2015. június 16., kedd

Fehérvári Gábor Alfréd dala lett a nyár slágere

A Rising Star negyedik helyezettje, Fehérvári Gábor Alfréd első saját dala lett a nyár slágere a Petőfi Rádió hallgatói szerint. A Mary Joe megjelenése óta hatalmas sikernek örvend, több hétig vezette a rádió játszási listáját és most a Talpra Magyar közönségszavazásán is mindenkit maga mögé utasított. A dalhoz készült klipet két hét alatt pedig több, mint nyolcvanezren látták.

Egyedülálló módon a Rising Star döntőjével egy időben látott napvilágot a TV2 tehetségkutatójának TOP13 énekesének albuma, tizenegy vadonatúj szerzeménnyel, köztük Fehérvári Gábor Alfréd Mary Joe című dala. A Kállay-Saunders András - Szakos Krisztián szerzemény az első perctől kezdve a közönség nagy kedvence lett. Megjelenésekor az iTunes és a Deezer letöltési listáján is a TOP10-ben nyitott, több hétig a Petőfi Rádió játszási listáját is vezette, most pedig a rádióhallgatók 2015 hivatalos nyári slágerének szavazták meg a Mary Joe-t.

„Nagyon hálás vagyok a Mary Joe-ért Kállay-Saunders Andrásnak, Szakos Krisztiánnak, a Rising Starnak, a Mistral Musicnak és mindenkinek, aki lehetővé tette azt, hogy elénekeljem. Már amikor először hallottam a dalt, éreztem, hogy ez is én vagyok, hogy nagyon fogom szeretni. Bíztam benne, hogy a közönség is érzi majd ezt és jól fogadja, de ami történt, az szinte hihetetlen. Nagyon boldog vagyok, hogy a Music FM, a Petőfi Rádió és a Class FM is lát benne fantáziát, de ami igazán megható, hogy a közönség ennyire szereti. Remélem, hogy élőben is egyre többször énekelhetem a Mary Joe-t és a nyáron tényleg mindenki ezt a dalt fogja dúdolni.” – mondta Fehérvári Gábor Alfréd.

Két hete a Mary Joe-hoz a Rising Star felfedezettjének első klipje is leforgott, amit már több, mint nyolcvanezren láttak. A múlt héttől pedig a Class FM is kiemelt rotációban játssza Fehérvári Gábor Alfréd első dalát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése