A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bereczki Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bereczki Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 17., csütörtök

Itt a Sztárban sztár zsűrije

Összeállt a Sztárban sztár második szériájának zsűrije. 2013 legnépszerűbb sztárműsorának ítészei között Liptai Claudia, Hajós András és Majoros Péter Majka mellett ott ül majd az első széria győztese, Bereczki Zoltán is.

Idén ősszel folytatódik a TV2 nagy sikerű showműsora, a Sztárban sztár! Az első évadhoz hasonlóan az újabb szériában is ismert hazai előadók mutatják meg, hogyan mutatnak és énekelnek valódi zenei legendák bőrében – az elképesztő átalakulások idén is elkápráztatják majd a nézőket. Az énekesek ebben az évben is úgy lépnek majd színpadra, ahogyan még nem láthatta őket a közönség, átváltozásaikat pedig profi stylistokból, sminkesekből, fodrászokból és természetesen maszkmesterekből álló csapat segíti majd.
A megszokott minőség és szórakoztatás tehát garantált, a zsűri névsora azonban változott: idén Liptai Claudia, Hajós András és Majoros Péter Majka mellett az első széria nyertese, Bereczki Zoltán értékeli majd a produkciókat, aki színészként és énekesként szerzett tapasztalatának köszönhetően is pontosan tudja, milyen nehéz a versenyzők dolga, ha tökéletes produkciót szeretnének nyújtani a színpadon.

Sztárban sztár – idén ősszel a TV2 képernyőjén!

2013. augusztus 26., hétfő

Beck Zolival forgatott új klipet a Magashegyi Underground

Videóklipet készített a Magashegyi Underground a tavasszal megjelent, Tegnapután című nagylemeze egyik újabb szerzeményéhez. Mivel az Árnyékok című dalt a zenekar a 30Y frontemberével közösen komponálta, a klipben Beck Zoli is szerepet vállalt. A Magashegyi Underground szeptember 5-én a Zöld Pardonban tér vissza Budapestre.

Jól vizsgázott a nyári fesztiválszezonban a Magashegyi Underground májusban megjelent új nagylemeze, a Tegnapután. A zenekar koncertjein már nemcsak a rádiókból ismerős Rázz fel és az Álmatlanság című dalokat, hanem a többi vadonatúj szerzeményt is együtt énekelte velük a közönség. Az album harmadik sikerdala az Árnyékok, amelyben Beck Zoltán, a 30Y frontembere szerzőként és előadóként is közreműködik. A különleges hangulatú dal egy olyan találkozás érzetét kelti, ami csak lélekben, gondolatban valósul meg, de a két ember valójában távol van egymástól. A Magashegyi Underground ehhez a számhoz forgatta a legújabb videóklipjét, amelyben rajongók is szerepelnek.

- A zenekar hivatalos Facebook oldalán kerestünk szereplőket, és sokan jelentkeztek is a felhívásunkra. Rónai Domonkos rendező és Szilágyi Fanni operatőr koncepciója alapján a Római-parton dolgoztunk Budapesten, így a jelenetek egy része a Duna mentén, néhány pedig egy szállodaként működő hajón játszódik, amit kölcsönkaptunk a forgatáshoz. Reggeltől másnap reggelig forgattunk, hiszen naplementekor és napfelkeltekor a legszebbek a fények. Bár megterhelő volt az éjszakai munka, mégis nagyon örülök, hogy így történt. Csodálatos látvány, ahogyan hajnalban ébredezik a természet, ráadásul ebben a napszakban kinyílnak az érzékek, az agy megfontoltabb szerepét átveszik a mélyebb, ösztönösebb reakciók. Az Árnyékok című dalnak mély a szövegvilága, ezt ellenpontozza vidámabb a zenéje, és szerintem ez a videóklip remekül visszaadja azt a hangulatot, amit Beck Zoli és a zenekar közösen álmodott meg – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.

A Magashegyi Underground jól ismert nagy slágereit és a Tegnapután című lemez új dalait országszerte hallhatja a közönség, hiszen a zenekar a nyári fesztiválszezon után is folyamatosan koncertezik. Augusztus 31-én Kazincbarcikán lépnek fel, a budapesti közönség pedig legközelebb szeptember 5-én a Zöld Pardonban találkozhat a Magashegyi Undergrounddal, ahol vendégként Závada Péter (Újonc), az Akkezdet Phiai tagja is színpadra lép. Az egyik legtehetségesebb fiatal kortárs költő a Tegnapután című lemez Csend című dalában szövegíróként is közreműködött, míg a Szinopszis című verséhez a Magashegyi Underground írt zenét. A Zöld Pardonban mindkét közös szerzeményt előadják.

Magashegyi Underground és Beck Zoli: Árnyékok
http://www.youtube.com/watch?v=VArnJTni1wA

2013. május 3., péntek

Bereczki Zoltán – Ott leszek én

Bereczki Zoltán Magyarország legkedveltebb előadóinak egyike, aki nem csak a musicalt kedvelő közönség körében, hanem a pop zene világában is kiemelkedő sikereket tudhat magának.

Bereczki Zoli legújabb dala az „Ott leszek én” , Michael Bublé – Lost című szerzeményének újragondolása. A dal az énekes lelki világához nagyon közel áll, így régi barátját és színésztársát, Náray Erikát kérte fel a magyar szöveg megírásához. Az Ott leszek én című dallal először a Nagy Duett döntőjében, a műsor zenei producereként állt a színpadra a Kossuth-díjas magyar balettművésszel, Aleszja Popovával. Az új dal könnyedén a hazai rádiók és zenei TV-k hallgatóinak és nézőinek a kedvence lehet, hiszen a szám sikerét már a debütáló produkciót követő hatalmas tapsvihar is igazolta.

A dal meghallgatható az alábbi linken: http://youtu.be/GSmil_nyfUY

2012. november 26., hétfő

Válogatás - Karácsonyi Gyertyák

Minden karácsonyi ünneplés elengedhetetlen kelléke a meghitt hangulatot árasztó zene.

A Karácsonyi Gyertyák című válogatáslemezen a legnagyobb magyar énekesek éneklik el nekünk azokat a klasszikusokat, amelyek nélkül nem telhet el az adventi időszak.


Többek között Zorán, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra, Szekeres Adrien hangját hallhatjuk majd felcsendülni olyan időtlen dalokban, mint az Ave Mária vagy a Mennyből az angyal.

A lemez további meglepetéseket is tartogat, hiszen két eddig kiadatlan szerzemény is felkerült az albumra: a Megasztárok exkluzív ünnepi dala, és egy csodálatos szám a nemrég nagy sikerű albumot megjelentető Kökény Attilától.

2012. augusztus 2., csütörtök

Életéről énekel Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra Balatonfüreden

Életünk dalai címet viseli Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán új koncertje, melyet Balatonfüreden mutatnak be augusztus 4-én. A műsorba, a címhez hűen a két művész életét meghatározó dalok kerültek, amelyek egy-egy fontos állomásra emlékeztetik őket és természetesen nagyon kedvesek számukra.

A művész-házaspár úgy gondolta, összeszedi azokat a dalokat, amelyek életük egy-egy fontos eseményéhez, pillanatához, gyerekkorukhoz kötődnek.

- Van 5-6 olyan dal, amelyet már úgymond elvár tőlünk a közönség, ehhez kerestünk olyanokat, amelyek passzolnak hozzájuk és a musicalszerető közönség is kedvel. Így került a műsorba többek között Katona Klári, V’ Moto Rock, Hungária és Neoton is. A koncerten a saját életünket meghatározó dalokat énekeljük el, melyek között szerepelnek olyanok, amiket szüleinktől kaptunk útravalóul, hiszen mindketten zeneszerető családból származunk. Bizonyos élethelyzetekről eszünkbe jutnak és jutottak dalok, ezek csendülnek fel augusztus 4-én Balatonfüreden – mondta Bereczki Zoltán.

A musical duett koncertekhez képest ennek szélesebbek a műfaji határai, Szinetár Dóra például egy Piaf-sanzont is előad majd.

- Régebben anyukámmal sokszor elmentem a fellépésére, ő szokott sanzonokat előadni, amelyeket nagyon megszerettem. A jövőre bemutatásra kerülő Edit és Marlene kapcsán pedig az én életembe is bekerült Edit Piaf. Ezen kívül fogunk énekelni Máté Pétertől is, aki pedig Zoli gyerekkorát határozta meg. A dal a Papp László Sportarénában már elhangzott, ahol a technikának köszönhetően Zoli Máté Péterrel énekelte a dalt, most azonban velem adja elő, augusztusban pedig az énekes tiszteletére rendezett emlékkoncerten is elénekeljük a Margitszigeten – folytatta Szinetár Dóra.

A művészek a már ismert slágerek mellett saját dalaik közül is előadnak párat, például Bereczki Zoltán szólólemezéről, az Álomképről hallhatják majd az eredetileg Tóth Gabival fölénekelt duettet, A holnap másé már-t, ezúttal azonban Szinetár Dóra lesz a partner. A művészeken kívül persze a zenekar is lelkesen készül a koncertre, Csiszár Ferenc zenekarvezetővel együtt.

Mivel a házaspár rajong a Disney-musicalekért, mesékért, ezúttal sem maradhat ki egy új rajzfilmsláger a műsorból, így az Aladdin, a Tarzan és A Szépség és a Szörnyeteg után most az Egyiptom hercegéből adják elő Whitney Houston és Mariah Carey duettjét, a When you believe magyar változatát, amelynek szövegét Orbán Tamás írta. A szövegírónak más dala is elhangzik a koncerten, többek között A szerelem él, amely a Duett albumon már hallható volt. - Ez egy új utat nyit abba az irányba, amit az Ajándékkal megpróbáltunk elkezdeni. A szerzők Szabó Zé, Sebastian Armand, illetve Johnny K. Palmer, aki az eredeti szöveget írta. Egy új élet új dala ez… - mondta Bereczki Zoltán.

Az alapvetően duettekből álló műsorban két-két szólószámot is hallhatnak majd a nézők, Szinetár Dóra a Padam mellett egy olyan musical-slágert is előad, amelyet körülbelül tíz éve énekelt utoljára, és már azelőtt is nagyon szerette, mielőtt eljátszhatta a szerepet.

- Ehhez a darabhoz kapcsolódik megismerkedésünk Zolival, de ettől függetlenül is nagyon kedves számomra, ha valaki szereti a musicaleket, akkor ez is tetszeni fog neki – árulta el Dóra.

Bereczki Zoltán is két szólóval készül a koncertre, az egyik nem meglepő módon egy Michael Jackson-medley, amit szinte már elvárnak tőle, a másik pedig egy olyan dal, amelyet már ezerféleképpen feldolgoztak, a címe Song for you, a műsorban azonban magyarul fog elhangozni.

A koncert a balatonfüredi Balaton Szabadidő és Konferencia Központ szabadtéri színpadán lesz augusztus 4-én, szombaton 21 órától. Rossz idő estén a sportcsarnokban kerül megrendezésre. Jegyek kaphatók 3200 és 4200 forintos áron a helyszínen és a környékbeli Tourinform irodákban.


Bereczki Zoltán – Szinetár Dóra: Ajándék
http://www.youtube.com/watch?v=r7Kth57XHNI
http://gerbo.hu/rendezvenyek/eletunk-dalai

2012. január 19., csütörtök

Összeállt a Megasztár zsűrije!


Teljes a Megasztár zsűrije: Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás alkotja a tehetségkutató ítészkarát.

Teljessé vált a Megasztár ítészeinek névsora! Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás véleményezi majd hétről hétre a tehetségkutató versenyzőinek produkcióit. A TV2-n február 10-én induló széria számos újdonság mellett, a zsűri számára is új feladatokat hoz. Az ítészek nem csak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésben is intenzíven részt vesznek.
Falusi Mariann szerint sorsfordító lehetőségeket rejt a versenyzőknek a Megasztár.
- Álltam én is a Ki mit tud? zsűrije előtt, így tudom, mit jelent egy versenyző számára ez a fajta megmérettetés. A Megasztár ítészének lenni most hatalmas felelősséget jelent, hiszen egy-egy döntésünkkel, egy-egy megszólalásunkkal életeket befolyásolhatunk.
Mester Tamás hiszi, hogy lesz olyan magyar énekes, aki a nemzetközi zenei színtéren is tartós sikereket érhet el.
- Úgy éreztem, hogy ebben az évben az ítész szerep helyett, szívesen nyújtanék más formában is segítséget a versenyzőknek. Szerencsésen alakult, hogy ezt zsűritagként is megtehetem, hiszen részt vehetek a felkészítésükben. Hiszek abban, hogy Magyarországnak egyszer világsztárja lesz, ezért nálam egyetlen mérce van: van-e olyan előadó, aki képes világszínvonalon énekelni. Azért jövök nagyon szívesen ebbe a műsorba, mert úgy gondolom, itt minden pillanatban megtörténhet: megérkezhet valaki, akiért lelkesedni tudok.
Bochkor Gábor számára a tehetségkutatáson kívül a Megasztár egyet jelenet a szórakoztatással és a show-val.
- Régóta követem a Megasztárt, izgalmas lesz most belülről látni, a zsűri tagjaként részt venni a produkcióban. A tehetségkutatás mellett a műsor számomra a show-ról szól. Azt várom az énekesektől, hogy szórakoztassanak minket és a nézőket is.
Bereczki Zoltánt izgalommal tölti el, hogy olyan páratlan karrierek indulásának lehet részese, mint amilyennel több egykori Megasztáros is büszkélkedhet.
- A Megasztár olyan énekeseket adott nekem, akiket rajongással tudok hallgatni, elég, ha a Tóth lányokra, vagy éppen Caramelre gondolunk. Annak a lehetősége, hogy ott lehetek, amikor a következő nagy tehetségek belépnek az ajtón és azok között lehetek, akik megtalálják őket, elképesztő izgalommal tölt el!