2012. november 6., kedd

Szimfonikus szerelemtablettát adagol a Magashegyi Underground

Videóklipet készített a Szerelemtabletta című slágerének szimfonikus átiratához a Magashegyi Underground. A felvételeket a nyári Veszprémi Utcazene Fesztiválon rögzítették. A zenekar magával ragadó szimfonikus remix koncertjét november 21-én Hódmezővásárhelyen, november 23-án pedig Pécsen hallhatja a közönség.

Újabb ismert slágere szimfonikus átértelmezéséhez készített koncertklipet a Magashegyi Underground. A zenekar idén nyáron a Veszprémi Utcazene Fesztiválon szabadtéren is előadta a dalait csaknem ötven komolyzenész kíséretében. A különleges hangulatú fellépésre egy forgatócsoport is elkísérte őket. A Rázz fel című dal koncertklipje után a Magashegyi Underground egy újabb kuriózummal lepi meg a rajongóit. Az új videóklipen az Ezer erdő című albumról ismert Szerelemtabletta című sláger csendül fel szimfonikus átértelmezésben.

A folyton kísérletező Magashegyi Underground tavaly a budapesti Művészetek Palotájában mutatta be szimfonikus remix koncertjét. A közönség rendkívül pozitívan fogadta az átiratokat, így az első előadást egy újabb követte, és mindkettő teltház előtt zajlott. Mivel a zenészek is nagyon élvezték a közös alkotófolyamatot, és számos helyről érkezett felkérés, egyértelművé vált, hogy lesz folytatása a produkciónak. A Magashegyi Underground idén ősszel már vidéki nagyvárosokba is elviszi rendhagyó koncertjét. Az első előadást november 21-én Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, a másodikat pedig november 23-án a pécsi Kodály Központban tartja a zenekar. Ezeken a koncerteken is a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus Énekegyüttes tagjaival állnak színpadra. A szimfonikus áthangszerelésben Subicz Gábor, a Pannonia Allstars Ska Orchestra trombitása mellett Grünvald László, a Talamba Ütőegyüttes tagja vett részt, aki egyben az estek karmestereként is közreműködik majd. Hódmezővásárhely és Pécs után a Magashegyi Underground további hasonló előadásokat tervez más vidéki nagyvárosokban is.

A hódmezővásárhelyi koncertre a normál jegy 2500, a diákjegy pedig 1500 forintba kerül. A belépők már kaphatók a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ pénztárában.

A pécsi Kodály Központba 2600, 2200 és 1800 forintos áron lehet jegyet váltani. Online foglalás:

https://www.jegymester.hu/hun/Event/38002302/Magashegyi-Underground-Szimfonikus-Remix-Koncert

Magashegyi Underground: Szerelemtabletta
http://www.youtube.com/watch?v=p3QtB7pPNwg&feature=youtu.be

Részletek:
http://www.magashegyi.hu
www.facebook.com/magashegyiunderground

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése