A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nickelodeon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nickelodeon. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 24., csütörtök

Katy Perry nagykövet lett

Együttműködésbe kezdett a Nickelodeon és a UNICEF, hogy világszerte segítsék teljesebbé tenni minden gyermek életét. A népszerű tévécsatorna Together For Good elnevezésű kezdeményezésének és az ENSZ gyermeksegélyezési alapjának célja, hogy a kirekesztést, a megkülönböztetést és az esélyegyenlőtlenségeket leküzdve minden gyermek a legtöbbet hozhassa ki az életéből. Ennek érdekében első lépésként világméretű felvilágosító kampányba kezdenek Katy Perry közreműködésével. A program hivatalosan a Nickelodeon nemzetközi díjkiosztóján, a Kids’ Choice Awardson veszi kezdetét.

A Nickelodeon és a UNICEF hosszú távú együttműködéssel szeretné a gyerekeket megtanítani és példamutatással ösztönözni arra, hogy maguk is tegyenek a megkülönböztetés és az esélyegyenlőtlenség ellen otthon, az iskolában és más közösségekben. A társadalmi befogadást felkaroló kezdeményezés a kicsik számára igyekszik ismereteket és eszközöket biztosítani ahhoz, hogy együtt segítsenek elérni a UNICEF fő célkitűzését, hogy minden gyermek a legtöbbre juthasson és teljes életet élhessen.

A világszintű együttműködés részeként többek között a Nickelodeon és a UNICEF közös készítésű, kétórás műsor-összeállítását is láthatják majd gyerekek milliói, több mint 180 országban, a gyerekcsatornán. A különleges összeállításban a csatorna legnépszerűbb sorozatai olyan részekkel jelentkeznek, amelyek hétköznapi tetteket mutatatnak be, melyekkel a gyerekek pozitív változásokat hozhatnak a saját közösségükbe.

A partnerség hivatalosan az idei Nickelodeon Kids’ Choice Awards díjkiosztó idején veszi a kezdetét, nemzetközi képviselője pedig Katy Perry világhírű énekesnő, az UNICEF jószolgálati nagykövete lesz. Katy Perry ennek kapcsán úgy nyilatkozott:„Nagyon lelkesít, hogy részt vehetek egy olyan programban, amelynek célja a diszkrimináció, az egyenlőtlenség és kirekesztés megállítása. A kampány során a gyerekek a világ minden táján megünnepelhetik a sokszínűségüket. Reményeink szerint a Nickelodeon- UNICEF partnerség segít kialakítani egy igazságosabb és egyenlőbb világot.”

Pierluigi Gazzolo, a Viacom International Media Networks Americas és a Nickelodeon International ügyvezetője hozzátette: „A Nickelodeonnál mindent a gyerekek érdekében teszünk – így kötelességünknek érezzük ösztönözni és segíteni őket abban, hogy pozitív hatással lehessenek az őket körülvevő világra.”

„Az új együttműködés remek lehetőséget biztosít arra, hogy egy fiatal közönséget célzó, globális médiaplatform kapcsolódjon a UNICEF munkájához. Segítünk hallatni a gyerekek hangját, felhívva a figyelmet a társadalmi befogadásra, amely valódi változást hozhat a számukra” - nyilatkozta a UNICEF programigazgatója, Ted Chaiban.

Zöld trutyi ömlött a sztárokra


A Thunderman család lett a gyerekek kedvenc sorozata a Kids’ Choice Awardson

Világhírű színészek, popsztárok és rengeteg zöld trutyi kíséretében zajlott a Nickelodeon idei popkult díjátadója: a Kids’ Choice Awards gálát a Voice-sztár Blake Shelton vezénylésével rendezték meg Los Angelesben. A gyerekek világszerte leadott szavazatai alapján a legjobb film kategóriát a Star Wars Az ébredő Erő nyerte, kedvenc színészként és színésznőként Will Ferrell és Jennifer Lawrence győzedelmeskedett, a legjobb énekesnek Ariana Grande és Justin Bieber bizonyult, a gyerekek kedvenc tévésorozata pedig A Thunderman család lett. A fiatal nézők ezúttal is a SpongyaBob Kockanadrágot választották kedvenc rajzfilmsorozatuknak.

Átadták az év egyik legviccesebb gálájának díjait, a látványos eseményen kiderült, kik a gyerekek legnagyobb kedvencei. A gála az idei évben is rendkívül „trutyisra” sikeredett: a házigazda Blake Shelton végül ugyan nem kapott díjat, de hősiesen megküzdött egy tucat rohamosztagossal, akiket a Voice-ból ismert székével tett ártalmatlanná – a gyerekek óriási adag zöld meglepetéssel díjazták Blake hőstettét. A kedvenc együttesnek választott Fifth Harmony tagjai is extra adag ragacsban úszhattak, de John Stamost, Josh Gadet és Jason Sudeikist is nyakon öntötték a gála egyik védjegyének számító zöld nyálkával.

Ariana Grande a kedvenc énekesnő kategóriában győzedelmeskedett, a kedvenc énekes Justin Bieber lett. Adele visszatérő dala, a Hello a kedvenc dal kategória legtöbb voksát gyűjtötte be, míg Shawn Mendes a kedvenc új előadó nyerteseként kapott narancssárga léghajót. A filmes kategóriák során többek között a Hotel Transylvania második része és a legújabb Star Wars-film, Az ébredő Erő, valamint Az éhezők viadala sztárja, Jennifer Lawrence aratott sikert, de Will Ferrell Zendaya és Sofia Vergara is egy-egy díjjal távoztak az eseményről, a televíziós kategóriák legjobbjaiként. A kedvenc tévésorozat a Nickelodeon sikerszériája, A Thunderman család, a kedvenc rajzfilm a korábbi évek után ismét a SpongyaBob Kockanadrág lett. A kedvenc animációs szinkronhang kategóriájának díját Amy Poehler vihette haza az Agymanókban nyújtott alakításáért, a kedvenc férfi TV sztár Jim Parsons, a Comedy Centralon futó Agymenők című sorozat Sheldon Cooperje lett. A gyerekek Jeff Kinney amerikai író óriási sikerű könyvsorozatát, az Egy ropi naplóját választották a legjobb olvasmánynak. A gála színpadán igazi világsztárok szórakoztatták az őrjöngő közönséget, fellépett többek között Wiz Khalifa és Charlie Puth, akik a kedvenc együttműködés díját is elnyerő See You Again című dalt adták elő.

A Kids’ Choice Awards díjátadón 22 kategóriában szavazhattak a kicsik a világ minden tájáról, így a hazai gyerekek is leadhatták voksaikat. A gála narancssárga szőnyegén olyan sztárok vonultak végig, mint Adam Sandler, Ellen DeGeneres,Wizz Khalifa, Robert Downey Jr, Meghan Trainor, Chris Ewans, Heidi Klum vagy Amy Poehler. A 29. Kids’ Choice Awards március 16-án, 18:30-tól teljes egészében megtekinthető a hazai Nickelodeon műsorán.




2015. április 27., hétfő

Thunderman család

Különleges képességek és bonyodalmak a gyerekcsatorna vígjátéksorozatában

Mi menőbb egy szuperhősnél? Egy egész családnyi! Thundermanék nem annyira átlagos család, legfőbb problémájuk az, hogy igyekeznek normális életet élni, és titokban tartani, mik is ők... Az apa, Hank rendkívüli erővel bír és tud repülni, az anya, Barb pedig képes uralkodni a fény fölött: közeledtére lámpák alszanak ki vagy gyulladnak föl. A lézerszemű Nóra szuperlátással bír, Max és Phoebe pedig tárgyakat mozgatnak. Hogy fognak így beilleszkedni?


A Thundermanok messze nem átlagos család: minden tagjuk szuperképességekkel rendelkezik. A család szeretne normális életet élni, ezért egy Hiddenville nevű városkába költöznek, ahol a beilleszkedés érdekében megpróbálják elrejteni extra erejüket. Nehéznek tűnik? Az is! Hőseink újabb és újabb kalandokba keverednek, az eseményeket pedig csak szuperhőshöz méltó képességeiket használva tudják kézben tartani. A testvérpárPhoebe és Max rivalizálása csak fokozza a feszültséget – az ikrek az élet minden területén harcolnak egymással. A 20 másodperccel hamarabb született Phoebe segítőkész szuperhős, Max viszont idősebb korában a Föld gonosz ura szeretne lenni, ennek érdekében alagsori hálószobájában szövi ördögi terveit. Rivalizálásuk komoly bonyodalmakba keveri a kisváros lakóit is - a beilleszkedés így kicsit tovább tart, mint remélnék.

Hazánk legkedveltebb gyerekcsatornája most különleges hétvégi maratonnal vár! Helyezd magad kényelembe otthon és jöjjenek a világ legkülönlegesebb családjának izgalmas és humoros kalandjai a Nickelodeonon!

2015. március 24., kedd

Világsztárokat lát vendégül a 28. Kids’ Choice Awards

Emma Stone, Liam Hemsworth és Meghan Trainor is a „narancsszőnyegre” lép majd
A Nickelodeon március 28-án rendezi meg a 28. Kids’ Choice Awards díjátadót, amelyen most is igazi sztárkavalkádra számíthatnak a nézők. A Los Angeles-i Forum narancsszínű szőnyegén olyan hírességek vonulnak majd végig, mint Emma Stone, Liam Hemsworth, Kaley Cuoco-Sweeting, Iggy Azalea, Jennifer Hudson és Chloe Bennet.

Újabb KCA sztárfellépőket és díjátadókat jelentett be a Nickelodeon! Léghajót ad át Az éhezők viadala sztárja, Liam Hemsworth, illetve Zendaya, Meghan Trainor, Nick Cannon és Jamie Foxx is. Rajtuk kívül ott lesz a gálán Emma Stone, aki A Csodálatos Pókember 2-ben nyújtott alakításáért kaphat majd kis léghajót a Kedvenc filmszínésznőkategóriában. Az eredetileg szőke színésznő tinédzserkorában kapta meg első filmszerepét, amikor barnára festette a haját, s azóta is folyamatosan különböző hajszínekkel tündököl a filmvásznon. A Pókember kedvéért visszatérhetett eredeti hajszínéhez és minden bizonnyal a Nickelodeon gáláján is ragyog majd.

Liam Hemsworth is jelen lesz a díjkiosztón, őt Az éhezők viadala – A kiválasztott 1. rész miatt jelölték a Kedvenc akciószínész kategóriában. Chris és Luke Hemsworth testvérét Gale Hawthorne megformálásáért díjazhatják, akit a filmsorozat utolsó részében is láthatunk majd. A jóképű hollywoodi sztár Az éhezők viadala után tovább pörög, A függetlenség napja című világhírű mozifilm folytatásának főszereplője lehet.

A filmsztárok mellett népszerű sorozatszínészek is helyet kapnak a gálán, többen versengenek a Kedvenc családi televíziós sorozat, a Kedvenc televíziós színész és a Kedvenc televíziós színésznő kategóriájában. Kaley Cuoco-Sweeting ugyan nem jelöltje egyetlen kategóriának sem, ám sorozata, az Agymenők igen, így a közkedvelt komédia nagyköveteként lesz jelen az eseményen. Mindenki kedvenc pincérnője mellett A S.H.I.E.L.D. ügynökeinek sztárja, Chloe Bennet is emeli majd az est fényét, aki a Kedvenc televíziós színésznő díjával távozhat a gáláról.

Nick Jonas nemcsak a díjátadó műsorvezetője, hanem a show egyik fellépője is lesz, „Jealous” és „Chains” című slágereivel nyitja majd az estét. Iggy Azalea, Jennifer Hudson és a 5 Seconds of Summer szintén színpadra lépnek majd a Nickelodeon gáláján egy-egy produkcióval. Iggy Jennifer Hudsonnal közösen adja majd elő „Trouble” című dalát - az ausztrál rappernek minden oka megvan rá, hogy kitombolja magát: a nagysikerű „Fancy” és az Ariana Grandéval közösen felénekelt „Problem” című slágerével Az év kedvenc dala kategóriájában jelölték, és Kedvenc új előadóként is esélyes a győzelemre. A kategóriában a szintén ausztrál 5 Seconds of Summer is elviheti a kis léghajót, aki a „What I Like About You” című slágerével készül majd felrobbantani a színpadot.

A díjátadó jelöltjeire a világ minden tájáról szavazhatnak a nézők. A szavazás eredményeit hat kontinens 19 helyi oldaláról gyűjtik be, ráadásul már Twitteren is lehet voksolni a #KCA hashtag segítségével. A Kids’ Choice Awards gálát a hazai rajongók április 1-jén 18:30-tól nézhetik meg a Nickelodeonon.







2015. február 18., szerda

Nick Jonas lesz a Kids’ Choice Awards házigazdája

A Jonas Brothers sztárja a Nickelodeon gálájának műsorvezetője

A Jonas Brothers legnépszerűbb tagja: Nick Jonas lesz az idei Kids’ Choice Awards házigazdája. A világszerte óriási várakozással övezett Nickelodeon gálán az amerikai énekes adja át a sárga léghajót formázó díjakat. A Kids’ Choice Awardson minden a legkisebb korosztályon múlik.


A Kids’ Choice Awards a világ leglazább díjátadója, amelyen a gyerekek kedvenc színészeit és zenészeit jutalmazzák. A Nickelodeon több mint negyed évszázados hagyományokkal rendelkező gáláján még a legdögösebb színésznők és legizmosabb akciósztárok sem maradhatnak zöld trutyi nélkül, legyen szó Will Smithről, Johnny Deppről vagy éppen Miley Cyrusról. A díjátadót az idei évben a gyerekek egyik legnagyobb kedvence Nick Jonas vezeti. A népszerű amerikai énekes tavaly novemberben adta ki első szólóalbumát, amelynek leghíresebb dala a Jealous heteken át vezette a slágerlistákat, ezzel megalapozva második kislemeze a Chains sikerét. A Jonas Brothers legnépszerűbb tagjának számító Nick 2015-ben sem pihen, március 28-án ő lesz a házigazdája a gyerekcsatorna legendás díjátadójának a Los Angelesben található Famous Forumban.

A 2014-es Kids’ Choice Awardson rekordszámú szavazat érkezett a gyerekek kedvenceire, a legfiatalabbak olyan hírességeket díjaztak, mint Selena Gomez, Jennifer Lawrence vagy a One Direction. A legjobb animációs sorozat a SpongyaBob Kockanadrág, a kedvenc tévésorozat a Sam&Cat, a legnépszerűbb film pedig Az éhezők viadala: Futótűz lett. Az elkövetkező hetekben az idei jelöltekre, fellépőkre és díjátadókra is fény derül.

A Nick Jonas által vezetett idei díjkiosztót hazánkban április 1-jén 18.30-kor nézhetik meg a magyar rajongók.


2014. december 21., vasárnap

Karácsonyi műsorokkal ünnepel a Nickelodeon

Életre kelt hóember és varázsló keresztszülők a gyerekcsatornán

Repülő hóember, barátságos hókutya, síelő pingvinek és varázserővel rendelkező keresztszülők – karácsonyi különlegességekkel várja nézőit a Nickelodeon. Hazánk legnépszerűbb gyermekcsatornája A hóember és a hókutya című rajzfilmmel, a Tündéri Keresztszülőkkel és a SpongyaBob, a Kung Fu Panda, a Madagaszkár Pingvinjei és a V mint Viktória különleges karácsonyi epizódjaival várja azokat, akik az ajándékbontást követően egy kis kikapcsolódásra vágynak.

Egy kisfiú új házba költözik, amelynek udvarán egy barátságos hóember áll. A hóember egyik éjjel varázslatos módon életre kel… A hóember és a hókutya a gyerekek kedvencének számító, A hóember című animációs film folytatása, amelyben a jólelkű Billy hóember barátjával és a hókutyájukkal felkerekedik, hogy meglátogassa a Télapót és részt vegyen az évente megrendezett hóember-partin. Főhőseink számos angol nevezetességet, a Big Ben-t, a London Eye-t, és Chrystal Palacet is megcsodálják, miközben átrepülnek London felett. Az út során rengeteg kaland vár rájuk: többek között megnyernek egy síversenyt a pingvinekkel szemben, győzelmükhöz pedig személyesen gratulál a Télapó, aki valóra váltja Billy szívének leghőbb vágyát is.

Ki ne szeretné, ha a keresztszülei varázserővel rendelkezzenek? Cosmo és Wanda, a 10 éves Timmy Turner keresztszülei kissé kattantak, de különleges képességük segítségével teljesítenek minden kívánságot, akár kincsekről, akár édességekről, akár kalandokkal teli életről van szó. A Tündéri Keresztszülők legújabb epizódjaiban Apa depressziós lesz, mert mindenki azt gondolja, hogy unalmas, ezért Timmy azt kívánja, hogy édesapja élete legyen olyan, akár egy akciófilm. Óhaja hamarosan teljesül, bár még komolyabb lesz a zűr, mint előtte...

A hókutya és a hóember című díjnyertes animációs film és a nagy sikerű Tündéri Keresztszülők maratoni epizódjai mellett más karácsonyi mesékkel várja nézőit a Nickelodeon, többek között a SpongyaBob, a Kung Fu Panda, a Madagaszkár Pingvinjei, a Mancsőrjárat, valamint a V mint Viktória című animációs sorozatokból is különleges karácsonyi epizódok lesznek láthatók. Hazánk legnézettebb gyermekcsatornája az ünnepek alatt is könnyed kikapcsolódást nyújt a család minden tagja számára, kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.

Tündéri Keresztszülők maraton december 20-án és 21-én, 13 órától,
A hóember és a hókutya december 24-én 08:40-től,
Különleges karácsonyi epizódok december 24-én, 25-én, és 26-án csak a Nickelodeonon!

2014. szeptember 26., péntek

Szuperhős családdal újít a Nickelodeon

Különleges képességek és bonyodalmak a gyerekcsatorna új vígjátéksorozatában

Mi menőbb egy szuperhősnél? Egy egész családnyi! A Thunderman család egy messze nem átlagos család történetét meséli el, amelynek minden tagja szuperképességekkel rendelkezik. Az apa, Hank rendkívüli erővel bír és tud repülni, az anya, Barb pedig képes uralkodni a fény fölött: közeledtére lámpák alszanak ki vagy gyulladnak föl. A lézerszemű Nóra szuperlátással bír, Max és Phoebe pedig tárgyakat mozgatnak, ráadásul egyetlen lélegzetük is elég hozzá, hogy megfagyasszanak vagy kiolvasszanak valakit. Hogy fognak így beilleszkedni?


Különleges képességű családdal újít szeptemberben hazánk legnézettebb gyerekcsatornája, a Nickelodeon. A Thunderman család szeretne normális életet élni, ezért egy Hiddenville nevű városkába költöznek, ahol a beilleszkedés érdekében megpróbálják elrejteni extra erejüket. Nehéznek tűnik? Az is! Hőseink újabb és újabb kalandokba keverednek, az eseményeket pedig csak szuperhőshöz méltó képességeiket használva tudják kézben tartani. A testvérpár Phoebe és Max rivalizálása csak fokozza a feszültséget – az ikrek az élet minden területén harcolnak egymással. A 20 másodperccel hamarabb született Phoebe segítőkész szuperhős, Max viszont idősebb korában a Föld gonosz ura szeretne lenni, ennek érdekében alagsori hálószobájában szövi ördögi terveit. Rivalizálásuk komoly bonyodalmakba keveri a kisváros lakóit is - a beilleszkedés így kicsit tovább tart, mint remélnék.

A Thunderman család a Nickelodeon újabb élőszereplős produkcióval bővíti kínálatát. A Jed Spingarn által készített vígjátéksorozat tavaly októberben debütált az Egyesült Államokban, hatalmas sikerrel. A premiert több mint 2,6 millióan látták, így nem csoda, hogy a csatorna azóta berendelte a húsz részből álló második évadot is.

2014. augusztus 20., szerda

Antonio Banderas főszereplésével jön az új SpongyaBob film

Sosem látott külsővel lepi meg rajongóit Antonio Banderas. A szupersztár 2015-ben gonosz kalózzá változik, és minden eddiginél keményebb ellenséggel kell szembenéznie: Bikinifenék lakóival, az élükön a rettenthetetlen SpongyaBobbal. 2015-ben érkezik a második SpongyaBob film, a The SpongeBob Movie: Sponge Out of Water.

Sosem látott veszély leselkedik Bikinifenék lakóira, egy gonosz kalóz ugyanis az óceán nyugalmára tör. SpongyaBob Kockanadrág, Csillag Patrik, Tunyacsáp és Rák uram az óceán mélyéről felemelkedve a szárazföldön veszik fel a harcot a kalóz ellen, akit a bámulatos átalakításon átesett Antonio Banderas alakít majd.

A Nickelodeonon 2004 óta futó sorozat élőszereplős mozifilmjét, Paul Tibbitt rendezte, a forgatókönyvet pedig Jonathan Aibel és Glenn Berger írták. Mindenki kedvenc tengeri szivacsának szárazföldi kalandja a megszokott humorral és 3D-vel megfűszerezve érkezik 2015 februárjában a mozikba.



2014. július 17., csütörtök

SpongyaBob várja a gyerekeket a gellérthegyi játszótéren

Padot festett Iszak Eszti, Marenec Fruzsi és Nagy Adri

Hírességek segédkeztek egy új, közösségi játszótér megnyitásában. Iszak Eszti, Marenec Fruzsi és Nagy Adri is eddig nem ismert, új oldalukat mutatták meg a gellérthegyi játszótér átadásán: színeztek és festettek. A lányok a Nickelodeon kultikus figuráit, a mindig jókedvű SpongyaBob Kockanadrágot és a szeretnivaló Kung Fu Pandát varázsolták a padokra.

„Minden szombaton és vasárnap állandó programom, hogy mesét nézek, teljesen kikapcsol és feltölt. Két kedvencem a Tini Nindzsa Teknőcök és a Kung Fu Panda sorozat. Kiskoromban ráadásul mindig teknőcöset játszottam, mert az utcánkban csak fiúk laktak és ez volt a menő. Sok mindenben motivált négy teknőc története: tőlük tanultam meg, hogy kitartással, türelemmel kell a kitűzött céljainkhoz hozzáállni és így biztosan sikerrel járunk.”– mondta Marenec Fruzsi, a SportKlub műsorvezetője, aki akkor sem szeppent meg, amikor ecsetet kellett vennie a kezébe. „A két öcsémmel szoktam rajzolgatni, de bevallom, leginkább színezni szeretek” – tette hozzá a fiatal műsorvezető, aki elárulta, bármikor elő tudja hozni gyermeki énjét.

A csinos lányok önfeledten próbálták ki az új játszóteret. „Különösen jól éreztem magam, mert a SpongyaBob sorozat az egyik legnagyobb kedvencem, Patrikért pedig kifejezetten odavagyok. – vallotta be Nagy Adri, aki szintén sokat néz meséket. „Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk, jól éreztem magam. Gyerekként biztosan valami zenéset is rajzoltam volna a padra, ha erre kérnek, például akkori nagy kedvenceimet, a Spice Girlst.”A vadonatúj játszótér várja a legkisebbeket, akik amellett, hogy a betondzsungeltől kicsit elvonulva szórakozhatnak, még SpongyaBob Kockanadrággal, Kung Fu Pandával és a Korra legendájának hősnőjével is találkozhatnak, akik a Nickelodeon színes padjáról mosolyognak a kilátogatókra.



Unokája miatt vállalt szerepet Ozzy Osbourne

Megszelídült rocksztárt igazolt a gyerekcsatorna

A Black Sabbath frontembere, Ozzy Osbourne megszelídült. Erre utal legalábbis, hogy a rocksztár szerepet vállalt a Nickelodeon gyerekeknek szóló népszerű animációs sorozatában, a Bubi Guppikban. Egy vörös taréjos, aranyfogú rosszfiút fog alakítani a világsztár, aki zöld ragacsot spriccelve tör borsot a bájos tengeri sellők orra alá. Ozzy 2 éves unokája miatt vállalta el Sid Fishy eljátszását. A karakter közel sem áll majd távol tőle, hisz saját bevallása szerint mindig is halszaga volt.

Ozzy Osbourne-t nem éppen a visszafogottságáról ismerte a világ eddig. Úgy tűnik azonban, hogy előbb-utóbb még a rocksztárok is lenyugszanak, az énekes most 2 éves unokája miatt vállalt szerepet a Nickelodeon egyik legkedveltebb óvodásoknak szóló sorozatában, ahol elragadó sellők énekes, játékos, interaktív mesékkel szórakoztatják a legkisebb tévénézőket. „Pearl miatt csináltam az egészet, folyton ezt a mesét nézi, így nagyon várom, hogy mi lesz a reakciója, ha meghallja a hangomat a Bubi Guppikban!” – mondta el lelkesen Ozzy a Rolling Stone újságíróinak. Sid Fishy igazi bajkeverő lesz a sellők világában játszódó gyerekműsorban, olyan, aki zöld ragaccsal akar besározni mindenkit. A bubi guppiknak kell majd megakadályozniuk a gaztettet, máskülönben zokni és záptojásszag lepi be lakhelyüket.

A Nickelodeon animációs részlege az elmúlt évek során olyan sikersorozatokat termelt ki, mint például a SpongyaBob Kockanadrág, de itt láthatóak a Kung Fu Panda, a Tini Nindzsa Teknőcök és a Madagaszkár Pingvinjei szériák is, amelyek rengeteg kisiskolást szórakoztatnak. Hazánk elsőszámú gyerekcsatornája korszerű és a mai óvodás kisgyerekek igényeire szabott szórakoztató műsorokat is rendre bemutat Magyarországon. Ezek egyike a Bubi Guppik, amelynek főszereplői a habok között lubickolva szólítják meg, tanítják és hívják új kalandokra a kicsiket. Most pedig megérkezett a rock ’n’ roll is a Nickelodeonra, és biztos, hogy nem marad majd konklúziók nélkül Ozzy cameója.

2014. április 18., péntek

Mutáns harcosok és rengeteg pizza – Tini Nindzsa Teknőcök hétvége a Nickelodeonon



Maratoni vetítést követően jön a Tini Nindzsa Teknőcök 2. évada

Kedvenc mutáns teknőceink visszatérnek. A Nickelodeon nézői egy teljes hétvégén keresztül, április 19-én és 20-án eleveníthetik fel, honnan is indultak el a feltörekvő hősök. Hogyan jöttek fel először a csatornából? Hogyan tanulták meg első mesterfogásaikat? A maratoni hétvége zárásaként pedig bemutatkozik a Tini Nindzsa Teknőcök második évada!


Magyarország legnézettebb gyerekcsatornája, a Nickelodeon 2012-ben az Avatár és a Kung Fu Panda után ismét olyan animációs sorozattal jelentkezett, amelyre a képregénykedvelők is felkapták a fejüket. A Tini Nindzsa Teknőcök 1984 óta szolgáltatnak beszédtémát a geekeknek, azt azonban kevesen tudják, hogy Kevin Eastman kezdetben csak viccből rajzolta le a karaktereket, akik aztán rövid időn belül világhírnévre tettek szert.

Leonardo az, aki tudja, merre kell futni, ha épp ég a ház. Donatello kifundálja a leggyorsabb kiutat, Michelangelo pedig űzi-hajtja a többieket, míg Raphaello az egójával küszködik. A teknőcök nem csupán eltérő maszkokat hordanak, fegyverzetük és hozzáállásuk is szépen kidolgozott, szerethető jellemekre utal. Nem is csoda, hogy Michael Bay úgy döntött, készít egy igazi hollywoodi blockbustert Megan Foxsszal, egy csomó új kalanddal és némi humorral.

A Nickelodeon április 19-én és 20-án, 12:30-tól egészen kora estig levetíti a Tini Nindzsa Teknőcök animációs sorozat mind a 26 részét, ezzel bemelegítve a folytatásra. Április 20-án, vasárnap 18:00-tól jön ugyanis a széria vadiúj, második évada! Donatellóék vadiúj kalandokkal, soha nem látott ellenségekkel és persze a jól ismert Zúzóval néznek ismét farkasszemet, mentoruk, Szecska mester segítségére pedig minden eddiginél jobban szükségük lesz majd. De ezt már mindenki nézze meg magának, érdemes lesz!

Tini Nindzsa Teknőcök maraton április 19-én 12:30-tól 18:15-ig és április 20-án 12:30-tól 18:00-ig!

Tini Nindzsa Teknőcök vadiúj, második évad premier április 20-án, 18:00-kor!

2014. április 15., kedd

Kémkedésen kapták Ariana Grandét, a Sam & Cat sztárját

Egy filmben Jennette McCurdy, Ariana Grande és Ciara Bravo a Big Time Rushból

Tornászlányként kezdi a Nickelodeon új sikerfilmjében, a Swindle-ben Ariana Grande, a nagyobb cél azonban komolyabb teljesítményt követel. A népszerű gyerekcsatorna négy ismert sorozatsztár főszereplésével hozza el a magyar nézőknek az év egyik legviccesebb kémkomédiáját, amelyben Jennette McCurdy tolószékes apácát, Ciara Bravo mindenre elszánt hekkert, Noah Munck pedig a csapat erőemberét hozza. A tét visszaszerezni egy értékes baseball-kártyát!

Ariana Grande és Jennette McCurdy olyanok, mint a tűz és a víz, a két feltörekvő színésznő a Sam & Cat című rendkívül sikeres szitkom révén a magyar tévénézőknek is ismert. Ariana korábban a V, mint Viktóriában, Jennette pedig az iCarlyban játszott, így összeszokott párosként dolgoznak a Swindle című új, egész estés mozin is. Csatlakozik hozzájuk Ciara Bravo a Big Time Rushból és Noah Munck, aki az iCarlyval vált ismertté Hollywoodban.

A Swindle története egy közel sem klasszikus „hadműveletet” dolgoz fel: miután hőseinket átverik és kicsalnak tőlük egy milliókat érő baseball-kártyát, úgy döntenek, hogy összerakják az új szupercsapatot. Így képbe kerül egy akrobatikus kémlány, egy szőke bombázó, aki tolószékes apácának adja ki magát, egy leleményes hekker és egy klasszikus izomember, akire bármikor lehet számítani. De mi sül ki ebből?

Április 13-án, vasárnap 15:55-től kiderül a Swindle című új filmben. Csak a Nickelodeon műsorán!

2014. április 2., szerda

6 kulisszatitok a leglazább díjátadóról, a Kids’ Choice Awardsról

Több mint negyed évszázada rendezték meg először a Nickelodeon popkulturális díjátadóját, amelyet Hollywood krémje évről-évre egyre nagyobb lelkesedéssel látogatott. Olyan világsztárok léptek a színpadra a Kids’ Choice Awards történelme során, mint Rihanna, Katy Perry, Will Smith, vagy éppen Johnny Depp. De mi a gála titka? Hogyan döntött nézettségi rekordot éveken keresztül egy, a fiatal közönségre építő esemény?

A könyvet igenis a borítójáról ítélik meg!

1986-ban The Big Ballot néven alapították meg a szervezők a Nickelodeon díjátadóját, a gyerekek pedig ekkoriban még cédulákkal szavaztak. A rendező trió azonban úgy látta, ahhoz, hogy fél Hollywood részt akarjon venni a díjátadón, menőbbé kell tenniük a gálát. Így jött a Kids’ Choice Awards név, 1990-ben pedig az ikonikus narancssárga léghajó is belépett a képbe - ezt viszik azóta is haza a díjazottak.

A díjátadó, ahol DiCaprio is mosolyogna

A Kids’ Choice Awards egyik visszatérő motívuma a zöld trutyi. A Nickelodeon gáláján azonban nem szégyen, hanem megtiszteltetés elúszni, 1992-ben a rendezők azt is meg merték lépni, hogy a teljes közönséget egyszerre öntsék nyakon a ragaccsal. Ez az az esemény, ahol még a díjátadókon méltatlanul mellőzött DiCaprio is mosolygna.

Mesefigura nyerte a legtöbb díjat

A Nickelodeon ikonikus alakja, SpongyaBob Kockanadrág vitte el a gála történetében eddig a legtöbb sárga léghajót, szám szerint 11-et, Will Smith az egyedüli, aki holtversenyben követi a mesefigurát. A Kids’ Choice Awards egyik különlegessége, hogy elsősorban gyerekek és tinik szavaznak kedvenceikre, ettől függetlenül persze olyan filmek is a jelöltek között vannak, mint Az éhezők viadala, az Agymenők, vagy a Vasember 3.

Rekordok rekordok hátán

A Kids’ Choice Awards 2005-től 2009-ig négy éven keresztül döntötte meg saját nézettségét, 2013-ban is több mint 12 millió néző választotta a világ legzöldebb gáláját a képernyők előtt. A tavalyi, 26. KCA volt a díjátadó történelmének egyik legnépszerűbbje, rekordnak számító 392 millió szavazat érkezett a modern popkultúra legjobbjaira a fiataloktól.

Obamát is díjazta már a Nickelodeon

2010-ben egy névváltást követően mutatkozott be a The Big Help-díj, amelyet nem más nyert meg, mint Michelle Obama, az USA first ladyje. Ez az elismerés annak jár, aki a Föld védelmében tesz le nem mindennapi teljesítményt az asztalra.

Nicole Kidman és Schwarzenegger is megkapta már a magáét

A Nickelodeon gálája az a hely, ahol a legdögösebb színésznők és a legizmosabb akciósztárok se maradnak zöld trutyi nélkül a nyakukban. A díjátadó története során az elbűvölő Olsen-ikrek, Sandra Bullock és a nevettetés nagymesterei, Robin Williams és Jim Carrey is megkapták már a magukét. Ahogy a legendás osztrák testépítő, az akciófilmek királya, Arnold Schwarzenegger és Tom Cruise exe, a még mindig dögös Nicole Kidman is.

Március 29-én már 27. alkalommal kerül megrendezésre a Nickelodeon gálája, amelyet a Ted sztárja, Mark Wahlberg vezet, a sztárfellépők között olyan slágergyárosok lépnek a színpadra, mint Aloe Blacc és az American Authors, Kristen Bell, Ian Somerhalder és Jim Parsons pedig díjátadók lesznek. A 2014-es Kids’ Choice Awardsot a magyar Nickelodeon is közvetíti majd.




Tarolt Az éhezők viadala, hoppon maradt Johnny Depp

Megvannak a 27. Kids’ Choice Awards győztesei

Világhírű színészek, artisták, dögös pom-pom lányok és mágusok kíséretében zajlott le a Nickelodeon éves popkult gálája, ahol egyetlen sztár sem maradhat szárazon. Nem is maradtak, hiszen az Agymenők dögös szomszédlánya, Kaley Cuoco, a divatdiktátor- popsztár Pharrell Williams és a műsorvezető Mark Wahlberg is zöld trutyit kapott a nyakába. A 27. Kids’ Choice Awardson Az éhezők viadala és Jennifer Lawrence tarolt, Johnny Depp azonban hoppon maradt. Mindenki Vasembere, Robert Downey Jr. pedig szívhez szóló beszédet mondott a fiataloknak.


Az idei Kids’ Choice Awards eddig soha nem látott újdonságokat tartogatott az őrjöngő tömegnek, az internetes szenzáció, Todrick Hall fellépését olyan világsztárok színesítették, mint Pharrell Williams, de artisták, pom-pom lányok és a népszerű mágus, David Blaine is fellépett a Nickelodeon gáláján. Eközben zöld trutyi szállította a győztesek nevét szállító borítékokat, és a teljes átrium zöldbe öltözött a díjátadó végére, ugyanis a ragacs szó szerint patakokban ömlött a fináléban. Az őrülten trutyis rodeó pedig már csak hab volt a tortán.

Az Oscar és Golden Globe-jelölt Mark Wahlberg vezette gála legnagyobb győztese Az éhezők viadala: Futótűz és főhősnője, a sokat botladozó Jennifer Lawrence lett, míg az est folyamán Johnny Depp meglepetésre hoppon maradt. Mindenki Jack Sparrow-ja két kategóriában is jelölt volt, de mindkettőben alulmaradt, így a Kedvenc színészek között is.

„Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit eddig kaptam” – kezdte beszédét Robert Downey Jr., aki az év legkeményebb színésze lett, a Vasember 3-ban nyújtott alakítása miatt. – „De tudjátok azért nem voltam én mindig ilyen erős. Volt, hogy az élet engem is hátsón billentett. Persze csak addig, amíg el nem határoztam, hogy visszaadom a kölcsönt. És most nézzetek rám!”

A 27. alkalommal megrendezett gálán egy különleges díjat is átadtak, ezt Dan Schneider kapta, mégpedig egy Életmű-díj formájában. A tévés szakember a Nickelodeon egyik legbejáratottabb producere, az elismerést az iCarly, a Drake & Josh, a V, mint Viktória, a Zoey 101, a Kenan & Kel és a Sam & Cat főszereplői adták át a kreatívnak. A fiatal nézőközönség kedvenc sorozata a Sam & Cat lett, a Kedvenc mesesorozata a SpongyaBob Kockanadrág és a kedvenc tévés színésznője Ariana Grande.

Az év leglátványosabb és legviccesebb díjátadójáról persze a jó zenék sem hiányozhattak, Aloe Blacc a „Wake Me Up” és a „The Man” című slágereire tombolhatott a közönség, míg az American Authors olyan koncertet adott, ahol a jókedv zöld trutyi formájában ragadt rá mindenkire. A 27. Kids’ Choice Awards kedvenc zenekara a One Direction lett, míg egyéni díjakat vitt el rajtuk kívül Justin Timberlake és Selena Gomez, az év legnagyobb nevettetőjének pedig Adam Sandlert nevezték ki.

A 27. Kids’ Choice Awards április 2-án, 18:25-től és április 3-án 15:30-tól teljes egészében megtekinthető a magyar Nickelodeon műsorán!






2014. március 15., szombat

Újabb őrült kalandokkal jelentkezik a Nickelodeon kedvenc tinizenekara

Újra itt a Big Time Rush!

Jóképűek, tehetségesek és közönségük odáig van értük. A tinilányok kedvence és a Nickelodeon sikerbandája, a Big Time Rush új részekkel tér vissza a magyar képernyőkre, hogy újra elkápráztassák a hazai rajongókat. Március 10-től szükség lesz Kendall vezéregyéniségére, Logan minden agyafúrtságára, Carlos poénjaira és James vonzerejére is, hogy a zenekar leküzdje az előtte tornyosuló akadályokat.

Laza hangvétel, dallamos zenebetétek és szerethető főhősök. Március 10-én, hétfőn visszatér a Nickelodeon egyik legsikeresebb tinisorozata, a Big Time Rush a magyar képernyőkre. A Big Time Rush négy egyszerű, mégsem mindennapi zenész kalandjait kíséri figyelemmel, így megmutatva a fiatal korosztálynak, hogy az álmok igenis megvalósíthatóak! A gyerekcsatorna sorozatában négy egészen eltérő színész tolmácsolásában láthatják a nézők, milyen megpróbáltatásokkal jár Hollywoodban befutni. A sorozat ismét elhozza azt a pörgést, meglepő fordulatokat és érzelmes pillanatokat, amelyekért rajongók milliói imádják őket szerte a világon..

A Big Time Rush úgy vált közönségkedvenc sorozattá, a banda pedig elismert zenekarrá, hogy közben a tagok legalább annyira megőrizték egyéniségüket, mint a legendás Beatles. Kendall irányadásával, Logan ötleteivel, Carlos humorával és James sármjával vette le először lábáról a sorozatban a tehetségkutatókat. Mára mindannyian világsztárok lettek, nem csak a tévéképernyőkön, hanem a valóságban is. A fiúk növekvő népszerűsége azt eredményezte, hogy olyan sztárproducerekkel dolgozhattak együtt, mint Kevin Rudolf (Leona Lewis mellett ténykedett), Claude Kelly (Miley Cyrus és Britney Spears lemezeit gondozta), hogy csak a legnagyobbakat említsük. Az óriási sikerű sorozat 2010-es kezdése óta olyan vendégszereplőket vonultatott fel, mint Nicole Scherzinger, minden idők egyik legvagányabb rappere, Snoop Dogg, vagy éppen az American Idol egyik győztese, Jordin Sparks.

Most vadiúj részekkel érkezik a sorozat a magyar Nickelodeon műsorára, az eddig nem látott kalandok során pedig kedvenceink megküzdenek a Lord Prankigton kupáért, kapcsolatba lépnek pár földönkívülivel, és jelölik őket a Tween Choice Awardson. De hogy megnyerik-e? Váratlan kalandok és még több zene, még több stílus, még több őrület! Március 10-től, 17:10-es-kezdéssel visszatér a Big Time Rush csapata csak a Nickelodeonon!

Tinivámpír, gátlástalan tanácsadó és popsztár a Kids’ Choice Awards díjátadói között

Aloe Blacc és Kristen Bell is díjat ad át a világ legzöldebb gáláján!
Március 29-én rendezik meg a Nickelodeon várva várt éves díjátadóját, ahol egyetlen sztár sem marad szárazon. A Kids’ Choice Awards lényege, hogy mind a gyerekek, mind Hollywood legnépszerűbb arcai jól érezzék magukat, közben pedig a tévécsatorna díjazza a kedvenceit. Idén két slágergyáros is élőben lép fel a gálán, Aloe Blacc és az American Authors, akik díjat is adnak át. Az eseményen feltűnik majd a Vámpírnaplók Ian Somerhalderje, a Gátlástalanok Kristen Bellje és Will Arnett is A Miller családból!

A szavazás még javában tart, a legkisebbek 22 kategóriában adhatják le voksaikat kedvenc zenészeikre, színészeikre, filmjeikre, vagy éppen könyveikre a www.kca2014.com oldalon. A Nickelodeon azonban már most garantálja, hogy idén még nagyobb durranás lesz a Kids’ Choice Awards, mint eddig valaha! A gyerekcsatorna két sztárfellépőt jelentett be, a nemrég Magyarországon is sikeres koncertet adó Aloe Blacc lesz a gála egyik kiemelt előadója, aki élőben lép majd fel. A zenész érdemei között ott van a „Wake Me Up” című világsláger, amelyet Avicii-vel közösen írt, és mindenhol vezette a slágerlistákat, és hozzá fűződik az „I Need a Dollar” is. Aloe Blacc mellett az American Authors is fellép majd a gálán, Őket a Walter Mitty titkos élete rajongói ismerhetik legjobban, slágerük, a „Best Day of My Life” nem csak a filmben,de számos reklámban is elhangzott. A srácok nemrégiben a Carrie naplója című amerikai sikersorozatban is feltűntek, amely hatalmas presztízst hozott a zenekarnak.

Az előadók mellett díjat ad át a gyerekcsatorna nagyszabású gáláján számos tévésztár is. A Nickelodeon meghívására jelen lesz március 29-én Kristen Bell, a Gátlástalanok és a Veronica Mars hősnője, Ian Somerhalder, akit a Lost és a Vámpírnaplók nézői ismerhetnek úgy, mint a tenyerüket, és Will Arnett is, akinek új sorozata, A Miller család nemrég nagy sikerrel mutatkozott be a magyar Comedy Centralon is.

A 27. Kids’ Choice Awardson a legtöbb díjra Az éhezők viadala: Futótűz, a One Direction, Katy Perry és a Sam & Cat esélyesek. Így ők nagy valószínűséggel nem ússzák meg zöld trutyi nélkül a gálát! Ahogy várhatóan a műsorvezető, Mark Wahlberg sem, aki a Ted után ismét vicces oldalát hozza majd a díjátadón.

A világ legzöldebb gáláját, a Kids’ Choice Awardsot a magyar Nickelodeon is közvetíti majd!

2014. február 17., hétfő

Jön a tinik kedvenc sorozata, a Sam & Cat a magyar képernyőkre!

Korábban riválisok voltak, most azonban közös sorozatukban játszanak főszerepet a Sam & Cat hősnői, Ariana Grande és Jennette McCurdy. Sokak szerint az év eddigi legjobb selfie-jét posztoló Arianát korábban a közönség a V, mint Viktóriában, Jennette-et pedig az iCarlyban láthatta, most azonban a lányok összefognak, hogy közös vállalkozást indítsanak. Február 16-án a magyar Nickelodeon műsorán is elindul az a tévéműsor, ami nem csupán Amerikában ültette le a tiniket a képernyő elé, de igazi nemzetközi siker is lett!

Jennette McCurdy 13 évesen felhagyott a babysitterkedéssel, mert egyik szomszédja sem merte rábízni a csemetéjét. Most azonban az iCarlyból ismert szőkeségnek mégis meg kell birkóznia a feladattal, igaz, ezúttal csupán a kamerák kereszttüzében. Társa lesz mindebben Ariana Grande, aki volt már az MTV backstage riportere, duettezett együtt a popsztárMika-val és vörös haja miatt bárhol felismerik a rajongók. Két eltérő személyiség, rengeteg kaland és vicces szituáció. De vajon jól sül el a vállalkozás?

A 40 részes első évad az amerikai Nickelodeonon három éves rekordot döntött meg, majd megismételte a nézettségi bravúrt Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és Lengyelországban is. Most pedig február 16-tól a magyar fiatalok előtt is megnyílik a lehetőség, hogy megismerjék napjaink egyik legnépszerűbb tinisorozatát.

A Nickelodeon legnépszerűbb tévés producere, Dan Schneider hozza el a gyerekcsatorna újdonságát a magyar nézőknek, garantálva, hogy az iCarly és a V, mint Viktória rajongóit újra a képernyők elé szögezze. A Sam & Cat magyar változatán olyan szinkronszínészek működtek közre, mint Bogdányi Titanilla és Laudon Andrea, így garantált élménnyel kecsegtet a sorozat.

Sam & Cat – február 16-tól, minden vasárnap 20:05-kor, csak a Nickelodeon műsorán!

2014. február 6., csütörtök

Ariana Grande posztolta minden idők legjobb selfie-jét

A Nickelodeon feltörekvő színésznője, aki nemrégiben fanyar duettet adott elő a világszerte népszerű Mika-val, most ismét a figyelem középpontjába került. A 20 éves, jellegzetes vörös hajával hódító Ariana az Instagramra posztolt magáról egy olyan fotót, amilyet még nem látott az internet. Az MTV újságírói szerint a Sam & Cat sztárjáé a tökéletes selfie.

A tizenéves lányok egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy az internetre töltenek fel magukról dögös, vagy csak annak szánt képeket, de láthatott már a világ repülőszerencsétlenség után posztoló túlélőt, vagy olyan vadászpilótát is, aki egy futballstadion felett elsuhanva hódolt az önfotózás hobbijának. Sokan viszolyognak a jelenségtől, azt azonban még a szkeptikusok se vitathatják, hogy Ariana Grande Instagram-fotója tökéletes lett.A fiatal színésznő képének különlegessége, hogy Ariana semmilyen filtert nem használt, így természetes fényviszonyok mellett nézhet a közönség farkasszemet a hírességgel. A magyar rajongók hamarosan a tévéképernyőkön is meggyőződhetnek arról, hogy a szépség a kamerák előtt is megállja a helyét. Február 16-án ugyanis érkezik a Nickelodeon műsorára a Sam & Cat című vadiúj tinisorozat, amely 20:05-kor lesz látható, vasárnap esténként.

2014. január 31., péntek

Tengeri sellőkkel tanít a Nickelodeon sorozata

Csobbanj bele a Bubi Guppik mókás világába!

Tengeri sellők, akik ráadásul tanítanak is? Január utolsó vasárnapján jönnek az elragadó Bubi Guppik a Nickelodeon műsorára, akik énekes, játékos, interaktív mesékkel szórakoztatják a legkisebb tévénézőket. Az iskolára felkészítő gyerekműsorok egyik legnépszerűbbike most új epizódokkal jelentkezik.


A Nickelodeon animációs részlege az elmúlt évek során olyan sikersorozatokat termelt ki, mint a Madagaszkár pingvinjei vagy a SpongyaBob Kockanadrág, amelyek rengeteg kisiskolást szórakoztatnak. A népszerű gyerekcsatorna korszerű és a mai óvodás kisgyerekek igényeire szabott szórakoztató műsorokat is rendre bemutat Magyarországon. Ezek egyike a Bubi Guppik, amelynek főszereplői a habok között lubickolva szólítják meg, tanítják és hívják új kalandokra a kicsiket.

A tenger mélyén éldegélő sellők énekelnek, táncolnak, számolni és olvasni tanítják a gyerekeket. Az interaktív műsor rengeteg témában tanít- a dinoszauruszoktól kezdve a zenén keresztül az újrahasznosításig. Ebből a zenés, akváriumban játszódó, egyszerre szülő és gyerekbarát sorozatból a picik megismerhetik például a tudomány, a matematika, és a versek világát is. Molly, Gil és uszonyos osztálytársaik olyanok, mint bármelyik sulis gyerek!

Az egyik legnézettebb gyerekcsatorna iskolára felkészítő animációs sorozatai között olyan címek találhatóak még, mint a világhírű Dóra, a felfedező, aki piros csizmás majmával kirándul nagyokat, miközben idegen nyelvre is tanítja az apróságokat. Ők ketten olyan feladványokkal néznek farkasszemet, mint a számolás vagy néhány vicces fejtörő, miközben játékos észrevételeikkel az iskolakezdésre készülő piciknek is sokat segítenek.

A Bubi Guppik mókás, tanulságos világa minden hétvégén 07:05-től várja a legkisebbeket csak a Nickelodeon műsorán!

2014. január 23., csütörtök

Vérnyulakért rajong Hien

A csinos énekesnő évekig csak nyuszis pizsamában aludt

Egészen kicsi kora óta odavan a tapsifülesekért Hien. A gyönyörű énekesnő óvodás korában kizárólag nyuszis pizsamában hajtotta álomra a fejét, gyerekszobája nyuszis játékokkal volt teli, sőt, addig unszolta szüleit, hogy saját nyulat is kapott. Azóta is kedvencei a nagy fülű állatok, legyenek akár számítógépes játék vagy egy új rajzfilmsorozat szereplői.


Hien, hazánk egyik legjobb és legsikeresebb énekesnője rajong a nyuszikért, mégpedig gyerekkora óra. Lelkesedése odáig fajult, hogy kisiskolásként egy saját tapsifülesre is szert tett.

„Yodának hívták a nyuszimat, igazi pihe-puha szőrmók volt, édes pofikával, igazán összetett egyéniséggel. Úgy lehetett simogatni, mint egy cicát, ám azért ha elege volt a dögönyözésből, azonnal jelezte, hogy ő ugyan nem játékszer, és visszavonult.”- mesélte az énekesnő, aki előszeretettel játszott nyuszis játékokkal is. „A rengeteg plüss és könyv mellett nagyobb korunkban már számítógépes játékokat is játszottunk. Egyik kedvencem azóta is a Raving Rabbids, ahol vagány és rettenetesen vicces nyulak a főszereplők.”
- tette hozzá Hien, aki a napokban forgatta le legújabb klipjét The Way I Do címmel, ráadásul saját szerzeményével bejutott az Eurovíziós Dalverseny itthoni fordulójába, ahol január 25-én áll először színpadra.

„Rengeteget nevettünk az ijedt tekintetű vérnyulakon, akik mindig bajt kevernek, de azért nagyon cukik közben. Most hogy már saját rajzfilmsorozatuk van, még inkább szerethetem őket, és egyáltalán nincs kizárva, hogy egyszer még lesz saját nyuszim.” – árulta el az énekesnő, aki jelenleg két gyönyörű perzsa cicával osztja meg otthonát. Most a Nickelodeonnak köszönhetően a hazai nézők is megismerkedhetnek Hien kedvenceivel: a furcsa nyuszikról szóló rajzfilmsorozat első epizódja január 20-án került Magyarországon képernyőre, 15:55-ös kezdéssel.