2012. november 6., kedd

Lámpást gyújt Harcsa Veronika a Nemzeti Színházban


Brüsszelből érkezik haza Harcsa Veronika énekesnő, hogy november 19-én, hétfőn este hét órától a Nemzeti Színház Nagytermében láthassa a közönség a Lámpafény című produkciót. A sajátos stílusú előadás a Harcsa Veronika Quartet tavaly májusban megjelent albumának anyagára épül. A cím is utal a hangulatra, intimitást, közvetlenséget fejez ki. A dalok között Kulka János szövegei egészítik ki az előadást. 


A Harcsa Veronika Quartet 2011. májusában mutatta be negyedik albumát Lámpafény címmel. A lemezen XX. századi magyar költők, Weöres Sándor, József Attila, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád verseit dolgozták fel. A lemez a megjelentést követően nem sokkal elérte a jazz-aranylemez példányszámot, valamint Fonogram-jelölést kapott az „Év hazai jazz albuma” kategóriában.

Az énekesnő jelenleg Belgiumban él, a Brüsszeli Királyi Konzervatórium kétéves mesterképzését kezdte el októberben.

- A vetítés és a díszlet visszafogott lesz, finoman erősíti a versek és a dalok hangulatát. Első alkalommal 2011. májusában, a Müpa nagytermében játszottuk ezt az előadást. Azóta a Bárka Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Urániában volt Lámpafény est. Megtiszteltetés, hogy most a Nemzeti Színházban adhatjuk elő – árulta el az énekesnő. Az est egyszerre nyújt koncert- és színházi élményt. Utóbbihoz nagyban hozzájárul Kulka János szereplése, aki korábban azt nyilatkozta az előadásról:

- Egy szép, élményekben gazdag este a Lámpafény koncert. Örülök, hogy részt vehetek az előadásban, mert Veronika egy olyan küldetést vállalt, amit kevesen, és amit én nagyon tisztelek. Megpróbál újra a köztudatba emelni egy lassan elfeledett műfajt, a verset. Érzékenységével, kivételes énektudásával képes rá, hogy életre keltse a költeményeket. Magam is éneklek sanzonokat, szeretem azt, amikor egy irodalmi szövegre születik dal. Hiszek ebben, mert így reményeim szerint a költők és a versek tovább élnek. Az én szerepem az lesz a koncerten, hogy a dalok között írásokat olvasok fel a költőkről.

A Lámpafény est – amely bemutatja a lemez teljes anyagát – november 19-én este 7 órakor kezdődik a Nemzeti Színház Nagytermében.

Bővebben:
http://nemzetiszinhaz.jegy.hu/auditwiev.php?eid=203686&aid=1937&vid=264
www.harcsaveronika.hu
www.facebook.com/harcsaveronika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése