2012. október 15., hétfő

Elstartolt a Voice, nyolcan már továbbjutottak


Pénteken este elstartolt a TV2 nagyszabású énekes tehetségkutatója, a Voice. Az első adásban megható és vidám pillanatoknak is szemtanúi lehettek a nézők. Nyolc versenyző örülhetett, a mesterek úgy döntöttek, ők kellenek a show-ba.
Nyolcan jutottak tovább a Voice első adásából. Ők azok, akik csupán a hangjukkal győzték meg a mestereket. Az este végén Caramel örülhetett, ő három versenyzővel a csapatában zárta a napot, míg Mező Misi csupán egy énekest toborzott maga mellé.

Bakonyi Zsolt angliai munkáját adta fel azért, hogy megmérettessen a műsorban, ami jó döntésnek bizonyult, Andrea csapatát erősíti, ahogy Schwartz Dávid is. Gájer Bálint a swing stílusban előadott Moves Like Jagger című dallal győzte megy a mestereket. Bálint pedig úgy döntött, Caramellel szeretne dolgozni. Szintén a legfiatalabb mestert választotta a Fekete Vonat egykori énekesnője, a bámulatos változáson átesett Mohamed Fatima, valamint az extrém külsejű szőkeség, Karai Anna. Pleszkán Écska először a hangjával, a gombok megnyomása és a fotelek megfordulása után pedig stílusával is magával ragadta a zsűrit. A 22 éves lány Somló Tamást választotta mesteréül. Az adás egyik legnagyobb meglepetését a Szécsi ikrek okozták. Egymás után léptek a színpadra és mindketten elkápráztatták Mező Misiéket, akik először azt hitték, valami tréfa áldozatai és kétszer hallják és látják ugyanazt a versenyzőt. Els őként Saci választotta Somlót, a közvetlenül utána éneklő – és szintén továbbjutó - Böbe pedig Mező Misit.

Jövő pénteken a második Meghallgatással folytatódik a The Voice – Magyarország hangja!


Karai Anna és Caramel
Bakonyi Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése