2012. november 20., kedd

A One Direction mánia elérte Magyarországot is!

One Direction mánia elérte Magyarországot is!

A világ legnépszerűbb bandája, a One Direction november 12-én, azaz most hétfőn jelentette meg második stúdió albumát "Take Me Home" címmel, és a magyar rajongók elképesztő rohamának köszönhetően a CD 2 nappal a boltokba kerülése után már több helyen hiánycikk is lett. A hihetetlen népszerűségnek örvendő albumból 2 nap alatt annyi példány fogyott Magyarországon, mint a banda előző, "Up All Night" című debütáló albumából februári megjelenése óta összesen, illetve kétszer annyi, mint Madonna idei albumából a megjelenésének hetében, így az idén eddig kiadott összes nemzetközi kiadvány közül ez az album fogja a legmagasabb első heti eladást produkálni jövő heti debütálásakor a MAHASZ albumlistán.


A "Take Me Home" elkészítése közben a One Direction A-listás dalszerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt; az album készítése újra összehozta a bandát olyan neves együttműködőkkel, mint Savan Kotecha, Rami Yacoub & Carl Falk, Ed Sheeran és a McFly-ból ismert Tom Fletcher, valamint Dr. Luke, Shellback és Toby Gad. Ez az album bizonyosan egy újabb bombasiker a valódi nemzetközi poptehetségektől!

Az album első slágere a hazai rádiókban is hallható "Live While We're Young", melyet már közel 100 millió alkalommal néztek meg a VEVO-n: http://www.youtube.com/watch?v=AbPED9bisSc.

Az elmúlt közel 1 év egészen hihetetlen volt Niall Horan, Zayn Malik, Liam Payne, Harry Styles és Louis Tomlinson számára. A brit X Factor 2010-es szériájában feltűnt tehetségek 2011 szeptemberében jelentették meg debütáló slágerüket "What Makes You Beautiful" címmel, és sikereik azóta töretlenek. A 1D-mánia végigsöpört a világon: több kilométernyi újságcikk és világszerte összesen több mint 12 milliós album- és kislemezeladás övezte eddigi útjukat.

"Up All Night" című debütáló albumuk napjainkig 17 országban érte el a listák legelső helyét és ők lettek a legelső brit banda is, akik az amerikai Billboard lista első helyén debütáltak bemutatkozó albumukkal. Turnéjuk állomásai telt házasak voltak az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon, sőt, még a New York-i Madison Square Gardenben is. Élő koncert DVD-jük szintén elképesztő sikereket ért el: 27 országban kapaszkodott fel a listák legelső pozíciójába.

2013 tavaszán a One Direction világkörüli turnéra indul, mely az Egyesült Királyságban veszi kezdetét: a srácok 9 koncertet adnak a londoni O2 Arena színpadán, majd Nyugat-Európában folytatják a turnét.

További információ a banda magyar nyelven is elérhető hivatalos weboldalán található:

www.onedirectionmusic.com
www.twitter.com/onedirection
www.facebook.com/onedirectionmusic



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése