A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Back to Black. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Back to Black. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 29., csütörtök

Back II Black - Csak a zene...


Az idén a 17. életévébe lépett Back II Black zenekar újabb albummal jelentkezett, amely már a nyolcadik a sorban. A "Csak a zene..." című anyag tartalmas zenehallgatást ígér azoknak, akik kedvelik a csapatot, valamint az általuk játszott igényes popzenét.

Az új Back II Black-album érdekessége, hogy két arca van. Az egyiket mutatja az az öt vadonatúj dal, melyek képviselik a zenekar által közvetített táncos-funkys zenét. Ezen pörgős, élettel teli felvételek különlegessége az, hogy a csapat kirándulást tesz a mai modern elektronikus zene felé, természetesen vegyítve ezt saját kialakult hangzásával. Az album másik fele egyfajta újragondolása a zenekar néhány régebbi számának.

A kiválasztott dalok teljesen más köntösben mutatják meg valójukat, mint ahogy a közönség eddig ismerhette őket. A "Szerelembomba" című nagy siker például kifordítva önmagából egy igazi swinges-jazzes köntöst kapott, míg az "Úgy vártalak" egy vérbeli latinos hangzású csemege az albumon. Az anyag végén pedig a csattanó: miközben a legújabb klipes dal, a "Ha kérhetném" a lemez első számaként modern elektronikus tánczeneként hirdeti a megújulást, az egyben a lemez záró akkordja is, természetesen másképp: hard rock eposszá változik, ezzel is bizonyítva a fiúk kalandozási vágyát mindenféle zenei műfaj felé.

A Back II Black 2013. január 19-én lemezbemutató koncertet ad a MoM Kulturális Központ színpadán. Az eseményre jegyek kaphatók a tex.hu-n és az ismert jegyárusító helyeken.

Kapcsolódó link: www.facebook.com/BackIIBlackOFFICIAL

2012. november 8., csütörtök

Back II Black lemezbemutató koncert 2013


2013. január 19-én a MoM Kulturális Központ színpadán tartja a Back II Black zenekar napokban megjelent, Csak a zene… c. albumának lemezbemutató koncertjét. 

A Back II Black zenekar Magyarország első funky zenekara. Zenéjükkel stabil helyet és nagy rajongótábort vívtak ki magunknak. Sikerességüket az a tény is bizonyítja, mely szerint slágereik nélkülözhetetlenek a discokból, a klubokból, a médiából, és egyéb rendezvényekről. A zenekar állandó résztvevője különböző fesztiváloknak, nagyszabású koncerteknek, road-showknak és reprezentatív cégek rendezvényeinek. 2008-ban a Kapcsolat Koncerten Santana előtt játszottak. 2010 januárjában nagyszabású koncertet adtak a Bolyki Brothers-szel a Művészetek Palotájában "Áthallás" címmel. Több önálló bulin bizonyította már a csapat, hogy egy koncert nem csak a zenélésről szól, hanem az alkotási élmények átadásából! Eddig minden egyes fellépésen sikerült bizonyítani, hogy Ők az elsők.

A januári lemezbemutatóra jegyek itt kaphatók:
http://www.jegyajanlo.hu/back-ii-black-lemezbemutato-nagykoncert-mom-jegyek

2012. november 7., szerda

Back II Black: Ha kérhetném

A Back II Black új albuma a tegnapi napon került a boltok polcaira.

A lemez érdekessége, hogy két arca van. Az egyiket mutatja az az öt vadonatúj dal, melyek képviselik a Back II Black által közvetített táncos-funkys zenét. Ezen pörgős, élettel teli dalok érdekessége, hogy a csapat kirándulást tesz a mai modern elektronikus zene felé, természetesen vegyítve ezt saját kialakult hangzásukkal. Az album másik fele egyfajta újragondolása a csapat néhány régebbi számának.

Az új dalok egyike a Ha kérhetném, melyhez már videóklip is készült, íme: http://www.youtube.com/watch?v=ydojgRqfK9w

2012. november 3., szombat

Back II Black

Az idén a 17.életévébe lépett Back II Black zenekar 2012. november 5-én újabb albummal jelentkezik, amely már a nyolcadik a sorban.

Az anyag, melynek címe Csak a zene, tartalmas zenehallgatást ígér azoknak,a kik kedvelik a csapatot, valamint az általuk játszott igényes popzenét.

Az album érdekessége, hogy két arca van. Az egyiket mutatja az az öt vadonat új dal, melyek képviselik a Back II Black által közvetített táncos-funkys zenét. Ezen pörgős, élettel teli dalok érdekessége, hogy a csapat kirándulást tesz a mai modern elektronikus zene felé, természetesen vegyítve ezt saját kialakult hangzásukkal. Az album másik fele egyfajta újragondolása a csapat néhány régebbi számának.

A kiválasztott dalok teljesen más köntösben mutatják meg valójukat, mint ahogy a közönség eddig ismerhette őket. A „Szerelembomba”című nagy siker például teljesen kifordítva önmagából egy igazi swinges-jazzes köntöst kapott, míg az „Úgy vártalak” egy vérbeli latinos hangzású csemege az albumon. Az anyag végén a csattanó: a legújabb klipes dal /Ha kérhetném/, mely a lemez első számaként igazi modern elektronikus tánczeneként hirdeti a megújulást, egyben a lemez záró akkordja is, természetesen másképp: hard rock eposszá változik, ezzel is bizonyítva a fiúk kalandozási vágyát mindenféle zenei műfaj felé.

http://www.facebook.com/BackIIBlackOFFICIAL

2012. június 29., péntek

Jó ügyért kampányol Bebe

Szombat este a Zöld Pardonban koncertezik a Back to Black, ám ezúttal különleges momentum zárja Bebéék fellépését…
Jó ügyhöz készül nevét adni az etióp származású énekes, Bebe. A Back to Black szombati fellépése nem a megszokott módon ér majd véget, Bebe ugyanis egy futógépen vezeti majd le a zenélés által felszabadult energiákat. Az énekes azonban nem egy fárasztó sportteljesítményre hajt majd: akciójával az ivóvízhiányban szenvedő afrikaiakra szeretné felhívni az emberek figyelmét. Nők és gyermekek milliói ugyanis naponta több mint tíz kilométert gyalogolnak húszkilós kannákkal, hogy tiszta vízhez jussanak. Míg az európaiak számára természetes, hogy a csapot megnyitva tiszta vízhez jutnak, Afrika egyik leginkább szárazság sújtotta vidékén minden csepp víz kincset ér és az élet reményét jelenti…

Az Ökumenikus Segélyszervezet, Etiópiából egy hete ű visszaérkezett munkatársaival az élen, egy figyelemfelkeltő akciót indított el ezen a héten, „Te meddig mennél el egy pohár vízért?”elnevezéssel. Futópadjuk először a belvárosi Akvárium Klubban bukkant fel, amelyen bárki gyalogolhat pár métert egy pohár vízért, ezzel fejezve ki szolidaritását az ügy mellett. Mivel a sporteszköz péntektől már a Zöld Pardonban várja az érdeklődőket, a népszerű szabadtéri szórakozóhelyen koncertező Bebe számára egyértelmű volt: a futópadra felállva és két marmonkannát tartva ő is gyalogolni fog, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét; vannak a világnak olyan részei, ahol egyáltalán nem természetes a mindennapokban korlátlan mennyiségben elérhető, tiszta ivóvíz.