A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nomad. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nomad. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 12., péntek

Karácsonyi Nomad koncert!

 Rendhagyó évzárást tervez a nemrég új albummal jelentkező Nomad Zenekar. Már attól is különleges lesz a koncert, hogy nem Budapesten, hanem Kazincbarcikán kerül megrendezésre. 

„Úgy alakult, hogy a kezdetektől fogva ott a legnagyobb a rajongó bázisunk, így hát mi is azt érezzük, hogy hazaérkeztünk, ahányszor csak ott játszunk. Ráadásul Marcinak és nekem is szülővárosom Kazincbarcika!” – magyarázza a helyszínválasztást Jánosi Szabolcs azaz Cicó, a zenekar gitárosa.

Természetesen a koncert programját is az alkalomhoz igazítják.

„A koncerten olyan dalok is játszásra kerülnek a lemezről, amiket máshol még nem játszottunk. A műsort épp most állítjuk össze, ott is tervezünk pár újítást.” – folytatja Cicó. – „Mivel az album megjelenése óta most játszunk Kazincbarcikán először, természetesen visszük a CD-t, valamint pólót, pulcsit, csecse-becsét. Ezen kívül kétféle jegyár lesz: csak a koncertjegy 800 Ft, de ha koncertjegy és CD csomagot vásárol valaki, azt 1600 Ft-ért megteheti. Ez a mi karácsonyi ajándékunk!”

Ha pedig ez még mind nem lenne elég: a buli december 23-án lesz, karácsonyhoz igen közel. Egyelőre tehát a zenekar még nem az ünnep lázában ég.

„Most a Nomad Karácsonyon, 23-án van a hangsúly, ahol együtt lesz a zenekar és a közönség, ami nagyon fontos számunkra, ez a mi nagy családunk. Utána persze mindenki bejglizik majd otthon is a szeretteivel.”- mondta a gitáros. És hogy mi várható jövőre a zenekartól? – „Sok meglepetés van készülőben, melyek hamarosan napvilágra kerülnek. Mi is nagyon várjuk a fejleményeket a jövő évvel kapcsolatban, ahogy érik a lemez. Az biztos, hogy dolgos évünk lesz sok koncerttel, és az a feladatunk, hogy folytassuk a munkát, írjuk az új dalokat és minél több helyen játsszunk.”

Nomad Karácsonyi Koncert
Vendég a Zako Band
2014. december 23. 21 óra
Diamond RockClub Kazincbarcika, Akácfa u. 6.
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/750315728372095

2014. november 6., csütörtök

Megjelent a Nomad zenekar albuma!

A Nomad Zenekar ötlete a gitáros Jánosi „Cicó” Szabolcs és az akkori énekes, Fodor „Fodi” Zoltán fejében fogant meg 2004-ben, ők akkor már kisebb-nagyobb megszakításokkal 17 éve zenéltek együtt, például a legendás The Bedlam zenekarban. Az első album 2007-ben jelent meg, majd tagcserék, egy hosszabb szünet és újabb tagcserék után 2012-ben kapcsolt teljes sebességre a zenekar.

Ekkor találták meg ugyanis új énekesüket Juhász Marci személyében, akit a Csillag Születik című műsorban ismerhetett meg az ország, és akinek a hangjában a rock és a blues világa keveredik a magyar népzenével. A dobok mögött ekkor már Újvári Pétert találhattuk (ő is együtt zenélt már Cicóval a The Bedlamben), az új basszusgitáros pedig a Neck Sprain-es Nagy Levente lett.

Az azóta eltelt időben két klipet forgatott a csapat, mégpedig az Engedd, hogy még egyszer és a Ne félj! című dalokra. Emellett folyamatosan koncerteztek, és rögzítették a dalokat a 2014 októberében megjelenő Hotel Polimer című albumra.

A lemez különleges szín a mai zenei palettán. Nincs aktuális trend, modern zenei megoldások, csak jól megírt dalok, szövegek, okos riffek, frappáns szerkezetek, jó ízléssel megválasztott hangszínek, hangszerelés. Klasszikus, nagy ívű prog-rock hatásokról lehet beszélni a 70-es évektől napjainkig.

A Hotel Polimer az első lemez, melyen Jánosi Cicó Szabolcs szövegíróként debütál, de segítségére volt a szövegírásban Léhi Ákos és az elválaszthatatlan barát, Fodi is.

A felvételek 2013-ban és 2014-ben a törökbálinti SuperSize Stúdióban készültek, a nemzetközi viszonylatban is helytálló hangzás Horváth Attila és Jánosi Cicó Szabolcs munkáját dicséri. A CD borítót Bödecs András készítette, az albumot az Edge Records adja ki.

2013. április 10., szerda

Elkészült a Nomad zenekar új videóklipje

Elkészült a Nomad zenekar első videóklipje az Engedd, hogy még egyszer című dalhoz.A fekete-fehér kisfilmben a teljesen átalakult csapat új énekese, a Csillag születik című tehetségkutató felfedezettje, Juhász Marci játssza a főszerepet. A Nomad a héten Kazincbarcikán és a budapesti ShowBarlangban már élőben mutatja be új dalait.

Hosszabb hallgatás után megújult formában tér vissza a színpadra a Nomad. A banda jelenlegi tagjait sokan ismerhetik a Bedlam és a Neck Sprain zenekarokból, az új énekesnek pedig tavaly milliók szurkoltak a tévé előtt. Juhász Marci az RTL Klub tehetségkutatójában, a Csillag születik című műsorban énekes-gitáros-szájharmonikás szólistaként tűnt fel, de régi álma volt zenekarban játszani. A Nomad felkérésére ősz óta dolgoznak együtt, és számos új dalt komponáltak, a napokban pedig elkészült az első videóklipjük is Hosszú Gábor -Yetterman rendezésében.
- A fiúkkal szeptemberben kezdtünk el próbálni, és a legelső közös munkánk az Engedd,
hogy még egyszer című szám volt, amit azonnal az ország kedvenc dalává szeretnénk avatni. Ennek a hangulata megmutatja azt az irányt, ami felé haladunk. A folytatásban is nagy refrénekkel, átgondolt, szellős riffekkel és szólókkal építjük fel magyar nyelvű gitárzenénket, de a szövegekben mélyebb, komolyabb témákat is érinteni fogunk. Azt szeretnénk, ha a Nomad zenéjében tökéletes harmóniában lenne a zene, a mondanivaló, a mélység és a szórakoztatás –
mondta Juhász Marci, a Nomad zenekar énekese.
A Nomad folyamatosan dolgozik az új dalokon a törökbálinti SuperSize Stúdióban, és egy
teljes nagylemeznyi anyaggal várhatóan az év második felében rukkol elő. Az Engedd, hogy
még egyszer mellett már elkészült a valamivel lassabb tempójú Ajtó a mennybe című
szerzemény is, amely szintén meghallgatható: https://soundcloud.com/nomad-22

A megújult zenekar a héten visszatér a színpadra is. A Nomad április 12-én, pénteken
Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros és Juhász Marci énekes szűkebb hazájában, Kazincbarcikán
ad koncertet, amit már mindketten nagyon várnak. A fiúk másnap, vagyis április 13-án,
szombaton este a budapesti ShowBarlangban több új dalt is megmutatnak, átdolgoznak néhány régebbi Nomad-szerzeményt, illetve Juhász Marci is előad egy-két saját számot. A zenekar a jövő héttől beköltözik a próbaterembe, és elkezdi a felkészülést a Petőfi Rádió Akusztik című műsorának májusi felvételére.

Nomad: Engedd, hogy még egyszer (videóklip)
http://www.youtube.com/watch?v=VYnjkU5xUYw&feature=youtu.be

Részletek:
http://www.facebook.com/nomadzenekar


2013. március 27., szerda

A Csillag születik döntősével erősít a Nomad zenekar

Teljesen átalakult és új dalokon dolgozik a Nomad zenekar. A magyar nyelvű, dallamos gitárzenéhez a csapat a Csillag születik című tehetségkutató egyik felfedezettjét, Juhász Marcit választotta énekesnek. A Nomad új dalokkal és hamarosan klippel jelentkezik.

Hosszabb hallgatás után idén megújult formában, új felállással tér vissza a klubokba és a fesztiválokra a Nomad. Az eredeti tagok közül Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros mellett Újvári Péter dobos maradt, akiket a Bedlam zenekarból is ismerhet a közönség. Az újonnan verbuválódó csapat munkájából eleinte a Tankcsapda volt gitárosa, Molnár Levente Cseresznye is oroszlánrészt vállalt, ám ő végül külföldre költözött, így nélküle folytatódtak a próbák. A Nomad zenekarba újonnan érkezett Nagy Levente basszusgitáros a Neck Sprain- ből, valamint Juhász Marci énekes-gitáros-szájharmonikás. A borsodi fiatalembert a tévénézők tavaly az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik döntőjéig juttatták szavazataikkal, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg blues és népdalok, valamint saját szerzemények előadásával.

- A Csillag születik egyik zsűritagja, Puzsér Róbert nagy hatással volt rám. Azt javasolta, hogy ne álljak be a sorba, hanem járjam a magam útját, és csináljam meg a saját zenémet. A tévében szólistaként léptem fel, de alapvetően mindig zenekarban játszottam, és nagyon vágytam már egy jó bandára. Amikor a Nomad alapítótagjai felkértek énekesnek, nem sokáig gondolkodtam az ajánlaton. Ezek a srácok iszonyúan profi zenészek, rengeteget tanulok tőlük. A próbateremben töltött hónapok alatt nagyon sokat fejlődtem, és most sokkal jobban énekelek, mint amikor bekerültem a tehetségkutatóba
– mondta Juhász Marci.

A Nomad a törökbálinti SuperSize Stúdióban készített két új dalt. Az egyik az Engedd, hogy még egyszer… című dinamikus rockdal, amelynek a videóklipje rövidesen látható lesz. A másik pedig a valamivel lassabb tempójú Ajtó a mennybe, amely szintén ígéretes kezdet az új korszakhoz.

A zenekar tavasszal visszatér a színpadra is, hogy élőben is megmutassa a közönségnek az elmúlt időszak munkájának eredményét. A Nomad április 12-én Kazincbarcikán, április 13-án a budapesti Showbarlangban, május 31-én pedig Gödöllőn ad koncertet. Juhász Marci azt ígéri, hogy új zenekara fellépésein sem hanyagolja a tévében tőle megszokott hangulatot, így a számok között egy-egy saját dalt és feldolgozást is előad majd gitárral és szájharmonikával. A Nomad nagy refrénekkel, átgondolt, szellős riffekkel és szólókkal megfűszerezett, magyar nyelvű rockzenéjére pedig a Petőfi Rádió is felfigyelt, így a fiúk májusban bevonulnak a legendás 8-as stúdióba, az Akusztik című műsor felvételére.

Az új dalok:
https://soundcloud.com/nomad-22