A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VIVA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VIVA. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 14., szerda

A fiatalok már mindent tudnak a szexről… Vagy mégsem?

Akcióban Miskovits Marci és a sztár-szexológus Hevesi Kriszta

El lehet-e rontani az első csókot? Mi az ideális kor a szüzesség elvesztésére? Tényleg megjátszák a lányok az orgazmust? A www.vivatv.hu Meztelen igazság című műsorában Hevesi Kriszta szexuálpszichológus a fiatalok által feltett legkínosabb kérdésekre is leplezetlenül őszintén válaszol.


Amit sosem mertél megkérdezni a szexről… A kérdésekre most ismert szakember ad választ: Hevesi Kriszta több mint 10 éve látja el szexuális tanácsokkal a hozzá fordulókat. „A serdülőkor a párkapcsolatokra való nyitás kötelező ideje, nagyon fontos, hogy segítséget és információkat nyújtsunk a fiatalok számára ebben a kihívásokkal teli időszakban. Az iskola és a szülők között mégis sokszor ping-pongozás zajlik a szexuális felvilágosítással kapcsolatban: a szülők úgy gondolják, a tanárok feladata bevezetni gyermekeiket a felnőtt világba, az iskola szerint azonban családon belül kell az ilyen jellegű beszélgetéseknek lezajlódnia. Ám a szülő jellemzően kisgyerekként és nem fiatal felnőttként tekint a serdülőre, és a gyerek is zavarba jön, ha a szüleivel kell ezeket a kérdéseket megbeszélnie. Végül a kortársaitól és az internetről szerez félinformációkat."- mondta el a szexuálpszichológus.

„A fiatalok sokszor úgy tesznek, mintha már mindent tudnának a szexről, valójában azonban tele vannak kérdésekkel. Jellemző rájuk a bizonytalanság, ráadásul van bennük egy nagy adag lázadás a felnőttekkel szemben: sokszor dacból is megteszik azt, amit a szülők a legjobban tiltanak. A szexualitást a felnőttség kifejezési módjaként élik meg, ezért sürgetik az első szexuális élményeket, a felnőttek pedig épp emiatt szeretnék visszatartani őket. Ma egyébként sokkal több a szűz 20 éves, mint például a hatvanas években.”- mutatott rá Hevesi Kriszta.

A fiatalok szexuális életére a felnőtt filmek is hatást gyakorolnak, előfordul, hogy ezekből vonnak le téves következtetéseket. „Ezek a műsorok az örömélmény megjátszására tanítják a lányokat, a fiúkat pedig abba a tévhitbe ringatják, hogy a lányok élvezik az erőszakos és szélsőséges szexet. A fiatalok ugyanúgy szeretnének örömet okozni a másik számára, a felnőtt filmekből azonban maximum érzelem nélküli és rendszerint csak a férfiak számára kielégítő technikákat leshetnek el." - magyarázta Hevesi.

A szakértő fontosnak tartja, hogy pozitív üzenetet közvetítsünk a fiatalok számára. „A felvilágosításnak arról kell szólnia, hogyan éljünk teljesebb és boldogabb szexuális életet. Mostanában azonban a negatív szemlélet az uralkodó, orvosi szempontból közelítik meg a kérdést és egyfolytában azt hangoztatják, hogy milyen betegségeket kaphatnak el a fiatalok, és hogy vigyázzanak magukra a nem kívánt terhesség elkerülése miatt. Épp csak az nem hangzik el, hogy a szexualitás az egyik legfontosabb gyönyörforrás, amely segít boldogabbá tenni az életet." - mondta el a szexuálpszichológus, aki azt is hozzátette, az első szexuális élmény rendkívül meghatározó a fiatalok életében, maradandó hatással bír és rányomja bélyegét a későbbi szexuális életre.

„A fiatalok lelkileg megváltoznak a szüzességük elvesztését követően: ha a szerelmükkel történik, akkor boldogok és a föld fölött járnak, az elsietett aktus azonban krónikus szexuális zavarokhoz vezethet. Nagyon fontos, hogy az első alkalom mögött legyen érzelem, mert ha a kezdeti próbálkozások rosszul sülnek el, előítélet, félelem és szégyenérzet keletkezhet."- árulta el a szakember.

Hogy lehet felkészülni az első szexuális élményre? Van igénye a lányoknak az egyéjszakás kapcsolatokra? Számít a mellméret? Kiderül a VIVA műsorvezetőjével Miskovits Marcival és Hevesi Krisztával a vivatv.hu Meztelen igazság című műsorának epizódjaiban - itt minden kérdésre választ kaphatunk.

2014. augusztus 20., szerda

Kínos hétvége a VIVA TV-n

Jenna, a kissé szerencsétlen, de nagyon szerethető tinilány a Kínos című sorozat első három évadában vért izzadva, de átvészelte a gimnáziumot. Összejött a suli legmenőbb srácával, más lányokkal rivalizált, szerelmi háromszögbe keveredett, de olyan stílusosan és humorosan tette mindezt, hogy a sorozat nem csak a kritikusok, de a nézők igazi kedvencévé nőtte ki magát. A VIVA most egy teljes hétvégén keresztül vetíti majd a Kínost, így azok is újranézhetik a széria 3. évadát, akik eddig lemaradtak Jenna kínos kalandjairól.

Jennából és a srácokból sosem elég! Éppen ezért Kínos Maratont tartanak a VIVA-n, ahol újranézhető az egész 3. évad, egyetlen hétvége alatt. Jenna rivalizálásba kezd egy másik lánnyal, beiratkozik kreatív írás szakra, hogy jóképű entellektüelekkel ismerkedjen, és összetűzésbe keveredik az „ázsiai maffiával”. A Kínos hősnője arcpirító iróniával támad a harmadik évadban is, a VIVA TV nézői pedig feleleveníthetik a látottakat. Augusztus 23-án, szombaton 10-től 12 epizódot, egy nappal később pedig déltől 8 epizódot kísérhetnek figyelemmel egyhuzamban a rajongók.

Ráadásképpen a folytatásra sem kell sokat várni, hiszen jön a félreértésekre és ciki helyzetekre alapozó, több díjra jelölt sorozat 4. évada is – az új részekben megcsalás, túlzott szülői szigor és egy egészen új környezet várja a Kínos kedvelőit. Hogy a suli menő sráca, Matty és a végtelenül esetlen Jenna végül tényleg egymásra talál-e, kiderül szeptember 3-tól a VIVA műsorán.


 


2014. július 17., csütörtök

Világsztárokat utasított maga mögé Király Viktor

Az énekes kapta a VIVA új díját

Alig két hete még a Cometen vette át a legjobb férfi előadónak járó gömböt, most pedig újabb elismerésnek örülhet Király Viktor. A népszerű énekest ismét a zenecsatorna díjazta, első lett ugyanis a VIVA Chart Show slágerlistáján, ahol olyan nemzetközi sztárokat utasított maga mögé, mint Avicii, Pharell Williams vagy Katy Perry.
Király Viktor a tengerentúlon töltötte gyerekéveit, próbálkozott színészkedéssel, ikertestvérével alakított zenekart, majd az egyik hazai tehetségkutatóban jött az igazi áttörés, ahol elnyerte az év hangjának járó díjat. Ezután slágert slágerre halmozott, 2014 júniusában pedig ismét rangos elismerésben részesült, a nézők online szavazatai alapján ő lett a VIVA Comet Legjobb Férfi Előadója. Az előadót eddig négyszer jelölték, de most győzött először. Úgy tűnik, az énekes szekere még jobban beindult, hiszen a kék-sárga Comet gömb mellett most újabb díjjal gazdagodott: a VIVA Chart Show első helyezettje is ő lett. A megújult VIVA Chart Show-ban, ha egy magyar előadó maga mögé utasítja a legnagyobb világsztárokat, és első helyezést ér el, kis szobrocskát kap teljesítményéért a VIVA-tól, Király Viktor az első, aki ebben a megtiszteltetésben részesült és átvehette az Arany Triangulumot.

„Nagyon örülök a VIVA Chart győzelemnek, ez azt jelenti, hogy szeretnek a rajongóim, ami rengeteg önbizalmat ad. Fantasztikus érzés volt átvenni a Comet gömböt is, óriási dolog számomra, hogy munkám gyümölcse megtérült, hiszen már negyedszer vagyok jelölt, és idén sikerült először nyerni. Én írom a saját dalaimat, és bevallom még mindig nagy mersz kell, hogy megmutassam őket másnak - ebben is segítenek ezek az elismerések” - mondta Király Viktor, aki terveiről is mesélt. „Sajnos a hangszálaim még mindig nincsenek teljesen rendben, de mindent megteszek a gyógyulásért. Szeretnék a közeljövőben új nagylemezt készíteni, alig várom, hogy végre hallhassák a rajongók az új dalaimat. Nyáron sok fellépésem lesz, illetve tervben van egy nagykoncert, és év végéig kijön két új videoklip is”- tette hozzá az énekes.

A VIVA hivatalos slágerlistájából, a VIVA Chart Show-ból hétről-hétre megtudhatjuk, kik a fiatalok legnagyobb kedvencei. Közel hat éves fennállása óta a slágerlista a csatorna egyik legnépszerűbb zenei műsorává nőtte ki magát, mostantól ráadásul kilép a tévéképernyőről, és ezentúl az éterben is hallgatható lesz. A csatorna és több kereskedelmi rádió együttműködésének köszönhetően kétórás rádióműsor formájában kap adaptációt a toplista, ezentúl több nagyvárosban is felcsendül majd a Chart Show. Iszak Eszti izgalmas rövid sztorijaival l így a legmenőbb hazai és nemzetközi slágerek, valamint a legfrissebb zenei hírek akár útközben is hallgathatóak lesznek.VIVA Chart Show - minden pénteken 16:00-tól a VIVA műsorán

Szexi tánccal hódít Dér Heni

Fenekek minden mennyiségben - Twerkelős hétvégére készül a VIVA

2013-ban felrobbant az internet, amikor Miley Cyrus az MTV Video Music Awards díjátadóján milliók szeme láttára rázta a fenekét a színpadon - a twerkelés azóta fogalommá vált. Oregonban betiltották, máshol tananyag lett, de még a Victoria’s Secret szupermodelljei is kiálltak az új táncforma mellett. Dér Heni is letette voksát a twerkelés mellett, a dögös énekesnő a legvadabb bulikban szívesen rázza magát, ha a helyzet úgy hozza, akkor épp úgy, mint Miley.

Dér Heni mostanában elképesztő formában van: izmos háta, feszes combjai és hátsója megőrjíti a rajongókat. A 2014-es VIVA Comet előtti felkészülés részeként az énekesnő már ledobta magáról a ruhákat és megmutatta bikinis testét. Most pedig újabb titok derült ki: a dögös sztár imád twerkelni. „Ha jól érzem magam egy-egy buliban, a tánc hevében én is twerkelek néha. Az alapanyag megvan hozzá” – mondta nevetve a sportos Heni.

Az énekesnő nemrégiben a Papp László Budapest Sportarénában Mohamed Fatimával és BLR-rel énekelt együtt, a magyar szépség ott még nem próbálkozott a botrányos táncformával. „A fellépéseimen egyelőre még nem szerepel a twerkelés a koreográfiában, hiszen ez nem is olyan könnyű mint amilyennek látszik, még tökéletesítenem kell hozzá a tudásomat. A twerkelés egyébként edzésnek sem utolsó, nagyon fárasztó hosszú ideig csinálni” – ismerte el nevetve Heni.

Van, ahol betiltották, máshol tananyaggá tették, a bárokban és klubokban azonban a fiatal lányok legkedveltebb fegyvere lett a twerkelés. „Az R’n’B és a hip-hop zene is közel áll hozzám, a twerkelés pedig ezekhez kapcsolódik. Nagyon látványos ez a mozdulatsor, főleg, ha valakinek jó feneke van hozzá” – tette hozzá az Ég veled című sláger előadója.

2014. február 17., hétfő

Boldogtalanok a magyar fiatalok, ha nincs párkapcsolatuk

Kapcsolatfüggők és elvágyódók a hazai fiatalok – derül ki a VIVA TV friss, 30 országban, köztük Magyarországon végzett felméréséből. Míg nemzetközileg a 15-24 éves generáció boldogságát a barátok és a családdal együtt töltött idő jelenti, addig a hazai fiatalokat főleg a párkapcsolat megléte teszi boldoggá. A vizsgált országok közül a magyar fiatalok közül gondolják ráadásul a legtöbben azt, hogy jobb lenne az életük egy másik országban.

Nemzetközi szinten a fiatalok 74%-a definiálja a boldogságot a siker egyik alappilléreként. A világszerte számos ifjúsági márkát üzemeltető Viacom médiavállalat globális kutatásában részt vett több mint 18 ezer fiatal válaszából kiderült, hogy a 30 vizsgált ország közül a Mexikóban élő milleniumi korosztály érzi legjobban magát, az itteni fiatalok 93%-a vallja azt, hogy boldogan él. Ez a 74%-os globális átlaghoz képest kiemelkedően nagy arány, a magyarok ehhez képest kissé le vannak maradva a maguk 70%-ával. A Viacom kutatása alapján 17%-al boldogabbak a hazai fiatalok, mint a legszomorúbbnak számító japánok a maguk 50%-ával, a portugáloktól, a görögöktől és az olaszoktól viszont alig vagyunk lemaradva.

A legújabb trendek szerint azonban világszerte divatba jött, hogy a fiatal generáció tagjai ahelyett, hogy magukat sajnáltatnák, tesznek a jövőjükért: tanulnak, fejlesztik magukat, odafigyelnek az egészségükre, és a pénzügyeiket is az elkövetkező évek függvényében intézik. Ez a VIVA által publikált kutatás szerint a magyar fiatalokra kevésbé jellemző, ők inkább otthon ülnek, rengeteg tévéznek és számítógépeznek, legszívesebben azonban nem egyedül teszik ezt. A magyar fiataloknak ugyanis saját bevallásuk szerint még családjuknál is fontosabb, hogy legyen barátjuk, barátnőjük. Ellenben fő stresszforrásukat is ez jelenti, 56%-uk emiatt szorong leginkább, amellett, hogy 64%-uk problémaforrásának a munkahelykeresést jelöli meg főként – ezek a számok kiemelkedően magasnak számítanak nemzetközi viszonylatban.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint több okra is levezethető a generációra jellemző kapcsolatfüggőség.

„Azt gondolom, hogy Magyarországon még nagyon jellemző, hogy a szülők a létfenntartásért túlóráznak, fáradtak, és ezért nem tudnak megfelelő mennyiségű időt tölteni a gyermekeikkel. Emiatt a fiatalok a kortárs-csoportok felé fordulnak. Mivel az önbizalomhiányt erősítő iskolai rendszerek nem az egészséges küzdelmet, hanem szorongást és rivalizálást eredményeznek, ez lecsapódik a baráti kapcsolatokban is. Ezek miatt a fiatalnak az marad, hogy a partnerébe kapaszkodjon, tőle várja az elismerést. Sajnos ebben is sokan csalódnak, ahogyan a többség a tekintetben is kiábrándult, hogy van-e itthon jövője. A rendszerváltást megélt szülők nagy részétől ugyanis feladást és pesszimizmust tapasztalnak. Ebből fakad, hogy kiutat keresnek, akár azon az áron, hogy elhagynák az országot.”- mondja Dr. Almási Kitti.

A legérdekesebb eredmények egyike, hogy nemzetközileg a 15 éven felülieknek még mindig a 24%-a hisz abban, hogy jóval többet keres majd, mint szülei. Ez a 2006-os adatokhoz képest 6%-os esést jelent, mégis a tágabb lehetőségek, az internet, és a szabad külföldre vándorlás opciója optimizmussal tölti el a fiatalokat. A VIVA felmérése szerint a hazai fiatalok csupán 56%-a büszke arra, hogy magyarnak vallhatja magát, a nemzetközi 83%-os átlaggal szemben. A magyar 15-24 éves generáció tagjainak 69%-a gondolja úgy, hogy jobb élete lenne egy másik országban, ezzel az aránnyal az első helyen szerepelnek a hazai válaszadók. A legjobban a kanadai és a japán fiatalok érzik magukat az országukban, náluk csak közel 20%-os az elvágyódási arány.

2014. február 12., szerda

A kamerák előtt esett neki Cinthya Dictator Varga Viktornak

Jön a VIVA Valentin napi Megálló különkiadása

Pikáns kérdések, szexi feladatok és öt szerelmespár. Valentin nap közeledtével egész héten bevállalós szerelmesek állnak a Megálló középpontjában, köztük Varga Viktor és kedvese, Cinthya is. A műsorvezető, Sanyóca segítője Fluor Tomi lesz, a versenyzők pedig meglepő és vicces feladatokkal néznek szembe. Viktoréknak meg kell mutatniuk, hogy fel tudják venni a kesztyűt bárkivel, ha a szerelemről van szó!


Kiabálnak egymással, majd két perc múlva kibékülnek – Varga Viktor és Cinthya Dictator impulzívak, kiszámíthatatlanok, és legalább annyira imádják egymást, mint utálják. Öt szerelmes pár, köztük Viktor és Cinthya küzdenek meg a Megálló Valentin nap alkalmából készült adásaiban február 10-től, hogy megnyerjék a két főre szóló repülőjegyet, amivel akár a szerelem fővárosába, Párizsba is elutazhatnak. Viktoréknak ehhez be kell bizonyítaniuk, ügyesebbek, felkészültebbek és mindenkinél jobban rá vannak hangolódva egymásra.

A Megálló különleges epizódjaiban válogatott feladatokkal és pikáns kérdésekkel teszteli a VIVA TV a vállalkozó kedvű résztvevőket, legyen szó szexi activityről, erotikus puzzle-ről, vagy éppen arról, hogy a párok hogyan használják a szájukat pár trükkösen csomagolt cukorka kibontásánál. A versenyzőknek olyan témákat kell majd körbejárniuk, mint a nyelves csók, a lovaglópóz, vagy hogy vajon mekkorát robban egy szexbomba. Kiderül, hogy Varga Viktor mind a szexi rajzokkal, mind barátnője felfűtésével hadilábon áll - a kamerák előtt. A különleges epizódokban Sanyóca újfent megmutatja ördögibb arcát, de a műsorvezető mellett feltűnik majd Fluor Tomi is, aki elmeséli, mennyire izzadt le, amikor legutóbbi videoklipjét a szokásosnál is több dögös lánnyal együtt forgatta le… Fluor helyenként nehezebbé teszi a szerelmesek előtt álló feladatokat, de a végén persze Sanyócával gondoskodnak arról, hogy a párok valóban úgy összeálljanak, mint két kicsi legó.

Megálló – Valentin napi különkiadás, február 14-ig, minden hétköznap a VIVA TV-n!



2014. február 5., szerda

Neten talált szerelemre Puskás Peti

Anonim hódítók, botrányos átverések, igaz szerelmek. A VIVA új docurealityje, a Kamureg a netes ismerkedések veszélyeiről rántja le a leplet. Bár Puskás Peti már megtapasztalta a virtuális világ hátulütőit is, jelenlegi szerelmét mégis a Facebooknak köszönheti.

Sokan tartanak az internetes ismerkedéstől, de manapság már egyre gyakoribb, hogy valaki a világhálón keresztül találja meg a szerelmet. Persze ehhez jó adag szerencse is kell, hiszen sok buktatót rejt a virtuális ismerkedés. Puskás Petit is érték már negatív tapasztalatok.

„Vegyes érzésekkel tölt el ez a téma, hiszen tapasztaltam már hideget és meleget egyaránt. Egyszer egy fesztiválon órákig kerestünk egy lányt egy haverommal. Több levelébe került, hogy rábeszéljen a találkozóra, majd pontosan megadta, hogy éppen hol van, de sehol sem találtuk, végül kiderült, hogy kamu volt az egész. A barátnőmmel azonban éppen Facebookon indult az ismeretségünk.” – mesélte Puskás Peti. „Sajnálattal látom, hogy a mai tinédzserek milyen képeket posztolnak magukról, és mennyire szélsőségessé vált a viselkedésük, ami minden bizonnyal a párkapcsolataikra is hatással van. Az internetes ismerkedésnek megvan a maga csapdája, hiszen a gép mögött ülve azt írsz, és mutatsz, amit akarsz. Úgy gondolom, hogy valahol mindannyiunk felelőssége, hogy a fiatalokat megpróbáljuk a helyes irányba terelni, és megmutatni nekik, hogy nem csak a megbotránkoztatással lehet valaki menő. Nemrégiben indítottam egy fotóblogot, amit éppen azért hoztam létre, hogy az emberek lássák, hogy a világ a maga egyszerűségében is lehet szép.” – tette hozzá az énekes.

A február 3-án 18:00-kor új évaddal induló dokureality üzenete univerzális, ugyanakkor a fiatalos vonalon haladva a Kamureg rávilágít, nem számít, hol vagyunk, milyen nyelvet beszélünk, milyen iskolákat végeztünk el, a torokszorító magánnyal megküzdve akár az internet is lehet az a hely, ahol virtuálisan, de végre kitörünk a négy fal közül.

Kamureg - Február 3-án 18:00-tól, minden hétköznap este a VIVA TV műsorán

2013. december 20., péntek

Sztárözönnel várja az év legszebb ünnepét a VIVA

A mai napig átkutatja Karácsonykor a szekrényeket Qka MC

Iszak Eszti, Sanyóca, Random Marci és a hazai sztárvilág legjava. December
21-én és 22-én a VIVA egész hétvégés programot kínál a zenerajongóknak, ahol
olyan ismert arcok mesélnek a Karácsonyról, mint a Carbonfools, az AFC,
Gesztesi Máté, ByeAlex, a Hősök, az Animal Cannibals, a Compact Disco,
Király Viktor, Hien, Young G vagy az Ivan & The Parazol. Kiderül, hogyan
ünneplik a Karácsonyt Iránban, vagy épp Nigériában, hogyan várja az
ünnepeket családjával Young G, és hogy mire cserélné legszívesebben a DJ
felszerelést Lofti Begi.


Kézzel készíteni vagy plázában vásárolni? Mikulásnak öltözni vagy az
angyalokra fogni az ajándékokat? Hazánk legnépszerűbb előadói mesélnek
arról, milyen hangulatban töltötték az ünnepeket kiskorukban és hogyan
birkóztak meg vele felnőtt fejjel, hogy immár nem ők azok, akik elsőként
tépik fel a rénszarvasos csomagolást. Izgalom, feszült várakozás, de adni
vagy kapni a jobb? Ennek jár utána ünnepi hétvégéjén a VIVA TV a legjobb
sztorikkal és persze sok-sok zenével.

Az Animal Cannibals tagjai szerint a Karácsony igenis családi ünnep,
ilyenkor fellépést sem vállalnak. "Én még most is belopózom a szüleim házába
és átkutatom az összes szekrényt ajándékok után!" - mondta nevetve Qka MC,
majd hozzátette, ilyenkor főleg a gyerekekről szól már az ünneplés. -
"Tavaly a kislányom kérdezte, hogyan jönnek egymás után az ünnepek, mire
mondtam neki, hogy a Karácsony után jön a Húsvét. December 25-én reggel már
kopogtatott, hogy apu, gyere, menjünk összeszedni a tojásokat!"

Király Viktor arról mesélt Sanyócáéknak, hogyan is zajlik a karácsony
Amerikában. "Ott reggel jön a Mikulás, illetve nem választják szét december
6-át és 24-ét. Karácsonykor előfordul, hogy megkérnek a rokonok, énekeljek
egyet-kettőt." - mesélte mosolyogva az énekes, aki 2014-es vágyai közt
felsorolta azt is, hogy végre megkapja, amire kiskora óta áhítozik, mégpedig
egy Grammy-díjat...

A Compact Disco-s Lofti Begi elárulta, hogy ilyenkor különösen imád a
konyhában sürgölődni, elmondása szerint, ha döntenie kellene, a zenei
kütyüket és a fejhallgatót legszívesebben fakanálra cserélné le. Begi a
kulturális különbségekről is beszélt. "Iránban sok keresztény ünnepli meg
ezt a napot, de a többség azért még muzulmán, így nem annyira kiemelt ünnep.
A karácsonyt mi sosem vallási szempontból ünnepeltük, hanem mert a magyar
kultúrában fontos szerepe van. A családommal egyébként egyszer találkozunk
az évben, a szűkebb karácsonyozás nálunk 15-20 főt jelent."- tette hozzá.

Varga Győző szerint nem is olyan nagy baj, hogy a gyerekek manapság
leginkább kütyüket kapnak ajándékba, inkább csak furcsa. "A mai srácok már
nem levélben írnak a Jézuskának, hanem iPaden, amit aztán bedobnak a tűzbe.
A fiam már 10 éves, tavaly azonban eldugta a lakásban kb. húsz darab rajzát
és azokat kellett megkeresnünk a feleségemmel." - mondta az az IHM
mókamestere, aki hozzátette, a Karácsonyt a zenekarral is rendre
megünneplik, legfőképp kézzel készült ajándékokat adnak egymásnak. "Ilyenkor
gyurmázunk, sőt, egyszer csináltam jégszobrot is." - mondta nevetve Győző.

December 21-én és 22-én egész nap sztárparádéval, akusztikus zenéléssel,
ünnepi készülődéssel, és még több izgalmas és humoros történettel várja a
VIVA a nézőket. Young G megmutatja gyönyörű kislányát, Katus Attila
rögtönzött edzést tart, az Ivan & The Parazol és az AFC akusztikus
koncerttel, ByeAlex új slágerével teremt karácsonyi hangulatot a stúdióban.
A különleges adásban az is kiderül, mi a volt a sztárok legcikibb karácsonyi
ajándéka, hogyan ünnepelnek, melyek a kedvenc ünnepi dalaik, milyen menüvel
készülnek, Fekete Pákó pedig egy egészen extra karácsonyi dallal lepi meg a
műsorvezetőket.

Karácsonyi hétvége december 21-én és december 22-én a VIVA-n, a magyar
sztárvilág legjavával (ismétlés december 24-én 16:00-kor és december 25-én
11:00-kor)!










2013. november 5., kedd

Megizzasztották Iszak Esztit

Indul a Topmodell leszek új évada a VIVA TV-n

Fellépni a világot jelentő deszkákra, menő ruhákban divatlapok fotósai előtt pózolni – fiatal lányok milliói álmodnak hasonló jövőről. A VIVA TV hétfőtől csütörtökig, 19:00-ás kezdéssel vetíti a Topmodell leszek vadonatúj, itthon még nem vetített részeit, amelyben feltörekvő szépségek küzdenek meg a világhírnévért. Iszak Eszti, aki karrierjét a műsor magyar verziójában kezdte, korábban rengeteget nézte a Tyra Banks által vezetett realityt, sőt a verseny kedvéért még katonai kiképzésben is részt vett.

A Topmodell leszek első néhány évadának nagy rajongója voltam, rengeteget néztem a műsort. Érdekelt a modellkedés, és ez volt az első olyan, idehaza is nézhető sorozat, ami komolyabb betekintést adott ebbe a világba.”- mesélte Eszti, aki néhány évvel ezelőtt modellként már bejárta a fél világot, többek között Kínában, Japánban, Milánóban és Thaiföldön is dolgozott, olyan minőségi lapokban szerepelt, mint a Harper’s Bazaar. „Elsősorban azonban ez egy reality. A Topmodell leszek a lányok közti intrikákról szól, arról, hogy nem mindig vidám közeg a divatszakma. Ennek ellenére azok a fiatalok, akik meg szeretnének ismerkedni ennek a világnak az alapjaival, esetleg a profi fotózással, az ehhez szükséges profi hozzáállást megismerhetik a műsorból.” – tette hozzá Eszti, akinek kedvenc modellje a dán Daphne Groeneveld.


Arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett a műsor hazai verziójával, Eszti így válaszolt: „Nyilván az amerikai széria Tyra Banksszel az igazi, de a magyar Topmodell leszek is megtette azt, amit az ehhez hasonló realityktől elvárnak az emberek; szórakoztatott. Intrikákban nem volt különösebben részem, sőt, ott ismertem az egyik legjobb barátnőmet, Katát, aki szintén részt vett a műsorban és akivel később sokáig lakótársak is voltunk. Négy fotózáson vettem részt a műsor során, a sorozatok közül talán a páros fotózás volt a kedvencem, azelőtt még csak hasonlóban sem volt részem” – árulta el a csinos műsorvezető, aki a magyar Topmodell leszek műsorában még egy katonai kiképzésben is részt vett. „Izzasztó kihívás volt a kiképzőtábor, az biztos! Hajnalban keltettek minket és egész délelőtt kúsztunk-másztunk, de mindenki jól bírta a gyűrődést”

Az amerikai Topmodell leszek Amerika egyik legnézettebb műsora, a tengerentúli női nézőközönség igazi kedvence. De hogy az új évadban ki nyeri a sztárszerződést és ki kerül bele az olasz Vogue-ba?Kiderül a Topmodell leszek vadonatúj részeiben!

Hétfőtől csütörtökig 19:00-tól Topmodell leszek új részek csak a VIVA műsorán!

2013. október 21., hétfő

Nem bírja a horrorfilmeket Iszak Eszti

Jegykezelőnek álltak a VIVA TV sztárjai

Iszak Eszti utálja a horrort, Sanyócát a német tinifilmekkel lehet kikergetni a világból. A VIVA TV népszerű műsorvezetői szívesen kapcsolódnak ki a moziban, hétvégén pedig új oldalról ismerkedtek a vetítővászon világával: lelkes jegykezelőként próbálhatták ki magukat a FilmÜnnep alkalmából.

Iszak Eszter rengeteget jár moziba a párjával, így szép számmal vannak pozitív és negatív tapasztalatai is. Az egyik legjobb mozis élménye a Mamma Mia! című filmhez fűződik. „Bár alapvetően nem szeretem a musicaleket, ez a film nagyon tetszett, ráadásul imádom az ABBA zenéjét. Egy nyári napon mentünk el megnézni, gyönyörű idő volt, a film pedig ugyanezt a mosolygós, jó hangulatot tükrözte vissza.” – idézte fel emlékeit. Eszti további kedvencei közé sorolja a Pillangó hatás és a Harcosok klubja című filmeket, valamint az Austin Powers széria darabjait. Volt viszont jó pár olyan mozi is, amit otthagyott a felénél, mert túl unalmasnak találta. „Ezek főleg akciófilmek, ha úgy érezzük, hogy nem jó, inkább kimegyünk, és nem pazaroljuk rá az időnket” – tette hozzá határozottan. De megesett, hogy azért kellett elhagynia a termet, mert annyira durva volt a film. „A Fűrész egyik részénél fordul elő velem, hogy egyszerűen nem bírtam tovább nézni, ki kellett mennem a teremből. Napokig a film hatása alatt voltam, szörnyű élmény volt.” – mesélte a gyönyörű műsorvezető.

Sanyócának más típusú filmekkel vannak kellemetlen élményei. „A művészfilmek alapvetően távol állnak tőlem. De a német tinifilmeket sem szeretem, és van pár Adam Sandler film, ami szerintem szintén nagyon rossz” – osztotta meg véleményét a Megálló műsorvezetője, aki egyébként nem volt mindig filmőrült, sokáig nem igazán érdekelte a mozgóképek világa. Sanyóra Esztivel ellentétben nem jellemző, hogy otthagyja a filmet. „Egyszer azonban bombariadó volt, és ki kellett menni a teremből, pedig kíváncsi lettem volna, mi a vége az Evitának.” – nevetett a VIVA mókamestere, aki kedvencei között tartja számon a Forrest Gump, az Eredet és a Viharsziget című filmeket, valamint a Keresztapa összes részét.

Habár kedvesével sokat járnak moziba, Iszak Eszti első randira mégsem javasolná helyszínül a vetítőtermet. „Jobb, ha az első alkalmakkor egymásra figyelnek, beszélgetnek, megismerik egymást. A moziban csak ülnének egymás mellett” – tanácsolta. Egyetért vele Sanyóca is, aki szerint ez az egyik legbugyutább dolog a világon. „Semmi értelme az első randin moziba menni. Drágább, mint meginni egy kávét, ráadásul maximum egy váll-tapi fér bele.” - közölte a műsorvezető. 


2013. szeptember 26., csütörtök

Maci - Fluor 1:0

Fluor Tomin a Menny a Pokolba’ műsorában fogtak ki a plüssfigurák és az állati testrészek

A Menny a Pokolba’ adásában Fluor Tomi és Müller Attila csapata feszült egymásnak. Habár a kvízkérdésekben jól teljesítettek, végül kikapott a Fluor-csapat. Áramütés, harisnyahúzás és rettenetes vérmedvék a VIVA műsorán.

Bármi megtörténhet a VIVA pokoli műsorában, amelyben gusztustalan bogarakkal, nyálkás kígyókkal, áramütéssel, valamint állatok testrészeivel próbálják megtörni a játékosokat. Azt viszont senki sem gondolta volna, hogy puha plüssfigurák fognak ki a laza énekesen.

„Az, hogy állatok belső szervein csúszkáljak, nekem már egy kicsit sok volt” - reagált csapattársa küzdelmeire Fluor, aki a durvább feladatokat inkább átpasszolta a többieknek. Végül neki sem volt könnyebb dolga, ugyanis úgy kellett megetetnie bekötött szemű társát, hogy közben áramot vezettek bele. „Régebben jártam speedfitnessre, úgyhogy nem volt annyira szokatlan. Inkább kellemetlen volt, mint fájdalmas” - mesélt élményeiről Tomi.

Hasonlóan lehetett ezzel Müller Attila is, hiszen mindketten ugyanúgy teljesítettek. Az igazán nagy meglepetést egyébként Attila a harisnyás feladatban okozta. Olyan gyorsan húzkodta a lábára a harisnyákat, hogy ez ellenfelét el is gondolkoztatta. „Régen balettintézetes voltam” - reagált a felvetésekre a műsorvezető.

A kvíz során aztán Fluorék csapata is feljött. „A 90-es évek retróban vagyok a legjobb, de egyébként bármiben” - összegezte zenei ismereteit az énekes. A plüssmacikat viszont valószínűleg nem ismeri ennyire jól, ugyanis annyira megijedt, amikor belenyúlt a plüssmackókkal teli dobozba, hogy inkább föladta a küzdelmet. „Amikor feltűnt, hogy a többiben csótányok vannak, inkább rábíztam a csapattársaimra a feladatot” - magyarázta az esetet Fluor, akinek így végül veszített a csapata. Menny a Pokolba’ – hétfőtől csütörtökig 16:00-tól a VIVA Tv műsorán





2013. szeptember 19., csütörtök

Férje után Sarka Kata is dalra fakadt

Először énekelt nyilvánosság előtt Hajdú Péter felesége

A VIVA celebszívató show-műsorában senkit sem kímélnek, még Sarka Katát sem. Egerek, gusztustalan csótányok, karaoke, egy kígyó és két kancsó tej gondoskodott arról, hogy mindenkinek legyen félnivalója a Menny a Pokolba’ forgatásán. De kiderült az is, hogy nem kell annyira aggódni a játékosokért.

Sarka Kata a műsorban ország-világ előtt bizonyította, hogy van bátorsága nyilvánosság előtt énekelni, még akkor is, ha saját bevallása szerint nem túl jó a hangja. Ezzel együtt azonban nemcsak hogy elénekelte Varga Viktor Lehet zöld az ég és kék a fű című számát, de mindeközben korongokat halászott ki egy rovarokkal teli terráriumból, sok-sok pontot szerezve ezzel a csapatának.

Habár a műsor előtt Kata egyáltalán nem izgult, mert nagyjából felkészült arra, hogy milyen feladatokkal kell szembenéznie a műsorban, azért az éneklés nem volt egyszerű. Bevallása szerint ez utóbbi volt a nehezebb feladat, az undorító rovarokra már nem is figyelt.

„Jól éreztem magam a forgatáson, nagyon jó volt a hangulat, bármikor szívesen mennék újra. Itt énekeltem életemben először közönség előtt, bevallom, ez mindennél nehezebb feladatnak bizonyult. Biztos vagyok benne, hogy most fakadtam dalra nagyobb nyilvánosság előtt utoljára.”– mesélte nevetve Kata. „A bogarakra már szinte nem is figyeltem, annyira koncentráltam, hogy jól menjen az éneklés.” – tette hozzá Hajdú Péter felesége, akinek egyébként ezzel együtt nincsenek kellemetlen emlékei a forgatásról.

Menny a Pokolba’ – hétfőtől csütörtökig 16:00-tól a VIVA Tv műsorán.

2013. szeptember 11., szerda

Varga Győző: Bármilyen hülyeséget megcsinálok!

K
etrecharcossal néz szembe az énekes a VIVA új game show-jában

Nincsen lehetetlen Varga Győző, az Irigy Hónaljmirigy frontembere előtt. Az őrült zenész ezt a Menny a Pokolba’ adásában is bebizonyította, minden próbát kiállt, még egy ketrecharcostól sem riadt vissza. Ellenfele Gáspár Győző azonban nem volt annyira bátor…

Az IHM oszlopos tagja, bár nem az ő feladata volt, mégis bevállalta, hogy elfogyaszt néhány falat chilibe áztatott vattacukrot egy ketrecharcos testéről. A másik csapat vezére Győzike kibújt a feladat alól, mondván, ő csak felesége Bea asszony testéhez kerülhet ilyen közel.

„Bármilyen hülyeséget meg tudok csinálni, bármit bevállalok. Minden olyan feladatot véghezvinnék, ami a testi épségemet nem veszélyezteti. Ha kell én kígyók és csótányok közé is bemásznék, mit árthatnak nekem? Mindennek nekimegyek, maximum nem jön össze. A ketrecharcostól sem ijedtem meg, feltételeztem, hogy nem ver pofon. A chilit szeretem, a pillecukrokat pedig olyan könnyedén fel tudtam szippantani, hogy igazából hozzá sem kellett érnem a férfi testéhez”
– mondta el Varga Győző.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy Varga Győző bátorságával le tudja-e győzni Győzikét, ne hagyd ki a Menny a Pokolba’ adását  a VIVA műsorán.


2013. szeptember 3., kedd

A VIVA a pokolba küldi a magyar celebvilágot

Győzikével, kecskejelmezzel és durva feladatokkal borzolja a kedélyeket a Menny a Pokolba

30 celeb, 2 műsorvezető, 80 kígyó, 5 koporsó, 8 kecskejelmez, 15 egér és 80 marhaszem. Szeptember 9-én startol a VIVA új, saját gyártású, látványos celebszívató műsora, ahol bátor és bátortalan sztárok vicces és erőt próbáló feladatok során segítik a vállalkozó kedvű játékosokat a nyeremény megszerzésében. A Menny a Pokolba’ műsorvezetői Iszak Eszti és Sanyóca lesznek, Eszti szexi angyalként segíti a csapatok tagjait, míg Sanyóca pimasz ördögként nehezíti a résztvevők dolgát.

A VIVA új show-jában kvíz-kérdések, valamint a jó memóriát és megfelelő popzenei ismereteket igénylő feladatok mellett igazi durvaságokra készülhetünk, a két csapat számtalan szórakoztató és erőt próbáló gyorsasági, ügyességi és vizes feladatot teljesít - a végén azonban csak az egyik oldal kerülhet ki győztesen! A játékos show-ban lesz killer karaoke, őrült, sokszor gusztustalan feladatok és minden, ami szem-szájnak ingere. Az első héten Győzike máris egy feldarabolt nyers csirkével, míg az IHM-es Varga Győző óriási adag csilivel, vattacukorral és egy ketrecharcos férfi félmeztelen testével kerül közelebbi kapcsolatba. Lesz, aki árammal sokkolva, vagy kígyóval a nyakán énekel, valaki pedig kisgyermekkora óta tartó papagáj-fóbiáját győzi le a műsor alatt. A show-ban Radics Gigi, Sarka Kata, Janicsák Veca, Fekete Pákó, Hien, Mádai Vivien, Fluor Tomi, Odett és sokan mások is feltűnnek majd, amint veszélyes vagy akár gyomorforgató feladatokat teljesítenek.

Iszak Eszti elárulta, hogy bár szívesen kipróbálná magát hasonló játékban, abban nem biztos, hogy mindent meg is csinálna.

„A sztárok között persze akadt olyan is, aki megrettent egy-egy feladattól, de voltak hírességek, akik elég bevállalósnak bizonyultak. Összességében a csajok játszottak visszafogottabban, de ez szerintem várható volt. Néhányan nagyon durva feladatokat kaptak, amelyeket én semmi esetre sem vállaltam volna be.” - mesélte a csinos műsorvezető.

Esztivel ellentétben társa, Sanyóca kiállná a legvadabb megpróbáltatásokat is.

„Nincs az a gusztustalanság, amit ne csinálnék meg” - mondta a mindig pörgős műsorvezető, aki azért hozzátette, valóban komoly szívatásnak voltak kitéve a show résztvevői. „Elég bevállalósak a feladatok. Ha egy 1-től 100-as skálán akarom elhelyezni, akkor azt mondanám, hogy 91-es durvaságúak”. – tette hozzá a műsor ördögi házigazdája.Az ördöngös celebkínzások vetélkedője, a Menny a Pokolba’ szeptember 9-től, hétfőtől csütörtökig 16.00 órától látható a VIVA TV műsorán.

2013. május 31., péntek

Tapi, smaci, vagy tipli? A döntés a tiéd!

Smaci, tapli, tipli
Premierözönnel indítja a nyarat a VIVA! Túlspilázott bombázók, egomán pasik és egy hollywoodi telenovella elvakult családjának mindennapjaiba nyerhetünk betekintést az ifjúsági és zenecsatorna új sorozataiban. Kilónyi smink, tízcentis műkörmök, duzzadó izmok: a reality tévézés csúcsára viszi a nézőket a tévéadó. Jó hírünk is van azonban, semmi nem marad úgy, ahogy volt!

Mi kell a csajoknak? Hogy lehet elcsavarni a férfiak fejét? A Tapi, smaci tipli az átalakító show-k eddig soha nem látott oldalát mutatja meg. Egy nagyszájú számítógép, a POD nevű masina begyűjti Nagy-Britannia legelfajzottabb plázacicáit és legkigyúrtabb geordie-jait, hogy néhány gonosz komment után visszaalakítsa őket. A cél a természetes szépség, az odáig vezető út azonban nem lesz sírástól mentes. Ezek persze örömkönnyek lesznek! Az átalakításban az utca embere is ki fogja venni a részét, ők lesznek azok, akiket megkérdeznek a műsorban, smaciznák, tapiznák, vagy épp riadtan eltipliznének a túlsminkelt csajok elől, ha fel kellene szedniük őket.

A büszkeség persze nagy úr, így vannak olyan lányok és srácok is, akiket a legdurvább kommentek se riasztanak meg! Inkább befeszítik azokat a bicepszeket és kidüllesztik labda méretűre pumpált melleiket, majd büszkén pucsítanak a kifutókon. A Hiúság vására című új sorozat színt visz majd a hétköznapokba, a VIVA új realityjében először önmagukat kell majd pontozniuk a rivaldafénybe álló delikvenseknek, majd szembesülni fognak azzal, mit gondol róluk az ellenkező nem. 2-es osztályzat egy 10/10-es csajnak? Pofozkodásra felkészülni!

A VIVA ráadásképp a piszkos kis titkokkal teli sorozatok rajongóit is ellátja némi újdonsággal. A Hollywood Heights – Törj a csúcsra! egy feltörekvő énekesnő, Loren Tate korántsem unalmas életébe enged majd betekintést, aki komoly választás elé kerül. Egyetemre menjen vagy kövesse az álmait? Az egyik oldalon egy biztos élet reménye, a másikon a hírnév, a csillogás és egy jóképű rocksztár képe csalogat. Hogy merre billen a mérleg nyele? Hamarosan kiderül a csatorna frissen debütáló szériájában!

Országos és csatorna premierek június 3-án a VIVA műsorán:
Hollywood Heights – Törj a csúcsra! (hétfőtől csütörtökig, 15:00-tól!)
Hiúság vására (hétfőtől csütörtökig, 16:00-tól!)
Tapi, smaci tipli (hétfőtől csütörtökig 16:30-tól!)


Hollywood Heights

Hiúság vására

2013. április 10., szerda

Modern Hamupipőkéket varázsol a képernyőkre a VIVA

Külső-belső megújulás a Randikommandó új évadában
Modern Hamupipőkéket varázsol a képernyőkre a VIVA

Új részekkel tér vissza az Iszak Eszti vezette Randikommandó! Zsidró Tamás ollójával és elmés megjegyzéseivel, a Lendvai Lilla - Vörös Reni duó pedig stílusváltoztató tippjeikkel teszik fel az átalakító-műsorban az „i”-re a pontot. A zenecsatorna realityjében idén nem az lesz a legnagyobb meglepetés, hogy szőkéből vöröset csinálnak a készítők, első körben az önbizalomhiány és a lányokat sújtó lelki problémák kerülnek majd terítékre.

Szokás mondani, hogy a külső megfog, a belső megtart, ez pedig maximálisan igaz a Randikommandóba jelentkezett több száz fiatal esetében is, akik közül 20 szerencsést választ ki hazánk első számú zenei- és ifjúsági csatornája. A cél: testben és lélekben helyrehozni őket. A szülők tönkrement házassága, a csúcsmenő cuccokban forgolódó iskolai vetélytársak, a súlyos önértékelési problémák vagy éppen a férfiak nemtörődömsége mind súlyos dolgok. Olyanok, amiket a hamarosan új epizódokkal folytatódó műsor szereplői sem kerülhettek el életük folyamán.

Egy jól eltalált smink, frizura, egy dögös ruha és a lelki megújulás azonban csodákat tehet, a mentorként sürgő-forgó Iszak Eszti, a stylist Lendvai Lilla, Vörös Reni, a lányok sminktanácsadója és a szívesen csipkelődő Zsidró Tamás pedig mindent elkövetnek azért idén is, hogy a kétségbeesett helyzetben lévő jelentkezőket kisegítsék a gödörből.

„Tavaly is nagy örömmel vettem részt a Randikommandóban, idén pedig egyenesen imádom a forgatásokat! Most ráadásul sokkal bevállalósabb mindenki. Mi is szókimondóbban fogalmazunk, izgalmasabb és pörgősebb a műsor. Igazi sikersztoriknak lehetünk tanúi ismét, és látva a külsőben és belül is átváltoztatott lányok arcára kiülő boldogságot, számtalan megható pillanatnak lehettem részese.”- mondta Iszak Eszti, aki az átváltozást a résztvevőkkel karöltve, szinte barátnőként kíséri figyelemmel.

Zsidró Tamás most sem finomkodik, a mesterfodrász szókimondása már korábban is sokakat megdöbbentett. Tamás azonban örömmel mesélte, hogy több olyan lánnyal is találkozott a műsor után, akik hallgattak rá.

„Továbbra sem vagyok hajlandó udvariaskodni, ha a tökéletes frizuráról van szó. Általában az átalakítás végeztével sokkhatásként éri a lányokat, amit látnak, hiszen csak ekkor szembesülnek a változással. Ilyenkor még nem derül ki, hogy elfogadják-e majd a javaslataimat, ezt inkább az idő dönti el. Egyébként több régi Randikommandó-alany jár vissza hozzám, akiken látom, hogy megfogadták a tanácsaimat.”

A friss részekkel visszatérő Randikommandó ebben az évadban érdekes kihívásokkal teszteli a jelentkezők elhivatottságát. A végső győzelemhez pedig több kell majd, mint egy csinos arc! Mire ugyanis a lányok eljutnak odáig, hogy megújult külsővel lépjenek párjuk vagy párjelöltjük elé, addigra lelkileg is megerősödnek a VIVA stábjának köszönhetően.

Lendvai Lilla nemcsak a ruhákat nézi, hanem azt is, milyen összhatást kelt viselőjük. Hiszen hiába csinos egy ruha, smink vagy haj, ha belül nincs valami rendben.

„Meglepett, hogy mennyire megnyílnak nekünk az emberek, milyen bátrak, hogy megteszik az első lépést az átalakulásukért. Azt gondolom, hogy mindegy, hogy valaki mennyit sminkel és milyen trendi ruhát visel, ha a belsőjével nincs valami rendben, az kihat rá. Az idei szezonban ezen is próbálunk javítani, segítünk a lelki megújulásban is.”- mondta el a Randikommandó stylistja.

Vörös Reni, a műsor sminkese szerint nem átváltoztatják a lányokat, csak kihozzák belőlük a legjobbat, és véleménye szerint a közízlésre is nagy hatással van egy ilyen jellegű műsor.

„Azt gondolom, hogy az ilyen műsoroknak nagyon fontos szerepe lehet a közízlés fejlesztésében. A legfontosabb azonban, hogy segíthetünk abban, hogy a jelentkezők minél hamarabb megtalálják önmagukat és szeressék azt, amit a tükörben látnak. Rendkívül jó élmény, amikor lehullik a lepel a tükörről és meglátja magát benne az alany. A legkülönbözőbb reakciókat váltja ki ez, van, aki felsikít, másnak könny szökik a szemébe; ami közös, hogy kicsivel később mindenkinek lehet látni az önbizalom csillogását a szemében. Minél több ilyen pillanatot szeretnék okozni, minél több embernek.”

Nem találod a stílusod? A féltékenység megmérgezi a kapcsolatodat? Te akarsz lenni a suli legmenőbb csaja, de fogalmad sincs, hogyan kezdj neki a dolognak? A Randikommandó amellett, hogy új köntöst ölt rád, hogy te lehess a következő bál szépe, ötleteket is ad arra, miképp nyílj ki a világnak. A VIVA fiataloknak szóló, lendületes műsora mindent megtesz azért idén is, hogy a tévéképernyők előtt ülőknek néhány trükköt mutatva kalauzolja őket egy sikeresebb magánélet kapujába.

Randikommandó új évad - április 1-jén, hétfőn 16.00-tól a VIVA TV műsorán!







2013. február 20., szerda

Két pasival huncutkodott Iszak Eszti

Vetélytársat kapott Dobrády Ákos

Valentin napon két pasi is versengett Iszak Eszti kegyeiért! A VIVA Tv műsorvezetőjének oldalán párja Dobrády Ákos mellett ugyanis egy ébenfekete szemű fiatal hódító, Duggy is feltűnt. Eszti természetesen hűséges kedveséhez, csupán kedvenc műsorvezetőtársa, Sanyóca lepte meg azzal, hogy egy teljes napra neki ajándékozta tündéri kiskutyáját.

„Azért leptem meg Esztit Duggyval, hogy olyat adjak neki, amit Ákostól nem kaphat meg: egy kis szőrt. Végre egy szőrös fejű férfit simogathatott.” – mesélte nevetve Sanyóca, aki kolléganője rendelkezésére bocsátotta hiperaktív kutyusának szolgálatait. Duggyt a VIVA nézői is jól ismerhetik, hiszen az extravagáns műsorvezető mindenhová magával viszi kedvencét, akinek ennek köszönhetően már komoly rajongótábora van.

Iszak Eszti nagy állatbarát, viszont pörgős életmódja és a sok forgatás miatt sajnos nem engedheti meg magának, hogy kutyasétáltatással töltse délutánjait. Később viszont szívesen beszerezne magának egy kisállatot, akit kedvére dédelgethet. „Sajnos nincs kutyám, de mindig is akartam. Most nem férne bele az életembe, azonban később mindenképpen szeretnék egy kutyust –mesélte Eszti, akit idén ismét jelöltek a rangos Glamour Women of the Year legjobb műsorvezető díjára. „Odavagyok Duggy-ért, így nagyon örültem, amikor Sanyóca a közös forgatásunkon meglepett azzal, hogy egy teljes napig én lehettem ennek a cukorfalatnak a gazdija. Mindenhová vittem magammal, a legjobb falatokkal kényeztettem, bevallom, alig akartam Sanyónak visszaadni.” – lelkendezett Eszti.

Sanyócát nem hiába tartják sokan a magyar Jim Carrey-nek, az interjúzásért bolonduló, gumiarcú műsorvezető elárulta, hogy Valentin-napon még nehezebb kordában tartani a női rajongókat. „„A héten végig Valentin témában forgattunk, így bennem is az fogalmazódott meg, hogy valójában minden nap Valentin-nap, ha szerelmes az ember. Persze én is meglepem ezen a napon a barátnőimet 1-1 szál virággal, sőt direkt becserkészek egy csomagküldő barátnőt, hogy a többinek ő szállítsa ki a virágokat.”- viccelődött egy rá jellemző poénnal a Megálló házigazdája.

És hogy édes volt-e a Valentin napi hármas? Iszak Eszti bevallotta, meglepődött a kedves gesztuson, de az estét természetesen kedvesével töltötte: „Egyre elterjedtebb, hogy a Valentin-nap nem csupán a szerelmesekről, de a barátokról is szól. Jól esett, hogy Sanyó gondolt rám! Megmondom őszintén, nem vagyok híve ilyenkor a nagy ajándékozásnak, de persze Ákossal együtt töltöttük az estét. Közösen készítettünk egy finom vacsit, de az éjszaka további részleteiről nem árulok el többet.”- mondta mosolyogva Eszti.

2013. január 25., péntek

Iszak Eszter az intenzív tanulásra esküszik

Lediplomázott a VIVA Televízió gyönyörű műsorvezetője

Jelest kapott diplomamunkájára Iszak Eszter, a VIVA Televízió műsorvezetője. A PR, marketing szakon végzett Eszti az utóbbi néhány hétben rendkívül intenzíven tanult, államvizsgája után pedig annyira elfáradt, hogy párjával közös ünnepi vacsoráját is másnapra halasztotta.

Hetekig tanult Iszak Eszter az államvizsgára reggel 9-től hajnali 2-ig, de az eredmény megérte a fáradtságot, hiszen végül ötöst kapott szakdolgozatára a VIVA Televízió műsorvezetője. Eszti a tanulási időszakra haza is költözött édesanyjához Dunaújvárosba, ahol a nyugodtabb környezet miatt könnyebben tudott a tananyagra és a diplomaírásra koncentrálni. A vége felé már csak három órákat alvó műsorvezető ráadásul utolsóként ment vizsgázni, így egész nap izgulhatott, hogy milyen tételt húz majd.

„Nagyon izgultam az államvizsga miatt, előtte hetekig csak tanultam. Szerencsére a VIVÁ-nál nagyon megértőek voltak és elintéztük úgy a forgatásokat, hogy legyen időm a tanulásra is. A vizsgán ráadásul utolsónak hívtak be, így a végére már majdnem rosszul lettem – mesélte Iszak Eszter. – A vizsga előtt úgy voltam vele, hogy akármi lesz is az eredmény, ünneplek a barátnőimmel és persze Ákossal, de végül a nap végére annyira rám tört a megelőző hetek fáradtsága, hogy amint hazaértem, elaludtam. Végül másnap ünnepeltünk, elmentünk vacsorázni egy étterembe”
– tette hozzá a műsorvezető.

A friss diplomás Eszti a jövőben a munkára és a karrierjére akar koncentrálni. Idén újra jelölték a Glamour Women of the Year legjobb műsorvezető díjára, és hamarosan indulnak a nagy sikerű Randikommandó című műsor vadonatúj részeinek forgatásai is. A VIVA műsorvezetője természetesen szeretne még tanulni, azonban elárulta, hogy nem mesterképzésre menne, hanem inkább a pszichológia szakot végezné el.

2012. december 4., kedd

Tanyán írtak dalt és készítettek videót Fluor Tomiék

Különleges premierrel készült a VIVA Chart Show december 1-én, szombaton este 19:22-kor: a csatorna nagy sikerű reality-jének, a Stáb tanyán szereplőinek dalát mutatják be a közönségnek. A dal, amit Iszak Eszti, Odett, Eckü, Fluor és Sanyóca készített, a tanyán készült a forgatás közben. A stáb tagjai mellett a közreműködő Soerii és Poolek producer páros önmagában is garancia a minőségi anyagra, a klipet ráadásul az utóbbi idők egyik legnépszerűbb rendezője, Miki 357 készítette.

Nemcsak a körülményekkel kellett megküzdenie a Stáb a tanyán szereplőinek, hanem a forgatás ideje alatt egy közös számot is írniuk kellett. Iszak Eszti, Odett, Eckü, Fluor és Sanyóca együtt írták a dalt, ami a Soerii és Poolek közreműködésével készült az ott helyben összerakott házi stúdióban. Az egy snittből álló klip rendezője Miki 357, aki olyan csapatokkal dolgozott már együtt, mint a Tankcsapda, a Supernem vagy a Punnany Massif, de készített videót a Nike-nak és a Red Bullnak is.

A csapat tagjai mind másképp készítették a dalt, Fluor és Eckü például együtt vonult félre megírni rapszövegeiket.
„Jó volt a dalírás, különösen, hogy korábban nem írtam ilyen környezetben. Egy fatörzsre ültünk le Ecküvel, gyakorlatilag a pusztában írtuk meg a szövegeinket. Még közös, a másik részére utaló részt is beletettünk – mondta el Fluor Tomi. Eckü hozzátette: "A szöveg elég könnyen megszületett. Megbeszéltük, hogy ki mennyit írjon, aztán miután Odett is elkészült a refrénnel, azt a többiek felénekelték, mi meg Fluorral alányomtuk a rapet."

Iszak Esztire a körülmények ellentétes módon hatottak: míg inspirálónak tartotta a környezetet, ahol a felvétel született, azt is tudta, hogy nem éppen a legalkalmasabb dalírásra.
„Nem volt könnyű dolgunk a dal írásakor, hiszen nem egy tanya a legkényelmesebb helyszín az ilyesmihez – emlékezett vissza Eszti. – Maga a dal arról szól, hogy mindenkinek körbe kellene néznie, meglátni, hogy mennyi szépség veszi őket körbe, akár a városban vannak, akár vidéken. Ehhez nagyon inspirálóan hatott a helyzetünk, hiszen végül a kényelmetlenségben is megtaláltuk azt, ami miatt érdemes volt vállalkozni erre a kalandra.”

Odett először írt úgy dalszöveget, hogy másnak nem volt beleszólása művébe.
„Ez az első olyan szövegem, amit teljes mértékben én írtam. Eddig is részt vettem mások mellett szövegírásban, de most először fordult elő, hogy enyém volt az utolsó szó – mesélte Odett. – Szintén nagy élmény volt, hogy olyan alkotótársaim voltak Fluor és Eckü személyében, akikkel még soha nem dolgoztam együtt.”

Sanyócában Jappán és Geri, a Soerii és Poolek tagjainak érkezésének pillanata is mély nyomot hagyott.
„A szöveget együtt írtuk meg, de a végleges verziót a három muskétás, Odett, Fluor és Eckü rakták össze. Fluorék különvonultak egy farönkre és Odett is kicsit félrevonult, amíg megírta a refrént – mondta Sanyóca. – Éppen disznót vágtunk, mikor megérkeztek Jappánék. A darabolás után aztán bevonultunk a házi stúdióba, amit ott csináltunk, és felénekeltük a dalt.

A Stáb dalt és a belőle készült klipet először december 1-én, szombaton este 19:22-kor láthatják a rajongók a VIVA Chart Show-ban.

2012. november 7., szerda

Pénteken érkezik a VIVA új realityje

Iszak Eszti fát vág, Fluor juhokat terel 

November 9-én, pénteken délután 16:00-tól kiderül, hogy a menő fiatal sztárok mennyire mozognak otthon egy tanyán, ahol adott esetben trágyát kell lapátolni vagy éppen disznót vágni. Indul ugyanis a VIVA új, saját gyártású reality-je A Stáb, amelynek korábbi évadaiban Ausztráliába vagy éppen Balatonfüredre küldték a változó felállású csapatot. Ezúttal szakítottak a hagyománnyal, és laza nyaralás helyett nagyobb kihívás elé állították a résztvevőket.

A Stáb a tanyán tagjai ezúttal Iszak Eszter, Odett, Sanyóca, Fluor Tomi és Eckü, akik egy Mátranovák melletti tanyán próbálnak túlélni minden kényelem nélkül. Az összkomfortot egy pajta, szalmaágyak és egy pottyantós vécé jelentik, sőt, fürdőszoba helyett is csak egy teknő áll rendelkezésükre. Házigazdájuk, az állattenyésztéssel foglalkozó Gyula bácsi ráadásul a legkülönbözőbb feladatokkal látja el az elkényelmesedett hírességeket, akiknek viszont inkább elkobzott tárgyaik, például a mobiljuk és a hozzá való töltők visszaszerzése a céljuk. A feladatokat azonban el kell végezni, így míg a fiúk a juhokat próbálják rávenni az együttműködésre, addig Iszak Eszti és Odett fát vág a hidegben. Ha érdekel, hogyan szenvednek meg a túlélésért a kényelemhez szokott városi fiatalok, akkor mindenképpen kapcsolj a VIVA Televízióra november 9-én, pénteken délután 16:00-kor!

A Stáb a tanyán november 9-én 16:00-tól a VIVA Televízión!