A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ian Anderson. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ian Anderson. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 20., szerda

Hamarosan Budapesten Ian Anderson

Ismét Budapesten üdvözölhetjük a Jethro Tull alapító géniuszát, Ian Andersont. A progresszív úttörő és zenekara a legnagyobb Tull slágereket, és a Homo Erraticus című új lemezét is előadja majd a Kongresszusi Központban, augusztus 23-án. Anderson egy nemrég adott interjújában elmondta: fizikailag rendben, mentálisan pedig kifejezetten élénknek érzi magát, így igyekszik olyan aktívan kitölteni az idejét, amennyire csak lehetséges.

Két évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után idén nyáron is ellátogat Budapestre a Jethro Tull főhőse, Ian Anderson és zenekara. Az elővételes jegyek fogyása alapján idén tömött széksorokkal várja majd őket a Budapesti Kongresszusi Központ. Az Enter The Uninvited című dal idei turnén készült koncertfelvételét itt láthatjuk: http://www.youtube.com/watch?v=Yq293HjPYhU

A Magyar Narancsnak adott legutóbbi interjújában Anderson többek között arról is beszélt, hogy az egész világra kiható amerikai kultúra nem csak negatív következményekkel járt, hiszen „összehozza a nemzeteket, az embereket, akik osztozhatnak a közös érzelmeken, történeteken, drámákon, amiket a zenéktől, a filmektől kaptak.” Az interjúban identitáslopásról, alteregókról és a rock nyelvéről is szó esik, itt olvashatjuk a beszélgetés leiratát: http://magyarnarancs.hu/zene2/az-amerikai-kultura-osszehoz-90796

Augusztus 23-án Andersonék két részes műsorral érkeznek majd a Budapesti Kongresszusi Központba: a Homo Erraticus című friss kiadvány dalai, valamint a legnagyobb Jethro Tull klasszikusok hangzanak el. Az élményt ezúttal is vetítések, különleges színpadi díszletek és színészek teszik majd teljessé. Iant David Goodier basszusgitáros, John O'Hara billentyűs, Florian Opahle gitáros, Scott Hammond ütős és Ryan O’Donnell vokalista kíséri el a turnéra. Jegyek korlátozott számban még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull’s IAN ANDERSON performs new album ‘Homo Erraticus’ plus The Best of Tull
2014. augusztus 23., szombat 20 óra
Budapesti Kongresszusi Központ
Jethro Tulls' Ian Anderson koncert
Belépő: ülőjegyek: 9.900-15.900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában.

2012. június 22., péntek

Ian Anderson, a Juthro Tull legendás fuvolása

IAN ANDERSON (JETHRO TULL) HAMAROSAN MEGJELENETETI ‘THICK AS A BRICK 2’ CÍMŰ ALBUMÁT

Anderson a nagysikerű ’72-es lemez 40. évfordulója alkalmából bejelentette a folytatást...

A ‘Thick As A Brick’ album 40. évfordulója alkalmából megszervezett 19 állomásos turné bejelentését követően, egy újabb jó hírrel lepték meg a Jethro Tull rajongókat: április 2-án megjelenik a legendás lemez folytatása.

Ian Anderson 1972-ben írta és rögzítette a Jethro Tull progresszív rock klasszikusát, a ‘Thick As A Brick’ című albumot. A lemez szövegírójaként akkoriban egy képzeletbeli csodagyerek figurát, Gerald Bostock-ot jelölték meg, akinek a szülei nem mondtak igazat a gyerek életkorára vonatkozóan. A felvétel hamarosan number one lett a Billborad Chart album listáján, és jelentős sikereket ért el világszerte.

Most negyven évvel később, vajon mit csinálhat a már ötven éves Gerald Bostock? Mi történhetett vele azóta? A évfordulós második rész azokat a lehetséges életutakat mutatja be, amelyeket a koraérett Gerald Bostock különböző alteregói élhettek meg. A dalrészek jól illusztrálják a sors és a lehetőségek adta fordulatok elképesztő sokféleségét. Nem csak Gerald-ról szól a történet, hanem arról, hogy a mi saját életünk hogyan fejlődik, hogyan vált irányt és mi lesz a végkifejlet – a sokszor apróságnak és jelentéktelennek tűnő - véletlen találkozásokon és behatásokon keresztül.

“Amikor mi - a ‘baby-boom’ generáció tagjai – visszatekintünk az életünkre, valahogy mindig elfog bennünket, egy ‘mi lett volna ha’ érzés. Talán belőlünk is – ahogyan Geraldból is – válhatott volna prédikátor, katona, lecsúszott alak, üzletvezető vagy éppen pénzügyi mágnás... Napjaink közösségi médában otthonos, internet generációjának lehetősége van arra, hogy jobban mérlegeljenek az eléjük tárulkozó lehetőségek között.” - Ian Anderson.

A album megjelenéssel egy időben Anderson és zenésztársai - John O’Hara (billentyűk), David Goodier (basszus), Florian Opahle (gitár) és Scott Hammond (dobok) – valamint vendég előadóművészek turnéra indulnak, hogy az egész eredeti albumot 1972 óta először ismét előadják. A show második részében természetesen bemutatják a folytatást is.