2012. november 6., kedd

Calvin Harris a csúcson a magyar slágerlistán!


A skót DJ/producer - aki az elmúlt 12 hónapban kétszer is járt hazánkban, Rihanna kísérőjeként, illetve a Balaton Sound fesztiválon - karrierjének első saját #1 slágerét érte el a héten Magyarországon az Example közreműködésével készített "We'll Be Coming Back" című slágerével, mely debütálása utáni kilencedik hétben ugrott a listavezető pozícióba a Mahasz Rádiós Top40 listán. A harmadik stúdióalbumát "18 Months" címmel éppen ezen a héten megjelentető Calvin Harris korábban még egyszer sem tudott a magyar slágerlista élére kerülni saját dalával, bár "Feel So Close" és a Ne-Yo-val készített "Let's Go" című slágerei is a rádiók kedvencei voltak az idei évben. A Rihannának készített "We Found Love" című slágere volt az első, mely #1 pozíciót ért el hazánkban, ám abban a dalban csak mint közreműködő előadó vett részt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése