A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012/június. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2012/június. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 2., hétfő

Muse: Survival

A Muse vadonatúj dala, a Survival lesz a 2012-es londoni olimpai játékok hivatalos dala!

A Survival az összes London 2012-es sporteseményen hallható lesz, az Olimpia teljes ideje alatt – többek között a versenyzők bevonulásánál és az éremátadó ceremónia közben is.

Múlt szerdán Londonban az olimpiai sajtótájékoztatón ismertették a „Rock The Games” című zenei programot, élén a Survival-lel, így a konferencián az zenekar is részt vett.

Itt az énekes Matt Bellamy elmondta: „Óriási megtiszteltetés, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok során ekkora szerepet kapott a dalunk. Amikor írtam, a versenyekre gondoltam, kifejezve az elhivatottságot és a győzelemre való törekvést.”

A Muse zenekart Matt Bellamy, Dominic Howard és Chris Wolstenholme alkotják. 1994-es megalakulásuk óta öt stúdióalbumot jelentettek meg, több mint 15 millió példány eladásával világszerte. A csapat számos díjat nyert már, beleértve a 5 MTV Europe Music Award-ot, 5 Q díjat, 8 NME díjat, 2 Brit Award-ot, 4 Kerrang Awardot, ezen kívül további három Grammy-jelölést és egy Mercury Prize jelölést is begyűjtöttek az évek során. Két éve Fonogram-ot is átvehettek a Szigetes fellépésük után az "Év Külföldi Alternatív Albuma" kategóriában.

A zenekar új stúdióalbuma a „The 2nd Law” szeptemberben jelenik meg, melyet egy nagyszabású európai turné fog követni - ekkor látogat majd a csapat Magyarországra is, november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában dübörögnek majd a legjobb Muse dalok. Íme, a The 2nd Law albumelőzetese: http://www.youtube.com/watch?v=IqFZGnfMLMw

Itt pedig meghallgatható a Survival: http://www.youtube.com/watch?v=ZYMMnHW85mc

2012. június 29., péntek

Michael Jackson producere felfigyelt Radics Gigire

Radics Gigi elindult a világhírnév felé! A Megasztár győztese pár nap múlva a világ egyik legnagyobb zenei producerével, Quincy Jones-szal találkozik.
Michael Jackson, Frank Sinatra,Ray Charles – csak néhány név azok közül, akiknek lemezeit Quincy Jones vitte sikerre. A neves zenei producer most Radics Gigire is felfigyelt, és meghívta, hogy lépjen fel a Montreax-i Jazz Fesztiválon. Quincy Jones alig várja, hogy élőben hallja Gigit, a Megasztár győztesének videó anyagai ugyanis teljesen lenyűgözték a zenei szakembert.
Gigi a hét végén indul Svájcba, hogy olyan zenészek kíséretében adjon elő néhány dalt, akik csak valódi világsztárokat kísérnek. A lehetőség hatalmas, hiszen a fesztiválon a zenei világ elitje fordul meg, és egy jól sikerült produkció további komoly felkéréseket hozhat.
Az utazásra az énekesnőt elkíséri édesapja, menedzsere és lemezkiadója is.

Keane Magyarországon!


Az angol csapat végre Budapesten:
Keane koncert október 30-án a Petőfi Csarnokban! 

Amikor 1997-ben Tim Rice-Oxley megalapította csapatát Battle-ban, egy kelet-sussex-i angol városkában, valószínűleg még ő maga sem gondolta, hogy pár évvel később az egyik legsikeresebb angol bandává válnak.

2004-es berobbanásukig történt egy s más, például Tim visszautasította Chris Martin invitálását, hogy legyen a frissen alakult Coldplay nevű banda billentyűse, kétszer nevet változtattak, Dominic Scott gitáros kilépett a csapatból mert úgy gondolta, hogy soha nem lesz belőlük semmi, Tom Chaplin lett az új énekes – de ezzel a felállással egy vadonatúj hangzás is létrejött: britpop kizárólag billentyűs hangszerekre és dobra, ugyanis nem volt gitáros a csapatban.

Ami először hátránynak tűnt, az a későbbiekben előnyükre vált, hiszen így élesen különböztek a többi, azonos időben startoló angol csapat hangzásától és könnyen beazonosíthatóvá váltak, élő fellépéseik pedig az első perctől egyre nagyobb rajongóbázist vonzottak.

Több évi klubkoncertezés és demokészítés után 2002-ben kezdtek az események felpörögni a Keane körül: az egyik londoni fellépésüket látta az a hanglemezkiadós ember, aki a Coldplayt is ismertté tette, és azonnal elkezdett a csapattal együtt dolgozni.

2004 januárjában a BBC év eleji áttekintésében már a Keane-t nevezte meg, mint a következő év várhatóan legnagyobb sikerét, és a májusban megjelent Hopes and Fears debütáló albummal ez a jóslat valóra is vált. Csak az Egyesült Királyságban 9x platinalemez lett, 72 hétig (!) szerepelt az angol slágerlistán, világszinten pedig közel 6 millió példányt adtak el belőle. Az Everybody’s Changing és a Somewhere Only We Know dalok szinte minden országban kirobbanthatatlanok voltak a rádiókból.

Azóta minden albumuk az angol lista első helyén kezdett, többször szavazták meg aktuális lemezüket az Év Albumának Angliában, és még sok más országban, köztünk hazánkban is. Nyertek fél tucat Brit Awards, Q Magazine és MTV-díjat, Ivor Novello-t, mint a legjobb dalszerzők, és többször jelölték őket Grammy-díjra is, valamint eladtak még pár millió albumot.

A The Beatles, az Oasis és a Radiohead mellett ők a negyedik angol csapat, akiknek több albumuk is szerepel a Best British Albums Ever Top20-as listáján.

Májusban megjelent Strangeland című albumuk angol turnéja után bejelentették európai koncertjeiket is, amelyek között végre Budapest is szerepel, a csapat magyar rajongóinak is megmutathatja legendás élő fellépéseik hangulatát, október 30-án a Petőfi Csarnokban.

A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a hivatalos Keane rajongói klub tagjai juthatnak július 3-án 10 órától, 2 napon keresztül.

Július 6-án, péntek délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés a www.livenation.hu oldalon keresztül, valamint a Ticketpro országos hálózatában.


Jó ügyért kampányol Bebe

Szombat este a Zöld Pardonban koncertezik a Back to Black, ám ezúttal különleges momentum zárja Bebéék fellépését…
Jó ügyhöz készül nevét adni az etióp származású énekes, Bebe. A Back to Black szombati fellépése nem a megszokott módon ér majd véget, Bebe ugyanis egy futógépen vezeti majd le a zenélés által felszabadult energiákat. Az énekes azonban nem egy fárasztó sportteljesítményre hajt majd: akciójával az ivóvízhiányban szenvedő afrikaiakra szeretné felhívni az emberek figyelmét. Nők és gyermekek milliói ugyanis naponta több mint tíz kilométert gyalogolnak húszkilós kannákkal, hogy tiszta vízhez jussanak. Míg az európaiak számára természetes, hogy a csapot megnyitva tiszta vízhez jutnak, Afrika egyik leginkább szárazság sújtotta vidékén minden csepp víz kincset ér és az élet reményét jelenti…

Az Ökumenikus Segélyszervezet, Etiópiából egy hete ű visszaérkezett munkatársaival az élen, egy figyelemfelkeltő akciót indított el ezen a héten, „Te meddig mennél el egy pohár vízért?”elnevezéssel. Futópadjuk először a belvárosi Akvárium Klubban bukkant fel, amelyen bárki gyalogolhat pár métert egy pohár vízért, ezzel fejezve ki szolidaritását az ügy mellett. Mivel a sporteszköz péntektől már a Zöld Pardonban várja az érdeklődőket, a népszerű szabadtéri szórakozóhelyen koncertező Bebe számára egyértelmű volt: a futópadra felállva és két marmonkannát tartva ő is gyalogolni fog, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét; vannak a világnak olyan részei, ahol egyáltalán nem természetes a mindennapokban korlátlan mennyiségben elérhető, tiszta ivóvíz.

2012. június 28., csütörtök

George Michael: White Light

2012. július 29-én lesz pontosan 30 éve, hogy George Michael - akkor még az Andrew Ridgeley-vel közösen alapított Wham! duó tagjaként jegyzett - első kislemeze, a Wham Rap felkerült a brit listákra. Ennek állít emléket a zenész új szerzeménye, a White Light, amit először a nevezetes napon, rádión hallhat a nagyközönség. Szintén ekkortól lesz előjegyezhető az augusztus 12-én megjelenő White Light maxi, melyen a címadó dalon kívül egy további, eddig kiadatlan mű is helyet kap majd.

"Kiskoromtól kezdve énekes-dalszerzői karrierről álmodtam, de soha, legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy 30 év után is itt leszek, boldogan, egészségesen, még mindig tele zenével. A sors kegyes volt hozzám, ahogy az a több millió ember is, akik megvették a lemezeimet, és évről évre eljöttek a koncertjeimre 1982 óta. A White Light az én köszönetnyilvánításom mindenkinek, aki részese volt a sikeremnek." - nyilatkozta George Michael a jubileum kapcsán.

A művész jelenleg új lemezén dolgozik, ami az első lesz a 8 évvel ezelőtti, több mint 10 milliós példányszámban elkelt Patience óta; szeptembertől pedig folytatja a Symphonica elnevezésű, különleges turnéját, európai és ausztrál állomásokkal.

Sparkle

Ezen a nyáron a Motown korszakát ünnepli a "Sparkle: The Original Motion Picture Soundtrack" című album (Sony Music/RCA Records) július 30-i megjelenésével. A várva várt 1976-os klasszikus film remake-jében olyan pop szupersztárok kaptak szerepet, mint Jordin Sparks és Whitney Houston, míg a rendezői feladatokat Salim Akil (Seprűs esküvő, A mama főztje) látta el. A Sony Pictures augusztus 17-én mutatja be a Sparkle című filmet világszerte (hazai megjelenése a mozikban októberben várható).

A lemezen a néhai Whitney Houston utolsó hangfelvételei is hallhatóak: a 13 dalt tartalmazó filmzenei lemezen olyan pop szupersztárok nótái csendülnek fel, mint Jordin Sparks vagy Cee Lo Green az "I Am A Man", a "Hooked On Your Love" vagy a "Look Into Your Heart" című dalokban. A "Celebrate" című lendületes, dinamikus és jó kedélyű dal, melynek producere R. Kelly volt, Jordin Sparks és Whitney Houston duettjében hallható. Ez a film első kislemezdala, míg Whitney szívfacsaró feldolgozása a gospel klasszikus "His Eye Is On The Sparrow" című dalból is felcsendül a zenei album második kislemezeként.

A Sparkle egy zenei tehetség történetét meséli el, aki minden erejével a sztárrá válásért küzd, miközben olyan dolgokon megy keresztül, ami szétszakítja családját. Detroit egyik szegénynegyedében, egy egyedülálló anya (Whitney Houston) gyermekeként nőtt fel Sparkle (Jordin Sparks), aki próbálja fenntartani friss románcát a manager Stix-szel (Derek Luke), miközben új életében váratlan megpróbáltatásokon megy keresztül, ahogy ő és két testvére (Carmen Ejogo és Tika Sumpter) egy dinamikus énekegyüttessé igyekeznek válni a Motown-korszak alatt. A filmben Mike Epps, Omari Hardwick és Cee Lo Green is szerepel.

A Sam O'Steen (Diploma előtt, Túl nagy rizikó, Kids Don't Tell) rendezésében készült Sparkle eredeti változatát 1976-ban mutatták be, és olyan színészek játszottak benne, mint Irene Cara, Lonette McKee és Philip Michael Thomas. Az aranylemez minősítést is elért akkori filmzenei anyagon Aretha Franklin volt hallható, aki azon kívül, hogy a hangját kölcsönözte a filmben szereplő színésznőknek, a benne elhangzó "Something He Can Feel" nótájával egy #1 R&B-slágert is produkált. A film és a hozzá tartozó zene sikere számos mai Broadway musicalt inspirált.

A Sparkle hivatalos Facebook oldala: http://www.facebook.com/Sparkle

JENNIFER LOPEZ: Dance Again...The Hits


Egy tucat szenzációs, teljes karrierjét átfogó sláger mellett két új listavezető dal is helyet kapott Jennifer Lopez legelső, "Dance Again...The Hits" című válogatásalbumán, mely július 23-án kerül a boltok polcaira a Sony Music/Epic Records gondozásában. A két új nóta, a "Goin' In" (featuring Flo Rida) és a "Dance Again" (featuring Pitbull), mely márciusi megjelenése óta már több mint 1,4 millió példányban kelt el világszerte, és a Billboard Dance/Club Play listájának legelső helyét is megszerezte. Május 10-én Jennifer Lopez az American Idol színpadán nyűgözte le a közönséget "Dance Again" című slágerének lélegzetelállító előadásával, míg a tehetségkutató verseny fináléjában a "Goin' In" című dalával bűvölt el mindenkit. A "Dance Again" című nóta elkészítése újfent összehozta Lopezt, Pitbullt és a legendás producert, RedOne-t csakúgy, ahogyan az "On The Floor" elkészítésekor működtek együtt, mely szintén helyet kapott a válogatásalbumon. 2011 nagy slágere, az "On The Floor" volt Lopez eddigi legsikeresebb kislemeze: több mint 18 ország kislemez listájának legelső helyén szerepelt, és több mint 3 millió példányban kelt el.

A "Dance Again...The Hits" című gyűjtemény Deluxe verziója olyan bónusz slágereket vonultat fel, mint az "All I Have", a "Que Hiciste" - mely Lopez első, teljes egészében spanyol nyelven készített albumán, a "Como Ama Una Mujer" című korongon jelent meg 2007-ben -, és a "Let's Get Loud", ráadásként pedig egy DVD is kerül a csomagba, melyen a dalok klipjei kaptak helyet. A "Dance Again...The Hits" mindkét verzióján megtalálható az 1999 májusában debütált első sláger, az "If You Had My Love", a Lopez védjegyévé vált "Jenny From The Block", valamint az olyan híres közreműködőkkel készített slágerek és remixek sora, mint Fabolous, Ja Rule, Fat Joe és még sokan mások.

A nemzetközi szupersztár napjainkig több mint 70 millió lemezt adott el világszerte, melyből 11,8 milliót csak az Amerikai Egyesült Államokban, 11 slágere lett #1, és ezzel Jennifer Lopez egyike lett minden idők legtöbb példányt értékesítő előadóinak - többek között ezért is kötelező darab a "Dance Again...The Hits"!

Maroon 5 - Overexposed

A Maroon 5 éppen 10 évvel ezelőtt, 2002. június 25-én adta ki első lemezét, Songs About Jane címmel, amiről a This Lovemeghozta nekik a világsikert. Majd öt év szünet után jelent meg az It Won't Be Soon Before Long, 2010-ben pedig már a harmadik lemeznél tartottak, amire később felkerült a Christina Aguilera

közreműködésével rögzített Moves Like Jagger is. Talán sokan úgy gondolták, hogy ennél nagyobb slágert már nem fognak tudni írni, de erre a ma megjelenő Overexposed lemezükkel végleg rácáfolnak.

A lemez első kislemezének választott Payphone ezen a héten a brit slágerlista első helyére került. A csapatnak ez az eddigi legjobb helyezése, 2007-ben a Makes Me Wonder, 2011-ben pedig a Moves Like Jagger a második helyig jutott ezen a listán.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=KRaWnd3LJfs
Web: http://www.maroon5.com/

RED HOT CHILI PEPPERS

A RED HOT CHILI PEPPERS 18, EDDIG KIADATLAN DALT JELENTET MEG, MELYEK AZ I’M WITH YOU LEMEZ KÉSZÍTÉSE IDEJÉN ÍRÓDTAK
A dalok digitálisan és bakeliten lesznek elérhetők

A Red Hot Chili Peppers nemrégiben bejelentette, hogy 18 dalt jelentet meg, melyek az I'm with you album munkálatai alatt íródtak. A dalok világszerte - tehát Magyarországon is! - megvásárolhatók majd digitálisan és bakeliten, páronként. Az első páros – “Strange Man” és “Long Progression” –augusztus 14-én jelenik meg; a második – Magpies és Victorian Machinery –szeptember 11-én; a harmadik pedig – “Never Is A Long Time” és “Love Of Your Life” – október 2-án. A további dalok címei még nem nyilvánosak, de a megjelenési dátumok igen: november 6, december 4 és december 18, valamint 2013 eleje.

A kilenc bakelit borítóját összerakva a rajongók egy nagy képet kapnak majd végeredményül. A borítóterveket Kelsey Brookes készítette (www.kelseybrookes.com), akinek munkái többek között pl. a GQ, Modern Painters, Juxtapoz, Beautiful Decay és a Dazed and Confused magazinokban jelentek már meg.

A Red Hot Chili Peppers jelenleg I’m With You című albumának turnéját tartja, teltházas arénákban világszerte.

2012. június 22., péntek

Jason Derülo: Undefeated

Jason Derülo fél évvel ezelőtt súlyos nyaksérülést szenvedett, amely hatására az énekes kishíján lebénult. Akaratereje és kitartása azonban végtelen, így már néhány hónapja elkezdett dolgozni új nagylemezén. Erről az első dal egy Coca Cola együttműködés eredménye - igazi Derülo-féle sláger, amely ugyanúgy slágervárományos, mint az In My Head, az It Girl vagy a Ridin' Solo volt.


A Green Day trilógia második darabjának trailere

Halestorm - I Miss The Misery

Slipknot: Antennas to Hell

AZ ANTENNAS TO HELL, AZ IOWAI CSAPAT BEST OF ALBUMA JÚLIUS 24-ÉN JELENIK MEG
A Slipknot - Corey Taylor énekes (8), Mick Thomson gitáros (7), Sid Wilson DJ (0), Clown perkás (6), Paul Gray volt basszusgitáros (2), Joey Jordison dobos (1), Chris Fehn perkás (3), Jim Root gitáros (4), Craig Jones sampleres (5) - világszerte rajongók milliói számára nem csak egy zenekar, hanem egy életforma, egy kultúra. Mindemellett a zenekar a rock/metál színtér egyik legegyénibb színfoltja, immáron közel húsz éve. Az Antennas to Hell ezt a nem mindennapi karriert mutatja be, az utat melyet a totális ismeretlenségtől a 2012-es Rockstar Energy Drink Mayhem Fesztivál sztárfellépő-pozíciójáig bejártak. Ezen kívül mementónak is szánják a lemezt a két éve elhunyt basszusgitáros, Paul Gray emlékére. Lezárása tehát ez egy korszaknak….és egyben egy új kezdete is.

Az albumon a rádiós kislemezek, rajongói kedvencek és a koncertek húzódalai szerepelnek. A kétlemezes változaton egy bónusz CD-n megjelenik a legendás 2009-es Download Festival-os fellépésük hanganyaga, ahol 80.000 ember előtt léptek fel.

A Slipknot eddig 11 platinalemezt, 38 aranylemezt tudhat magáénak világszerte, és néhány dupla-platina minősítést is. Legutóbbi stúdióalbumuk, az All Hope Is Gone első helyen debütált a Billboard Top 200 chart-on. Nyolc Grammy-jelölésből egyet díjra is váltottak.

A Slipknot-ot a folyamatos küzdések tartják életben. "Néha egymást utáljuk, néha a világot. Néha simán csak az életünket. De ha összejövünk mindannyian, valami monumentális történik, és ebből az energiából merítünk erőt és ihletet. Valamint, hiszünk a világuralomban. És abban, hogy ezzel a zenekarral el tudjuk érni.” - mondja Jordison.

Akárhogyis, Slipknot csak egy van.

Ed Sheeran megjelenési rekordot döntött az USA-ban

Ed Sheeran albuma, a “+” az amerikai és kanadai eladási listákon is az ötödik helyen nyitott a héten! Ez igen ritka alkalom egy angol férfi szóló előadó esetében, és az ötödik helynél magasabban még senki nem debütált. Amerikában több, mint 42 ezer példány kelt el az első héten, ennek 79%-a digitálisan.

Ed szeptemberi Észak-Amerikai turnéja percek alatt teltházas lett.

Íme Today showbeli fellépés: http://video.today.msnbc.msn.com/today/47780460#47780460

Ez pedig a Much Music Awards-on történt: http://mmva.muchmusic.com/video/pid/118300/2012-mmvas-performances/


Ian Anderson, a Juthro Tull legendás fuvolása

IAN ANDERSON (JETHRO TULL) HAMAROSAN MEGJELENETETI ‘THICK AS A BRICK 2’ CÍMŰ ALBUMÁT

Anderson a nagysikerű ’72-es lemez 40. évfordulója alkalmából bejelentette a folytatást...

A ‘Thick As A Brick’ album 40. évfordulója alkalmából megszervezett 19 állomásos turné bejelentését követően, egy újabb jó hírrel lepték meg a Jethro Tull rajongókat: április 2-án megjelenik a legendás lemez folytatása.

Ian Anderson 1972-ben írta és rögzítette a Jethro Tull progresszív rock klasszikusát, a ‘Thick As A Brick’ című albumot. A lemez szövegírójaként akkoriban egy képzeletbeli csodagyerek figurát, Gerald Bostock-ot jelölték meg, akinek a szülei nem mondtak igazat a gyerek életkorára vonatkozóan. A felvétel hamarosan number one lett a Billborad Chart album listáján, és jelentős sikereket ért el világszerte.

Most negyven évvel később, vajon mit csinálhat a már ötven éves Gerald Bostock? Mi történhetett vele azóta? A évfordulós második rész azokat a lehetséges életutakat mutatja be, amelyeket a koraérett Gerald Bostock különböző alteregói élhettek meg. A dalrészek jól illusztrálják a sors és a lehetőségek adta fordulatok elképesztő sokféleségét. Nem csak Gerald-ról szól a történet, hanem arról, hogy a mi saját életünk hogyan fejlődik, hogyan vált irányt és mi lesz a végkifejlet – a sokszor apróságnak és jelentéktelennek tűnő - véletlen találkozásokon és behatásokon keresztül.

“Amikor mi - a ‘baby-boom’ generáció tagjai – visszatekintünk az életünkre, valahogy mindig elfog bennünket, egy ‘mi lett volna ha’ érzés. Talán belőlünk is – ahogyan Geraldból is – válhatott volna prédikátor, katona, lecsúszott alak, üzletvezető vagy éppen pénzügyi mágnás... Napjaink közösségi médában otthonos, internet generációjának lehetősége van arra, hogy jobban mérlegeljenek az eléjük tárulkozó lehetőségek között.” - Ian Anderson.

A album megjelenéssel egy időben Anderson és zenésztársai - John O’Hara (billentyűk), David Goodier (basszus), Florian Opahle (gitár) és Scott Hammond (dobok) – valamint vendég előadóművészek turnéra indulnak, hogy az egész eredeti albumot 1972 óta először ismét előadják. A show második részében természetesen bemutatják a folytatást is.



VHK és F.O. System: közös tombolás a Világvége Fesztiválon

Új időszámítást nyit közös nagykoncertjén a két legendás magyar zenekar

Egy utolsó üvöltéssel taníthatjuk móresre a halált december 21-én a Pecsa Music Hallban: a napra pontosan fél év múlva tartandó Világvége Fesztiválon ugyanis egy este szerepel majd Grandpierre Atilla és sámán-punk zenekara, a VHK, illetve a legendás F.O. System.

A maja civilizáció jól ismert naptára szerint a világvége napra pontosan 2012. december 21-én érkezik el. Ebben a jóslatban természetesen sokan nem hisznek.. és ezt jól is teszik, hiszen az állítás nem helyes! Az ősi indián civilizáció tudósai ugyanis valójában nem a világ pusztulását, hanem csak egy új időszámítás megkezdését időzítették erre a napra.. vagyis lezárhatunk egy több ezer év hosszú korszakot, és elkezdhetünk egy újat.

E rituálé megélésére kínál katartikus lehetőséget a Világvége Fesztivál. A két teljes értékű és hosszúságú műsort bemutató kultikus hazai zenekar ugyanis bizonyos tekintetben két végletet testesít meg: az elsőnek fellépő F.O. System mindazt a sötétséget idézi meg a színpadon, mely a számtalan küszködéssel, válságokkal és kilátástalansággal terhelt múltunkat jellemzi, a VHK koncertje viszont felszabadítja bennünk azt az életösztönt, amely egy fényesebb jövő megéléséhez szükséges. Ráadásul Grandpierre Atilláék új lemezt is bemutatnak majd ezen az estén, így rögtön az új dalok energiájával feltöltekezve vághatunk neki az új időszámításnak.

A közös koncertről a következő hetekben egyre több új részletre derül majd fény: a zenekarok weboldala mellett érdemes a http://www.facebook.com/negativeartprod oldalt is figyelni. A jegyértékesítés július 5-én indul.


a Negative Art Prod. bemutatja: Világvége Fesztivál
2012. december 21., péntek 19:30 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
F.O. System és VHK koncert
Belépő: elővételben 3500 Ft, szept. 1-től 4000 Ft, dec. 11-től és a helyszínen 4500 Ft
A jegyértékesítés július 5-étől indul!


VHK

F.O. System

2012. június 20., szerda

A The Voice a legjobb tehetségkutató!

Az amerikai tévé kritikusok szerint a TV2-n hamarosan képernyőre kerülő The Voice a legjobb énekes tehetségkutató formátum 2012-ben. A rangos elismerést hétfőn adták át a Critics Choice TV Awards díjátadóján Los Angelesben.
Az Egyesült Államokban az NBC csatornán már kétszer is nagy sikerrel futott a The Voice, nem kisebb nevekkel a Mesterek között, mint Christina Aguilera, Adam Levine, a Maroon 5 énekese, Cee Lo Green és Blake Shelton. A csatorna hamarosan indítja a harmadik évadot is: az első adás a tervek szerint szeptember 9-én lesz.

A The Voice a nézők mellett a televízió kritikusokat is meghódította. Szavazataik alapján a Los Angelesben megrendezett Critics Choice TV Awards 2012-es díjátadón a legjobb verseny-reality kategóriában is diadalmaskodott a műsor.

Nem csak az Egyesült Államokban, de a világ minden táján hatalmas siker a The Voice: az Egyesült Királyságban június 2-án ért véget a tehetségkutató első szériája, melyben a Mesterek között szerepel Tom Jones, valamint a Black Eyed Peas-ből ismert will i. am. is. A tehetségkutató adásai átlagosan több mint 7,5 millió nézőt vonzottak, kenterbe verve a konkurens csatornán párhuzamosan futó zenei tehetségkutatót, a Britain's Got Talent-et is.

Sombrerokat fel, íme a legújabb Train sláger!

5 hét #1 pozícióban a Mahasz Rádiós Top40 listán, több mint 20 hete már a Top40-ben, #1 pozíció a magyar iTunes Singles charton és még ki tudja hol a vége! A Train "Drive By" című slágere előző, "Hey, Soul Sister" című slágerüket is felülmúlta már Magyarországon, és - nem is olyan váratlanul - 2012 egyik legnagyobb slágere lett idehaza is. Világszerte már több mint 3 millió példányban töltötték le a kislemezt, és Amerikában még mindig Top20-ban található a Pop rádiók listáján, Top5-ben szerepel a Hot AC és az AC rádiók összesített listáján, míg Kanadában 17 hete vezeti az AC rádiós listát, Európában pedig még mindig Top10-ben szerepel az összesített rádiós listán.

Pat Monahan és társai azonban nem "egyslágeres" előadók, így máris megérkezett az áprilisban megjelent "California 37" című albumuk második rádiós sikervárományosa, a "50 Ways To Say Goodbye", mely a manapság ismét divatos dél-amerikai ritmusokat is belecsempészi a tőlük már megszokott, és idehaza is - a jelek szerint - hihetetlenül kedvelt amerikai rádiórock stílusba ezzel ideális nyári-őszi slágerré téve következő kislemezüket. A dalt már 17 amerikai Hot AC rádió játszotta múlt héten, és a #31 pozícióba került a slágerlistán, míg Ausztráliában a rádiós charton már a #41 helyen szerepel 20 pozíciót javítva.

A Train-es fiúk, akik nemcsak kiváló dalaikról, hanem jó humorukról is híresek, elkészítették a "50 Ways To Say Goodbye" dalszöveges videóját, melyhez egy mexikói mariachi bandát kértek fel, akik váratlanul jelentek meg egy étteremben és adták elő a dalt. Íme a végeredmény:

http://www.youtube.com/watch?v=CqWrkffRxK0

FLO RIDA: Wild Ones

Flo Rida - született Tramar Dillard - napjaink egyik legelismertebb rappere, aki szinte mindenhol fellépett már. Zenész apuka gyermekeként, gospell-kórusba járó lánytestvérekkel már kicsi korától ki volt téve sokfajta zenei hatásnak. Tiniként a Groundhoggz nevű formációban rappelt. 2007-ben robbant be Miamiból a köztudatba "Low (feat. T-Pain)" című kislemezével, majd debütáló albumával, a "Mail On Sunday"-jel. A kislemez azóta az elmúlt évtized egyik legsikeresebb digitális eladását hozta: világszerte több mint 11 milliót. Ezzel 2008-ban a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint az Egyesült Államok legsikeresebb legálisan letöltött dala. A Billboard Hot 100 listáját 10 egymást követő héten vezette. 2009-ben Flo Rida újabb bravúrt ért el "Right Round"című dalával, mely megjelenése hetében több mint 636.000 példányban fogyott digitálisan. Jelenleg közel 12 milliónál tart az eladása. Dolgozott többek között Timbalanddel (Elevator) és Nelly Furtadoval (Jump!) is.

2010-ben újabb zajos sikert ért el világszerte a "Club Can't Handle Me"-vel (feat. David Guetta), melynek videóját már több mint 100 milliószor látták a YouTube-on. Flo Rida nemzetközi kislemezeladásai már 40 millió felett járnak. Harmadik albuma is 2010-ben jelent meg, Only One Flo (Part 1) címmel.

2011 egyik legnagyobb slágere, a Good Feeling című dal is az ő nevéhez fűződik, mely Etta James Something's Got A Hold On Me című 1962-es klasszikusából készült, és amelyet Flo Rida az énekesnő emlékének dedikált annak öt hónappal ezelőtti halála után. A dal digitális eladott példányszáma néhány héten belül elérte a kétmilliót. A rapper legutóbbi dala, az ausztrál énekesnő, Sia közreműködésével készült "Wild Ones" jelenleg a legjátszottabb dal egész Európában. A legújabb kislemez, a Whistle klipje május 24-én debütált világszerte. Egy nappal ezután pedig Flo Rida Magyarországra látogatott, fellépett a Megasztár döntőjében Radics Gigivel és Szakos Andival, azután pedig egy fergeteges buli-koncertet adott a Pannónia Fesztiválon Szántódpusztán, ezzel bebizonyítva, hogy ő az elsőszámú popsztár most a világon.

Flo Ridát számos világsztár kérte fel, hogy közreműködőként színesítse az albumát, ilyen volt többek között Madonna, Alexandra Burke vagy Rick Ross. Több népszerű mozifilm, a Trópusi vihar, a Másnaposok, vagy a Step Up2: Streetdance zenéje is őt dícséri.

Új albumán is találhatunk neves közreműködőket: Jennifer Lopez énekel a potenciális klubkedvenc “Sweet Spot”-ban, az LMFAO-os Redfoo pedig a bónusz felvételen, a “Run”-on vendégeskedik.

A Wild Ones című új album 2012. június 26-tól kapható az üzletekben.

A lemez partyhimnuszok gyűjteménye, a Flo Rida-tól megszokott dallamossággal, fogós refrénekkel. A szerzők és producerek között a következő neveket találjuk: Dr. Luke, Goonrock, Sia, Rico Love, DJ Frank E, Axwell, The Futuristics, SoFly és Nuis.

GOJIRA: L’Enfant Sauvage

A francia metálzenekar, a Gojira az elmúlt öt évben rengeteget szerepelt a nemzetközi metálsajtóban, az egyik legkedveltebb fiatal extreme bandává nőtte ki magát. Új lemezük, a L'Enfant Sauvage – azaz A Vad Gyermek - 2012. június 25-én jelenik meg és 11 vadonatúj dalt tartalmaz.

"Ha zenész vagy, nincs főnököd, aki megmondja, mit kell tenned, ezért nagy felelősség ül a válladon” – mondja az énekes/gitáros/dalszerző Joe Duplantier arról, miért ez a lemez címe. - "A szabadság együtt jár a felelősséggel, erről szól a lemez. Ám nem ad tökéletes választ az élet nagy kérdéseire, csak keresi azokat.”

http://gojira-music.com/