A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazai hírek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazai hírek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 16., kedd

Érkezik a Violetta szereplőgárdája

Valószínűleg sokakat meglepett év elején az argentin tini sorozat népszerűsége itthon, napok alatt váltak teltházassá a meghirdetett Violetta Live előadások és az óriási érdeklődésre való tekintettel 4 koncertet tart végül a produkció Budapesten. Augusztus 29-én és 30-án, mind a két napon kora délután és este is látható lesz a tévésorozat eredeti szereplőgárdájának élő show-ja az Arénában.





Néhány érdekesebb adat a Violetta Live 2015 turné kapcsán:
A turné során 95 koncertet adnak 11 európai ország 24 városában
Több mint 130 főből áll az utazó csapat
10 kamion szállítja a koncert felszerelését a turné állomásai között
Összesen 79 alkalommal öltöznek át a szereplők a show során, ebből Violettát alakító Martina Stoessel 13-szor vált ruhát
Egy 240 négyzetméteres HD LED rendszer 3 mozgó, hajlított LED képernyővel fokozza a színpadi látványt
Szenzációs vizuális effektek, többek között hó- és konfettiágyúk, valamint tűzijáték is részei az előadásnak
Az előadók nem csupán a színpadot használják ki teljes mértékben, de még a közönség felett lebegve is adnak elő dalokat
A Violetta sorozat első három évadának 25 népszerű slágere csendül fel a koncertek során

Noha a Violetta tévésorozatként indult, már kezdettől fogva a zene és a tánc minden epizód szerves része volt. A Violetta Live teljesen új élményt nyújt, lehetővé téve a rajongóknak, hogy a Violetta sztárjait élőben is láthassák, ahogy kedvenc dalaikat előadják a színpadon.








Az utoljára meghirdetett, augusztus 30., vasárnap délutáni budapesti előadásra jegyek most még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

2015. május 5., kedd

Imagine Dragons koncert Budapesten

Az óriási várakozás után februárban megjelent Smoke + Mirrors albumával a slágerlisták legújabb kedvence, az Imagine Dragons európai koncertkörútra indul az év végén. Hazánk is szerepel turnéjukban, az amerikai fenoménok 2016. január 20-án lépnek színpadra a BudapestArénában!

Élőben a csapat hamar a világ egyik legjobb előadójává nőtte ki magát. Olyan bámulatos koncertkritkákat gyűjtöttek be az elmúlt évben, mint például "az Imagine Dragons arra született, hogy Seattle-től Sydney-ig mindenhol játszanak a világon", vagy "zseniális buli, teljes mértékben megérte nem csak az árát, de a plusz szabadnapot is, hogy lássuk őket" csakúgy mint "kategóriájuk legjobbjai" és 5*-os értékelés a Q magazintól. A tavalyi Sziget fellépésük után itthon is lelkes kritikák jelentek meg: "Az Imagine Dragons jött, zenélt és mindent vitt" valamint "a koncertjüket receptre kellene felírni mindenkinek".

Az Imagine Dragons 2008-ban alakult Las Vegas-ban. 2012-ben, közvetlenül első albumuk megjelenése után 2. helyezést értel el az amerikai és az angol slágerlistán. A Billboard év végi listáján a legjobb rock produkciónak választották és 2013 nagy áttörésének nevezték őket. Gyakorlatilag mindent megnyertek az elmúlt bő évben: Grammy-, Billboard-, American és World Music díjakat.

A budapesti koncertre jegyek május 4-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Limitált számban kiemelt állójegyek is elérhetők a 3 különböző áru ülőjegy és a normál állójegyek mellett.

Az Imagine Dragons Radioactive című slágerével robbant be az egész világon amelyet az It’s Time, a Demons valamint a Top Of The World követett, az új lemezükről pedig az I Bet My Life vált kirobbanthatatlanná a rádiókból és a slágerlistákról. Mostanra több mint 24 millió kislemezt és 6 millió példányt adtak el két albumukból.

További info:
http://www.imaginedragonsmusic.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu


2015. április 28., kedd

Heart Of Storm – Budapesten az orosz rockbalett

A csehországi ősbemutató után pár nappal érkezik Budapestre egy új, különleges rockbalett előadás, mely elsőrangú szimfonikus rockdalokat ötvöz az orosz balett legszebb hagyományaival a színpadon. A Derek Sheriniant és Tony Franklint is a soraiban tudó Heavy Relax zenekar a Budapesti Kongresszusi Központban mutatja majd be Heart Of Storm című új lemezét, méghozzá egy tehetséges orosz koreográfus, Stas Tsoy balett társulatának előadásában. A látványos fény- és hangtechnikával kiegészülő előadásra 1900 forintos áron vásárolhatunk belépőt.

A Heart Of Storm nem csak egy zenei album, hanem egy innovatív színházi produkció is, mely egyesít egy első osztályú rockkoncertet, valamint a tehetséges és fiatal orosz koreográfus, Stas Tsoy balett társulatának produkcióját. A zenét a Heavy Relax nevű nemzetközi szimfonikus rockzenekar biztosítja, melyet 2012-ben alapította Vitavtas Norkus, Alexander Bazhenov és Alexander Semenov Moszkvában.

A Heart Of Storm tételeit tavaly rögzítették Derek Sherinian, a Dream Theater egykori billentyűsének vezetésével: Derek zenei igazgatóként, producerként is közreműködött, és billentyűsként is aktív szerepet vállal az együttesben. A tagok között szerepel Tony Franklin basszusgitáros, Brent Woods gitáros és Gregg Bissonette dobos is. A lemezen a meditatív hangulatú tételektől az igazi hard rock nótákig szinte mindent megtalálunk.

Az első osztályú zenészek koncertjét és az orosz balett legjobb hagyományait ötvöző előadás maradandó élményt ígér a minőségi szórakozásra vágyóknak. A darab Shakespeare-hez illő drámai fordulatokban gazdag: szerelem, árulás és halál egyaránt feltűnik a másfél órás történetben. A produkció újdonsága abban rejlik, hogy most először ültetik rá a táncosok által előadott, érzelmekben gazdag koreográfiát élőben elhangzó szimfonikus rockzenei kompozíciókra. A darabban nincsenek szöveges részek, így csak a néző fantáziájára van bízva, hogy a zene és a tánc együttese milyen történetet alakít benne. Itt nézhetünk meg néhány részletet: https://www.youtube.com/watch?v=xqWoMKefKOM

Az album május 1-jén jelenik meg, ami egyben a darab ősbemutatójának napja is: a csehországi Zlínben láthatják először a Heart Of Stormot. A második előadás két nappal később, a magyar fővárosban lesz: május 3-án a Budapesti Kongresszusi Központban játszik a társulat. Az új produkciót bevezető, reklámáron nézhetjük meg, hiszen a rangos helyszín ellenére alig 1900 forintba kerül majd egy belépő.

A Livesounds bemutatja: Rock Ballet Extravaganza
2015. május 3., vasárnap 20 óra
Budapest Kongresszusi Központ
Heart Of Storm: Live Performance by Heavy Relax feat. Derek Sherininan, Tony Franklin, Brent Woods and Gregg Bissonette
Belépő: 1900 Ft
Helyfoglalás érkezési sorrendben. Jegyek kaphatók a Ticketportal és a TEX hálózatában.

A Heavy Relax zenekar tagjai:
Derek Sherinian, zenei igazgató - billentyűs
Tony Franklin, basszusgitár
Brent Woods, gitár
Gregg Bissonette, dobok
Alex Bazhenov, szólógitár
Dmitry Pavlov, fafúvós hangszerek
Vitavtas Norkus, zeneszerző, ritmusgitár
Alexander Semenov, vezető producer

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://heart-of-storm.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd
https://www.facebook.com/events/711580252286683/





2015. április 27., hétfő

A svéd Eskobar lesz az európai Roxette turné előzenekara

A Roxette turné már javában zajlik Új-Zélandon és Ausztráliában, és csupán pár hetet kell várni, hogy megkezdjék a 30 éves jubileumi turnéjuk európai részét is.
A májusban induló szakaszon az Eskobar lép majd színpadra a svéd szupersztárok előtt.





Az Eskobar története a 90-es évek első felében kezdődött, iskolai zenekarból nőtték ki magukat pár éven belül nemzetközileg is ismert előadóvá. Tavaly év végén megjelent Untrap Yourself dalukkal és idén megjelenő új albumukkal ez a turné egy 7 éves kihagyás utáni visszatérésüket jelenti.
Legismertebb daluk a Heather Nova közreműködésével készült Someone New, amely komoly nemzetközi rajongótábort gyűjtött a csapat köré.



A Roxette XXX – The 30th Anniversary Tour elnevezésű köncertkörútja május 10-én indul Európában és 35 városban lesz látható a kontinensen.
A május 19-i budapesti koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

2015. március 24., kedd

Manfred Mann's Earth Band koncert

Április 12-én ismét Budapesten, az A38 Hajón játszik a Manfred Mann és zenekara, az Earth Band. A zenekart alapító és vezető Manfred több, mint öt évtizedes pályafutást tudhat maga mögött, melynek során különböző formációkban zenélve maradandó nyomot hagyott a kortárs könnyűzene történetében. Hazánkhoz is évtizedekre visszanyúló szálak fűzik: először 1983-ban játszott Budapesten.
Manfred Mann új kiadványa, a Lone Arranger tavaly ősszel jelent meg Európában és az Egyesült Királyságban. A felvételen az Earth Band tagjai mellett számos zenész és énekes, köztük a német Till Brönner trombitás, valamint Carleen Anderson, Robert Hart, Kris Kristofferson, Noel McCalla, Caitlyn Scarlett, Viktoria Tolstoy és Ruby Turner is szerepel vendégénekesként.

A gyakran egészen meghökkentő megoldásokat alkalmazó lemezen számos jól ismert dal átdolgozása hallható, köztük Joaquín Rodrigo Concierto de Aranjuez című kompozíciója, és olyan slágerek, mint a Rock You, az I Heard It Through the Grapevine és az All Right Now. Emellett különleges módon átdolgozva megtalálhatóak a lemezen azok a Manfred Mann szerzemények is, melyeket a közelmúltban más előadók – így például a Prodigy, Kanye West vagy a Disco Boys – dolgoztak fel. Furcsa fordulat ez Mann életében: az egykor mások szerzeményeinek különleges átdolgozásával ismertté váló zenészt ma számos előadó fedezi fel magának. A Prodigy Stand Up című dalában az 1969-es One Way Glass-ből hallható részlet, míg Kanye West a You Are, I Am című dal hangmintáját használta So Apalled című művében. A Massive Attack Mezzanine albumán pedig a Black Milk feldolgozása került fel. A lemez beharangozója itt látható: http://youtu.be/1R0Tw9zWrvA

Mann híressé vált improvizatív, a jazz által inspirált stílusáról, amely számos más előadó, köztük Sting és Bob Dylan sokszor csak a B oldalra szánt szerzeményéből varázsolt világslágert. Így történt ez a Blinded By The Light esetében is, amely eredetileg Bruce Springsteen egy albumán szerepelt, de a Mann-féle változatban vált világhírűvé.

A Dél-Afrikából származó zenész eredetileg 1961-ben, jazz zongoristaként érkezett az Egyesült Királyságba, ahol Mike Hugg-gal társulva, The Mann-Hugg Blues Brothers néven kezdett zenélni. A siker Paul Jones csatlakozását követően, az HMV kiadó lemezszerződése után érte el őket, immár a Manfred Mann név alatt. Egyik első slágerük a Ready Steady Go című tv-műsor főcímdalaként használt 5-4-3-2-1 volt, és ezt követően a '60-as években több slágerlistás, első helyezést elérő daluk is született, mint például a Do Wah Diddy Diddy, a Pretty Flamingo és a Mighty Quinn.

Mivel a kommerciális sikerek alkotói szempontból inkább megkötésként hatottak, a zenészek végül új együttes létrehozása mellett döntöttek: Manfred és Hugg 1969-ben alapította meg a Manfred Mann Chapter Three nevű zenekart, melynek rövid fennállása alatt két kísérletezős, jazz hatásokat mutató progresszív rock album született - ezek ma már sokkal nagyobb elismerést kapnak, mint kiadásuk idején.

Ezt követően jött létre az Earth Band, melynek kíséretében Manfred Budapestre látogat most. Az 1971-ben alakult zenekar a Joybringer című dallal került vissza a rivaldafénybe, az elmúlt 40 évben pedig bejárta az egész világot. A Blinded By The Light 1976-ban, a The Roaring Silence albummal jelent meg, és akkora sikert aratott az Egyesült Államokban, hogy hosszasan turnéztak vele az óceán túloldalán. Az ezt követő években azonban inkább Európára, azon belül is Németországra koncentráltak, ahol a Watch című album szép eredményeket ért el a Grease és a Szombat esti láz filmzenéjével versengve.

Ebben az időszakban jutottak el Budapestre is, ami a rendszerváltás előtti években különleges eseménynek számított, és a zenekar nagy népszerűségre tett szert: 1983 áprilisában egymás után három koncertet is adtak a Budapest Sportcsarnokban, majd '86-ban is dupla koncertet játszottak ott. A '83-as koncert felvétele egy évvel később lemezen is megjelent, 2007-ben pedig DVD-n is kiadták. A legendás budapesti koncerten készül Blinded By The Night felvételt itt nézhetjük meg: http://youtu.be/ThrbYkfcLO4

A '80-as évek végén Manfred egy rövid kitérőt tett a Plains Music című szólóprojekttel, melynek keretében indiánok törzsi dallamait dolgozta fel. Az Earth Band azonban szinte megszakítás nélkül működik mind a mai napig, és bár új albumokat nem készítenek, de rendszeresen koncerteznek, és számos koncertfelvételt, illetve válogatás lemezt adnak ki évről évre. 2011-ben, fennállásuk 40. évét ünnepelendő egy gyűjteményes szett is megjelent, mely 21 lemezt és egy 32 oldalas füzetet is tartalmazott.

Saját bevallása szerint Manfrednek a továbbiakban sem áll szándékában felhagyni a zenéléssel: „Count Basie is addig zenélt, amíg bírta, Beethoven is élete végéig dolgozott, ahogy Frank Sinatra és Ella Fitzgerald is. Nem olyan különleges dolog, hogy emberek életük végéig játszanak, ha amúgy is ezt tették egész életükben. A pop, a rock és a jazz volt a 20. század, vagy legalábbis a második felének zenéje, és a legjobb zenék tovább is fennmaradnak. Zenészként kezdtem a pályámat, és nem hagyom abba: amíg az emberek hajlandóak fizetni azért, hogy láthassanak, addig lesznek koncertek.”

a Livesounds bemutatja:
2015. április 12., vasárnap 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Mandred Mann's Earth Band koncert
Belépő: 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen, továbbá a livesound.hu és a38.hu weboldalakon.

InFusion Trio – Loop me up

Az InFusion Triót 2011 decemberében hozta létre három klasszikus zenész: Farkas Izsák, a Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott hegedűs; Simkó-Várnagy Mihály, aki ugyanott végzett cselló szakon; valamint Weisz Nándor, a zenekar vezetője, a Müncheni Zeneakadémia ütő szakos diplomása. A trió egy különleges hangszerpark segítségével (elektronikus hegedű, elektronikus cselló, elektronikus dob és különböző effekt pedálok, torzítók és looperek) ír saját, és dolgoz fel ismert dalokat.

A 2014-ben az NKA által meghirdetett Cseh Tamás Programon nyert támogatás segítségével 2015 márciusában végre megjelenhetett első önálló albumuk is, melyen saját szerzemények és népdalfeldolgozások találhatók. Utóbbiak között találjuk az A csitári hegyek alatt, a Kiskece lányom és a Hej Dunáról fúj a szél kezdetű népdalok „infusionizált” verzióját. A saját dalok zenéjét a zenekar tagjai szerzik, a dalszövegeket pedig barátjuk, Mészáros Dániel írja. Két dal angol és magyar nyelven is felkerült a lemezre, ezek az I feel alright/Érzem már és a Ne kapitulálj/Decide.

A lemezt kiadja a Grund Records. Digitális formátumban elérhető az alábbi linkeken:

Googleplay: https://play.google.com/store/music/album/InFusion_Trio_Loop_Me_Up?id=Bbfvzwkaoabooe3adbby6y7jnga

Deezer: http://www.deezer.com/album/9815608

Spotify: https://open.spotify.com/album/41lICNM5LkSw8vPHloBVSs

dalok.hu: https://www.dalok.hu/lemez/id/5223 Korlátlan zene: http://www.korlatlanzene.hu/artist/?b233836_Loop_Me_Up

Könnyű szexet és pénzes pasikat keresnek a Tinderezők

Aleska Diamond fotójával mások hódítanak a társkeresőn

Egyéjszakás kalandok, kacér nők és gazdag férfiak a legkeresettebbek a magyar online társkeresők között. A hazai tinderezők elsősorban a szexuális kisugárzást és az anyagiakat helyezik előtérbe, amikor randi partnert választanak, de szívesen ismerkednek hírességekkel is, akikről televíziós műsoraik és szerepléseik alapján úgy vélik, már sokat tudnak. Aleska Diamondot és Miskovits Marcit is próbálták már meghódítani az interneten.

Napjainkban fiatalok milliói keresnek társat az interneten és különböző mobilos applikációkon keresztül, akik sokszor egy-egy képet megnézve, illetve rövid levelezést követően azonnal belemennek egy személyes randiba. Később pedig az esetek nagy százalékában meglepetésként éri őket a felismerés, hogy a társkereső oldalon megismert párjuk egyáltalán nem az a jó fej, laza férfi vagy nő, akinek mutatta magát. Az MTV-n futó népszerű dokureality, a Kamureg is ilyen kínos és meghökkentő eseteket mutat be, a negyedik, most érkező évadában minden eddiginél megdöbbentőbb történetekkel találkozhatunk. A komoly, sokszor drámai fordulatok pedig óvatosságra intenek.

Sokan regisztrálnak a társkereső oldalakra könnyű szexet vagy éppen egy jó partinak számító, gazdag férfit keresve – derül ki egy pár hónapja kamuprofilok segítségével végzett hazai kutatásból. Az elemzést végző nő és férfi 6-6 álprofillal regisztrált a Tinderen, kacérnak, titokzatosnak, gazdagnak vagy épp párkapcsolatban élőnek tüntetve fel magát. Az összes profillal 200-200 embert jelöltek be és várták, hogy visszajelöljék őket. Az eredmények azt mutatták, hogy a pasik a kihívó, kacér lányokat kedvelik inkább és a szex az első asszociációjuk a Tinderrel kapcsolatban, a csajok pedig a pénzes pasikat keresik, a magas életszínvonal vonzóbbá teszi a férfit számukra.

„Mi magunk is többször vitatkoztunk azon, hogy a csajoknak számít-e a pénz, a pasik jobban szeretik-e a bevállalós csajokat? Ezért döntöttünk úgy, hogy a marketing és az adatelemzés eszközeit összeolvasztva végzünk egy kísérletet a sztereotípiák megdöntésére vagy igazolására. Az eredmények azt mutatták, a fiatal férfiak elsősorban egyéjszakás kalandokat, a nők pedig tartós kapcsolatokat keresnek az internetes portálon” – mesélték Mészáros Beatrix és Mester Tomi, a Tinder kutatás kivitelezői.

A társkereső és a közösségi oldalakon sokszor hírességek valódi és kamu profiljai is megtalálhatóak, Miskovits Marci, a VIVA műsorvezetője saját bevallása szerint poénból van fenn az egyik népszerű társkereső oldalon. „A 21. században már nem csak az utcán jöhet szembe a nagy Ő. Poénból én magam is regisztráltam ilyen oldalon, hiszen ismert emberként nehezebb ismerkedni, a lányok egyből azonosítanak azzal a képpel, amit tévében látottak alapján kialakítottak rólam. Ha találkozni szeretnének velem, egy kávézásban benne vagyok, de kapcsolatom még sosem alakult ki ebből. Az internetes oldalakon nagyon figyelni kell arra, mit árulunk el magunkról és fontos, hogy kiszűrjük a kamu felhasználókat, az én profilomat is többen meghamisították már” – árulta el Marci.

Aleska Diamond nem híve a netes ismerkedésnek, de ő is kötött már barátságot közösségi oldalakon. „Én élőben szeretem kialakítani a kapcsolataimat, úgy gondolom, egy képnél többre van szükség ahhoz, hogy megismerjük a másikat. A szimpatikus levelekre mindig válaszolok, de csak egy-két esetben fordult elő, hogy élőben is találkoztam valakivel. Azt gondolom, a társkeresés során nem szabad többnek mutatni vagy éppen másnak kiadni magunkat, épp ezért nincs értelme a kamu profiloknak – az én profilképemmel is sok álfelhasználó regisztrál közösségi oldalakon. Szerintem az online kapcsolatfelvétel nagyon felületes, ugyanakkor lehetőséget ad rá, hogy olyan emberek is megismerkedhessenek egymással, akik a valóságban talán sosem találkoznának és azok számára is praktikus lehet, akik csak egyéjszakás kalandot keresnek” – mondta el Aleska.

Az MTV-n futó Kamuregben olyan esetekkel találkozhatunk, ahol az álfelhasználók csúnyán megvezették az ismerkedni vágyó fiatalokat. Valódi-e az illető és valódi-e a kapcsolat? Melyek a legmegdöbbentőbb esetek, amelyekkel az ember az online randizás útvesztőjében találkozhat? Kiderül a Kamureg című sorozat negyedik évadában, minden hétköznap az MTV műsorán.

Anonim karakterek, botrányos átverések, igaz szerelmek - Kamureg 4. évad március 23-tól csak az MTV-n!

2015. március 10., kedd

Odúkat telepített búbosbankáknak a Budapest Voices

Fostos bugybókáknak, hétköznapi nevén búbosbankáknak építettek és raktak ki odúkat a Budapest Voices tagjai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkénteseivel a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus az akciójával a madárvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Az énekegyüttes tagjai nyolc odút barkácsoltak és helyeztek ki a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus nagy természetbarát, kedvelik a madarakat, ezért vállalkoztak a költőhelyek kialakítására.

- Ezzel az akcióval a madárvédelemre, azon belül is a mezőgazdasági területeken költő madarak rohamos állomány-csökkenésére szeretnénk felhívni a figyelmet – mondta Warnusz Zsuzsa, a Budapest Voices művészeti vezetője, aki közel 1 éve az MME tagja. – Van olyan faj, például a fogoly, aminek – a csökkenő életterük és a kemikáliák miatt - az 50 százaléka kipusztult. Amellett, hogy a madarak a kártékony rovarok legnagyobb ellenségei, mint minden jóérzésű ember, mi is szeretjük a csiripelésüket, éneküket hallgatni.

A búbosbankák április elején költöznek vissza Magyarországra, előreláthatólag néhányan majd a Budapest Voices tagjai által kirakott odúkban költenek. Az énekegyüttes közben készül a következő nagykoncertjére is, ami március 12-én lesz az A38 Hajón. Ez lesz a csapat egyetlen tavaszi fellépése a fővárosban. Az est különleges vendége Lévai Balázs lesz, akinek a szerepére majd aznap derül fény, előzenekar a The Acoustic Loops.

Budapest Voices tavaszi koncert esemény:
https://www.facebook.com/events/388963211283930 




2015. január 14., szerda

Michael Angelo Batio: ismét Budapesten a duplagitáros zseni

Február 3-án újra Budapesten üdvözölhetjük a különleges duplagitárjáról és rendkívüli zenészi kvalitásairól ismert Michael Angelo Batiót, aki Intermezzo című friss albumával, valamint ismert zenészeket felvonultató együttesével érkezik a Pecsa Music Caféba.
Michael Angelo Batio utoljára 2012-ben járt Budapesten, és igen eseménydús két évet tudhat maga mögött. 2014-ben a Dean Guitars két limitált példányszámos, egyedi kialakítású gitárt is kiadott Batio neve alatt: ez egyik egy „Speed Of Light” névre hallgató signature gitár, a másik pedig egy héthúros hangszer, mely a „MAB 7 Warrior” nevet kapta, a rajta látható mintát Stephen Jensen tervezte.

Idén májusban Michael egy Guiness rekord beállításában segédkezett: a lengyelországi Wroclaw-ban több mint 7400 gitáros játszotta egyszerre Jimi Hendrix klasszikusát, a Hey Joe-t, köztük Steve Vai, Chris Jagger és a Uriah Heep is. Nem sokkal később, nyári turnéja alatt Michaelt az a megtiszteltetés érte, hogy az amerikai Montana államban lévő Glendive városában személyesen a polgármestertől vehette át a város kulcsait egy koncertje után – szó szerint többet, hiszen a gitárokhoz hasonló, összeforrasztott ikerkulcsokkal lepték meg a zsenit. Nem sokkal később érkezett a hír, hogy duplagitáros technika lényegét bemutató videó első lett a Guitar World magazin Youtube csatornájának nézettségi listáján: http://youtu.be/iQ8ml7eENuI

Az idei év legfontosabb híre pedig az, hogy az új lemez is elkészült: Batio Intermezzo címen adott ki egy instrumentális albumot, mely csak új szerzeményeket tartalmaz. Ez az első album, amin Michael új, héthúros signature gitárját, a Dean MAB 7 „Warrior”-t használta. A lemezen számtalan illusztris gitáros vállalt vendégszereplést: hallhatjuk George Lynch, Guthrie Govan, Michael Romeo, Jeff Loomis, Craig Goldy, Dave Reffett, Chris Poland, Rusty Cooley, Mike Lepond, Elliott Dean Rubinson, Joe Stump, Andrea Martongelli, Alex Stornello, Bill Peck, Max Carlisle, Florent Atem, Annie Grunwald és Tobias Hurwitz játékát is. A lemezen szereplő 8 Pillars Of Steel című dalhoz készült videót itt láthatjuk: http://youtu.be/QT_3xwqVmt0

Michael rengeteget turnézik, az elmúlt évtizedben több mint 1000 koncerten vett részt. Ennek köszönhetően Budapestre is újra eljut, ahol ezúttal február 3-án, egy zenekar élén mutatja majd be az új dalokat a Pecsa Music Caféban: énekesként az Uli Jon Roth oldaláról ismert Piero Leporale, továbbá a Blaze Bailey zenekarából ismert Simone Massimi, valamint Vinnie Moore dobosa, Roberto Pirami kíséri majd el.

A Livesounds bemutatja:
2015. február 3., kedd 20 óra
Budapest, Pecsa Music Café
Michael Angelo Batio & Band
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5500 Ft

Epica és Dragonforce koncert a Petőfi Csarnokbanep

Két maximalista metal zenekar érkezik új lemezével a Petőfi Csarnokba január 24-én. A holland Epica a szimfonikus metal legsikeresebb kortárs képviselői közé tartozik, míg a londoni Dragonforce a szélvészgyors, gitárközpontú power metal mesterének számít.

Világszerte elért sikerei után az Epica minden joggal ülhetne babérjain és próbálhatná újra és újra megjátszani a már kipróbált nyerő formulát. A csapatot azonban nem így ismerik rajongói: a hollandok sosem törekedtek biztonsági játékra, és nem adtak ki két ugyanolyan lemezt egymás után. A csapat éppen azzal vált ismertté, hogy előremutató munkásságával megújította az évtizedes múltra visszatekintő szimfonikus metal kreatív erejét.

E fejlődés újabb mérföldköve a májusban megjelent hatodik stúdióalbum, mely a Quantum Enigma címet kapta. A zenekar úgy szólal meg a lemezen, ahogyan még nem hallhattuk: démonian pontos, éles gitárfutamok, angyali kórusok és megigéző szintetizátor megoldások teszik emlékezetessé a dalokat, amelyekre Simone Simons elképesztő hangja teszi fel a koronát. A Quantum Enigma a zenekar eddigi legerőteljesebb, de egyben a legnagyobb érzelmi töltettel bíró albuma.

„Ez az album minden korábbinál jobban tekinthető csapatmunka eredményének – mondta el Mark Jansen alapító gitáros. - Bár az egyes elemeket mindig egy bizonyos zenész találja ki, ezt ezúttal egy csapatként, közösen tettük, ami lehetővé tette, hogy a társak már a megszületés pillanatában reflektáljanak minden zenei rezdülésre. Így a dalszerzést egészen aprólékos, mondhatni mikroszkopikus szintre vittük le, erre is utal a kvantum jelző a címben. Ez a munka ugyan nagyon sok időt igényelt, de szükségünk volt ezekre az élményekre és tapasztalatokra ahhoz, hogy olyan zenét tudjunk létrehozni, ami eljuttatja az Epicát fejlődésének következő szintjére.”

A zenekar szüntelen megújulásra törekvésének másik megnyilvánulása a különböző vendégelőadók bevonásában nyilvánul meg. Ennek jegyében az öt sikeres közös album készítésében közreműködő producer, Sascha Paeth helyett ezúttal egy feltörekvő holland szakemberrel, Joost van den Broekkal dolgoztak együtt, a Sandlane Recording stúdiójában.

„Sok év eltelte után előbb-utóbb elérkezel ahhoz a ponthoz, amikor szeretnél valami újat kipróbálni annak érdekében, hogy az elmédet frissen és teljesen motiváltan tartsd. A producerváltás is egy ilyen fordulópont volt számunkra: ideje volt kilépni a komfortzónából és új horizontok felé fordulni. - mondta el Jansen. - Az új producerben megtaláltuk azt a szakembert, aki képes kihozni a legjobbat belőlünk, miközben a technikus gurukhoz méltó tudása és hatalmas energiái nagyon sokat tesznek hozzá a dalokhoz.”

A keverésben a Volbeat, a Hatesphere és az Amaranthe lemezeiről már ismert szakember, Jacob Hansen segédkezett. „Jacob képes volt a nagyzenekari, szimfonikus elemek elnyomása nélkül is figyelemre méltóan erőteljes hangzást előállítani, ami lenyűgözött minket. Minden részlet megtalálja a helyét ebben a keverékben, amely az Epica hangzását igazán lehengerlővé teszi.”

A lemez szövegeit a kvantumfizika fantasztikus világa ihlette, amely olyan elméleteket is életre hívott, mint hogy az általunk érzékelt fizikai környezet, a külvilág jellemzőit tudatunkkal képesek vagyunk alakítani. Simone szerint a dalok a tudatalatti felfedezéséről szólnak – ez a forradalmi nézeteket valló témaválasztás jól illeszkedik a határokat nem ismerő zeneiséghez, és a kettő összhangja teszi igazi élménnyé az új album meghallgatását. A Victims Of Contingency című új dal videóját itt láthatjuk: http://youtu.be/i7IIYIFljZM

Az Epica a hagyományokhoz hűen rendkívül hosszú, több hónapon át tartó turnézásba kezd 2015-ben, melynek első részében, január 24-én érkeznek Budapestre, ahol különleges vendégként a Dragonforce is fellép előttük a Petőfi Csarnokban. Az immár 15 éves történetre visszatekintő londoni power metal együttes gitárosai vita nélkül világ a leggyorsabb, és legpontosabb játékosai közé tartoznak. Az idén megjelent új albumuk címe is utal a zenekar fő küldetésére: a Maximum Overload lemezen szinte túlcsordulnak technikás zenészi megoldások, méghozzá nem csak a gitárok esetében. A lemez producere Jens Bogren volt, és ez a második kiadvány Marc Hudson énekes vezetésével, míg az új dobos, Gee Anzalone számára ez az első közös munka a csapattal.

A Concerto Music bemutatja: The European Enigma
2015. január 24., szombat 19 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Epica, Dragonforce koncertek
Belépő: 5900 Ft, a koncert napján 6900 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a helyszínen és www.concerto.hu oldalon.

Felborulnak az erőviszonyok a Rising Starban

Vasárnap drámai pillanatokkal folytatódik a Rising Star. A TV2 tehetségkutatójában ezúttal a tíz döntős párokba rendeződve, egymással küzd meg a biztos továbbjutásért. A magasabb százalékot elérő énekes automatikusan a következő fordulóba jut, míg az erőpróbában alul maradt tehetség a veszélyzónába kerül, ahonnan valaki ezúttal is búcsúzik a műsortól.

Újabb izgalmakkal folytatódik a Rising Star. A tíz döntősnek vasárnap egymással kell megküzdenie a biztos továbbjutásért. Öt páros lép majd színpadra, és garantáltan felborulnak az erőviszonyok, hiszen olyan énekesek is a kiesés szélére kerülnek majd, akik eddig magabiztosan meneteltek adásról adásra. A nagy erőpróbát követően ugyanis, aki nem győzi le párját, a veszélyzónába jut. A legkevesebb százalékot elérő énekes a műsor végén ellenfelet választ magának a veszélyzónába került társai közül, hogy egy párbaj után kiderüljön, kinek kell búcsúznia a Rising Star versenyétől.

A január 11-i Rising Star párosításai:
Kovács Gyopár – Várhegyi Lucas Palmira
Szén Alexandra – Udvarias Anna
Palmer Izsák – Peter Sramek
Fehérvári Gábor Alfréd – Czibi Norbert
Gondi Helén – Singh Viki

2014. december 21., vasárnap

Violetta koncert Budapesten!


Budapest, 2014. december 12.: A Disney Channel Violetta sorozatának óriási sikere és a hihetetlen népszerűségnek örvendő 2013/14-es Violetta In Concert turné után, a The Walt Disney Company a mai napon örömmel jelenti be, hogy az új, 2015-ös Violetta Live koncertturné Budapestre is ellátogat 2015. augusztus 29-én! 

A Violetta Live keretében a tévésorozat eredeti szereplőgárdája lép majd fel, beleértve Violettát alakító Martina Stoesselt. Martina mellett láthatjuk még élőben a színpadon Jorge Blancót (Leon); Diego Dominguezt (Diego); Facundo Gambandét (Maxi); Mercedes Lambrét (Ludmila); Candelaria Molfesét (Camila), Samuel Nascimientót (Broduey); Alba Rico Navarrót (Naty) és Ruggero Pascquarellit (Federico). A szereplők a Violetta sorozat 1. és 2. évadának kedvenc slágereit adják elő, és hallható lesz a 3. évadból az „En Gira” is. A vadonatúj showt egy kilenctagú, energikus tánccsoport teszi tökéletessé, valamint egy öttagú együttes kíséri lenyűgöző díszletek és világítás mellett, látványos koreográfiával, szenzációs technikai elemekkel és lélegzetelállító új jelmezekkel.

· 240 négyzetméteres HD LED rendszer, 3 mozgó hajlított LED képernyővel
· Szenzációs vizuális effektek, köztük hó- és konfettiágyúk, valamint tűzijáték
· A közönség felett repkedő előadók
· Több mint 130 munkatársból álló produkciós csapat
· 8 kamion szállítja a koncert felszerelését a turné különböző állomásai között

Jegyek december 13-án reggel 6 órától már kaphatóak.

2014. november 17., hétfő

1 hét múlva The Beach Boys koncert az Arénában!

Már csak 1 hét van hátra az igazi amerikai legenda, a Beach Boys budapesti koncertjéig.
Addig is néhány érdekesség a banda kapcsán:





The Pendeltones néven indultak, sőt, első kislemezüket, a Surfin’-t is ezen a néven adták ki 1961-ben, majd a kiadó keresztelte át őket The Beach Boys névre – állítólag a megkérdezésük nélkül
A Pedletone név a korszak divatos gyapjúing márkája volt, amit a korai koncertjeiken viseltek. 1962-ben alakították ki a védjegyükké vált fehér farmer, kék-fehér csíkos ing uniformist, amit a 60-as években minden fellépésükön viseltek
Életük első No1 slágerlista helyezését nem az USA-ban érték el, hanem Svédországban! A Surfin’ Safari című kislemezük került a svéd lista élére 1962-ben, ez a dal az USA-ban csak a 14. helyig jutott.
1966-os God Only Knows kislemezük volt az első olyan popszám Amerikában aminek a címében szerepelt az isten szó – emiatt sok rádióadó nem is játszotta le a felvételt.
Good Vibration című daluk olyan elsöprő világsikert aratott, hogy még Angliában is ki tudták ütni a Beatles-t vele az év végi szavazásokon
A ‘Brit invázió’ kifejezés is a Beach Boys-hoz köthető: a 60-as évek második felében a Beatles és a Rolling Stones körüli nemzetközi hisztérikus rajongás az USA-t is elérte, rövid időre letaszítva a Beach Boys-t az amerikai listák éléről, ekkor találták ki a jelenségre a kifejezést. Előtte amerikai előadó nem igazán jelentett veszélyt a Beach Boys népszerűségére
Elton John Don’t Let The Sun Go Down On Me című eredeti felvételén a Beach Boys tagjai énekelték a háttérvokált



A zenekart a 3 Wilson fivér alapította, unokatestvérükkel, Mike Love-val 1961-ben. Jelenleg az alapítók közül már csak Mike Love tagja a csapatnak, igaz, a 3 fivérből kettő sajnos már meghalt, Dennis 1983-ben vízbe fulladt, Carl 1998-ban rákban hunyt el.
The Beach Boys munkássága rengeteg zenekarra volt hatással, különösen aprólékos hangszerelésük és vokál harmóniáik befolyásolták az utánuk indult csapatok dalait. Bono egyszer a következőket nyilatkozta méltatva a Beach Boys zsenialitását: “Brian Wilson hisz az angyalokban. Én is hiszek, és neked is csak elég meghallgatnod a God Only Knows vonós szekcióját ami egyértelmű bizonyítéka az angyalok létezésének.”
Hagyománnyá vált, hogy a Beach Boys július 4-én ünnepi koncertet adott Washingtonban. 1983-ban azonban az akkori belügyminiszter betiltotta a koncertet, mondván, a rockzenei fellépések nem kívánatos elemei a nemzeti ünnepnek. Ez olyan szintű felháborodást keltett az amerikaiakban, hogy végül a first lady, Nancy Reagan személyesen kért bocsánatot a zenekartól, kiemelve, hogy a Beach Boys zenéje az amerikai kulturális örökség fontos része - és természetesen azóta is hagyomány a július 4-i The Beach Boys koncert Washingtonban





The Beach Boys koncert november 26-án a BudapestArénában!
Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

2014. november 11., kedd

A Roxette 30 éves jubileumi turnéja Budapesten is látható lesz!

Büszkén jelentjük be, hogy a Roxette zenekar jubileumi turnéja keretében 2015. május 19-én a BudapestArénában ad koncertet.

A zenekar jelenleg Oroszországban, a Balti államokban és Finnországban koncertezik teltházas aréna turnéjukkal, majd rövid szünet után
2015 februárjában folytatják útjukat Ausztráliában és Új-Zélandon
A jövő évi turnénak Európa is része lesz, és a milánói premier után
pár nappal, május 19-én Budapesten is fellép a Roxette!


- Csodálatos visszatérni a nemzetközi porondra. A közönségtől kapott napi visszajelzések bámulatosak és alig várjuk, hogy ismét találkozhassunk a rajongóinkkal. Boldoggá tesz minket, hogy láthatjuk őket majd egész Európában!
- nyilatkozták az együttes tagjai.

Már 25 éve annak, hogy a Roxette bemutatkozó kislemeze, a The Look első helyre került az amerikai slágerlistán 1989-ben. Ezt olyan listavezető felvételek követték, mint a Listen To Your Heart, az It Must Have Been Love és a Joyride, amelyek nem csupán megalapozták a Roxette karrierjét, de koruk egyik legsikeresebb előadóivá is tették a zenekart.

A Roxette több mint 75 millió albumot adott el - és ez a szám minden egyes nappal csak növekszik. A duó szédületes mennyiségű slágereivel a 80-as évek végétől a 2000-es évek elejéig felforgatta a listákat.

8 éves kényszerszünetüket követően - ami alatt Marie Fredriksson a rákkal küzdött - 2011-ben visszatértek Per Gessle-lel. Charm School című albumuk, valamint a She’s Got Nothing On (But The Radio) kislemezük pedig ismét felkerült a slágerlisták élbolyába. Koncertsorozatuk kétszer megkerülte a földet, 153 koncerten összesen 1.5 millió ember előtt játszottak. 

A Roxette idén októberben vadonatúj turnéba kezdett, amihez most további helyszíneket adtak. Az európai rész Milánóban kezdődik majd és 30 fellépést foglal magában. A turné egészen a csapat 30 éves fennállásának jubileumáig fog tartani 2016-ban, ezért a koncertkörutat The XXX - Anniversary Tour névre keresztelték.

A május 19-i, budapesti Roxette koncertre jegyek november 12-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül.

További info:
www.roxette.se
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu

A OneRepublic végre Magyarországon!

Büszkén jelentjük be, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb csapata, a OneRepublic 2015. június 7-én a BudapestArénában ad koncertet!


A 2002-ben Ryan Tedder énekes és Zach Filkins gitáros által alapított, középiskolai barátokból álló banda először akkor került a zeneipari szakemberek látóterébe, amikor teljesen ismeretlenül, bármilyen lemezkiadói szerződés és támogatás nélkül komoly kereskedelmi sikert értek el a MySpace-en. Ehhez képest meglehetősen sokat kellett várni debütáló albumukra, ami némi viszontagság után - első kiadójuk a megjelenés előtt 2 hónappal kirúgta a csapatot, amit valószínűleg azóta sokszor megbántak már -, végül 2007-ben jelent meg. Viszont első kislemezükkel, az Apologize-zal rögtön be is robbantak a nemzetközi élvonalba, 16 országban vezették a slágerlistákat, további ötven országban pedig top10 felvétellé vált a Grammy-díjra is jelölt dal.

Második lemezük hasonló kritikai és kereskedelmi sikereket ért el 2009-ben, többek között a Good Life és az All The Right Moves nótáknak köszönhetően.

Harmadik albumukra kicsit hosszabban kellet várni a rajongóknak, azonban a végeredmény nem csupán őket kárpótolta, hanem minden kétkedőt is elhallgattatott, akik úgy gondolták, a OneRepublic már nem fogja tudni megismételni kezdeti sikereit.

2013-ban megjelent Native anyaguk rögtön a listák élvonalába került, és bár már az If I Lose Myself daluk is több országban a listák élére tört, ám az igazi, fél éven át kirobbanthatlan sláger státuszt a Counting Stars hozta meg számukra, amelyet itthon is szinte óránként játszottak a különböző adók. A kislemezt több mint 5 millió példányban talált gazdára csak az USA-ban, s a mai napig az egyik legkedveltebb felvétel a világ számos pontján. Idén Love Runs Out című daluk pedig ismételten bebizonyította, hogy nem csak véletlenül és egyszer-egyszer sikerül világslágert letenniük az asztalra.

"Nem vagyunk műfaj-tisztelők. Csak jó vagy rossz dalok és előadók léteznek, legyen szó rockról, popról, rapről vagy dance-ről. És ezek a jó dalok ránk is hatással vannak, befolyásolnak bennünket valamilyen módon, beépülnek a munkáinkba." - nyilatkozta Ryan Tedder a csapat saját stílusát firtató kérdésre.

Mert valóban, nem könnyű meghatározni a OneRepublic pontos stílusát. Csak annyi bizonyos, hogy mindig igényes és kidolgozott dalokkal jelentkeznek, amire a frontember személye is garancia. Ryan Tedder fantasztikusan tehetséges előadó, dalszerző, zenész, producer, aki a zeneipar bármely szegletében megállja a helyét.

Jelenleg pedig mindenki a OneRepublic-ra kiváncsi, a zenekar tavaly megkezdett és a mai napig is tartó turnéja eddig 169 teltházas koncertet foglalt magában öt kontinensen, de most újabb fellépésekkel egészítették ki The Native Tour elnevezésű koncertkörútjukat, így végre a magyar rajongóknak is lehetőségük lesz élőben látni kedvencüket, június 7-én a BudapestArénában.

A budapesti koncertre belépők november 13-tól kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. Limitált számú, színpad elé szóló kiemelt állójegyet, valamint kapunyitás előtti bejutást biztosító prémium csomagot is lehet majd vásárolni a normál belépőjegyek mellett.

További info:
www.onerepublic.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu

UMUSICLIVE.hu - Budapesten a Morcheeba!

A brit Morcheeba idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A ’90-es évek közepén a Godfrey-testvérpár (DJ Paul és Ross) Skye Edwards énekesnővel kiegészülve alapította meg a kezdetben trip hopot játszó, majd a későbbiekben egyre inkább a könnyen befogadható pop zene irányába húzó zenekart.

És valóban úgy tűnik, hogy a Morcheeba végre révbe ért, így mind a rajongók, mind a kritikusok tűkön ülve várták az együttesHead Up High névre keresztelt nyolcadik nagylemezét és a kész anyag senkinek sem okozott csalódást. Sőt, minden esélye megvan arra, hogy nem csak a zenekar mesterművévé váljon, de a popzene történetében is fajsúlyos szerephez jusson.

2014. december 8-án pedig újra Budapestre érkeznek, hogy egy teljesen új setlistet mutassanak be a magyar rajongóknak, telis-tele a legnagyobb közönség kedvenc dalokkal.

A koncertre a jegyvásárlás nem a klasszikus módon történik:regisztrálj a umusiclive.hu oldalon, majd válogass és vásárolj MasterCard vagy Maestro kártyáddal 5 alkalommal zeneszámot a webboltban és ha elég gyors vagy, automatikusan tiéd a belépőjegy az élő koncertre.

Jegyek korlátozott számban elérhetők, összesen 3 500 db.

Web: http://umusiclive.hu/

Morcheeba – Gimme Your Love:http://www.youtube.com/watch?v=qKFMK2eDWeQ

2014. november 6., csütörtök

DJ Shadow & Cut Chemist: Renegades of Rhythm Tour

DJ Shadow és Cut Chemist egyesített erővel érkezik Budapestre!

A zenerajongók most bizony nagyon örülhetnek, hiszen egy talán soha vissza nem térő eseménynek lehetne szem-és fültanúi. Ugyanis két amerikai szupersztár DJ fogott össze, hogy a Universal Zulu Nation alapítója, a ’80-as években több műfaji határokat feszegető elektronikus zene megalkotója, a hip hop kultúra felvirágzásának fontos alakja, az elektro-funk egyik ősatyja, Afrika Bambaataa előtt tisztelegjenek.

A Renegades of Rhythm névre keresztelt turné további érdekessége, hogy a legendás zenék csakis eredeti vinylekről szólalnak majd meg. Nem aprózzák el a dolgot, hiszen Afrika Bambaataa történelminek számító gyűjteménye több mint 40.000 példányból áll, amelyet jelenleg a Cornell Egyetem elképesztő, hip hop részlegében tartanak archiválva.

„Ilyet még senki sem csinált korábban. Ezek az Ő lemezei, és áldását is adta rá, hogy ezeket használjuk. Ez nem az ’XY’ lemezének egyik példánya, ez A példány, ami elindított mindent. A gyűjteményében nemcsak soul és rap található, hanem ugyanúgy van soca, calypso, dub, sőt, salsa is. Egyértelmű, hogy ezek a zenék fontosak voltak a számára, és ez tükröződik a saját szerzeményein is.” – nyilatkozta az izgatott DJ Shadow.

A rendkívüli turné ötlete egyébként pont a Universal Zulu Nation egyik tagjától, Johan Kugelbergtől származik: „A hip hop végső soron egy generációkon átívelő kommunikációs eszköz, ami folyamatosan növekszik. Biztos vagyok benne, hogy ez a turné a hip hop rajongók több generációját hozza majd össze.”

Az Afrika Bambaataa támogatását is élvező turné mindenképpen sokszínű programot ajánl, de nem kell feltétlenül múltidézésre számítani. Hiszen az egyenlet így szól: DJ Shadow + Cut Chemist + Bambaataa lemezei + az áldása = EPIKUS!

Event: http://www.facebook.com/events/344562595717429

Jegyek:
early bird: 4.900 Ft (első 200 belépő)
normál elővételes jegy: 5.500 Ft
a koncert napján: 5.900 Ft

Tixa link: http://tixa.hu/djshadow_cutchemist
Ticket Express link: http://bit.ly/djshadow_cutchemist_durerkert

Dark Tranquillity - koncert

Dark Tranquillity: technikás metal bandák a Dürer Kertben

November 16-án tér vissza új albumával a skandináv dallamos, technikás death metal egyik élcsapata, a Dark Tranquillity. A göteborgi banda nem egyedül, hanem három másik zenekar társaságában érkezik a Dürer Kertbe: hallhatjuk a komplex, feszes prog-power nótákat szállító finn Amoral produkcióját, az algériai, berber hatásokat felmutató francia Acyl ethno-metal műsorát, valamint az olasz Mat Lehmann saját zenekarának bemutatkozó koncertjét is.


Bő 20 éve robbant be a metal színtérre a Dark Tranquillity, Skydancer című első albumával. Idén a tizedik lemezét adja ki a svédországi Göteborgból származó dallamos death metal csapat: a Construct című friss kiadvány azt bizonyítja, hogy a zenekar képes megújulni és a legjobbak között maradni. A Uniformity című dalhoz készült videó itt látható: http://youtu.be/BolGeBNPK1w

Mikael Stanne, az énekes elmondása szerint bár ő maga kedveli a fülhallgatóra optimalizált lemezeket, ez egy jóval közvetlenebb anyag, melynek dalai élőben is pontosan úgy szólnak, ahogy a lemezen. A címválasztásról és a dalszövegekről Mikael elárulta, hogy az album címét főnévként kell értelmezni. Egy olyan konstrukcióra utal, amelyet az emberek a saját tudatukban építenek fel, afféle fantazmagóriaként. „Mindig foglalkoztatott az emberek azon szükséglete, hogy efféle rendszereket építsenek fel a fejükben. A tény, hogy megkönnyebbülés kedvéért képesek vagyunk olyan dolgokat kitalálni, amiben aztán hihetünk. Elsősorban a vallásra gondolok, de a lemez a filozofikus mélységű témák mellett mindennapi dilemmákat is érint. A végeredmény lényegében az, hogy sosem bízhatunk meg teljes mértékben az emberi agyban, mert minden képzete szubjektivitás tárgya.”

A turnén 50 perces műsorral vesz részt a finn Amoral, mely idén megjelent, Fallen Leaves & Dead Sparrows című lemezét mutatja be. Az egykor thrash metallal induló csapat első három albumának köszönhetően technikás, dallamos death metal zenekarként vált ismertté, 2009-ben azonban egy új, tisztább és dallamosabb énekhangú frontemberrel folytatták a működést, így ezúttal is egy feszes, komplex, zakatolós progr-power metal műsorra készülhetünk a részükről. A Prolong A Stay Blueprints című dal koncertfelvétele itt látható: http://youtu.be/xPA3VEAGQlg

A turnén részt vesz a francia eredetű, de elsősorban arab, azon belül algériai, berber hatásokat felmutató progresszív ethno-metal csapat, az Acyl, valamint meghallgathatjuk a Blaze Bayley oldaláról ismert olasz basszusgitáros, Mat Lehmann új zenei projektjét is.

A Concerto Music bemutatja: Uniformity Tour
2014. november 16., vasárnap 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Dark Tranquility, Amoral, Acyl, Lehmann koncertek
Belépő: elővételben rockboltokban és a concerto.hu oldalon 4900 Ft, november 1-től jegyértékesítő hálózatokban, valamint a rendezvény napján 5900 Ft.
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Ahol Radnóti Miklós és a slam poetry találkozik

2014. november 9-én rendhagyó megemlékezést tartanak Radnóti Miklósról a fiatalok körében egyre népszerűbb műfaj, a slam poetry jegyében. A nap folyamán egyrészt fiatal feltörekvő slammerek versenyeznek egymással, majd a műfaj szakavatott képviselői mutatják be tudásukat.

Az alapot mindehhez nem Radnóti Miklós versei, hanem a költő élete és munkája által inspirált, saját élmények képezik. Ennek tükrében az est felépítése is más lesz, mint az eddigi slam poetry események.

„Az est abban lesz más, mint az eddigiek, hogy ezúttal a hét író együttműködve, előre szerkesztett dramaturgia szerint dolgozza fel a témát. Az egyes slamek önmagukban is értelmezhető műsorszámok lesznek, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz, akár egy szonett koszorú.” – mondja Színész Bob, azaz Horváth Kristóf, a workshop egyik irányítója, úgynevezett slam coach- a. - „Az est nem Radnóti élettörténetét akarja elmesélni, és nem is a versek felelevenítése a cél. A költő életének, írásainak, illetve a kor történéseinek inspiráló motívumait saját élettapasztalatunkkal összevegyítve mesélünk az emberi természetről, sorsról, szerelemről, háborúról. Az emberi élet értékességét szeretnénk megmutatni és átélhetővé tenni egy elkényelmesedett korban.”
Horváth Kristóf javaslatára saját élményeket dolgozunk fel a Radnóti életét átszövő témákban, amik nem feltétlen a leggyakoribbak a slamben, pl. halál, háború. De a szerelmet, a tettek súlyát is új szemszögből vizsgáljuk és fogalmazzuk meg. Az est egésze attól különleges, hogy egy felépített, Radnóti Miklós életéhez illeszkedő slam-előadást hallhat a közönség, amiben új arcukat mutatják meg a slammerek is.” – teszi hozzá Hugee, azaz Mavrák Kata, az esti előadás egyik fő szereplője. – „Egy-egy helyen talán érdekes lenne, hogyan keltjük újra Radnóti verseit. Így viszont még izgalmasabb a feladatunk!”

Az eseményre már most nagyon sok fiatal jelezte részvételét. Úgy tűnik tehát, hogy szerencsére a mai fiatalokban is él még a költészet, az irodalom szeretete. Színész Bob szerint a megemlékezésnek nem is célja, hogy ezeket reklámozza.

Nem gondolom, hogy a slamnek népszerűsítenie kellene a költészetet. Azt sem gondolom, hogy a költészetet népszerűsíteni kell. A versben rejlő erő akkor is létezik, ha nem veszünk tudomást róla. A jó slam erre az erőre hívja fel a figyelmét annak is, aki eltávolodott a verstől. De nem azért, mert ez a missziója, hanem mert állandóan szem előtt tartja és felmutatja, hogy a vers a legalkalmasabb forma a sűrű és intenzíven ható gondolatok közlésére.” – mondja.

Radnóti Másképp – Slam workshop és verseny
2014. november 9. 14 órától
Akvárium Klub, Budapest
A belépés ingyenes!
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/999371796747023/

Robbanásveszély Jóban Rosszban

Hétről hétre ismert emberek is megkísérlik hatástalanítani a Bumm! nyolc bombáját. A kvíz show kérdései az Irigy Hónaljmirigy csapatán nem fogtak ki. A fiúk két millió forintos nyereményükkel jótékonykodtak, de ma este már a Jóban Rosszban színészei, Cseke Katinka, Madár Vera, Baronits Gábor és Tóth Roland néz farkasszemet a bombákkal.

Nyolc kérdés, nyolc millió forint. Ez a cél lebeg minden játékos szeme előtt, aki a Bumm! stúdiójába lép. Liptai Claudia és Kasza Tibi vezetésével minden hétköznap este négyfős csapatok igyekeznek elérni az álomnyereményt. Ismert emberek is harcba szállnak, hétfő este az Irigy Hónaljmirigy legénységének sikerült is hatástalanítani a szuperbombát.

„A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért részére ajánlottuk fel a nyereményünket. Az alapítványt évek óta igyekszünk támogatni, eljárunk a táboraikba, egyfajta nagyköveti szerepet töltünk be náluk, ezért is örültünk, hogy a szuperbombát sikerült Uszinak hatástalanítani. Rengeteg jó élményünk kötődik az alapítványhoz, az egyik táborban odalépett hozzánk egy körülbelül 14 éves fiú, és megkérdezte, hogy emlékszünk-e rá. Évekkel ezelőtt ugyanott találkoztunk vele, ő hál’ istennek meggyógyult - óriási öröm ilyen eseteket látni és ha bármilyen módon segíthetünk, boldogan megtesszük.” – mondta el Sipos Peti

A nyolc bomba ma este a TV2 napi sorozatának sztárjaira vár, akik boldogan vállalkoztak a bombák hatástalanítására.

„Én minden játékot szeretek, így a Bumm!-ot is nagyon élveztem. A kvízjátékok legérdekesebbje, mert a bomba hatástalanítása miatt hatalmas adrenalin többlettel kell játszani.” – árulta el Tóth Roland. – „Azért lesz érdemes nézni , mert együtt tud rettegni a játékossal a néző, s együtt tudja megélni azokat a feszült pillanatokat, s ha sikerül hatástalanítani a bombát, az felér egy katarzissal.” – tette hozzá a színész.