A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zorán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zorán. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 26., péntek

ZORÁN - Egypár barát

..Ebben a dalban van egypár barát 
És egy kicsit benne vagyok én

Zorán a barátaival osztotta meg a Budapest Sportaréna színpadát február 8-án. A nagyszabású koncerten a tavaly megjelent Egypár barát című duett-albumot mutatták be, természetesen a lemezen szereplő duett-partnerek részvételével. Szeptemberben pedig megjelent a koncert anyagát tartalmazó, 2 óra 20 perces DVD, az Universal Music Hungary gondozásában.

Az est folyamán Zorán sorban a színpadra szólítja vendégeit. Gerendás Péterrel előadott duettjük, az Eső előtt, eső után, a barátságról szól – akárcsak az egész koncert. Kern Andrással együtt énekli Zorán a múltidéző Hé, ’67-et. A Körtánc • Kóló albumon hallható Esküvő című dalban ezúttal Tompos Kátya a partner. Váczi Eszterrel közösen Leonard Cohen dalát adják elő, a magyar változat címe: Míg a szív lejár. Bródy János immár három évtizede írta a Ne várd a májust, a dal azonban időről időre aktuálissá válik... Hegyi Barbara és Zorán a színpadon is nagyszerű párost alkotnak a Játssz még-ben. Erdélyi jiddis népdal feldolgozása a Mit akar az eső, Bíró Eszter reportoárjából került a duett-koncert programjába. Rúzsa Magdi az anyanyelvén és a tanult nyelvén, Zorán pedig a tanult nyelvén és az anyanyelvén énekli a balkáni cigány népdal, az Ederlezi magyar-szerb nyelvű változatát. Majd egy tercett következik: a Harminc 2006-ból származik, Zorán, Sztevanovity Dusán és Presser Gábor (akkor éppen) három évtizedes együttműködéséről és barátságáról szól. Végül Zorán legtöbb dalának zeneszerzőjével, Presser Gáborral közösen énekli az Úgy volt című dalt.

A duettek igazán sokszínűvé teszik ezt a különleges estét, és közben szervesen illeszkednek a koncert ívébe, a kihagyhatatlan klasszikusok és a ritkábban hallható dalok közé. Ugyanakkor Zorán nagyszerű zenésztársai is lehetőséget kapnak, hogy megcsillogtathassák hangszeres tudásukat. Természetesen ezen a kiadványon is a Zorán-DVD-ken megszokott pazar kép- és hangminőséggel találkozhatunk. A koncert hangulatát pedig Zoránnak a kísérőfüzetkébe írott gondolatai adják vissza a legjobban:

Volt a koncertnek egy olyan pillanata, amikor elragadtatásomban kiszaladt a számon, hogy „ez annyira megható...!” Igazán nem vagyok egy könnyen elérzékenyülő alkat, de látva, ahogy a tízezernyi közönség hosszú perceken át, állva-énekelve végigtapsolja a koncert utolsó dalait, nem is mondhattam mást. Utólag megszámoltam: addigra már összesen harmincan voltunk – zenészek-énekesek – a színpadon, és ha majd megnézik a DVD-t, látni fogják, hogy a fenti sokadalom és a nézőtér ekkor már alig volt megkülönböztethető egymástól: ezt az egész „produkciót” tényleg közösen hoztuk össze - egypár barát fent is, lent is.

Felejthetetlen élmény volt számomra az egész koncert, köszönet érte a vendégeimnek, a zenekarnak és a közönségnek!

2013. október 21., hétfő

Zorán albuma az Itunes eladási lista élén!

Az egyik legnagyobb múltú hazai énekes-gitáros, Zorán karriere során eddig sem volt ritka a másokkal való együttműködés, most azonban egy minden eddiginél nagyobb kollaboratív munkával jelentkezett. 2013 őszén ugyanis kiadta első duettlemezét Egypár barát címmel. A Bíró Eszter, Bródy János, Gerendás Péter, Hegyi Barbara, Kern András, Palya Bea, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, Sztevanovity Dusán, Tompos Kátya és Váczi Eszter közreműködésével készült stúdióalbumon a hamisítatlan Zorán-dalok mellett Leonard Cohen-átirat, erdélyi jiddis népdal-feldolgozás, és kultikus filmdal is hallható, az énekest pedig mind a tizenegy dalban egy-egy kedves ismerőse segíti ki a mikrofon mögött.

A sztárparádés korong meglepően jó fogadtatásra talált, ugyanis sikeresen foglalta el az iTunes eladási listájának legfelső fokát, olyan előadókat utasítva maga mögé, mint a Morcheeba vagy a Pearl Jam. Így pedig már mind a laikusok, mind pedig az igazi Zorán-hívek számára világos, hogy a szerb származású művész még több évtizedes karrier után is fáradhatatlanul halad előre.

2012. december 12., szerda

ZORÁN – MÜPA 2013

Már kaphatók a jegyek Zorán 2013 április 14-i, a Művészetek Palotájában rendezendő koncertjére.
Az utóbbi években valahogy nagyon fölértékelődött a Zorán-jelenség. Nemcsak amiatt, amivé a kitűnő muzsikus egészen kivételes pályafutása során lett, hanem talán egyre inkább annak okán is, amivé nem lett.

Nem kopott meg a hangja, sőt, az idő előrehaladtával mintha évről-évre szebben énekelne, mintha előadóművészete az utóbbi évtizedben teljesedett volna ki igazán. Nem lett marháskodó, a korát titkoló zenebohóc, de nem lett ősszakállú bölcs sem – mindig tudott az évszakainak megfelelően élni. Nem lett kissé hízékony, pocakot eresztő úr – önmagával, a külsejével szemben is igényes tudott maradni. Nem csömörlött meg, mint nem egy, amúgy tehetséges pályatársa, hanem volt ereje következetesen dolgozni, és máig hordozni azokat az értékeket, amelyekre talán föl sem esküdött, de amelyek következetes képviseletére szegődött. Nem lett haknikirály, nem vállalt diszkókban play-back föllépéseket a nagyobb bevétel reményében, hanem folyton hitt az élő zene erejében és fontosságában. Nem készített változó színvonalú lemezeket, divathullámokat meglovagolva, hanem megtartotta kiváló szerző- és zenésztársait. Nem fedezett fel a maga számára új technikát, és nem kergette közönségét dögunalomba azzal, hogy valamely -izmus mentén újra és újra a régi dalait erőltette, hanem készített inkább egy-egy új lemezt. Nem keveredett túlzott fontoskodásból politikai közszereplésbe, nem züllött udvari zenésszé egyetlen kurzus alatt sem, és nem vált az intellektuál-giccs képviselőjévé sem.

Nagyon nehéz ezt a mondatot megfogalmazni, alkotó emberről szólva majdhogynem lehetetlen, ezúttal mégsem kerülhető meg: Zorán egyszerűen értékeket teremtő és közvetítő, meglehet örökérvényű, s ami tán a legfontosabb: mindvégig hiteles előadó volt és maradt. 2013 április 14. 20.00 óra Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.

2012. november 26., hétfő

Válogatás - Karácsonyi Gyertyák

Minden karácsonyi ünneplés elengedhetetlen kelléke a meghitt hangulatot árasztó zene.

A Karácsonyi Gyertyák című válogatáslemezen a legnagyobb magyar énekesek éneklik el nekünk azokat a klasszikusokat, amelyek nélkül nem telhet el az adventi időszak.


Többek között Zorán, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra, Szekeres Adrien hangját hallhatjuk majd felcsendülni olyan időtlen dalokban, mint az Ave Mária vagy a Mennyből az angyal.

A lemez további meglepetéseket is tartogat, hiszen két eddig kiadatlan szerzemény is felkerült az albumra: a Megasztárok exkluzív ünnepi dala, és egy csodálatos szám a nemrég nagy sikerű albumot megjelentető Kökény Attilától.

2012. május 15., kedd

Zorán Körtánc • Kóló már DVD+CD-n is!

Zorán azon kevés hazai előadók közé tartozik, aki generációkat képes magával ragadni. Közel öt évet kellett várni a decemberi Aréna-koncertre, öt esztendőt egy olyan estére, amelyhez hasonlóan bensőséges hangulatút eddig csak nagyon keveseknek sikerült az Arénába varázsolni. 

Az eddig megjelent több száz dalból megszólaltak a legjobb és legismertebb számok, de persze az újra mindig fogékony közönség az ősszel megjelent Körtánc • Kóló című CD-ről is hallhatott egy válogatást. Állandó csapatán kívül olyan nagyszerű művészek zenéltek együtt Zoránnal az Arénában, mint Presser Gábor, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János, Rúzsa Magdolna, Jávori Ferenc Fegya, Pejtsik Péter, Lantos Zoltán, Orosz Zoltán, Szabó Tamás és Kovács Ferenc Öcsi. Több mint tízezer ember énekelt együtt Zoránnal és köszönte meg állva tapsolva a rendkívüli zenei élményt.Ennek a hangulatnak lehetnek részesei vagy élhetik most újra át az élményt mindazok, akik a most megjelent DVD+CD kiadványt megnézik, meghallgatják. A DVD-n szinte a teljes koncertműsor látható és hallható, a CD-re – a hanghordozó technikai adottságai miatt – 72 percnyi zene kerülhetett. 

Kivitelezésében is különleges ez a kiadvány, hiszen a nemzetközi szokásoktól eltérően tartalmaz egy olyan füzetet, amelyben az összes elhangzó dal szövege megtalálható, mégpedig fotókkal gazdagon illusztrálva.A szenvedélyes, néha ironikus, elgondoltató, máskor érzelmileg elmélyült dalok Zoránra és zenészcsapatára mindig is jellemző, magas színvonalú előadásmóddal társulnak.

 A 2011-ben megjelent új lemezről (Körtánc • Kóló) sok szépet el lehet mondani, de egy koncertfelvétel mindig különleges élményt jelent, hiszen itt a néző igazán átadhatja magát az élő előadás varázsának. Hangzásvilága érettebb, erőteljesebb, szinte sugárzik belőle a kiforrottság. Dusán szövegei most is okosak, lírai képekben gazdagok. Igazi költészet ez, ahol a verssorok nemcsak gondolatokat és érzéseket hordoznak, hanem behatolnak a lélek rejtett zugaiba is. Csak a legnagyobbak sajátja, hogy letisztult eszközökkel világokat építenek. Zorán, műfajának talán leghitelesebb előadója olyan művész, aki tudja ezt.Zorán most megjelent Körtánc • Kóló Aréna2011 Koncert DVD+CD-jén szó van barátságokról és szerelmekről, szülőkről és gyerekekről, kötődésekről és szakításokról, vágyakról és reményekről, hitekről és csalódásokról, régi és új időkről… Rólunk és az életünkről tehát.