A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lord. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lord. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 6., csütörtök

Pihenő utáni Hooligans és Lord a Barba Negrában

Másfél hónap szünet után áll újra színpadra a Hooligans. Kiss Endiék február 15-én a Barba Negra Music Clubban törik meg a csendet, és adnak várhatóan egy hatalmas koncertet. Előző napon a rock elpusztíthatatlan megtestesítői, azaz a Lord zenél.

- December 27-én volt a lemezbemutató koncertünk, azóta nem álltunk színpadon – mondta Kiss Endi, a Hooligans dobosa. - Újra próbaterembe vonulunk, hogy felelevenítsük az ott elhangzottakat és egy klubbuli keretében újra nagy bulit csináljunk a tripla platinalemez státuszt elért História dalaiból úgy, hogy emellett az összes nagy Hooligans dal is megszólaljon. Hála az égnek “munkával” telik a Valentin nap, és a közönséggel ünnepeljük közösen. A Királylányaink mindenképpen készüljenek meglepetésre!

A Hooligans előzenekara a 6test. A belépő elővételben 2000, a koncert napján a helyszínen 2500 forint. Ezt megelőzően, február 14-én a tavalyihoz képest megújult repertoárral lép a Barba Negra klub színpadára a Lord. Bő másfél órás, erős programot ígérnek rajongóiknak, a megszokott lordos lelkesedéssel. Előzenekar a Triász. A jegy elővételben 1800, a koncert napján a helyszínen 2300 forint.

Február 13-án pedig ismét magyar színpadon játszik minden idők leghitelesebb heavy metal generálisa, Udo Dirkschneider. Az Accept egykori és az U.D.O. jelenlegi vezére Steelhammer című új lemezét, és megfiatalodott zenekarát mutatja be a Barba Negra Music Clubban.


Az események:
https://www.facebook.com/events/211904145674792/
https://www.facebook.com/events/197673300437650/



 


2013. július 9., kedd

Először lép fel a Zöld Pardonban a legendás Lord

Bár tavaly ünnepelte 40 éves jubileumát az ország egyik legnépszerűbb hard rock zenekara, a veterán banda aktívabb, mint valaha. A Lord fennállása során először zúz majd július 5-én, péntek este a Zöld Pardonban, ráadásul ez lesz az egyetlen koncertjük a fővárosban az egész nyár folyamán.

Noha az 1972-ben alakult szombathelyi Lord a mai napig évi 60-80 koncertet ad országszerte, a Zöld Pardonba eddig valamiért még nem jutottak el. Idén nyáron ráadásul a legnagyobb fesztiválokat is kihagyja a csapat, így a július 5-ei koncert egy remek alkalom lesz, hogy a rajongókkal közösen egy meleg nyári estén, igazi fesztiválhangulatban avassák fel a Rákóczi híd budai lábánál fekvő szórakozóhelyet.

- Igazán megtisztelő, hogy végre a ZP-ben játszhatunk és nagyon várjuk már ezt a bulit. A Lord együttes tavaly volt 40 éves, de továbbra is 80 fokon égünk, akárcsak a kezdetekkor. A pénteki koncerten is másfél-két órás őrület várható, az összes nagy slágerünk elhangzik majd. Tüzes rockbuli lesz a javából, valódi, jó dalokkal - mondta Gidófalvy Attila, a csapat billentyűse.

A ZP-ben a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenkire számítanak, hiszen a csapat rajongótábora több generációt is magában foglal. A banda szerint ez nem véletlen, ahogyan az sem, hogy a Lord ennyi idő után végre a megérdemelt helyére került a magyar rock színtéren.

- A jelenlegi felállásunk 2005 óta működik töretlenül és most jobban egyben vagyunk, mint valaha. Amellett, hogy zeneileg is teljesen összeszoktunk, a legfontosabb az, hogy megmaradtunk ugyanazoknak az egyszerű arcoknak, akik voltunk. Mi csak imádunk zenélni, és hiszünk abban, amit csinálunk, ez pedig lejön a színpadról. Ha hiteles vagy, azt a közönség észreveszi. Csak ennek köszönhetjük, hogy még mindig itt vagyunk. – magyarázta Gidó.

A Lord 2014-re szeretné új lemezzel megörvendeztetni rajongóit, de addig is igyekeznek időről időre változatosabbá tenni a koncertprogramjukat.

- Bár a ZP-s koncert az egyetlen budapesti bulink a nyáron, így a közönség nagy részét minden bizonnyal a fővárosból érkezők teszik majd ki, a rajongóink nagyon hűségesek és sokszor követnek minket egyik állomásról a másikra. Éppen ezért kicsit mindig variálunk a műsorral, hogy kétszer egymás után soha ne legyen ugyanolyan a programunk. De természetesen az olyan alap dalok, mint a „Vándor” vagy az „Itthon vagy otthon” július 5-én, pénteken este sem maradhatnak ki a repertoárunkból.
– tette hozzá a billentyűs.

A belépő a koncertre 600 Ft lesz.

2013. július 2., kedd

Új helyszínekkel bővül az Alfa Fesztivál

Öt zenei helyszínen színes és érdekes programokkal vár mindenkit az Alfa Fesztivál július 18-tól 20-ig a várpalotai Cseri Parkerdőben. A nagykoncertek mellett többek között játékok, kulturális programok, hangszerkiállítás, egészségfelmérés és élménypark is várja a látogatókat. A legolcsóbb magyar könnyűzenei fesztiválra ráadásul Magyarország területén belül mindenki féláron juthat el vonattal.
Számos új helyszínen ígér felhőtlen szórakozást minden látogatónak a várpalotai Alfa Fesztivál, amelyet 2013. július 18. és 20. között rendeznek meg a Cseri Parkerdőben. A nagykoncertek mellett a Monster Wigwamban akusztikus koncertek, illetve dubstep, drum n’bass és rock DJ-k várják a szórakozni vágyókat, a Jager Bar-ban kedvünkre Guitar Hero-zhatunk, vagy karaokezhatunk egy jót, esténként pedig stand up comedy-sek nevettetik meg a nagyérdeműt. A Hangmester.hu-Nemadomfel sátor jóvoltából bárki kipróbálhat professzionális hangszereket, illetve a fogyatékkal élők olyan eszközeit, mint a kerekesszék, a fehér bot, de egy vakvezető kutyára is rábízhatják magukat az érdeklődők. A programok mellett fellép a sátorban a névadó Nemadomfel együttes, a Villon Trio és Rudán Joe is. A fesztiválra a Vöröskereszt is kivonul, az ő sátrukban lehetőség lesz véradásra, de egészségfelmérést is végeznek majd munkatársaik. További újdonság még a városi játék, aminek során a 300 Ft-ért megvásárolt városlátogatói jegyre minden helyi nevezetesség meglátogatásáért cserébe egy pecsétet kaphatnak a fesztiválozók, amit a fesztivál területén sörre válthatnak. De rengeteg egyéb akcióval készülnek Várpalotán, hogy a lehető leginkább költséghatékony szórakozást biztosítsák az odalátogatók számára. A legfontosabb tudnivaló, hogy bárki, aki Magyarország területén belülről érkezik az Alfa Fesztiválra, 50%-os áron utazhat, hiszen az odafele útra megvásárolt vonatjegyére a helyszínen egy pecsétet kap, ami igazolja, hogy belépett a fesztiválra és így jegye bemutatásával hazafelé már ingyen utazhat. De nemcsak a MÁV-val és a Volánnal érkezőknek kedveznek a szervezők, az autósokat egy 650 férőhelyes parkoló fogadja majd. Azoknak, akik pedig úgy tervezik, hogy bérletet vásárolnak, és a fesztivál területén töltik az éjszakákat, a szállásért sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, ugyanis egy elkerített, beléptető rendszeres kempingben hajthatják álomra a fejüket, három napért mindössze 500 forintos díj ellenében. Az Alfa tehát valóban a leginkább pénztárcakímélő hazai könnyűzenei fesztivál, ahol három nap alatt csaknem 80 koncertet tekinthetnek meg a zenerajongók, a legkülönbözőbb stílusokban, hiszen éppúgy képviselteti magát majd a hazai underground krémje, mint a legnagyobb élő legendák. A három színpadon fellép többek közt az Intim Torna Illegál, a Kaukázus, a Punnany Massif, a Carbonfools, a Hősök, az Anna and the Barbies, a Maszkura és a Tücsökraj, az Ossian, a Kalapács, a Lord, Deák Bill Gyula, a Beatrice, a Republic és a 30. születésnapját ünneplő Auróra.

A napijegy - ami kizárólag a helyszínen kapható majd - 2499 forintba kerül. A háromnapos bérlet ára elővételben 5990, helyszínen 6900 forint lesz. 





2013. február 25., hétfő

Új könnyűzenei fesztivál lesz Várpalotán

Intim Torna Illegál
Alfa Fesztivál néven július 18. és 20. között új könnyűzenei fesztiválnak ad otthont a várpalotai Cseri Parkerdő. A jól ismert helyszínen az ország legolcsóbb belépőjegyeivel, pénztárcabarát árakkal, színvonalas kempinggel és igényes programmal várják a vendégeket. Az Alfa Fesztiválon fellép például a Carbonfools, a Lord, az Auróra, a Hősök és az Irie Maffia is.
Egy év kihagyás után idén nyáron újra lesz könnyűzenei fesztivál Várpalotán, a Cseri Parkerdőben. A Veszprém megyei városban 2013. július 18. és 20. között első alkalommal rendezik meg az Alfa Fesztivált. Három nap alatt csaknem 80 koncerttel várják a fiatalabb és idősebb zenerajongókat a legkülönbözőbb stílusokban. A nagyszínpadon és a két fedett sátorban olyan népszerű magyar előadók lépnek majd fel, mint például Deák Bill Gyula, az Intim Torna Illegál, az Anna and the Barbies, a Bëlga, a Carbonfools, a Maszkura és a Tücsökraj, az Ocho Macho, a Lord és az Auróra.

- Az Alfa Fesztivál célja, hogy a térség elsőszámú rendezvénye legyen zenei kínálatban, minőségben és vendéglátásban egyaránt. Színvonalasan kialakított és biztonságos kempinggel, számtalan napközbeni programmal és a lehető legbarátságosabb árakkal készülünk. Tudomásunk szerint jelenleg nincs az Alfa Fesztiválnál olcsóbb nyári könnyűzenei fesztivál Magyarországon. A napijegy - ami kizárólag a helyszínen kapható majd - 2499 forintba kerül. A háromnapos bérlet ára elővételben 5990, helyszínen 6900 forint lesz. A bérletek árusítása március 1-jén kezdődik
– mondta Goreczki Szabolcs fesztiváligazgató az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Alfa Fesztivál szervezői szorosan együttműködnek Várpalota vezetésével is. A délutáni, esti koncertek előtt a tervek szerint szervezett kirándulásokra, túrákra is indulhatnak majd a vendégek, hogy jobban megismerjék a Bakony lábánál elterülő település nevezetességeit.

- A Cseri Parkerdőt nemcsak a környékbeliek, hanem az ország más részeiről érkező fesztiválozók is megszerették az elmúlt évek alatt, ezért nagy öröm számunkra, hogy az Alfa Fesztivállal ezen a helyszínen újjáéled egy hagyomány. Várpalota önkormányzata ezt a törekvést egyebek mellett azzal támogatja, hogy idén nyáron ingyen bocsátja a helyszínt a fesztivál rendelkezésére
– mondta Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

További információk:
http://alfafesztival.hu/
http://www.facebook.com/AlfaFesztival

2012. szeptember 7., péntek

Lord 40 - Kalapács 50/30

Rekordok könyvébe illő mennyiségű lemez jelenik meg ismét a jubileumi koncertekre időzítve

Szeptember 14-én ünnepli Kalapács József 50. születésnapját és 30. előadói jubileumát, egy nappal később pedig a Lord zenekar működésének 40. évét a Petőfi Csarnokban. A kerek évfordulókra a két előadó jelenlegi kiadója, a Hammer Records újra hozzáférhetővé teszi CD-n és DVD-n Kalapács József összes jelenlegi és korábbi zenekarával készült albumát, és a teljes Lord diszkográfia is megvásárolható lesz, mindkét esetben először a jubileumi koncerteken. Igazi örömhír ez a rajongóknak, hiszen több mint egy tucat különlegességekkel kiegészített, régóta beszerezhetetlen kiadvány válik most újra elérhetővé.


Minden lemez egységes arculattal, az eredeti borítók felhasználásával, de dalszövegekkel, archív fotókkal és sajtóanyagokkal kiegészítve jelenik meg, és a kiadványok többségén bónusz dalok, klipek is találhatók - több igazi ritkaság is előkerült. Hivatalosan szeptember 17-én, hétfőn kerül a boltokba a két életmű sorozat, de a legnagyobb rajongók már a jubileumi koncerteken is beszerezhetik az CD-s újrakiadásokat.

A Hungaroton, a Sony Music, az LMS Records, a Premier Art Records és a Manu Art - azaz az eredeti kiadók – közreműködésével létrejött licence-megállapodások alapján az eredeti hangfelvételek az újrakiadáshoz digitálisan korszerűsített verzióban kerültek CD-re.

A Lord életmű sorozatban újra megjelenik a Big City Lights (1985), azaz az első, eredetileg csak Ausztriában, Berger István kiadásában megjelent Lord album. Az új kiadás az első hivatalosan megjelenő és kifogástalan minőségű CD formátum, mely az eredeti mesterszalag alapján készült, és mindenki ajándékba kapja, aki jegyet vált az együttes szeptember 15-ei, jubileumi koncertjére - de önállóan is forgalomba kerül.

Ismét elérhetőek lesznek a Hungaroton gondozásában megjelent Lord albumok is: az 1988-as Szemedben a Csillagok az összes korai kislemezes dallal, Ragadozók (1989) a Be The Light angol nyelvű kislemez dalaival, a Lord 3 (1990) az Egyedül klipjével, a Lord 2002 pedig az album három számos előzetesével egészült ki.

A ’90-es években Pohl Mihály énekes tartotta életben a Lord zenekart. Az ebben a felállásban készült Olcsó és ügyes (1993) stúdiólabum és az 1996-os Live I.-II. album igazi csemege a gyűjtőknek, hiszen az előbbi például 19 éve volt utoljára kapható, és a mostani kiadáson egy kiadatlan bónusz dal is szerepel. A koncertanyagból pedig csak az első rész jelent meg eddig kazettán, a ’90-es évek közepén. Mindkét anyag a Vida Ferenc féle LMS Records hozzájárulásával jelenhet meg most újra.

A Lord zenekar és a Lord butik közös gondozásában napvilágot látott 2006-os Kifutok a világból utolsó darabjai ugyan kaphatók még, de a friss, 2012-es verzió érdekessége a bónusz DVD, melyre a korábban kis példányszámban megjelent 35 éves koncert DVD és az album lemezbemutatójának felvétele is felkerült.

A Lord sorozatból hiányzó Az Utca kövén album ügyében is előrehaladott tárgyalások folynak, és természetesen továbbra is kapható a 2009-es Szóljon a Lord! dupla válogatás album valamint a 2010-es Örökké lemez is a Sitkei bónusz DVD-vel.



2012. augusztus 9., csütörtök

40 éves a Lord – jubileumi koncert ajándék albummal

Szeptember 15-én egy 40 éves legendát köszönthetünk a Pecsában: ezen a szombaton ünnepli fennállásának kerek évfordulóját a Lord. A már megszokott helyről jelentkező koncert ezúttal az alkalomhoz igazított, átfogó bestof műsort ígér majd, ahol az életmű összes nagy slágere terítékre kerül. Sőt, a látogatók meghallgathatják a Sipőcz Rock Band ős-Lord dalokat is tartalmazó műsorát is, továbbá minden jegytulajdonos ajándékba kapja a Lord legelső, Big City Lights című lemezét. Szóljon a Lord!

1972-ben, Szombathelyen indult a Lord története. Az első évek nem hoztak gyors sikert, így az első album megjelenésre egészen 1985-ig kellett várni, és a Big City Lights ekkor is csak pár száz példányban jelent meg. Ez - vagyis az egykori TTT-kultúrpolitika közül a „tűrt” fakkba való tartozás – azonban koránt sem jelentette, hogy a Lord tevékenységét érdektelenség övezte volna. Éppen ellenkezőleg: a zenekar himnuszának tekinthető Vándor című dal már 1980-ban megszületett, 1986-ban pedig már az MTK stadionban hergelték a tömeget Rod Stewart koncertje előtt. Ebben az időszakban stabilizálódott a zenekar azon felállása, mely a mai napon is működik: Pohl Mihály énekel, Erős Attila gitározik, Gidófalvy Attila billentyűs hangszereken játszik, Gyurik Lajos dobol.

A rendszerváltás előtti időszak, és az akkor kiadott három album a Lord egyik legsikeresebb korszaka lett: a ’88-as Szemedben csillagok, a ’89-es Ragadozók és a ’90-es Lord 3 lemezek máig szerepelnek a koncertek műsorán. A számos tagcserével tarkított ’90-es éveket követően aztán 2000. április 30-án, egy újjáalakuló koncert keretében állt össze ismét legsikeresebb felállás, és ekkor újra kiadásra került a három legsikeresebb album is.

A fordulatos életút ellenére mindig remek dalokkal és hangulatos koncertekkel jelentkező Lord legnagyobb tartaléka és inspiráló ereje mind a mai napig a hálás és kitartó közönségben rejlik, mely szerte az országban nagy szeretettel köszönti a Lordokat. Nekik köszönheti a zenekar, hogy a 2000-es egyszerinek szánt koncert után végül a folytatás mellett döntöttek, majd hogy 2004-ben az Arany Nyíl Rockgálán ők kapták a közönségszavazatok alapján odaítélt életmű díjat is. Ezen a gálán több további díjat is megkaptak azóta, két évvel később például Gidófalvy Attila lett az év billentyűse. 2006-ban pedig az Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi díját vehette át a Lord a Művészetek Palotájában, elismerésül a magyar rockzenében nyújtott tevékenységéért.

A sok-sok év, a számos nagy sikerű album és számtalan koncert emlékét idézi majd fel szeptember 15-én a 40 éves jubileumi műsor, ahol az egész életművet átfogó Lord koncert mellett szerepel az alapító énekes, Sipőcz Ernő saját zenekara, mely több ős-Lord dalt is eljátszik majd. A Pecsába ellátogató rajongók egy különleges ajándékot is kapnak, ugyanis minden koncertjegy tulajdonos megkapja a Lord legelső, ma már elérhetetlen albumát, a remaszterizált Big City Lights-ot.



A koncertre jegyek már kaphatók, és most akár nyerni is lehet, méghozzá egy olyan különleges belépőt, mellyel az egy nappal korábban megrendezésre kerülő Kalapács 30-50 koncertre is be lehet jutni. A játékban való részvételhez nem kell mást tennünk, mint az országszerte megtalálható koncertplakátok egyike előtt lefotózni magunkat, és a képet e-mailben beküldeni a Hammer Concerts részére – a pontos szabályok, a plakátok listája és a már elkészült képek a Hammer Concerts Facebook oldalán találhatóak, illetve közvetlenül a http://www.facebook.com/media/set/?set=a.430560430316190.94855.114348748604028&type=3

webcímen.