2012. október 10., szerda

A Kosheen világpremierrel tér vissza a Zöld Pardonba

A brit Kosheen a legnagyobb slágereit és vadonatúj stúdióalbuma dalait hozza el október 11-én, csütörtökön a Zöld Pardonba. Az elektronikus zenei szcéna egyik meghatározó együttese világpremiert tart Budapesten, hiszen több új szerzeményt a ZP közönsége hallhat elsőként élőben London, Bécs, Zürich, Amszterdam és Berlin előtt. 

Nevéhez méltó bulira készül október 11-én, csütörtökön a Zöld Pardonban a Kosheen. A kilencvenes évek végén világhírűvé vált brit csapat neve a japán „régi” és „új” szavakból ered, ezért a trió a legnagyobb slágerei, a Hide U, a Hungry és a Catch mellett a múlt héten megjelent lemeze dalait is eljátssza Budapesten.

A Kosheen negyedik stúdióalbumára öt évet kellett várniuk a rajongóknak, mert a zenekar szakított a korábbi kiadójával, és maga adta ki az anyagot. Az október 1-jén megjelent, 15 dalt tartalmazó album címe nem véletlenül lett Independence, vagyis Függetlenség. A cím arra is utal, hogy Markee Substance, Darren Decoder és a csodás hangú énekesnő, Sian Evans sokkal szabadabban kísérletezhetett, mint korábban. Zenéjük a korábbiakhoz képest kissé más irányt mutat, hiszen a csapat bátran alkalmazott dub, drum’n’bass és dowtempo elemeket is, ugyanakkor minden dalban tetten érhető az eredeti és összetéveszthetetlen Kosheen-hangzás.

A bristoli csapat az új lemez megjelenése után európai turnéra indul, amelynek London, Bécs, Zürich, München, Amszterdam, Berlin, Köln és Brüsszel előtt az első állomása október 11-én, csütörtökön este a Zöld Pardonban lesz.

- A budapesti koncertre világpremierekkel készülünk, ugyanis a Zöld Pardonban több dalt is bemutatunk az új lemezünkről, amelyeket színpadon még sohasem adtunk elő. Emellett természetesen játszani fogjuk a legismertebb slágereinket is – mondta Markee Substance, a Kosheen egyik alapító tagja.

A zenekar szívesen látott vendég Magyarországon. Felléptek már egyebek mellett a Sziget Fesztiválon és idén a szegedi SZIN-en, 2010-ben pedig az egyik legjobb hangulatú estét varázsolták a Zöld Pardonba.

- Nagyon szeretjük a magyar fesztiválokat, a lelkes közönséget, a tömeget és a fantasztikus hangulatot. Az elmúlt évek alatt az „egészségedre” szót tanultam meg magyarul, és kóstoltam már a szilvapálinkát is, de a többire sajnos nem emlékszem – viccelődött Markee Substance.

A Kosheen koncertje 20 órakor kezdődik, a belépő 600 forint.

Kosheen: Get A New One
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=RyNiOidWSqQ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése