A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daft Punk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daft Punk. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 31., péntek

Daft Punk - 5 Grammy-díj és új kislemez dal: Give Life Back To Music!

Daft Punk kritikusok által is elismert Random Access Memories albuma öt GRAMMY® Díjat nyert, többek között a leginkább becsben tartott Év Albuma elismerést. Az album minden kategóriában, melyben jelölték, győzelmet aratott, így Az Év Albuma, Az év felvétele (“Get Lucky”), Legjobb pop előadás (duóban/csapatban) (“Get Lucky”), Legjobb Dance/Elektro Album, és a Legjobban Összerakott Album díjat is bezsebelte. A most megszerzett öt díjjal és a 2009-es Legjobb Dance/Elektro Album, valamint Legjobb Dance Felvétel (Alive 2007) díjakkal a Daft Punk már 7 GRAMMY®-t tudhat magáénak. A díjkiosztó gála során élőben játszották a "Get Lucky" című számot (mely pályafutásuk mindössze második TV-s fellépése volt, hat év eltelte után), a meglepetésvendég Stevie Wonderrel, valamint az albumon is közreműködő Pharrell Williams-szel és Nile Rodgers-szel együtt, akikkel az 5 elhódított GRAMMY® győzelemből kettőn is osztoztak.

Az elképesztő 2013-as évet tekintve a díjátadó csak a habot jelentette a tortán, hiszen a “Get Lucky” című dalt a Rolling Stone magazin az év dalának nevezte (7 millió digitalis letöltés és az USÁ-ban elért háromszoros platina elérése után). Emellett az első héten eladott 1.000.000 album hivatalosan is első helyet vívott ki magának jó néhány országban, így az USA, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és még folytatódhatna a sor. Az eddigi világszerte több mint 3.000.000 eladott darabbal az album számos éves albumlistára is felkerült, általános kritikai elismerést kivívva, többek között olyan figyelemre méltó szereplőktől, mint a Rolling Stone, a The New York Times, a The New Yorker, a Pitchfork, a The Wall Street Journal, a GQ, a Time, a Billboard és a Vogue.

A Random Access Memories nemrég deluxe díszdobozos kiadásban is megjelent, világszerte mindössze 2.500 limitált példányban. Minden szövetborítású díszdoboz tartalmaz: két 180 grammos LP-t (mely tartalmazza az albumot), egy teljesen egyedi 70mm-es filmszalagot (melyen a "Lose Yourself To Dance" videó öt egymást követő filmkockája látható), ezen felül egy 10"-es bakelitet, melyen az elektronikus zene látnokával Giorgio Moroderrel készített kibővített interjú hallható (mely a lemez "Giorgio by Moroder” című dalának vázát is adja), két pendrive-ot az album nagy felbontású audio és video anyagával, és még néhány meglepetést is. A doboz megrendelhető itt: http://www.randomaccessmemories.com/deluxe/

2013. december 12., csütörtök

Daft Punk feat. Julian Casablancas - "Instant Crush

Megérkezett a Daft Punk "Random Access Memories" című albumának harmadik kislemezdalához, a Julian Casablancas-zal készített "Instant Crush"-hoz forgatott videoklipje.

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=a5uQMwRMHcs

2013. szeptember 19., csütörtök

Daft Punk - "Lose Yourself to Dance (Video)" - új klip

A Daft Punk - bár korábban azt ígérte, hogy nem készít videoklipet - most mégis meglepett minket második kislemezdaluk, a szintén Pharrell Williams és Nile Rodgers közreműködésével készített "Lose Yourself To Dance" teljes hosszúságú klipjével!

Online stream: http://www.youtube.com/watch?v=NF-kLy44Hls

2013. augusztus 26., hétfő

Daft Punk - "Lose Yourself To Dance (feat. Pharrel Williams)" - új rádiós sláger

A Daft Punk őrület folytatódik!

A "Get Lucky" az év slágere lett, világszerte #1 pozíciót elérve szinte minden lehetséges listán (hazánkban is 8 hetet töltött egyhuzamban a listavezető pozícióban mind a Mahasz Rádiós Top 40, mind az Editors' Choice listán, valamint a Dance chart első helyét is birtokolta 2 héten keresztül, és az iTunes kislemezlistán is #1 helyezést ért el számos alkalommal). Több mint 100-100 millió alkalommal hallgatták meg a Spotifyon és a VEVO/YouTube-on is (utóbbin úgy, hogy hivatalos videoklip nem is készült a dalhoz!), összesített (audio és video) streaming lejátszásai világszerte pedig már meghaladták az 53 948 375 000-t, mely 1709 évnyi folyamatos zenehallgatást jelentene.

Az elképesztő sikerek után elérkezett az idő, hogy egy új kislemezzel rukkoljon elő a francia elektronikus duó. A "Random Access Memories" című album, melyből világszerte már 2,5 millió példány kelt el további több mint 5,2 millió önálló track eladással, következő slágere a szintén Pharrell Williams és Nile Rodgers közreműködésével készült "Lose Yourself To Dance". A dalhoz egy 60 másodperces teaser videót is forgattak, mely az elmúlt éjjel mutatkozott be az MTV VMA gálán, és ide kattintva (http://smarturl.it/LYTD) lehet megtekinteni, holnaptól pedig elérhető lesz a VEVO-n is.

A dal már meg is kezdte hódító útját, a rajongók ehhez a dalhoz is elkezdték rajongói videóikat elkészíteni, melyből az egyik leglátványosabb és legsikeresebb a Los Angeles-i reklámtáblaforgatókról készült: http://www.youtube.com/watch?v=LHoEcFjJAX4

2013. május 25., szombat

Daft Punk - "Random Access Memories" - MEGJELENT!

Április 19-én érkezett meg a rajongók által már felfokozott izgalommal várt új Daft Punk kislemezdal, a „Get Lucky” (http://youtu.be/5NV6Rdv1a3I), mely Pharrel Williams és Nile Rodgers producer közreműködésével készült. A május 20-án megjelent új Daft Punk album, a „Random Access Memories” felvezető dalának első 15 mp-es teaserét március közepén az amerikai Saturday Night Live című műsorban, egy TV reklám keretein belül (http://www.youtube.com/watch?v=922-y641Ask) mutatta be a banda, mely egyből futótűzként terjedt az Interneten, és a twitteren is trending topic lett világszerte. 

Két hétre rá egy újabb 15 mp-es TV reklám következett ugyanabban a műsorban, mely az album iTunes-on történő előrendelhetőségét reklámozta. Az eredmény ismét elképesztő volt: az album számos országban az iTunes lista élére vagy Top10-ébe került megjelenése előtt két hónappal, egyetlen teljes dal ismerete nélkül. A következő információmorzsát a Coachella fesztiválon kaphatták meg a rajongók április 12-én, ahol egy 90 mp-es szpotot (http://www.youtube.com/watch?v=CGP2rkuEDl4) vetítettek ki egy hatalmas LED falra, melyből kiderült az album közreműködőinek teljes listája: Panda Bear, Julian Casablancas, Todd Edwards, DJ Falcon, Chilly Gonzales, Giorgo Moroder, Nile Rodgers, Paul Williams és Pharrell Williams.

Az 1993. óta tevékenykedő elektronikus zenei duó, a Daft Punk utoljára 2005-ben jelentetett meg stúdióalbumot (Human After All), legutóbb pedig 2010-ben hallattak magukról, amikor elkészítették a „Tron: Örökség” című film teljes zenéjét.