A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hien. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hien. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 23., csütörtök

Vérnyulakért rajong Hien

A csinos énekesnő évekig csak nyuszis pizsamában aludt

Egészen kicsi kora óta odavan a tapsifülesekért Hien. A gyönyörű énekesnő óvodás korában kizárólag nyuszis pizsamában hajtotta álomra a fejét, gyerekszobája nyuszis játékokkal volt teli, sőt, addig unszolta szüleit, hogy saját nyulat is kapott. Azóta is kedvencei a nagy fülű állatok, legyenek akár számítógépes játék vagy egy új rajzfilmsorozat szereplői.


Hien, hazánk egyik legjobb és legsikeresebb énekesnője rajong a nyuszikért, mégpedig gyerekkora óra. Lelkesedése odáig fajult, hogy kisiskolásként egy saját tapsifülesre is szert tett.

„Yodának hívták a nyuszimat, igazi pihe-puha szőrmók volt, édes pofikával, igazán összetett egyéniséggel. Úgy lehetett simogatni, mint egy cicát, ám azért ha elege volt a dögönyözésből, azonnal jelezte, hogy ő ugyan nem játékszer, és visszavonult.”- mesélte az énekesnő, aki előszeretettel játszott nyuszis játékokkal is. „A rengeteg plüss és könyv mellett nagyobb korunkban már számítógépes játékokat is játszottunk. Egyik kedvencem azóta is a Raving Rabbids, ahol vagány és rettenetesen vicces nyulak a főszereplők.”
- tette hozzá Hien, aki a napokban forgatta le legújabb klipjét The Way I Do címmel, ráadásul saját szerzeményével bejutott az Eurovíziós Dalverseny itthoni fordulójába, ahol január 25-én áll először színpadra.

„Rengeteget nevettünk az ijedt tekintetű vérnyulakon, akik mindig bajt kevernek, de azért nagyon cukik közben. Most hogy már saját rajzfilmsorozatuk van, még inkább szerethetem őket, és egyáltalán nincs kizárva, hogy egyszer még lesz saját nyuszim.” – árulta el az énekesnő, aki jelenleg két gyönyörű perzsa cicával osztja meg otthonát. Most a Nickelodeonnak köszönhetően a hazai nézők is megismerkedhetnek Hien kedvenceivel: a furcsa nyuszikról szóló rajzfilmsorozat első epizódja január 20-án került Magyarországon képernyőre, 15:55-ös kezdéssel. 



2013. október 21., hétfő

Hien megtanulta kezelni a beszólogatást

A fiatal énekesnő az iskolai cikizés ellen kampányol

Az iskolai évek alatt szerencséje volt, mert mindig a jó tanulók közé tartozott, akiket nem mertek cikizni – mesélte az énekesnő. Azonban őt sem kerülték el az ilyen esetek: volt olyan, hogy gúnyolták a származása miatt és közszereplőként a mai napig kap bántó megjegyzéseket. Hien megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket, most pedig a Nickelodeon, az Unicef és a Kék Vonal közös „anti-bullying” kampányának résztvevőjeként igyekszik segíteni fiatal rajongóit.

Az Uniceffel és a Kék Vonallal együttműködve a Nickelodeon csatorna olyan kampányt indított, amely az iskolai bántalmazás, cikizés, online zaklatás témakörét mutatja be a gyerekeknek, és azt, hogy hova fordulhatnak segítségért. A kampányban Hien is részt vesz, aki mára ugyan híres és magabiztos énekesnővé érett, fiatal korában azonban ő is találkozott egy-két kellemetlen esettel.

Az iskolában mindig kialakulnak klikkek: vannak a jó tanulók, a menők és vannak olyan csapatok is, akik abban lelik örömüket, hogy bántják a többieket. Hiennek szerencséje volt, kevés atrocitás érte, de ugyanúgy, mint a mostani iskolások, ő is tapasztalta, milyen nehéz az ilyen szituációkat jól kezelni.

„Engem szerencsére kevés ilyen bántás ért a sulis évek alatt. De olyan másodikos korom körül megtalált az éppen menő banda és a származásommal próbáltak sértegetni. Kínainak szólítottak, de ezt én nem éreztem annyira sértőnek, és mivel látták, hogy nem érdekel, gyorsan leszálltak rólam. A legjobb barátnőmet azonban kipécézték, és elég hosszú időn keresztül gúnyolták, kinevették ha elesett és mindenfélékkel próbálták bántani. Valójában nem volt rá okuk, és amikor odaálltunk eléjük, hogy magyarázzák el, mégis miért csinálják, nem tudtak mit mondani és abbahagyták a beszólogatást. Kerestek maguknak egy másik áldozatot.”
- emlékezett vissza Hien.

Az 19 éves énekesnő, bár már maga mögött tudhat két nagylemezt és megannyi slágert, a mai napig kap bántó kritikákat. Az évek során azonban megtanulta kezelni ezeket, és erre buzdítja fiatal rajongóit is, hiszen nincs reménytelen helyzet és mindig lehet megoldást találni. „Abban az osztályban, ahol leérettségiztem, valahogy sohasem alakultak ki ilyen klikkek. Úgy voltunk vele, hogy nagyon gyerekesek ezek a beszólogatások és egyszerűen nem szabad velük foglalkozni. A mai napig kapok bántó üzeneteket, mert mindig lesznek olyanok, akik nem kedvelek. De megtanultam kezelni őket, elfogadni ezt a véleményt, és már csak nevetek a gonoszkodásokon. Szerintem ez a legjobb módszer a cikizések és zaklatások ellen: ha látják, hogy nem érdekel az, amit mondanak, egyszerűen békén hagynak.”– foglalta össze tapasztalatait a sztár, aki reméli, hogy története segítséget nyújthat a fiatalok számára az ilyen típusú problémák megoldásában.

2013. szeptember 26., csütörtök

A legsikeresebb sztárokat is gúnyolták az iskolában

Magyar hírességek adnak tanácsokat a Nickelodeon, az UNICEF és a Kék Vonal közös kampányában
A VIVA Cometen győzelmet arató Young G-t barátai védték meg az iskolai agresszoroktól, a Children of Distance tagjai pedig örülnek, hogy végre a hátuk mögött tudhatják a gyötrelmes középiskolai éveket, sőt, még a szépséges Hient és Janicsák Vecát is gyakran szekálták. Történeteikkel nem csak arra inspirálhatják a fiatalokat, hogy megnyíljanak és segítséget kérjenek, hanem egyszersmind megmutathatják rajongóiknak, hogy ők is voltak nehéz helyzetekben.

Nincs olyan felnőtt, akinek gyermekként ne lettek volna a szekálással kapcsolatos élményei: volt aki elszenvedte a piszkálódást, volt aki csinálta és olyan is akadt, aki csak távolról szemlélődött. Komoly probléma, hogy a gyermekek nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak. Az UNICEF tájékoztatása szerint hazánkban minden tízedik fiatal szenved a hozzá közeli emberek és az iskolai erőszak valamilyen formájától, mindennél fontosabb tehát, hogy a közvélemény foglalkozzon a problémával, az érintettek pedig rájöjjenek arra, hogy akár egy fórumon, akár a szüleiktől, akár barátaiktól kérnek segítséget, remény mindig van.

Ezért fogott össze Magyarország egyik legnézettebb gyermekcsatornája, a Nickelodeon az UNICEF Magyar Bizottsággal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal. A Nickelodeon a kampány ideje alatt gyermekek számára is könnyen befogadható megoldásközpontú tévé kampányban hívja fel a fiatalok figyelmét a témára. A spotok célja, hogy a bántalmazott gyermekek tudják, van megoldás. Ne féljenek segítséget kérni, amelyet akár az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazását használva, akár a Kék Vonal 116-111 szám hívásával is megtehetnek.

A hazai kampányhoz olyan sztárok csatlakoztak, mint Hien, Janicsák Veca, Young G és a Children of Distance tagjai. Mint mindenkit, őket is érték korábban atrocitások, így örömmel vesznek részt a felhívásban, amelyen keresztül bemutathatják, hogy bárkivel történhet ilyen és bármilyen nehéznek is tűnik a helyzet, mindig van megoldás.

Young G legszívesebben kerülte volna a konfliktust, a nagyobb, erősebb gyermekek azonban jobbára kinézték maguknak, így igen gyakran barátai segítségére szorult a népszerű rapper. „Engem valahogy mindig kipécéztek. Nem mondom, hogy nem voltak konfliktusaim, de szerencsére a barátaim mindig mellettem voltak” – mesélte a sztár. Most, hogy a VIVA Comet-győztes előadó kislánya megszületett, feleségével, Adrival nagyon sokat gondolnak arra, hogyan védhetnék meg a picit a rosszakaratú kritikáktól. „Arra jutottunk, hogy mindentől úgysem tudjuk megóvni. Úgy fogjuk azonban nevelni, hogy meg tudja védeni magát, és remélem, ha akármikor komolyabb gondja akad majd, szól nekünk.”- tette hozzá.

A gyönyörű és sikeres Hien is tapasztalta, milyen nehéz az ilyen szituációkat jól kezelni. „Engem szerencsére kevés ilyen jellegű bántás ért a sulis évek alatt. De másodikos korom körül megtalált az éppen menő banda és a származásommal próbáltak bántani. Mivel látták, hogy nem érdekel, gyorsan leszálltak rólam. A legjobb barátnőmet azonban kipécézték, és elég hosszú időn keresztül gúnyolták, kinevették ha elesett és mindenfélékkel próbálták bántani. Szerintem az a legjobb módszer a cikizések és zaklatások ellen, ha látják, hogy nem érdekel, amit mondanak, ilyenkor legtöbbször egyszerűen békén hagynak.”- ajánlja az énekesnő.

A gyermekcsatorna és a jótékonysági szervezetek közös akciója szeptember 20-án, az UNICEF által alapított, 1954 óta létező Gyermekek Világnapján veszi kezdetét Magyarországon. Az UNICEF HelpAPP mobilalkalmazás letölthető innen: unicef.hu/helpapp

2013. június 20., csütörtök

Emmy-díjas vendég volt a VIVA Comet sztárja

Nyüzsögtek a nemzetközi sztárok a 2013-as VIVA Cometen! Osvárt Andrea bézs miniruhában diktálta a stílust a díjátadón, Palvin Barbi pedig végre felvállalta legújabb kedvesét. A modell kéz a kézben érkezett a mindig vidám SpongyaBobbal, aki az életidegen környezet ellenére is megtalálta a helyét a gálán! Együtt nevetett a kukában érkező Fluor Tomival, Dopemannel közösen biztatta ByeAlexet és még Barbi kedvéért sem volt hajlandó otthagyni a vörös szőnyeget, ahol felvonult a magyar zenei élet színe-java.

SpongyaBob Kockanadrág igazi poptimista ikonként viselkedett a gálán, és annak ellenére, hogy néha hiányolta legjobb barátját, Patrikot és Bikinifenék lakóit, végül megtalálta helyét. A kissé naiv Bob kezdetben megilletődötten nézelődött, hiszen az év díjátadóján olyan sztárok tették tiszteletüket, mint a Tankcsapda, a sztár-rapper Wiley, vagy magyar férfi vízilabda válogatott tagjai.

Barbi és a Nickelodeon tengermélyi híressége az érkezés után azonban kénytelen volt külön utakra lépni, hisz az est folyamán a szupermodellnek feladata volt, Comet-gömböt kellett átadnia. Bob viszont nem esett kétségbe, buborékot fújt és képzeletbeli medúzákra vadászott, szabadidejében pedig fotókon pózolt. Többek között Fluor Tomi, a Compact Discós Walkó Csaba, Hien, és Puskás Peti is sorban állt, hogy a különleges sztárvendéggel kapják lencsevégre.A Nickelodeon közkedvelt alakját ráadásul nemrég az az öröm érte, hogy a tiszteletére rövidfilm-pályázatot írt ki a csatorna, így ünnepelve az Emmy-díjas sztárt. Egészen június 28-ig adhatják le a sikerre éhes filmkészítők műveiket, a legszerencsésebbeket pedig a csatorna LA-be repíti, hogy egy exkluzív vetítés keretében ünnepeljék meg a Rozsdás Rákolló étterem szakácsát.



Fluor

Hien

Puskás Peti

Compact Disco

2013. május 25., szombat

Nyeregbe pattantak a szexi jelölt lányok


Pünkösd alkalmával biciklit ragadtak a VIVA Comet fiatal énekesnői és egy jól sikerült mini-túra keretében körbekerekezték a Városligetet, majd Hien, Odett, Barbee, Radics Gigi és Janicsák Veca ladikba ültek a Liget csónakázótaván. Biciklizésben és evezésben mindannyian egyformán ügyesnek bizonyultak – a Cometen azonban csak egyikük lehet a legjobb.


A 2013-as VIVA Comet jelöltjei az egyre forróbb időjáráshoz illő szexi ruhákban és szélsebes kétkerekűkkel vágtak neki Budapest egyik legzöldebb övezetének, a Városligetnek. Friss levegő, derűfényes napsütés, vidám hangulat: Odették kiszabadultak néhány órára a próbákkal és fellépéssel töltött hétköznapokból.

„Nosztalgikus élmény volt ismét bringára pattanni, én ugyanis vidéken nőttem fel és otthon rengeteget bicikliztem a tesómmal. Hatalmas kertünk volt, ahol rendszeresen azt játszottuk, hogy cirkuszi akrobaták vagyunk. Folyton különféle attrakciók bemutatásával próbálkoztunk, de soha nem ment úgy, ahogy a tévében láttuk, így gyakran nagyokat estünk és bizony sírás lett a vége!”
– mesélte Radics Gigi.

„Ózdi lány vagyok, a barátnőimmel sokszor döntöttünk úgy a hétvégéken, hogy elég volt a négy fal között üldögélésből, így felkerekedtünk és több napos biciklitúrákat tartottunk. Akkoriban simán letekertem akár 25-30 kilométert is!”
– tette hozzá Barbee, aki rutinosan pattant nyeregbe.

Hien viszont kicsit tartott a bicajozástól.
„Nem vagyok nagy bringás, de ennek ellenére is jól éreztem magam, így bátran vágtam neki a terepnek és úgy gondolom, hogy egész szépen sikerült is tartanom a tempót a többiekkel.” – mondta a csinos énekesnő, aki elárulta, hogy minden eddiginél szexisebb ruhákkal készül a Cometre, és a gála ideje alatt többször át is öltözik majd.

A bringázás után a lányok úgy döntöttek, hogy közös csónakázással lazítanak. Veca és Hien az evezők mellett találták meg a helyüket, Odett pedig irányított, aki ráadásul éppen a Balatonról érkezett a közös programra, így nagyon örült, hogy ismét víz közelben lehetett.

Janicsák Veca egy szőrös hódító társaságában érkezett a Városligetbe, hisz az énekesnő a kedvenc házőrzőjét is elhozta magával.

„Zentát ahova csak lehet, elviszem magammal. Most is láthatóan nagyon élvezte a kiruccanást, viszont kicsit meg kellett fürdetnem a nagy hőség miatt. A szabadidőmben szívesen biciklizek, evezek, igyekszem sokat sportolni.” - mesélte Veca, akinek jó erőnléte tisztán látszott az evezésnél.

A lányok vattacukorral és fagyival kényeztették magukat a napsütéses tavaszi napon, innentől azonban gőzerővel indul a felkészülés, hiszen a jelöltekre a június 13-án megrendezésre kerülő VIVA Comet-díjátadó előtt még számos próba vár.

A nagyszabású gálára exkluzív műsorszámmal készül többek közt a Magyar Könnyűzenéért-díjjal nemrég kitüntetett Tankcsapda, a Children of Distance, Hien, Fluor, az AFC, a Majka – Curtis – BLR-trió és Radics Gigi is. A hazai énekesek mellett egy igazi nemzetközi sztár, a brit rap fenegyereke, Wiley is felpörgeti majd a Papp László Budapest Sportaréna közönségét.





2013. május 9., csütörtök

Együtt szurkolt Hien és Brasch Bence az érettségizőknek

 Budapest, 2013. május 8. – Korán ébredt hétfőn reggel Hien és Brasch Bence, akik együtt szurkoltak az írásbeli első napján a végzős diákoknak és a Budapest Wolves cheerleader csapatával bíztatták a suliba félve érkező érettségizőket. Mindketten könnyen beleélték magukat az izgalmas reggelbe, hiszen Hien egy, Bence pedig három éve esett át ezen a megmérettetésen. „Iszonyúan izgultam és a Szabó Ervin Könyvtárban már szinte bentlakónak számítottam az érettségi előtt, ráadásul teljesen lefogytam az utolsó hetekben. Nemcsak az iskola, de az osztálytársaim maximalizmusa is hajtott, ezért a legjobbat akartam kihozni magamból ” – emlékezett vissza Hien ma reggel, miközben az érettségizőket is utolsó jó tanácsokkal látta el. 

„Senkinek sem ajánlom, hogy az utolsó napokban még a könyveket magolja az érettségi előtt, hiszen ilyenkor már a pihenésnek kell a főszerepet játszani, ezt mondtam el a legjobb barátnőmnek is, aki éppen bent ül a magyar írásbelin. Nekem egyébként viccesen indult tavaly az érettségim első napja, amikor is a cipőm takarításával töltöttem a magyar írásbeli előtti utolsó perceket, mert útközben kutyagumiba léptem, később viszont kiderült, hogy szerencsét hozott” – mesélte nevetve Hien. A fiatal énekesnő tényleg nem panaszkodhat, majdnem kitűnőre érettségizett, matekból és angolból ráadásul emelt szintű érettségin szerzett ötösöket.

Brasch Bence más módszerhez folyamodott, ő az utolsó pillanatban is a könyveket magolta az érettségi előtt, kihasznált minden percet, amit tanulással tölthetett. „Sajnos hajlamos voltam az utolsó pillanatra hagyni a vizsgákra felkészülést és ilyenkor az éjszakázás sem volt ritka, kávéval tartottam magam ébren. Amikor elkezdtem kávézni, gyorsan megszerettem a 3in1-t, ami mindig segített és segít ma is felpörögetni a tanulás utolsó óráit is. Mivel még az érettségi előtti éjszakán is fellépésem volt, a vonaton Mosonmagyaróvár felé is a könyveket bújtam, hátha éppen azokra a sorokra lesz szükségem” – mondta el Bence.

Arra a kérdésre, hogy mit tanácsol a most érettségizőknek Bence az alábbiakat válaszolta: „a következő napokban próbáljanak minél többet aludni és ez garancia lesz a sikerre! Aztán ha jól kialudták magukat, kezdjék a reggelt egy NESCAFÉ 3in1-nel, mert az garantáltan felpörgeti az agyukat, hogy a lehető legjobban teljesítsenek!”

A fiatal énekesek együtt emlékeztek vissza az érettségi élményeikre. Bencét a saját tanárai érettségiztették, ezért kevésbé érték meglepetések, Hien viszont az emelt szintű érettségiket olyan tanárok előtt tette le, akikkel korábban nem találkozott. Talán ezért történt, hogy egyedül az emelt szintű matek érettségi maradt meg rossz emlékként számára, ahol sikeresen végigvezette a bizonyítást, a feladatmegoldáshoz feltett három kérdés közül azonban egyre nem tudott válaszolni, emiatt viszont úgy érzi, hogy a kelleténél több pontot vontak le. „Persze ettől függetlenül ötöst kaptam, ráadásul egész jó pontszámmal, de maximalista vagyok, ezért ennél kicsit több pontot szerettem volna szerezni” – emlékszik vissza az énekesnő, aki reméli, hogy minél kevesebb diáknak lesz a mai nap után hasonló élménye.


Hien és Bence tippjei - Tedd – NE tedd az érettségi előtt és alatt:

TEDD:
1. Csoportos tanulás
Hien szerint tanuljatok együtt csoportosan, mert így interaktív lehet a tanulás, kikérdezhetitek egymást és így jobban megmaradnak majd a tanulnivalók a fejetekben!

2. Sport a kikapcsolódásért
Bence azt tanácsolja, hogy sportoljatok pihenésképpen két tétel között, ettől garantáltan felpörög majd az agyatok!

3. Kávé
Bence szerint tökéletes megoldás egy 3in1 kávé, ami segít kihozni az agyatokból a legtöbbet és megtanulni az utolsó tételeket!

4. Feküdjetek le időben!
Hallgassatok Hienre, higgyétek el, egy pihentető alvás sokkal többet ér, mint plusz egy óra tanulás éjnek évadján, így másnap reggel úgy ébredhettek, hogy leülepszik az előző napi anyag. Inkább keljetek fel egy órával korábban, és fussátok át még egyszer a tételeket.

5. Csak nyugodtan!
Bence tanácsa szerint az érettségi kezdete után nyugodjatok meg és gondoljátok át a feladatokat lassan és figyelmesen. Nem hajt a tatár, higgyétek el, elég idő marad mindenre!

NE TEDD:

6. Magolás az utolsó napokban
Ahogyan Hien a barátnőjének is tanácsolta ne magoljatok az utolsó napokban, akkor már a pihenésé legyen a főszerep, így leülepedhet a tudás!

7. Az éhgyomor veszélyes!
Bence szerint arra is figyeljetek oda, hogy rendesen egyetek, éhgyomorral nem szabad érettségizni, hiába nincs étvágyatok, az éhségtől a koncentrációtok is csökken.

8. Ne ragadjatok le egy feladatnál
Hien szerint fontos, hogy nem szabad bepánikolni, ha az érettségin nem tudtok megoldani egy feladatot, lépjetek tovább és foglalkozzatok először azzal, ami könnyen megy. Ezután jöhetnek a magas pontszámot érő feladatok, majd a számotokra legnehezebbek. Így nem veszítetek értékes pontokat az időhiány miatt!

9. Ne írjatok a vonalon túl
Bence is azt vallja, hogy a kevesebb néha több, ne lépjétek túl a megadott szöveghatárt, maradjatok a pontozott vonalon, hiszen az azalatt megjelenő szöveg már úgysem számít bele az érettségibe!

10. Pozitív gondolkodás
Hien azt tanácsolja, hogy ne gondoljatok azokra a tételekre, amelyeket nem szeretnétek húzni, a kedvenceitekre koncentráljatok, így nagyobb eséllyel lesz szerencsétek! 



2012. október 17., szerda

HIEN és Garami Gábor együtt

A népszerű rádiós műsorvezető Garami Gábor, pontosan három évvel ezelőtt alapította meg Magyarország elsőszámú funky disco fever hangulatot megidéző zenekarát, Garami Funky Staff néven. A színpadon Gábor a pergős ritmusokért felel kedvenc dobfelszerelése mögött. A zenekar jelenlegi énekesével, az aranytorkú Veres Mónika "Nikával", az elmúlt három évben rengeteg feledhetetlen koncertet adott. A 3. születésnap alkalmából azonban szárvendégekkel ünnepelnek. Szombaton Óbudán, Budapest egyik legexkluzívabb szórakozóhelyén a Garami Funky Staff sztárvendége Hien és az ismert jazzgitáros, Babos Gyula lesz.

2008-ban hallottam először Hien dalt, aminek - ha jól emlékszem - Túl szép volt a címe. Nagyon megtetszett az a dal és Hien hangja. Az újabb kislemezeit azóta is folyamatosan játszuk a rádióban és a kívánságműsoromban is nagyon sokan kérik. Eddig még soha nem találkoztam személyesen vele, de nagyon tetszik az a zenei világ és stílus, amit ő képvisel ezért gondoltam egy merészet és elhívtam, hogy zenéljen a zenekarommal. Így legalább két külön generáció zenei világa találkozhat össze a Symbolban a születésnapunkkor. - tudtuk meg Garami Gábortól, a zenekar alapítójától.

Hétvégére egy különleges koncerttel készülnek Gáborék Hiennel, Nikával és Babos Gyulával az évforduló alkalmából, úgyhogy mindenképpen érdemes lesz ellátogatni.


VIDEÓ: http://musicfashion.hu/zenekarok/garami_funky_staff.3.html#!prettyPhoto/0/




2012. augusztus 21., kedd

Ki számít Hiennek


A 18 éves vietnámi szépség mindössze 14 volt, amikor először TV képernyőre került. Onnantól egy ország kísérhette figyelemmel, amint gyönyörű, sikeres nővé érett és mára már gondolatait, érzéseit önállóan írja meg zenéiben. Azt, hogy szerinte egy ember életében, vagy akár a párkapcsolatban mi az, ami igazán számít, Who Matters című legújabb dalában fogalmazta meg. A dalhoz egy igazán extravagáns és különleges látványvilágú videó klipet forgatott nemrégiben Hien.
“A Who Matters a második olyan önálló dalom, amihez klipet készítünk. A legelső saját, a Not Living' In Yesterday volt tavaly, ami zenében is és képi világában is egy letisztultabb dal. Csodálatos természetben, meg napfelkeltében forgattunk. Most egy nagyon pörgős dallal készültem el. Mindenképpen azt szerettem volna, hogy extravagáns és melepő legyen a közönség számára, hiszen ezt az, úgymond vadabb, odamondósabb én-emet még nem ismerhetik. - mesélte Hien a forgatás szünetében. A klip helyszíneiről és látványvilágáról Hien és a rendező, Jimy is nagyon szűkszavúan és titokzatosan nyilatkozott.

“Hien kifejezett kérése volt, hogy a látvány nagyon különleges legyen, akár meghökkentő elmekben is gondolkodhatunk. Így a forgatáshoz különféle állatokat és többféle helyszínt, jelmezt is kiválasztottunk. Forgattunk forró homokos, majdnem sivatagos területen és hűvös pincében is. Technikailag is próbáltunk olyan extrákat belevinni, ami a végeredményt és az élményt meghökkentővé teheti. De erről nem szeretnénk többet elárulni, hogy ténlyeg nagy meglepetés legyen, amikor megjelenik a klip.” - árulta el Jimy, Hien Who Matters című klipjének rendezője.

A dal szövegét tekintve egy párkapcsolaton belül helyzetet mutat be, amikor a szerelmesek életében a fiú folyamatosan azzal foglalkozik, hogy mások, külső emberek mit gondolnak, és mi a véleményük róluk. Ez az, ami miatt a lány kérdőre vonja kedvesét: who matters, vagyis mi az ami igazán számít, mikor a lényeg az, hogy együtt vannak és őszintén szeretik egymást és semmi más külső tényező, vagy vélemény nem érdekes. A dal és a klip képi világa is ezért lett Hien szerint igazán “odamondós”. A szöveget Hien elképzelései alapján Király Viktor írta, a hangszerelést pedig Dj Karmatronic-kal és Nagy Lajossal közösen készítették.

Hien magánéletében jelenleg egy cseppet sincs szükség arra, hogy kedvesével, Caramellel szemben odamondós legyen. Két nagyon őszinte és mély érzésű ember kapcsolata az övék, mindent megbeszélnek egymással. Szakmailag és emberileg is nagyon nagy tisztelettel vannak egymás iránt. Caramel országos turnéja, Hien érettségije és lemezkészítési munkái miatt azonban az elmúlt pár hónapban nem sok idejük volt egy hosszab, közös kikapcsolódásra együtt. Magánéletükről mindig nagyon visszafogottan beszélnek:

“Caramel sem és én sem gondolom magamam olyan előadónak, akik a szakmai életüket háttérbe helyezik, és minden egyes magánéleti történéssel a nyílvánossághoz fordulnak. Ő is és én is olyan foglalkozást választottunk szerencsére, hogy a saját zenéinkkel minden, amit érzünk és gondolunk, egyből elmondhatjuk bárkinek, akit érdekel és aki meghallgatja. Pont azért mert, csak az számít, amit mi és ahogyan érzünk egymás iránt, vagyis Who Matters – nevet Hien.

“Nagyon várom már, hogy megmutathassam neki a klipet, ha elkészül. Még fényképeket sem látott a forgatásról, pont azért, hogy teljes meglepetés legyen neki, milyen a vadóc Hien.”



2012. július 16., hétfő

HIEN és HADDAWAY a szerelemről, avagy What Is LOVE


Hien a hétvégén - tőle cseppet sem meglepő módon - vagány rockkerként lépett színpadra Orfűn egy motoros találkozón. A fellépés apropója, hogy a fesztivál sztárvendége, HADDAWAY őt választotta énekesnőként a What Is Love című dalának előadásához, amit Bársony Bálint és Némo vezette Star Jam zenekar kísért élőben, a Bikers Open Air Fesztivál nagyszínpadán.


Haddaway a szervezők és a Star JAM zenekar meghívására érkezett hazánkba, a motoros fesztiválnak megfelelően természeresen motorral. A holland-trinidadi vegyes házasságból származó énekes 93-ban What Is Love című dalával tett szert világhírnévre. Haddaway azóta is folyamatosan koncertezik számos országban, szabadidejében pedig szívesen válogat kedvenc kétkerekű járgányai között, amiből jópár tucat parkol garázsában. Zenei producerként számos világszátrral dolgozott és dolgozik együtt a mai napig, de a fiatal generációt is abszolút nyitott füllel figyeli. A zenélés mellett ingatlanos vállalkozásba is kezdett a 90-es évek végétől az énekes.
Haddaway Hienről, a neki kiküldött anyagok és felvételek alapján csak ennyit mondott: "Wow! Kicsi, törékeny test és mégis mekkora hang. Akárcsak Christina Aguilera. "

A nagy találkozásról, a közös koncertről és Haddawayről Hien is nagyon elismerően nyilatkozott: "Nagyon izgatott voltam, hogy milyen ember és milyen zenész lehet Haddaway, hiszen én róla csak a What is love című dal miatt hallottam. 3 vagy 4 éves lehettem, amikor a TV előtt ugrálva az akkori sztárok dalait énekeltem és erre a dalra tisztán emlékszem kiskoromból. Amikor bemuttatak bennünket egymásnak, azonnal kiderült, hogy teljesen jófej és közvetlen. Tiszta bolond, persze jó értelemben, folyamatosan poénkodott. Először azon csodálkozott, hogy mekkora termetem, majd aztán a zenéről beszélgettünk. Mivel most én is saját magam írom a dalaimat, kíváncsi voltam mi a titka annak, hogy egy zenéből világsláger legyen. Szerinte is nagyon fontos egy dal története és az, hogy mit akarunk ebből elmesélni. Ezekről beszélgettünk, majd a koncerten az eredetileg tervezett egy szám helyett négy dalt is közösen énekeltünk a zenekarral. Szerintem neki is megtetszett, ahogy együtt énekeltünk. A búcsúnál követelte, hogy mindenképpen küldjem el a dalaimat neki, még akkor is ha nem teljesen készültem el velük. Kíváncsi vagyok mi lesz a véleménye."

A három napos motoros fesztivál záró eseménye volt a Star JAM koncertje vendégekkel, ahol Haddaway és Hien mellett az Anna & the Barbies zenekar énekes frontembere Pásztor Anna is fellépett. A hétvégi hideg időjárás ellenére az eredetileg egy órásra tervezett koncert kétszer hosszabbra sikeredett. Haddaway folyamatosan újabb slágerekkel rukkolt elő a színpadon, mert nagyon élvezte Bársony Bálintékkal és az énekes lányokkal a közös koncertet.




2012. május 23., szerda

Ledobták ruháikat a VIVA Comet jelöltjei


Közösen lazítottak a VIVA Comet Legjobb Női Előadójának jelöltjei. Már csak három hét és megrendezésre kerül a magyar könnyűzene legnagyobb szabású rendezvénye a VIVA Comet, Tóth Gabi, Janicsák Veca, Hien és Tolvai Reni azonban néhány órára búcsút intettek a zenének és átadták magukat a nyugalomnak.

Masszázsolajok, meditatív közeg, csajos hangulat. A VIVA Comet Legjobb Női Előadójának jelöltjei a rengeteg próbával és fellépéssel teli hétköznapokból kiszakadva látogattak el egy thai masszázsszalonba. Az egész délutánon keresztül tartó kényeztetés része volt a talp- és hátmasszázs is, majd miután megfelelően ellazultak, a lányok belekóstoltak a keleti világ ízeibe is. A különleges stresszoldó tea kortyolgatása közben pedig már felszabadultan latolgatták esélyeiket Magyarország legnépszerűbb énekesnői.

Tóth Gabi nagyon élvezte a kényeztetést és elárulta, nagyon izgatott a közelgő Comet gála miatt, amelyre különleges fellépéssel készül.

"Nagyon jó élmény volt a masszázs, már az első mozdulatoknál éreztem, hogy lazulok. Szoktam járni ha időm engedi, mert a pozitív egészségügyi hatásokon túl, segít levezetni a stresszt. Erre most különösen nagy szükségem van, hiszen gőzerővel készülök a Cometre. Minél közelebb a végső hajrá, annál több bennem a feszültség, amit a rendszeres masszázs is segít csökkenteni. Ez is hozzájárul majd, hogy június 14-én a színpadon a legjobbat nyújthassam." – mondta Gabi.

Tolvai Reni fellépésről fellépésre rohan, így nagyon jól esett kinyújtani fáradt izmait.

„Nagyon szeretem a masszázson keresztüli lazítást, nyújtást, hiszen rengeteg időt töltök autóban a fellépéseim miatt. A talpmasszázs pedig gyógyír azoknak, akik – mint én is – gyakran viselnek magas sarkú cipőt.”- árulta el az énekesnő, aki számára nagy megtiszteltetés a Comet jelölés.

„A nyugati masszázsokkal ellentétben a thai masszázs elsősorban a test energiáit aktivizálja, ritmikus akupresszúrás nyomásokkal végig a test energiavonalai mentén. Több száz éves hagyománya van ennek a masszázsnak, ami igazán el tudja lazítani a testet és a lelket is.” – mondta Radnai Mariann, az Aloe Thai Masszázs vezetője.

A feltöltődés tehát épp kapóra jött, hiszen a június 14-i VIVA Comet díjátadóig még rengeteg munka vár A Legjobb Női Előadó kategória jelöltjeire. A nagyszabású gálán Tóth Gabi mellett többek között SP, Fluor, az Anima Sound System, a Carbonfools és az este sztárvendége, Pixie Lott is színpadra lép majd.

12. VIVA Comet gála 2012. június 14-én a Papp László Budapest Sportarénában!






2012. május 4., péntek

Hien végső búcsút vesz

A szemünk előtt nemrégiben nagykorúvá cseperedett vietnámi származású énekesnő, Hien a mai napon végső búcsút vesz a budapesti Elte Trefort iskolától és a gimis éveitől. Hétfőtől vizsgabiztosok előtt bizonyíthatja érettségét tudásban, irodalomból, matekból, kémiából vagy akár az idegennyelvekből. Ám a ballagás és a búcsúzás pillanatát sincs igazán ideje átérezni, ugyanis az iskolai ünnepséget követően egyenesen a TV2 stúdiójába siet a Megasztár élő adásának főpróbájára.


Hien, a Megasztár hatodik szériájának fiatal felfedezettjével, Burgess Benjivel készül közös produkcióra, amit 21.20-tól közvetít a csatorna élőben. Hien nosztalgikus érzésekkel látogat vissza a műsor színpadára: "Abban a pillanatban, hogy a szignálzenéket meghallom, elfog ugyan az az izgulás, mint 2008-ban. Szinte még most is ugyan olyan érzések törnek fel bennem, mint amikor versenyben voltam, úgyhogy most különösen érdekes érzés lesz újra a Megasztárban szerepelni. Benji nagyon szorgalmas. Igaz, hogy folyamatosan azt láthatjuk rajta, hogy egy bolondos és szeleburdi fazon, de tényleg nagyon szorgalmasan készül erre a ma esti adásra. Szerintem nagyon ütős és energikus lesz a duettünk."

Az elkövetkezendő napok most természetesen az érettségiről szólnak. Hien maximalizmusa nemcsak a zenében, hanem az iskolai teljesítményben is folyamatos munkára és felkészülésre ösztönzi a fiatal tehetséget. A tételtanulás mellett a zenei karrierje sem merült feledésbe. Nemrégiben a legnagyobb hazai zenei csatorna a Legjobb énekesnő kategóriában jelölte, illetve első saját szerzésű dalának videó klipje, a Not Livin' In Yesterday a Bravo Magazin szerint szintén érdemes arra, hogy a legjobbak között szerepeljen. Időközben elkészítette következő saját dalát is stúdióban, ami hamarosan debütál a hazai rádióállomásokon.