAHASZ Rádiós Top 40 listájának élmezőnyében található. A fülledt, nyári hangulatú dal dinamikáját pedig tökéletesen elkapta a Puskás Peti rendezésében készült videoklip. Ha ennyi kreatív ember összeáll, az csak jól sülhet el!

Class FM online klippremier:
http://classfm.hu/egycikk.php?cikkid=6277

XXII. Gitármánia tábor

A nyári vakáció egyik legvagányabb tábora 2015. július 20-26. között idén is Szolnok-Tiszaligetben várja a könnyűzenét kedvelő és hangszeren játszó gyerekeket, tiniket. A XXII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor olyan, mint a Camp Rock című film: az ország legjobb zenészei a tanárok, akikkel a kezdők is együtt koncertezhetnek. Újdonságként az idei táborban tartják első országos találkozójukat a hangszerkészítők.

Egy hétig szinte megállás nélkül szól a zene a XXII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, hiszen 2015. július 20. és 26. között 12 évesnél idősebb gitárosok, basszusgitárosok, billentyűsök, dobosok, énekesek és zenekarok veszik birtokba a Szolnok-Tiszaliget Turisztikai és Szabadidő Központot. A kamaszok a nyári szünetben átélhetik a Camp Rock című film hangulatát, hiszen Magyarország legjobb hangszeres könnyűzenészeitől leshetik el a műhelytitkokat.

- A Gitármánia Táborban már zenét tanuló és még csak érdeklődő fiatalok jönnek össze egy hétre, hogy megismerjék egymást, jól érezzék magukat, és közben a lehető legtöbbet tanuljanak olyan oktatóktól, akiket egyébként jobbára koncerteken és videóklipeken szoktak látni. Délelőtt és kora délután vannak a kezdő és haladó hangszeres és énekórák, de ki lehet próbálni például a rádiózást is, valamint kötetlenül lehet előadásokat hallgatni a szövegírásról, a szerzői jogokról vagy a Cseh Tamás Programról. A helyszínen tíz helyiség áll rendelkezésre, amelyeket a világ legjobb hangszereivel rendezünk be próbateremnek, stúdiónak, kis- és nagyszínpadnak, vagyis mindent ki lehet próbálni, amivel egy igazi zenész napjai telnek. A tábor végén a gyerekeknek tehetségkutatót rendezünk, illetve a fiatalok és a profik külön és együtt is fellépnek egy közös örömzenélésen – mondta Andrásik Remo, a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor alapítója.

Az idei táborban a kezdőknek és haladóknak 60 aktív zenész tart kurzusokat, köztük Koszi Janka, Pacziga Linda és Pintácsi Viki énektanárok, Cséry Zoltán, Nagy János és Szabó Károly billentyűsök, Mike Gotthard, az Ocho Macho zenekar és Bodor Máté, az Alestorm gitárosa, valamint Lukács Peta és Mohai Tamás. Szintén tanítanak Temesi Bertalan, Hudák Attila és Szappanos György basszusgitárosok, valamint Szendőfi Péter, Markó Ádám és Tóth Tamás dobosok. A tavalyi siker után visszatér a kanadai Dave Goodman, aki a nyitónapon gitárkurzust és rendhagyó koncertet is tart a fiataloknak. A Gitármánia Táborban hagyomány, hogy esténként ismert szólisták és zenekarok lépnek fel. Idén koncertet ad az Edda gitárosa, Alapi István saját formációja, az Alapi Power Trió, amely ez alkalommal kiegészül Kovács Áronnal, a Class FM műsorvezetőjével, a Káosz Központ zenekar frontemberével. Fellép a népszerű Roy és Ádám Trió, és idén először mutatkozik be a táborban a Fonogram- és Hard Rock Rising-díjas banda, az Ozone Mama. Ugyancsak koncertet ad a Margaret Island zenekar, amelynek a tagjai egykor ebben a táborban ismerkedtek össze, majd tavaly megnyerték a Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató versenyt, néhány hete pedig a Nagy-Szín-Pad! című verseny döntőjében, a Petőfi TV-ben láthatta őket a közönség. Az idei év újdonságaként a tábor részeként tartják első országos találkozójukat a hazai könnyűzenei szakma hangszereit és eszközeit, például erősítőket készítő mesterek, akik kiállításon mutatják be alkotásaikat.

A XXII. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba - amit idén „Gyere, tanulj, zenélj... és legyél a magyar zene része!”szlogennel hirdettek meg - 2015. július 10-ig lehet jelentkezni a www.instrumentweb.hu oldalon. A tábor díja évek óta nem emelkedett, vagyis teljes ellátással idén is 28.500, szállás nélkül 18.500, míg szállás és étkezés nélkül 15. 500 forint.

További információ:
http://www.instrumentweb.hu
http://www.facebook.com/Gitarmania

Group’N’Swing lemezbemutató koncert

A Group’N’Swing és általában a táncolható, bulis zenék rajongóinak örömére elkészült az együttes legújabb albuma („Most légy férfi”), amellyel egy kis zenei kalandozásra invitálnak bennünket. A csapat legújabb dalait július 2-án élőben is meghallgathatjuk a Várkert Bazárban egy fergeteges hangulatú lemezbemutató koncerten. Izzítsátok táncos lábaitokat! 

A megszokott swinges, boogies stílus mellett ezúttal a rock’n’roll, a rockabilly és egyéb zenei területeken is megmutatja egyedülálló tehetségét a 10 tagú zenekar. A műfaji korlátok kitágultak, mégis egy vérbeli, jól táncolható Group’N’Swing album forrott ki. A „Most légy férfi” egészen biztosan nem fog csalódást okozni a rajongóknak. Július 2-án a Várkert Bazárban tartott lemezbemutató koncerten erről mindenki személyesen is meggyőződhet. A repertoárból természetesen azért a régi nagy Group’N’Swing slágereik sem maradnak ki, és hallhatjuk a már az új albumon szereplő címadó dalt, a „Most légy férfit” is, melynek nemrégiben elkészült klipje óriási sikert aratott a zenecsatornákon és a youtube követők táborában is. A koncertre táncosokkal, kivetítővel és további meglepetésekkel is készül az együttes. Július 2-án a Várkert Bazárban Group’N’Swing nagyszerű zenészei pörgős ritmusokkal és izgalmas, új dalokkal várnak mindenkit szeretettel! 

Group’N’Swing lemezbemutató koncert
Időpont: 2015. július 2., csütörtök 20:00 óra
Helyszín: Várkert Bazár
www.groupnswing.hu

Érkezik a Violetta szereplőgárdája

Valószínűleg sokakat meglepett év elején az argentin tini sorozat népszerűsége itthon, napok alatt váltak teltházassá a meghirdetett Violetta Live előadások és az óriási érdeklődésre való tekintettel 4 koncertet tart végül a produkció Budapesten. Augusztus 29-én és 30-án, mind a két napon kora délután és este is látható lesz a tévésorozat eredeti szereplőgárdájának élő show-ja az Arénában.





Néhány érdekesebb adat a Violetta Live 2015 turné kapcsán:
A turné során 95 koncertet adnak 11 európai ország 24 városában
Több mint 130 főből áll az utazó csapat
10 kamion szállítja a koncert felszerelését a turné állomásai között
Összesen 79 alkalommal öltöznek át a szereplők a show során, ebből Violettát alakító Martina Stoessel 13-szor vált ruhát
Egy 240 négyzetméteres HD LED rendszer 3 mozgó, hajlított LED képernyővel fokozza a színpadi látványt
Szenzációs vizuális effektek, többek között hó- és konfettiágyúk, valamint tűzijáték is részei az előadásnak
Az előadók nem csupán a színpadot használják ki teljes mértékben, de még a közönség felett lebegve is adnak elő dalokat
A Violetta sorozat első három évadának 25 népszerű slágere csendül fel a koncertek során

Noha a Violetta tévésorozatként indult, már kezdettől fogva a zene és a tánc minden epizód szerves része volt. A Violetta Live teljesen új élményt nyújt, lehetővé téve a rajongóknak, hogy a Violetta sztárjait élőben is láthassák, ahogy kedvenc dalaikat előadják a színpadon.








Az utoljára meghirdetett, augusztus 30., vasárnap délutáni budapesti előadásra jegyek most még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.
Giorgio Moroder, a disco zene megalapítója és az elektronikus zene úttörője megjelentette első szóló albumát az elmúlt 30 évben DÉJÀ VU címmel 2015. június 15-én az RCA Records/Sony Music gondozásában.

A címadó dal, a „Déjà vu feat. Sia” már elérhető minden digitális zeneszolgáltatónál. Kattints ide a meghallgatáshoz! Ezt megelőzően a „74 is the New 24” és a „Right Here, Right Now featuring Kylie Minogue” kislemezek is megjelentek az új korongról. Az album már letölthető az iTunes-on.

Giorgio régóta várt DÉJÀ VU albuma egy sor szupersztárt közreműködőt vonultat fel, köztük Britney Spears, Sia, Charli XCX, Kylie Minogue, Mikky Ekko, Foxes, Kelis, Marlene, és Matthew Koma. Alább látható az album teljes dallistája.

Giorgio Moroder így nyilatkozott: „Nagyon izgatott vagyok, hogy megjelenhet az első saját albumom 30 év után; eltartott egy jó darabig. Ki gondolta volna, hogy a „klikk” hozzáadásával a 24 sávhoz egy zenei forradalomhoz vezet és generációkat inspirál. Ahogy készen állva hátradőlök a 75. születésnapom közeledtével a világért sem változtatnék rajta semmit. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam megannyi nagyszerű és tehetséges művésszel ezen az új lemezen. Ez igazi dance muzsika lett, disco, elektronikus, és itt van neked. Amint meghallgatod... azonnal érezni fogod... déjà vu.”

A zenei ikon Giorgio Moroder befolyásos olasz producerként, dalszerzőként, előadóként és DJ-ként hagyott már nyomot maga után. 74 évesen Moroder még mindig az EDM kultúra fő ütőerén tartja kezét, ismét refelektorfénybe kerülve vendég közreműködőként a Grammy-díjas Daft Punk albumon, a „Random Access Memories”-on („Az Év Albuma”), remixet készítve Lady Gaga és Tony Bennett „I Can’T Give You Anything But Love”-jához, a Coldplay „Magic”-jéhez, valamint további remixekkel Donna Summernek és a HAIM-nak, valamint „A sebhelyesarcú” című mozifilmhez készült zenéjével. Az utóbbi időben élő DJ settekkel is szerepelt számos nagy fesztiválon Japánban, Svédországban, Mexikóban, Németországban, a Los Angeles-i the HARD’s Day Of The Dead-en, valamint a Pitchfork Music Festivalon.

Karrierje során Mr. Moroder a zeneipar leghíresebb neveivel dolgozott együtt, mint például Barbra Streisand, Elton John, Donna Summer, Cher, Janet Jackson,Chaka Khan, Freddy Mercury, a Blondie és David Bowie, csak hogy néhányat említsünk. Sokan őt említik kulcs szereplőként Donna Summer, a Diszkó Királynőjének felemelkedésében az 1970-es években, együttműködve vele legnagyobb slágereiben, mint a „Love To Love You Baby”, a „Hot Stuff” és az „I Feel Love”. 1997-ben Moroder és Summer megnyerte a Grammy-díjat a „Legjobb Dance Felvétel” kategóriában a „Carry On” című dallal. Nemrég együttműködött a Verve Records-dzal, hogy elkészítsék Summer tiszteletére a „Love To Love You Donna” című válogatást, melyen legnagyobb slágereinek remixei hallhatók Afrojacktől, a Hot Chiptől, Laidback Luke-tól, a Masters at Worktől és sokan másoktól.

Giorgio Moroder zenéi sikert sikerre halmoztak mindenhol, ahol a diszkó őrület lecsapott, de emellett ő volt a felelős számos klasszikus film zenéjéért is, mint „A sebhelyesarcú” és az „Éjféli expressz”, valamint az időtlen filmbetétdalokért, mint a „Take My Breath Away” (Top Gun), a „Flashdance” Irene Cara előadásában, a „Call Me” a Blondie-tól (Amerikai dzsigoló), illetve megkomponált művekért olyan filmekhez, mint a „Végtelen történet”, a „Superman 3”, a „Rambo 3” és a „Beverly Hills-i zsaru 2”. Ezekért Moroder három Oscar-díjat, négy Golden Globe-díjat, négy Grammy-díjat és több mint 100 arany és platinalemezt kapott. Giorgio Morodert beiktatták a Dance Music Hall of Fame-be is 2004-ben.

Halott Pénz - Turnézáró nagykoncert

A Halott Pénz zenekar június 25-én eddigi legnagyobb szabású koncertjét adja a Budapest Parkban a Valami van a levegőben turné zárásaként. 

Óriási élmény volt ez a tavasz számunkra, hiszen ​a februárban indult klubturnénk végül 22 állomásosra duzzadt. Rengeteg helyen jártunk az országban és szinte mindenhol kivételes hangulat fogadott minket, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni a közönségnek. Ennek a lezáró akkordja lesz a turné utolsó állomása a Budapest Parkban, ami talán az egyik legfontosabb és legjobban várt koncertünk az idén. Extra műsorral és vendégekkel készülünk, illetve az egyik legkomolyabb színpadi megjelenéssel, amit az utóbbi időben itthon láthatott a közönség.
(Marsalkó Dávid - Halott Pénz)

Nem csak országszerte, hanem Londonban és hat erdélyi állomáson is elhangzottak az olyan közönség kedvenc felvételek, mint a Nem érinthet meg, az Ugyanúgy hallasz, a Hello lányok, vagy a turné címadó dala - a Youtube-on már 8 millió megtekintés felett járó - Valami van a levegőben.

Ez utóbbi felvétel májusban, két kategóriában is elnyerte a legrangosabb hazai zenei elismerést a Fonogramot. Az év hip-hop felvétele díját a szakmai zsűri ítélte oda, míg az év dala díját az MR2 Petőfi Rádió hallgatóinak szavazatai alapján adták át a Halott Pénznek.

Budapest Park jegyek: http://tixa.hu/halott_penz_budapestpark
Event: http://www.facebook.com/events/647065268733416

2015. június 5., péntek

Filmhírek

Júniusban érkezik a hazai mozikba a TÖRTETŐK mozifilm! Vincent Chase és barátai életük legnagyobb bulijára készülnek: elvállalják egy 100 milliós stúdiófilm rendezését. Ugyan mi sülhet el rosszul?



· Április 20-án debütál online a BATMAN V SUPERMAN – DAWN OF JUSTICE első előzetese, amelynek pár másodperces ajánlója itt érhető el.

https://www.youtube.com/watch?v=w852aRuN380


· Újabb színész csatlakozott Bryan Singer következő mutáns kalandjához, az X-MEN – APOCALYPSE-hoz. Olivia Munn egy telepatikus képességekkel rendelkező nindzsa harcos, Psylock karakterét alakítja.




· Hamarosan érkezik a FANTASZTIKUS NÉGYES legújabb előzetese is.