2014. március 19., szerda

Családi Húsvét a Gyulai Pálinkafesztiválon!

A 15. ünnepi Pálinkafesztiválra máris hatalmas az érdeklődés. Hazánk keleti régiójának egyik legnagyobb gasztro-kulturális fesztiváljaként, valamint a Pálinka Világkupa verseny rendezőjeként 2014-ben bővül a program. Idén első ízben esik egybe a magyar és a romén húsvét, éppen ezért a szervezők a határon túli magyar lakosság és a szomszédos országok látogatóinak is ünnepi programokkal készülnek. Lesz Húsvét fa állítás, nemzetiségi programok, ételkülönlegességek és természetesen nagy koncertek. A Neoton Família, a Fásy Mulató, Kovács Kati, a Dirty Slippers és az Irigy Hónaljmirigy is fellép különleges fesztivál műsorával. Újra megrendezik a "főzzük körbe a várat" programot a gyulai kolbásszal és pálinkával fűszerezve. Első alkalommal készítik el a gyulai várat húsvéti hímes tojásból, mely világszerte egyedülálló kezdeményezés és egyben Guiness Rekord kísérlet is. Várják a közösségek, csoportok, magánszemélyek és szórakozni vágyók hímes tojásait a vár elkészítéséhez.
www.palinkafesztival.hu

Még lehet jelentkezni a Pálinka Világkupára!

2014.április 18-21 között rendezik meg a 15. Kisüsti Pálinkafesztivált Gyulán. Dél-Kelet Magyarország egyik legnagyobb és legnívósabb rendezvénye ad otthont idén is a Pálinka Világkupának, melyre már beérkeztek az első pálinkák.
A szervezők várják az erdélyi, vajdasági, felvidéki és szlovén magyarság jelentkezését is a legkomolyabb pálinkaversenyre.
Jelentkezni a www.palinka.eatweb.net oldalon lehet március 17-ig.
Továbbá újra megrendezésre kerül a nagy népszerűségnek örvendő Nemzetközi Lekvár, gyümölcslé, szörp és egyéb gyümölcskészítmények versenye, amelyre a legkülönlegesebb termékeket is várnak a szervezők.

2014. március 17., hétfő

Kylie Minogue 6 év után visszatér Budapestre!

Kylie Minogue ma bejelentette Kiss Me Once elnevezésű új turnéját.

A koncertkörút Nagy-Britániában kezdődik majd ősszel és további 15 országban összesen 31 show-t foglal magába, köztük a magyar koncertet is, amelyre október 18-án kerül sor a BudapestArénában. Kylie híres zseniális élő fellépéseiről, a Kiss Me Once turné ezt a hagyományt kívánja folytatni, valamint a rajongókkal ünnepelni a régi és az újabb slágereket.

Kylie Minogue vadonatúj albuma a szintén Kiss Me Once címre hallgató CD is ma kerül a boltokba. 4 év után jelentkezett az énekesnő új anyaggal, ráadásul még a produceri teendőket is ellátta Sia-val az oldalán. Az új lemezen együtt dolgozott még Pharrell Williams-szel, Ariel Rechtshaid-del és Greg Kurstin-nel is.

Kylie Minogue 1987-ben robbant be a zeneiparba, és nem csupán slágerlista-vezető és többszörös díjnyertes énekesnővé vált pillanatok alatt az egész világon, hanem divatikonná, tervezővé, vállalkozóvá és jótékonysági nagykövetté is. Mindemellett 46 (!) angol slágerlistát megjárt dalt tudhat magáénak.

Két évtizednyi lenyügőző eredményei dacára, Kylie Minogue éppen repülőrajtot készül venni karrierjével. Miután 2013-ban management szerződést kötött a Roc Nation-nel, most ismét a világ meghódítására készül.

Új turnéja, amely szeptemberben indul majd Liverpoolban, lesz az egyik újabb állomás töretlen sikeri sorában a következő évtizedben.

A budapesti koncertre március 20-án reggel 6 órától kaphatók belépők a www.livenation.hu oldalon keresztül.


További info:
www.livenation.hu
www.kylie.com

New Beat: Dark Horses (UK) @ Kontra Klub - 2014. április 17.

Hosszú esztendők óta méretes ködbe burkolta magát a Dark Horses legénysége: roppant keveset tudni ugyanis a brit illetőségű formációval kapcsolatban, melynek tagjai mind szűkszavúságukkal, mind pedig zenéjük árnyékos, az éjszaka leple alatt serénykedő természetével is csak tovább sötétítik saját mítoszukat. A Brightonból kiinduló kompánia azonban még fokozottan visszahúzódó természete ellenére is képes volt egy szűk, mégis lojális rajongóbázist csábítani maga köré, ami a hivatalosan hat főt számláló társaság pikáns és szuggesztív muzikális hovatartozása alapján nem is meglepő. Április 17-én pedig Budapesten is bemutatkoznak, a Kontra Klubban.

A csapat 2012-ben, legelőször a kanadai Last Gang Records (Death From Above 1979, Crystal Castles, Metric) által megjelentetett, a Death in Vegas-ból ismerős Richard Fearless produceri felügyelete alatt készítette el Black Musiccímű bemutatkozó anyagát. A lemez olyan ügyesen elegyítette a Cocteau Twins gótikus atmoszféráját a grafitszínű indie-pop, az elkent shoegaze és az éteri pszichedelia elemeivel, hogy Beck, a Kasabian vagy a Sigur Rós sem mehetett el a produkció mellett anélkül, hogy felkérte volna őket néhány előzenekari szereplésre.

Az évek során lassacskán kiépülő kapcsolatrendszerük pedig a közönség szemében is egyre inkább érzékelhetővé tette a zenekar tevékenységét, amely saját szerzeményei mellett nagy kedvencei (Talking Heads, The Doors) egy-egy átiratát is tartalmazza - minél alaposabb képet nyújtva ezzel a leginkább talán a Kills vagy a Dead Weather kevésbé garázsos, lebegős kistestvéreként számon tartott zenekarról.


Event: http://www.facebook.com/events/366839250123254

Web: http://www.darkhorsesmusic.com/

Itt az új George Michael-lemez


George Michael, a többszörös Grammy-díjas énekes-dalszerző a 80-as években lett ismert a Wham! élén, pályája azonban korántsem ért véget a duó feloszlásával, sőt! Mostanra az egyik leghíresebb brit énekesként emlegetik világszerte.

Több millió eladott albummal, számtalan világkörül turnéval és olyan világslágerekkel a háta mögött mint aFaith, a Too Funky, a Fastlove és a Flawless 2014. március 17-én Symphonica címmel adta ki legújabb, sorban a hatodik szóló albumát.

A lemezt bevezető Let Her Down Easy című single már most a világ slágerlistáinak élén áll, de a 2011-12-es turné alatt rögzített dalok között olyan slágerek is találhatóak, mint az A Different Corner, a Praying For Time vagy a Cowboys and Angels.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=58hMog3XuuY

Megjelent Enrique Iglesias új lemeze

Szinte hihetetlen, de már a 10. Enrique Iglesias-lemez jelent meg ma, Sex And Love címmel.

A spanyol-amerikai énekes több milliós lemezeladással, 24 #1 slágerrel és számtalan díjjal a háta mögött napjaink legsikeresebb spanyol énekese és producere. Nevéhez olyan világslágerek köthetők, mint a Bailamos, a Hero, a Rhythm Divine vagy aCould I Have This Kiss Forever.

Sex And Love című angol és spanyol nyelvű dalokat is

tartalmazó lemezének első dalát – I’m A Freak - Pitbull közreműködésével rögzítette és máris több mint 11

millióan nézték meg a Youtube-on a számhoz készült videót. Ráadásul a 11 tracket tartalmazó albumon olyan

közreműködők sorakoznak még, mint Flo Rida, Kylie Minogue és Jennifer Lopez.



Videó: http://www.youtube.com/watch?v=YUiVIPgJA0o

2014. március 15., szombat

Egyedi látvány és hangzás a mius lemezbemutatóján

Fotó: Kiss Gergely
Elektronikusabb hangzással, elmélyültebb dalszövegekkel és az eddiginél is erősebb vizuális tartalommal mutatja be a közönségnek új dalait a mius. A Tessellation című album lemezbemutató koncertjét március 14-én, pénteken este a budapesti Toldi Mozi nagytermében tartja a hazai könnyűzene egyik legizgalmasabb fiatal zenekara.
A mius, vagyis Horányi Júlia énekesnő és Álmos Gergely zeneszerző második nagylemeze, a Tessellation február középén jelent meg. A duóra jellemző kellemes, elektro-akusztikus hangzásvilág még egységesebbé vált, hangsúlyosabb szerephez jutott az elektronika, a dalszövegekben pedig több olyan szimbólum felbukkan, amelyek a bennünk rejlő természetes erőre és a folyamatos lelki fejlődésre utalnak. Az új album lemezbemutató koncertjét március 14-én, pénteken 21.30-kor tartja a zenekar a budapesti Toldi Mozi nagytermében.

- Az új lemezen és a koncerteken is marad az elektronikus felállás, de hangszerekkel adjuk elő a számokat. Az eddigi öt helyett most négyen állunk majd a színpadon: Juli énekel, Szinovszki Márton billentyűs hangszereken játszik és gitározik, Mezey Tamás basszusgitározik, én pedig szintetizátorozom és az elektronikus hangzásért felelek. A koncert gerincét a Tessellation című nagylemezünk új dalai adják, de játszani fogjuk a Behind The Line című bemutatkozó albumunk szerzeményeit is. Ezeket a dalokat ugyanakkor újraértelmeztük és új kontextusba helyeztük, így a hangzásuk egy kicsit elektronikusabb lesz – mondta Álmos Gergely, a mius zeneszerzője.

A zenéhez illeszkedő egységes design a kezdetek óta fontos szempont a mius számára. Ez a duó tagjainak civil szakmájából is adódik, hiszen Horányi Júlia színházi díszlet-jelmeztervező, Álmos Gergely pedig építészként dolgozik.

- Mivel a lemezbemutató helyszíne egy moziterem, a megszokottnál is erősebb vizuális tartalommal készülünk. A vetítővásznon megjelenő látványról Visnyovszky János gondoskodik egy külön, erre az alkalomra tervezett VJ settel. A zenekar tagjai a Tessellation lemez geometrikus designjához passzoló ruhákat viselnek majd. Gottlieb Réka és Benus Dániel tervezők munkáit Torma Mária stylist választotta nekünk erre a koncertre – tette hozzá Álmos Gergely.

A mius Tessellation című lemeze digitális formában jelent meg. Az albumot limitált példányszámban, sorszámozott, egyedi CD-n lehet megrendelni a Musicland webshopjában: http://musicland.hu/?p=lemez&id=384712 . A lemez a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával készült.

Százezreket dobtak össze a Subscribe rajongói

Már az előrendelési időszakban óriási érdeklődés kísérte a Subscribe új nagylemeze, a This Moment Will Soon Be Gone megjelenését. A rajongók nemcsak cd-t és pólókat vásároltak, de egy különleges akcióban több százezer forinttal is támogatták a zenekart. A különböző stíluselemeket mesterien ötvöző Subscribe március 7-én indul országos lemezbemutató turnéra, amelynek első két állomása Debrecen és Miskolc.
Három év után március 3-án új nagylemezzel jelentkezett a Subscribe. A This Moment Will Soon Be Gone munkálatai közben a zenekar a már jól bevált munkamódszert alkalmazta, vagyis majdnem egy teljes hétre elvonult a külvilágtól. A fiúk ezúttal a Mátrában béreltek ki egy eldugott vadászházat, ahol kizárólag az új dalokra koncentráltak. A végeredmény egy izgalmas, a korábbiaknál is egységesebb, komplexebb, változatosabb album lett. Az új nagylemezhez egy dvd is tartozik, mert a Subscribe tavaly több nyári fesztiválon is forgatott. A film különlegessége, hogy a helyszínek akár egyetlen dalon belül is váltakoznak.

A This Moment Will Soon Be Gone megjelenése előtt a zenekar honlapján már elindult az előrendelés, ami nagy sikert aratott. A rajongók kétféle csomagból választhattak. Az egyikben az új cd, egy dvd és egy ajándék Subscribe-poszter volt, míg a másik csomagban pedig ezek mellé olyan pólót is kérhettek, aminek a mintáját soha többé nem fogják gyártani. A megjelenés előtt összesen 901 előrendelés érkezett az új nagylemezre és 509 darabot vettek meg a rajongók a limitált szériás pólóból. A Subscribe különleges akciót is hirdetett: az előrendelők a kiválasztott csomag árán felül 1000 forinttal vagy annál nagyobb összeggel segíthették a zenekart. Mivel sokan éltek a lehetőséggel, az előrendelési időszakban a vásárláson túl 675.000 forint gyűlt össze a rajongóknak köszönhetően. A pénzből a Subscribe hamarosan profi videóklipet forgat, valamint két szövegvideót jelentet meg. Ezek közül az elsőt, Porkoláb Norbert munkáját napokon belül nyilvánosságra hozzák. A támogatók neve felkerül a Subscribe hivatalos honlapjára, valamint bekerültek a VIP rajongói klubba, amelynek tagjai különleges, csak a számukra meghirdetett eseményeken vehetnek majd részt és további meglepetésekben részesülnek.

A This Moment Will Soon Be Gone megjelenése napján a zenekar közönségtalálkozót tartott Budapesten, ahol kígyózó sorok fogadták őket, így három és fél órán keresztül dedikálták az új cd-t. A Subscribe március 7-én, pénteken indul országos lemezbemutató turnéra, amelynek első állomása a debreceni Roncsbárban lesz, másnap pedig a miskolci Helynekem közönsége hallhatja az új dalokat és a régi nagy slágereket. A következő hetekben a fiúk Győr, Veszprém, Szeged, Szolnok, Pécs és Dunaújváros klubjaiban lépnek fel, a budapesti lemezbemutató koncert pedig április 11-én lesz az A38 állóhajón.

Subscribe: Gazing
http://www.youtube.com/watch?v=hkbAfzwY5Ec&feature=youtu.be

Újabb őrült kalandokkal jelentkezik a Nickelodeon kedvenc tinizenekara

Újra itt a Big Time Rush!

Jóképűek, tehetségesek és közönségük odáig van értük. A tinilányok kedvence és a Nickelodeon sikerbandája, a Big Time Rush új részekkel tér vissza a magyar képernyőkre, hogy újra elkápráztassák a hazai rajongókat. Március 10-től szükség lesz Kendall vezéregyéniségére, Logan minden agyafúrtságára, Carlos poénjaira és James vonzerejére is, hogy a zenekar leküzdje az előtte tornyosuló akadályokat.

Laza hangvétel, dallamos zenebetétek és szerethető főhősök. Március 10-én, hétfőn visszatér a Nickelodeon egyik legsikeresebb tinisorozata, a Big Time Rush a magyar képernyőkre. A Big Time Rush négy egyszerű, mégsem mindennapi zenész kalandjait kíséri figyelemmel, így megmutatva a fiatal korosztálynak, hogy az álmok igenis megvalósíthatóak! A gyerekcsatorna sorozatában négy egészen eltérő színész tolmácsolásában láthatják a nézők, milyen megpróbáltatásokkal jár Hollywoodban befutni. A sorozat ismét elhozza azt a pörgést, meglepő fordulatokat és érzelmes pillanatokat, amelyekért rajongók milliói imádják őket szerte a világon..

A Big Time Rush úgy vált közönségkedvenc sorozattá, a banda pedig elismert zenekarrá, hogy közben a tagok legalább annyira megőrizték egyéniségüket, mint a legendás Beatles. Kendall irányadásával, Logan ötleteivel, Carlos humorával és James sármjával vette le először lábáról a sorozatban a tehetségkutatókat. Mára mindannyian világsztárok lettek, nem csak a tévéképernyőkön, hanem a valóságban is. A fiúk növekvő népszerűsége azt eredményezte, hogy olyan sztárproducerekkel dolgozhattak együtt, mint Kevin Rudolf (Leona Lewis mellett ténykedett), Claude Kelly (Miley Cyrus és Britney Spears lemezeit gondozta), hogy csak a legnagyobbakat említsük. Az óriási sikerű sorozat 2010-es kezdése óta olyan vendégszereplőket vonultatott fel, mint Nicole Scherzinger, minden idők egyik legvagányabb rappere, Snoop Dogg, vagy éppen az American Idol egyik győztese, Jordin Sparks.

Most vadiúj részekkel érkezik a sorozat a magyar Nickelodeon műsorára, az eddig nem látott kalandok során pedig kedvenceink megküzdenek a Lord Prankigton kupáért, kapcsolatba lépnek pár földönkívülivel, és jelölik őket a Tween Choice Awardson. De hogy megnyerik-e? Váratlan kalandok és még több zene, még több stílus, még több őrület! Március 10-től, 17:10-es-kezdéssel visszatér a Big Time Rush csapata csak a Nickelodeonon!

Az MTV Movie Awardson vehet revansot A Wall Street farkasa


Kihirdették a 2014--es MTV Movie Awards jelöltjeit

Leonardo DiCaprio sem a BAFTA, sem pedig a 2014-es Oscar-gálán nem tudta elhódítani magának a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést, az MTV-díjátadóján azonban revansot vehet a sztár. A Movie Awardson 8-8 jelölést kapott az Amerikai botrány és A Wall Street farkasa is, nagy meglepetésre azonban a 12 rabszolgaság jóval kevesebb kategóriában indul. A gálán feltűnik majd az örökké bukdácsoló Jennifer Lawrence is, akinek április 13-án ezúttal Sandra Bullockkal és Jennifer Anistonnal kell megküzdenie a hőn áhított Arany Popcorn szobrokért. Az MTV idén 16 kategóriával, köztük vadonatújakkal várja a filmrajongókat, hogy megjutalmazza a legjobb alakításokat, a legizgalmasabb történeteket és a legzseniálisabb rendezőket.

A legmenőbb blockbusterek és a legmélyebb drámák ütköznek meg egymással a 24. alkalommal megrendezésre kerülő MTV Movie Awardson, ahol újfent egymásnak feszül Leonardo DiCaprio, a Wall Street fékevesztett farkasa és Matthew McConaughey, hogy egyszer és mindenkorra eldőljön a kérdés: ki napjaink legjobb drámaszínésze. Az Oscar-gálához hasonlóan az MTV-díjátadóját is egy jól ismert humorista vezényli majd le, a Movie Awards házigazdája ugyanis nem más lesz, mint Conan O’Brien, aki Conan című late night show-ját vezeti Amerikában óriási sikerrel. A vörös hajú ír legalább annyira egyedi humorral szórakoztatja közönségét, mint Will Ferrell.

A Los Angelesben április 13-án megrendezésre kerülő MTV Movie Awardson példátlan módon egy kategóriában versenyzik majd meg Robert De Niro és Kanye West is, akik a Legjobb cameo címére pályáznak. Jennifer Lawrence és Amy Adams, az Amerikai botrány színésznői viszont vállvetve küzdenek meg a többi jelölttel a gálán, a nézők szerint a Legdögösebb csók díja akár még hozzájuk is kerülhet! Új kategória lesz idén a legjobb hős, és a legjobb cameo, de még senki sem kapott szobrot a legjobb filmbéli átalakulásért, vagy a legviccesebb alakításért sem a Movie Awardson.

Az egész estés show nem csak visszatekintés lesz az elmúlt egy év legjobb filmjeire, de egyszersmind a tavaszi blockbuster szezon kezdetét is jelzi majd, a filmrajongók exkluzív trailerek áradatára számíthatnak, amelyeket csak a Movie Awardson láthatnak, az MTV műsorán. A legjobb film díjára kissé meglepő módon esélyes A hobbit második része is, de Jennifer Aniston is csupa férfi között sorakozik a Legjobb topless jelenetért járó díjért. Az év felfedezettje pedig könnyen lehet, hogy egy ismeretlen tévés színésznőből lett hollywoodi bombázó lesz, ugyanis A Wall Street farkasában látott Margot Robbie is a jelöltek között van. Ha pedig nyer, könnyen maga mögé utasíthatja DiCapriót, már ami a filmért bezsebelt elismeréseket illeti.

A filmörültek a http://www.mtv.com/ontv/movieawards/ honlapon szavazhatnak a kedvenceikre március 6-tól, és egészen április 13-ig rághatják a körmüket, amikor kiderül a győztesek listája. Az izgalmasnak ígérkező díjátadón a világ legnépszerűbb színészein és számos zenészen kívül sosem látott jeleneteknek lehetünk majd szemtanúi. Popcornra fel!

A Dream Theater újra Budapesten – 2014. július 26. Budapest Park

Mi sem mutatja jobban a progresszív rock évtizedeken átívelő népszerűségét, mint hogy a műfajnak még a XXI. században is akad egy kivételesen elismert zászlóvivője. Nem más ez, mint az Egyesült Államokból induló Dream Theater, amely legutóbbi lemezének népszerűsítése keretében érkezik július 26-án egy újabb rendkívüli koncerttel Budapestre – ezúttal egyenesen a Budapest Park színpadára.

Elképesztő technikai tudás, mély szakértelmet sugalló többtételes dalszerkezetek és kolosszális stadionhangzás – ezek az összetevők voltak szükségesek ahhoz, hogy a Dream Theater napjaink egyik legmegbecsültebb zenekara legyen a prog-metál felségterületén. Az 1985 óta működő formációt már lassacskán harminc esztendeje rengeteg szakmai díj, számos fergeteges kereskedelmi sikert hozó stúdiólemez és egy roppant széleskörű nemzetközi rajongótábor kíséri . Eddigi, összesen tízmilliós példányszám felett elkelő 12 soralbumát, tetemes méretű élő- és demóarchívumát, valamint eseményszámba menő fellépéseit tekintve ugyanis az elementáris erejű dob- és gitárszólók mellett csak a közönség kegyeit keresi nagyobb lelkesedéssel az öttagú banda.

Az elmúlt fél évtizedben ráadásul úgy tűnik, hogy az eddigieknél még magasabb sebességbe kapcsolt a formáció. 2009 óta ugyanis nem kevesebb, mint három stúdióalbuma került be az USA nagylemez-listájának első tíz helyezettje közé (korábban ez a mérföldkő egyik korongjának sem sikerült), sőt, a csapat megkapta élete első Grammy-jelölését az On The Back of Angels című közkedvelt daláért. És hogy lehet-e ezt még fokozni? Hát persze: a tavalyi esztendő során ugyanis a Loudwire portál olvasói az ötös Images and Words névre keresztelt debütáló anyagát szavazták meg a történelem valaha volt legjobb metállemezének – ez pedig korántsem kis megtiszteltetés a műfaj korszakos remekműveinek tükrében. Az eszes fémzene kedvelői tehát igen kevés ellenérvet sorolhatnak fel a DT újabb pesti koncertjével szemben, hiszen egyértelmű, hogy a zenekar még sosem volt olyan remek formában, mint jelenleg - így pedig a magyar híveknek is garantáltan eksztatikus élményt fog nyújtani a 2014-es performansz.

Event: http://www.facebook.com/events/287095494782393

Jegyárak: 9.500 / 11.500 Ft
A VIP jegyértékesítés március 12-én, a normál értékesítés pedig március 14-én indul.

Péterfy Borit énekel a Budapest Voices

A Péterfy Bori & Love Band Hajolj bele a hajamba című dalát is átdolgozta a Budapest Voices. A friss átirathoz videó is készült a március 23-án hallható Petőfi Akusztik koncerten. Időközben a kórus iránti érdeklődés hatalmasra nőtt, március végi A38 hajós fellépésükre pillanatok alatt minden jegy elkelt.
Az ismert magyar underground dalok előadásairól elhíresült Budapest Voices a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe és a Magashegyi Underground átiratok mellett egy Péterfy Bori-slágerhez is hozzányúlt. A kórus a Hajolj bele a hajamba című dalt formálta a maga arculatára. A dalhoz – ami további 13 átdolgozással együtt hallható lesz március 23-án a Petőfi Akusztikban – videó is készült a 8-as stúdiós felvétel idején.

A Budapest Voices nemrég egy három számos kislemezt jelentetett meg. A Tankcsapda Adjon az ég, a Quimby Autó egy szerpentinen illetve a Kispál és a Borz De szeretnék átdolgozása az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo, a Dalok.hu és az amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A kórus iránti érdeklődést mi sem jelzi jobban, hogy koncertjük előtt bő 3 héttel minden jegy elkelt a március 28-i A38 hajós bulijukra. Az énekegyüttes Budapesten ezt követően a Kobuci Kertben lép fel május 10-én, szombaton. Az elővételes jegy 1000 forintért kapható a koncertre március 13-tól a pesti Hangszerarzenálban és a Wave hanglemezboltban. A fellépés napján a helyszínen 1500 forint lesz a belépő.

Budapest Voices: Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band)
http://www.youtube.com/watch?v=nhoGCsOI6P8

Mystery Gang: HELLO, HELLO!

A gyerekkori álomból elindult rockabilly trió az elmúlt 15 év alatt semmit sem veszített kezdeti, vagány, „rossz fiús” vadságából. Mindemellett zeneileg kinyíltak, több földrészen nemzetközi elismertséget szereztek. Ma már az európai szakmai kör a rockabilly egyik legjelentősebb helytartójaként tekint a Mystery Gang-re. Zenei életútjuk alkotói csúcsaihoz érve, a külföldi albumok után a világpiacon meghatározó Universal Music kiadásában, vadonatúj és immáron magyarul felcsendülő, slágerekkel teletűzdelt olyan színes rockabilly albumot készítettek, amely az érzelmek és irányzatok teljes palettáját öleli fel. Az Egri Péter, Passzinger Zoltán (Singer) és Tamási László típusú elementáris egyéniségeknek nem kenyere az egysíkúság. A Mystery Gang új lemeze minden ízében világszínvonalon és mai zenei nyelven szólva képviseli a manapság aranykorát élő, az ’50-es és ’60-as évek világát megjelenítő vintage pop-ot.

A HELLO, HELLO!-on az ’Utolsó Blues’, a ’Kínzó vágy’ és a ’Végtelen Nyár’ szívszaggató balladákon keresztül a Mystery Gang egy új arcával is megismerkedhetünk, miközben nem hiányoznak az albumról az olyan kemény, már-már őspunkos rockabilly ágyúk sem, mint a ’Mondd mit csinálsz szombat éjjel’, a ’Micsoda borzongás’ vagy a ’Ránk vár…’.

A ’Wipe Out’ kultikus dal átdolgozással a ’60-as évek eleji surf zene világába is elkalandozhatunk. A Kalifornia partvidékéről származó világszerte ismert instrumentális himnuszt még soha senki nem növelte még nagyobbra, csupán Egri Péter lett a merész szerző, akinek magyar nyelvű dalszövegével, a ’Holdfénynél szól a vad zene’ címen hallhatjuk. A teljesség igényével felsorakoznak a mai metropoliszokra tükröző, olyan masszív beton dzsungel dalok is, mint a ’Városi dzsungel’, vagy a Péterfy Bori énekével hallható ’Nézz rám, megbabonázlak’, de megtaláljuk az albumon a ’Játssz még jazzgitár!’ című nótát is, melyet A Dal Eurovíziós show műsorban ismerhettek meg a nézők.

A rockabilly hazai és európai nagykövetének hatodik lemezét a Nemzeti Színház stúdiójában rögzítették. A teljesen élő, koncert jellegű felvételek különleges zenei élményt kölcsönöznek az anyagnak. Az albumon Egri Péter énekes, gitáros irodalmi szintű magyar nyelvű szövegeit hallhatjuk, melyek gazdag képi világuk miatt akár versként is megállják a helyüket. A lemez február.20.-án jelenik meg, attraktív stílusjegyeket felmutató köntösben.

Mark Wahlberg kapja az MTV Movie Awards legrangosabb díját

Az MTV Movie Awardson látható először együtt a Törtetők szereplőgárdája a film premierje előtt
Játszott már együtt káromkodós kitömött macival, harcolt a túlélésért tálibokkal, hamarosan pedig óriásrobotok között indul a világ megmentésére. Mark Wahlberget sokszínűségéről ismeri a szakma, április 13-án pedig az MTV is elismeri a színész kvalitásait. A Movie Awardson ugyanis a Transformers 4 leendő sztárja kapja a Generation Awardot, tévés és filmes érdemeiért.

A 42 éves Mark Wahlberg karrierje során olyan sikerprodukciókban játszott, mint a Michael Bay-féle keménykedős Pain & Gain, az alpári humorral operáló Ted, a félelmetesen realisztikus A túlélő, vagy éppen a Martin Scorsese által rendezett A tégla. A sztár azonban nem csak színészként, de producerként is letette a névjegyét, olyan sorozatok mellett dolgozott, mint a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó, a Kergetjük az amerikai álmot, vagy éppen az In Treatment. A sokoldalúságáról ismert Mark most olyan sztárok örökébe lép azzal, hogy április 13-án átveszi a generációs díjat, mint Jamie Foxx, Adam Sandler, Tom Cruise, Johnny Depp, Reese Witherspoon, vagy éppen Sandra Bullock.

A Törtetők című, HBO-s kultsorozat szereplőgárdája először áll össze április 13-án a nagyközönség előtt, hogy átadja Mark Wahlbergnek az MTV Generation Awardot. A helyzet pikantériája, hogy a tévészéria sztárjai tulajdonképpen főnöküket díjazzák, hiszen Marky Mark évekig volt a Törtetők executive producere. Adrien Grenier, Kevin Connolly, Jerry Ferrara, és Kevin Dillon is ott lesznek a leglazább filmes gála színpadán, a színészek azonban nem utoljára állnak össze, hiszen 2015 júniusában érkezik a Törtetők filmes befejezése is.

Az MTV Movie Awards minden évben a tavaszi blockbuster szezon kezdetét jelzi, idén is olyan szuperprodukciók küzdenek meg az Arany Popcornokért, mint A Wall Street farkasa, Az éhezők viadala: Futótűz, illetve a 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány. A tengerentúli televíziózás egyik legismertebb late night show-s arca, az ír származású Conan O’Brien lesz a Movie Awards műsorvezetője, a díjátadón pedig olyan sztárok lesznek ott biztosan, mint Leonardo Dicaprio, Sandra Bullock, Jennifer Lawrence és persze Mark Wahlberg is.

A 2014-es Movie Awardsra a legtöbb jelölést az Amerikai botrány és A Wall Street farkasa kapta, 8-8-at, míg a 12 év rabszolgaság nagy meglepetésre jelentősen elmarad ettől. Hogy kié lesz a legtöbb Arany Popcorn? Április 13-án kiderül! A legnagyobb filmőrültek pedig a http://www.mtv.com/ontv/movieawards/ weboldalon szavazhatnak kedvenceikre.

Budapestre a Cirque Éloize társulata

A Cirque Éloize társulatánál mindig is törekedtek arra, hogy előadásaikat különböző látókörrel rendelkező alkotók találkozásával hozzák létre. Mindig több művészeti ág felől közelítenek az adott téma felé, amit csak erősít a különböző nemzetekhez tartozó előadók társulata.
Nem kivétel ez alól iD előadásuk sem.

"Az egész a tánccal kezdődött, aztán egyszer csak berobbant" - meséli Jeannot Painchaud, a show rendezője - "a hiphop és a cirkuszi artistaszámok keveredtek a próbákon, s egy csodálatos dolog született belőle. Egy hihetetlen energiájú előadás, ami tele van megkapó pillanatokkal. Például amikor összeraksz egy fejtetőn pörgő utcagyereket és egy gumiembert duóba, abból valami egészen egyedi születik."


Jeannot Painchaud 1984-ben, az első Cirque du Soleil show bemutatásakor szeretett bele a cirkusz világába. A montreáli cirkusziskolában tanult, majd a legtöbb műfajbeli társához hasonlóan évekig előadóként kereste kenyerét, zsonglőr és akrobata kerékpáros volt. Egyike a Cirque Éloize társulat alapítóinak, 1998 óta művészeti vezetője és rendezője a társulatnak. Emellett 2006-ban a torinoi téli olimpia záróünnepségének akrobatikus számait is ő álmodta meg és tanította be az előadóknak.
"Ha a nézők visszatartják a lélegzetüket, akkor nyert ügyed van. De a cirkusz a látványon túl költészet, humor és érzékenység is. Ezért is csodálatos ötvözni a különböző művészeti ágakat és a nációk saját elképzeléseit az előadásokban." - vallja a rendező.

Az iD 15 előadójából 4 volt eredetileg táncos, tizenegyen a cirkusz világából érkeztek. 7 különböző náció: angol, francia, svájci, spanyol, amerikai, laoszi és természetesen kanadai található a csapatban. A Cirque du Soleil társvállalatként a Cirque Éloize is nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek felkutatására és speciális edzésmunkájukra, ami természetesen az előadáson is meglátszik.


Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb előadása, az iD április 22-én és 23-án, csak két alkalommal lesz látható a BudapestArénában.
Jegyek kaphatók a Ticketpro országos hálózatában.

Joss Stone (UK) a Budapest Parkban - 2014. július 29.

Csupán nagyon keveseknek sikerül tizenhat évesen abszolút világsztárrá válni, Joss Stone azonban kétségtelenül ebbe a kategóriába tartozik. Még 2004-ben a You Had Me című slágerrel és az azt követő milliós eladásokat produkáló második albumával nemzetközi szinten is berobbanó hölgy ugyanis egy csapásra az évtized vezető énekesnői közé katapultált úgy, hogy a még ki sem lépett a tini korból. Igaz, a hatalmas felhajtás az angol származású művésznő képességei alapján egyáltalán nem volt meglepő: Stone ugyanis karizmatikus dalszerzői képességével, lehengerlő színpadi jelenlétével és elementáris erejű, a soul műfajának legszebb hagyományait idéző orgánumával könnyedén lenyűgözte a közönségét, egyértelműen előkészítve a terepet az olyan díváknak, mint Amy Winehouse vagy épp Adele.

Stone népszerűsége pedig a későbbiekben sem csökkent, sőt, épp ellenkezőleg. Az énekesnő ugyanis kezdeti tündöklése óta sorra szállítja a sikeresebbnél sikeresebb stúdióalbumokat, amelyek közül majdnem mindnek sikerült beférkőznie az amerikai és a brit nagylemez-lista élbolyába - kereskedelmi szempontból is igazolva az ifjú titán mérhetetlen tehetségét, amely néhány esztendő alatt a bolygó egyik legtöbbre tartott előadójává varázsolta őt. E pozíciója pedig a milliós lemezeladások, a sorra megdöntött rekordok és a polcon sorakozó Grammy-díjak alapján valószínűleg az elkövetkezendőkben csak szilárdulni fog.

Joss Stone ráadásul napjainkban talán még aktuálisabb, mint az elmúlt néhány esztendőben. Legutóbbi lemeze, a 2012 The Soul Sessions Volume 2 megjelenése ugyanis illő megünneplése volt az énekesnő addigi karrierének, ami még kilenc évvel azelőtt a közel azonos című The Soul Sessions debutalbummal indult. Remek alkalom kívánkozik tehát arra július 29-én a Budapest Park színpadán, hogy egy forró hangulatú koncert keretében lerójuk tiszteletünket a művész előtt, aki annyi ideje bűvöl el minket markáns és erőteljes, mégis nőies előadásmódjával - melyből az utókor könnyűzenéje is merített egy óriási kanállal.

Event: https://www.facebook.com/events/520799978035730/
Jegyárak: 6.900 / 7.900 Ft
A jegyeket március 12-től lehet megvásárolni.

http://www.jossstone.com/
http://www.facebook.com/jossstone
http://twitter.com/jossstone
http://www.youtube.com/user/jossstoneofficial

...AndFriends: hét év után Sziámi lemezbemutató az A38-on

Látom, ha hiszem: ezzel a címmel ad ki lemezt Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter új zenekara, az ...AndFriends. Az albumot április 4-én mutatják be élőben az A38 Hajón: a koncerten Odett, Szinetár Dóra és Takáts Eszter is szerepel majd. Az első száz vendég a jegy mellé megkapja a lemez ajándékpéldányát is.

Afféle alternatív supergroupnak is tekinthetjük az ...AndFriends zenekart, amelyben Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter mellett Varga Orsolya, Magyar Péter, Angler Ákos, Duka László és Szeifert Bálint zenél. A zenekar nem csak a tagság miatt méltó erre a címre, hanem műsoruk révén is, hiszen az egyre nagyobb számú érdeklődőt vonzó koncerteken a magyar könnyűzenei underground számos slágere előkerül, köztük az URH, a Kontroll Csoport vagy éppen a Sziámi egy-egy dala.

A történet persze egyáltalán nem csak feldolgozásokról vagy hagyományőrzésről szól, amit az is mutat, hogy április 4-én lemezbemutató koncertre vár minket az ...AndFriends. A friss album címe Látom, ha hiszem, és ez lesz Müller Péter Sziámi első új lemeze a 2007-ben megjelent Az Isten álljon meg óta. A koncert egyben könyvbemutató is lesz, hiszen a lemez Sziámi új, 60 oldallal kibővült dalszövegkönyvének részeként válik elérhetővé.

Az új lemez dalai közül többhöz készül videóklip is, ezek közül az egyiket éppen a koncerten mutatják be. A későbbiekben A vágy pengéjén című dalhoz a hivatalos Ozora filmek készítőiként ismert Bedzsula Ádám és Kocsi Erik készít majd videót. Az alkotópáros nemrég nemzetközi elismerésben is részesült: 198 induló közül ők nyerték meg az izlandi Ólafur Arnalds és a Genero.tv által kiírt videóklip-pályázatot. A Látom, ha hiszem című dalhoz korábban készült klipben pedig a Baltazár Színház színészei is szerepelnek – ezt a felvételt itt nézhetjük meg: http://youtu.be/bhg6ap2JWYs

A koncerten a legújabbak mellett a legrégebbi dalok közül is előkerül pár, így például hallható lesz az Előrelátó csecsemő és az Ismeretlen katona. Három hölgyvendég lép színpadra a zenekarral: Odett, Szinetár Dóra és Takáts Eszter is énekel majd a dalokban. Érdemes lesz időben érkezni aznap az A38 Hajóra, ugyanis az első száz vendég hanghordozót is kap majd a jegyhez ajándékba!

Müller Péter Sziámi ...AndFriends: Látom, ha hiszem.. lemezbemutató koncert
2014. április 4., péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Belépő: márc. 15-ig a zenekartól 1400, máshol 1600 Ft, a rendezvény napján 2000 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a www.a38.hu oldalon és közvetlenül a zenekarnál: https://www.facebook.com/AndFriendsZenekar

Budapesten Peter Gabriel!

Peter Gabriel pár hete érte el a Beatles által is megénekelt 64 éves kort, de láthatóan nem szándékozik nyugalomba vonulni: 2014 tavaszán ismét sűrű programja lesz. A Genesis alapítójaként már Rock And Roll Hall Of Fame-tagnak számító angol énekest április 10-én szólóelőadóként is beiktatják a rock halhatatlanjai közé egy New York-i ünnepségen, és még ugyanabban a hónapban egy újabb – ezúttal Budapestet is érintő – európai szakasszal folytatja a nagy sikerű Back To Front turnét, melyről az azonos című film is épp ezekben a hetekben kerül a mozikba szerte a világon. A 4K ultra HD felbontású kamerákkal forgatott koncertfilmet a magyar rajongók március 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatják, a lenyűgöző show-t élőben pedig május 6-án a Budapest Arénában, ahová Gabriel ugyanazokkal a kísérőzenészekkel érkezik, akikkel 1987-ben az első magyarországi koncertjét adta – és műsorát, ahogy annak idején, úgy most is legsikeresebb lemezének, az 1986-os So albumnak az anyaga köré építette.



Peter Gabriel kevesebb mint egy évtizedet töltött a Genesis élén, és ezalatt már eljuttatta a zenekar a csúcsra, ahogy 1977 elején indított szólópályáján is kevesebb mint egy évtized alatt csúcsra ért, az 1986 májusában kiadott So című nagylemezzel. Az első négy szólóalbumán szabadon kísérletezett a zenei stílusokkal, a technikákkal és a társművészetekkel, sőt, a vendégművészek bevonásával is - Kate Bush például már a harmadik albumon is feltűnt vokalistaként -, végül pedig a Madárka című 1984-es Alan Parker-film aláfestő zenéjének felvételeikor a tökéletes társproducert is megtalálta maga mellé a kanadai Daniel Lanois személyében – így a Soidején már tökéletesen szintetizálhatta addigi eredményeit.



Peter Gabriel ötödik szólólemeze nemcsak művészi szempontból briliáns, de az intellektuális dalszerző-előadót igazi modern popsztárrá is tette milliós eladásával, izgalmas kollaborációival, nagy slágereivel és lenyűgöző videoklipjeivel. És nem utolsósorban a korabeli világturnéjával, melyen az énekest csupa első osztályú zenész, a gitáros David Rhodes, a basszusfenomén Tony Levin, a billentyűs David Sancious és az elefántcsontparti származású francia dobos, Manu Katché kísérte – ugyanazok, akikkel most 27 év után ismét visszatér hozzánk, hogy újra eljátssza legnagyobb sikerlemezének teljes anyagát, ami mellé persze szólókarrierje többi korszakából is válogat slágereket, sőt pár friss szerzeményt is.

 

A május 6-i, budapesti Peter Gabriel koncertre jegyek még kaphatók a Ticketpro országos hálózatában és awww.livenation.hu oldalon keresztül.

Jáksó László Barátok közt

A Class FM népszerű műsorvezetője önmagát alakítja a sorozatban

Ismerős arc tűnik fel hamarosan a Barátok közt sorozatban: a Class FM rádiósa, Jáksó László vendégszerepel a Mátyás király téren. Nem vált azonban szakmát a népszerű műsorvezető, Laci marad a mikrofon mellett, olyannyira, hogy a sorozatban is saját magát alakítja majd.

Hamarosan rádiós műsorvezető jelenik meg a Barátok közt epizódjaiban, aki Bözsi mamával, Gizikével és Vili bácsival kerül kapcsolatba, utóbbinak pedig komoly hatással lesz a zenei karrierjére is. A rádiós nem más, mint a Class FM és a Heti Hetes népszerű műsorvezetője, valamint a Szombat Esti Láz legújabb szériájának zsűritagja, Jáksó László. Laci, aki saját néven, Jáksó Lászlóként tűnik fel a jelenetekben, könnyen felvette a napi sorozattal járó lendületes munkatempót. A műsorvezető azonban elárulta, hogy a szereplés ellenére nem dédelget színészi ambíciókat.

„Nem szerettem volna színészkedni, nincsenek is ilyen terveim, ez egy alkalmi dolog volt, de mivel önmagamat kellett megformálni, azaz egy nem feltétlen kedves rádióst, így elvállaltam. Voltam már narrátor, és élettől elrugaszkodottabb dolgokat is játszottam, de nem vagyok színész. Magamat viszont bármikor szívesen alakítom.” – mesélte a Jáksó Top20 műsorvezetője, aki hozzátette, régóta figyelemmel kíséri a sorozat történéseit.

„Szokatlan volt számomra a forgatás, de nagyon aranyosak, kedvesek voltak a velem a szereplők, a stáb is, jól éreztem magam abban a pár napban. Régóta nagy rajongója vagyok a sorozatnak, az idősebb szereplőket nagyon kedvelem, kedvencem talán Vili bácsi, főleg mióta harmonikázik. Egyelőre nem árulhatok el sok mindent, de annyit ígérhetek, hogy lesz bőven bonyodalom.” – tette hozzá a leghallgatottabb rádió műsorvezetője, aki a sorozatban ráadásul egyik kedvencével, Vili bácsival kerül közelebbi kapcsolatba. A nem mindennapi jeleneteket március 24-én és 25-én láthatjuk, ahol kiderül, milyen hatással lesz Jáksó László Vili bácsi zenei karrierjére.



Tinivámpír, gátlástalan tanácsadó és popsztár a Kids’ Choice Awards díjátadói között

Aloe Blacc és Kristen Bell is díjat ad át a világ legzöldebb gáláján!
Március 29-én rendezik meg a Nickelodeon várva várt éves díjátadóját, ahol egyetlen sztár sem marad szárazon. A Kids’ Choice Awards lényege, hogy mind a gyerekek, mind Hollywood legnépszerűbb arcai jól érezzék magukat, közben pedig a tévécsatorna díjazza a kedvenceit. Idén két slágergyáros is élőben lép fel a gálán, Aloe Blacc és az American Authors, akik díjat is adnak át. Az eseményen feltűnik majd a Vámpírnaplók Ian Somerhalderje, a Gátlástalanok Kristen Bellje és Will Arnett is A Miller családból!

A szavazás még javában tart, a legkisebbek 22 kategóriában adhatják le voksaikat kedvenc zenészeikre, színészeikre, filmjeikre, vagy éppen könyveikre a www.kca2014.com oldalon. A Nickelodeon azonban már most garantálja, hogy idén még nagyobb durranás lesz a Kids’ Choice Awards, mint eddig valaha! A gyerekcsatorna két sztárfellépőt jelentett be, a nemrég Magyarországon is sikeres koncertet adó Aloe Blacc lesz a gála egyik kiemelt előadója, aki élőben lép majd fel. A zenész érdemei között ott van a „Wake Me Up” című világsláger, amelyet Avicii-vel közösen írt, és mindenhol vezette a slágerlistákat, és hozzá fűződik az „I Need a Dollar” is. Aloe Blacc mellett az American Authors is fellép majd a gálán, Őket a Walter Mitty titkos élete rajongói ismerhetik legjobban, slágerük, a „Best Day of My Life” nem csak a filmben,de számos reklámban is elhangzott. A srácok nemrégiben a Carrie naplója című amerikai sikersorozatban is feltűntek, amely hatalmas presztízst hozott a zenekarnak.

Az előadók mellett díjat ad át a gyerekcsatorna nagyszabású gáláján számos tévésztár is. A Nickelodeon meghívására jelen lesz március 29-én Kristen Bell, a Gátlástalanok és a Veronica Mars hősnője, Ian Somerhalder, akit a Lost és a Vámpírnaplók nézői ismerhetnek úgy, mint a tenyerüket, és Will Arnett is, akinek új sorozata, A Miller család nemrég nagy sikerrel mutatkozott be a magyar Comedy Centralon is.

A 27. Kids’ Choice Awardson a legtöbb díjra Az éhezők viadala: Futótűz, a One Direction, Katy Perry és a Sam & Cat esélyesek. Így ők nagy valószínűséggel nem ússzák meg zöld trutyi nélkül a gálát! Ahogy várhatóan a műsorvezető, Mark Wahlberg sem, aki a Ted után ismét vicces oldalát hozza majd a díjátadón.

A világ legzöldebb gáláját, a Kids’ Choice Awardsot a magyar Nickelodeon is közvetíti majd!

Sírva fakadt Gáspár Laci

Március 15-én este indul a TV2-n a Megasztár10!, amelynek minden epizódjában egy-egy évadra tekinthetnek vissza a nézők. Az első adásban Gáspár Laci könnyekig hatódott, amikor visszajátszották neki vigaszágas produkcióját.

Tíz éves évfordulójához érkezett a magyar kereskedelmi televíziózás egyik legsikeresebb zenés tehetségkutatója, a Megasztár. A TV2 hat részes visszatekintő műsorral ünnepel, amelynek első része március 15-én, este hétkor látható a képernyőn. Ebben az epizódban az első évad top pillanatait láthatják a nézők. A házigazda ezúttal is Tilla, aki a Megasztár mind a hat szériájában műsorvezetőként vett részt. A visszatekintő videók mellett a műsorvezető friss interjúkat készít az adott évad szereplőivel. Ezen az estén beszélgető partnerei az akkori zsűri tajgai: Bakáts Tibor, Pély Barna, Pierrot, Presser Gábor és Soma, valamint az első évad dobogósai: Gáspár Laci, Oláh Ibolyaés a győztes, Tóth Vera. A nézők újra megnézhetik a legemlékezetesebb előadásokat és megtudhatjuk, kinek milyen megható, vagy éppen mosolyfakasztó története van a műsorral kapcsolatban. A Megasztárhoz szinte minden közreműködőt különleges emlékek fűznek, Gáspár Laci például elsírta magát, amikor visszajátszották neki azt a produkciót, amivel vigaszágon végül bejutott a Top12-be.

Megasztár 10! – 1. rész – március 15-én este héttől a TV2-n!

2014. március 6., csütörtök

Nőnapra ajándékozz egyedi ajándékot!

Küldj videoüzenetet a hölgy ismerőseidnek! Ezt most megteheted ingyen: https://videosystem.iwowwe.com/signup-free.html Boldog Nőnapot minden kedves hölgy tagunknak!

http://videoemail.iwowwe.com/VMail.aspx?T=E&L=24302330&D=B570D421-E858-4FB7-BA40-E9EC867E32E4

Éjjel főzőcskézik Dér Heni

A Class40 legjobbjai között a népszerű énekesnő új dala

Dér Heni első önálló albumára koncentrál, továbbra is kitartóan sportol, sőt, tervei között szerepel, hogy egyszer női zenekart alapít. A csinos énekesnő a Class40-ben Kiss Orsival és Kovács Áronnal beszélgetett éjszakai főzésről, önmegvalósításról és a Sugarloaf zenekarban töltött időről.

„A vasárnapi ebédnél szóba kerültél
– kezdte a beszélgetést Kovács Áron, majd hozzátette: - A szüleim mondták, hogy ha találkozol azzal a lánnyal, akkor mondd el neki, hogy szuper amit csinál, nagyon tetszik!” – „És csak apukád mondta, vagy mindketten?” – felelte viccesen Dér Heni, akinek Ég veled című dala a leghallgatottabb rádió slágerlistájának egyik kedvence.

„Amikor megtalálod saját magad, akkor megváltozik a kisugárzásod, a változást mások is észreveszik. Nagyon úgy érzem, hogy azt csinálom, amit szeretnék, minden, amit eddig csináltam, most érett be. Többek között a Sugarloafos időszakom is” – vallotta be Heni, aki mostanában sűrűn tölti konditermekben a szabadidejét. „Perszenem muszklikat akarok növeszteni, hanem fontos, hogy fitt legyek a színpadon. A szólózás nem annyira egyszerű, mert korábban eloszlott a felelősség a bandában. Mindezt jelenleg egyedül csak úgy tudom megoldani, ha fizikálisan is edzésben vagyok.” – mondta a csinos énekesnő.
Heni saját bevallása szerint mostanában nagyon odafigyel a rendszeres mozgás mellett a táplálkozásra is, azonban elfoglaltságai miatt általában már csak éjszaka jut ideje a főzőcskézésre. „Általában éjjel 11-kor kezdek el főzni, és hajnali 1-körül végzek. Ezután fogom az ételt, becsomagolom és elrakom másnap ebédre. Szerencsére még mindig elfogyott, amit készítettem, így azt is mondhatjuk, hogy jó szakács vagyok.”

Arra a kérdésre, hogy emlékszik vissza a Sugarloafban töltött időszakra, Heni így válaszolt: „Számomra a Sugarloaf egy nagyon jó lehetőség volt. Szerettem, amíg benne voltam, de volt egy pont, amely után szerintem hiteltelenné váltunk.”– vallotta be az énekesnő, aki 8 éven keresztül erősítette a zenekart.

„Nem először beszélgettem Dér Henivel, őszinte, jó fej lánynak tartom, és nagyon örülök a sikereinek. Heni a Class hallgatók egyik nagy kedvence, most például ő volt a legjobb magyar előadónk a Class40-en az Ég veled című slágerrel. Kíváncsian várom új albumot is!” – mondta Kiss Orsi.

Dér Heni, aki szólóban tehát egyre sikeresebb, jövőbeli terveiről is mesélt Orsinak és Áronnak. „Nem álmodozom még olyasmiről, hogy egy stadionnyi közönség előtt álljak, inkább kisebb célokat tűzök ki magam elé. Májusra össze akarom rakni az első önálló szóló albumomat, ezután pedig alapítani szeretnék egy női zenekart. Egy olyan új bandát, amelyben csak igazán tehetséges lányok kaphatnak szerepet.” – árulta el az énekesnő a Class40-ben, ahol hétről hétre a legnépszerűbb sztárok mesélnek a műsorvezetőknek, és a zenei hírek, érdekességek és kulisszatitkok mellett az is kiderül, hogy melyek hazánk legnagyobb slágerei.

A szenzációs Cirque Éloize társulata az Arénában!

Bár hazánkban jelenleg a "nagytestvért", a Cirque du Soleil társulatát sokkal több ember ismeri, de itt az ideje, hogy a fiatalabb Cirque Éloize csapata is bemutatkozhasson a magyar közönségnek.

  

A társulat 1993-as alapítása óta a világ egyik vezető kortárs cirkuszává vált, felnőve a Cirque du Soleil társvállalata ranghoz. Újító produkcióikkal a társulat olyan előadások színpadra állítására specializálódott, amely a modern cirkuszművészetet kombinálja a színházi előadással, a zenével, tánccal és az extrém sportokkal - a társulatra jellemző sajátos és úttörő módon.

A hamarosan hazánkban is látható iD show 15 akrobata és előadóművész színpadi munkája, vadonatúj multimédiás kiegészítőkkel, valamint rock és elektronikus zenéktől inspirált kísérőzenével. 2010-es bemutatója óta a show folyamatosan lelkes kritikákat kap mind a közönség, mind a média részéről:

"Az iD egy rendkívül izgalmas darab, tele energiával és találékonysággal."
The Gazette

"A Cirque Éloize csapata meg fog fertőzni hatalmas energiájával!"
Now Toronto

"A West Side Story átment hip-hop cirkuszba."
The Montreal

"Ez nem egy átlagos cirkusz!"

City Times

"Vedd egy nukleáris robbanófej energiáját, add hozzá egy tinédzser attitűdjét és máris megkapod az iD-t."
The Guardian

"Egyik lélegzetelállító látványosság követi a másikat."

The Telegraph

Az előadásba érdemes belenézni is:
http://videotar.livenation.hu

  


Cirque Éloize iD előadása április 22-én és 23-án, csak két alkalommal lesz látható a Budapest Aréna színpadán.

Jegyek kaphatók a Ticketpro országos hálózatában.

25 évet utazott vissza az időben a Kaukázus új klipjében

A nyolcvanas évek hangulatát és a retro divatot idézi fel új videóklipjében a Kaukázus. A zenekar a készülő nagylemeze Ciprus (Szódával elmegy) című dalához rögzítette az egyetlen snittből álló tóparti felvételt, amelynek egyik főszereplője a frontember, Kardos-Horváth János vizslája.

A kétezres évek egyik legfontosabb magyar zenekara, a Kaukázus három év szünet után tavaly újjáalakult, végigjárta a legfontosabb fesztiválokat, majd visszatért a próbaterembe. A fiúk ígéretükhöz híven új lemezen dolgoznak, amelyről eddig két dalt mutattak meg a közönségnek. A készülő album előfutáraként a zenekar néhány hete videóklipet is forgatott, méghozzá a Ciprus (Szódával elmegy) című számhoz. A zene vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól.

- A videóklipet Rónai Domokos rendezte, aki már a Kaukázus 2006 körüli korszakában is a barátunk volt. A Ciprus klipjének koncepcióját teljes egészében rábíztuk, és szabad kezet adtunk neki. Az ő ötlete alapján retro hangulata lett az anyagnak, hiszen visszarepülünk 1989-be. A stáb tagjai beszabadultak az MTVA kelléktárába, onnan szerezték a régi telefont, a korhű állólámpát, az egyéb bútorokat és a jelmezeket is. Még az is lehet, hogy ezeket a ruhákat egykor a Szomszédok című teleregény szereplői hordták. Nem lennék meglepve, ha a rajtam látható koptatott farmerdzsekit Vágási Feri viselte volna. A stáb Super8-as kamerával vette fel az egyetlen hosszú snittből álló anyagot Veresegyházon, az Ivacsi-tó partján. A klipben feltűnnek a Kaukázus zenészei és néhány rajongónk, valamint főszereplő lett a kutyám. Pirítósnak hívják, magyar vizsla kislány, és nagyon jó arc. A forgatás idején kilenc hónapos volt, és kimondottan élvezte a szereplést – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere. A zenekar áprilisban több városban tart klubkoncertet.

Kaukázus: Ciprus (Szódával elmegy)
https://www.youtube.com/watch?v=OhOHoLGkYK0

Kaltenecker Zsolt beszállt a Special Providence-be

Tíz év közös munka után kivált Cséry Zoltán billentyűs a Special Providence-ből. Európa egyik legmeghatározóbb instrumentális progresszív jazzmetal együttese egy hónapon belül megtalálta utódját, hazánk egyik legjobb jazz zongoristáját, az Artisjus-díjas Kaltenecker Zsoltot. Az új felállású zenekar intenzíven próbál, írja az új dalokat, és június végén stúdióba vonul.

- A Special Providence új korszaka kezdődött az új évben – mondta Markó Ádám, a kvartett dobosa, alapító tagja
. – Útjaink januárban különváltak, 10 sikeres év után Zoli úgy döntött, hogy nem folytatja velünk a közös munkát. Kívánunk neki sok sikert új céljaihoz. A Special Providence természetesen továbbra is töretlen hittel és elszántsággal folytatja menetelését, és ehhez a legmegfelelőbb embert találta meg Kaltenecker Zsolt személyében.

Zsolt Magyarország egyik legismertebb és legelismertebb jazz zongoristája. Számos formációban és saját együttesben zenélt. Tagja volt a Bin-Jip-nek, a K.L.B. Trió-nak, és az általa vezetett Kaltenecker Triónak is, jelenleg a 1705 formáció tagja. A Songs From The 20th Century című albuma az év jazzlemeze volt. Az elmúlt két évtizedben rengeteg országban turnézott, zenélt többek közt Japánban, Lengyelországban és Angliában is.

Zsolt érkeztével gőzerővel dolgozik a Special Providence az új anyagon, a tagcsere miatt a zenekar sorlemezének felvétele eltolódott és a megjelenés szeptember 26-án lesz. Az új felállás először július 19-én látható az A38 hajó tetőteraszán.

Újra Budapesten zenél az Amorphis

Két évtizedes pályafutásának egyik újabb csúcsához érkezett az Amorphis legutóbbi, Circle című albumával. A finn dark metal zenekar története során tavaly jutott el először Kínába és Ausztráliába, de természetesen Budapest sem marad ki: március 16-án játszanak a Club 202-ben, a feröeri Hamferd felvezetését követően.
Az Amorphis 2013-as turnéja már az egész világot felölelte: többek között 11 oroszországi állomás is része volt, de most először Ausztráliába és Kínába is eljutottak. Idén tavasszal kerül sorra Magyarország, ahol március 11-én láthatjuk őket, a Club 202-ben. Előttük egy feröeri doom metal zenekar, a Hamferd szerepel. Míg az Amorphis a Kalevalából merít ihletet, a Hamferd szülőhazájuk, a Feröer-szigetek folklórjára támaszkodik misztikus doom tételeinek megalkotásakor. A banda nemzetközi ismertségre 2012-ben tett szert, ebben az évben ugyanis ők nyerték meg a Wacken Open Air Fesztivál nemzetközi tehetségkutatóját.

a Concerto Music bemutatja: Circle World Tour
2014. március 16., vasárnap 19 óra
Budapest, Club 202
Amorphis, Hamferd koncertek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján, valamint a Ticketportal és Ticket Expressz hálózatában 5900 Ft.
Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Maszkura és a Tücsökraj 7. születésnapi koncert 7 meglepetéssel

2014. március 7-én a budapesti Gödör Klubban tartja 7. születésnapi koncertjét a Maszkura és a Tücsökraj.
A hét éves zenekar legutóbbi lemeze, a Lady Maga tavaly októberben jelent meg. A zenekart ismerve ez az áthallás az amerikai popdíva nevével sokkal kevésbé utal a párhuzamra, mint inkább egy fanyar szójáték beillesztése az általuk képviselt egyedi stílusba.

Maszkura, az énekes szerint, egy görbe éjszakának köszönhető a dalszöveg.

- “Erdélyben turnéztunk a Sztárzseni című lemezünkkel és többek között Csíkszeredán is felléptünk, ahol rábukkantam a jelenlegi szerelmemre, akivel azóta is együtt élek. Akkoriban hatalmas és különleges raszta haja volt, ami nagyon tetszett. A koncert után komoly italozásba ment át az éjszaka és nagyon megtetszett a hölgy, így hát Ő inspirált a dalban. Arra ébredtem, hogy azt dúdolom, és kacagok közben 'Papaparázik, Papaparázik, csak nem jön rá, hogy mi a para". Akkor el is dőlt, hogy ez lesz a zászlóvivő sora az új lemeznek, a Lady Magának. “

A lemezbemutató turnét megszakítva most születésnapot ünnepel a csapat Budapesten, mely a hetes szám jegyében zajlik: hetedike a dátum, hetedik a születésnap, és az eseményig hét meglepetést fed fel a zenekar facebook oldalán a koncertről.

Amit eddig tudunk: fellép velük a zenekar kedvenc R&B dívája, Gabó, aki az „Amíg élünk” című számban közreműködik, rajta kívül további meglepetésvendégek várhatók.

- „A 2004-ben megrendezett második Kondorosi hiphop fesztiválon ismerkedtem meg pár hazai rapes előadóval.”
– mesél az első találkozásról Maszkura. – „Én is felléptem a fesztiválon, így volt lehetőségem hallani, megismerni először élőben is Gabót, aki akkoriban több hip-hop csapattal is énekelt. Már akkor elképzeltem, hogy majd valamikor közös dalra kérem fel őt. Az "Amíg élünk" című szerzeményemhez nagyon passzolt a hangja és örült a felkérésemnek. Közösen írtuk a dal szövegét, de a zenéket akkoriban még egyedül raktam össze. Szép dal lett, többen kérték, hogy játszuk a zenekarral. Hét év telt el azóta és most adott az alkalom, hogy elhangozzon először a szülinapi koncertünkön, együtt a zenekarral is.”

Az est folyamán egyébként elhangzik több olyan dal is, amit koncerten nem, vagy csak nagyon ritkán hallhat a közönség. A 100. elővételes vásárló Lady Maga dedikált pólót, a 77. belépő pedig dedikált Lady Maga CD-t kap ajándékba.


Maszkura és a Tücsökraj 7. születésnapi koncert
2014. március 7. 21 óra
Budapest, Gödör Klub, Király u. 8-10. 

Jegyelővétel a helyszínen (részletek: www.godorklub.hu )
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1386949598196570/

Fiaival alapítana rockbandát Abaházi Csaba

A Class FM műsorvezetője büszke családja zenei ízlésére

A '90-es években még a Sing Sing frontembereként kápráztatta el közönségét, most pedig a Class FM mikrofonja mögött teljesíti nap mint nap a hallgatók minden kívánságát. Abaházi Csaba mindent tud a zenei trendekről, örökké a legfrissebb zenei híreket és slágerlistákat böngészi. A legnépszerűbb rádióműsorvezetője most nagy dobásra készül, önálló zenei rovatot indít.

Robbie Williams, zúzós koncertek, rajongás. Abaházi Csaba családja bolondul a zenéért, a Class FM műsorvezetője ugyanis igyekszik gyerekeinek minden tudását átadni a klasszikus és modern dallamokról. Nagyobbik fia, Rómeó lelkesen tanul zongorázni, de kisebbik gyermeke, Demeter is aktívan érdeklődik a zene iránt. Őt azonban egyelőre inkább a mese- és kalandfilmek zenéje bűvöli el.

"Nekem a zene nagyon fontos, és szeretném ezt tovább adni a gyerekeimnek. Igyekszem megtanítani a fiaimnak, hogy az értékeset az értéktelentől hogyan kell megkülönböztetni. Bár szerencsére jó irányba haladnak." - mesélte hazánk leghallgatottabb kívánságműsorának házigazdája. "Nagyobbik fiam, Rómeó, egy 115 éves zongorán kezdett el játszani otthon, most szintetizátoron is tanul egy tanárral, elsősorban klasszikusokat, de már megy neki egy-egy rock szám is. Jó a zenei ízlése, kedvencei Robbie Williams, és az Iron Maiden, de voltunk együtt már Rod Stewart és Tankcsapda koncerten is. Demeter még inkább a mese- és kalandfilmek zenéit kedveli, mint például az Indiana Jones vagy a Karib- tenger kalózai alatt hallható muzsika, teljesen elvarázsolják ezek a dallamok." - tette hozzá a zeneimádó műsorvezető, aki régóta tervezgeti, hogy fiaival saját bandát alapít. Az Abaházi család legnagyobb álma pedig az, hogy közösen tomboljanak egy Bon Jovi koncerten.

"Apukám a Beatlest szerette leginkább, rengeteget hallgattuk otthon, ahogyan az Abbát is - ezek a dalok meghatározták a zenei ízlésemet. Ma is sokszor előkerülnek otthon, a srácoknak is tetszenek. A feleségemmel is hasonló stílusú zenéket hallgatunk. Laura ugyan a lágyabb vonalat kedveli, de ő szerettette meg velünk Robbie Williamst, aki egyértelműen a családi kedvenc. Az autóban erre veszti el a fejét a teljes família." - árulta el a ClassKívánságműsor műsorvezetője, aki most a rádión kívül is bebizonyítja, hogy mindent tud a zenéről. Csabának önálló rovata indul az egyik legnagyobb zenével foglalkozó hírportálon, a Zene.hu-n, ahol kedvenc zenéiről, feltörekvő újoncokról és aktuális zenei trendekről árul majd el hétről hétre izgalmas kulisszatitkokat a Class FM népszerű rádiósa.

Mr2 Akusztik+ a Müpában a Compact Discoval

Élete első Művészetek Palotája-beli fellépésére készül a Compact Disco 2014. március 12-én. A koncertre a nagysikerű MR2 Akusztik+ sorozat keretein belül kerül sor.

A műfaj már nem ismeretlen a zenekar számára, hiszen már egészen korán, 2010-ben szerepeltek az MR2 Akusztikban a Petőfi Rádión, illetve felléptek már a Szimfonik Live koncerteken is.

„Nagy megtiszteltetés és rang a Müpában játszani, nagyon boldog voltam, mikor felkértek minket. Ennek megfelelően több hónapos munka van a hátunk mögött, rengeteget próbáltunk, próbálunk, hiszen ez egy rendkívüli koncert lesz, nem csak a helyszín miatt, hanem a zenekar megszólalása miatt is.”
– meséli az előkészületekről Walkó Csaba énekes.

„Maga a Compact Disco, de a produkció is sokkal másabb az MR2 Akusztikhoz képest.” – teszi hozzá Pál Gábor billentyűs. – „Azóta született két lemez, számos rádiós "kislemez", ezek nem szerepeltek a négy évvel ezelőtti koncerten. A hangszerelés is sokkal akusztikusabb lett, mindenképpen különleges élményre számíthat a közönség.”
Az Akusztik+ sorozat jellemzője, hogy meghívott vendégek lépnek színpadra a zenekarral, ez természetesen a Compact Disco esetében sem lesz másként.

„Természetesen mi is hívtunk vendégeket. Ott lesz Gereben Zita énekesnő, Rúzsa Magdi énekesnő, Columbo énekes/mc, Gyémánt Bálint gitáros, Szentpáli Roland tubaművész illetve a Honvéd férfikar.” – árulja el a kilétüket Csaba.

„Azt gondolom, hogy könnyű dolgunk lesz összehozni a két stílust, mert bár mi Bálinttal jazz zenét is játszunk, egyáltalán nem áll távol tőlünk a pop és az elektronikus zenei világ sem.” – mondja Gereben Zita. – „Saját dalaimban is ötvözöm a pop és jazz stílust, nagyon szeretem egységében nézni a zenét! Mindkét oldalról beleadjuk saját magunkat, zenei világunkat a dalba, így születhet meg egy nagyon izgalmas, közös zenei produkció.”

„A zenekarból Csabit ismertem meg a legkorábban,” - folytatja – „hiszen annak idején együtt jártunk a Kőbányai Művészeti Szakiskolába, úgyhogy régebbre nyúlik vissza az ismeretség, kapcsolat! Nagyon örülök, hogy ezen a koncerten újra találkozunk zeneileg is, mindannyian nagyon várjuk a közös zenélést!”

„Nagyon örülök ennek a meghívásnak, és hogy újra egy színpadon állhatok a Compact Disco tagjaival. – teszi hozzá Gyémánt Bálint. – „Az ő saját dalukat fogjuk előadni, alkalmazkodva a zenekar egyéni hangzásához és stílusához. Közel 10 évvel ezelőtt zenéltünk együtt először, még a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeiként. Volt szerencsém a Compact Disco-val a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsorában egy egész estés koncertet adni. Nagyon várom a márciusi fellépést a Művészetek Palotájában.”

„Bálinttal a kapcsolat nagyon régi: úgy jó 10 éve a Brownfieldba (Csabival közös korábbi zenekarunkba) jött egyszer helyettesíteni pár koncertre, ekkor derült ki, hogy harmad-unokatestvérek vagyunk (dédszüleink voltak testvérek)”
– árul el családi kötődéseket Pál Gábor. – „Hallottunk már ugyan egymásról, de a véletlen hozott minket össze személyesen.”
A többi vendég sem véletlenül került a meghívottak listájára.

„ Gimnáziumi barátom, Bodó Levente a Honvéd Férfikar énekese és managere, így könnyű volt felvenni a kapcsolatot velük, hiszen tudni kell, hogy rengeteg fellépésük van, tehát már jó korán elindultak az egyeztetések. Azért gondoltunk rájuk, mert kuriózum a munkásságuk, főleg úgy, ha Compact Disco dalokban vállalnak szerepet.”
– mondta Csaba.

„ Szentpáli Rolandot a testvérén keresztül ismerem szintén jó pár éve. Lenyűgözött mindig is, hogy egy ilyen nem túl gyakran látható hangszernek, mint a tubának, micsoda mély és értő ismerője, valamint az, hogy a klasszikus zene mellett milyen sokszínű és sokoldalú zenész. Az sem ma volt, amikor egyszer meghívott a Loopdoctors koncertjére, ahol basszusgitár helyett tubázott, innen jött az ötlet, hogy valami hasonló szerepkörben nálunk is vendégeskedhetne.” – meséli Gábor.

Gőzerővel folynak tehát a próbák, és nemsokára a közönség is meghallhatja ezt a különleges műsort.

„Minden dalt alaposan áthangszereltünk az akusztikus koncertre és a vendégekre, szerkezeti változtatásokat eszközöltünk bennük. Emiatt aztán hosszú és nagyon intenzív próbafolyamat előzi meg, hiszen lényegében teljesen "új" műsort kell megtanulnunk.” – árulja el a billentyűs.

„Klasszikus unplugged koncert lesz, ülős, de nem csendes!” – adja meg a tökéletes végszót a frontember.

Compact Disco MR2 Akusztik+ Koncert
Művészetek Palotája, Budapest, IX., Komor Marcell utca 1.
2014. március 12. 20 óra

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/436495849813533/


A Class40-ben debütált a G I R L

Happy című számára táncolt az egész világ, Pharrell Williams rapperként, divattervezőként és producerként is a modern popkultúra egyik vezéregyénisége lett. Most a leghallgatottabb rádióval, a Class FM-mel összefogva diktál zenei stílust a világsztár: március 2-án hazánkban először debütált a Class40-bena G I R L című új lemez, egy nappal a hivatalos világpremier előtt!

Pharrell Williams világsztárok producere, menő előadó, ruhát tervez, produkciós irodát vezet, és 24 órás videoklipekkel nyűgözi le a világot. Happy című dala igazi szenzáció lett, egy emberként buliztak a slágerre Párizsban, Magyarországon, Japánban és Franciaországban is, saját zenés montázsokat készítettek világszerte a zenerajongók a dalhoz, amely a Class FM hallgatóinak is nagy kedvence. Most pedig indulhat a visszaszámlálás: a hivatalos világpremier előtt egy nappal, vasárnap 17:00-tól a Class40-ben debütál Pharrell Williams legújabb albuma, a G I R L,amelyet aztán egy hétig a rajongók a www.classfm.hu oldalon is újrahallgathatnak majd. Hazánk kedvenc rádiója és a popzene egyik legnagyobb sztárja összefog, hogy a minőségi zenék kedvelői megkapják, amit megérdemelnek!

A Sony Music gondozásában megjelenő G I R L-ről Kiss Orsi, a Class40 és a Class Magyarok népszerű műsorvezetője lelkesen beszélt. „Sokan csak tavaly nyáron, az óriási sikerű Blurred Lines, vagy a Daft Punk világslágere, a Get Lucky kapcsán találkoztak először Pharrell Williams nevével, de nem szabad elfelejteni, hogy ennek a srácnak tizenéves korától mindene a zene. Talán kevesen tudják, hogy szinte minden mai popsztárral dolgozott, Justin Timberlake első lemezének producere volt, de közreműködött Madonna, Beyoncé, Snoop Dogg és Britney Spears albumain is. Ráadásul a zene mellett divattervezéssel is foglalkozik” – mondta Orsi, aki elárulta, hogy a 7 Grammy-díjas előadó Happy című dala egyik nagy kedvence. „Pharrell Williams olyan slágert adott a világnak,amelyet nem fogunk elfelejteni egy ideig! Nem csoda, hogy a Class40-et is hetekig vezette a Happy, a magyar rádióhallgatók egyik legnagyobb kedvence lett a dal. A Class hallgatói imádják Pharrellt, így biztos, hogy a rapper legújabb lemeze is nagy kedvenc lesz!” – tette hozzá a csinos műsorvezető.

„Úgy néz ki, hogy bármihez nyúl ez a srác, az arannyá válik! Az elmúlt év egyértelműen az övé volt, mára mindenki ismeri a nevét, dúdolja, fütyüli, szereti a slágereit. Én a Gru című moziban figyeltem fel rá 2009-ben, övé volt (többek között) a főcímdal (Despicable Me), bár akkor még csak Pharell néven futott. Várom az új lemezét, hogy mit tud összehozni ekkora teher alatt, hogy idén mindenki őt figyeli, rá kíváncsi, hiszen ő napjaink egyik legérdekesebb, legszínesebb, legegyénibb sztárja, akinek a zenéjét nem csak a közönség kedveli, de a szakma is nagyra értékeli.”– magyarázta Abaházi Csaba, a Class Kívánságműsor zeneimádó műsorvezetője.

Pharrell Williams Happy című száma meghódította Európát és Amerikát is, most a G I R L című albummal ismét a zenei világ uralmára tör a stílusos előadó. Új lemeze vasárnap, március 2-án a Class FM--ben mutatkozott be, Kiss Orsi és Kovács Áron műsorában teljes egészében meghallgatható lesz a korong, egy nappal az amerikai premier előtt! A zenerajongók ráadásul az exkluzív bemutató után 1 hétig a leghallgatottabb rádió weboldalán, awww.classfm.hu oldalon is elérhetik a G I R L című új album dalait.

A BÓBITA MAGAZIN BEMUTATJA

Szövegközi kép 1


Gryllus Vilmos Maszkabál koncert és jobbnál-jobb gyerekprogramok a Józsefvárosi Galériában!


Áll a bál, s indulhat a farsangi télbúcsúztató mulatság. Egy maszkabálon sok-sok különös alakot rejtenek a jelmezek. Március 8-án róluk énekel, mesél, muzsikál Gryllus Vilmos gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a Józsefvárosi Galériában.

A Hétmérföldes Játékbirodalom márciusban is minden szombaton 10.00 órától 15.00 óráig várja az egész családot változatos programkínálatával. Igényes koncertekkel, színházi, bábszínházi produkciókkal valamint kézműves műhellyel, alkotóházzal fogadják az érkezőket. Gryllus Vilmos előadása mellett lesz még Baba Cukrászda, Magyar Népmese Színház (március 1.), belekukkanthatunk Majoros Ági Bábszínházába (március 22.). A hónap utolsó szombatján hagyományőrző muzsikákkal, mesékkel, népszokásokkal ismerkedhetünk meg, és a míves hangszereket a végén ki is próbálhatják a gyerekek.

Ugyanitt a kézműves alkotóház 10 órától 15 óráig szintén sok-sok meglepetést tartogat a család minden tagja számára. Többek között részt vehetünk farsangi álarckészítés, arcfestés, bábkészítés, virágültetés és cserépdíszítés foglalkozásokon. Kicsik és nagyok együtt játszhatnak, alkothatnak a Józsefvárosi Galériában szombatonként, miközben a legapróbbakról se feledkezzünk meg! Őket a Palota Játszóház készségfejlesztő játékai várják.