A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zséda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zséda. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 24., csütörtök

Zsédára saját védőangyala vigyáz

Az énekesnő Kiss Orsinak vallott titkairól

Szerelem, bűntény, összetört szívek. Ez mind megtalálható Zsédenyi Adrienn legutóbbi, Ötödik érzék című albumán, amelyről a Hétköznapi mennyország a Class40 egyik legjobb dalává lépett elő. A két platina lemezes énekesnő Kiss Orsival beszélgetett a klipforgatásról, érzésekről és arról, hogy a mennyország mindenütt ott van, csak észre kell venni.


Zsédáról talán kevesen tudják, hogy szociálpedagógiát végzett, egy ideig pedig a színésznői pályával is kacérkodott. Végül az éneklésben találta meg saját magát, döntésének helyes voltát pedig mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy azóta már két platina és három aranylemezzel ajándékozta meg közönségét. Az énekesnő emellett olyan ügyek aktív elkötelezettje, mint a mellrák vagy a családon belüli erőszak elleni küzdelem.

Adrienn az éneklést és a dalszerzést tartja a legfontosabbnak, és azt, hogy örömet okozzon közönségének, többek között ezért is várta nagyon, hogy a Hétköznapi Mennyország megjelenjen. „Különösen sokat jelent nekem ez a dal, mert azt az üzenetet hordozza, hogy a hely ahol élünk és a körülöttünk lévő emberek nagyon fontosak, nem kell idegen csillogásban keresnünk a boldogságot. Szeretek olyan témákat megmutatni, amelyekbe mindenki beleláthatja a saját történetét.” - mesélte az énekesnő a Class FM műsorvezetőjének, Kiss Orsinak.


A számhoz készült klip képi világa is illeszkedik a dalszöveghez és annak mondanivalójához, és olyan páratlanul szép helyek illusztrálják az énekesnő érzékeny lelkivilágát, mint Tihany, amely egyébként az egyik kedvelt városa. „Sok emlékem fűződik Tihanyhoz, nagyon sokat jártam oda, az egész dal és a klip összes kockája a szívemből szól.”


Aki nemcsak legfrissebb videójának képkockáin szeretné Zsédát látni, találkozhat vele a decemberi nagykoncertjén, ahol az énekesnő dalai akusztikus verzióban kerülnek színpadra. Adrienn elárulta, bizony még mindig izgul egy kicsit színpadra lépés előtt: „Mint amikor az ember a szerelmével találkozik, azért azok a pillangók ott röpködnek belül. Azt szoktam mondani, hogy ég és föld közötti lebegés az a koncert előtti pár óra.”

Aggodalomra azonban nincs oka, hiszen saját védőangyala mindig vele van egy kis medál képében, amelyet állandóan magánál tart. Már a „megismerkedésük” is sorsszerű volt, hiszen az Ünnep című album munkálatai során botlottak egymásba. „A lemez munkálatai elakadtak és kicsit el is voltam keseredve, de megláttam ezt az angyalkát a kirakatban, és teljesen beleszerettem. Úgy éreztem, hogy nekem jó lesz, ha itt van rajtam.” Ez a megérzése pedig bejött, hiszen a jövőre vonatkozó terveiben még több dal és lemez elkészítése szerepel, de a családbővítés is napirenden van.

A Zsédával készült teljes interjú vasárnap este 17.00 órától kerül adásba az ország leghallgatottabb rádiójának Class40 című műsorában, ahol az énekeső legújabb dalai is rendre megszólalnak.

2012. november 15., csütörtök

Zséda - Ötödik érzék


Dögös, okos, stílusos, nőies, izgalmas, érzéki, elegáns, varázslatos. Már a borító is. És persze ha Zsédáról, a hazai könnyűzene állócsillagáról van szó, biztosak lehetünk benne, hogy a korongot is érdemes lesz sokszor meghallgatni. Négy év várakozás után végre megjelent "Ötödik érzék" címmel a szólókarrierjének 10 éves jubileumát ünneplő Zséda ötödik nagylemeze.

Az ötös a kreativitás, a játékosság, a szenvedély száma a számmisztikusok szerint. És valóban. Zséda ismét egy sokszínű, izgalmas, éveken át kiérlelt, tökéletesen mai zenei anyaggal áll a közönség elé. Ha még mindig az iskolapadban ülnénk, ez az album bizony 5-öst érdemelne. A 12 vadonatúj Zséda-felvétel közt van a könnyeinket kérő ballada, és van csajos-bulis-nevetős dal. Zséda lelkének minden színét felfedi a zene segítségével, rengeteg arcát mutatja meg azoknak, akik meghallgatják az Ötödik érzéket.

A lemez sokszínűségét az a néhány dal is jól mutatja, melyek már az album megjelenését megelőzően a rádiókba kerültek. A "Legyen úgy!" egy igazi mainstream sláger, a bulik és a nyár nagy kedvence volt, de a film noire hangulatú "Más Világ" is nagyon gyorsan megtalálta az utat a hallgatókhoz. 



Zséda eddig csupán egyetlen egyszer mondott igent duett felkérésre, A "Valahol" című dalban Létray Ákos volt a partnere, a dal a 2008-as év legtöbbet játszott dala lett. Ezúttal is helyet kapott a lemezen egy duett, a "Hűtlen" című dalban Zséda partnere Majka, aki nyers erejével, karcos férfiasságával izgalmas színt visz a lírai balladába.

Az "Ötödik érzék" elkészítésében - az eddigi Zséda albumokhoz hasonlóan - a hazai könnyűzene legtehetségesebb szerzői közreműködtek: Létray Ákos, Moldvai Márk, Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és ifj. Malek Miklós mellett Szirtes Edina "Mókus" is készített dalokat az új albumra.

"Akik ismerik a lemezeimet, tudják, hogy a szövegek mindig nagyon fontosak voltak számomra. Szeretek és akarok magyarul énekelni. Hiszek abban, hogy nekünk, akik magyarul álmodunk, a zenében is magyarul kell eljuttatnunk az érzéseket, a gondolatokat a közönséghez. Hálás vagyok a szövegíróimnak, hogy segítenek nekem megtalálni azokat a szavakat, melyekkel legkönnyebben árad a zene."

Geszti Péter, Valla Attila, Szabó Ági, és Orbán Tamás voltak azok, akik az Ötödik érzék szövegeit papírra vetették.


A lemez mellett 2012 novemberében az énekesnő második kalendáriuma is megjelenik az Alexandra kiadó gondozásában, Zséda 2013, Utazz velem! címmel.

2012. november 6., kedd

Tíz év, Öt érzék „…és van számos varázslat…”


Dögös, okos, stílusos, nőies, izgalmas, érzéki, elegáns, varázslatos. Már a borító is. És persze ha Zsédáról, a hazai könnyűzene állócsillagáról van szó, biztosak lehetünk benne, hogy a korongot is érdemes lesz sokszor meghallgatni. Négy év várakozás után, 2012. november 9-én, Ötödik érzék címmel kerül a boltokba a szólókarrierjének 10 éves jubileumát ünneplő Zséda ötödik nagylemeze. 

Az ötös a kreativitás, a játékosság, a szenvedély száma a számmisztikusok szerint. És valóban. Zséda ismét egy sokszínű, izgalmas, éveken át kiérlelt, tökéletesen mai zenei anyaggal áll a közönség elé. Ha még mindig az iskolapadban ülnénk, ez az album bizony 5-öst érdemelne. A 12 vadonatúj Zséda dal között van duett Majkával, akit mindenki ismer, és van Dévényi Ádám feldolgozás, akit talán kevesebben ismernek, de akinek elképesztően intellektuális szövegei a mai napig képesek a lélek legmélyéig hatni. Van a könnyeinket kérő ballada, és van csajos bulis nevetős dal. Zséda lelkének minden színét felfedi a zene segítségével, egy szenvedélyes nő rengeteg arcát mutatja meg azoknak, akik meghallgatják az Ötödik érzéket.

Négy év telt el a Rouge album megjelenése óta, és a világ rengeteget változott ez idő alatt. A lemezkészítés, az albumnyi dalban való gondolkodás lassan olyan luxussá kezd válni, amit csak egyre kevesebben mernek megengedni maguknak. A többség dalokban gondolkodik csupán.

„Nekem fontos, hogy időről időre elkészítsem egy- egy korszakom lenyomatát. Hogy dalba fogalmazzam mindazt, amit az életről, a szerelemről, a körülöttünk lévő világról gondolok. Számomra nagyon fontos a lemez egysége. Minden dalnak helye és célja van, minden dal egyformán fontos nekem valamiért.”

A lemez sokszínűségét az a néhány dal is jól mutatja, melyek már az album megjelenését megelőzően a rádiókba kerültek. A Legyen úgy! egy igazi mainstream sláger, a nyári fesztiválok nagy kedvence volt, de film noire hangulatú Más Világ is nagyon gyorsan megtalálta az utat a hallgatókhoz.

Zséda eddig csupán egyetlen egyszer mondott igent duett felkérésre, A Valahol című dalban Létray Ákos volt a partnere, a dal a 2008-as év legtöbbet játszott dala lett. Ezúttal is helyet kapott a lemezen egy duett, a Hűtlen című dalban Zséda partnere Majka, aki nyers erejével, karcos férfiasságával izgalmas színt visz a lírai balladába.

Bár az Ötödik érzék vállaltan mainstream album, mégis van helye ebben a zenei világban Dévényi Ádám Ha lennél című csodálatos dalának is, mely újraöltöztetve szólal meg a lemezen Zséda hangján.

„A Ha lennél… című dal végigkísérte a gimnazista éveimet. A szöveg és az előadásmód lenyűgözött már akkor is, de csak most éreztem elég erőt, felnőtt érettséget ahhoz, hogy hozzányúljak ehhez a számomra oly fontos dalhoz.”

Az Ötödik érzék elkészítésében az eddigi Zséda albumokhoz hasonlóan, a hazai könnyűzene legtehetségesebb szerzői közreműködtek: Létray Ákos, Moldvai Márk, Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és ifj. Malek Miklós mellett Szirtes Edina „Mókus” is készített dalokat az új albumra.

„Akik ismerik a lemezeimet, tudják, hogy a tökéletes szövegek mindig nagyon fontosak voltak számomra. Szeretek és akarok magyarul énekelni. Hiszek abban, hogy nekünk, akik magyarul álmodunk, a zenében is magyarul kell eljuttatnunk az érzéseket a gondolatokat a közönséghez. Hálás vagyok a szövegíróimnak, hogy segítenek nekem megtalálni azokat a szavakat, melyekkel legkönnyebben árad a zene.”


Geszti Péter, Valla Attila, Szabó Ági, és Orbán Tamás voltak azok, akik az Ötödik érzék szövegeit papírra vetették.

„Vannak varázslatos számok. És van számos varázslat. Csak sokszor nem vesszük észre. Pedig csak egy kicsit kellene feljebb emelni a fejünket vagy a dolgokat mélyebben látni . Nem mindegy, hogy valami 1 vagy 2 vagy 5 vagy 10. Hogy nagyon nagy a különbség a páros és páratlan között.

A boldogság.

10 éve annak, hogy Zsédaként énekelek Nektek és azóta mind az öt érzékemmel a zenére koncentrálok. 5 éve annak, hogy megszületett Nimród, és vele a hatodik érzék. Köszönöm a Szeretteimnek és az Alkotótársaimnak, hogy újra és újra hozzásegítenek ahhoz, hogy ne felejtsek el egy dolgot… érezni. Van számos varázslat. Nekem ez a lemez. Szívből kívánom, hogy Neked is az legyen!


A lemez mellett 2012. novemberében az énekesnő második kalendáriuma is megjelenik az Alexandra kiadó gondozásában, Zséda 2013, Utazz velem! címmel.

2012. szeptember 3., hétfő

Zséda: Más Világ

Egy felderítetlen gyilkosság története dalban… Zséda október végén megjelenő, 5. lemezébe enged betekintést. A Legyen úgy! sikere után egy újabb dal, a Más Világ látott napvilágot, alig néhány héttel előzve csak meg a teljes album megjelenését.

„Éreztem már én is - biztosan sokan mások is - , hogy amikor egy szerelem váratlanul véget ér, amikor az ember szíve apró darabokra törik, mint egy porcelán váza, és amikor megpróbáljuk összeragasztani, már nem lesz ugyanaz többé. A lélekben meghal valami, ami pedig azután jön, talán egy másik élet már. Erről az érzésrő szól a Más Világ című dal, de nem hétköznapi módon megfogalmazva. Nyomozás van, bűntény van, csak gyilkosság nem történt. Vagy mégis? Szerintem az a legjobb, ha a hallgatók döntik el." - mondta a dalról Zséda.

A Más Világ egy hasonlóan misztikus, nagyívű popdal, mint annak idején Zséda egyik legnagyobb slágere, a Motel.

Íme a hivatalos szöveges videó: http://www.youtube.com/watch?v=R9Trkjarj38

2012. január 31., kedd

ZSÉDA 2012 : „Mégis Nyuszilány lettem!”


Elkészült Zséda vadonatúj videoklipje
LEGYEN ÚGY!
Egy dal a vágyról, egy okos és érzéki nő tolmácsolásában…

A készülő 5. Zséda album előfutáraként érkezett Zséda Legyen úgy! című dala. A legfrissebb nemzetközi trendet követő, ám mégis nagyon Zsédás dal született Létray Ákos és Moldvai Márk műhelyében. A szöveg pedig Geszti Péter tollából szaladt ki, és lett éppen olyan tökéletes, mint a Fekete Rúzsé. A dal szövegbe lopott érzékiségét még tovább fokozza Bársony Bálint szaxofon szólója.

A dalhoz, ami egyébként debütálása óta folyamatosan jelen van a legjátszottabb dalok listáján elkészült a videoklip is. Indián és Zséda olyan képi világot álmodtak , amiben életre kelhet a vágy és szenvedély. Zséda még a jellegzetes nyuszifüleket is magára öltve, modern szerelem angyalként hódít a képen, de láthatjuk őt egy speciális trükknek köszönhetően talpig vízruhába öltözve is.

Érdekessége a klipnek, hogy Zséda, aki a Szentkirályi ásványvíz első magyarországi arca volt 2 éven keresztül, azokat a fiatalokat hívta meg a klipbe szereplőnek, akik a tavalyi évben elnyerték a vízarca címet.

„A videot karácsony előtti nap forgattuk, mikor Indián kimondta, hogy végeztünk, mindenkinek köszönöm a munkát, akkor ugrott éjfélre az óra mutatója, és köszöntött ránk az Ünnep. Úgyhogy ez az én karácsonyi ajándékom. És bár a „nyuszis magazin” felkérésének soha nem tettem eleget, a Legyen úgy kedvéért mégis nyuszilány lettem.” (Zséda)

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Legyen úgy Zséda eddigi legmerészebb videoklipje, amiben az énekesnő ismét egy újabb arcát mutatja meg a közönségnek.

Werk:
http://www.youtube.com/watch?v=xtvCrHzgHF4

Klip:
http://www.youtube.com/watch?v=um6syDowcI8&feature=related

2011. november 5., szombat

Zséda: Legyen úgy!


A készülő ötödik Zséda album előfutáraként érkezik Zséda “Legyen úgy!” című dala. A legfrissebb nemzetközi trendet követő, ám mégis nagyon “Zsédás” dal Létray Ákos és Moldvai Márk műhelyében született. A szöveget pedig Geszti Péter írta, akivel az énekesnő már a Fekete rúzs című dal kapcsán is dolgozott együtt. A dal szövegbe lopott érzékiségét még tovább fokozza Bársony Bálint szaxofon szólója.


2011. szeptember 9., péntek

Zséda jóságos mesebeli tündérként énekel

Fotók:  www.sajtoklub.tv/Minimax
Zséda nem mindennapi körülmények között forgatott produkciója kerül elsőként bemutatásra a Minimax és Megamax csatornák Zenével a gyermekekért kampányának keretében. A Tisztaszív című dal a gyermeki szív tisztaságáról szól, de nem csak a gyermekekhez, hanem mindazokhoz a felnőttekhez is, akik szívesen merülnek el gyermeki vágyaik között, és válnak újra gyermekké pár percre. Nimródnál - Zséda kisfia és egyben első számú kritikusa - a produkció nagy sikert aratott.

A klip készítésének körülményeiről és a kulisszatitkokról a stáb részletesen beszámolt, aminek köszönhetően megtudtuk, hogy Zséda nemcsak, hogy kiváló tehetségű és egyben gyönyörű énekesnő, de nem retten meg a kihívásoktól sem, és bátran vállal minden veszélyesebb faladatot.
A felvételek a pilisszentkereszti szurdokban, természetvédelmi területen folytak, ezért különösen nehéz nap elé nézett a forgatócsoport, azonban Zséda könnyedén vett minden akadályt. Profizmusáról árulkodik, hogy a rendező utasításai alapján minden feladatot csak egyszer próbált le, s a felvétel során pedig elsőre sikerült hibátlanul teljesítenie. Könnyedén, minden baki nélkül lépkedett és szökkelt a sziklákon és gyökereken. Egy-egy leállás alkalmával pedig levette magassarkúját, vagy éppen ballerina cipőjét és mezítláb járkált az erdőben, sőt még a patakba is beállt, és élvezte, ahogyan a csobogó víz hűsíti a lábait. A bátorság próbát is derekasan állta, ugyanis a nap végén egy kosaras daruval emelték fel a klipben szereplő csónak fölé, mintegy 20-25 méter magasra.

A gyerekekkel, akikkel akkor találkozott először, nagyon hamar megtalálta a hangot és színészi képességeket is megvillantva ügyesen teremtették meg együtt azt a hangulatot, hogy az erdő az övék. A klipben egyfajta mesés csodavilágot láthatunk, amit egy hosszú hajfonatos mesebeli tündér és jóságos kis lények laknak.

Zséda különösen hátrányos helyzetű afrikai gyermekek iskoláztatásáért énekel, és azért, hogy felhívja a figyelmet a hazánkon túli gyermekeket érintő problémákra, valamint hogy bizony rajtuk is tudunk segíteni. Hiszen adományainkkal a határon innen is jobbá tudjuk tenni az ő, a családjaik és végül pedig az egész közösségük életét.