2013. január 16., szerda

Destiny's Child: Love Songs

"Love Songs" címmel február 4-én jelenik meg azt a kiadványt, melyen a legsikeresebb vokálcsapat, a Destiny's Child teljes karrierjének legérzelmesebb és legromantikusabb dalai kaptak helyet.

A "Love Songs" legfőképpen az 1997 és 2004 között rögzített romantikus gyöngyszemeket vonultatja fel, és helyet ad a "Nuclear" című felvételnek is; ez a Destiny's Child első olyan új dala, mely 2004 óta készült. A nóta produceri munkálatai Pharrell Williams nevéhez fűződnek, aki közösen szerezte ezt a dalt az együttes egyik tagjával, Michelle Williamsszel, valamint James Fauntleroy-jal és Lonny Bereallel, az éneksávot pedig Beyoncé és Lonny Bereal készítette. A romantikus témájú "Love Songs" a Destiny's Child második válogatása, mely a Sony Music / Legacy Recordings gondozásában jelenik meg.

A leginkább dance floor pop és R&B slágereiről elhíresült Destiny's Child bebizonyítja, hogy ugyanolyan ellenállhatatlanul énekelnek a viszonzatlan és a mindent elsöprő szerelemről a "Love Songs" című albumon. A "Nuclear" című újdonság mellett a "Love Songs" olyan romantikus, szenvedélyes és érzelmes nótákat sorakoztat fel, mint az 1998-as "Destiny's Child" című albumról a "Killing Time" és a "Second Nature", az 1999-es "The Writing's On The Wall" című korongról a "Now That She's Gone", a Next közreműködésével készült "If You Leave", vagy épp a "Temptation". A 2001-ben megjelent "Survivor" című albumról a "Brown Eyes" és az "Emotion", míg a 2004-es "Destiny Fulfilled" című kiadványról a "Cater 2 U", az "If", a "T-Shirt", valamint a "Love" című nóták kaptak helyet a válogatáson. Ráadásként a rajongók megkapják a "Say My Name" című nóta Timbaland féle remix verzióját (mely a 2002-es "This Is The Remix" című kiadványon jelent meg), valamint Kelly Rowland "Heaven" című dalát, mely az énekesnő 2002-es szólóalbumán, a "Simply Deep" című albumon mutatkozott be.

* * * * *

A '90-es évek végétől a 2000-es évek közepéig az amerikai női vokálegyüttes, a Destiny's Child egy nélkülözhetetlen, provokatív és dinamikus popzenei aláfestést adtak a századfordulóhoz, miközben megismertettek a világgal három határozott és független nőt: Beyoncét, Kelly Rowlandet és Michelle Williamst.

Az elmúlt két évtized egyik legjelentősebb kereskedelmi sikereit elérő és az ízlésre legnagyobb befolyással bíró popbandája, a Destiny's Child összekötötte az old school show-biznisz előadói munkaerkölcsöt a new school 21. századi tehnológiával és divattal, hogy megváltoztassák a világ R&B, dance és popzene hallgatási szokásait.

A banda jellegzetes zenéje - melyben érzelmes vokálok keverednek a lélekkel teli gospel-harmóniákkal és felejthetetlen melódiák kötnek össze szoros, ellenállhatatlan groove-okat - olyan hook-okkal teli önmegvalósító dalok köré építette őket, melyek közvetlenül a széleskörű és lojális rajongótáborhoz beszéltek. Az ikonikus és forradalmi Destiny's Child eltűntette a popműfajok között húzódó határokat, létrehozva ezzel egy utánozhatatlan zenei és megjelenési stílust, melyben a pozitív zenei, spirituális és személyes értékek közvetítése kapta a főszerepet.

1997 és 2005 között a Destiny's Child a legnagyobb kereskedelmi sikereket elérő női vokálcsapattá nőtte ki magát világszerte összesen több mint 60 millió eladott albummal. A hivatalos életmű ebből a lélegzetelállító periódusból - melyben a csapat 2002 és 2004 között "szünetet" is tartott - 4 stúdióalbumból (az 1998-as "Destiny's Child", az 1999-es "The Writing's On The Wall", a 2001-es "Survivor", valamint a 2005-ös "Destiny Fulfilled"), egy karácsonyi albumból (a 2001-es "8 Days of Christmas"), egy remixalbumból (a 2002-es "This Is The Remix"), valamint egy nr. 1 dalokból álló válogatásból (a 2005-ös "#1's") áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése