A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest Voices. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Budapest Voices. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 10., kedd

Odúkat telepített búbosbankáknak a Budapest Voices

Fostos bugybókáknak, hétköznapi nevén búbosbankáknak építettek és raktak ki odúkat a Budapest Voices tagjai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkénteseivel a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus az akciójával a madárvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Az énekegyüttes tagjai nyolc odút barkácsoltak és helyeztek ki a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus nagy természetbarát, kedvelik a madarakat, ezért vállalkoztak a költőhelyek kialakítására.

- Ezzel az akcióval a madárvédelemre, azon belül is a mezőgazdasági területeken költő madarak rohamos állomány-csökkenésére szeretnénk felhívni a figyelmet – mondta Warnusz Zsuzsa, a Budapest Voices művészeti vezetője, aki közel 1 éve az MME tagja. – Van olyan faj, például a fogoly, aminek – a csökkenő életterük és a kemikáliák miatt - az 50 százaléka kipusztult. Amellett, hogy a madarak a kártékony rovarok legnagyobb ellenségei, mint minden jóérzésű ember, mi is szeretjük a csiripelésüket, éneküket hallgatni.

A búbosbankák április elején költöznek vissza Magyarországra, előreláthatólag néhányan majd a Budapest Voices tagjai által kirakott odúkban költenek. Az énekegyüttes közben készül a következő nagykoncertjére is, ami március 12-én lesz az A38 Hajón. Ez lesz a csapat egyetlen tavaszi fellépése a fővárosban. Az est különleges vendége Lévai Balázs lesz, akinek a szerepére majd aznap derül fény, előzenekar a The Acoustic Loops.

Budapest Voices tavaszi koncert esemény:
https://www.facebook.com/events/388963211283930 




2014. december 3., szerda

Iskolai kórussal énekelt Tankcsapdát a Budapest Voices

A Szent Gellért téri metrós koncertje után egy újabb különleges helyszínen, a Szigetszentmiklósi Battyhány Kázmér Gimnáziumban koncertezett a Budapest Voices. Az énekegyüttes az Adjon az ég című átdolgozását az iskola kórusával együtt adta elő, így közel százan énekelték a Tankcsapda dalát. A Budapest Voices a fővárosban legközelebb 2015. január 2-án a MOM Kulturális Központban lép fel.

A Szigetszentmiklósi Battyhány Kázmér Gimnázium meghívására a tanintézményben adott koncertet hétfő délelőtt a Budapest Voices. Az 1 órás repertoárba egy különlegesség is belefért, ráadásul a fellépés legelején, amikor az iskola nagy létszámú kórusával énekelték az Adjon az ég című feldolgozást. A koncertet mintegy 600 tanuló és a teljes tanári kar tekintette meg.

Az underground átdolgozásaival ismertté vált együttes szeptemberben rendhagyó módon, saját újságja, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelentette meg Alternatívák című nagylemezét. A Relay és Inmedio hírlapárusító helyeken, valamint a popshop.hu-n kapható CD 12 átiratot tartalmaz, többek közt a Quimby, a Hiperkarma, a Tankcsapda, a Péterfy Bori & Love Band, az Anna and the Barbies és a Magashegyi Underground zenekaroktól.

Az énekegyüttes 2015. január 2-án, debütáló lemezének dalait, és az albumon nem hallható átdolgozásait adja elő az Újévi Nagykoncerten. Az ünnepi fellépés lesz az első olyan estjük, amit kizárólag kényelmesen, ülőhelyeken lehet megtekinteni az impozáns színházteremben. A koncertre a MOM Kulturális Központ honlapján lehet jegyet vásárolni 1600, 2000 és 2400 forintos áron.

2014. november 17., hétfő

Újévi Nagykoncertet ad a Budapest Voices


Nagykoncerttel indítja az évet a Budapest Voices. Az énekegyüttes 2015. január 2-án a MOM Kulturális Központban lép fel, ahol az Alternatívák című lemezük dalai mellett jó néhány, albumon nem szereplő átdolgozást is előad ünnepi hangulatban.

Egy újabb, általa még ismeretlen budapesti koncerthelyszínen mutatkozik be a másfél éves Budapest Voices: az A38 Hajó, a Kobuci Kert, a Dürer Kert és az Akvárium Klub után ezúttal a MOM Kulturális Központban lépnek fel. Az énekegyüttes 2015. január 2-án az Alternatívák című debütáló lemezének dalait, és az albumon nem hallható átdolgozásait adja elő az Újévi Nagykoncerten. Az ünnepi fellépés lesz az első olyan estjük, amit kizárólag kényelmesen, ülőhelyeken lehet megtekinteni az impozáns színházteremben.

Az underground átdolgozásaival ismertté vált együttes szeptember 16-án rendhagyó módon, saját újságja, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelentette meg Alternatívák című nagylemezét. A Relay és Inmedio hírlapárusító helyeken, valamint a popshop.hu-n kapható CD 12 átiratot tartalmaz, többek közt a Quimby, a Hiperkarma, a Tankcsapda, a Péterfy Bori & Love Band, az Anna and the Barbies és a Magashegyi Underground zenekaroktól.

A koncertre a MOM Kulturális Központ honlapján lehet jegyet vásárolni 1600, 2000 és 2400 forintos áron.

Budapest Voices Újévi Nagykoncert esemény:
https://www.facebook.com/events/1527715310805031/

Budapest Voices YouTube-csatorna:
http://www.youtube.com/channel/UCu7ZMVDQvYNQQQLolbd0R3Q

2014. október 16., csütörtök

Lemezbemutatót tart a Budapest Voices az Akvárium Klubban

Fotó: Kiss Erika
Fennállása eddig legnagyobb és leglátványosabb koncertjét adja a Budapest Voices október 22-én az Akvárium Klubban. Az énekegyüttes nemrég megjelent Alternatívák című lemezét mutatja be, ráadásul egy olyan új átdolgozás is elhangzik majd, amit először itt hallhat a közönség.

Az underground átdolgozásaival ismertté vált együttes rendhagyó módon, saját újságja, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelentette meg Alternatívák című nagylemezét. A Relay és Inmedio hírlapárusító helyeken kapható CD 12 átiratot tartalmaz, többek közt a Quimby, a Hiperkarma, a Tankcsapda, a Péterfy Bori & Love Band és a Magashegyi Underground zenekaroktól. Október 22-én olyan dalokat is előadnak az Akvárium Klub nagytermében, melyek nem szerepelnek az albumon. Köztük van egy olyan átdolgozás, ami a lemezbemutatóra készült, és először ott hallható. Hogy mi lesz az, egészen a fellépésig titok. Bár a Budapest Voices az elmúlt 1 évben rengeteg koncertet adott, még sosem került arra sor, hogy vendégművésszel lépjenek színpadra. Az Akvárium Klubban megszakad ez a hagyomány, de hogy kit hívott a csapat a lemezbemutatóra, arra szintén csak akkor és ott derül fény.

A koncertre az Akvárium Klub honlapján és a Ticketportál rendszerében lehet elővételes jegyet vásárolni 1500 forintos áron. A helyszíni belépő 2000 forint.

Budapest Voices – Dunántúli sláger (Csókolom): http://www.youtube.com/watch?v=T4F9YHyMXg0

2014. szeptember 26., péntek

Reggeli koncertet adott a metróban a Budapest Voices

Nagy meglepetés érte a 4-es metró utasait a Szent Gellért téri metrómegállóban, ugyanis a korai órákban itt adott koncertet a Budapest Voices. Az utazók szép számmal álltak meg a reggeli rohanás közben, hogy belefüleljenek a kórus produkciójába. Az esemény apropóját az szolgáltatta, hogy ma jelent meg a Budapest Voices Alternatívák című lemeze.

A hagyományokkal ellentétben ma nem este, hanem reggel adott koncertet a Budapest Voices. Ráadásul egy szokatlan helyszínen, a Szent Gellért téri metrómegálló hatalmas csarnokában. A fellépés reggel 8 órakor kezdődött, de már előtte sok rajongó várta, hogy belekezdjen a kórus a Tankcsapda Adjon az ég című dalának átiratába. A koncert közben szép számmal csatlakoztak utasok is a nézőközönséghez. Voltak, akik kameráztak, többen táncoltak vagy csak egyszerűen élvezték az előadást. A 35 perces minikoncert a közönség üdvrivalgásával és vastapsával ért véget.

Az esemény apropójául az szolgált, hogy megjelent ma a Budapest Voices Magazin, és annak mellékleteként az Alternatívák című vadonatúj CD-jük. A lemez bemutatója október 22-én lesz az Akvárium Klub nagytermében.

Részletek:
www.facebook.com/budapestvoices
www.budapestvoices.hu

2014. július 17., csütörtök

Kowalsky-átdolgozásra TukTukozik a Budapest Voices

A Kowalsky meg a Vega Ennyi csak című dalát is átdolgozta, mi több, klipet is forgatott hozzá a Budapest Voices. A 13 tagú kórus Budapest utcáit járta be keresztbe-kasul egy TukTukkal, a felvételekből pedig egy vidám videó készült. A csapat két telt házas budapesti koncertje után újra a fővárosban koncertezik, mégpedig augusztus 1-én a Dürer Kertben.

Az underground átdolgozásaival elhíresült Budapest Voices tagjai a forgatások során lényegében bejárták Budapestet a háromkerekű járgánnyal, azaz a TukTukkal. Készültek felvételek többek közt a Hősök terén, a Városligetben, az Andrássy úton, az Erzsébet téren, a Budai Várban, a Gellért téren és több hídon. A 3 napig tartó utazgatásból végül egy jó hangulatú videó készült. Az Ennyi csak átirata - a korábbi átdolgozásokhoz hasonlóan - az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo és az amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A Budapest Voices egyetlen nyári önálló koncertje Budapesten a Dürer Kertben lesz augusztus 1-én, pénteken. A jegyek már kaphatók elővételben 1000 forintos áron a Dürer Kertben és a pesti Hangszerarzenálban, a helyszíni jegy 1500 forint lesz.

Budapest Voices: Ennyi csak (Kowalsky meg a Vega) videó:
https://www.youtube.com/watch?v=LQsacVwC8ec


 

2014. április 3., csütörtök

Gombócot énekel a Budapest Voices a Kobuci Kertben

Az Anna & the Barbies Gombóc című dalát is átdolgozta a Budapest Voices, és az átirathoz videó készült a kórus Petőfi Akusztik koncertjén. A 13 tagú csapat túl van egy telt házas, fergeteges hangulatú A38 Hajós fellépésen is, legközelebb Budapesten a Kobuci Kertben lépnek színpadra május 10-én.
Három héttel a koncert előtt minden jegy elkelt, így óriási tömeg előtt énekelhetett múlt pénteken a Budapest Voices az A38 Hajón. A kórus első önálló budapesti koncertjén a közönség 14 átdolgozást és egy saját, Warnusz Zsuzsa által komponált dalt hallhatott. A dalokat végig hatalmas hangerővel énekelték együtt a nézők a kórustagokkal, s közben a különleges, erre az estére tervezett színpadi látványt is megcsodálhatták.

A kórus a már jól ismert - az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető - Tankcsapda-, Quimby-, és Kispál-átdolgozások, valamint a Péterfy Bori- és Hiperkarma-átiratok után most egy Anna & the Barbies videóval is előrukkolt. A felvételek még a Petőfi Akusztik koncerten készültek a 8-as stúdióban Annáék Gombóc című dalához. Ez a szám is hallható majd az énekegyüttes következő budapesti fellépésén, ami május 10-én, szombaton lesz a Kobuci Kertben. Az elővételes jegy 1000 forintért kapható a pesti Hangszerarzenálban és a Wave hanglemezboltban. A fellépés napján a helyszínen 1500 forint lesz a belépő.

Budapest Voices: Gombóc (Anna & the Barbies)
https://www.youtube.com/watch?v=vh3u1CVBMio

2014. március 15., szombat

Péterfy Borit énekel a Budapest Voices

A Péterfy Bori & Love Band Hajolj bele a hajamba című dalát is átdolgozta a Budapest Voices. A friss átirathoz videó is készült a március 23-án hallható Petőfi Akusztik koncerten. Időközben a kórus iránti érdeklődés hatalmasra nőtt, március végi A38 hajós fellépésükre pillanatok alatt minden jegy elkelt.
Az ismert magyar underground dalok előadásairól elhíresült Budapest Voices a Kowalsky meg a Vega, a Subscribe és a Magashegyi Underground átiratok mellett egy Péterfy Bori-slágerhez is hozzányúlt. A kórus a Hajolj bele a hajamba című dalt formálta a maga arculatára. A dalhoz – ami további 13 átdolgozással együtt hallható lesz március 23-án a Petőfi Akusztikban – videó is készült a 8-as stúdiós felvétel idején.

A Budapest Voices nemrég egy három számos kislemezt jelentetett meg. A Tankcsapda Adjon az ég, a Quimby Autó egy szerpentinen illetve a Kispál és a Borz De szeretnék átdolgozása az összes zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo, a Dalok.hu és az amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A kórus iránti érdeklődést mi sem jelzi jobban, hogy koncertjük előtt bő 3 héttel minden jegy elkelt a március 28-i A38 hajós bulijukra. Az énekegyüttes Budapesten ezt követően a Kobuci Kertben lép fel május 10-én, szombaton. Az elővételes jegy 1000 forintért kapható a koncertre március 13-tól a pesti Hangszerarzenálban és a Wave hanglemezboltban. A fellépés napján a helyszínen 1500 forint lesz a belépő.

Budapest Voices: Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band)
http://www.youtube.com/watch?v=nhoGCsOI6P8

2014. február 27., csütörtök

Kislemezt jelentetett meg a Budapest Voices

Három dalt tartalmazó kislemezt jelentetett meg a Budapest Voices. A Tankcsapda, a Quimby, valamint a Kispál és a Borz átiratok már az összes ismert online zenei áruházban és szolgáltatásban elérhetők. Mindeközben készül a kórus a március 28-i A38 hajós koncertjére. Igaz, még 1 hónap van az eseményig, a jegyeknek több mint a fele már elfogyott.

Az ismert magyar underground dalok előadásairól elhíresült Budapest Voices egy három számos kislemezt jelentetett meg. A Tankcsapda Adjon az ég, a Quimby Autó egy szerpentinen, illetve a Kispál és a Borz De szeretnék átirata az összes digitális zenei áruházban és szolgáltatásban elérhető, így az iTunes, a Songo és az Amazon mellett a Deezer, a Vodafone Korlátlan Zene és a Hallgass Hazait rendszerében is.

A Budapest Voices közben megfeszített tempóban készül a március 28-i A38 hajós koncertjére. Az első nagy önálló budapesti bulin másfél órás repertoárral áll színpadra a kórus. A már ismert klipdalok mellett előadják a Kowalsky meg a Vega Ennyi csak, a Subscribe Álomtégla és a Pannonia Allstars Ska Orchestra A Tenkes kapitánya című dalát is a saját értelmezésükben, 12 hanggal és ütőhangszerekkel. Az eseményre óriási az érdeklődés: bár még van a koncertig 1 hónap, a jegyeknek több mint a fele elkelt. A belépő elővételben 1200 forintba kerül, a koncert napjára helyszíni jegyeket viszont már nem tudnak garantálni a szervezők.

A kislemez:
https://itunes.apple.com/us/album/budapest-voices-single/id827053035?ign-mpt=uo%3D4


2014. január 23., csütörtök

Kispál és a Borz-dalt énekel a Budapest Voices

A Tankcsapda Adjon az ég és a Quimby Autó egy szerpentinen átdolgozása után újabb dalhoz készített videót a Budapest Voices. A 13 tagú kórus a tavalyi Fishing On Orfű Kispál-napján adta elő Lovasiék De szeretnék című számát, és az ott készült felvételeket hozta nyilvánossága. A Budapest Voices közben készül első önálló, nagy, budapesti megmérettetésére, ugyanis a kórus március 28-án az A38 hajón ad koncertet.
A Budapest Voices még a tavalyi Fishing on Orfű Kispál-napján adta elő a De szeretnék átdolgozását.

- Közel 24 órát töltöttünk el közösen aznap. Ez volt az első hosszú túránk, egy csapatépítő tréninggel is felért – emlékezett vissza Kiss Flóra, aki a főszólamot énekli az átdolgozásban. – Rengeteget utaztunk, sokat nevettünk, beszélgettünk, együtt ebédeltünk és aztán fürödtünk az Orfűi-tóban. A nagy hőségben többen le is égtünk. A Fishing on Orfű nagyszínpadán volt az első komoly fellépésünk, lényegében itt kaptunk először választ arra a kérdésre, hogy működik-e az általunk kitalált koncepció. Hatalmas élmény volt színpadon lenni, ötezer embernek énekelni, látni az érdeklődő tekinteteket, és hallani a megannyi velünk együtt éneklő emberek hangját.

A fesztivál szervezői a dalt hat kamerával rögzítették, és a kórus stábja videót készített belőle. A Budapest Voices tavaly augusztusban hallatott először magáról a Tankcsapda Adjon az ég dalának átdolgozásával. A kórus kizárólag mai magyar underground csapatok dalait adja elő a cappella stílusban, kiegészülve egy ütőhangszeressel. Repertoárjukban szerepel Quimby, Magashegyi Underground, és Amorf Ördögök szerzemény is. Az első önálló, nagyszabású bemutatkozásuk március 28-án lesz Budapesten, az A38 hajón. A jegyek már kaphatók elővételben 1200 forintos áron, a helyszíni jegy 1700 forint lesz.


Budapest Voices: De szeretnék (Kispál és a Borz) videó:
http://www.youtube.com/watch?v=73t_mWbSGZE