2013. április 10., szerda

Elkészült a Nomad zenekar új videóklipje

Elkészült a Nomad zenekar első videóklipje az Engedd, hogy még egyszer című dalhoz.A fekete-fehér kisfilmben a teljesen átalakult csapat új énekese, a Csillag születik című tehetségkutató felfedezettje, Juhász Marci játssza a főszerepet. A Nomad a héten Kazincbarcikán és a budapesti ShowBarlangban már élőben mutatja be új dalait.

Hosszabb hallgatás után megújult formában tér vissza a színpadra a Nomad. A banda jelenlegi tagjait sokan ismerhetik a Bedlam és a Neck Sprain zenekarokból, az új énekesnek pedig tavaly milliók szurkoltak a tévé előtt. Juhász Marci az RTL Klub tehetségkutatójában, a Csillag születik című műsorban énekes-gitáros-szájharmonikás szólistaként tűnt fel, de régi álma volt zenekarban játszani. A Nomad felkérésére ősz óta dolgoznak együtt, és számos új dalt komponáltak, a napokban pedig elkészült az első videóklipjük is Hosszú Gábor -Yetterman rendezésében.
- A fiúkkal szeptemberben kezdtünk el próbálni, és a legelső közös munkánk az Engedd,
hogy még egyszer című szám volt, amit azonnal az ország kedvenc dalává szeretnénk avatni. Ennek a hangulata megmutatja azt az irányt, ami felé haladunk. A folytatásban is nagy refrénekkel, átgondolt, szellős riffekkel és szólókkal építjük fel magyar nyelvű gitárzenénket, de a szövegekben mélyebb, komolyabb témákat is érinteni fogunk. Azt szeretnénk, ha a Nomad zenéjében tökéletes harmóniában lenne a zene, a mondanivaló, a mélység és a szórakoztatás –
mondta Juhász Marci, a Nomad zenekar énekese.
A Nomad folyamatosan dolgozik az új dalokon a törökbálinti SuperSize Stúdióban, és egy
teljes nagylemeznyi anyaggal várhatóan az év második felében rukkol elő. Az Engedd, hogy
még egyszer mellett már elkészült a valamivel lassabb tempójú Ajtó a mennybe című
szerzemény is, amely szintén meghallgatható: https://soundcloud.com/nomad-22

A megújult zenekar a héten visszatér a színpadra is. A Nomad április 12-én, pénteken
Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros és Juhász Marci énekes szűkebb hazájában, Kazincbarcikán
ad koncertet, amit már mindketten nagyon várnak. A fiúk másnap, vagyis április 13-án,
szombaton este a budapesti ShowBarlangban több új dalt is megmutatnak, átdolgoznak néhány régebbi Nomad-szerzeményt, illetve Juhász Marci is előad egy-két saját számot. A zenekar a jövő héttől beköltözik a próbaterembe, és elkezdi a felkészülést a Petőfi Rádió Akusztik című műsorának májusi felvételére.

Nomad: Engedd, hogy még egyszer (videóklip)
http://www.youtube.com/watch?v=VYnjkU5xUYw&feature=youtu.be

Részletek:
http://www.facebook.com/nomadzenekar


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése