A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Billy Talent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Billy Talent. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 21., hétfő

Elmarad a Billy Talent február 4-i koncertje az A38 Hajón

A zenekar egy közeli időpontban pótolja a fellépést

Az A38 Hajó sajnálattal tudatja, hogy a Billy Talent zenekar európai koncertkörútjának nagy része, benne február 4-i budapesti fellépése az együttes egyik tagja közeli rokonának halála miatt elmarad. A menedzsmenttől határozott ígéretet kaptunk arra, hogy a koncertet egy nagyon közeli időpontban megtartják, amire a február 4-re szóló, már megváltott jegyek természetesen érvényesek lesznek. Az egyeztetések most folynak, és az új időpontot előreláthatóan napokon belül nyilvánosságra hozzuk.

A Billy Talent tagjainak részvétünket fejezzük ki, a közönségtől pedig elnézést és megértést kérünk. Alább olvasható Benjamin Kowalewicz, a zenekar énekesének közleménye:


„Kedves mindenki!

Három tetoválás van az alkaromon: Barátok, Család és Zene. Számunkra e három a legfontosabb. Elvesztettünk valakit, aki nagyon közel állt hozzánk, és az elmúlt hét volt életünk legszürreálisabb hete. Nem vagyunk és az elmúlt húsz évben sosem voltunk olyasfajta zenekar, amelyik csak úgy lemondja a koncertjeit, de az adott körülmények között le kell mondanunk a turnénk hátralévő részét. Nehéz döntés volt ez, és sosem hagynánk magára a közönségünket, de őszintén érezzük, hogy most a barátaink és családunk mellett kell lennünk. Ígérjük, kárpótolni fogunk titeket. Miénk a világ leghűségesebb rajongótábora, és mi mindig mellettetek állunk, ahogy azt is reméljük, hogy most ti is mellettünk álltok, amikor szükségünk van rá.
Még egyszer, teljes szívünkből sajnáljuk, de ebben a helyzetben szeretteink mellett a helyünk.

Éljetek és szeressetek tiszta szívből!

Ben”

2012. október 27., szombat

BILLY TALENT koncert az A38 Hajón

 
A kanadai punkrock-együttes, a Billy Talent idén szeptemberben jelentette meg negyedik nagylemezét, és szokásához híven azonnal intenzív turnézásba kezdett. A – korábbiakhoz hasonlóan monstre, több földrészen át tartó, több mint százállomásos koncertkörút Magyarországot is érinti: február negyedikén a Billy Talent az A38 Hajón mutatja be Dead Silence című új albumát! A Billy Talent nem sokat változott, de jobb, mint valaha.

Amikor a kilencvenes évek elején négy gimnazista összetalálkozott egy Toronto melletti város, Mississauga egyik katolikus iskolájában, még nem nagyon lehetett rá számítani, hogy a frissen alapított gimizenekar egy évtizednyi próbálkozás után Kanada egyik legsikeresebb és legjobb punk-rock csapatává válik. Pedig ez történt: húsz év, egy kényszerű névváltoztatás, öt nagylemez, eszméletlen mennyiségű koncert és világ körüli turné után a négy egykori diák még mindig együtt játszik, ugyanolyan letaglózó lendülettel, mint egykor. A Billy Talent tíz év után befutott, és tíz éve a csúcson van.


Pedig a kezdet nem volt egyszerű. A négy srác eredetileg Pezz néven alakította meg az együttest, rendületlenül gyártotta a demókat és tolta a torontói underground klubkoncert-zenekar szekerét. Zabolátlan skával megtűzdelt, dühös hardcore-punk-rapjük hozott némi népszerűséget nekik, de a városból igazán nem tudtak sosem kitörni. Érdekes módon egy olyan esemény adott lendületet a csapatnak, ami más zenekart talán tönkretett volna: a régebben létező amerikai Pezz zenekar perrel fenyegette meg őket névbitorlásért, mire a fiúk 1999-ben átnevezték magukat Billy Talentre. Az elnevezést a népszerű kanadai zenész és költő-író, Michael Turner áldokumentum-regénye, a Hard Core Logo fiktív zenekarának fiktív gitárosától (a könyvben: Billy Tallent) vették. Ezzel az együttes némiképp stílust is váltott, szakított a korábbi, „fésületlen” punkkal, sokkal erőteljesebbek lettek a rockos elemek, nagyszabású, ezer közül felismerhető riffekre épültek az újabb számok, némi „popos” dallamosság is bekúszott a zenébe, de amiről a Billy Talent a mai napig nagyon híres: a punktól merőben idegen módon félelmetesen tiszta vokálok, többszólamú ének lett a daloknak immár joggal nevezhető számok fő eleme. Ettől persze még nem szakítottak teljesen a punkkal, és a Billy Talent rövid, velős, míves punk-rock himnuszai hamarosan óriási sikert hoztak a zenekarnak.


Azóta a Billy Talent menetrendszerű pontossággal, háromévente jelenteti meg lemezeit (az első hármat csak sorszámmal ellátva), és mindegyik lemezhez legalább másfél éves monstre turnét kapcsol. Az igazi hírnevet ezek az átlagosan százötven-kétszáz állomásos gigaturnék hozták meg: a Billy Talent kétségkívül az egyik legjobb, de mindenképp leglelkesebb koncertzenekar, amelyik nem restelli például meglepetés háztető-fellépésekkel meglepni rajongóit. Hogy az együttes mit tud a színpadon, arról két éve a Szigeten is meggyőződhetett a magyar közönség. És most, szeptember elején megjelent az új nagylemez, ami, szakítva a hagyományokkal, immár nem névtelen, hanem van címe, méghozzá elég beszédes: Dead Silence. Igazi érett, komoly darab – borítója a neves ausztrál grafikus, Ken Taylor munkája -, egy teljes fegyverzetben előttünk álló zenekar műve. A Billy Talent egész eddigi pályafutása a függetlenségről szólt, amit ez az album tetőz be. Felvételeihez a négy tag saját stúdiót épített, a produceri munkát kizárólag a gitáros, Ian D'Sa végezte, és a munka igazi, izgalmas, közönségcsigázó valóságshow volt: a Billy Talent honlapján és YouTube-csatornáján irgalmatlan mennyiségű interjút, benyomást, „working notes”-t, miniklipet és életképet tett közzé, így a rajongók szinte élő egyenesben követhették a stúdiómunkát. Aztán jöttek a videóklipek, legutóbb a pár napja megjelent Surprise Surprise, amikből világosan látszik, hogy a Billy Talentnek érdemes volt saját kezébe venni az irányítást.


Nagyszabású, felejthetetlen riffek, a megszokott, eszméletlen vokálok, igazi, tombolós punkrock-himnuszok – a Billy Talent nem sokat változott, de jobb mint valaha. Nem kétséges, hogy forró hangulatú klubkoncertet tart majd az A38 Hajón.




2012. augusztus 31., péntek

BILLY TALENT: Dead Silence

A 2012. szeptember 10-én megjelenő Dead Silence a Billy Talent első olyan lemeze, aminek "normális" címe van, és nem egy sorszámot visel. A lemez három stúdióban került rögzítésre Torontoban, Vancouverben és Los Angelesben. A produceri munkálatokat a zenekar gitárosa, Ian D’Sa vállalta magára.

Szinte hihetetlen, de a kanadai Billy Talent már közel 20 éve létezik, és ezalatt napjaink egyik legsikeresebb rockzenekarává nőtték ki magukat. Többek között MuchMusic, Juno és MTV díjasok, a világ legnagyobb fesztiváljain léptek fel - két éve pl. nálunk a Szigeten is. Olyan slágerek megalkotói, mint a “Try Honesty”, a “River Below”, a “Red Flag” vagy a "Fallen Leaves". Az előző lemez turnéja után a csapat vásárolt magának egy házat Toronto keleti részén, ahol a gitáros Ian D’Sa, az énekes Ben Kowalewicz, a dobos Aaron Solowoniuk és a basszusgitáros Jon Gallant heti 5-6 napban saját próbatermet és stúdiót épített, majd elkezdték az új lemez munkálatait. A felvételeket 2011 karácsonyán félbeszakította Solowoniuk szívműtéte, mely már 5 éve húzódott és most sürgőssé vált - ám szerencsére gyorsan felépült utána és amint lehetett, folytatták a munkát.

A lemezről az első klip már nyár elején megjelent a “Viking Death March” című dalra.
http://www.youtube.com/watch?v=VRFCMM3bra8

A borító, melyet az ausztrál Ken Taylor készített, azt jelképezi, hogy még a legmélyebb óceán mélyén is van remény - illusztrálva ezzel a 2012-es világvége-teóriát. A Dead Silence erről szól: kövesd az álmaidat, állj ki önmagadért, és csak azzal törődj, ami igazán fontos!

Kiadó: Magneoton/Warner Music Canada