2012. november 6., kedd

A jövő gitáros istenei: könyv a rock és a blues feltörekvő tehetségeiről

A rockzene gyökereinek bemutatása után (Nyitott blues) ezúttal a legfiatalabb, bimbózó hajtásokra koncentrál Géczi László új könyve, mely korunk 33 tehetséges és fiatal, de viszonylag ismeretlennek számító gitárosának életrajzát mutatja be. A rock és a blues zenét kiválóan ismerő szerző tudását arra használja fel, hogy korunk milliónyi ifjú gitárosa közül válogasson ki néhány olyan fiatal tehetséget, aki egy napon méltóvá válhat arra, hogy a már most is istenként tisztelt gitárosok, így Clapton, Hendrix vagy éppen Gary Moore magasságába emelkedjék. 

1965-ben, a Lassúkezűnek is becézett Eric Clapton játékát hallva történt meg először, hogy egy lelkes rajongó földöntúli magasságba emelt egy gitárost azzal, hogy a londoni tűzfalakra a „Clapton egy isten” (Clapton is God) feliratot pingálta. Az elmúlt hat évtizedben mindvégig fennmaradt a hangszer népszerűsége – nem véltetlen, hogy egy frissen alakuló zenekar esetében minden bizonnyal a gitárosi posztra lesz a legtöbb jelentkező.

A könyvben bemutatott 33 (a szám a krisztusi korra utal) ifjú gitáros többsége a 20-as, 30-as éveiben jár, a legfiatalabb közülük a mindössze 13 éves Quinn Sullivan: a Massachusets-i kisfiú háromévesen kapta első gitárját, mentora pedig nem más, mint a 76 évesen is ereje teljében lévő Buddy Guy! A legendás blues gitárosra akkora hatással volt a legnagyobb amerikai talk show-kban is bemutatott fiatal tehetség, hogy még az egyik lemezén is szólózik, a Who's Gonna Fill Those Shoes (szabad fordításban: ki veszi majd át a stafétát?) című dalban.

A könyvben bemutatott zenészek közt persze nem csak potenciális gitáristenek, hanem istennők is találhatóak, ugyanis hét kiemelkedően tehetséges hölgy is bemutatásra kerül. A könnyed, olvasmányos formában megírt életrajzokból az is kiderül, hogy szinte mindegy, hogy a világ melyik pontjára születünk, zenei világunk és esetleges későbbi karrierünk szempontjából a legfontosabb, meghatározó szempont az, hogy a szülői házban milyen zene vesz körül minket: a skóciai Nimmo testvérek például időnként skót szoknyában játsszák azt a blues rockot, melyet szüleik kedvenc hard rock és blues előadói révén szívtak magukba.

A könyvben szereplő egyik német tehetség, a Gary Moore útján járó Henrik Freischlader kétszer is játszott már hazánkban, ez azonban sajnos nem nevezhető tendenciának – mindenesetre A jövő gitáros istenei című könyv beszerzése abban is segíthet, hogy biztosan tudjuk: melyek azok az előadók, amelyek jövőbeli magyarországi koncertjeit semmiképpen sem érdemes kihagyni.

A kötet digitális és nyomtatott formában is elérhető, megvásárolhatjuk az alábbi weboldalon: http://www.konyvaruhaz.info/products-page/geczi-laszlo/a-jovo-gitaros-istenei/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése