2012. november 29., csütörtök

Back II Black - Csak a zene...


Az idén a 17. életévébe lépett Back II Black zenekar újabb albummal jelentkezett, amely már a nyolcadik a sorban. A "Csak a zene..." című anyag tartalmas zenehallgatást ígér azoknak, akik kedvelik a csapatot, valamint az általuk játszott igényes popzenét.

Az új Back II Black-album érdekessége, hogy két arca van. Az egyiket mutatja az az öt vadonatúj dal, melyek képviselik a zenekar által közvetített táncos-funkys zenét. Ezen pörgős, élettel teli felvételek különlegessége az, hogy a csapat kirándulást tesz a mai modern elektronikus zene felé, természetesen vegyítve ezt saját kialakult hangzásával. Az album másik fele egyfajta újragondolása a zenekar néhány régebbi számának.

A kiválasztott dalok teljesen más köntösben mutatják meg valójukat, mint ahogy a közönség eddig ismerhette őket. A "Szerelembomba" című nagy siker például kifordítva önmagából egy igazi swinges-jazzes köntöst kapott, míg az "Úgy vártalak" egy vérbeli latinos hangzású csemege az albumon. Az anyag végén pedig a csattanó: miközben a legújabb klipes dal, a "Ha kérhetném" a lemez első számaként modern elektronikus tánczeneként hirdeti a megújulást, az egyben a lemez záró akkordja is, természetesen másképp: hard rock eposszá változik, ezzel is bizonyítva a fiúk kalandozási vágyát mindenféle zenei műfaj felé.

A Back II Black 2013. január 19-én lemezbemutató koncertet ad a MoM Kulturális Központ színpadán. Az eseményre jegyek kaphatók a tex.hu-n és az ismert jegyárusító helyeken.

Kapcsolódó link: www.facebook.com/BackIIBlackOFFICIAL

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése