2012. október 1., hétfő

NEO koncert rég hallott dalokkal


Október 5-én, pénteken a NEO zenekar gondoskodik a talpalávalóról a Zöld Pardonban. Az egyik legismertebb hazai elektropop zenekar nemcsak legfrissebb albumának dalaival készül, hanem Kontroll című filmhez írott anyagukból és a Maps of Voyage című korongjukról is kapunk néhány meglepetést. 


Az idén már 14 éves együttes legújabb, The Picture című albumával mozgatja át a közönséget, de elővesznek pár rég nem hallott számot is.

- Nemsokára megjelenik, azaz letölthető lesz legújabb kislemezünk, amin a We are all heroes című dal hallható nyolc különböző remixben. A dalt - amihez nyáron klipet is készítettünk – a magyar elektronikus zenei underground legjobbjai gyúrták át, készítették el a saját verziójukat – mondta el Milkovics Mátyás, a NEO frontembere. A dal a koncerten is elhangzik majd, teljesen új csomagolásban – tette hozzá.

A csapat kihasználja a lehetőséget, hogy a Zöld Pardonban a nyári fesztivál-fellépésekhez képest hosszabb műsoridő áll rendelkezésére: a koncerten leporolnak pár szerzeményt a Kontrollhoz készült filmzenéből, illetve a jelenlegi felállás első közös lemezéről, a Maps of Voyage-ról is számíthat átdolgozott dalokra az - immáron több generációs - rajongótábor.

A NEO 2012 hátralévő részében új lemezén dolgozik: bár folyamatosan születnek az új ötletek, nem akarják elkapkodni a megjelenést.

- Azért zenélünk, mert ezt szeretjük csinálni és sokat segít, hogy nincs rajtunk piaci kényszer. Úgy játszunk - ma már sokszor csak pejoratívan emlegetett - popzenét, hogy közben szeretünk és merünk is kísérletezni – fogalmazott a zenekar alapítója.

Péntek este nem hiányozhatnak az olyan régi slágerek sem, mint az It Takes No Weed és az Aiiaiiiyo, a belépő szokás szerint 400 forint.

A We are all Heroes című dalhoz készített klip:
http://www.youtube.com/watch?v=g5qWADApjsA

Részletek:
http://www.zp.hu
http://www.facebook.com/theneoworld
http://www.facebook.com/zoldpardon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése