2012. november 8., csütörtök

An Café: japán popzenekar Budapesten

Miközben a koreai popzenét kifigurázó Psy Gangnam Style című videója néhány hónap alatt az év világslágerévé vált, Európába sorra érkeznek a műfaj valódi képviselői, akik koncepciókkal átszőtt albumaik és hangyaszorgalommal felépített karrierjük révén szintén világhírnévre tesznek szert. A november 14-én a budapesti Club 202-ben koncertező An Café a japán pop-rock egyik legsikeresebb képviselője. 


Színes, érzelmes, élénk és koncepciózus – ezek azok a jellemzők, amelyek a japán popzenét kiemelik a műfaj többi képviselője közül, s amelyek képesek arra, hogy az egyébként csak egy szűk réteg által érthető dalszövegek ellenére világszerte ismertséget szerezzenek egy-egy távol-keleti előadónak. A dél-koreai Psy alig néhány hónap alatt, több mint félmilliárdos nézettséget elérve döntötte meg sorra az internetes rekordokat – a 2003-ban alakult japán An Café pedig több éves kitartó munkával és rendkívül igényes zenéjével érte el, hogy idei turnéja keretében már a világ számos pontján felléphet. A nevét az Antic Cafe rövidítésével nyert visual kei együttest Miku (ének), Takuya (gitár), Kanon (basszusgitár) Yu-ki (billentyűsök) és Teruki (dob) alkotja.

Az An Café fiatalos, bohó stílusa, az extrém frizurák, látványos sminkek és szokatlan ruhák mind-mind szerves részét képezik az arculatnak: éppen ezek azok az elemek, amelyekkel egy visual kei zenekar hatást kelt – nem felejtve persze a remekül eltalált, fülbemászó dallamokat, és a roppant színes, változatos zenei aláfestéseket, melyek segítségével a világ bármely pontján sikert aratnak. Kakusei Heroism című videójuk itt látható: http://youtu.be/9GZxdaZoHmQ

A zenekar néhány év alatt kirobbanó népszerűségre tett szert a tinédzserek körében, amit elsősorban életszerű szövegeiknek és slágeres, de egyben rockos, jól táncolható dallamaiknak köszönhetnek. 2005-ös első albumukat követően - kiváló érzékkel adagolva - kislemezek és exkluzív koncertek formájában gerjesztették maguk körül a hírverést, aminek köszönhetően már a 2006-os második lemezt követően, alakulásuk után pár évvel is egész Japánban turnézhattak. Gondosan megkomponált performanszok, erős koncepcióval ellátott, érzelmekben gazdag előadások szőtték egyre szorosabbra a zenekar rajongókkal kialakított kapcsolatát, és ezt a kapcsolatot csak tovább erősítik azok a bennfentes kifejezések, amiket a rendezvényeken és az albumokon használnak. Ezek közül talán „nyappy” a legismertebb, melyet az énekes Miku még gimnazista korában talált ki, s gyakorlatilag az angol happy (boldog) szóval azonos jelentésű – a csak a beavatottak által ismert kifejezés turnék és kiadványok nevében is rendszeresen feltűnik.

Két év után idén április 1-én jelentették be, hogy az együttes ismét aktivizálja magát, és az új dalok kiadása mellett ősszel világ körüli turnéra indulnak – ennek keretében érkeznek november 14-én Budapestre is, ahol most először a Club 202-ben lépnek fel. Jegyek még kaphatók!

a Concerto Music bemutatja:
2012. november 14., szerda 18 óra
Budapest, Club 202
An Cafe koncert
Belépő: 6900 Ft
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése