2014. március 15., szombat

Mystery Gang: HELLO, HELLO!

A gyerekkori álomból elindult rockabilly trió az elmúlt 15 év alatt semmit sem veszített kezdeti, vagány, „rossz fiús” vadságából. Mindemellett zeneileg kinyíltak, több földrészen nemzetközi elismertséget szereztek. Ma már az európai szakmai kör a rockabilly egyik legjelentősebb helytartójaként tekint a Mystery Gang-re. Zenei életútjuk alkotói csúcsaihoz érve, a külföldi albumok után a világpiacon meghatározó Universal Music kiadásában, vadonatúj és immáron magyarul felcsendülő, slágerekkel teletűzdelt olyan színes rockabilly albumot készítettek, amely az érzelmek és irányzatok teljes palettáját öleli fel. Az Egri Péter, Passzinger Zoltán (Singer) és Tamási László típusú elementáris egyéniségeknek nem kenyere az egysíkúság. A Mystery Gang új lemeze minden ízében világszínvonalon és mai zenei nyelven szólva képviseli a manapság aranykorát élő, az ’50-es és ’60-as évek világát megjelenítő vintage pop-ot.

A HELLO, HELLO!-on az ’Utolsó Blues’, a ’Kínzó vágy’ és a ’Végtelen Nyár’ szívszaggató balladákon keresztül a Mystery Gang egy új arcával is megismerkedhetünk, miközben nem hiányoznak az albumról az olyan kemény, már-már őspunkos rockabilly ágyúk sem, mint a ’Mondd mit csinálsz szombat éjjel’, a ’Micsoda borzongás’ vagy a ’Ránk vár…’.

A ’Wipe Out’ kultikus dal átdolgozással a ’60-as évek eleji surf zene világába is elkalandozhatunk. A Kalifornia partvidékéről származó világszerte ismert instrumentális himnuszt még soha senki nem növelte még nagyobbra, csupán Egri Péter lett a merész szerző, akinek magyar nyelvű dalszövegével, a ’Holdfénynél szól a vad zene’ címen hallhatjuk. A teljesség igényével felsorakoznak a mai metropoliszokra tükröző, olyan masszív beton dzsungel dalok is, mint a ’Városi dzsungel’, vagy a Péterfy Bori énekével hallható ’Nézz rám, megbabonázlak’, de megtaláljuk az albumon a ’Játssz még jazzgitár!’ című nótát is, melyet A Dal Eurovíziós show műsorban ismerhettek meg a nézők.

A rockabilly hazai és európai nagykövetének hatodik lemezét a Nemzeti Színház stúdiójában rögzítették. A teljesen élő, koncert jellegű felvételek különleges zenei élményt kölcsönöznek az anyagnak. Az albumon Egri Péter énekes, gitáros irodalmi szintű magyar nyelvű szövegeit hallhatjuk, melyek gazdag képi világuk miatt akár versként is megállják a helyüket. A lemez február.20.-án jelenik meg, attraktív stílusjegyeket felmutató köntösben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése